Délmagyarország, 1986. január (76. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-18 / 15. szám

15 Szombat, 1986. január 18. MAGAZIN Gazdaság és kultúra Ezt a szót: válság, évtizedeken át csak a polgári kultúrával és a tőkés gazdasággal kapcsolatban írtuk le. Varga Jenőt, minden idők legnagyobb magyar közgazdászainak egyikét a sztálini időkben keményen megbirálták, mert túlságosan kedvezően (vagy realisztikusan?) ítélte meg a kapitalizmus közeljövőjét. így aztán a tőkés világ permanens válságáról kötetek jelentek meg, közben a kapitalizmus halálos ítéletét a valóság mintha életfogytiglanra változtatta volna. Mikor az olajárrobbanás bekövetkezett, föllélegeztünk: itt a tőkés gazdaság rég várt válsága. Csakugyan volt válság, de hallani sem akartunk arról, hogy az hozzánk is „begyűrűzhetik". A mi gazdaságunk „válságáról" most sem szívesen szólunk, de a nehézségeket senki sem tagadja. S érdekes jelenséget figyelhetünk meg: gazdaságunk mai korlátozottsága mintha a nemzeti, sőt kulturális kisebbrendűség új hullámát zúditaná ránk, mintha a cserearányok romlása olyan csapás lenne, amely minden tekintetben megbénít, és csak a közvetlen gazdasági érdekek érvényesülését engedélyezi. A gazdasági problémák hullámai már-már elmossák a kultúra értékvédő gátjait. Az árak emelkedésének szökőárja lehetetlen helyzetbe hozza a kultúra hordozóinak előállítását: ami — csekélyre — dotációt például a könyvkiadás kap, azzal a művelődésügy a más tárcához tartozó nyomdaipart dotálja. Drágul a lap, drágul a könyv, s hogy eladható legyen, netán még hasznot is hozzon, ahhoz nemcsak színesebbé, hanem felszínesebbé, tarkábbá és alantasabbá is kell lennie. Alantas alatt értve az öncélú szenzációhajhászást, izgalmasságot, erotikát, így képeslapban, filmen, színpadon, szórakozóhelyeken a női test olyan mutogatását, amely a nőt s a nézőt egyaránt lealacsonyítja. De nem ez a legsúlyosabb, hanem hogy a sajtóban rég lejártnak hitt idealisztikus, sőt misztikus ostobaság és filozófiai-politikai téveszmék kapnak nyilvánosságot, azon az alapon, hogy „ez kell a népnek": az asztrológiától a kuruzsláson, magnetizmuson át a világteremtési vagy világvége koncepciókig, sőt a zsarnokságok (hol fasisztoid, hol „balos") kultuszáig — hogy csak ábécé rendben említsek egy-két jellemző címszót. Csillagjóslás? „Azért csak lehet benne valami" — mondhatja a megzavart kisember, akire hivatkozva megjelentetik a szemetet. Kétségtelen, hogy a problémák kiútja: a gazdasági hatékonyság, s a demokratizmus összekapcsolása. És a demokratizmusnak éppúgy érvényesülnie kell a kultúra területén is, mint a gazdaságosságnak. Csakhogy az a jelszó, miszerint „azt kell adni, ami eladható, amit a tömeg (az olvasó, az ifjúság a nép stb.) kíván" — végzetes lehet, ha a szükségképpen még mindig elmaradott és évezredek maradi hagyományát, babonáit, tévhiteit is hordozó tudati szférára meggondolás nélkül alkalmazzuk. Nem is szólva arról, hogy ki mondja meg: mit kívánnak a „tömegek"? Azok, akik ebben gazdaságilag is érdekelve vannak, elsősorban a szórakoztatás kis- és nagypolgári „nagymenői", haszonélvezői, üzletelő főnökei, akik olykor szemtelenül lebecsülik a munkásosztályt, és egy nyugatimádó sznob réteg meg a csak krimit, kalandregényt, pornót, bestsellert óhajtó „átlagember" (azaz a kispolgár) igényeihez igazítanák a tömegkommunikációt, a mulattatást, a folyóiratkultúrát, a könyvkiadást, és nem utolsósorban a könyvtárak és művelődési otthonok minden szolgáltatását. A demokratizmus nem jelentheti a hangoskodó félműveltek kulturális rémuralmát, de a kultúra gazdaságnak való szolgai alávetettségét sem. Az értékek védelméről, sőt terjesztéséről nem mondhatunk le. Egyetlen példa: ha az állami kiadók kénytelenek is kisebb értékű (de nem ártalmas) műveket megjelentetni, hogy szóhoz juttassák az olvasót, sőt eltartsák a kortársi magyar irodalom javát (amely a jelenben mindig ráfizetéses) — ne súlyosbítsák helyzetüket a igénytelenség kiszolgálásában való fölösleges versennyel olyan magán-, gmk-, testületi, sport- vagy akár tömegszervezeti kiadások, amelyek nem vállalják az érték közvetítését is, hanem csak nyereségre törnek. De nemcsak erről van szó. Arról is, hogy a hatékonyság és demokratizmus mellett a kultúra létkérdés is: az előbbi kettő sincs meg nélküle. És nemcsak a szakmai műveltségre gondolok, hanem arra az általános műveltségre, humánumra, szocialista erkölcsre is, amely nélkül egyszerűen nincs korszerű magatartás, munkamorál és termelés. Vagy hogy valami egészen más példával éljek: kellő vizuális iskolázottság nélkül egy műszaki rajzot sem lehet leolvasni, termékeink eladhatóságának pedig mind fontosabb föltétele a korszerű, ízléses és célszerű ipari formatervezés, amely már nemcsak szakmai biztonságot, hanem művészi készséget is kíván. Vizuális műveltség nélkül azonban még a tévéműsort sem lehet megfelelően szelektálni és élvezni. És így tovább életünk minden területén. A kulturális értékek védelme és közvetítése éppoly létkérdés, mint a gazdaság. A gazdaságosság viszont megkívánja a kulturális értékek szükségszerű állami és tanácsi támogatásának felülvizsgálatát, átrendezését, beleértve a szakmai bürokrácia leépítését is. KRISTÓ NAGY ISTVÁN ROZSA ENDRE Harag Akárhol belépsz egy ajtón, vakolathulló csend fogad; a kilincs hűs hala felkap a szívedig, valahol nagyon mélyen gondolsz most rám: szemed behunyod, tekinteted nyoma a légben kifehéredik, gyertyád mélyéből tetszhalott láng röppen fel hirtelen, csőrében gyűrűként tartja a sötétséget — még feketébb gyűrűt tartogat számodra az éj; melv ime, engem is éget. Ablakom alatt körben homokórák a topolyafák; levelük sárga kupacba lassúdan pereg, bárhova mennék, ahol fagy fürkész terepszín szemével, azt hihetném: a te szemed — míg százig számolok magamban, az örök por harangja kongat... Lekapcsolhatom lámpám; egyetlen láng koré ülepedik a kristályos ég... Zárd kulcsra ajtód, ha vársz rám! -JU VARADI GÁBOR: FALUSI KÉP OLVASONAPLO Virtus és fortuna Amikor néhány évvel ezelőtt hatalmas energiákkal és óriási sikerrel megrendezték először az ausztriai Shallaburgban, majd Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában a Mátyás és a magyar reneszánsz című kiállítást, azt gondoltam, amolyan régi, jó magyar szokás szerint egy időre letudtuk a Mátyásadósságot. Szerencsére tévedtem, s ezzel a tévedéssel talán új, reméljük hosszú életű és egyre terjedő jelenséget üdvözölhetünk. Azt tudniillik, hogy egy-egy évforduló, ünnep vagy külső erők sarkallta vállalkozás nemhogy levenné hosszú időre a napirendről a témát, hanem új ismeretekre, kutatómunkára, a fölcsigázott érdeklődés kielégítésére inspirál tudóst, művelődéspolitikust, könyves embereket, kultúraterjesztőket. Az említett, roppant népszerű kiállítást követően egyre-másra jelentek meg publikációk, könyvek, albumok — még inkább árnyalva a korról alkotott képünket, finomítva egyik legnagyobb királyunk portréját, és differenciálva a méltán világhíres hazai reneszánsz művészet egyre hitelesebb és teljesebb keresztmetszetét. Csak hadd emlékeztessen a Corvinák újabb megjelentetésére, a Mátyás-graduálé kötetére, Bajcsy-Zsilinszky Endre tanulmányára, vagy Balog Jolán közelmúltban közreadott monográfiájára. Ehhez a nagyszerű sorhoz sajátos színnel csatlakozott az Európa Kiadó, mely Bibliotheca Histórica sorozatában megjelentette a Ransanus: A magyarok történetének rövid foglalata című, közel ötszáz éves, latinul írott munkájának magyar nyelvű könyvét. Számunkra ez a szép kötet annál becsesebb, mert szegedi kutatók adják közre, Blazovits László és Sz. Galántai Erzsébet. S ennél a mondatnál, e lénynél hadd időzzek egy csöppet. A múltkoriban hallottam, amint nem éppen ékes szavakkal bírálták a helyi bölcsészeket, történészeket mondván, elvesznek a kis részletekben, az apró tények utáni futkosások megfosztják őket a nagyobb áramokba való kapcsolódástól, szétforgácsolt erejükből nem telik országos mértékkel is mérhető teljesítményekre. Amellett, hogy elgondolkodtatóak a fenti állítások, sok tekintetben hamisak is. Kezdve attól, hogy a legtöbb társadalomtudományi kutatás szerves része egy-egy nagyobb, átfogó munkának; hogy példaadó helyi vállalkozások sora született; hosszan említhetnénk azok neveit, akik igenis jelentős, a legjelentősebb, kiemelten kezelt tudományos programokban tevékenykednek, s korszakos eredményeket produkálnak. Ezt a vonulatot erősíti ez a szép kiállítású kötet is, melyre rosszindulattal sem fogható a provinciális jelző. De ki is volt Petrus Ransanus mester, ez a reneszánsz pap, aki humanista szellemben írta meg A magyarok történetének rövid foglalata című munkáját? A palermói születésű szerzetes élete során sok-sok történeti munkát írt, s ezeket Minden idők évkönyvei címmel gyűjtötte egybe élete alkonyán. Hazánkba I. Ferdinánd nápolyi király követeként érkezett 1488 szeptemberében, s 1490 tavaszáig élvezte Mátyás vendégszeretetét. Ez volt Ransanus utolsó nagy útja, célja pedig: „... azért jöttem, hogy Ferdinánd királynak és legidősebb fiának, Alfonz, calabriai hercegnek szavaival üdvözölve felkeresselek benneteket, továbbá hogy szerencsét kívánjak nektek az újonnan létrejött házassághoz, végül pedig azért, hogy illő tisztelettel részesítselek benneteket, megemlítve sok dicső erényeteket..." S — szinte ráadásként — a kor szellemében megírta a magyarok történetének keresztmetszetét. A szerzők bevezető tanulmánya pontos és mozgalmas képet rajzol a korabeli társadalom és az udvar viszonyairól, elemzi Ransanus történetírói tevékenységét, szól a magyar reneszánsz művelődéstörténeti értékeiről, s elhelyezi e művet a magyar történetírás folyamatában. Ransanus mester kora egyik legnevesebb történetírója volt, sok tapasztalat birtokában friss szemmel látta a hazai viszonyokat, mélyebben tudta megítélni a magyar história alakjait és eseményeit, az addigi Írásokat saját gyűjtőmunkájával egészítette ki s olyan fejezeteket is irt, melyek Mátyás tetteit és Beatrix jellemét dicsérték. Bő egy esztendő alatt született meg a munka elsősorban Thuróczy János Chronica Hungaroruma alapján, tényanyagát átformálva a kor Ízlésének megfelelően^ humanista stílusban. Természetesen arányeltolódások, hangsúlyváltások is jellemzik ezt a munkát más történeti anyagokkal összevetve. Részint kivonatolta Thuróczy könyvét, részint földrajzi tárgyú fejezeteket illesztett a történeti részekhez, bizonyára szóbeli források alapján eredeti részletekkel is gazdagította azt. Ajánlásában többek között ezeket írta: Elmondom, azonban röviden, hogy miért támadt kedvem és vágyam újból az írásra. Amikor tavaly télen Bécsben voltam, s a te Beatrixed, a legbölcsebb királyné átadott nekem olvasásra egy bizonyos könyvet (Thuróczy: Chronica Hungarorum — szerk.), melyben azoknak a fejedelmeknek a sora található, akik A ttilától kezdve a te korszakodig uralkodtak Magyarországon. A könyvet elolvasva észrevettem, hogy ez a történet nem olyan ékesszólóan íródott, ahogyan azt a magasztos és méltó téma megkívánná, és magának a királynak a buzdítására kissé ékesebb stílusban kezdtem azoknak írásához, amiket a magyar királyok uralkodásáról és sorrendjéről annak a könyvnek a szerzője nem kellő latinsággal adott elő. Eltem azonban azzal a szabadsággal, hogy néhány dolgot, amelyről ő nem tett említést, hozzátettem az íráshoz, néhányat pedig, amelyek fölöslegesnek és a témához kevéssé tartozónak tűntek, elhagytam. Ezt azért tettem, mert nem állt szándékomban, hogy hosszan írjam meg a magyarok történetét, hanem csak kivonatosan, hogy te magad kiváló elméddel szinte egy lélegzetre áttekinthesd..." Benne rejlik ebben a rövid Bevezető-részletben is a humanista gondolkodásmód lényege, hogy a reneszánsz szelleme az állandósággal szemben a folytonos újjászületést hirdette, hogy a művészek és tudósok, igy a történetírók figyelme is „az ember felé fordult, aki a virtus és a fortuna segítségével nemcsak boldogulni akar a világban, hanem alakítója is annak." Ennek jegyében születtek Ransanus önálló fejezetei: a királyi pár előtt elmondott szónoklatai, a dicshimnuszok, fogadási szövegek, de a geográfiai leírások is. Érdekes, mennyivel jobban ismerték akkoriban a Dunántúlt, a Duna-völgyi települések sorát, mint az Alföldet és a Tisza medencéjét. Különös párhuzamot von a szerző — s az egyik sajátossága munkájának — Géza fejedelem és István király, valamint Corvin (Hunyadi) János és Mátyás király között. Maga a mű is kalandos sorsot ért meg. Példányai, másolatai Európa több könyvtárában, gyűjteményében bukkannak fel. Ransanus történeti kivonata most jelent meg először magyar nyelven, a forditás Kulcsár Péternek 1977-es kritikai kiadása alapján készült, a szerkezeti elrendezés viszont nem a kritikai kiadás alapjául szolgáló palermói kéziratra épít, hanem a Bakócz-kódexet veszi alapul. Blazovits László és Sz. Galántai Erzsébet érdeme a fordítás szépsége, az a tény, hogy képesek voltak megtalálni a legszerencsésebb ötvözetét az archaizálásnak és a mai nyelvhasználatnak. Ennek köszönhető, hogy a könyv olvasmányos, lendületes és emellett preciz. Az ötszáz éves szöveghez gazdag jegyzetanyagot állítottak össze, mely pontosan utal a kapcsolatokra, magyarázza a homályban maradt részeket. Végezetül olvassuk, miként dicsérte az Igazságos Mátyást a korabeli krónikás: „Ejtsünk most szót jellemed nemességéről.' Jellemző rád az igazságosság, amely a legfőbb erény, és melynek alapján Cicerót követve a szónokok a derék férfiak fogalmát meghatározzák: oly nemes erényeid vannak, hogy senki, aki a te uralkodásod idején élt Magyarországon, nem kételkedik abban, hogy te vagy amaz erények legfőbb ápolója, mivel soha egy halandótól sem tagadtad meg az őt megillető jogot:... Jellemző tulajdonságod a bátorság, melynek erejével gyakran igen nehéz dolgokat vállaltál, és jó szerencsével véghezvittél... Jellemző rád a nagylelkűség, s kegyesség, a szerénység, a mértékletesség, az emberség, elmésség, igazmondás..." T. L