Délmagyarország, 1986. január (76. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-16 / 13. szám
2 Csütörtök, 1986. január 16. Röplabda Buzdításért győzelmet cserébe n Célunk a bennmaradás!" — mondja Ungi Gyula, a Tápéi ESK elnöke Vereség a lengyelektől Lengyelország— Magyarország: 4:3 Esztergomban „városi üfiX" vo't szerda délutáni Magya rorszá fi— Len gye lország Szuper Liga asztalitenisz-mérkőzés. A rendezők mindent megtettek, hogy a nagy jelentőségű találkozónak megfelelő környezetet biztosítsanak, megtelt a városi sportcsarnok — ami ezer nézőt jelenlett —, nagy szeretettel fogadták a vendégeket, akiknek bemutatásakor zúgott a taps. Később is sokszor nyilott erre alkalom, de a végső elismerés a lengyeleknek járt ki. A magyar válogatott nagyon jól küzdött, végig nyílt Volt a találkozó, s nem sok hiányzott, hogy legyőzze a Szuper Ligában most már öt mérkőzés után veretlenül vezető lengyeleket. Másodszor rettent meg a győzelem lehetőségétől az együttes, mintha sokkolná a 2:0-ás vezetés a társaságot! Legutóbb is így járt a vérbeli rangadót vívó S/.edlDélép SE férfi röplabdacsapata, szinte már a markában tartotta a bajnok „skalpját", de a Tungsram SC gárdája az ellenfél, a 2:0-ás elönve ellenére is képes volt. „a padlóról felállni". Ezek után önként adódik a kérdés, a másfél éve veretlen fővárosiaktól elszenvedett 3-2-es vereség kudarc, avagy siker? — Ha a számszerű eredményt nézzük, és nem hagyjuk figyelmen kívül, hogy milyen nagy küzdelemre késztettük a hazai mezőny legkiválóbbját, nincs miért szégyenkeznünk — elemezte a történteket Nyári Sándor vezetőedző. — Ellenfelünk 14 bajnoki találkozón mindöszsze 2 játszmát vesztett, mi 50 perc alatt vettünk el tőle ugyanennyit. Ezért sem beszélnék kudarcról, az viszont számomra is érthetetlen, hogy már kétszer nem tudtuk az i-re feltenni a pontot. Magam sem tudom, erőnléti hiányosságok vagy pszichés tényezők miatt vesztettünk ... — Most a Bp. Honvéd következik ... — Csaknem azonos „fajsúlyú" együttes, mint á Tungsram, csak tőle kapott ki. Meggyőződésem, csodálatos közönségünk, amelyik vereségeink után sem pártolt el tőlünk, buzdításáért most győzelmet kap cserébe. A Bp. Honvéd elleni mérkőzés holnap, pénteken a lila iskolában, délután fél 5 órakor kezdődik Ma délben Ásztalitenisz-mérkőzés a Szőregi úton Bajnoki asztalitenisz-mérkőzésre kerül sor ma, csütör. — rr i r i r tökön déli 12 órakor a SzóSzerzodesbontós refl úti Sportcsarnokban, a Szeol-Délép SE NB l-es A napokban Kiss Egon, a Szeol-Délép SE OB l-es vízilabdacsapatának vezetőedzője családi okokra hivatkozva kérte az egyesület és a szakosztály vezetését, hogy 1987. július l-ig szóló szerződését bontsák fel. Kérése elé nem gördített akadályt a vezetőség, így február elsejétől, közös megegyezéssel, megszűnik a szakember munkaviszonya a klubnál. Hogy a továbbiakban ki irányítja majd az együttest, egyelőre talány, az. egyesület vezetése keresi Kiss Egon utódját. férficsapata a bajnok Bp. Spartacus együttesét fogadja. A fővárosiak igencsak megérzik az Ausztriába szerződött Klampár hiányát, már két vereséget ,,begyűjtöttek.", kikaptak a BVSCtől és a Bp. Postástól is. Egy esetleges újabb kudarc-cal végleg búcsút vennének az., elsőség megőrzésének le., he tőségé tői, így a még mindig legjobb játékosgárdával rendelkező Spartacus, biztos, hogy semmit sem biz a véletlenre. A szegediek mégis mindent megtesznek, hogy megnehezítsék Kristonék dolgát, azért is, mert jó felkészülési lehetőségnek tekintik a találkozót a szombati, Cegléden sorra kerülő vidéki rangadóra. A hazaiak összeállítása nem változik, a Berta, Szosznyák, Aranyosi, Pótári és Fest alkotta „ötösfogat" veszi fel a küzdelmet ma délben. Kosárlabda MNK Csak egy félidő Toborzó Az MHSZ Csongrád Megyei Repülőklub tanfolyamot indit a vitorlázórepüléshez kedvet érző fiatuloknak. A 15. életévüket betöltött lányok és fiúk a Radnóti gimnáziumban, a földszint 7. számú teremben jelentkezhetnek csütörtökönként, délután 5 órakor. Előadás horgászoknak A Szegedi Hermán Ottó Horgász Egyesület téli előadássorozatának harmadik eseménye szombaton délután 3 órakor lesz a MÁV Művelődési Házban (Rákóczi u. 1. sz.). A filmvetítéssel egybekötött összejövetelen Forgó László, a MOHOSZ Csongrád megyei intézőbizottságának versenyfelelöse a folyami horgászat fortélyait ismerteti. Szoros első félidőt játszott a szegedi csapat a Bp. Honvéd elleni MNK-mérkőzésen. A tét a legjobb nyolc közé jutás volt. Időnként még látványos megoldásokra is tellett Tóthék erejéből. Igaz, akadt nem is egy olyan átadás, indítás, ami inkább a könnyelmüsküdés kategóriájába tartozott, mintsem az okos játékhoz. Ennek ellenére csak a félidő hajrájára kezdett a vendégcsapat jelentősebb előnyre szert tenni, b;r a különbség ekkor mé> nem volt nagy. Szünet utá egyre inkább elhúzott a fonvéd, bar egy kis id j még összeszedte magát a kék-fehér-fekete gárda. A vendégek tíz hárompontos találatot is elérlek, ugyanezt a hazaiak csuk két alkalommal produkálták. Bp. Honvéd—Szeol-Délép SE 101-82 (52-43). Férfimérkőzés, új.szegedi Sportcsar-» nok, 300 néző. Vezette: Bacsfuy, Faidt. Szeol-Délép SE: Walke (2), KASZÁS (24), TÓTH (15), Molnár (7), Guóth (11). Csere: Jáhni (—), Palicz (—), Kónya (—), Mező (8), KAPLARÉVICS (15). Edző: Sárossy Elemér. Legjobb dobó a Bp. Honvédból: Horváth (39). A Tápéi Egységes Sportkör labdarúgócsapata rövid két év alatt jutott el a megyei II. osztályból a területi bajnokságig. Tavaly a megyei első osztályban szerepeltek, majd a Szeol AK és a Délép SC fúziója után megkapták a jogot, hogy a magyar labdarúgás harmadik vonalában próbáljanak szerencsét. Minden jól indult, hiszen a két nagy egyesület játékasokat igért, és adott is a „kiscsapatnak". Nagy reményekkel és lelkesedéssel várták a bajnoki szezon rajtját. Hét játékost leigazoltak, de csak két labdarúgóval erősítettek, hiszen többen bevonultak katonának, volt, aki abbahagyta az aktív játékot. A felkészülésre sem maradt, csak három hetük. Így aztán lelkes szurkolóiknak kevés örömet szereztek, s a félszezon, után 9 ponttal az utolsó előtti helyen várják a tavaszi folytatást. Egyszóval, nem úgy sikerült Tápén az őszi szezon, mint ahogy elképzelték. Az okokról ,Ungi Gyula sportköri elnökkel beszélgettünk: — A területi jogot azzal vettük a nyakunkba, hogy a Szeol-Déléppel egymást segítő megállapodást is kötöttünk. Ígértek játékosokat, de sajnos, csapatunkban jelenleg csak ketten szerepelnek a Délépből, mégpedig Bazsó János és Hegedűs István. Hogy az utolsó előtti helyen állunk, annak oka az is, hogy rövid idő állt rendelkezésünkre a felkészülésre. Jellemző még, hogy 15 mérkőzésből 10-et buktunk el, ebből 8-at egyet»''- góllal! Négy pontot vesztettünk el az utolsó pillanatokban ellenünk megítélt 1 l-esekkel. — Milyen célt tűztek a csapat elé a tavaszi folytatásban? — Január 3-án kezdtük a felkészülést. Célunk, hogy kivívjuk a bentmaradást. Véleményem szerint a védelem megüti a területi bajnokság szintjét. Gondjaink a középpályán és a csatársorban vannak. — A bajnokság után sikerült-e erősíteniük? — Visszajött hozzánk a Kinizsi-Húsosból Simády Béla. Tótkomlósról leigazoltuk Szőke Tamást és Kovács Jánost, a Tisza-UJ' KSK-ból Kéri Istvánt. Folyamatban van a Szentesi Kinizsiből Bacsó László átigazolása is. Jelenleg 20 játékos készül heti 8 edzéssel Mészáros Sándor edző irányításával. Február elejétől sok edzőmérkőzést játszunk, főleg szegedi csapatokkal. Újság még, hogy Miklós János és Kozma György befejezi az aktív labdarúgást. A bajnokság után búcsűmeccset tervezünk, melyre meghívjuk a volt tápéi labdarúgókat, köztük Kozma Mihályt is. — A sportkörnél dicséretes utánpótlás-nevelés folyik. — Ifjúsági csapatunk helytállt a területi bajnok sagban, s Kormányos János edző irányításával jó kezekben van az utánpótlás Tápén. Megkezdték a felkészülést a serdülők is, ráadásul az idén két előkészítő csoportot indítunk. — Mit vár csapatától a tavaszi szezonban? — Megbeszéltük a játékosokkal, hogy most mindent tegyenek félre, és a csapat érdekelt helyezzék előtérbe. Bízom benne, hogy jó felkészüléssel ki tudjuk harcolni a bentmaradást. Nagyon nehéz tavasz elé nézünk. Most kedvezőbb lesz a sorsolásunk is, hiszen az SZVSE-t és a Dózsát is beleértve, 15 mérkőzésből tízszer játszunk Szegeden! B. L. Világcsúcsok Osakában Osakában nemzetközi fedettpályás atlétikai viadalt rendeztek. A verseny fénypontja a férfiak 60 méteres síkfutása volt, ahol a célba érkezés után az óra 6.50 másodpercet mutatott a győztes kanadai Ben Johnsonnak. A kanadai atléta teljesítménye új fedettpályás világcsúcs, az amerikai McTear 1978-ban elért 6.54 másodperces rekordját adta át a múltnak. A kanadai sprinter, Johnson után a szovjet Szergej Bubka is világcsúcsot javívított. A férfi rúdugrók küzdelmét a szovjet versenyző 5,87 méterrel nyerte, s ez egy centivel jobb az amerikai Billy Olson tavaly decemberben elért rekordjánál Michel kapitány Papint és Bolit figyeli A francia labdarúgó-válogatott, a magyar csapat egyik mexikói ellenfele már túlvan egy igen jól sikerült magaslati edzőtáborozáson Henri Michel kapitány Foint-Romeu-ban tartózkodott játékosaival. A sífutás és teniszezés mellett teremben is végeztek hasznos gyakorlatokat. Michel kapitánynak tetszett a játékosok hangulata, örült annak is, hogy kulcsemberéről, Platiniről nagyszerű hírek érkeztek Olaszországból. Henri Michel két játékosra különösen figyel. Mindenképpen megnézi a belga Brugesben rendre jó teljesítményt nyújtó Papint. Felvetődött Basil Bolí neve is. Michel kért mindenkit, ne verjenek nagy port körülötte, nehogy megzavarják a tehetséges labdarúgót. Folyik a mexikói utazás technikai előkészítése. Az orvosok tanácsára valószínű, hogy a francia válogatott a tervezettnél korábban, május 15. körül megérkezik Mexikóba. Szeretnének május 24-én és 28-ún mexikói első osztályú klubokkal a helyszínen mérkőzni. Február 26-án Észak-Írország lesz a franciák ellenfele, majd utána következik az argentinok elleni találkozó. Diáksportmozaik Súlyos szerencsétlenség a Párizs—Dakar rallye-n Franciaország mali nagykövetségének jelentése szerint Gourma Rharous település közelében súlyos baleset történt a Párizs—Dakar rallye-n. Egy, a versenyt követő helikopter homokviharba került, lezuhant, s mind az öt utasa meghalt. A holttestekre, s a helikopter roncsaira egy rádiótudósító bukkant rá. Az áldozatok között volt a verseny főrendezője, a francia Thierry Sabine, honfitársai, Nathalie Odent újságírónő és Dániel BaLavoine táncdalénekes, valamint a gép pilótája és rádiósa. Carl Lewis visszatér Pályázat a mindennapos testedzés bevezetésére! A megyei tanács vb művelődési osztálya a megyei pedagógiai intézet „mindennapos" munkacsoportjának javaslatára pályázat meghirdetését tervezi a mindennapos testedzés általános iskolai bevezetésének meggyorsítására. A feladat eredményes megvalósítására vállalkozó iskolák közül a legjobbak jutalomban részesülnek. A Csongrád megyei testnevelés és sport helyzetét elemző írás jelent meg a Sportvezető című lap legutóbbi számában. Az interjúban Bódi György, a megyei pártbizottság osztályvezetője ismertette megyénk jelenlegi pozícióját és a jövőbeli tennivalókat. * A hét végén befejeződik a középfokú iskolák torna téli kupájának leánydöntője. Január 18-án a Szentesi Hantán Kató Altalános Iskola tornacsarnokában megrendezendő versenyen várhatóan nyolc tanintézet 90 diákja verseng a helyezésekért. * Finiséhez érkezett a diáksportszövetség megalapítása. Ezt jelzi, hogy az elmúlt héten a Népsportban és a Magyar Ifjúságban már megjelent a diáksport egyesületi mintaszabályzata. A diáksportszövetség megyei létrehozásának érdekében már a közelmúltban megalakult a Csongrád Megyei Február l-jén, a dallasi Texasban megrendezésre kerülő nemzetközi fedettpályás atlétikai versenyen ismét rajthoz áll Carl IJCWÍS, a négyszeres olimpiai bajnok — jelentette be edzője, Tom Tellcz. A .sokoldalú atléta ezúttal ti 60 yardon áll rajthoz, majd ezt követően február 8-án East Rutherfordban várhatóan a távolugrásban mutatja be tudását. Ezzel — Tetlez szerint — Lewis fedettpaíyás programja be is fejeződik. Mint ismeretes, az amerikai atléta tavaly szeptemberben, a tokiói Japán— Egyesült Államok—Szovjetunió hármasviadalon versenyzett utoljára, ezt követően önhatalmúlag elhagyta az amerikai válogatottat, s nem is vett részt a canberrai Világ Kupán. — Carl nem veszített azóta formájából, sokat edz, főleg 300, 400 és 500 méteres távokon, de sok időt tölt az erösitöteremben ás — nyilatkozta mestere — 1985-öt a pihenés, az erőgyűjtés esztendejének tekintettük, céljaink teljes mértékben meg is valósultak volna, ha nem jön közbe a kellemetlen sérülés. 1986 újabb lehetőségeket kinál, biztos vagyok abban, hogy Lewis most már megdönti Bob Beámon távolugró világcsúcsát, mint ahogy abban is, hogy jövőre sikeresen szerepel a második világbajnokságon. Közös tervünk, hogy 1988-ban az olimpián újabb „mesternégyest" érjen el' Totózóknak 3. Hf.T OLASZ A OSZTÁLY 1. Atalanta (ÍJ.)— Napoli (3.) X 2 2. Avellino (13.) — Inlcrnazionale (7.) X 1 3. Como (12.)— Verona (8.) 1 X 4. Milán (4.)— Florentina (5.) 1 2 5. Pisa (10.)— Juventus (1.) 2 x 6. Sampdoria (9.)— Udinesc (14.) 1 OLASZ B OSZTÁLY 7. Arezzo (19.) — Perugia (15.) 5. Brescia (3.)— Lazio (8.) 9. Catanzaro (15—17.) — Asco) i (1.) JO. Cremonese (7.)— Campobasso (L6—17.) 11. Monza (20.) — Palermo (14.) 12. Sambcnedettese (10.) — Genoa (5.) x l 13. Triestina (6.) — Pescara (13.) 1 POTMERKOZÉSEK: x, 1. 1 1 X x 2 x l DSSZ ideiglenes intézőbizottsága. * Bajnokok dijának alapítását tervezi a megyei diáksporttanács. Az évente adományozható elismerő plakettet az a diáksporloló és edzője nyerheti el, aki az úttörő-olimpián vagy a középiskola: bajnokságon aranyérmet szerez. * Ismét Csongrád megye lesz a házigazdája a középiskolák területi és országos tornabajnokságának. A területi vetélkedést a Makói Erdei Ferenc Szakközépiskola március 15—16-án rendezi, az országos döntőre pedig április 10—12-e között a szegedi városi Sportcsarnokban kerül sor. Társasház építésére alkalmas üres telek eladó a pulz u. 28. sz. alatt. Csatorna, víz. gáz. villany csatlakozási lehetőséggel. ÉRDEKLŐDNI: 16-053-as toleíunun.