Délmagyarország, 1985. december (75. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-14 / 293. szám

12 Szombat, 1985. december 14. Teremlabdarúgó-torna A Szeol-Délép SE az Ff Ma délután Szeol-Délép SE— PVSK A női kosárlabda NB I-ben a mai fordulóval kezdődik a második kör. A Szeol-Délép SE csapata azzal a PVSK­val találkozik, amelytől két hónapja Pécsett súlyos, 38 pontos vereséget szenvedett. A két együttes között nincs ekkora tudásbeli különbség amit az is bizonyít, a ven­dégeknek négy, a szegediek­nek három győzelmük van eddig. A vendéglátók, annak el­lenére, hogy rutinos ellen­féllel kell szembenézniük, bizakodnak. Még úgy is, hogy a régóta maródiak lis­táján szereplő Tóth mellé Kamenik is feliratkozott, s a két hét óta gyomorfertő­zéssel bajlódó Várhelyire sem számíthat Pungor Mik­lós vezető edző. Ha lányai nem ijednek meg a lehető­ségtől, és nem lesz játékuk­ban sűrűn „holtidő", nem le­hetetlen, hogy szaporodjon győzelmeik száma. A mai mérkőzésen Balázsik A., Ba­lázsik K-, Kalocsa, Tarczy, Palotás, Oláh, Zsemberi, Berkó és Lengyel (csak ki­lenc játékos, mert nincs több!) vár játéklehetőségre. Nem lehet mondani, hogy teremfocilázban égett volna tegnap délelőtt Szeged, száz­nál aligha voltak többen a Szőregi úti csarnokban, ami érthető, hiszen munkanap a pénteki. Az első mérkő­zést a szegedi NB II-esek a területi bajnokságban sze­replő Sz. Dózsával játszot­ták. Kunék nem sokáig hagytak kétséget a győztes kiléte felöl, valósággal „szét­futották", leatlétizálták el­lenfelüket. A Dózsa minden tőle telhetőt megtett, a nagy különbségű vereséget azon­ban nem tudta elkerülni. A második találkozón, a Szolnoki MTE—Metripond SE összecsapáson már jóval kevesebbszer rezdült meg a háló, ami a közel azonos já­téktudás „rovására" irható. A szolnokiak valamivel ha­tározottabbak voltak, tech­nikásabb labdarúgóik gólra­töröbben játszottak, nem véletlenül kerültek a -dön­tőbe. Délután az újszegedi Sportcsarnokban folytatódott a torna. A 3—4. helyet el­döntő találkozót a Metri­pond vívta a Dózsával. A lila-fehérek — előző telje­sítményükhöz képest — meglepően jól játszottak, majdhogy egyenlő rangú el­lenfelei voltak a vásárhe­lyieknek. A második játék­részben többször is szoros lett az eredmény, a kritikus pillanatokban azonban a Metripond mindig felül tu­dott kerekedni. Az első helyért váratla­nul nagy küzdelem alakult ki az első félidőben, amikor is a szegediek csak ritkán tudták bevenni a délelőtt és ezen a mérkőzésen is kitűnően védő Boros kapu­ját. Szünet után aztán ér­vényre jutott a kék-fehér­feketék technikája, nagyobb tudása, ami ügyes egyéni megoldásokban és gólokban is kifejezésre jutott A Sze­Negyedszer Mexikó ellen VIGADÓ KUPA. A leg­utóbbi forduló eredményei: Köbvill—Bel'ker 6-2, Tisaa­ker—Roda 3-0, Csillag tér— Afit 9-2, KSZV—Sanlos 7-3, Cosmos—Mino 7-4, Tempó taxi—Líbia 5-4, Líbia—Új­szeged 3-2, Liget—Vendéglá­tó 3-0, Taurusz— Magév 3-0, Centrum hétfő DECEMUKK K-ÁN 10 S/.AZA.LÉK ÁR­ENGEDMÉNNYEL, — csehszlovák, NDK­ás román tukuro — gyermek-, haklls­ás kamas/puliiverck, reves hehiaruk, — férfi puplin- ás flanálplzsáma, nol rruniaKárnllúra MÉTER, KtVl'OTT­r.s KEHÉKNKMO­OSZTALYUNKON r Elektromos—Tempó taxi 6-3, Csomiép—Seprűgyár 6-3, SZÉSZ—600. sz. Ipari Szak­munkás 5-4. IFJÚSÁGI LABDARÚ­GÓ-CSAPATOK EREDMÉ­NYEI. Megyei I. osztály: Bordány—KSZV SE 0-3 (0-2), Csongrád—Szeol-Dé­lép SE 2-1 (0-1), Tisza-Üj KSK—Szentes 2-1 (l-l), Már­tély—Sándorfalva 3-1 (2-1), Kistelek—Szóreg 0-2 (0-0), Kisku n dorozsmai— Alsóvá­ros 1-0 (0-0). Megyei II. osz­tály: Kiszombor—Móraha­lom 2-0 (0-0), Szegvár—Ba­Jástya 9-1 (3-0), Asotthalom —Zákányszók 2-1 (0-1), Csanytelek—Földeák 1-2 (0-1), Nagymágocs— Csanád­palota 2-1 (l-l). ol AK Labdarúgó Baráti Kör Egyesület által szerve­zett torna — kar, hogy ilyen kevesen látták — megfelelt céljának, jó szórakozást nyújtott. EREDMÉNYEK: Szeol-Délép SE—Sz. Dózsa 24-5 (12-3). Szőregi úti csarnok. 103 néző. V.- Veress. Szeol-Délép SE: Csehó — Ta­kó, Orosházi, Gruborovics. De­ák. Csere: Hornyák. Fábián, Balázs, Kun. Szabó I., Kántor, Kenderesi. Fütyü, Varga. Edző Ondrik István. Sz. Dózsa: Murka — Prtcsik, Oze. Somogyi, Gerecz. Csere: Bereznai. Tulkán, ltorváth, Be­senyei. Kálmán, Kcmencs. Me­ző. Batkl. Bite. Hurguly, Bánfi. Edző; Hajós Imre. Gólszerző: Kun (4), Deák (4), Orosházi (3). Fábián (2). Varga (2), Fütyü (2), Gruborovics (2). Takó. Kenderesi, Kántor, Szabó I., Kálmán (öngól), illetve Oze (2), Gerecz, Pócslk, Besenyői. Szolnok—Metripond SE 13-10 (8-5). Szőregi úti csarnok. 100 néző. V.: Veress. Szolnoki MAV MTE: Boros — Baran, Kepka, Hegedűs, Por­handa. Csere: Rózsavölgyi, Szi­lágyi, Szőke. Vadicska. Romá­nok, Csábi, Varga J., Gyémánt. Edző: Lódi László. Metripond SE: Tóth — Ko­v.ics G., Lipták, Kutasi, Szenti, (sere: Olasz, Leindler, Kovács J . Fehér, Adorján, zakar, Tal­inácsi, Fekete, C. Molnár. Edző­lltmer István. Gólszerző: Repka (3), Rózsa­völgyi (2), Szőke (2), Romanek (2), Hegedús, Csábi, Varga J.. Fekete (öngól), illetve Kovács J. (3), Fehér (2), Szenti, Olasz, Adorján, Zakar. A'3—4. helyért: Metripond SE—Sz. Dózsa 17-13 (7-2). Újszegedi Sportcsarnok, 300 néző. V.: Veress. Metripond SE: Soós — Kovács G., Szenti, Kutasi, Kovács J. Csere: c. Molnár. Olasz, Leind­ler, Fehér, Talmácsl, Fekete. Edző: Himer István. Sz. Dózsa: Kelemen — Hor­váth. Pócsik, Gerecz, Oze. Cse­re: Murka. Hurguly, Batki, Tul­kán. Kálmán. Ludányi. Besc­nyei, Kemenes, Banfi. Bite, Ferenczi. Edző: Hajós Imre. Gólszerző: Szenti (5), Kovács J. (4), Fekete (3). Kutasi (2), Leindler. Kovács G.. Olasz, illet­ve Oze (3), Horváth (2), Pócsik (2). Gerecz (2), Bánfi (2), Besc­nyei, Kálmán. Az 1—2. helyért: Szeol-Délép SE—Szolnoki MAV MTE 10-5 (3-2). Újszegedi Sport­csarnok, 300 néző. V.: Veress. Szeol-Délép SE: Csehó — Orosházi, Takó, Gruborovics, Deák. Csere: Hornyák, Kun. Balázs. Kántor, Szabó I., Fü­tyü. Kenderesi. Tóth, Varga, lábián. Eldzö: Ondrik István. Szolnok: Boros — Rózsavöl­gyi, Repka, Hegedús, Csábi, csere: szilágyi. Molnár. Baram, Romanek, Varga. Gyémánt. Föl­di, Porhanda, Szőke. Edző- Lódi László. Gólszerző: Kun (3). Fütyü (2), Orosházi, Deák. Szabó I., Var­ga, illetve Kepka (2), Hegedús. Romanek, Csábi. A torna végeredménye: 1. Szeol-Délép SE, 2. Szolnok, 3. Metripond SE, 4. Sz. Dózsa. A gólkirály Kun Lajos (Szeol­Délép SE) és Kovács József (Metripond SE) 7—7 góllal; a legtechnikásabb játékos Oros­házi László (Szeol-Dclép SE): a legjobb kapus Boros Lukács (Szolnok). GY. E. A már második hete Me­xikóban tartózkodó magyar labdarúgó-válogatott a ter­vezettnél egy nappal koráb­ban, meggyötörten érkezett vissza főhadiszállására, To­lucába. Hiába keltek hajnal­ban Monterrey-ben és hiába vártak órákat a mexikóvá­rosi repülőtéren, fura mó­don kimaradt az acapulcói járat. így a fővárostól 70 kilométerre levő Tolucába tértek vissza — taxikkal. Útközben derült ki, hogy a VB színhelyén nemcsak a tengerszínt feletti magasság, tói kell félni, hanem a rab. lástól is! Amíg a magyar és az algériai csapat egymás ellen játszott, Monterrey­ben levő szálloda szobáit „kitakarították". Nyolc ma. gyar játékos pPnzét, érté­keit vitték el, és kirabolták az algériaiakat is. Érthető, hogy fáradtan, idegesen érkezett vissza a magyar válogatott Tolucába. Mezey GyörQy azonnal ki­adta a jelszót: pihenés, pi­henés, pihenés Helyi idő szerint pénteken délelőtt 10 órára (hazai 17) írtak ki edzést Tolucában. Mezey addig nem nyilatko­zott csapatösszeállításról. „Ez a csütörtöki kellemetlen közjáték nem hiányzott, s mindez éppen a legnehezebb próba, a Mexikó elleni mér­kőzés előtt jött — mondta letörten a szakvezető. — Biztos, hogy lesz változás az Algéria elleni csapathoz képest." A magyar idő szerint szombaton 19 órakor (helyi 12) kezdődő mérkőzés a ne­gyedik lesz a két ország legjobbjai között. Az 1958. évi svédországi VB-r. 4-0-ra nyertek a magyarok (Tichy 2, Sándor és Bencsics gól­jaival). 1977 februárjában Mexikóvárosban 1-1-re ját­szottak (Töröcsik), míg 1984. augusztus 25-én a Népstadionban Mexikó 2-0­ra nyert. így a mérleg l-l győzelem, döntetlen és ve­reség mindkét részről. 5-3­as magyar gólkülönbséggel. Toluca a 106. külföldi város, ahol a magyar válogatott hivatalos mérkőzést játszik. — örülünk, hogy ez a mérkőzés létrejött, ilyen még nem volt — lelkende­zett a világbajnokság Szer­vező Bizottságának pompás palotájában Rodolfo Sanchez Noya. a Mundial egyik saj­tóigazgatója, amikor talál­koztunk. — A VB-sorsolás előtti napon még egy ren­dező . sem kedveskedett sa­ját szurkolóinak és vendé­geinek ilyen díszelőadással. Igen, díszelőadás lesz. mert szerintünk két olyan csa­pat játszik, amelyre a Mun­dial alatt is nagyon sokan és sokáig figyelnek majd. A hangulatot csak fokoz­zák a különböző előnyös vélemények. A mexikói saj­tóban Joao Havelange, a FIFA elnöke is megszólalt: „Lehet, hogy a sorsolás elitvendégei a Mundial le­endő két meglepetéscsapatát látják. Erre a mérkőzésre figyelni kell!" Sportműsor Asztalitenisz: NB I. Férfiak: CSOMIÉP —Fővárosi Vízművek, Hód­mezővásárhely, Szőnyi u. 2., 11 óra. Dr. Vikorné, Kü­bekházi, Bogdánfi. NB II. Férfiak: Móra Tsz SK—Bterenye, Szőregi út, 11. Kosárlabda: NB I. Nők. A-csoport. Szeol-Délép SE—Pécsi VSK Újszegedi Sportcsarnok, 17 Bacsfay, Faidt. Labdarúgás: Ifjúsági válogatott mérkő­zés: Csongrád megye—Temes megye (Románia), SZEOL­pálya, 12.30, Ealla, Nagy. Vigadó Kupa: Kispályás mérkőzések 9—15.30-ig, Kis­stadion-pálya. VASÁRNAP Kézilabda: Úttörő Kupa: Sándorfalva —Zalka, Szőreg—Kodály II., Szeol-Délép SE—Szatymaz, Dorozsma—Odessza, 8—11 óráig. Döntő: Kodály I.— Madách, 11. Szőregi úti Sportcsarnok. Labdarúgás: Vigadó Kupa: Kispályás mérkőzések 9—15.30-ig, Új­szegedi Vigadó-pálya. A MÁV Körzeti üzemfőnöksege, Szeged, felvételt hirdet DIZEL-, illetve VILLANYMOZDONY­VEZETÖ TANFOLYAMAIRA. • A tanfolyam időtartama: 6 hónap. Előtte műhelyi és utazási gyakorlat. Feltételek: érettségi vagy szakirá­nyú szakmunkásvizsga, 18. életév betöltése. Bérezés: MAV kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: MAV KÜF, Szeged, munkaügyi csoport, Szeged-állomás SZEGEDI 1 C-Centrum Áruház Közlemények Dr. Trogmayer Helga fogorvost magánrendelőjét áthelyezte. U) cím: Madách u. 6., mfszt. t. (Tü­dőszűrőtől fél percre!) Rendelést idő változatlan: kedden és pén­teken du. 5—7 óráig. Telefon: 15-967. x Fogyasztóink tájékoztatására közöljük, hogy a gázömléseket és gázkészülék-meghibásodáso­kat munkanapokon 7 órától 18 óráig, szombati napokon 7 órá­tól 12 óráig a 12-487, 12-237 tele­fonszámokon. míg munkanapo­kon 18 óra után és szombati na­pokon 12 óra után, valamint munkaszüneti napokon bármely időpontban a 14-722, vagy a 14-3U telefonszámokon kell be­jelenteni. Dégáz szegedi üzem­egysége. X PÁLYÁZATI FELHÍVÁS gazdasági igazgatóhelyettesi munkakör betöltésére A B kategóriába sorolt és 1985. december 12-től vállalati tanács általános vezetése­vei működő METRIPOND MÉRLEGGYÁR PÁLYAZATOT HIRDET gazdasági igaz­gatóhelyettesi munkakör betöltésére A megbízás 5 évre szól, amely közös megegyezéssel meghosszabbítható. Bérezés az 5/1983. (XI. 12.) ME számú rendelet figyelembevételével, megegye­zés szerint. A gazdasági igazgatóhelyettes legfon­tosabb feladatai: — a hatékony vállalati gazdálkodás megszervezése és fejlesztése; — az érdekeltségi és ellenőrzési rend­szer kialakítása és fejlesztése; — a számviteli, közgazdasági, bér-, ár-, utókalkulációs, tervstatisztikai és pénzügyi munka irányítása és fejlesztése. A munkakör betöltésének feltételei: — közgazdasági egyetemi végzettség; — legalább 10 éves szakmai és 5 éves vezetői gyakorlat; — erkölcsi, politikai feddhetetlenség; — az életkor felső határa 45 év. Idegen nyelvtudással rendelkezők előnyt élveznek. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó — munkahelyét, beosztását; — eddigi munkaköreinek és tevékenységének felsorolását; — kitüntetéseinek megjelölését; — iskolai végzettségét, szak­képzettségét; — politikai iskolai végzettségét; — egyéb végzettségét tanúsító okiratainak másolatát; — részletes önéletrajzát. A pályázatot 1986. JANUÁR 15-ig lehet benyújtani a vállalat személyzeti cs szociális főosztályára. — További felvilágosítást a fenti főosztály ad. Cím: Hódmezővásár­hely, Bajcsy-Zsilinszky utca 70. 6801. Telefon: 12-722 17. — A pályázatokat bi­zottság bírálja el. A döntésről a pályázók levélben kapnak értesítést. TÉLI VÁSÁR! DECEMBER 9-TÖL A SZEZONÁRHOZ KÉPEST 20 SZÁZALÉKKAL OLCSÓBBAN KAPHATÓ valamennyi nyílászáró az Alföldi Tüzép Vállalat TELEPEIN ÉS A SZEGEDI ÉPlTŐANYAG­ARUIlAZBAN! Még tart a VAÉV—BRAMAC alpesi cserép­vásár 10 százalék bevezetői árengedménnyel, díjmentesen házhoz szállítva és lerakva, kö­zületi vevőink részére is. Várjuk vásárlóinkat! A SZATYMAZI FINN—MAGYAR BARÁTSÁG TSZ december 16-án, 8 órakor, a tsz központjában (Szatymaz, IV. kerület 148.) az alábbi gépeket és tartozékokat értékesíti: E—5/2 NDK-pótkocsi, 5 t (1 db) — UNHZ—750 rako­dógép (1 db) — K—453 bálázó (1 db) — UTB—3 rend­felszedő (2 db) — FA—076 oldalazó talajmaró (1 db) — 6 köbméteres csörlős földnyeső láda (2 db) — 10 köbméteres hidraulikus földnyeső láda (2 db).

Next

/
Oldalképek
Tartalom