Délmagyarország, 1985. szeptember (75. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-11 / 213. szám
Szerda, 1985. szeptember 11. 5 Neves külföldi Megkezdodott a szolidaritási akció Kamarazenekari napokkal indul a hangversenyévad A hagyományos kamara- Gotti, aki az Operaház mű- illeti még: november 14-én zenekari napokkal indul az vészeinek közreműködésével Perényi Miklós (gordonka) idei filharmóniai évad Sze- Mendelssohn Paulus című és Bácsik Sándor (hegedű), geden. Előbb október 7-én oratóriumát mutatja be. Ez május 8-án pedig Némethy utóbbi koncerten kap lehetőséget a Délép Szegedi ZePál Tamás vezényletével lép nebarátok Kórusa is — koszínpadra a Budapest Ka- rábban március 13-án a a Tisza Szálló nagytermében, a B sorozat keretében Attila zongoraművész kapott helyet a műsorokban. Három kamarabérleti sorozat négy-négy estje egémaraegyüttes, melynek szegedi színház művészeivel szíti ki a főbérletet, valaVolkmann—Farkas—Mo- Liszt Koronázási miséjét és mennyi a Tisza Szálló nagyzart műsorában Nagy Béla Kodály Budavári Te Deum- termében. Az A sorozatban (hegedű) és Pecz Pál (trom- ját szólaltatják meg Qber- október 8-án szovjet zongobita) működik közre, majd frank Géza dirigálásával, a raművészt hallunk, Vlagyi október 9-én a C sorozatban szegedi szimfonikusokkal, mir Krajnyevet, majd az ugyanitt, Weninger Richárd Oberfrank három hangver- Amadinda együttes, Szecsövezényli a Weiner Kamara- senyt vezényel az idei fő- di Ferenc (hegedű) és KeMozart—Su- bérleti évadban: mindjárt rek Ferenc (zongora), illetve prog- október 31-én szegedi hang- a Budapesti Rézfúvósegyütramját Matuz István (fuvo- szeres szólisták Szöllősy Jó- tes (művészeti vezető Farla), Maczák János (klarinét) zsef, Papp Katalin, Erdei kas István) hangversenye és Farkas Gyöngyi (cimba- Klára és Hitti Noémi közre- következik. A B sori lom) vendégfölléptével. Vé- működésévei Vivaldit, Pál Tamás együttese után gül a főbérleti • sorozat nyi- Haydnt és Stravinskyt, majd Szabadi Vilmos (hegedű) és február 13-án ugyancsak a szegedi zenekarral Beethozenekar Bachgár—Ravel—Britten tányán, október 10-én zárulnak a kamaranapok: a Zenés Színházban a Liszt Ferenc Kamarazenekar (hang- vent és Brahmsot Gulyás Márta (zongora) koncertjét tervezik, valamint Székely István zongo(ekkor raestjét és a Szegedi Rézfűversenymester Rolla János) játszik Szegeden a romániai vósegyüttes felléptét, amelyad koncertet, műsorán hegedűművész, Stefan Ru- Jyel együtt hallható a^ Bar.Bach, Decsényi János Mozart alkotásaival. ha), illetve a már fentebb tók Kamarakórus, Rozgo nyi Eva dirigálásával. A C említett Liszt—Kodály műsort. Január 30-án Cser sorozatban Weninger RiA főbérleti sorozatban Miklós vezényel Bartók— chárd kamarazenekarát könégy külföldi karmestert Debussy—Orff programot vetően a Kodály Vonósnéláthat a közönség. Novem- Iván Ildikó, Keönch Boldi- gyes, a Szegedről elszárma ber 14-én a román Christián zsár és Németh József zongorista, Baranyai Mandeal dirigálja a szege- énekművészek, valamint a mely szegedi szimfonikusok és a di szimfonikusokat együttes a tíz koncertből Délép Zenebarátok közrenyolc alkalommal játszik —, működésével. December 19László, valamint Takács Tamara (ének). Jandó Jenő (zongora) és Nagy Sándor (brácsa) koncertje szerepel zegedi a programban. Tamás, A filharmónia természeteOperaház karmestere: sen idén is megrendezi a Bach—Albinoni—Respighi— különböző ifjúsági bérleti Matuz koncerteket — szakmunkásGeiger tanulóknak, gimnazistáknak és április 8-án a Budapesti Fii- én lép pódiumra a harmóniai Társaság Zene- zenekarral Koncz karát vezényli az egyesült az államokbeli Uri Mayer, május 8-án a lengyel Róbert De Falla műsorán fiatanowski áll a szegedi István (fuvola) és szimfonikusok élén, május György (trombita) játssza a szakközépiskolásoknak 29-én pedig az olasz Tito szólókat. Ami a szólistákat általános iskolásoknak Karambol és robbanás Mentőautók szirénája verte föl a csöndet tegnap, kedden délután a szegedi FelsőTisza-parton. Történt, hogy egy ZIL teherautó kerekei köze rohant egy Trabant a Diszkont Áruház előtt. A személygépkocsi két utasa súlyosan megsérült, miközben a közlekedési baleset körülményeit vizsgálták, robbanás hallatszott a közelből, éspedig a Szeszipari Vállalat üzeméből. Ott egy 600 literes üres, finomszcszcs hordó abroncsait akarták megerősíteni hegesztéssel. Az udvaron végzett munka közben a hordó felrobbant, a detonáció nyomán leszakadt a hordófenék és kitörtek az irodaablakok. Ennek a balesetnek is két súlyos sérültje van. Mindkét ügyben a szakértői vizsgálat még tart. Zsoldos Imre temetése Mély részvéttel kisérték utolsó útjára Zsoldos Imre trombitaművészt hozzátartozói. barátai és pályatársai kedden a Farkasréti temetőben. A ravatalnál a Magyar Rádió elnöksége nevében Erkel Tibor, a rádió zenei főosztályának vezetője vett végső búcsút a művésztől, aki mintepv fél évszázados pályája során nemcsak szólistaként szerzett megbecsülést és ért el sikert hazánkban és külföldön egyaránt, hanem tevékeny részt vállalva a rádió tánczenekarának. majd később a Stúdió 11-nek a megszervezésében, és több évtizedig vezetésében. hozzájárult a műfaj, s a magvar könnyűzenei élet nemzetközi elismeréséhez is. A kollégák, a barátok nevében Szentkuti Pál, a rádió szórakoztató zenei osztáivának vezetője búcsúzott Zsoldos Imrétől. p Kooperáció a pályafenntartásban A MÁV vonalain hamar"- javító üzemében. Ez gyasan megkezdődnek a ma- korlatilag annyit jelent, gyar—osztrák kooperáció- hogy egy géphez szükséges ban készülő vágánvszabá- devizáért két gépre tehet lyozó gép prototípusának s?ert a ^^ vasút. üzemi próbái. Az ez év áprilisában életbe lépett megállapodás alaDján a MÁV az osztrák Plasser és Theurer cégtől jogot kapott 30-35 pályafenntartási gép gyártására. A szerződés értelmében a gép értéke 50 százalékának erejéig az osztrák fél szállít fődarabokat. alkatrészeket, u többi alkatrészt itthon gyártják, s az összeszerelést is Magyarországon végzik, a MÁV jászkiséri építögépA hagyománynak megfele- ra, hogy kifejezésre juttas- lyet más városokban is nagylőcn az idén Is meghirdette a suk a magyar közvélemény gyűlések, találkozók, egész Magyar Szolidaritási Bízott- szolidaritását Latin-Amerika napos programok követnek, ság ?, szeptember 1-től, az népeivel, szélesebb körben is- Szegeden a hónap közepétől antifasiszta világnaptól kez- mertté váljék a közel-keleti chilei szolidaritási nagygyűdödő. hazai szolidaritási ak- válság, az USA és Izrael ag- lésre kerül sor, amelynek hációsorozatot. vessz ív politikája ebben a zigazdája a Füszért vállalat A rendezvények célja: a térségben. Együttérzésünket lesz. Ugyancsák Szeged lesz a legszélesebb néprétegek lene- fejezhetjük ki a gyarmatiéi- színhelye október végén a tőséget kapjanak arra, hogy nyomás, a fajüldözőzés ellen, nicaraguai szolidaritási namegismerjék a békéért, a le- a szabadságukért küzdő afri- pok, az angolai néppel való szerelésért, a társadalmi ha- kai népekkel, a függetlensé- együttérzésünknek a móraladásért folyó világméretű gük megszilárdításáért har- halmi nagygyűlés résztvevői küzdelmet, s hogy ki-ki ma- coló ázsiaiakkal. A rendez- adnak hangot novemberben, ga is hangot adjon békevá- vényeken kifejezésre juttat- Ugyancsak abban ta hónapgyának. hatjuk, hogy szolidárisak va- ban rendeznek fórumot. „KöA Hazafias Népfront me- gyünk a tőkés országok ha- zép- és latin amerikai helygyei 'béke és barátsági bi- ladó társadalmi szervezetei- zetkép" címmel. A fölsorolt, zottságának tegnapi, keddi nek imperialistaellenes, Hel- kiemeli programokon kívül ülésén Szilágyi Júlia, a bi- sinki szellemében folytatott még számos más lehetőség zottság elnöke ismertette küzdelmével is. is adódik, ahol az egybegyűlt azokat a politikai szemponto- A megyei rendezvények — emberek szólhatnak a békékat, amelyéket a rendezvé- gyűlések, beszélgetések, ré- ről, a barátságról, nyek szervezőinek figyelme- tegtalálkozók, nagygyű- A tegnapi ülésen Gál Labe ajánlott. lések — sikere attól függ, josné, a csongrádi Domokos Az ősz folyamán fokozot- hogy a népfrontbizottságok Rókus Általános Iskola igaztabb figyelmet szentel a nép- miként működnek együtt a gatója számolt be a budapesíront a nukleáris háború el- KISZ-szel, a szakszervezettel, ti. Pedagógusok a békéért hárításának, a fegyverkezési a szövetkezetekkel, vala- címmel megrendezett tanácsverseny megfékezésének kér- mennyi társadalmi és tömeg- kozásról, Boda Domokos désére, az MSZMP XIII. szervezettel- egyetemi tanár pedig a nukkongresszusán kidolgozott A szeptember 1-i, szentesi leáris 'háború megelőzéséért külpolitikai célok támogatá- rendezvény nyitotta meg a küzdő orvosok kongresszusására. Alkalom kínálkozik ar- megyei akciósorozatot, ame- ról tartott tájékoztatót. Áz egészségügyi intézmények integrációja A gyógyitó-megelőző mun- járások megszűnte, a köz- bá vált-e a gyógyító munka kát végző egészségügyi in- igazgatási rendszer átszer- anyagi-műszaki feltételrendtézmények integrációjának vezése milyen változások- szere. utóvizsgálata kezdődött a kai járt, a helyi 'tanácsok A lakosság érdekeit szem napokban a fővárosban, va- megnövekedett önállósága előtt tartva ellenőrzik a lamint Baranya, Bács-Kis- miként hatott a hatáskörük- körzeti, valamint a szakorkun, Borsod, Csongrád, He- be került intézmények mű- vosi rendelőkben folyó gyóves, Győr, Szabolcs-Szatmár, ködésére, s ehhez a tevé- gyító-megelőző munkát is. Szolnok, Vas és Veszprém kenységükhöz a felsőbb Elsősorban arra kíváncsiak, megyében. A népi ellenörök szervektől milyen útmuta- hogy a körzeti orvosi szolazt igyekeznek feltárni, tást, segítséget kaptak. Gór- gálát szervezete, valamint a hogy a legutóbb 1982-ben cső alá veszik azt is, hogy rendelők telepítési és művégzett KNEB-alapvizsgálat az új szervezeti keretek és ködési feltételei igazodnak-e óta hatékonyabbá, színvona- működési előírások elősegí- a lakossági igényekhez; lasabbá vált-e az intézmé- tik-e az egységesebb orvos- megfelelő-e az orvosok és nyek együttműködése, és — szakmai elvek érvényesíté- az egészségügyi szakdolgoennek nyomán — a beteg- sét, a járó- és fekvőbeteg- zók aránya. Feltérképezik a ellátás. Tapasztalatokat ellátó intézmények együtt- körzeti orvosok, a szakrengyüjtenek arról is, hogy a működését; megalapozottab- delök és a kórházak kapcsolatrendszerét. VizsgálatoUtórengés Berhida térségében Kedden hajnalban 2 óra után a jövő hét elejétől 39 perckor újabb utórengés megkezdik a tanitást, igy történt. Berhida—Peremarton azután már nem kell szükepicentrummal. Az MTA séghelyiségekben oktatni. Geodéziai és Geofizikai Ku- .. __. . . ,. . .. ,. . . . . Délután meg ujabb fo dtato Intezetenek budapesti es mozgást refijSztráltak ezek piszkéstetői obszervatóriuma _ . _ f. • ... ... . , ... , . azonban kisebb erejűek altal regisztrált foldmozgas .. . J az utóbbi napokban mért utórengések közül a legerősebb, a Richter-skála szerint 3,9-es magnitúdójú volt. A Berhidán maradt 4800 lakos a földmozgást követően a szabad ég alatt és a biztonsági okokból még meghagyott honvédségi sátrakban töltötte a hajnali órákat. A rengés személyi sérülést nem okozott, de újabb épületkárok keletkeztek. Több lakóépület csúcsfala elmozdult eredeti helyéről. Berhidán kedden reggeltől szervezetten folytatták az épületek megerősítését, amiben segítettek a Péti Nitrogénművek és a Várpalotai Szénbányák dolgozói is. A községben befejezték három iskola helyreállítását. s ezekben a nagytakarítás kat végeznek a körzeti orvosok és ápolónők leterheléséről, s arról, hogyan oszlik meg munkaidejük a különböző feladatok — mint például a rendelés, a beteglátogatás, a gondozás, a szűrés, az egészséges életmódra nevelés, az ügyelet — teljesítése között. A népi ellenőrök ankétokat is szerveznek, amelyeken az egészségügyi dolgozók is elmondhatják az integrációval kapcsolatos véleményeiket. Fiatalok a Vöröskeresztben Ülést tartott tegnap, ked- és meghallgatták a résztveden Szegeden a Vöröske- vők az 1985—86. évi munreszt Csongrád megyei ve- ka- és rendezvénytervre zetőségének végrehajtó bi- tett javaslatot is. zottsága. Beszámoló hang- Végül az ifjúsági alapzott el az ifjúsági vöröske- szervezetek titkárai részére resztes alapszervezetek és ^ZTVr^t^t csoportok 1984—85. évi fel- tokkal ismerkedtek meg a adatainak végrehajtásáról, végrehajtó bizottság tagjai. r Uj tanév idején Megőrülök! Sok mindent nem lehet kapni a papírboltban. Térdig lejártam a lábam, és fele sincs meg az iskolás cuccoknak! Nem is méi gelem imagam, ennyi kapható, a többit vegye meg az iskola. Rengetegen voltak, akik ilyeneket vagy hasonlókat mondtak tanszervásárlás idején. Az idei tanév is csak abban különbözik a többitől, hogy újna egy évvel korosabbak lettünk. A legfontosabb dologban viszont maradt minden a régiben. Kérem, imi idejében megrendeltünk mindent. Hiába átkozzák boltjainkat, a Tiincsből képtelenek vagyunk adni. Így védekeznek a kereskedelmi vállalanál. Igazuk van. Nagyon sajnáljuk, hogy nem tudtuk megfelelően kielégíteni partnervállal atainkat, nofha mindent elkövettünk azért, hogy ne legyen fennakadás az ellátásban. Annak rendje és módja szerint az év elején 5—10 százalékéi rátartással küldtük a megrendelőket az iparhoz, de mindhiába. Füzetet keveset gyártottak, Illetve nem készítettek elegendőt a különböző típusokból, így hiánycikket „termeltek". Bizonyos árukból volt választék, de színes ironkészletből, vagy 2B-s és HB-s grafitceruzából alig kaptunk. Ezek külföldi áruk. Mi, az értékesítő váLlalat csak egy láncszem vagyunk a termelő és a fogyasztó között. Ha nem gyárt az előállító, nem tudnak küldeni. Igazuk van. Ördögi kör. Mindenkinek igaza van, mégsem mentekmennek rendjén a dolgok. Reménykedni lehet csupán, hogy még szeptemberben szállít az ipar, értékesít az értékesítő, árut kap a kereskedő és vásárolhat a vevő. Magam tavalyelőtt sem tudtam venni H-s ceruzát és méretes nyionborítót. Most sem sikerült. Igazunk van, hogy méltatlankodunk. A. S.