Délmagyarország, 1985. október (75. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-05 / 234. szám

SZEPESI ATTILA Szigligeti fasor most minden türkiz és rubin készül a végső rothadásra mielőtt emlékké merül a völgyek aranykori mása • illat talan és lebegőn a lomb kárpitja felparázslik elindul kristálykéken át világtalan az ájulásig ahogy a horgadt öregasszony fák érdes törzsét kitapintva felzizegő avarba lép megjelölve és elbotolva körötte egy-egy sombokor most vetkőzik épp meztelenné és a csodára nincs szeme és nincs szava hogy menevezné MEZEY KATALIN Fa, útszélen Nem nőttem magasra, Suhángkorom óta tördelik ágamat ifjak és vének. Nem látszom messzire, de élek, élek. Mindegy, hogy jön-e, megy-e a gazda, mindegy, hogy kicsi vagy nagy, aki meglát, virágos ágamat mind töri, nyúzza, avval díszíti sörge kalapját. Nem nőttem magasra, de erős derekam, gyökerem megbírna három ilyen fát. Nem ijeszt az idő, koronám álmát sejtjeim soha meg nem tagadják. SASS ERVIN Kérdezem leszek-e Lázár egyszer is hadaim élén érkező mögöttem Lázárok ezre hitetlen és reménykedő leszek-e Lázár egyszer is aki fölkel és visszajön fénytől sárosan tétován volt szobájába beköszön leszek-e Lázár egyszer is gyötrődöm ki felel nekem Lázárok ezre mögöttem hitetlenül retnénykedem Hazai mozdony-história „Napjainkban a vasút fejlődése előtt új távlatok nyílnak; bebizonyosodott, hogy a tudomány és a technika új és új vívmányainak felhasználásával megújuló vasút nélkülözhetetlen eszköze — és az is marad — a modern közlekedés rendszerének. Ha voltak is évek, amikor a vasút iránti érdeklődés megcsappant —- ez már a múltté. Ma már éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk: amilyen mértékben modernizálódik a mai vasút, úgy nő az érdeklődés e nagy múltú közlekedés eszközünk története, régi technikája, erőgépei iránt is..." — írja a Nagyvasúti vontatójárművek Magyarországon című, gazdag kiállítású könyv előszavában Urbán Lajos közlekedési miniszter. Igen, csodálom a vasutat, de méginkább a vasúti vontatójármúveket, mert annak a történelmi folyamatnak szemléletes hordozói, amely a közlekedés mai színvonalához vezetett, technikai téren a vaspályán először alkalmazott géperejű vontatással, a gőzüzemű vasút feltalálásával indult meg. Igen, szeretem a vasutat, mert kezdettől fogva a különböző műszaki alkotások együttes alkalmazását igényelte, kezdve a pályától, a járműveken, a jelző- és biztonsági rendszereken keresztül számos műszaki elem igénybevételéig. A vasút műszaki-tudományos fejlődésének mégis leglátványosabb területe a mozdony, amelynek fejlődésében a legutóbbi évtizedekben igen jelentős fejlődés ment végbe. A gőzüzemet világszerte kiszorította a villamos és a dízel vontatás. Azonban a letűnt korszakok vontatójárművei, azok a mindig nagyon kedves mozdonyok nemcsak a maguk idejében, hanem napjainkban is még csodálatot váltanak ki minden érdeklődőben. A Közlekedési Múzeum nemrégiben megjelent díszes kivitelű albumából (szerzői: Lányi Ernő, Lovász István, Mohay László, Szontagh Gáspár és Villányi György) minden irányú érdeklődés kielégíthető a Magyarországon közlekedett nagyvasúti mozdonyok képeinek és történetiműszaki adatainak bemutatásán keresztül. Csodálatos képgyűjtemény tárul fel az olvasó előtt, és ehhez hasonló még nem került kiadásra hazánkban. Ugyanakkor azt is meg kell állapítanunk, hogy az album csak a MÁV mozdonyait sorakoztatja fel, nem tartalmazza a magánvasutak vontatójárműveinak képeit. A képes album összeállítása a vasúti gyakorlatban szokásos járműosztályt követi. Külön fejezetekben foglalkozik a gőzmozdonyokkal, a motormozdonyokkal, a villamos mozdonyokkal, a gőz- és belsőégésű motorkocsikkal és a villamos motorkocsikkal. A szerzők bemutatják az egy-egy típusváltozatot is, a lényeges átépítéseket, korszerűsítéseket. Az egyes fejezetek előtti képanyagot a mozdonyfajták kül- és belföldi műszaki-tudományos fejlődésének rövid összefoglalása előzi meg, a magyar vasúttörténet főbb mozzanatainak bemutatásával. A képanyag összeállításánál a lehető legjobb reprodukciókra törekedtek. Fejezetenkénti típusokat úgy közlik, ahogy azok vasúttörténeti szempontból megjelentek, bár egy-két esetben a szigorúan vett időrendtől eltértek. A fotómásolatok mellett megadott képaláírásokban megadják a legjellemzőbb műszaki adatokat is, az első üzembeállítót, és az üzemeltető esetleges változásait, valamint a jármű gyártóját, a gyártás helyét és évét. Mivel kezdetben a gőzmozdonyokat névvel is ellátták (Heves, Béts, Szegedin stb.), ezeket is szerepeltetik, majd amikor 1850től a teljesítmény alapján kategóriákba sorolták a járműveket, a sorozat és pályaszámok is szerepelnek. A gondos fotók Wahr Lászlónak és Takács Bélának köszönhetők. Összesen közel hatszáz fotót közölnek. A gazdag kiállítású albumból azt is megtudhatjuk, hogy 51 nagyvasút működött hazánkban. Például az ACSEV (1884-től), Alföldi-Fiumei Vasút Rt., Szeged—Csanádi Vasút Rt, 1922-től stb. A városi közúti vasutak száma pedig 11. Közlik a vontatójárművek gyártóit és a vasúti műhelyeket is. (például Szeged—Csanádi Vasút makói műhelye.) A dr. Czére Béla és dr. Vaszkó Ákos szerkesztette több mint 350 oldalas album hűen vezet végig a magyar gőzmozdonyvontatás közel 120 éves fejlődéstörténetén, de a vontatási feladatokat ellátó korszerűbb járművekből is gazdag információkat kapunk. Ma már csak alig, vagy csupán különleges alkalmakra helyeznek üzembe gőzmozdonyt hazánkban. Egy-egy fejezetet a járművekkel kapcsolatos jegyzetek egészítik ki, majd megadják a felhasznált forrásművek jegyzékét, a képek forrásjegyzékét, az egyes vasutak mozdonyainak típusmutatóját. Az albumot végül négy nyelvű összefoglaló zárja. Olyan ez a gazdag és szép album, mint egy érett asszony, magába bolondítja hódolóját — főként a vasútmodellezőket, de általában mindenkit, aki a vasutat szereti. (Közlekedési dokumentációs V., 1985.) BÁTYAI JENŐ 1085. október. 5., szombat PAPP GYÖRGY: CANTATA PROFANA