Délmagyarország, 1985. október (75. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-12 / 240. szám

4 Szombat, 1985. október 93. SZEGEDI BIOLÓGIAI KÖZPONT, TUDOMÁNYOS KÖNYVTÁR Harc az információért Az élettudományok (biológiai és orvostudományok) rendkívüli módon fölgyorsult fejlődésének olyan következménye is vol(, amellyel mindmáig érdemtelenül keveset foglalkozik a laikus társadalom. Mintha a tudósok belügyének tekintenénk, miként képesek beszerezni és használni azt az elképesztő mennyiségű információtömeget, amely naponta (ódul ki a világ nyomdáiból, vagy szaporítja a számítógépes adatbázisok anyagát. Pedig alighanem igenis társadalmi erőfeszítésekre, tisztánlátásra és ebből következő cselekvésekre van szükség: hiszen az új és új információkat nélkülözni kénytelen kutató (intézel, ország) menthetetlenül, jóvátehetetlenül lemarad... A tények efféle számbavétele késztetett körülnézni a Szegedi Biológiai Központ könyvtárában. A vezetője: Marton János. — Úgy gondolom, ebben az intézetben létfontosságú, hogy állandóan kéznél legyenek a leginkább nélkülözhetetlennek tetsző információs források, a folyóiratok. Vágjunk a közepébe: a pár évvel ezelőtti valutapánik idején minden könyvtárban drasztikusan csökkenteni kellett a „ valutaigényes " folyóiratrendeléseket. Önök mit csináltak akkor? — Drasztikusan csökkentettük a megrendeléseket. Azcrt engedje meg, hogy a mesét korábbról kezdjem, cs a mai helyzetnél fejezzem be. Kezdetben, az SZBK hőskorában, amikor még a kutatási profilok sem voltak tisztázottak, mindenféle folyóiratot előfizettek. Magam 1973ban kerültem ide, két év múlva megejtettük az első nagyobb revíziót, vagyis körülbelül 60-féle folyóiratot lemondtunk. S ettől kezdve folyton figyeltünk: ha új kiadványra volt szükség, mérlegeltük, mit lehetne, mintegy cserébe, lemondani. 1983ban két és fél millió forintért rendelhettünk külföldi folyóiratokat. — Minden szükségest, vagy csak amit végképp nem lehet nélkülözni? — Sajátos a helyzetünk. Az élettudományok területén van a világon a legtöbb folyóirat, Olyan 15—20 ezer. Mi 220-félével rendelkezünk. — Nem is merem összehasonlítani ezt a két számot! — Pedig bátran lehet, mert a helyzet nem olyan rossz, mint a számok alapján gondolhatni. A folyóiratok ezekben a tudományágakban valóban helyettesíthetnek akár minden más információs forrást, tehát nagyon fontosak. Ám szinte minden tárgykörben akkora a kiadványok közötti minőségi megoszlás, hogy büntetlenül meg lehet tenni: csak az úgynevezett csúcsfolyóiratokat vesszük meg, amelyek a hierarchikus rendszer tetején vannak, illetve a csúcstól lefelé annyit — ameddig a pénztárca birja. A baj az, hogy a szóbanforgó tudományok körében, az SZBK kutatási területein a nélkülözhetetlen, csúcsszínvonalú kiadványok a legdrágábbak, körülbelül háromszoros az átlagáruk, mint a szintén tekintélyes összegekbe kerülő orvostudományi folyóiratoké. — Ahogy itt elnézem, a méreteik is tekintélyesek. — Ha erre is kitérünk, el kell mondanom, hogy ebből szintén gondjaink támadtak. Az intézet könyvtára 1978-ban betelt. — Úgy érti, azóta nem férnek el? — Az alagsorban tároljuk az anyagainkat. A könyvtár, mint látja, szemre nagyon szép, „csak" funkcionális problémák vannak. És légióként a helyhiány. Úgy adták át annak idején, mint 50—60 ezres könyvtárt. Megmértem, 15—16 ezres. Az állományunk jelenleg: 20 ezer kötet. — Térjünk inkább vissza a választékhoz. Mintha azt mondta volna, a 220-féle folyóirat: elég. — Ennyit lehet megvenni. A történetet megszakítottuk, pedig tanulságos. 1982-ben, a „nagy levágás" idején elvittek innen körülbelül 40féle, létfontosságú kiadványt. Elgondolni is rossz volt, mi lesz itt a legjobb növényélettani, mikrobiológiai, víruskutatási, biokémiai, immunológiai periodikák nélkül... Szerencsére az Akadémia szembeszállt a — merem mondani — dilettáns döntéssel, amelyet ráadásul kontár módon hajtottak végre. Pénzben gondolkodtak, a lapok olcsóbbját akkor sem kellett lemondani, ha nélkülözhető volt. A „felkelés" azonban eredményesnek bizonyult, végül majdnem mindent visszakaptunk. Az elmúlt év közepéig tartott a viszonylagos nyugalom. Félév körül kell leadni a következő évi rendeléseket; s akkor kiderült, hogy 52 százalékos áremelkedésre kell számítanunk, két és fél helyeit mégymillióba kerülnek ugyanazok a folyóiratok — a valutaszorzó változása miatt. Hogy mi történt? A főigazgató azt' mondta: ami kell, azt meg kell rendelni. Sajnos, ezt most már á kutatásra fordított öszegekből vonják el. De én is azt gondolom, erre muszáj pénzt előteremteni. — Én meg azt, hogy a Kultúra Vállalat meglehetős haszonra tesz szert, pedig csupán közvetít, megrendeléseket továbbit, nem kereskedik! — A „magasabb" gazdálkodáshoz nem értek, de tudom, hogy évente átlagosan mindössze 10 százalékos kiadói áremelésekkel lehet számolni. A nagy kiadóknak a minőség hozza a legnagyobb pénzt. Manapság ők a legnagyobb tudományszervezők: a szerkesztői gárdákban ott van a szakmák krémje, egy-egy új kiadványhoz megszerzik a legnagyobb szaktekintélyeket, s hiába áramlik az iszonyatos tömegű kézirat, bizony kemény korlátokat szabnak, egy bizonyos színvonalnál alább nem adják, s szívbaj nélkül utasítják el a delikvenseket. — Nyilvánvaló, mekkora rang, a tudományos életben egyenesen értékmérő — publikálni a legnívósabb folyóiratokban. Amely publikációkra aztán hivatkoznak más publikálók... S köztudomású, hogy az SZBK az ország élenjáró kutatóhelye — a világ nagytekintélyű szaklapjaiban megjelent közlemények és hivatkozások száma alapján is. — A tudománymetriának nagy szerepe van nálunk. Magyarországon egyelőre csak három kutatóhelyen ér pénzt is az igy mért teljesítmény, az egyik az SZBK. A tudományos publikációk és a hivatkozások száma alapján kapják nálunk a prémiumot a kutatók. A dolog elég kegyellen, mert az éves teljesítőképesség nem mindig és nem csak az egyéni képességek függvénye, s nem is minden területen egyformák a lehetőségek, körülmények. Az intézeten bcliili demokrácia nélkül nem is képzelhető el a tudománymetriai eredmény szerinti pénzosztás, mivel ez erősen differenciál. Tény, hogy külföldön a tudományos dijak és állások sorsát is egyre többször a publikációs adatok alapján döntik el. Mi 1978-ban végeztük az első felmérést az SZBK kutatói között. — Ön a tudománymetriával — hogy is mondjam — tudományosan is foglalkozik, a kandidátusi disszertációja elkészült, a címe: Az élettudományi folyóirat-szakirodalom tudománymetriai vonatkozásai. Engedjen meg egy szemtelen kérdést: publikált már „csúcsfolyóiratban"? — Igen. Körülbelül 30 cikkem jelent meg, a legutóbbi ez év márciusában, a tudománymetria nemzetközileg legtekintélyesebb folyóiratában, a Scienlomctrics-ben. Kapaszkodjon, ezt Magyaroroszágon adják ki. Sajnos, más területeken nem ilyen jók a magyar tudományos folyóiratok. Pedig például Hollandia sent vezető ország, sem a gazdaság-gazdagság, sem a tudományos élet tekintetében, mégis számos rangos nemzetközi szaklapot adnak ott ki... — Mérjünk még egy percig! Mondhat valamilyen összehasonlító adatot, ami segil elhelyezni az SZBK kutatóit a világranglistán ? — A referáló lapok adatai alapján a világon megjelent közleményeknek csak egy-két százalékára hivatkoznak évente nyolcszor, vagy annál többször. Átlagosan 1,9 idézetet kapnak a publikációk. Amelyik tíz hivatkozást kap, az már valódi sztárcikk. Tavaly negyvenöt, azaz negyvenöt SZBK-cikk kapott ennyit, vagy többet! — A magam részéről kezdem fölfogni, mit jelent ez a könyvtár a folyóirataival... A szokásos könyvtári tevékenységeken, és az eddig emiitetteken kívül mi a dolguk itt a könyvtárosoknak ? —- Nem a szokásos könyvtári tevékenységek teszik ki a munkánk nagyobb részéi. Nem csináljuk például a hagyományos tájékoztatást, nem keresünk irodalmat. Itt mindenkinek magának kell tudni, milyen információra van szüksége. Az új folyóiratokat három napig kint tartjuk a polcokon, az érdekelt kutatók átlapozzák, megjelölik, melyik közleményt, vagy részletet kérik másolatban. Ez a legfontosabb információs forrásuk. A cikkeket egy nap alatt lemásoljuk. Évente egy kutatónak ezerkétszáz oldalnyit ingyen, a többiért oldalanként két forintot fizetnek. Körülbelül évi háromezer cikket kérnek tőlünk más intézmények, könyvtárközi kölcsönzéssel. Nyolcvan intézménnyel van ilyen kapcsolatunk. — Négy másológépet iátok, de mikrofilm-leolvasót sehol sem. Pedig — állítólag — már mikrofilmre vett folyóiratok is előjizethetők. — Itt nem lehet kínlódni a leolvasóval... A legfejlettebb módszer, persze nem nálunk, hogy mikrofilmen tárolják az anyagot, és a kért részleteket visszamásolják papírra. De az információs szolgáltatásoknak ez csak az egyik módja. — Természetesen Magyarországon is „hallunk harangozni" számítógépes adatbázisokról, a kutató asztalán elhelyezett terminálról, amelyen bármikor bármely kívánt cikk referátumát elolvashatja... — Viszont egyelőre örülhetünk, ha nem jön több folyóiratelöfizetési mizéria. Mert ilyen szinten dolgozni, mint a Szegcdi Biológiai Központban, ahhoz legalább a mostani információs feltételek szükségesek! SÚLYOK ERZSÉBET KATONA JUDIT Az ősz révésze int Zöld varsáit a város vízre rakja, bőgőnyakú hajó már egy se jár itt, idő hínárja fogja őket. Roncsuk fölött a Tisza szörnyű torka ásít. l.adik se indul nehéz őszi ködben, csak csillag csobban néha messze, távol: az ősz révésze tüzet rak, de senki sem jelez vissza az éjszakából. Füzek nyögése hullik, fut a vizén halott virágok, gallyak semmi-teste, virraszt a csönd, a föl-fölbukó álom s a zöld varsák a mélybe leeresztve. PÉNTEK IMRE Betört vitrin SKRABUT ÉVÁNAK Mindenkinek fáj az, ami fájhat, mégis nekivágunk a fölszaggatott tájnak... Ólomcsizmában, lekeverdeséssel ki csak magához, ki messzebre ér el. Döbbenten Jigyeii, mi van velünk, mi történt, mi jogosít föl érteni és sérteni a törvényt ? De már kilépünk a kopott díszletek közül, s tördeljük az arcunkra fagyott cukormáz-mosolyt istentelenül! Akkor is, ha a lepkeszárnyat megperzseli a lámpa, s az ólomcsizmás menekülést a mélység magába rántja... Szeged műemlékei 2. ALSÓVÁROSI TEMPLOM A Mátyás téren található alsóvárosi templom „műemlék, gótikus egyhajós templom, épült 1494—1503 között Fráter Johanttes tervei alapján. Barokk tornya a XVII/. századból való." A Havi Boldogasszony templom az Alföld legmonumentálisabb építészeti emléke. Hajója az 1444-ben Ferences-rendieknek adományozott XIII. századi Szent Péter templom alapjain, szentéllyel és sekrestyével bővítve a XV.—XVE század fordulóján épült. Tervezője a visegrádi királyi építkezésekről ismert János testvér volt. A templom a magyar későgótikus templomépítészet egyik legérettebb alkotása. Alapterülete 723 négyzetméter, a főhajó hosssza 36 és fél méter, szélessége 13 méter, magassága 20 méter. Barokk tornya 1771-ben, sisakja csak 1827-ben készült el. A templomot Havi Boldogaszszony tiszteletére szenteiték, ünnepe a havi búcsú napján, augusztus 5-én van. Az egykori temetkezési hely, híres kegyképe a Fekete Mária és búcsúja több művészt megihletett. A jelenleg folyó, a teljes felújítást jelentő kutató és feltáró munka már eddig is új adatokkal gazdagította Dél-Magyarország egyik legrangosabb műemlékéről való ismereteinket.