Délmagyarország, 1985. november (75. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-05 / 260. szám
Kedd, 1985. november 5. 3 A nagy októberi szocialista forradalom (i8. évfordulója alkalmából tegnap, hétfőn ünnepségeket tartottak. A munkában élenjárók kitüntetéseket, elismeréseket vettek át. Köszöntötték a forradalmi munkásmozgalom veteránjait. Sallai Ferenc 61), Arpádfalvi Mihály cs Gyömbér Sándor 50 éve tagja a pártnak. Óket köszöntötte tegnap reggel a városi pártbizottság székházában Török József, a megyei pártbizottság tagja és Oláh Miklós, a városi pártbizottság titkára. Török József mondta el; az elvtársak minden veszélyt vállalva, nehéz körülmények között dolgozlak a párt ügyéért. Elismerjük munkájukat, áldozatkészségüket. Sokat tettek azért, hogy létrejöjjön a szocialista Magyarország. Török József mindkét, a megyei és a városi pártbizottság nevében köszöntötte a jubilánsokat, átadta nekik a megyei pártbizottság díszoklevelét, melyet Szabó Sándor első titkár írt alá, é.s az ajándékokat is. * Hagyomány az i,s, hogy november 7-e elölt a városi pártbizottság köszönti a Szocialista Hazáért Érdemrend szegeden élő kitüntetettjeit. A tegnapi ünnepséget a rókusi pártházban tartották, Schmidt József, a városi pártbizottság titkára volt a szónok. Az egybegyűlteket Vajas Józsefné, a városi pártbizottság osztályvezetője üdvözölte. A városi pártbizottság titkára arról beszélt, hogy ilyenkor zászlódíszbe öltözik az ország. A szocializmus fiit éve létezik a világon. Kgy ember számára egy élelnyi, történelmi mértékkel mérve viszont nem nagy idő. A lények azt mulatják, hogy a világon mintegy száz korn^ munista pártban 80 millió ember dolgozik azért, hogy létrejöjjön minden országban a legigazságosabb társadalmi rendszer, a szocializmus. A városi pártbizottság titkára beszélt arról is, hogy milyen nagy szükség van a tapasztalatokkal rendelkező idős kommunisták munkájára. * Délután a kiváló munkát végző aktivistákat köszöntötték a rókusi pártházban. Ünnepi beszédei Oláh Miklós mondott, majd tárgyjutalmakat adtak át Tóth Antalnénak. Csikós Rudolfnak, Menyhártné Ipacs Katalinnak, Ottlik -Józsefnének, Gyuris Istvánnak, Tóth Pálnak, Gábor Lászlónénak, Hakacsi Józsefnének, Kádár Sándornak, Nóvák Ferencnek, Faragó Imrének, Körmöczi Piroskának, Csatári Lajosnak, Vigh Zoltánnak, Heintz Bálintnak, Kcller Józsefnének, Temesvári Lajosnak, Labádi Ernőnek, Papp Györgynének, Simon Lajosnak, Széli Endrének, Bedö Nándornak, Kabainé Tokácsli Boglárkának, Németh Istvánnak, Czene Klárának, Zlehovszky Ilonának, Jankó Imrének, Dorogi Gábornak, Rébék Mihálynak, Bakacsi Máriának. Faragó Jánosnak, Nagy Gizellának. Juhász Bászlónének, Hudák Jánosnak, Réhkasi Rozáliának, Nagy Albertnek. Ginczinger Istvánnak, Kádár Józsefnek, Szölösi Istvánnak, Kiss Ernőnek, Méhes Józsefnek. Szeles Bélánénak, Héjjas Lajosnak, Rácz Jánosnak, Szentágotai Károlynak. Hajdú Ferencnének, Szabó Istvánnak, Némethy Gyulának é.s Varga Illésnek. * Az Elnöki Tanács a nagy októberi szocialista forradalom 68. évfordulója alkalmából a sajtó területén kifejtett eredményes munkájuk elismeréséül Újlaki Lászlót, a Népszabadság rovatvezetőjét Április Negyedike Érdemrenddel, Halász Zoltánt, a The New Hungárián Quarlerly főszerkesztőhelyetteséi, Vajda Miklóst, a The New Hungárián Quarterly olvasószerkesztőjét a Magyar Népköztársaság Csillagrendjével. Ónodvári Miklóst, az Eszak-Magyarország főszerkesztő-helyettesét és Söptei Jánost, a Szabad Föld föszerkeszlö-hel.yéttesét a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát tizenketten, a bronz fokozatot kilencen kapták meg. A Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki Suli Józsefet, a Csongrád Megyei Hírlap rovatvezetőjét. A Kiváló Munkáért kitüntetést vette át Tanács István, a Délmagyarország rovatvezetője. Domonkos László, a Delmagyarország munkatársa. Árva Eva, a Csongrád Megyei Hírlap munkatársa és Mező Lászlóné, a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat főkönyvelője. A kitüntetéseket hétfőn a Parlamentben Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke adta át. Jelen volt Berecz János, a7Í MSZMP KB titkára, Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese. * A bélkereskedelmi miniszter Kiváló Munkáért kitüntetésben részesítette Újházi Bélát, a Tisza Élelmiszer- és Vegyiáru Kereskedelmi Vál-~ lalat áruforgalmi igazgatóhelyettesét, Wolf Máriát, a Csongrád Megyei Tanács vb kereskedelmi osztályának főelőadóját, Vas Mártont, a szegedi városi tanács vb kereskedelmi osztályának csoportvezetőjét, párkányi Gyulát, a Szeged Tourist vezető-* .helyettesét, Juhász I.ászlónét; a Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalat üzemvezető-helyettesét, Csikós Mihályné eladót, Tarján Istvánnót, a Csongrád Megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat pénztárosát, Aszalai Istvánná' pénztárost, Szabó Jánosné árudavezelüt és Velegh György né pénztárost. * November 7-e alkalmából tegnap Budapesten a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést vette át Sódar István, az Ativizig termelési igazgatóhelyettese. * Az MHSZ Csongrád megyei vezetőségének székházában tartott ünnepségen a Honvédelmi Érdemérem kitüntetést vette át 35 év után Kiss István, Laki János, Mucsi János, Nagy András, Papp Gyula, I). Nagy János, Pozsár László, Puskás Mihály, Varga Sándor, Vastagh Lajos, Veres Mihály és Szentandrási Pál; 30 év ulán Ágoston József, Bánfalvi József. szabó G. László. Vezér Károly; 25 i% ulán. Bariba László, Biró Lajos, Diós József, Kanyó Ferenc. Körös László, Molnár József, Szögi Béla és Benedek Tibor; 20 év után Haskó Pál, Nyitrai József. Tamási Mihály és ifj. Tóth Ferenc; 15 év után Fülöp László, Iványi József, Keresztúri István, Kmetykó Lajos, Kovács János, Ludányi Mihály. Gazdagh Károly, Mágori Józsefné, Márki Antal, Patyi Jenő, Szentpéteri János és Vágó Ferenc: 10 év után Bárok István, Bánki András, Gallus Jenő, Gazdagh József, Gártyán Zoltán. Heincz Bálint, Koczor György, Kóréh István, Lele István, Mühelyi István, Surányi Tibor, Szabó István, Széli Eva, Szombathelyi Árpád, Ungvári László, Varga Zoltán, Bors Gyözöné, Kojedzinszky Richárd. Az MHSZ főfoglalkozású dolgozói közül Sz.olgálati Érdemérmet kapott 30 év után Vajda József alezredes. Honvédelmi Érdeméremmel tüntették ki 10 év után Rabel Andrást, Iványi Lászlót é.s Kispéter Imrét. MHSZ Kiváló Munkáért Erem arany fokozatát kapta Becsák János, Tóth Ferenc és Németh László. Elismerő Oklevélben részesült Nagy György József. MHSZ Kiváló Munkáért Erem ezüst fokozatával tüntették ki Völgyesi Miklóst. * A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelö Vállalat ünnepségén az MlISZ-ben végzett munkájáért Cserél) Gyula csoportvezető Honvédelmi Érdemérem tíz cv után kitüntetést kapott. A polgári védelemben kifejlett eredményes munkájáért Mohos Imre gyújtöállomás-kczelő az Ipari Minisztérium Dicsérő Oklevelét kapta. Kovács András és Székely Péter gépkocsivezető 750 ezer kilométer balesetmentes vezetésért, Rácz István gépkocsivezető és Tóth Mátyás anyagvizsgáló 250 ezer kilométer balesetmentes vezetésért oklevelet kapott. * A Szegedi Ruhagyár ünnepségén Balogh Tamás vezérigargrrtó-tielyettes; Sági Antal gyárigazgató, Hus'zka Rozália segéd múvézelö, Maximilián Tóth. József szabász, Staho Elemérné pártcsoportvezető, Zarka Eberhartné, Antal Elekné és Tibrik Mihályné szalaggépcs Kiváló Munkáért kitüntetést kapott. A Csongrád Megyei Tűzoltó-parancsnokság ünnepségén a Tűzbiztonsági Erem arany fokozatával tüntették ki Tóth Lászlót (Pusztamérges), Terecskei Sándort (Csengele), Greskovics Istvánt (Csongrád), Varga I). Jánost (Fábiánscbeslyén), Varga Sándort (Szeged), Kálai Istvánnál (Szeged), Rácz István Pált (Makó), Varga Imre Szilvesztert (ötlömös), Kordás Pétert (Baláslya), Huszta Ferencet (Szeged), Lenkei Istvánt (Vásárhely), Mika Sándort (Vásárhely), Tolnai Ernőt, Gabnai Antalt (Kiszombor), Farkas Vincét (Makó), Pados Józsefet (Makó), Juhász Istvánt (Makó), Gál Antalt, Nagy Jánost (Szegvár). Ezüst fokozatot kapott Lévai Sándor (Forráskút). Albert Lajos (Márlély), Trényi Mátyás (Csanádpalota), Gazdagh József (Szeged), Józó József (Szeged). Nyári Tibor (Szeged), Ambrus Akos (Szeged), Hegedűs Illés (Buláslya), V.örös József. Varga Imre (Makó). Bódi István (Szentes), Hankó Árpád (Szentes). Bronz fokozattal tüntették ki Molnár Györgyöt (Székkutas), Kondé Lászlót (Pitvaros), Csordás Antalt (Pusztamérges), Mólvár Istvánt (Szeged). Cila Andrásnét (Vásárhely), Oszlánczi Pált (Makó), Szűcs Józsefet (Eperjes) és Gálfalvi Györgyöt (Pankota). * Kiváló Munkáért kitüntetést vett át Öilor Károlyné, az Állami Fejlesztési Barrk szegedi területi igazgatósága csoportvezetője a bank központjában rendezett ünnepségen. * Az Inari Szövetkezetek Csongrád Megyei Szövetséae tegnap a Hungária Szállóban tartotta a november 7-diki megyei ünnepségét. Az eseményen részt vett Nagy László felvitele Oláh Miklós, Sallai Ferenc, Gyömbér Sándor Arpádfalvi Mihály és Török József, a Szeged városi pártbizottságon. Jubiláló párttagokat köszöntöttek pártvezetők Érdcm r°nd kitüntetettjeinek egy csoportja a Szegeden tartott ünnepségen Bartha I,a*zb»; megyei 'pártbizottság titkára. Horváth János, a Kiszöv elnöke kitüntetéseket adott át. Az Okisz Elnöksége a Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója kitüntetést adományozta Kárpáti Istvánnak, a Techoép Kisszövetkezet elnökének (Szeged), Tóth Istvánnak, a Nívó Faipari és Játékkészítő Szövetkezet elnökének (Szeged), Marosi N. Sándornak, a Kullúrcikk Kisszövetkezet elnökének (Szeged), Horváth Jánosnak, a Sándorfalvi Háziipari Szövetkezet műszaki vezetőjének, Gábor Itudolfnénak, az Apolló Cipőipari Szövetkezet személyzeti vezetőjének (Vásárhely), Égető Jánosnénak, a Hódmezővásárhelyi Vasés Fémipari Szövetkezet csoportvezetőjének. Hajdú Nándornak, a , Tömegcikk Készítő Isz üzemvezetőjének (Szeged), jámbori Anlalnénak, a Szentesi Háziipari .Szövetkezet csomagolójának, 'Veres Józséfnénak, a Szegedi Szűcs- és Szabóipari Szövetkezet gépészének. Takács Istvánnak, a Szegedi Építőipari Szövetkezet szakmunkásának, Juhász Jánosnénak, a Maros Cipőkészítő Isz művezető-helyettesének (Makó), Lengyel Pálnénak, a Sándorfalvi Ruházati és Szakipari Szövetkezet gépi varrójának. Kérdő Lajosnak, a Hódmezővásárhelyi Építőipari Szövetkezet ácscsoportvezetőjének, özv. Kelemen Petemének. a Csongrádi Háziipari Szövetkezet szőnyegszövőjének. Az ipari miniszter Kiváló Munkáért kitüntetését Ungi Antal, a Szegedi Kazánjavító Kisszövetkezet lakatosa kapta. A honvédelmi miniszter Honvédelmi Érdemérem kitüntetést adományozott Farkas Imrének, az Április 4. Cipőipari Szövetkezel elnökének (Szeged). A Magyar Honvédelmi Szövetség Érdemes Társadalmi Munkás kitüntető jelvényt adományozott Bors Győzőnek, a Szegedi Ruházati Szövetkezet elnökének. Balesetmentes vezetésért oklevelet kapott 1 millió 250 ezer kilométer titán Dörmöi János, a Szegcdi Bőrdíszmű Isz gépkocsivezetője, 1 millió kilométer ulán Nacsa Ferenc, a Szegedi Bőrdíszmű Isz gépkocsivezetője, 750 ezer kilométer után Sütő Bálint, a Hódmezővásárhelyi Építőipari Szövetkezet gépkocsivezetője. Dobos János, a Sándorfalvi Ruházati és Szakipari Szövetkezet gépkocsi vezetője, ötszázezer kilométer balesetmentes vezetésért oklevelet 11, 250 ezer kilométer ulán 7 gépkocsivezető. Az Okisz Kiváló Sportmunkáért Elismerő Oklevelét nyolcan kapták. A Csongrád Megyei Kiszöv Elismerő Oklevelét kapta 1985. évi szocialista munkaversenyben • elért eredményeiért a Makói Maros Cipőkészítő Szövetkezet Szorgalom cs a Szegedi Szűcs- és Szabóipari szövetkezet Május 1. szocialista Brigádja. A Csongrád Megyei Kiszöv Elismerő Oklevelét kapta az országos lekebajnokságon elért első helyezéséért a Szegedi Építőipari Szövetkezet Petőfi Sándor Szocialista Brigádja. Megemlékezések a fővárosban az .ellenforradalom áldozatairól Hétfőn* koszorúzási ünnepséget Wndeztek a néphatalom hőseinek Köztársaság téri emlékhelyén. A fellobogózott tértei több százan gyűltek össze, hogy tisztelegjenek az ellenforradalmárokkal vívott küzdelemben a pártház védelmében elesettek emléke előtt. A munkásmozgalmi mártírok emlékműve mellett magasodó domborművű kőfalnál a Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottsága nevében Grósz Károly, a Politikai Bizottság tagja, a budapesti pártbizottság első titkára é.s Borbély Gábor, a pártbizottság titkára koszorúzott. Ezután elhelyezték a tisztelet és az emlékezés virágait az emlékfalnál a kerületi pártbizottságok, a Fővárosi Tanács, az állami és társadalmi szervezetek a főváros lakosságának képviselői, a pártház egykori védői és a hősök hozzátartozói. Az ellenforradalmárokkal vívott harc mártírjainak sírjait megkoszorúzták a Mező Imre úti temetőben is. A Munkásmozgalmi Panteon sirsétányán a hősi halottak nyughelyeire a Himnusz eleihangzása után koszorút helyezett el a budapesti pártbizottság nevében Grósz Károly és Borbély Gábor. A budapesti fegyveres erők és testületek képviseletében Elkán Károly vezérőrnagy, Budapest helyőrségparancsnoka, Konczár István rendőr vezérőrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője és Kelemen Győző munkásőr vezérőrnagy, a munkásőrség budapesti parancsnoka koszorúzott. A Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége és a pártház védelmében résztvetlek nevében Úszta Gyula, a MEASZ alelnöke és Tóth Lajos elnökségi tag koszorúzott. A fővárosi ifjúsági szervezetek részéről Dersi Mihály, a KISZ Budapesti Bizottságánál: titkára és Csizmár Gábor, a Magyar Üttörők Szövetségének budapesti elnöksége elnöke helyezte el a megemlékezés virágait. Az 1956-os ellenforradalmárok elleni fegyveres harcban elesetlek Mező Imra úti temetői emlékművénél — ahol a koszorúzási ünnepségen katonák, rendőrök és munkásőrök álltak diszőrséget — párt-, állami, társadalmi szervek vezetői tisztelegtek a hősök síremléke előtt November 7. alkalmából Ünnepségek, kitüntetések, elismerések