Délmagyarország, 1985. december (75. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-07 / 287. szám

MAGAZIN Szombat, 1985. december 7. Ha nem, akkor miért igen? A dolgoknak logikája van. Most elmondom három té­telben, hogy ha nem, akkor miért igen, azaz, hogy mi­ként fordul valami saját ellentétébe, anélkül, hogy áltól megrendülne az igazság. DD I ETEK: MÁRPEDIG I N SOH A AZ I LKTBEN NEM \ ESZEK KISKERTET... Naná, hogy nem veszek! És ennek borzasztóan egysze­rű okai vannak. Teszem azt: nincs is rá pénzem. Ma már harmincötezerért mérik a puszta földet, amiben köldökig ér a gaz; legalább tízezer, hogy bekerítsem; majd ennyi a kút meg az áram; ha csak egy szerszámost meg egy budit teszek rá, ha csak megtrágyáztatom és fölszántalom — már a duplájánál tartok. És hol vannak még akkor a cse­meték, az oltványok? De ha még valami házat is, akár egy vityilló!... Már csak csillagász tudja kikalkulálni... És akkor aztán ásni, gyomlálni, kapálni, locsolni, szed­ni! Már gyermekkoromban utáltam a kapát. Bitang ke­mény a nyele. Krumpliszedéskor végig kellett mászni a so­rokat; esténként százhúsz vödör vizet kellett fölhúzni és a paprikára meg a káposztára hordani! Ősszel vermelni, ká­posztát gyalulni, gazt égetni — és újból kezdeni az ásást! Éppen elég az embernek a kenyérkereső munka. Ami kis idő marad, kell a pihenésre, a családra, utazásra. En­gem nem lehet beetetni olyan maszlaggal, hogy jó az a kis zöldség, gyümölcs. Ha jól kiszámolom, mennyiért eszi a kcrttulajdonos az őszibarackját meg a sóskáját és mennyi­ért issza a dohos, tört vinkóját, hát annyiért végig turká­lom a piacot és mindennek a legszebbjét megveszem. Ne­kem ne dirigáljon a krumplibogár meg a lisztharmat! Va­sárnap még nyújtóznék egy jót, de Erzsébetig el kell vetni a gyökeret... Volna egy olcsó utazás a tengerre, csakhogy érik az őszibarack... Rakott palacsintára vásik a fogam, és a spenótot kell megenni, mert leöregszik... Különben is: tiszta pótcselekvés az egész. Ha nekem még marad energiám a napi munka után, hát van tisztes szakmám, foglalkozásom, befektethetem abba. Nem szeretem, ha a gépészmérnök azzal dicsekszik, mennyi uborkája termett, vagy ha a gyárigazgató, az esztergá­lyos, a mesterszakács abban keresi az örömét: miként vé­di meg a seregélyektől a mazsolaszőlőt! ELKENTÉTEK: MÉGIS CSAK VENNI KÉNE EGY KISKERTET!... Venni kéne, mert egyszercsak nyugdíjba megy az em­ber... és a nyugdíjasnak nagyon sok ideje van... A nyug­díjas korán ébred. 1 latkor már fenn van és megfőzi a ká­véi, lecsoszog a boltba, meghozza kiflicskéjél, tejecské­jét, clmajszolgatja, kiolvassa az újságot, végigporszivóz­za a lakást, kitalálja szerény kis ebédjét — és még mindig csak fél nyolc... Lemegy a korzóra, elmeséli a betegsége­it, szidja a politikát — és még mindig csak fél kilenc... Magasságos ég, mikor lesz este? Jó, lesz idő olvasásra, unokasétáltatásra, melegvizes dagonyára, de mit csinál a hét végén? Csak más lenne, ha egy kis kert... Jó levegő, egy kis mozgás, álomba ringató fáradság! Hiszen olyan bután élünk. Zsíros ételek, dohány, mozgásszegény­ség... Érelmeszesedés, keringési zavarok, krónikus lég­csőhurut, reumatikus panaszok... S nem is elég ezt nyugdíjasait kezdeni! A dolgoknak elébe kell menni! Különösen, ha nincs az embernek önfe­gyelme. Ha nem tornászik, nem fut, nent úszik, mert olyan közegben nőtt fel, ahol kinevették és megvetették az ilyesmit. Kát vágni, ásni, cipelni, az igen, de hogy fek­vőtámasz? A hivatásba se szabad belehülyülni. Szükség van vala­mi változatosságra, valami ellentétesre, s ha már a jellem esendő, kényszerítő megoldást kell keresni. Ennek értel­me van: igenis ásni, egyelni, gyomlálni, permetezni, met­szeni, szedni, gereblyézni! Levegő, napfény, a természet közelsége. Meglesni, milyen a harmat a'hajnali bintbón; minként fordul a virág a nap után; mennyit nő egy nap a friss, zsenge hajtás; hol túr a vakond és mit beszél este a szél... A pénz meg... — nincsen ugyan, de másra is elmegy. Nem kell belegebedni, csak fokozatosan. Először a szán­tás, majd a kerítés, aztán a kút... Szépen, sorjában. A természet nem siet. A csemeték éjszaka is nőnek. A ter­més nem sürgős, bár majd ha eljön a nyugdíj, jó lesz, ha megterem az évi krumpli, zöldség. Mit ki kell érte adni a piacon! De ha egy kis hűs borocska is lesz a pincében, no, az már teszi. Egy sort megkapálok, egy fröccsre leme­gyek... Még a fröccs is másként esik, mintha a melegvizes medence szélén hajtom föl. Ezeket a csinált borokat! UJ TKTEL: CSAK EPITKEZNI NE!... No nem, azt végképpen nent. A mai világban? Éppen arról van szó, hogy az ember elkerülje az infarktust. Csak kriptát szabad építeni, hogy nu're kész lesz, legyen hová megtérni. Épilési engedély, kölcsön, kamat, anyag, mester, minőség, segédmunkás, gép... És sör! Hogy mi sör kell ma egy építkezéshez! Nem mondom — s láttáin is már ilyet! — ha sörösüvegekből lehetne falat húzni! Fuvarosokkal veszekedni, nahát, ehhez stilustanulmá­nyokra lenne szükség. Vagy a beigérkezett l'usibrigádot összeszedni három falu hat kocsmájából! Máskor adják a betonkeverőt, máskor hozzák a sódert, máskor lesz ce­ment... Azt mondják: hatra legyen kész a malter, hogy mindjárt hozzáfogjanak... — s délre megtudom: teme­tésre kellett menni, a szél szétcibálta a fóliát, az asszonyt bevitték a szülészetre, valakit elővett a lumbágója. Szóval nem építünk! Legföljebb egy faházat. Azt ké­szen adják, részletre is meg lehet venni, három nap alatt összeszerelik, s már lakható is. Éppenséggel elég takaros. Variálható. Nem kell tatarozni, műanyag vakolattal csi­nálják; nem kell futkosni, helybe hozzák. Itt lesz a kony­ha ijt a tartózkodó itt a pincelejáró Huszonnégy vagy harminckét négyzetméter... ahogy a pénz összejön... Mit mondjak? Ha a Délép vezérigazgató-helyettese, jó barátom faházat vett — én merjek belevágni? Kutyaólat nem építettem életemben. Legközelebbi és legföljebbvaló hozzátartozóm az építésügyi minőségellenőrzés portáján járatos, ő duruzsolja: építeni — azt már nem! Vállalat, szövetkezet ilyesmit nem csinál, de ha csinálna is, a költ­ség meg a határidő malomkövei közé kerülni kész őrület... Fusiban pedig? Mindenen túl olyan napszámbé­reket kérnek és oly megbízhatatlanok... ígérnek, ámíta­nak... összecsapják... Ki vonhatja őket felelősségre? „Házilagosan" nteg... Ahhoz környezet kell. Irodisták­kal, kollégákkal házat építeni? Ez azért szakma! Belátom. Akkor hát ez az E—24-es vagy ez az E—32­es bácsalmási faház... ELLENTÉTEI-: PERSZE, AZÉRT EGY ÉPÍTETT KERTI LAK MÉGIS CSAK MÁS... De mennyire, hogy más. Először is, ugye a méretek, az arányok, a célszerűség. Teszem azt: minek akkora kony­ha? A pincelejárónak legalább két traktus kell. Ez így pazarlás lenne, másutt meg kellene a hely. Vagy: az alap­pal úgy is le kell menni a fagyhatárig... Akkor már csak egy métert még, és ott a pince. De a faház alá épített pin­ce már elbírja a falakat is... És azért a tégla..., no, hát az csak tégla... Tetőt a faházra is külön kell venni... Ak­kor már az is megvan... Kőből csak egy életre szól, no! Az a szerelés sent olyan egyszerű. Belekerül egy tízesbe. Annyiért a falat is föl lehet húzatni... Bontott tégla is jó, selejtes is, hiszen nem vár épül.. Hogy a kőművesek? Azt a tenger sok házat kik építik? Kőművesek, segédmunkások. A mai világban még mér­nökök is elmennek hét végén falazni, betonozni! Meg le­het velük egyezni. Nem órabér, nem napszám! Itt van ez és ez, hoci-nesze. Akkor majd haladnak... Tavasszal friss a hajnal, ősszel hideg az éjszaka. Az a faház... azon átfúj a szél. Hogy lehet oda egy olajkály­hával bedurrantani? És egy kis kőháznak stilusi lehet ad­ni! Hangulatot! Emezt tíz évre tervezik... Drágább egy éjszakára átszámítva, mint az Átrium Hyatt... Gyűjtögetni, vásárolgatni kell az anyagot, megbízható emberekkel kell tárgyalni, amit lehet, maga végezzen cl az ember. És nem sietni! A betonnak is idő kell, hogy meg­kössön. De az megköt. Csak tudjuk, mennyi só kell bele. Akkor hát építkezünk? E -n EEI.EDY GYIJI.A RAJ/.A TÉTEL: DE SZOLOT, AZT NEM! Azt aztán végkép nem. Hogyisne: most is egész táblá­kat huzigálnak ki, úgy elfagytak a tőkék. Évek munkája ment veszendőbe egy hét alatt. Meg különben is: a szőlő nagyon igényes. Mennyi munka, núg az első fürtöt meg­hozza. Évekig semmi haszon, csak a telepítés, a metszés, a permetezés, a kordonépítés... Szüret meg vagy lesz, vagy nem. De ha lesz is: milyen? Ha nap nincs — nincs cukorfok. Jó édes a szőlő? A madarak szüretelnek. Ha esős a nyár meg az ősz, elrohad a termés... Mire a szőlő beáll, eltelik öt esztendő. Kinek van ahhoz türelme? Néhány tő csemegeszőlő esetleg... Hogy legyen folya­matosan gyümölcs... Csaba gyöngye, az már nyárderé­kon érik... Cardinal, az a gyönyörű nagyszemű... né­hány tárolható fajta... De borral bíbelődni? Prés, hor­dók, külön pince. Zöldséget meg bort egy pincében nem lehet tartani. Krumpliszagú, gyökérszagú, káposztaszagú lesz a hordó és löldi/ű a bor... Borhoz komoly szakérte­lem kell, városi ember ne okvetetlenkedjen vele. Hogy ellenálló fajták? Mesebeszéd. A krumpli, az nő magától meg a káposzta. De a szőlőt lesni kell, mint az asszonyt. Lisztharmat, peronoszpóra, szőlöorbánc, szür­kerothadás, golyvásodás, levélsorvadás, filoxéra, szőlő­rnoly, levéJatka... és még hány veszedelem kerülgeti! De ne gondoljunk mindig csak a bajra. Tegyük föl: jó ter­més lesz és gazdag szüret. A borra tán még több baj lesel­kedik: barnatörés, feketetörés, fehértörés, pimpósodás, ecetesség, bakszag, penészíz, dohosság, nyúlósodás, egériz, fémiz, seprőiz, szaghibák... Még valami! Azt mondják, akinek rossz bora van, an­nak a kertjét messze elkerülik, nehogy lehívja őket pin­cézni a gazda. De akinek jó a bora, azt meg mindenki lá­togatja. Még éjfélkor is fölzörgetik az ágyából. De ha bort akarok, ha pincehideg fröccsöt akarok, két más, teljesen kézenfekvő megoldás is kínálkozik, az egyik: megveszem a kipróbáltan jó bort és eltartom a pincémben. A másik: szőlőt veszek, hogy legyen egy kis pincei mun­kám, kipréselem, szűröm, derítem és elkóstolgatom. Azt hiszem, teljesen evidens, hogy nem lesz szőlő. ELLENTÉTEI.: IGENIS HOGY SZŐLŐT ÉS BORT! Azért tessék csak végig gondolni: Noé óta ijesztgetik az emberiséget a szőlővel. Sok vele a dolog — no és, mi­vel kevés? A lát talán nem kell metszeni, permetezni? A paradicsom csak úgy kiböki magát a földből és terem? Az uborkát is bántja a köd meg a betegség, a pritamin­paprika magháza is bepenészesedik, a krumplit nteg a gyökeret is megrágja a féreg. A tejtermelés lehel vesztesé­ges — a bortermelés nem? Férfiembernek e/t nem leltet bemagyarázni. Szőlő nélkül, bor nélkül olyan a kert, mint szél nélkiil a hideg. Valami ésszerű, munkamegosztásra van szükség. A/ asszonynép meg az aprónép csak veteményezzen! Vessen magol, rakjon palántát, karózzon babot és ültessen sza­mócát, én majd metszek, permetezek, kaccsalok, szüre­telek, szűrök és fejtek, és kóstolgatok. Honnan fogom én tudni, hogy kicsit egérí/ű a borom? Szőlő kell cs bor kell, punktum! lessék őszintén megmondani: bor nélkül bele lehel vágni jó sziwcl és jo hittel egy ilyen nagy kalandba? SZ SIMON ISIN AN Történelmünk újságok tükrében V ° <T»rn&?.í­tat ias;v Az. NSZK-beli Aacheni Nemzet­közi Újságmúzeum, e világviszony­latban is egyedülálló kulturális érté­ket képviselő intézmény 125 ezer féle újságot gyújt a világ minden Iájáról. Jelentős a német nyelvű újságok kol­lekciója; köztük a Németországon kivül megjelenő német nyelvű lapok — az USÁ-ból, Kanadából, Latin­Amerikából, Dél-Afrikából. Rend­kívül értékes a világ zsidóságának sajtója. De megtalálható a gyűjte­ményben egyiptomi, grönlandi, ja­pán, új-zélandi, shanghaji, újság is, vagy az evangélikus misszió lesoto nyelvű kiadványa. Kuriózum a vicc­es a divatlapok gyűjteménye. Nem könyvtári rend szerint keze­lik az anyagot — hiszen az aacheni múzeumban nent minden újság minden példányát gyűjtik, tárolják. Előnyben részesülnek korai és ar­chív, a jelentős történelmi-társadal­mi-kulturális eseményeket hírül adó példányok, a próba-nyomatok, az első, az utolsó és jubileumi kiadvá­nyok. A múzeum tulajdonában liá­romezerelsőkiadású újság található. Valamivel kevesebb az utolsó kiad­ványok száma. Mint a gyűjtemény többi darabja­it, a magyar újságokat is cimük sze­rint, a kiadás helye és évszáma sze­rint rendszerezték, őrzik a Magyar­országon megjelent idegennyelvű és német újságokat. A legkorábbi ma­gyar nyelvű lap 1790-ből a „Minde­nes Gyűjtemény amely „kelt Komá­romban, Böjt Első Havának 27. napján (azaz feburár 27-én). Oskur von Forckenbeck tudatosan gyűjtötte a különböző sajtóterméke­ket. 1860-tól, amikor benősült a wassenbergi polgármester gazdag családjába, már csak e gyüjtőszenve­délyénck élt. Tanulmányozta és ke­reste az unikumokat, a frissiben in­dult, a betiltott, cenzúrázott lapo­kat. Egész kollekciót mondhatott magáénak az 1848—49-es évekből, az európai demokratizálódás korá­nak kiadványaiból, a korai szoci­alisztikákból. Megszerezte Heinrich Sachs augsburgi postatisztviselő 23 ezer példányos régi újságokat tartal­mazó gyűjteményét, amely 43 nyel­ven. illetve nyelvjárásban 12168 kü­lönböző városból, helységből tattal­niuz.oii információkat. A legkorábbi a Strassburger Rékaion (Strassburgi kapcsolatok) 1609-es példánvu volt Amikor 1885-ben már 80 ezresre nőtt Forckenbeck gyűjteménye, el­határozta, hogy bemutatja az érdek­lődő közönségnek. Az aacheni Suermondt Múzeum adott helyet a kiállításnak. Ez 1986 február 28-án történt — s ezt a dátu­mot tartják az Újságmúzeum szüle­tésének. Különleges konzerválási, restaurá­lási eljárásokkal őrzik régmúlt idők és napjaink újságjait. Kiállítva há­rom teremnyi anyag — vitrinekben, speciális szekrényekben — csak Ízelí­tő a rendkívül gazdag és sokoldalú gyűjteményből. Díszes rajzolatú fej­lécekkel, címerekkel, sűrűn teleirt la­pok a világ minden tájáról: Európa, La Presse, The Penny Magazin, Aachcnishe Zeitung, The Alhenian Mercury, Amsterdamische Courant, Wiennerischer Diarnum... A Kari Marx által szerkesztett A'e­uen Rheinisclien Zeitung legutolsó, 1849 május 19-i kiadású példánya — a főszerkesztő dekrétumával. A L'Aurore 1898-as példánya, Zola: J'Acusse kezdetű hires levelével, a Hamburger Eremblati Ferenc Ferdi­nánd trónörökös halálát közlő so­rokkal. Múltunk, közelmúltunk és a jelenünk egész történelme — újság­cikkekben, sajtóközleményekben. Aztán a különlegességek. Betil­tott, a cenzúra által megnyirbált la­pok. Különnyomatok, rendkívüli ki­adások, soha meg nem jelent lapok próbanyomatai, nyomdai tervei. Arab, japán, kínai-betűs hírlapok. Divatlapok, újságok, sport, techni­ka, nőknek, gyerekeknek szerkesz­tett lapok, s egy macska-újság. Forckenbeck nemcsak gyűjtötte az újságokat, hanem felhívta a nagy­közönség figyelmét a sajtóra, amely minden közösség történetének alakí­tója és egyúttal tükrözője is. Az Lljságmúzeum címmel — 1889­töl haláláig, 1898-ig folyóiratot je­lentetett nteg, amelyben rendszeres tájékoztatást adott a bel- és külföldi sajtó helyzetéről, egyes jelentős la­pok történetéről, új divatos témák megjelenéséről, képes- és sportújsá­gok tartalmáról, a nyomdatechnika újdonságairól. Szakfolyóirata mind a mai napig megjelenik, s informál a sajtóvilág híreiről. KÁDÁR MÁRI A t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom