Délmagyarország, 1985. október (75. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-19 / 246. szám

47 Szombat, 1985. október 26. MAGAZIN „Közember" a politikában, mester a tudományban Csongrád Megye Tanácsa nyolc évvel ezelőtt diákotthoni alapitoll a tanyán és falun élő tehetséges gyerekek számára. A diákotthon eredményes működése elismeréseként kollégiumi rangot szerzett: az avatási ünnepség egyúttal névadó is volt, a kollégium Ortutay Gyula nevét vette fel. Az október 10-én lezajlott ünnepségen Márta Ferenc akadémikus, az MTA alelnöke mondott avatóbeszédet, melynek rövidített változatát közöljük. E

gyre erősödő szocialista nemzettudatunk jellemző vonása, hogy intézményeink történelmi múltunk egyes kiváló személyiségeit névadóul választják, ami nemcsak tiszteletadás csupán, hanem tanulni is akarnak a nemzet sorsának jobbításán munkálkodó névadó életművéből. Életünket közösségek hálózatában, vonzásában éljük. Közösségeink szokásai, értékrendjei és kötöttségei alakítják egyéni vágyainkat, terveinket, formálják életünket. Tudatunkban kell élnie, hogy örökösei, folytatói vagyunk elődeink társadalomépítő munkájának, mint ahogy a mi munkánknak is lesznek folytatói, örökösei. Szűkebb és nagyobb közösségeinkhez való tartozásunk jellege és tartalma meghatározó jelentőségű az ember életében. Nem mindegy az, hogy valaki gyökértelen-e saját környezetében, vagy pedig érzi és értően látja elődeink munkáját, az általuk teremtett értékeket. Az előttünk álló társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális feladatok megoldásának követelményei, mai életünk körülményeinek, a világban elfoglalt helyünknek kérdései, személyes sorsunk alakulásának távlatai, az értelmes, tartalmas életcélok igényei teszik kötelezettségünkké, hogy szembenézzünk történelmi múltunk eredményeivel, hagyományaival és önmagunk számára is feldolgozzuk tapasztalatait, tanulságait. Szükséges ez azért, hogy önmagunkat, szocialista társadalmunk fejlődésének jelenlegi szakaszát, egy a múlttól a jövőbe vezető folyamat részeként észleljük és értékeljük, de azért is mert napjainkban a világon végbemenő társadalmi, gazdasági és politikai változásoknak már nem lehetünk pusztán érdeklődő szemtanúi és szemlélői, hanem közvetve vagy közvetlenül cselekvő részeseivé váltunk és ebben a helyzetben különleges jelentőségű számunkra a történelmi fejlődésből levonható tapasztalatok feltárása és hasznosítása. Történelmi múltunk marxista szemléleten alapuló, reális értékelése egy idő óta időszerű és szükségszerű feladatunkat is képezi. A realitás érvényesítése azt is jelenti, hogy nagy történelmi alakjaink emlékének megőrzése és ápolása akkor lesz igazi tiszteletadás és mai cselekvésünkben is hasznosítható erőforrás, ha az adott körülmények állal meghatározott lehetőségekkel való élni tudást, egész életművüket — erényeiket és hibáikat — tekintjük. Számunkra éppen az a fontos és lehet egyben a példa, hogy látjuk, ők is húsból-vérből való emberek voltak, akiknek útja akadályokon, konfliktusokon, tévedések, botlások és jelentős felismerések és tettek között vezetett, és nagyságuk éppen abban mutatkozik meg, hogy úrrá tudnak lenni koruk fő problémáin azzal,'hogy felismerték azokat és képesek voltak a társadalmi haladás fő útvonalát követni. O

rtutay Gyula életútjának a felszabadulás előtti időszakra jutó első három és fél évtizede nemcsak az útbainditó impulzusokat adta meg számára, nem is pusztán az úri Magyarország lényegét láttatta meg vele, hanem már az 1930-as években a tudományos pálya olyan magas ívére emelte, ahonnan az ország múltjának, jelenének és jövőjének dimenzióiba láthatott. Mert szépirói rangú Tömörkény-tanulmánya, a szegedi fiatalok körében végzett falukutató szociográfiai munkássága, néprajzi kézikönyve, nemcsak tudományos alkotótehetsége szárbaszökkenését jelzi, hanem egyben felsérteztc a világ, a magyar nép jövője iránti biztos tájékozódás képességével, s meghatározta életének második, a felszabadulást követő időszakát is. A kivételes tehetségű tudós felismerte: a viiág a legmélyebb örvények felé sodródik. A felismerés nem félreállásra késztette, hanem inkább tettekre ösztönözte. A tudós végérvényesen politikussá is vált. Egyszerre foglalkoztatta a néphagyomány maradandó történeti szépsége, s falvaink, mezővárosaink, tanyáink, uradalmi pusztáink égető időszerűsége társadalmi valósága. Ez a kettősség avatta indulásától mindvégig a hagyomány és a jelen együttes jövőt alapozó-alakitó vizsgálójává. A magyar népismeretről, parasztságunk életéről irott életprogramját is tartalmazó munkáit ez a szándék szülte. A jövő számára a múlt tanulságát kereső-elemző kutatóként idézte társadalmunk elé a magyar tudománytörténet nagy alakjait. Meggyőződéssel vallotta és igazolta is, hogy sem jelenünk, sem jövőnk műveltsége nem nélkülözheti a népi múlt hagyományainak pontos ismeretét, maradandó értékeinek megbecsülését, felhasználását. Számtalan antológiája, tanulmánya a Székely Népballadák kötetétől kezdve ezrek élménye. Vallotta és bizonyította, hogy a sok évezredes magyar népi hagyomány nemzeti karaktere mögött milyen mély egyetemes jegyek vannak. Hangsúlyozta, hogy a néprajz és a folklorisztika nem elválaszt, hanem össszeköt szűkebb és tágabb szomszédságunkkal, hogy az etnográfia a népek közeledését, kölcsönös megértését szolgálja. Munkásságának már a kezdetén megmutatkozó eme sajátosság, a tudományos, a politikai élményanyag összekapcsolódása, egész életútjára meghatározónak bizonyult. Emiatt soha nem viaskodott benne a tudós a politikussal, nem került a gyakran szomorú végű dilemmába, hogy tudós legyen-e, vagy politikus. Tudós volta segitette a politikai eligazodásban, széles politikai horizontja ugyanakkor elősegítette szűkebb tudományága, a magyar folklór, s az összehasonlító néprajztudomány alapvető, az egész tudományt előrevivő, fellendítő feladatok kiválasztásában, s ezek megoldásában is. Jól tudta, hogy a felismert politikai célok, s a kitűzött tudományos feladatok csak széles társadalmi bázisra épülve valósithalók meg. Ezért tett annyi erőfeszítést össztársadalmi elfogadtatásuk érdekében, ezért támogatta olyan sok energiával a tudósok zavartalan harmonikus együttműködését, s ezért kereste szüntelenül a tudósi tehetség össztársadalmi felkutatásának, s felnevelésének lehetőségeit. „Közember" volt a politikában; mester a tudományban, a pedagógiában. S hogy mindezt ma még eléggé fel sem mérhető sikerrel látta el, ebben jelentős szerepe volt emberi adottságainak, tiszta, mindig segítőkész szándékának, igazság-kereső szenvedélyének, s a felismert igazságok vállalásának. Színes, sokoldalú, bizalmat ébresztő egyéniségét, kivételes munkabírását mindig a társadalom, a tudomány, az oktatás előtt álló nagy feladatok megoldásának szolgálatába állította. A felszabadulás utáni időszakban a már ismert tudós és politikus miniszterként, a Hazafias Népfront főtitkáraként, az Elnöki Tanács tagjaként, az Eötvös egyetem rektoraként, akadémiai osztály és intézet vezetőjeként és még számos más minőségben tevékenykedett fáradhatatlanul a haladás ügyét szolgálva. Eredményeit a legszélesebb körben tette közkinccsé, szóban és írásban. A tudományos és művészeti ismeretterjesztés alapformái az ő tevékenységével párhuzamosan bontakoztak ki a rádióban. Ennek során szervezte meg Bartókkal, Kodállyal a népzenei lemeztár kiépítését. Példát mutatott, hogyan leltet a tömegkommunikáció új eszközeit a tudós laboratóriumaként és egyúttal a közművelődés fórumaként is hasznosítani. Tudósi és közművelődési elkötelezettsége indította a szocialista múzeumrendszer megalapozásának munkálataiban való közreműködésre is. A tudós ugyanakkor professzor és diák is maradt egyszemélyben, hiszen nemcsak átadta tudását a fiatal nemzedéknek, hanem mindig tanulni is akart és tanult is tőlük. Tanítványait mindig egyenrangú társként kezelte. Kiváló előadó volt, előadásai életre szólp élményt, útmutatást jelentettek hallgatói számára. Vallotta, s sikeresen meg is valósította, hogy a jó egyetemi oktató tudós-kutató egyéniség is kell hogy legyen. M

i valamennyien, akik ismertük és rövidebb-hosszabb ideig vele együtt dolgozhattunk, nem felejthetjük nekünk is szánt írásait, vagy hozzánk szóló szavait, imponáló, mindig a lényegre utaló, az ügy előrehaladását szolgáló gondolatait. Életművéből, életútjából sok olyan tanulság vonható le, amely követésre méltó és nehéz is valamennyit felsorolni, de a legfontosabbakra talán szükséges és fontos utalni. Mindenképpen követendő példa lehet mindannyiunk számára a reá annyira jellemző szüntelen, fáradhatatlan tudásgyarapításra, az emberiség, s népünk történeti útjának megismerésére, boldogabb jövőjének, fáradtságot nem ismerő vállalására és érte való munkálkodásra törekvése, kisszerűség és szűklátókörűség elutasítása, a reá annyira jellemző optimizmus és realitásérzék. Ugyancsak példamutatásként szolgálhat számunkra élcelődéseiben sem bántó, megbántott perceiben sem sértődött, optimizmust sugárzó egyénisége, valamint az is, hogy politikai elkötelezettsége és ezzel összeforrt tudományos, etikai tartása akkor sem rendült meg, amikor mellőztetését érezte. Hűsége, hite a haladás ügyében, a népben, az emberi értelemben, a tudomány és kultúra társadalomformáló erejében soha nem tört meg. Ilyen módon nemcsak sikerei, de csalódásai is erősítették, gyarapították az útba indító impulzusokat, amelyeket Szegeden töltött évei adtak számára, és amelyeket több alkalommal tett megnyilatkozásában mindig egész életútját meghatározó fontosságúként emiitett. Itt Szegeden kezdte, innen indult néprajzi gyűjtőútjára, ennek során találkozott szembe a tanya, a falu valóságával és döbbent rá arra, hogy milyen körülmények között él a parasztság, hogy az iskolázatlanság és a kisemmizettség sorsuknak legalapvetőbb jellemzője. E munkája során szerzett tapasztalatai érlelték politikussá válását, és képezték a nép és ezen belül a parasztság felemelkedéséért lankadatlanul küzdő munkálkodásának alapját. Ezért érthető, hogy kultuszminiszteri tevékenysége egyik legfontosabb eredményének tartotta az iskolák államosítását, az egységes, nyolc osztályos általános iskola, valamint az erre épülő középfokú oktatás létrehozását. S

zocialista társadalmunk kulturális politikájának megfelelően került sor itt Szegeden is a tanyán, községekben élő családok általános és középiskolás korú tehetséges gyermekei részére diákotthon létesítésére azzal a céllal, hogy megfelelő feltételek között legyen elősegíthető képességük kibontakoztatása. Gondolom nem véletlen és Ortutay Gyula egész életművének is szóló megbecsülés kifejezése, hogy cz a diákotthon, amely jó teljesítményének elismeréseként elnyerte a kollégiumi címet és a KISZ KB zászlaját is, azt választotta névadójául, akiben e nemes cél megvalósításáért vállalt küzdelem indítékai itt Szegeden születtek meg és váltak egy élet programjává. Ha e kollégium diákjai azért tanulnak, és tudásukat azért gyarapítják, hogy saját boldogulásukkal együtt társadalmunk egészének előrehaladását is elősegítsék, akkor értették meg igazán kollégiumuk névadójának életútját, és akkor lesznek méltóak hozzá. Remélem, hogy erre való őszinte törekvésüket siker koronázza. OíTUTfií GTUl "'MmtU-mKá • szskJtíifej iríiimf. _ írs líelnás fj&BtóWsss tísk Httvfszrti Wl^iimMü http ksijtj ti Mtisze wiávmá't, pnhUkm ttffésí ••£ « lítiijjáfHfihsk « ktt vim\rm « ek aíaii. S»f ihtmtí S ízre! s Umtméri »Umlüswqrft SMifrA . f »|rf«sfSí<« LSM