Délmagyarország, 1985. december (75. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-29 / 304. szám

Vasárnap, 1985. december 29. "4 Januártól: Miniszínpad Rémusz bácsi mesei. A cím nemcsak a tévéből ismerős a gyerekeknek. Szegeden is, az ország más helyein is — főleg kistelepüléseken — számtalan előadást tartott az utóbbi két. évben ezzel a címmel a Nos, itt van mindjárt egy bökkenő. A névvel. Az az előadóművészekből és amatőrökből álló alkalmi szegedi együttes, amely Teszáry Gábor vezetésével arra szánta el magát, idestova három esztendeje, hogy gyerekeknek való előadásokat tart itthon és szerte az országban — először nem is nevezte meg magát. Később, mert a gitárkísérettel előadott mesék helyett elkezdtek dramatizált meséket játszani közönségüknek, s mert kevesen voltak ugyan, de hosszabb ideje együtt, és mert sikerük volt, „Miniszinház "-ként emlegették őket. Hagyták. Aztán már használták is a nevet, Teszáry Gábor szerint amolyan fantázianévként. Ám azoknak az intézményeknek a munkatársai, akik megvették az egyébként nagyon olcsón fölajánlott programjaikat. azt hihették: valódi, szervezett színházró1 s nem egyéni előadóművészi engedéllyel rendelkezők alkalmi társulásáról van szó. Félreértések adódtak. persze, a csooort státusát mielőbb tisztázni kellett, mert hiába a színvonalas produkció is. az elfogadhaó ár is. a haknigvanús üevletektől úgv félnek már a közművelődési intézményekben mint ördög a szenteltviztől Teszáriéknak végül, sok egyéb próbálkozás után, az Ifjúsági Rendező Irodával (IR1) sikerült együttműködési megállapodást kötni. Immár a jogi és szakmai felügyeletet ellátni képes „támogatóval" a hátuk mögött — elindultak heluet keresni maguknak, Szegeden. Hogy mért mesélek itt minderről? Velem együtt bizonnyal sokan tudják még, pedagógus, vagy szülő-minőségükben szinte naponta érzékelik, hogy a hivatásos színházak gyerekelöadásai — nem elegendők. A legkisebbek és a nagyobbacskák szinházi-élményéhségén esi 1 lapítandó, nagy szükség lenne több előadásra. A szülők és a gyerekek nézőpontjából ez. és a megfelelő szakmai-művészi minőség a lénveg A hírt, melyet Teszáry Gábortól hallottam, ezért adom tovább: januártól az 1RI Szegedi Miniszínpada néven, állandó helyen, a Vasutas Művelődési Házban megkezdik előadássorozataikat. A Rémusz bácsi meséi és a Fortélyos mester királysága című, ötöt részből álló mesefe'.dolgozások mellé az öt-tíz éveseknek szóló kínálattal kívánják egyelőre bővíteni a repertoárt. A Szabadkai Gyermekszínházzal kialakított kapcsolataik alapján rendszeres. kölcsönös vendégszerepléseket terveznek és még sok egyebet. Ám a tervekről később, amikor a Miniszínpad már bizonyított Az első Rémusz sorozat január 13-án indul, 23-tól pedig a Fortélyos mestert láthatják a gyerekek. S. E. Eletmű-katalógus Katalógus jelent meg Martyn Ferenc, a Pécsett élő Kossuth-díjas festőművész életművéről. Szerzője Hárs Éva művészettörténész kandidátus, áki 30 éve kíséri figyelemmel a sokoldalú alkotó munkásságát, gyűjti az éietmü dokumentumait, adatait. A szakkatalógusban 2676 Martyn-imüvet ir le, legtöbbjükről műtárgyfotót is közöl A fényképek zömét Nádor Katalin fotóművész készítette. A kötet első ízben ad példát hazánkban egy kortárs művész teljes életművének tudományos igényű lajstromozására. Egyben áttekinti Martyn Ferenc pályafutását, kapcsolódását az európai képzőművészet progresszív áramlataihoz, ily módon támaszpontot nyújt a későbbi kutatásoknak. Emellett értékes kézikönyve lehet a műgyűjtőknek is, mivel segít kiszűrni az esetleges hamisításokat. Alapszervezet a tanácsnál Felelősséggel a köz szolgálatában Szeged megyei város tanácsánál pártvezetőség irányításával négy alapszervezet dolgozik, amelyek közül jó-közepes létszámú a hármas. Ide tartoznak — szám szerint 44-en — az első fokú hatósági munkában dolgozó párttagok több mint tíz munkahelyről. Az alapszervezet titkára — immár harmadszorra — Vitos György főorvos. Lévén, hogy már itt is túl vannak a beszámoló taggyűlésen, arról beszélgettünk, hogy miképpen dolgoztak 1985-ben a közigazgatásban tevékenykedő kommunisták, tudván, hogy ezeken a területeken állandó a kapcsolat a lakossággal. Munkájuk éppen ezért tükörképe is közigazgatásunknak. A kollektív véleményt összegező beszámolóból kiindulva azt a megállapítást lehet leszűrni, hogy az alapszervezet vezetősége és a pártcsoportok között szoros a kapcsolat. Tudvalevő, hogy a párt legkisebb egységében dől el, hogy ki mennyire tájékozott, s ennél fogva hogyan van előkészítve a soros taggyűlés és ki hogyan végzi el megbízatásait. A módszer itt az, hogy üléseire a vezetőség meghívja a pártcsoportvezetőket, Péter Lajost, Martonosi Jánost, Kiss Andrásnét, Lados Lászlót. (Név szerint azért emiitjük őket. mert a róluk kialakult vélemény szerint példásan látják el tisztségüket, gondoskodnak arról, hogy mindenkinek legyen párlmegbizatása és annak elvégzését is figyelemmel kisérik.) Üléseik rendszeresek, azokon a közvetlenség, a nyílt, az őszinte vélemény a domináns. A taggyűlésekre kerülő témákat alaposan megbeszélik, s még azon túl is van mondanivalójuk: törődnek egymással. A közigazgatásban dolgozó párttagok felelősséggel vállalják a XIII. kongresszus határozatából a rájuk vonatkozó részt, miszerint az ál- szakszerű ügyintézéssel kell iamigazgatásban egyszerűsí- segíteni az engedélyek kifőni és gyorsítani kell az adását a törvényes keretek ügyintézést, javítani a köz- betartásával. Ezt kívánja a szolgálat kulturáltságát. Meg lakosság további jó ellátása, kell szüntetni a helyenként jogos igényéinek kielégítése, még tapasztalható bürokra- Továbbra is fontos. hogy tizmust. Az állampolgárok rendszeres legyen az építéügyeinek lelkiismeretes, ér- szeti helyszíni vizsgálat a demi, gyors intézésével is szabálytalanságok megszünszélesíteni kell a tömegkap- tetése végett, csolatokat. Fokozottabban szükséges építeni a lakosság Mindez nem mára szóló véleményére készségére. és cselekvőprogramja ennek az alapszervezetnek, amelynek jó munkáját érdemben értékeiEzek a gondolatok vissza- te és ismerte el a pártvezetükröződtek a beszámoló tőség és egyetértett további taggyűlést megelőző beszél- feladataival. Az ide tartozó getésekben is. Megfelelőnek tanácsi apparátus dolgozóitartják az alapszervezet ve- nak száma 186. A párttagzetőségének munkáját, mun. ség kellő arányt és erőt kamódszerét, tagjaik lelki- képvisel, s azt még lehet ismeretesen dolgoznak tudá- növelni további jó, átgondolt suk. felkészültségük és pártépítéssel, munkabírásuk szerint. Felvetették azonban, hogy az alapszervezet területéhez tartozó lakossági adó- és illetékhivatal tevékenységéber. nem érvényesül kellően a párt 'irányító szerepe. Nem megfelelő a hivatal korszerűsítésének üteme. Az is elhangzott. hogy jobb lenne az ügyfélfogadás kezdetét 8 óra helyett 9 órára tenni. Addig is lehetne intézni folyó ügyeket, felkészülni az ügyfelek fogadására Mindezek a felvetések bővültek a további feladatok megfogalmazásában. Ezek között szerepel a kibővített ügyfélszolgálati moítj£ deli továbbfejlesztése. a nyilvántartások számitógépes feldolgozása, a külső ügyfélszolgálati irodák erősítése, különösen Tápén, Kískundorozsmán. Továbbra is feladat a hatósági munka társadalmasítása újabb aktívák megnyerésével, gyámhatósági, lakás- és tartási szerződések ügyében, az alkoholizmus visszaszorításában. Az új lakásügyi jogszabályok betartásával szükséges a lakáselosztás korszerűsítése, különös tekintettel a fiatalokra. Az ipar és a kereskedelem területén a hatósági munkában gyors és Lődi Ferenc Nehéz hűségben Minden különösebb bevezető nélkül hallgassunk bele két véleménybe. „Mintha új periódusba érkeztünk volna . Az elmúlt negyven év 'alatt volt, amikor a kiélezett konfliktusok álltak a film érdeklődésének homlokterében Volt, amikor a konfliktus problémátlanná vált, rózsaszínűvé — az ország majdnem belepusztult ebbe az időszakba. Azután jött a magyar film aranykora, ekkor a legszélsőségesebb indulatok is árnyaltabban csaphattak össze A vagy-vagy döntéseknek morális súlyuk volt. Aztán megjelent a népfrontos hang is, amely egy zongora mellé ültetett minden embert, hadd játszsza el mindenki a saját dalát. Kiderült, ez a zongora hiánycikk. Ismét a konfliktusok És most itt ez az új, ez a várt (félt?) periódus. A kiegyezés filmjei következtek el. És ez újra a magyar film felelősségtudatát mutatja .. Ha nem adjuk meg magunkat a csapdáknak — de megtanulunk élni velük, bennük, közöttük, általuk. És közben megőrizzük a cselekvéshez szükséges tisztességet is. Ezt hívom én kiegyezésnek . .." „ kétségtelenül valami baj van a filmművészettel, ha üvegpadlón át kezdenek fényképezni. Az a benyomásom, hogy a magyar rendezők kissé gátlásossá váltak: gazdasági, politikai, személyes vagy bármi más okból nem nyúlnak a lényeges témákhoz, vagy legalábbis nem olyan mélységig, mint korábban ... JK magyar film válságát persze nem tartom ijesztőnek, még kevésbé egyedülállónak ... A filmművészet ma általános válságban van." Aki csak kicsit is ismeri a magyar filmekről alkotott, szélesebb körben elterjedt hazai és külföldi vélekedéseket, tíz az egyhez fogadhatna: az első idézet valamilyen, a magyar film óriási nemzetközi tekintélyének hódoló, kellő áttekintéssel, tárgyilagos és jóindulatú okossággal rendelkező külhoni (nyugati) szakértőtől való, a második pedig valamelyik itthoni filmestől: forgalmazótól, rendezőtől, esetleg esztétától-kritikustól is. Nos, ajánlom, senki ne fogadjon, mert rajtaveszít: pontosan fordította helyzet. Az első vélemény Bányai Gábor esztétáé, a Filmkultúra szerkesztőéé, a második pedig a világ egyik legnevesebb szakírójától, Dávid Robinsontól, a londoni Times filmkritikusától származik. S noha ez a fura kettősség távolról sem azt jelenti, hogy a fenti, látatlanban megtett tippeknek nincs nagyon is valóságos alapjuk — legalább annyi „válságtudatos" magyarországi hang hallható, mint amennyi felsőfokokban áradozó, a magyar filmet Közép-Európában immáron évtizedek óta folyamatosan első számúnak tartó — ez a „kettős fordultság", úgy érzem, tünet-, sőt, jelenségértékű. Mert egyszerre mutatja a filmművészetünkkel •szemben megnyilvánuló kritikusabb külső és megértőbb belső (szakmai) attitűdöket. Az idézett vélekedések,sok egyébbel egyetemben, még februárban, a XVII. Magyar Játékfilmszemlén látottak alapján kaptak hangot. S mivel igen jó, hogy egy ország filmgyártása az évenként megrendezendő nemzeti fesztiválon -teljes keresztmetszetében fnegmutatkozik, a szokásos év végi áttekintés viszonylag könnyű helyzetet teremt: hiszen gyakorlatilag a filmszemlén bemutatott magyar filmek jelentették 1985-ben (is) a mozik friss hazai kínálatát. Könnyű helyzet, mondhatjuk, de bizony csak nagyon viszonylagosan. Mert a magyar film idei esztendeje majdhogynem bonyolultabb összképet mutat, mint valaha. Ha elfogadjuk az új periódus elméletét, rögtön hozzá kell gondolnunk az eddig szinte soha (legalábbis igen régen) nem tapasztalt gazdasági nehézségeket, azt a tény, hogy évről évre kevesebb nagyjátékfilm készülhet, no meg a mindenkori alkotói „hullámverések", úgy tűnik, nagyon is erőteljes labilitást eláruló vargabetűit, váratlan, lehangoló fiaskókat és a filmművészet hazai tendenciáiba jól beilleszthető, bár egyáltalán nem örömteli megtorpanásokat is. Tizenkilenc új filmmel rukkolt ki a Szemle, s mivel e művek szinte száz százalékát azóta a nagyközönség is láthatta, rögvest előtolakodik a legfontosabb kérdés: hogyan, miként minősíthető hát a magyar film helyzete 1985-ben? Egy népdalsor jut eszembe hirtelen, amely „talpig nehéz hűségről" beszél. A nehéz hűség kifejezése pedig éppúgy feltételez kint, mint kitartást, megszenvedett eltökéltséget és konfliktusokkal, nagy gondokkal teli ragaszkodást. Hiszen ötesztendős lányom kapott a Mikulástól egy játékosan malematikat oktató könyvet. Számlétra címűt. A műnek Kovácsék vidéki kirándulasa ad keretet. amikor is a gyerekek létrára másznak, labdáznak. virágot ültetnek, uzsonnáznak — s eközben mindent megszámolnak, kivonnak, osztanak, szoroznak. Nem vitatható a szép kiállítású kötet módszertani értéke, annál gyanakvóbbá tesz a szerzők természetrajzi tájékozatlansága. Kissé megleDett a Viragültetés című fejezet, amelyben Gyurka (az egyik szereplő) „már -szaladt is a ládához, kiemelt mindkét kezével egy—egy piros tulipánpalántát, és vitte az üres ágyás felé". És öt oldalon keresztül, szülői felügyelet mellett, ültetik a gyerekek a pirosló ..tulipánpalánták" tömegét — mindez gyönyörű ábrákkal illusztrálva —, anélkül. hogy tudomást vennének róla, a „tulipánpalánta" agrobiológiai nonszensz. A hagymás virágokat ugyanis nem palántázzák, A síró óra hanem ültetik, epp hagyma formájában, s a nyílásban lévő növény mar maga a kifejlett egyed, amiről a virágot letépni szokás, hogy vázába kerüljön. Ebben az állapotában palántának aligha tekinthető, sőt az esetleges átültetés gyors hervadáshoz vezet. Lányom, aki nedig már maga is ültetett tulipánhagymát, beugrott a szerzőknek. Mint ahogy majd sok más gyermekolvasójuk is, akiknek elméjében egy botanikai képtelenség rögződik — néhány összeadás és kivonás kedvéért. • Hasonló botlásra bukkantam egyik idegen nyelvű hazai lapunk gyermekrovatában, ahol biológiai totóval kívánták a figyelmet a természet és az újság iránt felkelteni. A kissé periférikusra sikerült kérdések között: mint például a légy másodpercenkénti szárnycsapásainak száma, a teve vemhességi ideje, a zsiráf súlya, stb., volt egy, ami az ifjú olvasók tiltakozását kiváltotta. Nevezetesen: Hány tojást rak évente a keresztes vipera? A következő lapszámban az egyik jótollú munkatárs kedélyes történettel tette jóvá a tévedést. Pistike felháborodottan mondja Nagyapónak: — Hiszen a keresztes vipera nem rak tojásokat, mert elevenszülő! — Az lehetetlen — feleli Nágyapó —, hiszen akkor nem így tették volna fel a kérdést! A szerzőnek biztos a keze ügyében voltak lexikonok, más tudós könyvek, s egyébként is a téma szakértője lehet. — De Nagyapó, a Búvár zsebkönyv, a Brehm-lexikon meg a Hüllők élete könyv is mind elevenszülőt ír. — Nyugodj meg gyermekem — szól Nagyapó —, erre is van magyarázat. Felelj nekem a következő találós kérdésre! Mi az: A falon ketyeg, azt mondja: kakukk és sír? — Ez kakukkos óra. De miért sír? — Hogv nehezebb legven kitalálni! J. Szorath Gyula a magyar film az idén megint csak letett az asztalra egy nagy művet (Redl ezredes), egy igen figyelemreméltó, a szociális töltetet kedves játékossággal elegyítő, üde vígjátékot (Egy kicsit én, egy kicsit te), egy rendkívüli műgonddal .készült. regényadaptációnak és önálló alkotásnak egyaránt kiválóan sikerült ifjúsági filmet (Sortűz egy fekete bivalyért), egy, a világhírű magyar animáció rangját a nemzeti múlt érdekes színképével harmóniába hozó rajzfilmet (Szaffi), egv. a maga nemében tökéletes operettfilmet (Az élet muzsikája) és egy „igazi" .dokumentumfilmet (Fúga). A paletta tehát igencsak széles: szinte mindenhonnan, mindegyik mozi-terrénumból egy-egy, a kritika és a közönség által egyaránt elismert, szakmai szempontból is első osztályúnak mondható, pontos, okos, igényes, jó mű. (A Redl ezredes ráadásul az egyetemes filmművészet legmagasabb mércéi szerint is kimagasló alkotás, akár „post-Mephistónak" is tekinthető.) Hát akkor? A menyasszony, mint az életben oly sokszor, persze most is, távolról sem ilyen gyönyörű: hiszen láthattuk az egyik legjobb magyar rendező váratlan, nagy csalódást keltett, ugyan óriási igénnyel készült, de végső soron csupán felszínes love story- és történelem-illusztrációt nyújtó, bár monumentális filmjét (A vörös grófnő), kifejezetten művészi fiaskókat (Megfelelő ember kényes feladatra. Csak egy mozi), ragyogó színészi alakításokkal megtűzdelt „fura" melléfogást (Uramisten), rossz áldokumentarista darabot (Higgyetek nekem!), vagy éppen historizáló célzatú groteszket (Hany az óra. Vekker úr?), egyértelmű blődllt (Valaki figyel), és jóllehet sok realisztikus elemet tartalmazó, ám mégis, csak arányait tévesztett, didaktikus tanmesét (Eszterlánc). Vagyis kudarcokból is jutott jócskán. Megsem tudok egyetérteni sem a válságteóriával, sem a változatlan színvonal-sztenderdet bizonygatni akaró hurráoptimizmussal. A magyar film 1985-ben ugyanis a nehéz hűség minden látványos és rejtett összetevőjének megfelelően létezett: sokszor nem irigylésre méltó alkotói körülmények között, ragyogó forgatókönyviróktól nem éppen elkényeztetve, kitűnő operatőri gárdával, egy változatlanul dolgozó már nevével biztos garanciát jelentő rendező-bázissal, rengeteg pompás színésszel — és főként ama bizonyos felelősséggel. tgy tette a dolgát. Ami az utóbbit, a felelősséget illeti: ez egyben a nehéz hűségben-állapot végső magyarázatát is adja. A magyar filmművészet végső soron kíven ragaszkodik és hű is tud maradni immáron dicsőségesnek mondható hagyományaihoz: az éles szemmel észrevett és magas művészi színvonalon láttatott emberi és magyar világértelmezések. soksior heroikus kísérleteihez, imigyen tulajdonképpen megtéve kötelességét nemzete és a társadalmi progresszió iránt. Légyen bármilyen bonyolult, buktatókkal teli. ellentmondásokkal agyonterhelt az ez évi filmtermés, hajlandó vagyok elfogadni a véleményt az új periódusról, s egyben elvetni a tekintélyes angol kritikus koncepcióját az általános válságról. Mert jóllehet (és hál'isten. nek!) a világ filmes közvéleményében hírünk váltig igen jó, de ami beisó ügyeinket, hazái dolgainkat illeti — ezeket hadd tudjuk mégis mi jobban. Miként a film esetében, ügy másban is. Nehéz hűségben. Domonkos László ?