Délmagyarország, 1985. október (75. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-19 / 246. szám

4 Szombat, 1985. október 19. • • Ötven sor A vonatindulásig volt még vagy húsz perc. Az ablak négyszögéből ez idő alatit egyetlen embert fi­gyeltem. Ult a peron padján, mellette két, színét vesz­tett, kopott vulkánfíber koffer, a padon régi, zsíros hátizsák. Az öreg lehetett úgy hetven körül — evett. Kenyeret és szalonnát. Akkurátusan megterített ma­gának, minden falatot gondosan előkészített és jóízűen evett. Megállt körülötte a világ, semmi mással nem törődött, csak az evéssel. Garai Gábor verssorai jutot­tak eszembe: „Ma láttam az Embert, amint eveit. Derűsen ült az aszfaltrongyok s kövek / szurtos hal­mán, maga a nyugalom, — / körötte süvöltött a for­galom." S eszembe jutottak gyermekkorom zsirosdeszkái, az otthon sült, kemencéből előhalászott, nagy hasú ke­nyerek, melyekből akkora szeletet lehetett vágni, hogy két kézzel kellett tartani. Megzsíroztuk, megsóztuk, megpaprikáztuk vagy szilvalekvárral kentük ezeket a padlásajtónyi karéjokat. Pataki Ferenc festőművész festett egyszer egy képet, Zsíros kenyér címmel. Több volt, mint emlékidézés, több mint vallomás. Filozófia volt, az -egyszerű, de szent értékek becsületének em­lékműve. Sose felejtem et — a4 ötvenes évek végét írtuk —, amikor harmadikos koromban megszégyení­tették egyik osztálytársamat, mert narancsot hozott tízóraira. Kiállitottúk a katedra mellé, s előttünk kel­lett megennie, mintegy büntetésből, a délszaki cseme­gét, amelyhez mi legfeljebb karácsonykor jutottunk. Sírva majszolta a finomságot, leve csorgott végig a kezén, rá a köpenyére, onnan az olajos padlóra. Szé­gyellte jó sorsát, reszketve falta, hogy minél gyor­sabban túl legyen a megpróbáltatáson. Azóta hány szalámiszelct, banán, csokoládé, sütemény került az is­kolák szeméttartólba?! Enni muszáj, enni szeretünk, az étkezésnek ma már többet beszélünk a kultúrájáról, mint a szüksé­gességéről. Hazánk lakossága az elmúlt húsz évben legalább húsz-harminc százalékkal súlyosabb lett, ha nem is lett ugyanennyivel okosabb, műveltebb, ha szellemi gyarapodása nem Is érte el ezt az arányt. Szakácskönyvek tucatjai, ételreceptek százai és ezrei, a kereskedelmi kínálat olykor rafinált portékái ejte­nek rabul bennünket. Főzünk és eszünk, magunkra hagyva és közösségi programokat szervewe a bogrács köré. Az étkezés baráti társaságokat tart össze, széle­dő közösségeket vonz a tányér mellé, ismeretlen em­bereket ültet egy asztalhoz. Az étkezés immár jóval több, mint létfenntartásunk szükséges velejárója. Nézem az öreget, amint komótosan szeli a ke­nyeret és a szalonnát, a „katonák" gyakorlott ritmus szerint kerülnek a „zúzdába". A mellettem ülő hölgy képes magazint forgat, a receptajánlatot böngészi. Be­le tudok pillantani, „Fokhagymás libacomb..." Ki tudja, miért. Jacques Prévert francia költő sorai mo­toszkálnak fejemben: „De szörnyű is az asztal éléhez vert I kemény tojás koppanása, / de szörnyű is e nesz / — ha felidézi egy éhező ember fantáziája", majd egy másik vers figyelmeztetése: ..Naponta egyszer álljon meg a kés / a kenyér és a hús fölött a kezünkben. / Világ-birodalom az éhezés!"... Ezeket a sorokat pénteken, ebéd után írom. Az üzemi koszt raguleves és káposztás kocka volt. Tandi Lajos Példatár tíz oldalon Itt a haszon, hol a kulcsa? Mint az állatorvosi ló.V'volt... A fogyaszthatósági a sajtó idegenforgalommal amelyen az egyetemi hall- időn túli Kinizsi sört ere- foglalkozó munkatársait. S gatók az összes létező be- deti áron értékesítették... az ilyenkor kötelező körök tegséget felismerhetik, olyan A kalkulált 45 liter paradi- megtétele, a statisztikai volt. K. G. cukrász kisiparos •-csórnivólevet és 40 liter adatok ismertetése után ha­csete a megyei kereskedel- gyümölcskoktélt nem szol- mar megállapodott egy té­munkatár- gálták ki a 140 tagú cso­portnak. A vásárlói megká­rosítás 2856 forint... Negy­ven kiló harcsa- és ponty­szeletet az udvaron — 34 fokos melegben — tároltak." mi felügyelőség sai szemében. ,.A K. G.-nél folytatott vizsgálat alkalmá­val megállapítottuk, hogy fagylaltfőzési engedéllyel nem rendelkezik, mégis fő­zött fagylaltot értékesített. Soroljam-e tovább? A fagylaltkészítés technoló­giáját tanúsító kalkulációt bemutatni nem tudta. De nem tudta bemutatni a for­galomban levő sütemények nyolcvan százalékáról sem a kalkulációt. A vizsgálat­hoz való viszonyának jel­lemzője, hogy kétségbe von­ta: a kereskedelmi felügye­lőség egyáltalán jogosult-e vasárnap vizsgálatot végez­ni Szabálysértési lel járás keretében jártunk el K. G.­vel szemben. Ezt' követően visszatérő ellenőrzést végez­tünk nála. Az általa készt Ahogy lapozom a jelen­tést, egyre erősebb ingert mánál a társaság: a ven­dégfogadás üzleti korrektsé­génél. Pontosabban annak hiányánál. Abban mindenki meg­egyezett személyes tapasz­talatai és az üzleti elszámo­lások alapján: Magyarország idegenforgalmi presztízse érzek, hogy magam is szá- felértékelődött, megnőtt a molni kezdjek: hányszor külföld érdeklődése irán­ettünk hétharmados fagylal- tunk. (NSZK-beli turisták tot a nyáron, mennyit is az idén 300 ezerrel többven­fizettünk abban az étterem- dégéjszakát töltöttek eddig ben, ahol a bornak csak nálunk, mint egy éve. Egy hetven százaléka volt bor, ottani közvélemónykutatás s ott. ahol a pontyhallé he- szerint a „kedveltségi" rang­lyett a harcsahallé árát ír- listán a második helyen ál­ják a számlára. írom a szá- lünk. De említhetnénk a hol­mokat egymás alá, de nem landokat is, akik körében adom össze — reménytelen, egyre népszerűbbek a ma­hogy pontos eredményt kap- gyarországi utazások.) jak. 'A ikereskedelmi fel­lett és forgalomba hozott tlf£,,ös<* munkatársai fagylaltokból a Kermivel közösen mintát vettünk. A két fagylalt minősége a ugyanis nem járhattak min­denütt, minden nap. (És nem mindenütt szereztek ilyen Kermi-szakvélemény szerint rossz tapasztalatokat!) De ha nem megfelelő" az omber a tlzolria,a« •"»'­A K. G.-re vonatkozó passzust abból a jelentésből idéztük, amelyet a kereske­delmi felügyelőség készített júliusi és augusztusi — te­hát föszezonbeli — idegen­forgalmi ellenőrzése tapasz­talataiból. A jelenlés maga 18 gépelt oldal, a hozzá csa­tolt, az egyes eseteket csu­pán 3—5 sorban megfogal­mazó példák tára 10 gépelt strandokon az ember a tízoldalas pél­datárat böngészi, akkor mégis képet alkothat arról, mi minden játszódik le a Vásárlások, az étkezések hát­terében. A tapasztalatokat ugyanis Csongrád megye 211 kereskedelmi és vendéglátó üzletében gyűjtötték, első­sorban a nagyobb idegenfor­galmi rendezvényeken, közlekedési Ezt a rangot nem tehet csak pénzbeni ráfordítások­kal megtartani. Sőt: nem elsősorban új szállodák és sportpályák, különlegesnél különlegesebb programok, luxuséttermek és exkluzív strandok állandósíthatják, hanem a meglevő bázis kultúráltsága, az idegenfor. galomban érdekeltek kor­rektsége az, ami e bevétel­centrikus üzletágnak a leg­több hasznot hozhatja. Tisz­tességes hasznot, úgy ér­tem ... A fizetőpincér, aki átvágja a külföldit, „úgy sem veszi észre"-alapon, a oldalon fért el. „Bizonylat eszközökön, forgalmas utak zöldséges, aki a zacskó al­nélkül készletezett tíz kiló birkapacait... A 20 dekával kalkulált szalámi ténylege­sen 11 deka volt... A hú­sokat a zöldáruval és a főtt tésztával együtt tárolták .. . 80 üveg gyümölcsvelőtől a gyártási időt feltüntető cím­két eltávolította... A pró­bavásárláskor 31 forint he­lyett fel.. milliliter helyett 38 milliliter mentén, határátkelőhelye­ken, esti és éjszakai szóra­kozóhelyeken. S ott, ahol már a korábbi években is találtak szabálytalanságot. „Sajnos, a visszatérő ellen. jára rejt akár egyetlen pos­hadt almát, u cukrász, ak'i nem tesz árcédulát a süte­ményre, de még a járókelő is, aki „meni a francba? felkiáltással fofjuui cl az őrzések alkalmával szinte érdeklődő idegenajkútól, ezt minden egységben vagy a a nehezen föltornázott presz­38 forintot számoltak szabálytalanságok ismétlödé- )jzst rombolja. A Cabinet brandy 50 sét vaqy más szabálysértés Kalanderek ne kíméljenek Hevederexport - munkaerőhiánnyal Megvallottam Tóth Andor- mj korábban nem tudtunk maszekolnék. Éjszakás és nak, hogy minden ipari gyártani. A gyöngyösvison- délelőttös héten tudok fog­üzemben rettegek. Attól fé- tai külszíni fejtésen például lalkoznl a gyerekeimmel. A lek, egyszer elbambulok és ilyet használnak, eddig ím- kisfiam gyengén tanul, most elüt egy targonca. portból hozták. Természete- legalább telik korrepetitorra sen exportálni is lehet — is. gazdaságosan. — Es ha itt is lakatos A géptelepitévs szomszéd- lenne'.' — Nálunk most akár az úthenger |s elütheti — ne­vetett kísérőm, a gumigyár . .. - . . i , hevederüzemének főműveze- ^í™ ™Te^ketTnagy ~ Kevesebbet keresnek tője Megnéztük azt az. üzem- 'u^tónére tóHeslten.ük Ut is- ^szakara hetven, dél­iészt. ahol épp mély göd- ZuAzaZnöiukTtmuha utanra harminc százalék a röket ásnak, alapoztak a Siitóulnnfc utlépek ke- műszakpótlék. A betanulás beépítendő új kalandergépek ZT^ nz ember idején 18 f(>rint volt a helyét A kalander engem „'.. '.. ... mélyi órabérem, egy hónap hatalmas fekete tésztanyúj- ~ Fizenot-husz jo melost ut;ln 25 forintos munkaköri tó gépre emlékeztet: az a n<™ konnyu a szogrol le- órabért kaptam. Ha az álta­dolga, hogy egyenletes szé- akasztani — mondja Tóth lam előállított termék 95 lességüre és vastagságúra Andór. — Mire az u.i gep- szazaiéka exportképes, havi alakítsa a gumit, amelyből so«" elindul, szeretnenek kep- 1800 forint körüli niinőség­v-iilnnféle Célokra alkalmas zett gárdát kialakítani hoz. k ülőn féle célokra alkalmas hevederek készülnek. A mi termékeinket Arpádfalvi Zsolt a Csomi­,. ... épnél volt lakatos, mielőtt kavicsbányáktól a repulőte- janu4rban kaianderki­r, csomagstall.toig rengeteg |tfinek ám volna a gajmi. helyen használjak. Az Egye- . Eredetj szakrnája fog nyugdíjba menni? Egyéb lllomiillf, K „„.-illír* n,F • . i. ,.-..„ •> pénz jön még rá — Hány éves? — Harminchat. — Elégedett a helyzeté­vel? Kalanderkisegítőként vasesztergályos. a lánghe­Mi­— Jó szakmája volt ért hagyta ott? — A pénzért. Igaz, hogy .,„.., szakmunkám volt. de csak ™ plusz tevékenységgel tudtam azt megkeresni, amit itt a sült Államoktól Kuvaitig vagy Finnországig nagyon aok országbol kapunk meg­rendeléseket. — Ezt mm sok magyar cég mondhatja el magáról manapság. — Mi viszont azt nem mondhatjuk el .magunkról, órában hogy minden igényt ki tu- ' . dunk elégíteni. Ezért vásá- — Nehez « munka,a? rolt a Taurus egy nem új, — Nem. Feszülten kell fi­de ragyogóan használható gyelni, az a gépsort az. olasz UN1KOYAL benne. cégtől. — Hogy szokta meg a há­— Afféle, uraktól levetett rom műszakot? holmit? — Eleinte rosszul aludtam ,, .... .lh, nappal, do később hozzá- g — Ragyogóan hasznalha- VT' tót, mondom Az ellenérték B/' KU • is előnyös, részben áruval , — M't szólt a csaladja? lehet fizetni érte. Nagy szi- 'Oá kevesebbet lehet velük. lárdságú, széles hevederek — Annál nem. mintha ni gyártására alkalmas. Ilyet folyton géemkáznék vagy perspektíva? — Jelentkeztem henger­székkezelő vizsgára. Ha si­kerül. három forinttal nő az. órabérem, a minő6égpénz a háromezer forintot is — Akkor sem szakma ez, akármilyen jól fizetik — fordultam a főművezetőhöz. — Régi fájdalmunk, hogy legnehezebb nehezen férünk a szakmun­kásképzés kialakult/ skatu­lyáiba. Jövőre indul a 600­asban gumigyártó szakmun­Furcsálljuk is, más cégjekj a megrendelésekért küszköd­nek. nekünk a munkaerőért és szakmánk elismeréséért kel] a leginkább megküzde­T. I. elkövetését állapítottuk meg." Hosszan és tételesen so­rolhatnánk most a vizsgálati megállapításokat a strandok javuló ellátásától, az üdítő italok hűtésének fordulat­váltásától a vevők sokféle­iajtájú megkárosításáig. De mert a következtetések levo­nása a szakmabeliek felada­ta. magunk egy más irányba fordítanánk a gondolatme­netet. Annak apropóján, hogy a közelmúltban Megy­gyes István, az Országos Idegenforgalmi Hivatal ve­zetője beszélgetésre invitálta Szerencsére a jelenség nem általánosítható. A be­csületes, a szakmát — s per­sze a vendéget — szerető, tisztelő többség inkább a kisebb nyereséghez vezető útra áll rá. Mert tudja — s e hitében a szakma megyéi vezetői, irányítói is nap mint nap megerősítik —, hogy a húsz forinttal föl­jebb kerekített számla miatt esetleg egy kétezer forintos (márkás, koronás, dináros) ügyfelet veszthet el. Talán itt kellene keresnie mindenkinek a haszon kul­csát ... PAlfy Katalin Opereltbemutató Ábrahám Pál: Viktória című nagyoperettjét mutatja be a szegedi színház ma, szombaton este 7 órától a Zenés Színházban. Vezényel Cser Miklós, a rendező vendégművész, fíencz Antal, a békéscsabai színház fő­rendezője. A főbb szerepek­ben: Morvái Pálma (az Ope­rettszínházból), Turpinszky Béla, Kelemen Márta, Bács­kai János. Csizmadia Lász­ló, Andódy Olga és Jakab Tamás. Konferencia Budapesten, pénteken megkezdte munkáját a Su­gárbiológiai és sugáregész­ségügyi kutatások III. tudo­mányos konferenciája. A KISZ Központi Bizottsága értelmiségi fiatalok tanácsá­val közösen rendezett ta- 1 nácskozásnak az Országos Frédéric Joliot-Curie Sugár­biológiai és Sugáregészség­ügyi Kutatóintézet ad ott­hont. A környezeti sugáregész­ségügy hazai feladataival kapcsolatban a szakemberek elmondották: a környezetből származó, részben ismert, részben ismeretlen egészség­károsító hatások folyamato­san érik a lakosság minden rétegét. Ezek közé sorolha­tók az úgynevezett ionizáló sugárzások, amelyek az em­ber természetes és mestersé­ges környezetében állandóan jelen vannak. A környezet­ben a természetes radioizo­tópok, valamint a mestersé­gesek közül a2 atomenergia­ipar korábbi aktív termékei jelentik a legfontosabb su­gárforrásokat. Egészségká­rosító hatásuk , megismerése, az ellenük, való. védekezés saa.búlyv/fása é!S megterve­zése komplex sugáregészség­ügyi feladat. Az előadók egyebek közt foglalkoztak az atomerőmű­vi környezetvédelem kérdé­seivel, a külső környezeti sugárterhelés és a belső ra­dioaktív szennyeződés kimu­tatásával, és mértékének be­folyásolásával kapcsolatos problémákkal. A referátu­mok bemutatlak számos su­gárbiológiai kutatási témát, és a konferencián teret kap­tak a radioaktív izotópok gyógyászati alkalmazásával kapcsolatos előadások is. A tanácskozás a kutatók szakmai továbbképzését is szolgálja. (MTI) Műsor­ajánlat AZ ŐSEMBER BARLANG­jában — ez a címe a Móra Ferenc Múzeum múzeumi matinék-sorozata soron kö­vetkező foglalkozásúnak, amelyet ma, szombaton dél­előtt 10 órai kezdettel ren­deznek meg Ezúttal Szeke- a címmel rendez foglalko­res Ferenc tart képzöművé- zássorozalot a Collegium szeli foglalkozást a 7—12 l'olytechnikum: október éveseknek, s „barlangfest- 21-ón. hétfőn este 8 órától mény"-készitós és más órde- Alföld, Lajos akadémikus, a kességek szerepelnek a prog- Magyar Tudományos Akadé­ramban f*1'3 Szegedi Biológiai Köz­Világhírü westcrnfilmet, a pontjának főigazgatója lesz DfiLIDÖ című, 1952-ben ké- a rendezvény vendége a szült amerikai alkotást veti- Hermán Ottó kollégium tik ma. szombaton délután társalgójában, fél 3-kor a JATE filmeszté- A Szegedi Nemzeti Szín­likai körének foglalkozásán liaz művészei — Réti Csa­az egyetem Ady téri épüle- ba, Herczeg Zsolt és Kismár­tének Auditórium Maximu- ton Júlia — adnak MÜ­mában SORT NYUGDÍJASOKNAK CSINN-BUMM CIRKÚSZ hétfőn este 6 órai kezdettel címmel a Szegedi Nemzeti az olajipari dolgozók Lenin Színház művészeinek előadá- körút 47. szám alatti klub­sában lesz gyermekfoglalko- jában. zás ma. szombaton délután A MOLNÁR DIXIELAND 3 órai kezdettel a Rákóczi ad koncertet hétfőn este 7 utcai MAV művelődési ház- órától a Délép Vár utca 1. ban szám alatti inlerklubjában. JÁKO VERA MAGYAR- TUNISZ, KARTHÁGÓ, NOTA-ESTJÉT rendezik meg ALGÍR, MAROKKÓ, TAN­holnap. vasárnap este 8 órai GER, CASABLANCA — eme kezdettel a balástyai műve- vonzó és egzotikus fölsono­lődési házban. Fis a címe annak a diafcc­Munkájukról vallanak AL- pekkel illusztrált előadásnak, LAMI DÍJASAINK — ezzel amelyet Soproni Lajos tart hétfőn este 6 órától a Ju­hász Gyula Művelődési Köz­pontban A SZEGEDI REGIONÁ­LIS TÉVÉADAS október 22­én, kedden este fél 7-kor legközelebb látható a 2-es programban, a szentesi 23. csatornán. A fő téma ezút­tal a településfejlesztési hoz­zájárulás lesz: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Szolnok, megyei információkat gyűj­töttek össze a stúdió mun­katársai. A tanácsok meg­alakulásának 35. évforduló­ja alkalmából sugározzák Zsombó tanácselnökének, M. Faragó Vilmosnak portréját, Mezőgazdaságunk Bulgáriá­ban címmel riportot is lát­hatnak a nézők — ós per­sze imas aktualitások, hírek is helyet kapnak a műsor­ban. melyet Király Zoltán vezet. Az Ifjúsági Házban októ­ber 4-én megrendezett SZU­PERTRlO-HANG VERSENY részleteit sugározza a Petőfi rádió október 24-én, csütör­tökön 17 óra 5 perces kez­dettel. GREGOR JÓZSEFET is hallhatjuk a Petőfi adó Ope­rettkedvelöknek című mű­sorában csütörtökön 19 óra 5 perctől.

Next

/
Oldalképek
Tartalom