Délmagyarország, 1986. január (76. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-25 / 21. szám

Szombat, 1986. január 25. IPXSSBSfVafí/BBB'SJtJ^ MAGAZIN A kutatás, fejlesztés, gyakorlat láncolatának — A hozzászólásokból kiderül, hogy a tudományos kutatás és a gyakorlati tevékenység külön sínpáron, és gyakran egymástól távolodva fut. Nagyon ritkák azok az állomások, ahol egyszerre áll meg a két vonat, ahol lehetőség van kapcsolatok kialakítására, az együttműködés megteremtésére. Alföldi L.: Néha az az érzésem, hogy ha tudomány alatt alapkutatást, gyakorlat alatt pedig a termelést értjük, akkor ez a két terület végtelen távolságra van egymástól. Nemhogy megérteni nem tudjuk egymást, de még a találkozásokra is alig van lehetőség. A fejlett ipari országokhoz viszonyítva nálunk hiányzik az átmenet alapkutatás és termelés között, az a faktor, amit fejlesztő kutatásnak nevezünk. Hiszem, hogy mindkét oldalról egyszerre kellene lépéseket tenni a közeledés érdekében. A mi feladatunk talán az alapkutatás mellett az lehetne, hogy olyan gyakorlati szakembereket képeznénk alapkutatási ismeretekre,, akik az iparban dolgoznak. Ez egy lépés a vállalatoknál működő kutató-fejlesztő teamok létrehozásához, az olyan csoportok megszületéséhez, amelyek e TRANSZMISSZIÓT HIVATÁSSZERŰEN művelik. Csakhogy — úgy tudom — a mai szabályozók nemhogy serkentenék, inkább elriasztják a gazdasági vezetőket az ilyen „kockázatos vállalkozásoktól". Az alapkutatásnak öt-tíz évvel előbb kell járnia a gyakorlathoz képest, és irányait a tudomány önfejlődése határozza meg. Ezért olyan feszítően szükséges a nálunk még hiányzó fejlesztő kutatások megteremtése, annak a bizonyos hiányzó kapocsnak a létrehozása. Székely S.: Ahhoz viszont, hogy egy üzem, vagy általánosabban fogalmazva a termelés meg tudja fogalmazni igényeit és képes legyen ott jelentkezni, ahol választ adhatnak problémáira, az újra rugalmasan ráhangolódó műszaki fejlesztésre van szükség. Tehát magasabb szintre emelni és dinamikusabbá tenni a termelés technológiáját. Ezekhez az alapvető feltételekhez elengedhetetlen a tudomány együttműködése. Véleményem szerint a karbantartás nem válthatja fel a fejlesztést. Nem karbantartani, hanem fejleszteni kell ahhoz, hogy a gyakorlat megtalálja az utat a tudományhoz. A fogadókészség növeléséhez a termelési technikának kell előrelépnie, rugalmasabbá válnia, tágabb lehetőségeket biztosítani. Győrfy L.: Ha kicsit szűkebbre vonjuk vizsgálódásaink körét, megállapíthatjuk, hogy Csongrád megyében a tudomány és gyakorlat összekapcsolása területén az elmúlt években inkább a nehézségeket érzékeltük. Tulajdonképpen igazi fejlesztő kutatás sehol sincs, a vállalati szervezeteken belül nem épültek ki azok a részlegek, amelyek érdemben foglalkoznának ezzel a transzmissziós munkával. Ennek oka lehet, hogy nálunk jórészt tröszti vállalatok működnek, másik, hogy igen nagy a gyáregységek, részlegek száma, a műszaki fejlesztő tevékenység viszont meglehetősen centralizált. Azon kellene munkálkodni, hogy a műszaki fejlesztési apparátus letelepüljön a nagyvállalatokhoz, és a gyári funkció, a helyi technológia és a már meglévő termékstruktúra ismeretében gondolkodjék a továbblépésen. Ezzel viszont párosulnia kellene az érdekeltségnek: a gyár egészének éppúgy, mint a műszaki fejlesztésben részt vevő szakembereknek. Kozári J.: Hosszan lehet boncolgatni ebben a hosszú láncolatban a különböző részek feladatait, de arról sosem feledkezhetünk meg, hogy az alapkutatás és végcél között a kölcsönhatás egyértelmű. Azon nem vitatkozhatunk, hogy az alapkutatás hat a termelésre, de azt sem vonhatjuk kétségbe, hogy a gyakorlatnak vissza kell hatnia az alapkutatásra. S ez elsősorban az anyagi szféra kényszere, az érdekeltségek összekapcsolásának szorítása. Az utóbbi időben szakadékot érzek az alapkutatás és a végrehajtási szféra k-özött S ez a sza ellentmondásai VITAZÁRÓ KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS TAPASZTALATOKRÓL, TENNIVALÓKRÓL A közügyek iránt elemi szinten érdeklődő magyar állampolgár számára egyértelmű és világos, hogy gazdasági fejlődésünk új növekedési pályájának egyik kulcskérdése: sikerül-e megteremtenünk a tudományos kutatás. a műszaki fejlesztés és a versenyképes termelés érdekegyeztetését, kölcsönhatását, eredményes együttműködését? Tudomány és gyakorlat — vagy korszerűbb közgazdasági kifejezéssel kutatás, fejlesztés és alkalmazás — láncolata napjainkban meglehetősen ellentmondásos, különféle egymás ellen ható érdekek által szabályozott, a nemzetközi élvonaltól érzékelhetően elmaradott. Sokféle kísérlet történt a harmonikus együttműködés lehetőségeinek megteremtésére, a fogyatékosságok felszámolása érdekében. Gondoljunk csak az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság VII. ötéves tervben esedékes programjára, vagy az alapkutatások finanszírozását elősegítő Országos Tudományos Kutatási Alap létrehozására. Az elmúlt év októberében a Délmagyarország és a Csongrád Megyei Hírlap szerkesztősége vitasorozatot kezdeményezett tudomány és gyakorlat kapcsolatáról. Az eltelt időszak alatt mintegy harminc hozzászólás jelent meg a két lap hasábjain. Kutatók, gazdasági vezetők, szakemberek fejtették ki gyakran egymással perlekedő véleményeiket. A két újság szerkesztősége a közelmúltban a sorozat lezárásaként kerekasztal-beszélgetést szervezett, amelyen részt vett Győrfy László, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese, Kozári József, a Hódgép vezérigazgatója, Koncz János, a megyei pártbizottság titkára, Grasselly Gyula akadémikus, a Szegedi Akadémiai Bizottság elnöke. Székely Sándor, a szegedi városi pártbizottság első titkára és Alföldi Lajos akadémikus, a Szegedi Biológiai Központ főigazgatója. Szerkesztőségünket Tandi Lajos képviselte. kadás mindenekelőtt anyagi természetű. Hogyha kutatás plusz fejlesztésről, azaz K + F-ről beszélünk, azt kell mondanom, hogy az egyes üzemek, de a gyakorlat általában csak a fejlesztést tudja megvalósítani, a kutatást legfeljebb átveszi vagy adaptálhatja. Gondoljuk csak el, ha én mint egy termelővállalat vezérigazgatója kutatási hitelt szeretnék felvenni, adna-e egyetlen tőkével rendelkező bank vagy központi szerv?! Mert igazolhatom-e, hogy egy ötvagy tízéves kutatási ciklus eredményes végterméket produkál?! Ez önmagában kizárja, hogy a végrehajtási szféra kutatással' foglalkozzék. Mit tehetünk akkor? Csak olyan kutató-fejlesztő munkát támogathatunk nyereségünkből, amély rövid időn belül megvalósul és újabb nyereséget termel. De nem tudjuk kifizetni egy kutatóvállalatnak ötéves munkáját akkor, ha esetleg kudarcot vall. Ennek ismeretében a jövőt illetően igencsak pesszimista vagyok, mert HA AZ ERDEKELTSEG NEM VÁLTOZIK, ez a szakadék mindenképpen nőni fog. Saját tapasztalatból állithatom, hogy saját pénzünkből kizárólag olyan fejlesztést megelőző kutatást támogathatunk, amelynek eredményessége és rövid időn belüli nyereségtermelő hozama biztosított. Egyik, talán legfontosabb lépés az érdekek egyeztetése lenne, s ebben sokat segítenének olyan fórumok, ahol azonos profilú kutatóintézeti, fejlesztési és gyakorlati szakemberek találkozhatnának, eszmét cserélhetnének. — íme, egy újabb rendkívül fontos kérdés: az érdekek találkozási fórumai, ütközései vagy megbékélései, egyszóval a tudományos kutatás és a gyakorlat érdekegyeztető platformjai. Koncz J.: A közelmúltban egy eszmecsere alkalmával az e területen dolgozók valamennyien biztosították egymást, hogy legfontosabb feladat közösen keresni, ki mit tehet a tudományos eredmények gyakorlati hasznosítása érdekében. Mi úgy látjuk, hogy ebben a régióban a tudomány felajánlkozása a gyakorlatnak nem újkeletű. Az elmúlt egy-másfél évtizedben igen sok kezdeményezés történt a tudományos kutatás részéről hogy közzétegye, milyen irányban tájékozódik, mit kutat, milyen eredmények várhatók. A Szegedi Akadémiai Bizottság több alkalommal adott ki kutatási témajegyzékeket. S ez nemcsak a tudomány művelői között talált visszhangra, de néhány eljutott a gyakorlati szakemberekhez is. Hadd említsek egy példát. A Csongrád megyei pártbizottság a SZAB-bal közösen mintegy évtizede a számítástechnika megismertetése, elfogadtatása és gyakorlati alkalmazása érdekében politikai programot dolgozott ki. Nyilván nem a szakmai részével foglalkozott ez a dokumentum, hanem azzal, hogy a számítástechnikát miként kellene, lehetne elfogadtatni a gazdasági életben, a,társadalmi gyakorlatban. Azt hiszem, eredményünk legalább annyi, mint a tennivaló. Valószínű, hogy a közeljövőben ismét át kell tekinteni, hogyan is állunk a számítástechnikai kultúrával, a tárgyi feltételekkel, az erkölcsi állapot, a hatékonyság, a gazdaságosság, a szakemberellátottság kérdéseivel. Vagy említhetném a biotechnikát és biotechnológiát, mely ugyancsak a nemzetközi csúcstechnológiához tartozik, központi programok serkentik elterjedését, s egyik fő bázisa éppen Szegeden található. Meg vagyok arról győződve, hogy belátható időn belül az e területen folyó alapkutatások fejlesztési programmá és a gyakorlati bevezetést elősegítő tevékenységgé válnak. Az ilyen utak meggyorsítása érdekében hozta létre a megyei pártbizottság és a SZAB a kutatási-fejlesztési koordinációs munkabizottságot. Meggyőződésem, hogy ez a tevékenység egy idő után automatizmussá válik, szükségszerű láncszemmé és elősegíti azoknak a természetes kapcsolatoknak kialakítását, amelynek eredményeképpen a tudomány a termelés belső kényszerévé válik. Grasselly Gy.: En azt a nézetet osztom, hogy az alapkutatási tevékenységnek a tudomány belső fejlődéséből lehet és kell kiindulni, és nem biztos, hogy minden egyes alapkutatási téma holnapután már a gyakorlatban érvényesülő eredményt produkál. De azt is tapasztalhattam, hogy a mj geológiai tudományos munkánk, a szénhidrogénkutatással kapcsolatos tevékenységünk sok-sok eredménye az elmúlt húsz év alatt bekerült a gyakorlati prognózisokba. Minden bizonnyal azért, mert a vállalatnak olyan képzett a szakembergárdája, hogy fogékonyak, érzékenyek voltak a tudományos eredmények iránt és fölismerték egy-egy új kutatási momentum hasznosításának lehetőségét. Ahhoz, hogy ez általánosabbá váljon, olyan típusú vállalatvezetőkre van szükség, akik inspirálják az ilyen típusú munkát, s közegükben a tájékozódás nemcsak lehetőség, de kötelesség is. Ideális lenne, ha a.vállalatok szakembereik közül bizonyos időszakokra egyetemi átképzésre, tudományos fokozat megszerzésére vezényelhetnék munkatársaikat. Egy-két példa már igazolja ennek hasznosságát. A Szegedi Akadémiai Bizottság szorgalmazza olyan szakmai fórumok létrejöttét, ahol egy-egy tudományág és szakterület művelői érdemben tudnak szót érteni, két órai beszélgetés során tudnak egymásnak két olyan mondatot mondani, amelynek használható eredménye is lehet. Persze mindezt formalitások nélkül, lényegretörően. — A képzéssel, továbbképzéssel újabb vitaponthoz érkeztünk Gyakorta elhangzó vélemény, hogy az egyetemről kikerülő fiatal szakemberek túlzottan elméleti felkészültségűek, nincs affinitásuk a mindennapi gyakorlathoz. Körülményes bekapcsolódásuk az üzemi struktúrába, néha nem látják munkájuk eredményét s közérzetük sem mindig kifogástalan. Kozári J.: Tapasztalataink szerint az egyetemet végzett fiatalok valóban tudománycentrikusak, s kicsit messze vannak a gyakorlattól, Még olyan területeken is, mint a műszaki élet, ahol mégiscsak a gyakorlati megvalósítás lenné a fő cél. Vagy a példálózhatnék a számítástechnikával: a Szegeden végzett matematikusok üzemi alkalmazása nagyon körülményes, nehézkes, mert az egész rendszerből csak a matematikai részt tették magukévá. Gondoljuk csak el, az üzem vagy a gyár célra orientált ' programozást kér, nem pedig egy programozási lehetőség kidolgozását. Igénye, hogy X feladat megoldásához kéri a számítástechnika módszerét. Én úgy fogalmazok, hogy az egyetemi képzés főcélja: megalapozni a tudományos munkát. De a másik oldalon föltétlenül ERŐSÍTENI KELL A GYAKORLATI VONZALMAT Úgy gondolom, hogy a posztgraduális képzés említett formáinak elméleti akadálya nincs. De gondoljuk csak el, ha egy mérnököt visszaküldünk valamelyik egyetemre átképzésre, visszatérve milyen nehezen tud bekapcsolódni a gyakorlati munkába. Hozná magával igényeit, melyek új műszereket, eszközöket, beruházásokat követelnének, ugyanakkor az üzemi élet egy más pályán fejlődött, kollegái anyagiakban, helyi ismeretekben stb. megelőzték s ez a helyzet újabb ellentmondásokat szül. Azl sem könnyű még elfogadtatni egyegy nagyüzem kollektívájával, hogy „aki nem dolgozik" az is hasznos tagja lehet egy vállalatnak. Székely S.: Ellentmondást érzek azon a ponton, hogy felsőfokú oktatási intézményekből kikerülő szakembereknek nincs kapcsolatuk a gyakorlati élettel. A hatvanas években volt egy jelszó: közelebb a gyakorlathoz, közelebb az élethez. Kudarcot vallottunk vele. Bebizonyosodott, hogy egy magas szintű képzési intézménynek minden területen alkalmazható ismereteket kell nyújtani, a számítástechnikánál maradva, olyan kiképzést, melynek birtokában bármilyen géppel, bármilyen rendszerrel képes legyen kontaktust teremteni. Nem inkább arról van szó, hogy a frissen végzetteknek a beilleszkedéshez, a tájékozódáshoz több türelmi időt kellene adni?! A gond inkább az, hogy olyan ütemű a fejlődés, aminek közepette képtelenség előre látni, milyen ismeretekre lesz szükség tiz év múlva. Még nem fordítunk kellő erőket arra, hogy a fiatal nemzedéket megbarátkoztas suk az életet új módon rendező elvekkel, ráneveljük arra, hogy élete végéig szakadatlanul képezze magát, alkalmazkodjon az új helyzetekhez. Meggyőződésem, hogy ez is a tudomány és gyakorlat egyik éles kérdése, legfeljebb nem a felszínen, hanem az EMBERI MINOSEGBEN mutatkozik meg. Koncz J.: Az emberi tényező a felsőoktatásban, a tudományos kutatásban és a termelés szférájában egyaránt döntő jelentőségű, s egyre inkább előtérbe kerül. S itt hadd ragadjam meg a lehetőséget, hogy arról is beszéljek: megyénkben az orvostudományok és a társadalomtudományok gyakorlati hasznosulása is elismerésre méltó. Gondolok itt néhány orvostudományi - témára, a gyógyszerkutatásra, a helytörténeti feldolgozó munkákra vagy a közigazgatás korszerűsítésével foglalkozó tudományterületekre. — Sok hozzászólásban fogalmazódott meg az információk hiánya vagy éppen bősége, a tájékozottság fontossága. Győrfy L.: Attól az ideális állapottól igencsak messze vagyunk, hogy egy kutató asztalára naponta letegyék az őt értintő friss információkat. Tehát továbbra is szükség van különböző társadalmi szervezetekre, amelyek felkarolják és elősegítik emberek és gondolatok találkozását. Erre jó fórum a SZAB, az MTESZ, de hogy hiányoznak alapvető csatornák, azt hadd érzékeltessem egy példával: a szegedi Új Élet Tsz kertészetében számitógépet használnak a létesítmény automatikus vezérlésére. Néhány éve működik ez a korszerű eljárás, de a megye, egyetlen más téesze sem követte a jó példát. Alföldi L.: Egyetértek azzal, hogy az információs, rendszert javítani kell, mert néha az a veszély fenyeget, hogy az olyan kásaheggyé válik, amelyben elvész a tájékozódni vágyó. De annak, akit érdekel, keresnie kel! az információt, mert minden információ valahol megtalálható. Hiányzik vagy legalábbis nem kellő szinten van az a készség, hogy ha valami érdekel, akkor azért időt, energiát vagy akár pénzt képesek áldozni. Olyan emberekre van szükség, akik szívükön-lelkükön viselik a naprakész tájékozottságot és olyan közegben élnek, ahol van presztízse az elkötelezettségnek, a bátorságnak, a kockázatvállalásnak. Székely S.: Jó néhány formánk, sok fórumunk van a szakemberek gondolatcseréjére. De minden forma és módszer előbb-utóbb önmagától kiüresedik. Ezért mindig újabbakat és újabbakat kell keresnünk anélkül, hogy a túlszervezettség hibájába esnénk. Engedjük a .valóságot szelektálni! t — Végezetül hadd kérdezzem meg mindenkitől: mit tennének legelőször e probléma sikeres megoldása érdekében ? Győrfy L.: Kialakítanám azt a mechanizmust, azt a kapcsolatrendszert, amely tudomány és gyakorlat párbeszédét automatikussá tenné. Kozári J.: Mindenkinek kötelezővé tenném az „ellenterület" rendszeres látogatását. Grasselly Gy.: Nagyobb hangsúlyt fektetnék az egyetemi képzésre, hangsúlyozottan aláhúznám az életre való nevelés fontosságát, a gyakorlati problémákra való érzékenységet, az igény felkeltést. Alföldi L.: Visszaadnám a szónak a becsületét. Aki egyszer valamit megígér, attól teljesítését az adott határidő leteltével — a miniszterelnöktől a portásig — számon kérném. Koncz J.: Szeretném a kutatás és a gyakorlat minél több szakemberét megismerni, mert végső soron rajtuk múlik jövőnk. Ezektől a szakemberektől elvárnám legalább egy \ ¡lúgnyelv ismeretét. Székely S.: Helyreállítanám a tisztességes munka megbecsülését. Azokat a feltételeket igyekeznék megteremteni, melyek között a tisztességes munka elválna a tisztességtelentől és valóban az élenjáró tekintődne modellnek