Délmagyarország, 1985. november (75. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-26 / 277. szám

5 Kedd, 1985. november 25, flz építészet újmódi emberáldozata Történeti és irodalmi példák bizonyítják, hogy az építészet az ősidőkben áldozatokat, gyakran emberáldozatokat kövelelt. Gondoljunk csak a piramisok építőire vagy Kőmíves Kelemenné balladájára. Sokan mondhatják, hogy az építészet ma is emberáldozatok nyomán fejlődik.- Ha nem is a tervezők „gyönge hammát" keverik a mészbe, de helyzetük, társadalmi megítélésük, közéleti szerepük igencsak hátrányos és ellentmondásos, nincs arányban azzal a lukácsi megállapítással, hogy az építészet minden egyes kornak legfontosabb és szinte egyediili komplex lenyomata. Évek óta az érdeklődés homlokterében van építészetünk, megítélése azonban igencsak szélsőséges. Egyik pillanatban zsörtölődünk a lakótelep-városok elidegenítő, antihumánus effektusai miatt, a következőben műemléki épületeink sivárságán kesergünk, máskor hozsannázzuk a nagy nehezen megszülető új értékeinket, egekig magasztaljuk a fehér hollóként csak-csak megjelenő reprezentatív palotáinkat. A hátrányos helyzetű építészet hátrányos helyzetű építészei joggal igénylik az objektívebb megméretést. azt az egyáltalán nem túlzó igényi, hogv a kultúra egészében az építészet is kapja meg az öt megillető helyet és szerepet. Nemrégiben a Magyar Nemzet egyik cikkében azt olvastam, hogy „. .. ez a műfaj nálunk alig létezik, és erősek a fenntartások vele szemben. Hiszen itt olyan műalkotások megítéléséről van szó, amelyek létrejöttében a külső tényezőknek (társadalmi, gazdasági, bürokrácia stb.) meghatározó szerepe van, az építész mozgásszabadsága összehasonlíthatatlanul kisebb, mint bármilyen más művészé." Majd később így ír az elemző: „Igazán akkor lehetne megítélni, hogy ki mire képes, ha szabadon, az összes kényszerítő tényezők (építtető, beruházó, kivitelező stb.) figyelembevétele nélkül lehetne tervezni", ám ö is pontosan látja és tudja, hogy „Építeni csak szervezett, társadalmi keretek közölt lehet, ezáltal korlátok közé szorítva, kompromiszszumokra kényszerítve, az alkotó fantáziát .cenzúrázRáadásul az építészet folyamataiból a nyilvánosság meglehetősen kizárt. Az utóbbi időben ugyan tudunk példákat pályázatok nyilvános bemutatójáról, közösségi vitákról és kétségtelen, hogy a tömegkommunikációs eszközök is egyre többet foglalkoznak építészeti kultúránk hagyományaival, helyzetével és feladataival, de ez vajmi kevés. Azt sem vonhatja kétségbe senki, hogy kevés olyan országa lehet a földkerekségnek, ahol az egy főre eső kiváló építészek száma meghaladná a mienket. S mégis, nehezen mozdul ez a rendkívül összetett és bonyolult struktúra. A rádió a nyáron jeles építészek bevonásával tízperces interjúsorozatot sugárzott. melynek összefoglaló „képzeletbeli kerekasztal-beszélgetését" Visy László műsorvezetésével az elmúlt hét péntekjén a kura délutáni órákban tűzte műsorára a Petőfirádió. Burvendeg Béla, Csete György, Farkasdy Zoltán, Finta József, Horler Miklós, Polonyi Károly és Vómossy Ferenc olyan kérdésekre keresték a választ, mint a jelenlegi épített környezet erényei és hiányosságai; az építészeti hagyományok (stílus, karakter, nemzeti építészet stb): az oktatás, vizuális nevelés és építészeti ismeretterjesztés, valamint az építészet helyzete, presztízse. Valamennyien megegyeztek abban, hogy minden ellentmondás, félreértés és torz örökség ellenére az építészet kulturális érték, a társadalom műveltségének része, a teljes emberi világ kitörölhetetlen összetevője. Kialakult azonban égy új viszony az utóbbi évtizedekben, s ma már sok elidégenílő közvetítő elem hatására az emberek tömegei nem érzik magukénak az új épületeket. Az építészek felelőssége így rendkívüli mértékben megnőtt, mert mindenfajta nehézség ellenére mégiscsak igaz. hogy egyegv ország építészeti kultúrája annak a nemzetnek és egy adott kornak szellemi és anyagi lenyomata. Szó volt ebien a sokrétű és szerteágazó fiktív beszélgetésben a társadalmi és egyéni megrendelők torzulásairól, az álpresztízsröl. az építészeti gyermekbetegségekről, a gyors fejlődés .és egy hamis verseny okozta torlódásokról. Elmondták véleményüket vezető építészeink a műemlékekhez kötődő nemzeti viszonyról, az építészet által akkumulált múltról, a népi építészet történelmi változásairól és az új reprezentatív épületeink „érzelmi funkcionalizmusáról". Megállapították, hogy az építészet szerepe és felelőssége kizárólag bizalmon alapulhat. Nem hatalomra vágynak tervezőink, szolgálni szeretnék énitészet és társadalom kölcsönös megegyezésen alapuló akaratát. Ennek viszont feltétele, hogy az ütköző érdekek közös eredője jó irányba koncenrtálódjék. hogv legyen becsülete a tervezőnek munkahelyén, a szakmában és a közvéleményben egyaránt. s a társadalmi közfelfogás igényelje és bátorítsa törekvéseiket. Éppen két esztendeje, hogy Szegeden orszátos konferenciát tartottak Építészeti kultúra — környezetkultúra címmel. Ha most számadást készítenénk, ez a rádióműsor is a pozitív serpenyőbe kerülne. ahba^ amely nem csupán „el szeretné adni" az új objektumokat, megmagyarázná a nehézségeket, s nem elismeréseket igyekszik szidolozn; a tervezők mellére, hanem a társadalmi nyilvánosság asztalára igyekszik tenni a gondokat és eredményeket, a szakma belső problémáit és valamennyiünk érdekét. Hogy minél kevesebb legyen építészeti kultúránk emberáldozata. Tan di Lajos Vita a tudomány és gyakorlat kapcsolatáról Beépülni az innovációs láncba Az agrárkutatás az 1970-es évek elejétől jelentős mértékben igyekezett beépülni az innovációs láncba. Az agrárterületeken — az egyre súlyosbodó közgazdasági feltételek ellenére — a termelés színvonalának növelését ez a tény hathatósan elősegítette. Az agrártermelés színvonal-növekedését számosan és sokféle módon elemezték már. Én most ezt a témát három oldalról igyekszem megközelíteni. 1. Hazai agrárkutatásunk — minden hiányosság és nehézség ellenére — korszerű, és a termelésben felhasználható eredményeket produkált. Nemzetközi kapcsolatai révén és a felsőbb szerveK helyes döntései alapján honosította a legjobb, idehaza is kiválóan termő fajtákat, és a legfejlettebb technológiákat. 2. Helyes politikai és gazdaságpolitikai döntések segítették elő a termelési viszonyok szüntelen fejlődését a mezőgazdaságban. Nemcsak a legfejlettebb technikát alkalmazni képes nagyüzemek és azokon belül jól szervezett termelőegységek alakultak ki, hanem létrejöttek a vállalatok önállóságát nem csorbító, a szakosított termelést szervező horizontális szervezetek, a termelési rendszerek, valamint a vertikális szervezettségű egyesülések, vállalatok is. Az utóbbiakban gyakran már a kutatás is integrálódik bizonyos értelemben. A horizontális és vertikális szervezetek jelentősége nemcsak a szervezésben, hanem abban is van, hogy a hazai és a Zavar és harmónia ITTHONI tévéjátékokról és filmekről is szó esett a rádió kulturális hetilapjának (Gondolat-jel) legutóbbi adásában. Mikor is a műsorvezető. Györffy Miklós egy asztalhoz ültette Horvát Jánost, a téve külföldről származó filmjeiért felelős emberét, és két kritikust, Bársony Évát (Esti Hírlap) és Széky Jánost (Élet es Irodalom). Horvát János közbevetőleg elmondta; jó-jó, a külföldről vásárolt programok olyanok, amilyenek, bezzeg a hazai termés! És nem volt módja ellentmondani senkinek. Mert hisz közbevágni legföljebb a műsorvezetőnek lehet, szabad, illik, kell. Ha nem ért egyet. Ha Györffy Miklóst jól ismerem, föltételezem, nem értett egyet. Ám a beszélgetés másról szólt, s nyilván nem akarta elterelni a figyelmet. Pedig ha az ember hétről hétre ott gubbaszt a készüléke előtt, egészen világosan látja, hogy a hazai termés — egyáltalán nem: bezzeg . . . A rádiós műsorban Bársony Évát nem hagyták gondolkodni, kapásból kellett sorolnia olyan külföldi' (férc)műveket, amelyeket gz utóbbi hetekben — inkább ne látott volna. Ha nekem gondolkodás nélkül kéne előpattantani egyetlen címet, amely közelmúltbeli, remek hazai tévemüé volt, bizony meg sem tudnék mukkanni'. Az e heti „betevőre" persze emlékszem. De a Majd belejössz, Pistám című, Erdélyi Sándor írásából készült tévéjáték — sajnos nem volt remekmű. Nagyon vártuk, mert hárommondatos tartalomismertetése azt sugallta, mai valóságunkról lesz szó. Ez pedig tévéjátékban régóta és még mindig hiánycikk. Gyárigazgató „Pistám" történetét megtekintve viszont egyértelművé vált: ez bizony legföljebb a tegnapi, vagy a tegnapelőtti valóságunkból mutat egyet-mást. azt is összefogó erők nélkül, amúgy odavetve egynémely bíráló közhelyet közállapotaink untig ismert ellentmondásairól és ezek embert rontó hatásáról. Az évtizedekig igazgatói pozícióra váróvágyó, ám abba belecsöppenve ügyetlennek mutatkozó vezető személyes- és köz_ viszontagságai' persze érdekesek lehetnének — kevéssé felszínes megközelítésből. De — amennyire tudom — gyáraink élén állók körében manapság már semmiképpen nem az a fő kérdés, „jó ember" az illető, igyekvő és tisztességes, avagy nem. Egyre inkább a konkrét alkalmasságon, hozzáértésen áll vagy bukik az igazgatósors, s az illetők „jóságát" sokkal kevésbé firtatjuk, mint akár néhány éve. Ha a szakmai teljesítőképesség nem megfelelő, emberbaráti és szociális szempontok kevéssé védik manapság a vezetőket. Vagy igen? Akkor viszont erről kéne egy jó tévéjátékot csinálni! Remélem, majd belejövünk ... HAZAI, szűkebb hazai munkát, a szegedi stúdió portréfilmjét láthatta, aki láthatta csütörtökön délután. Pontosan: kora este, negyed hétkor. Szecskp Tamás intézetében ilyenkor általában a „nézettség" minimumát regisztrálják. Mert az emberek ilyenkor (még vagy már) nem néznek tévét! S ezt azért szükséges leszögezni, mielőtt bármit mondanánk a Portré — háttérben virágokkal című filmről, mert úgy tetszik, a műsorszerkesztők „műveken kívüli" szempontok alapján rakosgatják (még mindig) az egyes programokat. A „nagytévé" számos balul sikerült, sematikus, semmitmondó képzőművészeti „riport-port ré"-szerűségei rendre a csúcsidőbe, vágy legalább az „értelmiségi-nézettseg-idöbe" kerülnek; a körzeti stúdiók munkatársai meg akár fejre állhatnak, akkor sem verekszi be magát az arra érdemes munkájuk sem a főidőbe! A Szegeden élő grafikust, a világot megjárt, s munkájával világrangot szerző tudományos illusztrátort, Richter Ilonát bemutató film korántsem volt hibátlan. Úgy tetszett, a művész nem tudott szabadulni a kamerák feszélyező hatásától, nagyon, túlzottan is készült, megszólalásai ezért — mondanivalói érdekessége, tisztessége, megszívlelendősége ellenére — kevésbé oldoltra sikeredtek. Ám a tévészerepléssel járó feszélyezettségen is átsütött harmóniára törő lényének vonzása, szépségre érzékeny egyéniségének megejtő varázsa. A természetközelben élő, „ahogy a csillag megy az égen"-dolgozó ember példájának sugárzása minden egyéb hatásnál elevenebb volt ebből a filmből. Ezért találom szükségtelen „költségkímélő" kicsinyességnek az ilyen produkciók szemmel látható szegényességét. Az effajta televíziós példa-, adás megérdemelné, hogy a hatás minden eszköze bevettessen. S a hosszú ideig külföldön dolgozó, éveket és aprólékos munkát-figyelmet a tengermélynek szentelő művész produktumának illusztrálásához — ne csak egyetlen tengert ábrázoló képeslap adassék ... Ezúttal talán megérte volna elmenni akár a helyszínre, a tengerhez; sokkal inkább, mint számos rissz-rossz kalandfilm forgatása ürügyén! E szerény költségű, ám sok értéljet mutató filmet László Gyöngyi rendezte, Balázs Iván fényképezte, nagyon szépen, amit itthon lehetett. Homokvilág flóráját és faunáját; a forgatókönyvet Tandi Lajos írta. Sulyok Erzsébet nemzetközi agrár- és műszaki kutatási eredményeket üzemek fölötti szervezésben ültetik át gyorsan és maradéktalanul a termelésbe. Tehát betöltik azt az elengedhetetlen transzmissziós szerepet, amelyet a kutatás a sok ezer üzem esetében — minden központi határozat ellenére — sohasem tudott volna. És még egy idevonatkozó, kiemelkedő jelentö'.égü tény: hazánkban a háztáji és kisegítő gazdaságok termelése szervesen integrálódhatott a korszerű nagyüzemekbe.. 3. Jól megalapozott gazdaságpolitikai és pénzügyi döntések lehetővé tették a legkorszerűbb technika, a növényvédő szerek, a műtrágya és más termelőeszközök vásárlását, importját. A Dél-Alföld agrárkutatást végett intézményei — profiljuknak megfelelően — országos feladatokat látnak el, a termeléssel való kapcsolatuk és hatásuk is,országos. A hazai növénytermesztési-kertészeti kutatás — nemesítés- és termesztéstechnika — jelentős bázisai ezen a tájon vannak. A kutatás legfőbb területe a nemesítés, mindenekelőtt a gabonafélék, rizs, olajnöv'ények, egyes ipari növények, lucerna, gyepfélék, kertészeti és fűszernövények, szőlő, fafajok és hal. Az itt nemesitett fajok fajtái a hazai szántóföldi, kertészeti és szőlőtermesztésben jelentős, esetenként döntő hányadot képviselnek. Az említett fajok és fajták termesztéstechnológiai, tenyésztési kutatásai is a régióban folynak, melyekhez öntözési, takarmányozási vizsgálatok kapcsolódnak. Az agrárkutatás még kiegészül szerényebb volumenű ökonómiai kutatásokkal. Ezek felsorolását nem csupán a tényszerűség indokolja, hanem az is, hogy számos és jelentős tényező ezek szerint differenciálódik, mindenekelőtt a megemlíteni szándékolt fogadóA nemesítés eredményeit, a jó fajták vetőmagját' altalában szívesen fogadják, mint a termelésben legkézenfoghatóbb eredményességi tényezőt. Azonban, hogy mely fajtának van ilyen értelemben zöld útja, az nem minden esetben a gazdaságok, illetve az azok igényeit összegző termelési rendszerek döntésétől függ. Sokszor máson múlik, így például a termeltető-forgalmazó vállalatok megítélésétől, a raktári készletektől, szimpátiától vagy antipátiától, a felkapottságtól stb. Hasznos és előnyös lenne különösen a szubjektív tényezők kiküszöbölése. Az agrotechnikai kutatási eredmények fogadókészsége messze elmarad a fajtákétól, az ökonómiáiké pedig még inkább. Ez annak ellenére is így igaz, hogy a termelési rendszerek az előbbiekből számosat adaptálnak, és sokat tesznek a fajtaspecifikus termesztéstechnika alkalmazása érdekében. A termelés és annak gazdaságossága növelésében mégis itt kínálkozik a legnagyobb lehetőség. A kutatás érdekeltsége évtizedek óta a nemesítéshez, fajtafenntartáshoz kötődik. Ez. a forgalmazott elitvetömag után téritett fajtafenntartói jutalékban testesült meg. A kutatás többi területének érdekeltségéről nemigen beszélhetünk. A termelésnek gazdasági érdeke fűződik a jobb, többet termő fajtákhoz, ezek termesztéstechnológiájához. Ez azonban nem kerül számszerűsítésre, persze egykönnyen nem is becsülhető az előny. Jóllehet a fajtafenntartói jutalék felosztása az intézetekre van bízva, mégis rendezettebb lenne, ha a más területeken dolgozó kutatók, netán vezetők is személyesen érdekeltek lennének a kutatási eredmények termelőerővé tételében. Több éves vajúdás után az elmúlt év nyarán megjelent a rendelet a fajtahasználati díjról, majd egy hónappal ezelőtt a nemesített növényfajták után járó fajtahasználati dij fizetéséről. Ezek intézkednek a fajtahasználati díj mértékéről, a fajtajutalék arányáról, továbbá arról, hogy a fajtahasználati díjat a szaporítóanyag árába kell beépíteni. A rendelet lényege, hogy a fajtajutalékkal — a korábbi fajtafenntartó jutalékhoz hasonlóan — megteremthető a nemesitői érdekeltség, továbbá a jelentős fejlesztési alap révén megvalósul az intézeti érdekeltség. A sok előnnyel kecsegtető határozatnak mégis vannak bizonytalan pontjai, amelyek esetenként komoly problémát jelenthetnek intézeteinkben. Ilyen többek között, hogy a kertészeti fajok közül a paradicsom, a paprika, a saláta és a retek esetében, Babonáknál főleg a búzánál a nemesítők fajtajutaléka jóval kevesebb lesz, mint korábban a fajtafenntartói jutalék. Ez kedvezőtlenül befolyásolhatja a kutatói érdekeltséget. Komoly gondot okoz az exportált szaporítóanyag utáni fajtahasználati dij, mert a kutatás nem érdekelt a minél nagyobb export elérésében. Amíg a fajtafenntartói jutalék fizetése korábban automatikusan történt. a fajtahasználati díj érvényesítése rendkívül nehéz. Mindezek uz intézkedések összességében mégis az intézeti érdekeltség megvalósulását segítik elő. Ugyanis elég jelentős fejlesztési alap képződhet, ha képesek a szerződéseket megkötni, a vetőmagtermesztést és -forgalmazást nyomon követni. Még két felvetés. A gyakorlattal való kapcsolat nehézségét jelenti, hogy a Kecskeméti Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetnek, az állomások megkésve — néha három évvel később — küldik adataikat az ottani törzsültetvényekről, tartumkisérJetekröl és fajtajelöltekről. Ha az állomások a költségvetési támogatást az intézeten keresztül kapnák, ez a probléma megoldódna. A másik, hogy a Dél-Alfóld agrártudományi intézetei távol vannak az egyetemektől. A gyakorlattal való közvetett kapcsolat elmélyítését segítené, ha az oktatásban a kutatók az eddiginél nagyobb számban vehetnének részt. Szániel Imre, a Gabonatermesztési Kutató Intézet főigazgatója Koncert az aulában Ma, kedden este fél 8-kor a JATE-klub rendezésében az Ensemble di Venezia ad hangversenyt az egyetem központi épületének aulájában. Az együttes 1972-ben alakult, Giovanni Guglielmo hegedűművész, Aleardo Savelli brácsaművész, Adriano Vendramelli gordonkaművész és Mario Pitzianti kezdeményezésére. Felállásának sokrétűsége lehetővé teszi, hogy széles körű repertoárt állítsanak össze. Részt vesznek olasz és nemzetközi fesztiválokon. Koncerteztek Svájcban, Franciaországban, az NSZK-ban. Ausztriában, Belgiumban, Svédországban, Lengyelországban, Szovjetunióban — es Magyarországon. Műsorukon Galuppi, Tartini, Vivaldi, Rossini, Bottesini és Solisti kamaramüveit mutatják be.