Délmagyarország, 1985. szeptember (75. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-24 / 224. szám
Kedd, 1985. szeptember 24. ENSZ-közgyűlés Megkezdődött az általános politikai vita George Shultz amerikai külügyminiszter fölszólalása m New York (MTI) Jósé Sarney. Brazília elnöke volt az elsö felszólaló az ENSZ-közgyűlés jubileumi, 40. ülésszakának hétfőn kezdődött általános politikai vitájában. Még ugyanaznap, a délutáni ülésen mondott beszédet Alan Garcia Perez perui államfő is. A délelőtti ülésen azonban a legnagyobb váralelőssé tenni. Beszédében élesen támadta a Szovjetuniót Afganisztánnak nyújtott segítségéért, Vietnamot azért, mert Kambodzsának nyújt támogatást, Nicarakozás George Shultz amerikai külügyminiszter beszédét guát és „szovjet és kubai előzte meg. szövetségesét" tette felelőssé a közép-amerikai válságéri. A világ egyéb válságpontjairól szólva Shultz csak George Shultz amerikai lamok „kész az alkura, és külügyminiszter az ENSZ- alternatív javaslatok megközgyűlés általános politikai vitatására. De leszögezte: az vitájában és elmon- amerikai fel a tárgyalások íötódenTritaetfröél-Afrika dott beszedeben azt han- celjanak Genfben „a hadagoztatta, hogy „az Egye- szati ballisztikus támadó sült Államok és a Szovjet- robbanófejek" számának unió most olyan történelmi csökkentését tekinti. lehetőség birtokába jutott, A SALT-I.-szerződésröl zött az aíkotmányosréform amellyel csökkentheti aha- szólva Shultz azt hangoz- rór A közel-keleti helyború kockázatát". „Reagan tattá, hogy „a Szovjetunió zetröl beszelve azt hangozelnök várakozással tekint sohasem 'egyezett bele a tá- tatta hogy jelenleg erőGorbacsov főtitkárral no- madó nukleáris fegyverek feszítések történnek az' Izvemberben sorra kerulo ta- számának érdemleges csök- ruc| és arab szomszédai kölalkozója elé. A napirend kentésébe" s „olyan első- zotti új tárgyalások érdeterjedelmes. Az Egyesült Al- csapásmérő-képesseg birto- kében" s az Egyesült Allaiamok keményen dolgozik kában van, amely aláássa a mok elkötelezte magát ezek azért, hogy a találkozó ered- biztonság eddigi évtizedes mellett, támogatja az. ilyen ményes legyen. Azt akarjuk, alapjait". Ezzel indokolta a erőfeszítéseket" Ismét felhelyzetét, s azt mondotta, hogy „tárgyalásokra van szükség a különböző fajokhoz tartozó dél-afrikaiak köhogy a találkozó újabb ösz- „hadászati védelmi kezde tönzést adjon annak a szé- ményezés" — az amerikai les korú párbeszédnek, ame- űrfegyverkezés! program — lyet mar elkezdtünk" — folytatását. szólította Irakot és Iránt a háborús cselekmények befejezésére. Élesen elitélt bizonyos „nemzetközi, állaAz egyéb leszerelési tár- milag támogatott" terrorcsegyalásokról, így a bécsi, a lekményeket, de nem emiistockholmi tanácskozásokról tette például a legújabb pászólva a miniszter kizárólag rizsi fejleményekei. mondotta, s kijelentette, hogy „az amerikai fél kész megfelelően válaszolni a szovjet jóakarat jeleire, és arra a készségre hogy tisz- az EgvesüU Államok és ka- oeB4eut tesseges megállapodásokra tonal szövetségesei javasla- szentelt s jussunk . tajt volt hajlandó méltatA miniszter ezzel „együtt nj azt a Beszédében nagy teret a világgazdaság, különösen a fejlődő országok látszatot keltve, gondjainak. Nem beszélt félreérthetetlenül jelezte, hogy csupán ezek tartalmaz- azonban arról, hogy az hogy uz Egyesült Államok nak megoldást, nem hajlandó módosítani az Az amerikai külügymii űrfegyverkezéssel kapcsola- niszter a nemzetközi élet los álláspontján. Arról be- szinte minden problémájáért hitelezők konstruktív szélt, hogy az. Egyesült Al- a Szovjetuniót igyekezett fe- együttműködését" sürgette Egyesült Államok miként képzeli el annak megoldását, csupán „az adósok és Közéleti napló SZABD ISTVÁN HAZAÉRKEZETT Hetlön hazaérkezett Var- sült Néppárt meghívására sóból Szabó István, az küldöttség élén részt vett a MSZMP Politikai Bizottsá- lengyel paraszt mozgalom gának tagja, a Termelőszö- létrejöttének 90. evfordulóvetkezetek Országos Taná- jávai összefüggő varsói renesának elnöke, aki az Egye- dezvényeken. PARLAMENTI DELEGÁCIÓ UTAZOTT AZ NSZK-BA » Az Országgyűlés mezőgaz- saságba utazott, az NSZK dasngi bizottságának kül- Szövetségi Gyűlés élelmedöttsége. Cselötei László el- zési, mező- és erdőgazdasánök vezetésével hétfőn a gi bizottságának meghiváNémet Szövetségi Köztár- sára. MSZBT-KÜLDÖTTSÉG MOSZKVÁBAN Hétfőn Apró Antalnak, a geként részt vesz azokon a társaság elnökének vezeté- nemzetközi rendezvényeken, sével Moszkvába utazott a amelyekre a Kulturális KapMágyar—Szovjet Baráti Tár- csolatok Össz-szövetségi Társaság küldöttsége. A delegá- sasága (VOKSZ) megalakució a Szovjet Baráti Tár- lásának 60. évfordulója alsaságok Szövetsége vendé- kaiméból kerül sor. BILLY GRAIIAM LÁTOGATÁSA Billy Graham amerikai ti téren és a Budapest egyházi személyiség a Ma- Sportcsarnokban istentiszgyarországi Szabadegyházak telet keretében prédikációt Tanácsa és a Magyarországi tartott. Sarlós István, az Baptista Egyház meghiváOrszággyülés elnöke a Parsára egy hétig hazánkban tartózkodott. A pécsi római lamentben fogadta az amekatolikus székesegyház előt- rikai egyházi személyiséget. PARTKÜZI ESZMECSERE / A Magyar Szocialista Szűrős Mátyás, az MSZMP Munkáspárt Központi Bi- KB titkára is. A szivélyer zottságának meghívására légkörű tárgyalásokon a feszeptember 19—23. között lá- lek tájékoztatták egymást togatást tett hazánkban a pártjuk és országuk helyZöldfoki-szigetek Afrikai zetéről, a fontosabb nemFüggetlenségi Pártjának zetközi kérdésekről alkotott (PAICV) küldöttsége, ame- véleményükről. Áttekintették lyet Joaquim Pedro Silva, a a két párt közötti kapcsoPAICV Országos Tanácsa latok helyzetét, és megállatitkdrságának tagja veze- podtak azok kiszélesítésének tett. A küldöttséget fogadta módozatairól. MAGYAR ELNÖK A PRIX ITALIA ÉLÉN A Prix Italia Fesztivál — meg új elnökének. Az imamelyet szeptember 9. és 22. már 37. alkalommal megközött rendeztek meg az tartott Prix Italia, az egyik olaszországi Cagliariban — legrangosabb televíziós feszközgyűlésén Szinetár Mik- tival élére először került lóst, a Magyar Televízió el- szocialista ország képvisenökhelyettesét választotta lője. Dolgoznak a romeltakarító brigádok & Mexikóváros (MTI) Mexikóváros egyes körzeteiben az élet lassan visszatér a normális kerékvágásba. számos kerületben azonban továbbra is megfeszített erővel dolgoznak a mentő- és romeltakarító brigádok — jelentették a hírügynökségek Mexikóvárosból keltezett tudósításaikban. A mexikói magyar nagykövetség tájékoztatása szerint nem történt bajuk az Agrober vállalat vidéken dolgozó kiküldötteinek. Az eddigi információk szerint a földrengés idején Mexikóban tartózkodó minden magyar jól van. A legújabb hivatalos közlés szerint a földrengés halálos áldozatainak s/áma 2 ezer 822, s még mindig 4 ezer 180 eltűntet tartanak nvilván. A kórházakban ápoltak száma 6 ezer 700-ra tehető. Nehezíti a sebesültek ellátását, hogy a földrengésben összedőlt Mexikóváros két legnagyobb kórháza is. Az ENSZ közgyűlése hétfő délelőtti ülésén egyhangúlag úgy döntött, hogv na Levél Moszkvából Számvetés és előretekintés Az SZKP XXVII. kongresszusára sokrétű, kritikus é.s kompromisszumok néküli elemzéssel készülnek a Szovjetunióban. Folyik az ország jövendő stratégiájának, gaz- zömbösségnek dasági fejlődési irányainak lenségnek, a kimunkálása. Tempóváltás, új minőség, új szakasz — ezek a leggyakrabban hallható kifejezések. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy az eddiginel gyorsabban kell előrelépni, át kell alakítani a termeles szerkezetét, elöterbe kerül az intenzív fejlesztés, a hatékonyabb gazdaságirányítás es vezetés. tást, hozzálátni a cselekvés- Ezt tartják Moszkvában a hez. És ezen a ponton — jelen legfőbb nemzetközi emelte ki Gorbacsov — feladatának. Megoldását a nincs é.s nem is lehet he- Szovjetunió számos javaslye a maradiságnak, a kö- lattal kívánta előmozdítani. a szervezet- Az amerikai válasz a fegypazarlásnak verkezési hajsza erőltetése, vagy a bürokratikus aktato- a csillagháborús program kidolgozása volt. Moszkvában tudják, hogy a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat galmazott: minden vezető- elvi ellentétek választják el nek meg kell adni az egymástól. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy a logatásnak. Az SZKP főtitkára félreérthetetlenül foÚj szakasz esélyt, hogy megértse a jelen követelményeit és igazodjék hozzájuk. Ha erre nem képes, vagy ha fékezi az új feladatok megoldását, akkor álljon félre, ne zavarjon. Nem arról van szó, mintha nem születtek volna vagy nem születnének nagy eredmények. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a hetvenes évektől fogva érzékelhetővé váltak bizonyos nehézségek a gazdasági életben, lelassult a növekedési Külpolitikai kezdeményezések A kongresszusi előkészületek feszült nemzetközi helyzetben zajlanak. A Time magazinnak adott Gorbaütem. számos • lényeges ága- csov-nyilatkozat kedvező zatban évről évre nem tel- nemzetközi visszhangja jeljesültek az előirányzatok, zi. hogy a világközvéleMindez számvetésre késztet- mény megértéssel fogadja a te a szovjet embereket: az szovjet külpolitikai lépéseextenzív fejlesztés már nem '<et és kezdeményezéseket, megy, rá kell térni az in- Ez azonban nem homályotenziv gazdálkodásra. Az- sjthatja el azt a tényt, hogy előtt a tartalékok korlátla- a közelgő szovjet—amerikai nok voltak, most nem azok csúcstalálkozó ellenére fősem a munkaerőben, sem a kozödik a fegyverkezési természeti erőforrásokban. halsza- az Egyesült A1Azelőtt könnyű volt újabb lamok militarista körei és újabb lelőhelyeket feltár- mindenáron katonai fölényt ni. ma ez sokkal nehezebb akarnak kivívni a Szovjetes főleg sokkal költsége- unl°val szemben. Első csasebb. Azelőtt lehetet^ pazarolni, ma követelmény a legszigorúbb takarékosság. Előre kell menni, ugyanakkor a tartalékok nem nökerült_^ múltban, nem sikerülhet a jelenben sem. A yekszenek. tehát a tarsadal- Szovjetunió megtalálja a mi termelés növelését csak megfelelő válaszintézkedést, egyféleképpen lehet szava- Am- ha a fegyverkezési vertein.: intenzív íejlesztessel. senv kiteried a V^re, két országnak — tetszenek egymásnak, vagy nem — együtt kell élnie, a végzetes konfrontációt nem engedhetik meg. Erre alapozzák Moszkvában azt. a reményt, hogy Washington még nem mondta ki az utolsó szót a szovjet indítványokra. Utópia nélkül A kongresszusi előkészületek keretébe tartozik a szervezeti szabályzat módosítása és a pártprogram kimunkálása. A párttagság eddig háromszor fogadott el programot. Az 1903-as programban végső célként a proletár forradalom győzelme szerepelt. Az 1919-ben jóváhagyott program a szocializmus felépítését tűzte ki. A harmadik program — amelyet az 1961-es rendkívüli XXII. kongresszuson fogadtak el — két évtizedben szabta meg a kommunizmus felépítését a Szovjetunióban pásmérő űrfegyverek létre- ':>s tíz évet adott arra, hogy hozásával akarják sarokba a Szovjetunió az egy főre szorítani a Szovjetuniót. Ez iutó termelésben megillúzió. Az ilyesmi nem si- el(izi az Egyesült ÁllamoMihail Gorbacsov országjáró körútjain újból és újból hangsúlyosan beszélt arról. hogy a szovjet emberek olyan új időszakba léptek, amikor nem csupán a menynyiségi mutatók, hanem 'legalább annyira a minőség és a választék is előtérbe kerülnek. Ebben az új időszakban külön figyelmet kap a tudomány és a technika legújabb eredményeinek mielőbbi meghonosítása az iparban és a mezőgazdaságban. Szólt Gorbacsov az egész irányítási és tervezési rendszer megjavításáról: arról. hogv előirányozzák a vállalatok önállóságának és felelősségének kibővítését, a dolgozók anyagi ösztönzésének javítását. Vagyis olyan feltételeket kell teremteni, hogy a dolgozó kollektíváknak hasznos legyen meghonosítani az új technikát, érdekük legyen magas fokú termelékenységet elérni, jó minőségű terméket előállítani. Nem titok, hogy még az idén kidolgozzák a Szovjetunióban a rugalmasabb, korszerűbb gazdasági mechanizmus egész rendszerét. A nagyszabású feladatok valóra váltásában döntő szerep jut az emberi tényezőnek. Mert látnivaló, hogy akkor mérhetetlenül megnő a békét fenyegető veszély. A Szovjetunió céljai* kat. Mindkét határidő irreálisnak bizonyult. Ugyanakkor ez a pártprogram egészében helyesen tükrözi a társadalom törvényszerűségéit. . Gorbacsov fontosnak minősítette, hogy utópiától mentesen kell kimunkálni a pártprogramot. Azt is leszökilörni ebből a bűvös kör- gezte: nincs semmiféle léből. megteremteni a fordu- mondás a kommunizmus latot a békés. kölcsönösen felépítésének távlatáról, előnyös együttműködéshez. Hável József oirendiére tűzi a mexikói i nem elég kidolgozni a heföldrenges áldozatainak lyes politikát. A lényeg: szánt gyorssegély kérdését.'megszervezni a végrehajGázmérgezés Sárváron © Budapest (MTI) tet pedig azonnal kiüritetGázmérgezés történt hét- ték. A mérgezés szerencsére főn a Sárvári Cukorgyár- enyhe lefolyású volt. a mérban. A mészkemence be- gezést szenvedett dolgozók gyújtásakor keletkezett szén-a megfelelő kezelés után, monoxid és szén-dioxid be- már a kora esti órákban elhatolt a kemence melletti hagyták a kórházat. Agyárgyárépületbe. Az ott cfolgo- épületben a szombathelyi és zók közül huszonhármán a sárvári tűzoltók dolgozmérgezést kaptak tőle. Va- nak: teljes levegőcserét hajlamennyiüket a sárvári kór- tanak végre. A mérgezés házba szállították, a mérge- okát szakértők bevonásával zö gázzal telített gyárépiile- vizsgálják. Repül a nehéz kő... A mióta az új-zélandi par- Ami e pillanatban Fran_ ** toknál elsüllyesztették a ciaországot jellemzi, az a Greenpeace béke- és kör- „repül a nehéz kő..." tipinyezetvédő mozgalom hajó- kus esete. A történelemben ját, mind a térséget, mind nem először fordul elő, hogy Franciaországot sorozatos egy jellegénél fogva nempolitikai robbanások rázzák zetközi esemény komoly belmeg. Az utolsó detonáció a politikai válságot idéz elő. hét utolsó óráiban történt. Ez azonban olyan krízis, Laurent Fabius miniszterei- amelyben a szokásosnál is nök a francia televízióban több az izgalmas kérdőjel, hivatalosan bejelentette: a Beszéljünk magyarul: Franírancia titkosszolgálat ügy. ciaországban kezd erőre nökei süllyesztették el — kapni egy olyan gyanú, ami tapadóaknával — a Rainbow még a politikai intrikák Warriort. nem éppen szegényes króniEz kétségtelenül jelentős káibun is rendhagyónak fejlemény a tengeri kígyóvá szamítana- Fabius beismerte dagadt ügybon. Amikor né_ S^TSÍSÍ JS hany nappal ezelőtt Francois (ha úgy tetszik, a lényegMitterrand köztársasági el- ről!),. hogy ki adott parannök levélben kérte fel mi. csot erre az akcióra és a haniszterelnókét az úgy „teljes talom csúcsain ki tudott er. és maradéktalan" kivizsgá- ről a parancsról. Mivel alig lására, már sejteni lehetett, fél év van hátra a választáhogy valami lényeges kóvet- sokig, nem lehetetlen, hogy kezik. A sejtés bizonyossággá valakik júliusban olyan povált. Bejelentették hogy meg_ I i ti kai fegyver ravaszát válik hivatalától Charles akarták meghúzni, amely Hernu hadügyminiszter, nemcsak és nem is elsősora Mitterrand-kabinet egyik ban a Rainbow Warrior, legrégibb minisztere, az ál- hanem a szocialista kor. lamfö bizalmas munkatársa, mányzat elsüllyesztését céakit ráadásul a hadsereg és lozta. Megeshet, hogy a paa „civil" jobboldal által rancsot nemcsak a legfőbb szinte egyedül elfogadott vezetés nélkül, de az elől elszocialista személyiségként titkolva adták ki. ismertek. Lacoste tengernagy l^fost azt, amiről eddig titkosszolgálati fönök me- ' csak suttogtak Francianesztése ezek után magától országban, először mondta értetődő epizódnak számított ki egy nem is akármilyen a fontos események sodra- rangú személyiség, Claude ban. Ilyen esemény Fabius- Estirt, a nemzetgyűlés külnak az a bejelentése, hogy a ügyi bizottságának elnöke: kormány egyetért a parla- „mindinkább feltételezhető menti vizsgálóbizottság kine. — jelentette ki —. hogy a vezésével kapcsolatos — kormányzat provokáció alaegyébként kommunista — nya és áldozata lett", javaslattal. Harmat Endre 4 / I I