Délmagyarország, 1985. szeptember (75. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-07 / 210. szám

Szombat, 1985. szeptember 7. MAGAZIN A Tisza haziszappan hiteles története A Tisza háziszappan igazán nem egy világszenzáció. Népgazdasági jelentősége szerint apró csöpp a tengerben. A termelés évi összege nagyjából négymillió forint. A technológia ősrégi. A megolvadt, avas zsiradék — az alapanyag — büdös. A munka nehéz. Tizenöt kilométerre innét, vírusvektorhálók alatt klónról szaporított burgonyát termesztenek a biotechnológiai program keretében. Ismerek idevalósi embert, aki személyi számitógépet hozott Bécsből a középiskolás fiának. Ha nem látnám, nem hinném: a sándorfalvi erdő közepén szappant főznek avas szalonnából és tavalyi töpörtyűböl. Életszínvonal a hordóban Az üzem messziről olyan, mint egy nyugalmas vadászház. A zöldre festett drótkerítés tövében farkaskutya lustálkodik. Antal Péter üzemvezető 28 éve főzi a szappant. Először az udvar végébe megyünk. Fedeles vashordókban áll az alapanyag: fél sonkák, tábla szalonnák, elrégült, félkilós, bolti csomagolású zsir. — Innen jól látni az életszínvonal alakulását — mondja Antal. Rábök egy tábla, egykor gonddal füstölt szalonnára: — Cseléd koromban két hétre adtak ekkorát. Mikor megkaptuk, rögtön megjelöltük a késsel, egy nap mekkorát szabad levágni belőle, nehogy elfogyjon idő előtt. Lecsapja a hordó fedelét. — Most meg összegyűlik ilyenből évi 400 tonna. Ennyit változott a világ. Hetvenötben már úgy nézett ki, változik többet is. Megszaporodtak errefelé is a mosógépek, autók, hűtőszekrények. Úgy látszott, még a házi disznótorozás is megszűnik nemsokára. Az emberek kezdték gazdagnak érezni magukat. Nem vacakoltak a zsiradékkal, a szemétbe dobták. A korábbi 200 tonna helyett csak harminc tonnát tudtak begyűjteni. Az évtized végére azonban ismét fordult a kocka: nemcsak újból elérte a begyűjtött mennyiség a 74-es csúcsot, hanem éppen a duplájára nőtt. — Itt tartunk. Az emberek már nem eszik meg az összes szalonnát, töpörtyűt, de nem élnek annyira jól, hogy ne érné meg nekik becserélni — summázza zsiradékszociológiai nézeteit az üzemvezető. Egy füstös helyiségben megszemléljük a régi üstöket. Azokban még kézzel kavargatták a zsírt. Olyan füst volt a teremben, hogy egymást is alig látták. Azóta üzembe helyeztek egy hat és fél tonnás nagy üstöt. Villanymotor keveri benne az anyagot — bár most éppen rossz, újra kell tekercselni. Szűrőrendszeren át szivattyúzzák át belőle a szappant, amely ezután nagy tepsikben szilárdul 60—65 kilós táblákba. Ezt aprítják fél- és negyedkilós darabokra. Kopasz néni iskolát teremt A szappanfőző üzem a Sándorfalvi Ruházati és Szakipari Szövetkezet részlegeként működik. Ez a szövetkezet vasiparral, tőkés bérmunkában ruházati konfekcióval foglalkozik főként, egyéb részlegeiben azonban hajat vágnak, cipőt javítanak, sőt, szappant főznek. — Szeged környékén hagyománya van ennek — mondja Rovó József elnök. — Adott volt itt a zsiradék és a lúg, amit sziksóból meg akácfahamuból nyertek. Később ezeket fölváltotta a nátronlúg. Nem véletlen, hogy az Universált, a ma már országos hírű szegedi vegyipari szövetkezetet is szappanfőzők alapították. A második világháború idején nem lehetett sem elég szappant, sem zsírszódát kapni. Akkor újra a Fehér-tó szélén söprögettük a sziksót, a sparheltból, katlanból gyűjtögettük a fahamut. Volt itt egy nyolcgyerekes zsellérember, Kopasz Jenő, a feleségével ők kezdtek el először másnak is főzni. A környékbeliek hamarosan odaszoktak hozzájuk. Ötvenkettőben már Üllésről, Csengeléről is jártak lovas kocsival. Reggel ideértek, kifogták a lovat, bemérették a zsiradékot, aztán nekiültek a hűvösön kártyázni. Estefelé megkapták a szappant, akkor hazaszekereztek. Ötvenkettőben úgy lettünk mi vegyesipari szövetkezet, hogy a magánkisipart kártékonynak tartották. Az „önkéntesség elve alapján" egyik napról a másikra belépett hozzánk a szövetkezetbe a szappanfőző is. Közös tulajdonba került az összes termelőeszköze: három üst meg egy szekérderék tüzrevaló. Utóbb kiderült, a házaspárnak előnye is származott a dologból. Immár a szocialista szektorba tartozva, a kiutalási rendszer révén hozzájutottak a zsírszódához. — A mai szappanfőzők is Kopasz nénitől tanulták a szakmát. Ő volt az igazi szakember, még a férjének is nehezen engedte meg, hogy a nátronlúghoz nyúljon — veti közbe Antal Péter. — Nem is volt semmi baj a hatvanas évek közepéig — folytatja a történetet Rovó József. — Akkor kijöttek a Köjáltól, szétnéztek és határozatot hoztak: lakott területen a szappanfőzés szennyezi a környezetet, meg kell szüntetni. Háborogtak a sándorfalviak: húsz éve ott van, eddig nem szennyezte? Még amikor kitelepitettük az erdőbe, egy elhagyott ávós őrsre, akkor is sajnálták. Azt hitték, rosszabb a szappan, ha nem abból a zsírból főzik, amit ők maguk hoznak be. Hulladékökonómia A négyszáz tonna zsiradék 5—10 kilós tételekben gyűlik össze háztartási hulladékból. A hatvanas években épült ki az országos gyűjtőhálózat, 13—14 saját cseretelepük mellett áfészekkel kooperálnak jó néhány megyében. — Egy kiló zsiradékot 4,50-ért számolunk el. Tizenkét forintot fizet rá az ügyfelünk, és kap egy kiló szappant. — Megéri ennyiért elhozni? — Számoljon utána! Tizenhatötvenért kap egy kiló háziszappant, egy tízdekás pipereszappan is majdnem annyiba kerül. Nemcsak szappant, hanem Patyolat 11 jelű finom mosószert is adunk, ha kérnek. Az évi 350 tonna háziszappanból 100 tonnát cserél vissza a begyűjtőhálózat. Ötven tonnát eladunk a nagykereskedelemnek, 200 tonnát pedig ipari szappanként értékesítünk. Szállítunk belőle az újszegedi szövőgyárnak, a Csepel Vasművek Csőgyárának, a Bakony Műveknek, esetenként más cégeknek is. A gyártás során nem keletkezik selejt. Ha töredezik a szappantábla, beolvasztják újra. Az üst alá fával fűtenek. Elvisznek egy szállítmány ipari szappant Veszprémbe, visszfuvarban Zircről hoznak olcsó fahulladékot. Még az úgynevezett aljalúgot is értékesítik: a szippantókocsik hordják a szegedi vágóhidat meg a húskombinát szállító jármüveit fertőtleníteni. Ipari felhasználásra forgácsolják a szappant. A hozzávaló gépet az üzem téemkása készítette: ilyennel szelték régen a takarmányrépát a tanyai kisgazdaságokban, csak ez nagyobb valamivel és villanymotor hajtja. A fél- és negyedkilós darabokat is saját gépük szeleteli. Primitív, de célszerű: a megfelelő távolságra kifeszített hangszerhúroknak nyomják neki a tábla szappant. A szappanüzemnek a vezetőjével együtt összesen négy dolgozója van. — Azt mondják, ide nehezebb bejutni, mint az egyetemre — mondja Antal Péter. — Fegyelmezett emberekre van szükség, olyanok pedig nem állnak sorba a kapu előtt. Úgy meg nem veszek föl senkit, hogy majd a kollektíva megneveli. Neveljék meg ott, ahol elrontották! A szappanüzem tavaly 680 ezer forint tiszta nyereséget termelt. Előtte többet is. Termékük ára tizenöt éve nem változott. Nemcsak elektronika meg biotechnológia van ebben az országban: ezzel a kíméletlen racionalitással ilyen leáldozóban lévő tevékenységet is lehet gazdaságosan végezni, mint a szappanfőzés. TANÁCS ISTVÁN Leletmentő régészpalánták 13-AN A X1II-IK KERÜLETBŐL Sosem felejtem el, mekkora szomorúságot tükrözött V. Katalin arca, amikor ezzel a mondattal indokolta, miért kel leállniuk az ásatás folytatásával: „elfogyott a pén zünk". V. Katalin ugyanis régész és ha a kutatásra kapott összeg fogytán van, ha nincs miből fizetnie a feltárásban közreműködő munkásokat, akkor bizony „be kell csuknia a boltot", legalábbis átmenetileg. Mindez akkor jutott eszembe, amikor Nikotin Edit örömtől sugárzó arcát figyeltem. Arról mesélt, hogyan sikerült alkalmi segítőtársakat találnia egy 1977—78-ban megkezdet ásatás idei folytatásához. NikoIin Edit is régész, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum munkatársaként a Gyomaendrőd határában található rézkori lelőhelyet kutatja. Öt is nyomasztja a pénzhiány, ő is csak akkor haladhat előre a mupká-., jávai, ha van, aki megfogja az ásó, a csákány, a kislapát, az ecset nyelét. Talán nem érdekleien közreadni, milyen megoldást találtak a szomszédos Békés megyei régészek... Nikolin Edit: „Egy fillérünk sem volt. S akkor jelentkezett a budapesti XIII. kerületi KISZ-bizottság, hogy a Róbert Károly körúti nevelőotthon diákjainak nyári elfoglaltságot keresnek. A tizenhárom önkéntes jelentkező szállását a megyei tanács művelődési osztálya fizette, az autóbuszt, amivel a gyerekek kijártak az ásatáshoz, az endrődi téesz adta ingyen. És a hírre, hogy régészeti tábort szervezünk, sorra jelentkeztek a helybeli diákok is. Volt olyan nap, hogy ötven-hatvan gyerek, némelyiknek egyik szülője is kijött. Pedig egy hatalmas kukoricatábla veszi körül az idén megnyitott öt szelvényt — elgondolható, hogy a kánikulában a kemény földdel cseppet sem volt könnyű megbirkózniuk. Szerencsére a talaj felső rétegét a téesz földgyaluja hántolta le, így viszonylag gyorsan eljutottunk az értékes rétegig." Azt, hogy rézkori, az úgynevezett tiszapolgári kultúrából származó gazdag leletanyagot fedeztek fel 1924-ben ezen a tájon, már csak leírásokból, rajzokból és fényképekről tudják a mai kutatók. A névadó lelőhely anyaga ugyanis megsemmisült a második világháborúban. De hogy érdemes folytatni, a kutatást, azt már a 70-es évek közepén felismerték. A terepjárások, topográfiai vizsgálódások után 1977-ben kezdtek hozzá a leletmentéshez — az a talajréteg ugyanis, amely a régészek figyelmére érdemes, igen közel, helyenként 70—80 centiméterre van a földfelszíntől, s a mezőgazdasági munkák során óhatatlanul tovább pusztulnának a még feltáratlan rétegek. A diákcsoportnak délelőttönként a régészkedés, délutánonként a sokféle „szabadidős" program adott értelmes elfoglaltságot. (Az sem mellékes persze, amit kihámoztak a földből, hiszen találtak házomladékot, sírokat is. A kimentett leletek — a cserépdarabok, a felnőtt- és gyermekcsontvázak — most már persze a restaurátoroknak, az antropológusoknak adnak munkát.) Nikolin Edit szerint egyébként a régészpalánták lelkesebben dolgoztak, mint általában az órabérért fölfogadott munkások. És ki tudja, talán lesz közöttük, aki hivatásának választva a régészetet, egy-két évtized múlva is büszkén emlegeti majd, hogy gyerekként olt volt a kisrétparli népcsoport településének föltárásakor. (Balogh Ádám felvételén az egyik feltárt sirban egy kisgyerek csontváza mellett találtak kél edényt is, melybe „útravalót" tehettek.) PÁLFY KATALIN