Délmagyarország, 1985. december (75. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-24 / 301. szám

Először saját otthonban Különleges ünnepnapok. Szeptember 19 A tanács végrehajtó bizottsága ülésezett és többek között tíz állami gondozott lakáskiutalását is jóváhagyta. Az intézkedés a tíz fiatal életében talán a legnagyobb boldogságot hozta. Intézet, nevelőotthon, kényszertestvérek. Borzasztó gondolni ezekre a szorosan öszszefüggő fogalmakra. Hiába a meleg szeretet, a nevelök anyáskodása-apáskodása. Semmi nem pótolhatja az igazi otthont, az édesanyát, édesapát, a testvért. Érzelmeikben magányosak az állami gondozottak. Magány Állapot. És hányan, de hányan kárhoztatnak erre. Biztosan mosolyognak is az intézeti gyerekek, biztosan örülnek is, néha boldogság is eltölti őket Karácsony és húsvét, névnap és születésnap. Olyan ott bent a falak között, mint bármelyik szürke hétköznap. Talán azoknak több egy-egy ünnep, akiket nevelőszülők kikérnek hétvégekre, karácsonyra, húsvétra, vagy köszöntik őket saját ünnepnapjaikon. Talán. Őnekik kell a társadalom segítsége 18 éves koruk után is, hiszen kilépve az életbe, önmaguktól nem tudják megvenni a lakást Másoknak jut szülői támogatás, vagy úgy, hogy kapnak egy szobát, s így az albérletre költendőt összerakhatják, vagy úgy, hogy az anyósékapósék anyagiakat juttatA rendeletek az emberért születnek. Akkor is, ha tiltanak, hiszen így mások érdekeit védik, akkor pedig méginkább, ha kifejezetten támogatnak. Ilyen a városi tanács egyik rendelete, ami könnyít a lakásvásárláson. Azoknak szól, akik anyagi és szociális helyzetük miatt önerőből nem tudnak otthonhoz jutni. Ok kaphatnak 100 ezer forint vissza nem térítendő anyagi támogatást, s emellett kérhetnek 50 ezer forint kamatmentes kölcsönt is. Az elmúlt év végétől mostanáig 159-en részesültek ebben a segítségben. 155-en kérték az 50 ezer fölint kölcsönt. így a tanács összesen 15 millió 480 ezer, illetve 7 millió 900'ezer forinttal támogatta a rászorulókat. nak. Akikkel beszéltem, lehetőségeikhez képest gyűjtögettek. Jó volt erre az ifjúsági takarékbetét, ám az egyik családnál nehezítette a spórolást az albérlet súlya, a másiknál pedig a férj katonaideje alatt hiányzott az egyik fizetés. A már említett tanácsi rendelet azért is jó, mert a családalapítás kezdetén segíti azokat, akik a támogatásra a legjobban rászorulnak. Két lakástulajdonost látogattam meg. Ök js életükben először ünnepelhetnek otthon, ^örülhetnek férjüknek, gyereküknek „Szabó Éva, az Éliker Vállalat eladója. Olyan utógondozott, aki minden jó tanácsot elfogad .tudatosan készül a családalapításra. Az idén kötött házasságot. Férje, Fehér János." Ezt olvastam a lakáskiutalás e'őtt készült jellemrajzában. Életéről faggattam — Tizennégy évesen kerültem nevelőotthonba. Nagyon szegények a szüleim. Képtelenek voltak négy gyermeküket eltartani Apu téeszben dőlgozik, anyu a vasúttól ment rokkantságiba. A bátyámmal és a húgommal kerültünk az intézetbe Jaj, ez nekem olyan kínos Tudja, az emberek szeretnek megkülönböztetést tenni. — A munkahelyén is? — A, dehogy. Szeretnek, támogatnak, mint bárki mást Jutalmat, fizetésemelést ka pok, de kérem, ne irjon rólam. — Nem közöljük a lakcímét » — Ügy más. Egy vásárhelyi család kikért a hétvége ken A nevükre szerettek volna venni, de én nem akartam, pedig nagyon-nagyon rendesek voltak Végül is jól döntöttem. Szeretjük egymást a férjemmel és egyszer jönnek a gyerekek, s itt a gyönyörű lakás. Még most sem hiszem el, hogy sajátunk. * Magas fiatalember, a férj, Bojtos Szilveszter nyit ajtót az egyik tarjáni toronyházban. A szobába tessékel. Bojtos Szilvia Julianna vacsorázik. Evés közben csintalan és kedvesen huncot az idegennel. Teheti, hiszen két és fél éves. A lakást az anyu, Fődi Julianna kapta. Kisgyermek kora óta állami gondozott volt. Kereskedelmi szakmunkásképzőt végzett, most boldog anya. Négy évesen vették gondozásba. Miért? — Anyám vitt be. Ezt persze később tudtam meg Anyuék elvádtak Találkoztam már vele, de alig emlékszem rá, akkor még óvodás voltam. Apám valahol Pesten él — Nem kereste őket felnőtt korában'' — Nem vagyok rájuk kíváncsi. Előbb a férjemnek örültem, most pedig itt van ez a csodálatos kislány Kell ennél több? Fenséges érzés anyának lenni Nem értem anyámat * Találomra választottam ezt a két családot, és mit tesz a véletlen nem csak az első karácsonyt tölthetik együtt saját otthonukban, de először köszönthetik az asszonyok lérjeiket, legközelebbi hozzátartozójukat, Jánost és Szilvesztert — nevük napján Ács. S. Sándor p VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ^ DEEMAGYARORSZAG 75. évfolyam, 301. szám 1985. december 24., kedd A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 2.20 forint Békében önmagunkkal E

lőttem papír, mögöttem, mellettem csomagok, szatyrok, dobozok. Vezércikket írok a karácsonyról. Csupa „eredeti'' gondolat jut az eszembe, olyan, amilyet természetesen még soha senki papírra nem vetett. Hogy a karácsony Jézus születésenek kereszteny ünnepe. Meg hogy család, szeretet, békesség. Gyermekmosoly, gyertyafény és csillagszóró... S amint ezt mind így szépen elgondoltam, hirtelen az agyamba nyilallt: a dióbél. Igen, hogy elfelejtettem diobelet venni. Jut eszembe: a pulyka! Meg kellene tölteni gesztenyével. Te jó ég, mit adok Péter bácsinak ajándékba?! Se pénzem, se időm már a vásárláshoz, és még takarítanom is kell. Jaj, de elkalandoztam, pedig nekem, a karácsonyról kell írnom. Hisz eddig is ezt tettem! Ilyen lenne hát legbensőségesebb ünnepünk? Pénzkiadás, rohanás, tárgyak bűvölete, eszem-iszom? Na nem, a szép hagyományokból valami azért még megmaradt, hisz sok családban ez a nagy alkalom, hogy egy asztal mellé ülhessenek a rokonok, évente legalább egyszer. Az ünnepi terítés, a nem mindennapi szertartásosság, hiszem, jót tesz ebben a pillanatnyi megállást sem engedélyező világban. Kicsit összetoldozza-'foltozza a megbomló emberi kapcsolatokat a közösen elfogyasztott sok jó falat, a gondosan rejtegetett, örömokozónak szánt ajándék is. És ha változik az összkép? Ha a mindenáron megvett tárgyak, az asztalra halmozott ételek forintban kifejeződő értékét többre becsüljük, mint a mögötte egyre szemérmesebben megbújó emberi szándékot, a hétköznapokon olykor szunnyadó jóra törekvést? Akkor bizony messze eltávolodunk karácsony eredeti eszméjétől. Kár lenne érte — és értünk. Mert igaz, hogy ez a keresztény kultúrkör ünnepe, de az egész emberiség megtalálja benne közös törekvésének jelképét: vágyát a tisztaságra, a becsületességre, a békességre. Család, szeretet, gy^rmeköröm. összetartozás, segítség, elnéző megértés. Elkoptatott szavak, pedig de kellene, hogy ragyogjanak' Féltem a családot legszentebb ünnepének eltárgyiasodásától, attól, hogy a fogyasztói mentalitás fölfalja eszmei tartalmát. Féltem magunkat, hogy értékes. szép hagyományainkat, emberi gazdagságunkat hétköznap és ünnepeinken is aprópénzre váltjuk. Pedig oly nagy szükségünk lenne manapság — nemcsak a forintokra — egymásra is. Ha szétnézünk magunk körül, egyre kevesebb a babakocsit toló fiatal nő, egyre több az élet viszontagságaiban egyedül maradt, lelkileg megtépázott fiatal, az elmagányosodott, idős ember Akad-e közöttünk elég jó ember, aki nem a markát nyújtja előbb a rászorulónak, s csak aztán a karját? Teri néninek szívességből még bevásárol szomszédasszonya, de képes lesz-e erre majd az, aki ma gyermekéért sem vállalja az áldozatokat? Fáradságot nem kímélve összefognak még a munkatársak, hogy kifessék az idősek napközi otthonát, megjavítsák az óvoda bútorait, ajándékot vegyenek az elhagyott gyerekeknek, összeszereljék szerencsétlenül járt kollégájuk rokkantkocsiját, de sajnos egyre kevesebben vállalkoznak effélére. Nem ők okolhatók érte, hogy a maradék időt. és energiát saját boldogulásukra kell fordítaniuk, de az már több lenne, mint elszomorító, ha ellenszolgáltatás reménye nélkül már senki meg nem mozdítaná a kisujját sem a másikért. Elég megnyomnunk a lévé gombját, kinyitni az újságot: ha komoly a veszély, egy emberként segítenek kis és nagy közösségek a bajba jutottakon. Gondoljunk csak a berhidai földrengéskárosultakra vagy azokra az emberekre, akiknek élete egy-egy sok vért igénylő műtét sikerétől függ. Nem maradnak magukra: segítenek az egyre-másra érkező forintok vagy éppen „a dal", a betegen a vért adó munkatársak, jóbarátok. Az együttérzés, az egymás iránti felelősség nem ismer távolságot és határokat. Akiben él az együvé tartozás érzése, aligha nézheti szenvtelenül az éhező al'nkai gyerekekről érkező filmtudósitásokat, Bejrút rombadőlt házait, á sebesülteket, egy távol lezuhant repülőgép roncsait vagy a legutóbbi mexikói katasztrófa áldozatait. Ezek az érzések azok, amelyek alkalomadtán-jó tettekre, humánus döntésekre sarkallják az embert. Az embert, akinek tollvonásától népek, nemzetek, akár a Föld sorsa függ, aki hivatali asztala mögül képes mosolyt vagy könnyet fakasztani, aki a jövőt így vagy úgy formáló tettekre nyomja rá pecsétjével az áldást. Azt az embert is, aki csupán saját kis világának ura, aki szive mélyén igen is harmóniában szeretne élni: békében a világgal, a családdal, önmagával. Hogy minden este tiszta lelkiismerettel hajthassa álomra a fejét: tisztességgel tettem meg mindazt, ami rám méretett. K

arácsony a tetteket mozgató érzések, a lélek ünnepe. Akkor is, ha a lótás-futás közepette nemigen érünk rá ezen elmélkedni. Ha törjük a diót, kavarjuk a mákot, és sütemény illata lengi be a konyhát, ha csillogó díszeket aggatunk a fenyőfára, s ha tompítani akarjuk az ajándékcsomagok papírzizegését, akkor is valami mélyen emberi indulat tör föl belőlünk: az adni akarás, az örömszerzés vágya. Az ünnepi asztal mellett ápolgassuk hát karácsony szellemét: szükségünk lesz rá hétköznapi boldogságunkhoz is. Chikán Ágnes Színházunk — lesz Befejezéséhez közeledik a Szegedi Nemzeti Színház rekonstrukciója. Az épület külső képe már elnyerte végleges formáját, a benti szerelési és szépítési munkálatokat végzik. Nagy László képei a megújuló teátrum néhány részletét mutatják. Magazinunkban pedig riportban számolunk be az építkezés állásáról.