Délmagyarország, 1985. szeptember (75. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-23 / 223. szám
Hétfő, 1985. szeptember 23. 7 Országos népfronttanácskozás Szegeden Háromnapos országos nép- front megyei bizottságának fronttanácskozás fejeződött titkára megyénkről, a népbe tegnap, vasárnap Szege- frontmunkáról tájékoztatta a den. amelyet a KISZ me- résztvevőket. Időszerű pogvei bizottságának politikai litikai, művelődéspolitikai képzési központjában tartót- kérdesekről tartott előadást tak. A megyei népfrontbi- juhász Róbert, a HNF OT zottságok, s a HNF országos titkárságának propagandával és művelődéssel foglalkozó osztályvezetője. A tanácskozás vendégei munkatársai tájékozódta^, és kicserélték tapasztalataikat az aktuális feladatokról, egyebek között a népfrontszervek újjáválasztásával kapcsolatban is A tanácskozáson Molnár eszmecserét folytattak a népfront megyei munkabizottságainak vezetőivel is. Ellátogattak Ópusztaszerre. á Nemzeti Történeti Emlékparkba. valamint Szeged város nevezetességeivel ismerSándor, a Hazafias Nép- ketitek. Hazaérkezett a szegedi pártkiildöttség A Kommunista Szövetség Szabadka Községi Bizottságának meghívására tapasztalatcserén Szabadkán járt a Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának három tagú küldöttsége, Fraknóy Gábornak, a pártbizottság titkárának vezetésével. A szegedf küldöttség három napon át tanulmányozta a Kommunista Szövetség munkáját és megbeszéléseket folytatott a testvérvárosi együttműködésről. A delegáció szombaton hazaérkezett. Kommunista műszak a Délépnél A Délép hét végi kommunista műszakjára az volt a jellemző, hogy a műszaki, adminisztratív. gazdasági dolgozók közül különösen sokan vettek részt fizikai munkán, természetesen a fizikai dolgozókkal együtt. A házgyár vezetői a gyártóhajókban, a műhelyekben, raktárakban dolgoztak. Szögi László főüzemvezető a sérült lodzsapaneleket javította, Mucsi Lajos műszaki üzemigazgató-helyettes és munkatársai egy transzformátoralap vasszerelését és betonozását végezték. Bálint József főüzemvezető lakatosként dolgozott a műhelyben. De minden munkahelyen ott voltak a műszakiak, akik rendszerint szakmunkát kapnak, az adminisztratív munkatársak pedig takarítottak. raktárt rendeztek. A fetóvárosi fűtőmű bővítésép^ú, is teljes.. műszak volt. A két 35 méter magas kémény közül az egyik már be van fejezve, a másik hőszigetelését végezték a 62!). számú szakipari-segédipari vgm tagjai. A Délép 4500as állományi létszámából 2 ezer kétszázan dolgoztak a kommunista műszakon. Ez 48 százalékos részvétel. Az 597 nem fizikai dolgozó közül 280-an dolgoztak fizikai munkán. A műszak résztve- részt a kommunista műsza- ezer forinttal a vállalati vői főleg szegediek voltak. A kon. dolgozók lakásépítési alap650 bejáró dolgozó közül A szombati műszak mun- jához járulnak hozzá, mindössze 127-en vettek kabérével, hozzávetőleg 500 Fr ü. Szolcsányi László felvétjele Kiss Lajos brigádjr. kazánt szerelt a felsővárosi fűtőmű bővítésénél i tájak terítéken Vacsoraestek a Hungáriában Évek óta óriási sikerrel nyol, a közel-keleti vacsora^ is lesz tea-szalon, karale-berendezi meg a Hungária estek hatalmas sikereire. Az mutató. A Syncron G. együtétterem csütörtökönként az ... .. , ,. ......, tes garantálja a jó zenét. _ . . , „ iden milyen távoli földre ,, ,, . , : ,J . ..... oszi vacsoraestek program- Vendegeinket az iden is tobb ját. Törzsközönsége van már szek, országok ételspecialita- megiepetéssel várjuk csütörezeknek az esteknek. Kitűnő saival ismerkedhetünk meg? tökönként az Öszi vacsoraspecialitások, színvonalas A ,,;„•,„ esteken kísérőműsor és mindig valamilyen meglepetés várja az Ínyenceket. Az új program október 3-án kezdődik. Erről Turi Imre étteremigazgatóval beszélgettem. — Október 3-án és 10-én — A program már kialakult, az étlapokat azonban még nem kaptuk meg. Az már biztos, hogy október 31-én és november 14-én közel-keleti- estet rendezünk, amelyen Horváth C. István mesterszakács, az Astoria B. L. Professzor űrf miért mondott le? — Professzor úr! Mielőtt tanszék az ország egyik pe- in dolgoznak. S én továbbra kérdeznék, engedje meg, dagógiai tudományos köz- is a legjobb tudásom szerint hogy magyarázkodjam. Szo- pontja lett; a neveléstudo- szeretném irányítani, összekatlan dolog mifelénk, hogy mányban „szegedi iskolát" fogni a folyamatban levő hosszú ideje köztiszteletnek, emlegetnek a nevével; álla- pedagógiai és pszichológiai szakmai, tudományos és — mí megbízásból végeztek és kutatásokat, kísérleteket. SE? J°Sc^j- - értem... merésnek örvendő profesz- leszto kutatasokat es kiser- _ Ugyanis továbbra is elszor a megbízásának lejárta leteket; a „keze alól" nem- látom a pedagógiai és a előtt lemond a tanszékveze- csak számottevő kutatói gár- pszichológiai tanszék alkottésröl. Ha az ember Szege- , .„„„m „ to tanszékcsoport vezetői , •, . , u- j do, hanem a hazai oktatás- . ,-,„„ den el. es azt hallja: peda- .. ' teendőit, ha tetszik, ugy qóqia — rögtön beugrik o fontos vezető helyein mondhatom: ezt a maganév: Ágoston Györnv. És: dolgozók ..hada" került ki. sabb pozíciót továbbra is béta nszékvezető egyetemi ta- Es még folytathatnám akár töltöm. És természetesen el»*r. Ezért ne vegye tolako- U22(JÍ is> ho az lden véare látom oktatói feladataimat. dasnak: miért mondott le? ., , . remeive, hogv tobb idom külsőleg is melto korulme- amjt a hallgatókkal — Többféle okom volt rá. nuek közé. a Petőfi Sándor tölthetek. Mindemellett szeA leglényegesebbeket el- suf7drii£i épületbe kerülhe- retném megírni végre az mondom. Betöltöttem a bo. . osztrák oktatásüggyel fogévemet. Huszonöt éves ko- len a tanszeK. lalkozó monográfiámat, hoszromtól egyfolytában külön- _ Az előbbiekkel nem azt szas kutatásaim végterméféle vezetői pozíciókban dol- akartam mondani, hogy nem két, melyből eddig csak goztam, 36 évig a felsöok- találtam volna többféle jó részleteket sikerült papírra tatásban. 1949-ben neveztek és szép vonását a tanszék- tennem. Valamint az új neki a szegedi pedagógiai fő- vezetői munkának. Hiszen veléselméleti kézikönyvet, iskola igazgatójának; ké- akkor nem csináltam volna mert az előző, amit ugyansőbb a budapesti egyetem ennvi ideig és. annyi ambí- csak én írtam, immár húszpedagógiai tanszékét vezet- dóval. Az eredményeket éves. S mostanában annyi tem. 1959-től pedig ezt, a nem az én dolgom minősí- életidegen, irreális, ideolószegedi tudományegyetem teni. De tény, hogy fontos giailag zavaros neveléseipedagógiai tanszékét. Bár az oktatáspolitikai döntéseket méleti nézet van íorgaiomén korombeliek közül sokan segítettünk iskolakísérlete- ban. hogv leefőbb ideje mások is kerültek Irányítói inkkel. Mi kezdeményeztük megpróbálni: józan, gyakormunkakörökbe a felszaba- a matematikai-statisztikai latban használható állásdulás után, alighanem ke- módszerek pedagógiai alkal- pontokat rögzíteni — a pevés olyan embert találnánk, mazását, s ma már az ob- dagógiai szemléletet meghauki egyhuzamban ennvi évet jektív mérési módszerek pe- tározó elméleti kérdésekben, töltött volna a felsőoktatás dagógiában való fölhasznávalamely vezető posztján. — S úgy gondolta: eleget vezettem, csinálja más is? — Valahogy ilyenformán. S azt is remélem, az új vezető az új stílusfölfrissülést .jelent a munkában. A tanszékvezetői teendők ellátása mellett ugyan sosem hanyagoltam el sem a tudományos munkát, sem az oktatást; mégis — s ez a másik fontos ok. amiért, kértem a fölmentésemet —• úgy vétem: lásában élenjár ez a tan- — Egy tetszik. nemigen szék. Komoly pedagógiai-ti- lesznek üres órái. Még egy lozófiai kutatásainkat is em- kérdés: ki fogja vezetni a litenem kell. s nem utolsó- tanszéket? sorban a tanárképzés meg-. _ Remélem, senki sem untasaban. korszerusitese- gondolja, hogy huszonhat ben elerl eredményeinket. éves vezetői működésem Tobb uj pedagógiai es in- utan nincs a tanszéken aki terdiszciplinaris tantargyat ótvegve tőlem az irányítást, te.jlesztettűnk ki. Ket evti- Egyelőre Kunsági Elemér zed alatt tobb ezer pedago- docens kollégám működik gus szerzett diplomát a ki- helyettesként, amíg az új eeeszito pedagógia szakon, tanszékvezető megkapja jikik közül rengetegen - megbízását, ahogy mondta — a magyar most má,- túlontúl sok ener- közc*M^ií Su,vok Erzsébet giát és időt vonnak el érdemibb tevéken.ysegei mtöi a tanszékvezetőre háruló adminisztrációs feladatok. Az alkotómunkát és a hallgatókkal való foglalkozást, kapcsolattartást sokkal fontosabbnak ítélem, mint — mondjuk — a különféle jelentések elkészítését. Sajnos, az egyetemi élet bürokratizálódik, egyre több időt. erőt kíván a vezetéssel járó adminisztráció, amit én egyre gyakrabban éreztem fölöslegesnek és túlontúl fárasztónak. — Mindezekre is azt kell mondanom: mégiscsak furcsa, vagy legalábbis szokatlan — s nem kizárólag egyetemi berkekben —, hogy valaki éppen akkor adja át a stafétabotot. amikor több évtizedes kitartó és eredményes munkálkodásának beért gyümölcseit élvezhetné . .. — Mire gondol? — „Csak" arra, hogy az ön vezetése idején a szegedi „Oroszlánról álmodtam" A nyári szünet után újra indul a Móra Ferenc Múzeum népszerű gyermeksorozata. A következő hét végén, október 5-én szombaton lesz a Múzeumi Matinék első foglalkozása — mindjárt olyan szellemben, miként azt az egész „kurzusra" vonatkozóan tervezik: a matinék témáit igyekeznek a múzeum aktuális, és az iskolai tananyaghoz köthető kiállításaihoz kapcsolni. Ügy mint most: elsepreparátumaival ismerkednek meg, hanem egy Afrikáról szóló filmmel és az afrikai oroszlánokon kívül sok másféle „egzotikummal". A matinék rendje az idén nem változik, tehát hetenkénti váltásban lesz a biológiai, a történelem-régészeti„ a néprajzi és a vizuális ismeretterjesztő foglalkozás. A gyerekek körében népszerű foglalkozásvezetők is ugyanazok. mint eddig, .ién nyílik a képtárban az Csizmazia György, Kómár érdekesnek ígérkező tárlat, Afrika egy szűcsmester, Gajdács Mátyás szemével. Nos, a jövő szombati matiné biológiai foglalkozásának Csizmazia György főiskolai adjunktus, a foglalkozás vezetője ezt a cimet adta: Oroszlánról álmodtam. s a gyerekek nemcsak a kiállítás fotóival, a Tisza-parti vacsoraestekkel Szá„ó konyhafönöke lesz a kezdjük a 85-os programot. Ezúttal Bödő Gyula konyhafőnök lesz a házigazda. Tájjellegű ételeket kínálunk, köztük a disznótoros vegyestálat, a böllér-kedvencét: disznósajttal, májashurkával, abáltszalonnával, lila hagymával, szegedi halpaprikást „öreg halász" módra, vendégünk. November 21-én és 28-án a távol-keleti vacsoraesten Nemeskövi Dénes, a szakácsolimpia győztese. a Duna Intercontinental főszakácsa készíti a speciális ételeket. December 5-én és 12-én az amerikai csongrádi sertéstekercset, vacsoraesttel zárunk. Vendékapros túróslepényt, szatymazi palacsintát. Október 17-én és 24-én felvidéki vacsoraest lesz, s mint meghívott vendég, Garami Attila, az egri konyhafőnöke specialitásait. günk a Duna Intercontinentál három főszakácsa, az előbb említett Nemeskövi Dénes, valamint Gulner Gyula és Földes József lesz. Park Szálló Az amerikai estre meghívómutatja be kat küldünk ki kétféle étlappal és a visszajelzések — Emlékszem még a dél- alapján készülünk majd fel. amerikai, az olasz, a spa- A -távol-keleti esten ezúttal Hol terem a békalencse? RucaÖröm és társai A címbéli szépnevü vízi- a Tisza-parton sétálók ke- Berettyón és a Körösökön le, növényt cseppet sem kedve- dél.yét: a „zöldellésröl". Az egészen a Tiszáig. Az igazlik a vízügyi szakemberek, okokat, az eredetet kutatván sághoz hozzátartozik, persze, Társait, a békalencsét, az eljutottak egészen a Keleti hogy megteremnek a Tiszáúszópáfrányt sem. Azért főcsatornáig.. . ban, a Körös-torkolat fölött nem szeretik, mert ha a Lapunkban is többször ír- is, de Kisköre „megfogja" a normálisnál több van belő- tunk már erről a cseppet termés nagyját.... !,ük ,a v!z feiütotén, össze- sem kívánatos jelenségről, Azt mondják a vízügyi tuggo reteguk alatt sötétség ugy veljuk. hat, érdekli ol- szakembere,k- ha nem figyeés oxigénhiány keletkezik vasainkat, honnan ez a bő ,ünk föl időben a hogy a Sóletben az aljnovenyzet bekalencse-termes. Nos, a mez5gazdaság is l€galább Pu,f-V n' u kf eS °Xlgen Szaf CS1 , ha ast3V3kna 65 annyira szennyezi élővizeinnelkul a halakra is ugyanez nzstelepeknel kejl keres- mint az jDar ha nem a sors vár. Röviden meg- nünk a „táptalajukat". Pon- teszünk minden tőlünk fogalmazva: az említett ve- tosabban tápvizüket, azaz a teIhetőt a vízminőség vészélyek miatt indultak el (mu)trágyázott es a folyoba delméért akkor talán még a minap nyomozo-felderito tisztítás nélkül átengedett a környezetvédő zöldek" útjukra az Ativizig munka- elhasznált vizet. A tavak, mozga.lmíil is viz ald' nyomtársai. Arról szerettek volna ja rucaöröm. békalencse és lásakor aztán zöld utat kap- jarsuik nak a „zöldségek" a Keleti nyáron alaposan felkavarta főcsatornán, a Berettyóig, a biztosat tudni, ami az idén' nak a ;iZöldségek" a Keleti P. K. Irén, Markos Gyöngyi és Szekeres Ferenc. Szívesen látnak minden általános iskolást (a történelem-régészetre csak felső tagozatosakat!) —, bár az idén a törzsvendégeknek sem tudnak küldeni — mint eddig — névre szóló meghívókat, a havi programokkal. Az ok egyszerű: nincs elég pénz. így hát a plakátokról kell tájékozódni, melyeket minden iskolába elküldenek, és a figyelmesebb nebulók a város hirdetőoszlopain is föllelhetik ezeket. A magunk részéről annyit segíthetünk, hogy pénteki Müsorajánlatunkban rendszeresen közöljük a szombati matinék témáit. Érdekesek lesznek. Bizonyságul és elöljáróban annyit: a Tisza növény- és állatvilága ismerszik meg a biológiai foglalkozásokon; őskor, ókor, lovagok, királyok, bujdosó szegénylegények, honfoglaló ősök a történelem-régészet főszereplői; a jeles napok hagyományait tekintik át a néprajzosok; s aki a vizuális sorozatot végignézi, maga is tud majd készíteni „barlangfestményt", őskori díszekkel ékes agyagedényt, ősi ékszereket, „gyűjtögető-szatyrot", fonott, tárolót, táltos-eszközöket. A minták; eredeti őskori tárgyak. S. E.