Délmagyarország, 1985. november (75. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-18 / 270. szám

4 Hétfő, 1985. november 18. Védekező férfiak Hét végi köi(kép) a „teremtés koronája" körül Róbert Merle Védett fér­fiak című fantasztikus regé­nye villant a képbe, amikor eszünkbe jutott, hogy meg­tudakoljuk, mit csinálnak a szombat-vasárnapi pihenő­napon a férfiak. Köztudott, hogy férfitársaságban keve­sen ismerik el a nő irányító szerepét, visszasírják a nagy­apák „én viselem a kalapot" világát. A „szolgasorsot" az­tán egyszercsak megunták a nők, és olyannyira sikerült kivívniuk az egyenjogúsá­got, hogy az már nem is ne­vezhető emancipációnak. Igaz is,v bizonyították tehet­ségüket mindenre (egyet ki­véve), amit a férfiak koráb­ban csakis magukénak kép­zeltek el. Merle megálmo­dott egy olyan világot, mely­ben a nők az élet minden területén átveszik a hatal­mat. Ez a világ ki tudja, eljön-e egyszer? Az biztos, hogy a nők munkába állásával csökkentek a férfiak jogosít­ványai. Már nemcsak a „te­remtés koronája" viseli a család anyagi gondjait, ép­pen ezért elmosódtak a ko­rábban még élesen elhatá­rolt feladatok is. * A vasárnap mindig a fér­fiaké volt, emlékezem visz­sza arra az időkre, amikor a szabad szombatot még csak álmodtuk. Későn keltünk, aztán találkoztunk valame­lyik kiskocsmában, hogy ki­beszélgessük magunkból a hetet, hogy felhajtsunk né­hány korsó sört étvágycsiná­lónak, és kitöltsük az elma­radhatatlan totószelvénye­ket. Egy órára mindenki ha­zament ebédelni, majd elol­vasta az újságokat, délután pedig már a sportpályán ta­lálkoztunk. Alig vártuk a hétfőt, hiszen kipihenten ér­keztünk a munkahelyünkre. A totózó most is olyan hangos, mint tíz évvel ez­előtt. De nézzük, milyen a hangulat a Szeged söröző­ben, ahol minden vasárnap összejöttek a „nagy" totósok. Hárman ülnek egy boxban, köztük Jancsika Sándor üz­letvezető. Nyomasztó a csend. Nincs is jelentősege, hogy mi lesz a totó 9. mérkő­zésének, a Campobasso—La­nerossi találkozónak az eredménye. — Elmúltak a zajos, for­galmas szép idők — jegyzi meg fanyar mosoly kíséreté­ben az üzletvezető, majd így folytatja: — Ma már nem pénzt költenek a pihenőna­pon az emberek, hanem pénzt keresnek. Fusiznak, maszekolnak, kapálnak a kiskertben! A Szent István téri piac mellett találomra becsönge­tek az egyik első emeleti la­kás ajtaján. Mogorva 40 év körüli férfi nyit ajtót. Ami­kor elmondom mi járatban vagyok, majd keresztül döf villámló tekintetével. — Hagyjon engem a franc­ba, ez az én napom! Leg­alább egyszer kipihenhetem magam! — és hangos csat­tanással bevágja az orrom előtt az ajtót. Nem így kép­zeltem a beszélgetést. El­vesztem a bátorságom. Egy Trabant Combi csomagtartó­jára létrát köt egy fiatalem­ber. A kocsiban festékes ba­dellák. Meg sem kérdezem hová indul a szombat dél­utáni napsütésben... * Dorozsmai kiskertek. A legtöbb portán már rend és csend. Jó darabot barango­lok, mire emberekkel talál­kozom. Éles sivítással szánt végig a kaszakő a pengén. A verejtéktörlő szünetet hasz­nálom ki a rövid beszélge­tésre. Kukity János, a Kon­kurdia kereskedelmi osztá­lyán dolgozik: — Kiszaladtunk a gyere­kekkel, hogy rendbe tegyük a portát. Ki tudja, milyen idő lesz a jövő héttől? No meg uz új kaszát is ki kel­lett próbálni. Az asszony ad­dig nyugodtan főzhet, taka­ríthat. Ha megvárja, míg összehúzom a levágott gazt, beviszem Szegedre. — Beosztom az időmet, hi­szen a hétvégeken a kikap­csolódás a lényeg! Csípős hideg szél döröm­böl a Sárga üdülőtelep hul­lámpalás házain. Az egyik kis utcában (Kikötő sor 11.) fiatalok hangos nevetése visszhangzik. — Az öcsémmel eldöntöt­tük, hogy még az esős idő beállta előtt megcsináljuk a kerítést. Nyáron ugyanis már csak pihenésre, szóra­kozásra szeretnénk használ­ni — mondja Zsiros András, aztán hozzáteszi: — Ezek már az utolsó simítások, sietünk haza, mert pirított májat és pulykanyaklevest rendeltünk. — Ezt le ne írja — szólal meg a testvér —, inkább úgy, hogy pirított májat kér­tünk szépen az asszonyok­tól. (Ezzel a kis korrekcióval bizonyára a nyakleves elma­radt.) * Sima a Tisza víztükre a ki­kötő bejáratánál. Az igazi horgász —5 fokban is sze­rencsét próbál. Feszülő da­mil ágaskodik a vízből, mel­lette Lele Antal. Nagyot húz a teástermoszból. Két szép csuka veri a vizet a haltartó­ban. — A család fokhagymás csukára éhezett. Tudja, hogy az igazi? No, figyeljen. Sű­rűn beirdaljuk a halat, meg­sózzuk, bekenjük fokhagy­mával. Aztán másnap meg­forgatjuk paprikás liszt, bors és kis vegeta keveréké­ben, és forró zsírban kisüt­jük. Erre aztán jöhet a Deb­röi hárslevelű ... Orvosházaspár nyit ajtót Tarjánban. A férj szakács­kötényben. Már kapná is le magáról, mikor megnyugta­tom. Nem orvosi segítségre van szükségem. Hellyel kí­nálnak, és a férj máris me­sélni kezd: — Imádok főzőcskézni. Most éppen kacsát sütök, mazsolás barnamártással és kapros túrógombóccal. Végignézem a csodás fű­szergyűjteményt, a könyv­tárra való szakácskönyveket, felírok néhány különleges receptet. Megszeppenek, amikor injekciós tű kerül elő. Elszáll a félelmem, ami­kor a doktor úr felszívja a sercegő szaftot és visszain­jekciózza a kacsacombba. Aztán gyorsan elköszönök, hovv ne zavarjam a családi idillt. * Nincs már női és férfi­munka, összemosódtak a ha­tárok. A férfi usvanúsv ki­veszi a részét a takarításból, mosogatásból, bevásárlásból, főzésből, mint a nő. Alig vannak, akik el tudják sza­kítani ezt a pórázt. . . Bagaméry László Hz anyag törvényei-lengyel tájak Lódzi művész házaspár tárlata Szegeden Lódzi képzőművész házaspár vendégeskedett az elmúlt napokban Szegeden. A lengyelországi testvérvárosban élő Zdzislaw Glowacki és felesége, Jadwiga Glowacka a Mó­ra Ferenc Múzeum Horváth Mihály Utcai Képtárában mu­tatja be az utóbbi esztendőkben készült alkotásait. Mind­ketten a lengyel képzőművészet jelentős alkotói, festőmű­vészek, pedagógusok, közéleti személyiségek. Szegedi ven­dégeskedésük alkalmával szakítottak időt egy rövid be­szélgetésre. (Zdzislaw Glowacki Lódz-, egyik oldalról a kozmosz ban született 1919-ben. 1947­ben végezte el a krakkói Szépművészeti Akadémiát, azóta aktív résztvevője az országos és külföldi kiálli­titkait kutatja, másik oldal­ról az anyag belsejébe ha­tol. Az én festészetemet is megihlette ez az új világ (Jadwiga Glowacka 1919­ben született. 1949-ben dip­lomázott Krakkóban, a Szép­művészeti Akadémián. Egész életében tanított, legutóbb a lódzi Állami Képzőművésze­ti Főiskolán. Sokfelé kiállí­tott, munkáit országos és külföldi gyűjtemények őr­zik, Pályáján egyforma sűly­lyal van jelen pedagógiai murika és a festészet. Képei­nek fő témája a lengyel táj.) — Engem egész életem során a lengyel táj érdekelt tásoknak. kév. s képeimmel igyekszem elsősorban. A természet tit­Munkásságáért az anyag törvényeit, varia­számos állami kitüntetést és művészeti dijat kapott. Hosz­szú éveken keresztül volt a lódzi Állami Képzőművésze­ti Főiskola rektora.*' az in­tézménynek ma is profesz­szora. Művészeti útja a poszt­impresszionizmustól indult, megjárta a monumentális iskolákat és a történelmi szocreált. míg a tasizmuson keresztül eljutott az abszt­rakt festészethez.) — Szegedi kiállításom anyaga az utóbbi években készült munkáim válogatása. Az anyag törvényeit kere­cióit. kristályosodásait, moz­gásait és energiáját nem áb­rázolni ,hanem jelzések lán­colataként, szellemileg fel­dolgozni. A végtelen struk­túra új kifejezésmódját ke­resem, a valóságot nem áb­kait szeretném megismerni, sajátos módon megközelíte­ni. De sohasem illusztrálni igyekszem élményeimét, ha­nem ismereteim, szellemi világom szerint újrafogal­mazni. Indulásomkor erősen hatott rám a francia imp­rázolni. hanem formálni resszionizmus és posztimp­ignekszem. Ehhez új kifeje- resszionizmus később igye­eguéni hangvételt, stílust zési formákra volt szüksé- keztem gem. melyet a fasizmusban sajátos találtam meg. Ez nem bete­ges délibáb, hanem annak a tükrözése, ami valóban ben­nünk éi körülöttünk létezik. A fasizmus új művészi for­mát épít, az anyagi struktú­sem, hiszen a képzuművé- rákból kiindulva. Ilyen má­szok sem menekülhetnek a don a művészet mir nem a világ változásai elöl. A 20. ,. . „.., .. . , ,. . , _ század a fizika százada, új valosaa Mkrozese, hanem gedi tarlatom világkép alakult ki. a tudo- sa'át ma0a is valósággá vál- Lengyelország, mány távlatai megnőttek, tozik. kialakítani. Aki a természetet festi, an­nak mindig van témája, hi­szen a természet örökké vál­tozó. Képeim nem csupán a tó'at. de a lenguel történe­lem híres objektumait, a lenguel emberek által terem­tett értékeket is felmutatják, í<~•• merem hinni, hogy sze­egy darab T. L. Á kemény Nazareth „A világ legkeményebben dolgozó zenekara." Ezzel a címmel illetik a Nazarethet már jó néhány éve. Hogy rá­szolgáltak, legújabb világ körüli turnéjuk is bizonyít­ja. A 16 esztendő alatt 17 lemezt megjelentetett együt­tes még mindig a csúcson van. „Skócia legkeményebben dolgozó zenekaraként" kezd­ték, 1969-ben. „Ez akkori­ban volt, amikor mindannyi­an feladtuk állásainkat, azért, hogy minden, Skóciá­ban fellelhető helyen szere­pelhessünk. Ha térdig hóban kellett volna játszanunk, ak­kor is elvállaltuk volna a fellépést" — mondta Pete Agnew basszusgitáros. A Nazareth kezdettől fogva a heavy-rock irányzat képvi­selője. Meghatározó volt történetükben Roger Glover, a Deep Purple basszusgitáro­sa, akinek segítsége jócskán saját együttesének stílusa felé terelte a Nazarethet. Az Zenei naptár Mandeal és szimfonikusaink A közelmúltban tartott Berlinben a Karajan Ala- gal. könnyedséggel muzsi­koncertjük után ismét a pitvány mesterkurzusán. kált. Dallamformálása érzé­Szegedi Szimfonikusok lép- Mandeal erényei már az keny. hajlékony s mélyen lí­tek pódiumra a Zenés Szín- első műsorszám, Adrián Pop: rai töltésű volt. Mandeal házban, az elmúlt hét köze- Etos 1. című kompozíciója irányításával a zenekar pro­pén. Ezúttal egy kitűnő ven- interpretálásában megnyi- fi módon, pontosan, nagysze­dégkarmestert, a román latkoztak, noha maga a mű rűen alkalmazkodott az ér­Christian Mandealt ismer- nem nyerte meg tetszésün- tékes, nemzetközi hírű szó­hettük meg az élükön. ket. A kolozsvári szerző is- .listához. A Kolozsvári Filharmoni- meri századunk változatos Páratlan hatású voltMan­kus Zenekar karmesterével zeneszerzési fortélyait. Élt deal Rimszkij-Korszakov­eddig a magyar közönségnek is bőven ezekke] a kompo- tolmácsolása, a Seherezádé. még nem volt módja talál- zíc'ós eszközökkel, s nem is Az erős kisugárzású muzsi­kozni. Sajnálatos lett volna, rosszul, ám müve mégsem kusszemélyiség inspirálására ha a jövőben is ismeretlen tudott igazán figyelemre- a zenekar felülmúlta önma­marad számunkra ez a szim- méltóvá nőni. Hiányzik be- gát. A hegedűszólamot olyan patikus, tehetséges dirigens, löle a belső kohéziós, szer- csillogó virtuozitásra serken­mivel művészete tartalmas, vező erő, s így hosszúnak és tette például a záró tétel­felvillanyozó élménnyel gaz- érdektelennek tűnt. A kar- ben. amilyet talán még nem dagitott valamennyiünket. mester s a zenekar ugyan is hallottunk tőlük. A kar­Határozott. céltudatos mindent megtett a kompo- mester és a zenekar tökéle­muzsikus, zenei értelmezései zíció kedvező tálalása érde- tes összhangban, alkotó fe­tiszták, pontosak és fantá- kében, mégis nyugodtan vé- gyelemmel. mély átéléssel, ziadúsak. Nincs egv pilla- get érhetett volná a mű az érzelemgazdagon, szárnyaló natnyi üresjárata, minden elsö. nagy csúcspont után. ihletettséggel muzsikált. Ba­hang fölött uralkodik, ám mivel többet nem mondott esik Sándor a mű szólóbeté­ugvanakkor ió érzékkel, s a későbbiek során sem. és teit szépen, nagy odaadással kellő mértékben meghagyja ígv az egyébként izgalmas és megható átéléssel játszot­a muzsikusok önállóságát is. ütős párbeszéd is csak ön- ta. Mandeal pompás dallam­Dirigensi mozgása világosan célúan beillesztett dísznek mintázással, tökéletes szín­érthető. kifejező, s delejező. tűnt. és arányérzékkel formálta a atmoszférateremtő képessé- Lalo d-moll Gordonkaver- kápráztató, élvezetes zenét, ge van. Nem ok nélkül ér- senye Perényi Miklós nemes Ezt a nagy tehetségű, kiváló demesítették arra. hogvl981- előadásában szólalt meg. muzsikust szívesen viszont­ben részt vehetett Nyugat- Stílusos, franciás finomság- látnánk. Berényi Bogáta immár legendássá vált al­bum, a Ramanaz hozta meg számukra az igazi áttörést. Minden évben elkészítettek legalább egy lemezt, ame­lyek közül a Rampant (1975), az Expect No Mercy és a nálunk is kapható Malice in Wonderland aratta a legna­gyobb sikert. Ez utóbbin a zenekar történetének talán legszebb számai szerepelnek. Később, alapvetően koncer­tező együttes lévén, úgv vél­ték, ideje élö fellépésüket is megörökíteni. Ekkor szüle­tett a Snaz című album, amelv felölelte a Nazareth addigi munkásságát. Leg­újabb korongjuk, a Catch, 1985-ben jelent meg. Részt vettek a Status Quo búcsú­koncertjén, a napokban pe­dig hangversenykörútjuk egyik állomásaként Magyar­országon vendégszerepeinek. Nem először, az 1983-as nagyszabású Fenevad feszti­válon már 40 ezer magyar néző láthatta őket. Ehhez ké­pest jelentéktelennek tűnik az az 1501) ember, aki pénte­ken este bejutott a újszegedi Sportcsarnokba. Ügy lát­szott, többen is fértek volna, s bár a jegyek állítólag egv szálig elfogytuk, a csarnok terének majd fele kihaszná­latlanul maradt. Ügy hírlik, tűzvédelmi okokból. Lehet, hogy a félig üresnek látszó parkett az oka, de skót ven­dégeink valahogy nem vet­ték komolyan a szegedi kon­certet. Valószínű, többen csalódtak, mint ahányan elégedettek lehettek. A Na­zareth-kedvelő tábor azért, mert sehogysem jött be, ami­nek reményében egy rajon­gó koncertre jár, vagyis­hogy a lemezről jól ismert, kedvelt, ám mégis csak kon­zervhang megelevenedjék. S ez az újjászületés, a közvet­len kapcsolat varázsa, to­vább erősítse hitét, bizalmát az együttesben. Aki pedig kí­váncsiságból váltott jegyet: nagy névhez méltó elsöprő, meggyőző produkciót várt. A név — s a zene — fém­csengése azonban önmagá­ban véve kevés, hogy új pár­tolókat nyerjen meg. Sót, ahhoz is, hogy a régiek von­zalmát megtartsa. Nem sike­rült begyújtani a nézőket, talán csak egy-két szám — érdekes módon épp lírai szerzemények, a Dream on és a Love Hurts — kivételé­vel. Persze voltak, akik ezt az estét is végigtapsolták, ör­jöngték-tombolták. Azt hi­szem, mégis ugyanarról a maroknyi csoportról van szó. amelyik minden kon­certen „viszket a feltűnés­től . .." (Képünkön a kon­cert egy pillanata.) Varjú Erika 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom