Délmagyarország, 1985. november (75. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-30 / 281. szám

Irpdalmi hetilapnál dolgozom, de talán elhiszi nekem az is, aki az enyémnél fontosabb és hasznosabb munkahelyen szolgál, hogy nem a munkavédelem beszél belőlem, ha állítom: az irodalom sem fontosság nélkül való, az irodalom sem haszontalan. Elősorolni irodalompártolásom érveit megpróbáltam mar néhányszor: Írni nem is az irodalom fontosságáról akarok most, hanem fontosságának látványos csökkenéséről. A nyugati világ sajtója tele van az emiatti panaszokkal. És most mar a hazai sajtó is. A Filmvilág cimű folyóiratban Szilágyi Akos a magyar kultúra rohamos „irodalomtalanodásaról" beszél: az IGE helyett a KÉP uralomra jutásáról. Az. Élet és Irodalom cimű hetilap, melynek szerkesztőségében dolgozom, Mezei András költő beszélgetését közölte Dorogi Zsigmonddal, a Rádió irodalmi szerkesztőjével: rá-ralieilálnak egymásra abban a panaszban, hogy nemcsak az életmódbeli változások szoktatnak el bennünket az írott szó olvasásától, nemcsak a képernyő vált nagy riválisává a könyvnek, hanem mintha az új magyar irodalom képviselői is elhatározták volna: visszacsábitás helyett elriasztják a lehetséges olvasót. Minthogy e tárgyszerű vagy borongós panaszokat lények támasztják alá, mindenekelőtt könyvpéldánys/ámcsökkenési és olvasás-statisztikai adatok, eszem ágában sincs cáfolatra vállalkozni. Sőt a mai panaszokat azzal is megtoldom, hogy nem is olyan maiak már. A kritika a hetvenes évek eleje, tehát csaknem tizenöt év óta adja jelzéseit arról a folyamatról, amit Szilágyi Akos a Filmvilágban „irodalomtalanodásnak" nevez, bizonyságul egy levélből idézek. Németh László irta, már a folyamat kezdetén. Idevonatkozó passzusa igy hangzik: „Aki a magyar irodalom s a magyar közönség viszonyát szemlélte, bizakodó kedvét 1960 táján még nem kellett elveszítenie...: a kiéhezett s a szocialista iskoláztatás jóvoltából alaposan felduzzadt olvasóközönség... meglepő példányszámokban kicsattanó szerelemmel áradt viszontlátott s újonnan felfedezett irói Jelé. Bizni lehetett benne, hogy közönség s irodalom frigye a közgondolkodást is felfrissíti, s értelmiségivé vált társadalmunk eztán másképp áll hozzá történelemadta feladataihoz. Ez u remény azóta elszomoritóan megcsappant. Az anyagi javak megszerzésének lehetősége — az. amit autóval/ásnak lehetne nevezni —, a külföldi utak drága kóstolói: új célokat irtuk az ember lelkébe: írók és olvasók közé egy nyugati jellegű szórakoztató ipar nyomult, élén a hipnotikus hatású televízióval, mely kegyetlenség és érzékiség, bűnügyek és dalfesztiválok ingereivel hódítja el a potenciális olvasókat, míg a magára adó kisebbség sznobizmusa a nyugati irodalom divatos neveiben találja meg kulJöldimádatának jáplálékát. " Eddig Németh I aszló, akit nemcsak azért idéztem persze, hogy a diagfióziskészités tizenöt éves múltját bizonyítsam' vele, hanem azért is, hogy előadjam egy szerény gyanúmat. Megfigyelhették, ö „autóvallást" emlegetett, „hipnotikus hatású televíziót", meg nyugatimádatot, én meg azt gyanítom, hogy bűnbakká senki és semmi sem lehető, mert nem bűnesetről van szó, hanem a kulturális szerepkörök történelmileg elkerülhetetlen átrendeződéséről. Uj szereposztásról. Amelyben az eddigi abszolút főszereplő, az irodalom, új szereplőtársakat kapott. Az irodalom a régi szereposztásban a Nagy Helyettesítő szerepét játszotta nálunk. Illyés Gyulá\al szólva az irodalomnak kellett még a Vízügyi Hivatal szerepkörét is betöltenie. Zrínyi Miklóstól Balassi Bálinton, a testőrirókon, Csokonain, Petőfin, Adyn át József Attiláig az íróktól várt eligazítást a magyarság: politikai ügyekben, társadalomismeretben, gazdálkodásban, jogban, erkölcsi, érzelmi és ízléskultúrában, még viselkedésben is,-még az életvitel gyakorlati dolgaiban is. Tőle várta és tőle kapta a mintát. Mert csak elvétve akadlak nagyfomátumú politikusaink, nem volt magyar szociológia (vagy nem nyert nagykorúságot), nem volt magyar gazdaságiudomány, nem volt magyar filozófia és lélektan, nem működlek magyar erkölcsprédikátorok. Illet ve voli mindez, a magyar irodalom jóvoltából, a helyzet kényszere jegyében. Fs hol tariunk most? Ott, hogy már azokban az irodalomreményű hatvanas években — amikor csakugyan országos érdeklődést válton ki egy-egy új magyar regény, és versimádók sora kígyózott a könyvhéti sátor előtt, ha alatta egy-egy ismert — szeretelt költő dedikált — megkezdte nagykorüsodását mindaz, amit addig az irodalomnak kellett pótolnia. És mostanra nagykorúvá is vált. l ett magyar politológia, leit gazdaságtudomány (olyannyira, hogy nemcsak művelőitől, hanem népszerűsítőitől is hangos a sajtó, a rádió, a televízió), leli magyar szociológia és filozófia (olyannyira, hogy a nemzetközi szakma Budapesti Iskoláról beszél), és lelt magyar lélektan (olyannyira, hogy képviselői naponta magyarázzák írásban, szóban, képben lelki zavaraink okaii, s adnak tanácsot: hogyan legyünk türelmes házastársak, vagy miként alkalmazkodjunk ebadta lelki rezdüléseihez). Mi tehát nemcsak irodalmai olvasunk-hallgatunk-nézünk most már, hanem politológiát is, gazdaságtudományi is, szociológiái meg filozófiát is, és figyelünk a lélek tudósaira: mit kezdjünk szorongásainkkal, hidegülő vagy léllékenyen ragaszkodó élettársunkkal, neveletlen utódainkkal. * Az kétségtelen — mint írtam már —, hogy az irodalom háttérbe szorult emiatt. De egyrészt a folyamatnak az elején-közepén tartunk, a véglegesebb arányok még ezután alakulnak ki, az irodalom még ezután veszi tudomásul, hogy egyenrangú partnerei támadtak, a közönség pedig ezután érzékeli majd, mit veszít, ha az. irodalomtól túlságosan elpártol. Másrészt szóból ért az ember ezután is. És a szó nemcsak olvastató lehet, hanem hallható és Iái ható is. A rádió vagy a lelevizó éppúgy lehel lájékoztaió-eligaziió jó szavak sugárzója, mint az irou szavak gyűjteménye, a könyv. Nem beszélve arról, hogy ami rádióban-televizióban elhangzik, eredetileg a/t is leírták valakik. Még a képi hatásokkal dolgozó produkcióknak többsége mögött is íróitszavas, forgaiókönyvi munka áll. Anélkül, hogy a tájéko/tuló-eligazító jó szavak mestereihez (\agy netán a maradandó értékeket teremtő írókhoz) tolnám fel magam, a tárgyhoz tartozóan be kell vallnom: ez a szöveg eredetileg a rádióban hangzott el. De kezemben papírt tartottam otf is, azon pedig leírva állt minden, az utolsó szóig. FARAGÓ \ II.MOS Királyi csúcstalálkozó Visegrádon „S a világ látja, hogy homlokomon van / ama föld koronája, hol az osztrák / partoktól elvált Duna vize csobban./ S merre Pancbino és Peloro közt vág / égnek a Just, szép Szicília öble... / tposl oly király szolgálna, kit a Károly és Rudolf véréből én nemzék a földre. " Dante az Isteni Színjátékban énekli meg Károly Róberi uralkodásának távlatait, aki a nápolyi és a magyarországi koronára egyarant hivatott volt. A kor, a reneszánsz nyitánya. Giotio, Petrarca, Boccaccio neve fémjelzi az új szellemi korszak kibontakozását. S bár Károly Róbert nem kimondottan humanista, ennek a kibontakozásnak egyik előmozdítója. A reneszánsz fénykoráról — amikor hazánk nem kullogott fáziskéséssel az európai kultúra nyomában — sokat tudunk, sokszor esik szó. Ám annál ritkábban emlegetjük az előzményeket. Ebben az esztendőben kerek évforduló lörditotta a kutatók figyelmét éppen abba az irányba, hogy a történelmi események ok-okozati következtelését árnyaltabbá tegyük. Éppen hatszázötven esztendeje, a Dunakanyar egyik legszebb részén, Visegrádon királyi csúcstalálkozóra került sor. A kései utódok a historikus hely igézetében idézték meg az egykori történéseket, s a mának szóló tanulságokat. Hatszázötven esztendővel ezelőtt, 1335 novemberének elején igen fontos politikai csúcstalálkozó színhelye volt Visegrád. Károly Róbert Anjou-király döntőbíráskodásával a kort meghatározó kérdéseket oldottak meg. A cseh, lengyel és magyar határrendezésre kerülhetett sor, eredményesen. A találkozót meglehetősen zilált korulmények előzték meg. Károly Róbert, a modern ember gondolkodásmódjával próbálta stabilizálni a belső helyzetet. A Szent István-i eszme szellemében kívánta az ország gazdasági, politikai éleiét kibontakoztatni. Tevékenysége — a politikai és katonai jelentőségen túlmutatva — nyitánya volt egy később európai kitekintésében is kiemelkedő, sajátos folyamainak. Találóan jegyzi meg Dümmerth Dezső az Anjou-ház nyomában cimű müvében: elindítója volt egy olyan eszme*iffignak, amely a király és nemesség viszonyai a szilárduló államkeretckben újra szorosra fűzte, és a dinasztikus érzületet is egybe ludia hangolni az ismét öntudatára ébredő nemzeti érzéssel. Ebben a helyzetben létfontosságú volt az egyezkedés a szomszédokkal. Miért ült le egy asztalhoz Károly Róbert, Nagy Kázmér lengyel és Luxemburgi János cseh király? Mert érdekegyeztetésre került sor, ahol ki-ki nyert is, veszített is. Ugyanis Ausztria és Magyarország közölt a határvidék miatt gyakori volt az incidens. A csehek és a lengyelek közöli Szilé/iáért folyt a harc. Károly Róbert reálpolitfkusi stratégiával találta meg a megegyezés kulcsát. A tárgyalások eredménye nagy horderejű volt. A cseh uralkodó lemondott a lengyel királyi címről, így a lengyeleké lett Szilézia. Ily módon a békekötés lehetővé tette a három ország ásványi kincseinek ésszerű kiaknázását. A politikai rendeződés megnyitotta az utat a társadalmi, gazdasági reformoknak. Ez tette lehetővé többek közölt a közigazgatás átszervezései, a valuláris reformot. Ez utóbbi stabil, jó fizetőeszközt eredményezel l. Igaz, a magyar aranyforint szükségessége évszázadok óta érlelődött, mégis csak 1326-ra tehető a Karlov Rex feliratú, firenzei liliomot és Keresztelő Szent Jánost ábrázoló aranyforint. A békés rendezés eredménye volt a/ is, hogy megegyeztek a kereskedelmi utak ál szervezésében. Bécs elkerülésével annak monopolhelyzetét akarták megnyirbálni. íme a tanulság: a jövő szempontjából léikérdés az egymás mellett élő nemzetek együttműködése. S példa arra, hogy a vitás kérdéseket — megfelelő érdekegyeztetéssel — békésen lehet rendezni. Károly Róbert politikája pezsgő gazdasági életnek nyitott tág teret. Mintegy megalapozta a reneszánsz fénykorát. A részletek Vizsgálata rávilágít az összefüggésekre — tartják a kutatók. Éppen ezért az aprónak tűnő események újszerűen hatnak. A hazai történészeket elsősorban a Károly Róbert-i reformpolitika mikéntje foglalkoztatja elsősorban. Ám az esemény kapcsán a többi ország képviselői is megnyilatkoztak. Othmar Pickl, a grazi egyetem professzora a Habsburgok Magyarország irányába folytatott kereskedelempolitikájával loglalkozotl, dr. Stanislau Szczur, a krakkói egyelem főmunkatársa a lengyel diplomáciai szolgálattal. Az Anjou-kor tárgyi emlékeit javarészt elpusztította a történelem vihara. Elpusztult az impozáns visegrádi palota, amely oly pompás volt, hogy királyok nemzetközi találkozóját tarthatták meg benne. Ám hatszázötven esztendő távlatából is időtálló a csúcstalálkozó eszméje. 1 KDÜSI KAI ALIN SZABÓ ZOLTÁN: GYŐZELEM ÁRPÁS KÁROLY Mi az nekem — kilépek lábnyomomból testemből aj "nyékot minta/ a len* ikrásodom — jx'levcs/ek a földbe fekete téElcsz •karácsony is tan aaaamaamaaaaaaaamaac Szeged műemlékei 8. BÉRÓ-HÁZ Az Oskola utca 13. szám alatti épület „Műemlék-jellegű, 'Béró-ház' copf stílusá, 1810. Valószínűleg Vedres István alkotása." Szeged első kétemeletes háza késő copf-klassticizáló stílusú. Két utcára szóló lépcsőházának lándzsás rácsa az 1826-os évszámot viseli. Földszintjén az Alabárdos étterem díszkapuját 1968-baii Meszlénvi János készítetté. Belső terében helyezték el Varga Dezső vaskereskedő, egykori Deák Ferenc utca 24. szám alatti boltjának eredeti cégtábláját, mely áruinak mintagyűjteménye. Letzter Lajos 1872-es fényképén a homlokzat „Burger Zsigmond könyv és kőnyomdája "feliratot viseli, üzlethelyisége pedig a „ Traub B könyv- és papírkereskedése" német nyelvű cégtáblát. Az épület az árvizkor „Traub B. és tátsa", 1880 körül pedig „Traub Bernát és gyermekei Löwi Ucrman és neje t'ngel Rozália" tulajdona volt. 39 Szombat, 1985. november 30. írott szó