Délmagyarország, 1985. szeptember (75. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-23 / 223. szám

VILÁG PROLETARJAI, EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG 75. évfolyam, 223. szám 1985. szeptember 23., hétfő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPART SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint Az egyetem idején tett hátizsákos túrákból annyi minden kimaradt még. Hittük talán az álmok városaiból, országaiból, majd a valamikori autónk ablakaiban tűnnek fel a képek A nagykőrösi ismerősök három év alatt kétszer jutottak el Szegedre és kétszer pesti színházba. Valamikor megszoktuk a gondoskodást, most megtanultuk a gazdálkodást. Gondolkodunk jövedelmező álomvállalkozásról, fantáziánk kalandozó. Az ilyen sikerből csak keveseknek jut. Az OTP-nél sokunk neve mellett százezres tartozások, őszintén, ezek az összegek igazán nem zavarnak bennünket. Valahogy nem bírjuk igazán felfogni, hogy tíz-tizennégy évi teljes jövedelmünkkel vagyunk, leszünk adósak. N

aponta megmérettetünk, egyénien és csoportosan, objektív és még többször szubjektív szempontok szerint. Ellenérzésekkel és szimpátiával. Konokságunk előcsalja, ha úgy érezzük, leértékeltek bennünket Nem hiszünk az egyetlen, mindent eldöntő ítéletben. Ilyenkor sokszoros erővel keressük az újabb bizonyítási lehetőségeket. Nagy belső elégtétel, kis külső győzelem, ha ez sikerül. Legújabban azt vettük észre, hogy rohan az idő. Türelmetlenségünk nagyobb, mint tizenévesen és húszas éveink elején ... Bőlc István Harminc felé A

majdnem harmincasokról tűnődöm. Azokról, akik öt évvel ezelőtt, az egyetemi években, gyorsan akarták átalakítani környezetüket, és hitték, ha a diploma a kezükben lesz, mindjárt figyelnek a szavukra,' legalább mérlegelik a gondolataikat az irányító pozíciókban. Az évtizedfordulón politikai taktika nélkül ágáltak, követeltek. Állították: ők majd megpróbálnak másképp élni. Nem nagyvonalúbban, élvhajhászóan, hanem ésszerűbben. Volt évfolyamtársaimmal találkozom a Kárász utcán. Nagykőrösön tanítanak. Nagy reményekkel indultak a kisvárosba. Mondván: egy évtizedet ott lehet a legjobban eltölteni, mert ott a lakás, állás sokkal könnyebb ügy. Így félúton lesznek a majdani unokákra váró szülők, valamint a főváros és Szeged közt. Lehet utazni a hétvégeken és az iskolaszünetekben. Most egy kicsit nehezen válaszolnak tudakozódó kérdéseimre. Kiderül, hogy még mindig a drága albérlet a lakásuk, önálló otthon? Arról még semmi bizonyosat nem tudni. A lakásárak ott is elképesztően magasak. A szóbeli segítség a kiutalási lista jobb pozícióihoz és a hitelekhez? Eléggé határozatlan. Persze, maradnak még, mert a kollégák egy harmadával nagyon kellemes az együttlét. Meg aztán másutt sem sokkal jobb. A gyerek? Egyelőre csak irigylik azokat, akiknél már legalább az első megérkezett. Végül is, még van három évük addig, amíg „biológiai okokból" illő elkezdeni a család bővítését. Az egyetemről a korlátokból látszott a legkevesebb, no meg a nehezedő gazdálkodás személyi következményeiből, Mi az általános iskolától kezdve azért tanultunk 17 évig. hogy „nekünk jobb legyen, mint a szüleinknek". Közben nem figyeltünk az árnyalatokra. A gondoskodás elfeledtette velünk, hogy esetleg gondjaink is lehetnek majd. Aki nem próbálta, hogyan is hihette volna, hogy a kollégiumi, albérleti szobák után a másfél szobás lakást is ki lehet nőni? Hogy 47 négyzetméter a panelban nem elegendő két gyermek felneveléséhez? Persze ez a magánélet része. A súlyosabb belső konfliktusokat a munkahely, a végső (?) pályára állás okozza. Hájjal kenegetnek bennünket, amikor az egyik legsikeresebb hazai vállalkozás-vállalat igazgatója vasárnap este A Hétben, egy ország előtt, sikerei legfontosabb okaként említi, hogy ő mindig a legfrissebb agyú huszonévesekre szavazott, és nem félt őket megfizetni. A „háj" mellett persze hogy ott az irigység is. Mert sokunkat irritál még, hogy a borítékba nem az „effektív teljesítménynek a tüköré", hanem az íróasztal és munkapad mellett vagy a fontos szobában eltöltött időnek díja kerül. Magatartásunk motiváltsága két-három éves munkaviszonyunk alatt többször változott. Az új fiú, akit mindenki jó tanáccsal avagy utasításokkal irányíthatott, egyszer csak-csak önálló gondolatokra ébredt. Ezeket (egy részüket!) vagy el tudta fogadtatni közvetlen környezetével, vagy távozott. Érdemes lenne megvizsgálni talán egyszer, hogy a pályakezdők közül az első egy-két évben hányan változtatnak munkahelyet, és azonos vállalaton belül még hányan keresnek gyökeresen más feladatokat. Mondták, akik korban, családi eseményekben előbbre tartottak, hogy ha majd otthon egy kis élet is vár bennünket, annak a vitáinkra is hatása lesz. Hittük is, nem is. Ma érezzük: talán igazuk volt. Elutazott Suharto elnök Budapest nevezetességeivel ismerkedett szombaton, délelőtt a hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó Suharto, indonéz köztársasági elnök. A délutáni órákban elutazott Budapestről az indonéz államfő. Suharto elnököt, feleségét, Tien Suhartót és kíséretének tagjait ünnepélyesen búcsúztatták a két ország nemzeti lobogóival díszített Országház előtt, a Kossuth Lajos téren, ahol felsorakozott a Magyar Néphadsereg díszzászlóalja. A vendégek búcsúztatására megjelent Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és felesége, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Czinege Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, Katona Imre, az. Elnöki Tanács titkára, Veress Péter, Nagy Gábor, továbbá az állami és a társadalmi élet több más vezető képviselője. Jelen volt az ünnepélyes búcsúztatáson a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja is. A légikikötő betonján Losonczi Pál és felesége búcsúf vett Suharto elnöktől és feléségétől, valamint kíséretük tagjaitól. A vendégek beszálltak a különrepülőgépbe, amely a magasba emelkedett. (MTI) Művészeink Berhidáért r*s«r.y L.lyzlf, képriportja jtlkkilnH a? 5, oldalon.) Hét vége a közösségért Társadalmi munka Kisteleken ez a jó közút, ugyanis másik utcában laknak, mégis beálltak a sorba. Mindketten tanácstagok, s csakúgy, mint a gázvezetésnél, most is dolgoznak a közért.. — Kérem szépen! Beírja a nevemet az újságba? — Természetesen! Sietek megjegyezni: Magyar Sándor bácsi sok fiatalnak ad példát munkaszeretetből, köztiszteletből, hozzáértésből: 78 éves korában fürgén, ügyesen dolgozik. A nagyközség tanácsának elnöke, Ott József is részt vállalt a közös munkából. Ügy mondta: ez az útépítés kisteleki technológia. 9? Számtalan, példáját láttuk már a társadalmi összefogásnak. Volt közösen fektetett víz- és gázvezeték, csatornaépítés vagy árokásás, fásítás és parkosítás. Legutóbb szombaton tartottak országszerte kommunista műszakokat. A városi jogú nagyközségben, Kisteleken, a gimnázium mögött találtam szorgos embereket: közutat építettek Mi kell ehhez? Pénz, tanácsi segítség, cement, kéziszerszám és néhány gép. A 620 méteres, 4 méter széleis utat a Bocskai utcában építik. Házanként négy és fél ezer forinttal járultak hozzá a költségekhez. Idősebbek, kis fizetésüek kedvezményt kaptak, éspedig úgy. hogy részletekben fizették a közös költség rájuk eső részét. Kürtösi Zoltán és Schreibel László is dolgozik. Nekik nem különösen fontos — Építész munkatársaim „fundálták ki". Kézenfekvő volt, hogy csak cement kell, hiszen a homok ezen a vidéken adott. Négyzetméterenként 35 kiló kötőanyagot szórnak ki, elgereblyézik, nagy teljesítményű rotátorral 30-40 centiméter mélységben összedarálják az anyagot, belocsolják, hengerezik, s néhány hét múlva pedig aszfaltot terítenek rá. Hasonló eljárással építenek szilárd burkolatot 1980 óta. Eddig tízezer négyzetmétert készítettek, s ennek minden kilométerénél K ott volt Tóth Sándor technikus, műszaki ügyintéző, községét szerető lokálpatrióta. A. S.