Délmagyarország, 1985. szeptember (75. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-21 / 222. szám

Szombat, 1985. szeptember 21 3 Nemzetközi geológiai konferencia Budapesten Az ásványi nyersanyagokról A Budapest Kongresszusi Központban pénteken meg­kezdte munkáját az európai kontinensen található neo­génkori 25 millió évvel ez­előtti ásványi nyersanya­gok kutatásainak legújabb eredményeit összegező nem­zetközi tudományos tanács­kozás. Ez a téma és prog­ram szoros összefüggésben áll a Nemzetközi Geológiai Unió (IUGS) szombaton zá­ruló budapesti kongresszusá­val, amelynek résztvevői — 36 ország mintegy 400 geo­lógusa — közül több mint kétszázan vesznek részt e konferencia munkájában. A magyar kormány és az, Ipari Minisztérium nevében Czipper Gyula ipari mi­niszterhelyettes nyitotta meg a tanácskozást, és köszön­tötte résztvevőit. Hangsú­lyozta, hogy a konferencián, előre jelzett új információk jelentősen hozzájárulhatnak az ásványi nyersanyagok és energiahordozók eredeti felhalmozódásának és elosz­lásának jobb megismerésé­hez. s ennek révén az újabb lelőhelyek megtalálásához, feltárásához is. Ezt sürgeti az európai országok növek­vő nyersanyag- és energia­igénye, amelynek jelentős részét a földtörténet neo­gén korszakában keletkezett ásványi kincsekből lehet ki­elégíteni. Magyarországon például az energiahordozók* és az ásványi nyersanyagok mintegy hetven százaléka a neogén kőzetekben találha­tó. ezen belül az olaj- és gáztermelés nyolcvan száza­léka ered neogén lelőhelyek­ből. s csaknem kizárólag ezek a rétegek tárolják az ország összes földalatti ivó­és ipari víz-készletét. Ezért a magyar geológusok mindig nagy figyelmet, szenteltek a neogénkori földtani kép­ződmények kialakulásában, változásaiban fellelhető tör­vényszerűségek megismeré­sének. amellyel pontosíthat­ják a további kutatásokat. Mind ezekben a munkákban nem nélkülözhető a nem­zetközi együttműködés, a hazai geológusok továbbra is aktívan részt vesznek ilyen kutatásokban. A bu­dapesti tanácskozás hozzá­járul e nemzetközi kapcso­latok erősítéséhez. A tudományos konferencia ma, szombaton folytatja munkáját. A kétnapos ta­nácskozáson csaknem száz tudományos beszámoló hangzik el a legújabb kuta­tási eredményekről, amelyek újabb adalékkal egészítik ki a neogén korszakban kelet­kezett ásványi nyersanyagok és készletek kialakulásáról szerzett ismereteket, s en­nek alapján a lelőhelyek ki­terjedéséről, a nyersanyagok minőségéről és az eddiginél részletesebb felvilágosítást adnak. Így a geológusok a reménybeli készletek meg­találására pontosabb prog­nózist készíthetnek. (MTI) Parancsnoki tanácskozás Pénteken kétnapos ta­nácskozás fejeződött be Bu­dapesten, amelyen az MSZMP XIII. kongresszusa határozata végrehajtásának eddigi tapasztalatairól tár­gyaltak a munkásőrség pa­rancsnokai. Ezt megelőzően személyes beszélgetéseken kérték a munkásőrök vé­leményét, javaslatait ar­ról, miben látják a mun­kásőrség és saját feladatai­kat a jövőben. A tanácsko­záson a kongresszusi hatá­rozatok megvalósításának nemzetközi és hazai feltéte­leiről tartott előadást Kó­tai Géza, az MSZMP KB kül­ügyi, valamint Lakatos Er­nő, az agitációs és propa­gandaosztály vezetője. Borbély Sándor országos parancsnok értékelte, hogyan teljesítette a testület az idei kiképzési programot, miként dolgoztak a munkásőrök munkahelyeiken, a közélet­ben, s meghatározta a kö­vetkező évek, elsősorban az 1986-os év feladatait. Hang­súlyozta, hogy a munkás­őröknek továbbra is elsődle­ges kötelességük helytállni a gazdasági építésben, a fegy­veres szolgálatban, valamint aktívan részt venni a köz­életben. (MTI) Elutazott a lódzi tanácsi küldöttség A testvérmegyei kapcso­latok keretében e héten me­gyénkben tartózkodó lengyel lódzi vajdasági tanácsi de­legáció — Maria Wawrzyns­ka, a Lódz Vajdasági Ta­nács elnökének helyettese, Longin Wojtal, Lódz város polgármesterének helyette­se és Elzbieta Wociskowska­Ociepa, a Lódz-Baluty Ta­nács vezetője — program­jának befejezéseként teg­nap, pénteken délelőtt Sze­geden Papdi József megyei tanácselnök hivatalában ér­tékelte itt szerzett tapaszta­latait. A megbeszélés során, amelyen részt vettek a me­gyei tanács vezető munka­társai — az elnökhelyette­sek, a vb-.titkár, s az ap­parátusi pártbizottság titká­ra — a vendégek saját munkájukat is ismertetve, mondták el itt szerzett ta­pasztalataikat, majd aláírták a lódzi vajdaság és Csong­rád Megye Tanácsának két évre szóló együttműködési munkaprogramját. Ezt követően a lengyel de­legáció elutazott megyénk­ből. A küldöttséget Szabó Jánosné, a megyei tanács elnökhelyettese búcsúztatta a Ferihegyi repülőtéren. lók a betakarítás feltételei A mezőgazdaság időszerű feladatairól sajtótájékozta­tót tartott pénteken Magyar Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhe­lyettes. Elmondta, hogy az őszi időszakban hárul a legje­lentősebb évi munka az üzemekre, hiszen 2,5 millió hektárról kell a termést be­takarítani, emellett 1,7 mil­lió hektáron végzik el az állami gazdaságok, tsz-ek az őszi vetéseket. A megkö­zelítően 45 millió tonna ter­mény. anyag, eszköz kezelé­se, megmozgatása nemcsak a termelőüzemektől, hanem a szállítóvállalatoktól is az átlagosnál nagvobb erőfeszí­téseket igényel Most az egyik legfőbb feladat a kukorica betaka­rítása: egymillió 50 ezer hektáron törik le a csöve­ket. Néhol — elsősorban a déli megyékben — már meg is indultak a kombáj­nok, de a nagyobb arányú betakarítás a következő he­tekben zajlik le. Az üzemek egymillió tonnányi termés nedves — energia- és költ­ségtakarékos — tárolására készültek fel. Meakezdödött a legna­gyobb területen termesztett ipari növény, a napraforgó betakarítása, összesen 700 ezer tonna mag feldolgozá­sa, biztonságos elhelyezése a feladat. A napraforgó ér­tékét növeli, hogy világpiaci ára — sok más terménnyel ellentétben — nem csökkent. A. cukorrépa szedéséhez is hozzáláttak az üzemek. A termés a tavalyinál jobb. de a cukortartalom a vártnál alacsonyabb. Jó a termés burgonyából is, amelyből a ha.:ai igények kielégítéséi1 túl < xportra is jut. A szántóföldi zöldségeket 55 ezer hektárról takarítják be az elkövetkező hetekben. Különösen bő a termés pap­rikából. A gyümölcsök kö­zül almából van a legtöbb, amelynek szüretelése, szállí­tása most különösen nehéz feladat, mert az érés néhány hetet késett. Szőlőből a téli fagykárok következtében az átlagosnál jóval szerényebb termést szüretelhetnek a gazdaságok Az aktuális munkák közé tartozik a takarmányok be­takarítása, tárolása, vala­mint az öszi és tavaszi ve­tésű növények alá a talaj­erő-utánpótlás. Szerves trá­gyából 10-12 millió tonnát, műtrágyából 2-2,1 milliót hordtak ki a földekre az üzemek. Fontos, hogy min­denütt a talaj „igénye" sze­rinti mennyiséget szórjanak ki. Az őszi vetéseket 1,7 mil­lió hektáron végzik, ehhez a magágyakat a terület 46 százalékán előkészítették már. Megfelelő mennyiségű és minőségű vetőmag áll az üzemek rendelkezésére, né­hány úi fajtából azonban a vetőmagtermesztők nem tud­nak minden igényt kielégí­teni. Az őszi munkák sikeres elvégzéséhez a feltételek megvannak. Gépből s alkat­részből is általában megfe­lel az igényeknek az ellátás, az Agrotex jó előre felké­szült a szezonra. Heves viták, őszinte érvek A „szőregi csata // „Furcsa, hogy minden ér­tekezlet, ahol elhangzik egy beszámoló a jól végzett munkáról, utána panasznap­ba megy át" — mondta az egyik felszólaló Szőregen, a Hazafias Népfront körzeti bizottságát újjáválasztó gyű­lésen. Valóban, ilyen kettős hangulat jellemezte a talál­kozót: parázs viták, őszinte, a gondokat feltáró hozzá­szólások mellett két, főleg az eredményekre épülő elő­adás. Egy csöpp logikával min­denki megérthető. Természe­tes, hogy annak a szőregi­nek, aki a sártengertől az utca túloldalára sem tud át­menni, aki péntek délután nem kap kenyeret a bolt­ban, aki nehéz ezrekért megépített gázvezetéke mel­lett ücsörögve fázik, annak nem sokat jelent, hogy kor­szerű épületet kapott a So­mogyi-könyvtár, hogy Mak­kosházán új óvodát építe­nek, és hogy talán hamaro­san elkészül a színház. Megértem azt is, hogy az eredmények összegzésére nem kíváncsi. Ez lehet azért, mert az ember álta­lában úgy van vele, hogy ami van és jó, az természe­tes (kéne, hogy legyen), de azért is, mert érezheti, hogy nem ünnepelnünk kell ma­gunkat. hanem továbblépni. Másodszor vettem részt Szőregen hasonló gyűlésen. Imponáló a tenni akarásuk, egészséges lokálpatriotiz­musuk. Mikor elragadja őket az indulat — mert el­ragadja — még akkor sem vagdalkoznak céltalanul, össze-vissza. Sajnos, megvál­toztak a körülmények. Ma már egyre nehezebb egy ki­bontott zászló alatt felsora­koztatni az embereket, ki­mozdítani őket, társadalmi munkára, összefogásra ser­kenteni. Nem azért, mert lusták, nemtörődömök let­tünk. Nehezedő gazdasági életünk mindennapjainkat is meghatározzák. „Valamikor a Magyar utcán minden ház előtt volt kispad. Beszélget­ni, kapcsolatokat ápolni ül­tek oda az emberek. Ma már csak 13 ilyen kispad van — azokon is csak nagy­ritkán ücsörög valaki." Rop­pant találóan jellemzi ez a tény társadalmunk változá­sát. Be kell látnunk, hogy csak az öntevékenységre, felajánlásokra támaszkod­ni a továbbiakban nem le­het. Szőregen mégsem ez a fő gond. Az elmúlt 5 évben 12 és fél millió fórint érté­kű társadalmi munkát vég­zett a lakosság. Ez kevés, ha a még elvégzésre váró feladatokat nézzük, sok, ha azt, hogy máshol mennyi volt. Kevés, ha azt nézzük, hogy a szőregi üzemektől pézben kifejezhető segítsé­get nem kapnak, hiszen ott jobbára „kihelyezett tagoza­tok" működnek, ahol ilyen célra fordítható alap nincs; sok, ha például bérekhez viszonyítunk. A talán mindenkit legin­kább foglalkoztató probléma a gáz. Akiknél az idén ve­zették, azoknak kétszer any­nyiba került, mint tavaly. Tavaly ugyanis a Dégáz sze­relte, jövőre is ők fogják, az idén az építőipari szö­vetkezet — ök ennyiből tud­ták megoldani. Az egyik ut­cában 21 család nézegeti hi­deg készülékeit, mint kide­rült, egyetlen ember enge­dély nélküli magánakciója miatt nem helyezhetik gáz alá a vezetéket. De baj van a bolttal, az autóbuszok „szerencsétlen" új menet­rendjével, a csatornákkal, az utakkal. Ezek a „kis ügyek". Ki­csik. ha a színházat, az is­kolákat, a nagy beruházáso­kat nevezzük nagynak. De ezek azok, amik ilyen vagy olyan irányban befolyásol­ják a lakosság hangulatát. Mert nem fog örülni az új színháznak az a szőregi, aki­nek először egy sártengeren kell átevickélnie, majd so­káig várnia a buszra, hogy bejusson egy előadásra, utá­na pedig a hideg lakásba kell hazatérnie. Megcsinál­ják, ami tőlük telik, csak segítséget várnak. Többet. Megérdemlik. A gyűlés záróakkordja­ként újjáválasztották a HNF körzeti bizottsága el­nökségét, vezetőségét. Az el­nök Szeles Sándorné (a tisz­teletbeli elnök Megyesi Sándor lett). A bizottság titkára Kasza Erzsébet. Fel­adatokkal tömött hátizsákot kaptak útravalóul... Regös Éva Népfrontfórumok A jövő héten tovább foly­tatódnak Szegeden a nép­front körzeti bizottságainak választógyűlései. Hétfőn, 23-án, délután 6 órakor Gyálaréten, a faház­ban; 5 órakor Móraváros­ban, a 600-as szakmunkás­képzőben, fél 6 órakor Mak­kosházán, az Ortutay utcai iskolában; szerdán. 25-én délután 5 órákor Tápén, a tanácsházán, ugyanaznap, 6 órakor Ásotthalom-Kissor körzetben, az Alkotmány Szakszövetkezetben lesz vá­lasztógyűlés. Csütörtökön, 26-án, fél 6­kor a Tarján 11. körzeti bi­zottság rendezi meg gyűlését a IV. számú általános isko­lában; 6 órakor pedig az ásotthalom-gátsori bizott­ság az Egyetértés Szakszö­vetkezetben; pénteken, 27-én 5 órakor a Belváros Í/B. a Victor Hugó utcai pártház­ban. a Tarján l-es bizottság pedig 6 órakor a Csongor téri pártházban alakul újjá. Vásárnyitogató Sztárjelölt: a kozmetikai-ipar Még egy hónapja csak, László, a Hungexpo vezér- kek előállítói fejlődtek hogy a kőbányai vásárvá­rosban befejeződött a 75. Országos Mezőgazdasági Ki­állítás. Természetes tehát, hogy a tegnapi, pénteki saj­tótájékoztatót Kőrösvölgyi Elhunyt Tóth Dezső Mely megrendüléssel tudatjuk, hogy Tóth Dezső mű­velődési miniszterhelyettes, irodalomtudós, az MTA leve­lező tagja életének 60. évében, szeptember 19-én szívro­ham következtében váratlanul elhunyt. Személyében a magyar kulturális élet kiemelkedő képességű vezetőjét ve­szítette el, aki évtizedek óta áldozatos munkával szolgálta a szocialista művelődés ügyét. Temetéséről később intézkedünk. Művelődési Minisztérium, az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztály. Magyar Tudományos Akadémia irodalmi vezetője volt, majd beválasztották a Magyar Írók Szövetsége titkárságá­ba és két évig a szövetség párttitkáraként tevékenyke­dett. 1964-től az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa, 1970-től a mű­vészeti kérdésekkel foglal­kozó alosztály vezetője lett. A Minisztertanács 1977-ben kulturális miniszterhelyet­tessé nevezte ki. Közéleti tevékenysége mellett mindvégig folytatta tudományos kutatómunkáját is, amelynek értékét elis­merve az MTA 1979-ben le­velező tagjai sorába válasz­totta. A legutóbbi negyed­század irodalom- és művé­szetpolitikai elemzéseiben, a kulturális, a művészeti élet­re vonatkozo határozatok, döntések előkészítésében je­lentős része volt. Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes 1925. no­vember 2-án született Bu­dapesten. Bölcsész diplomá­jának megszerzése után 1951-től a budapesti egyete­men magyar irodalomtörté­netet tanított. Mindenekelőtt múlt századi irodalmunkkal foglalkozott. Kiemelkedő je­lentőségű Vörösmarty Mi­hályról írott monográfiája, amellyel kandidátusi fokoza­tot is szerzett. A régebbi magyar irodalom kutatása mellett szenvedélyes érdek­lődéssel fordult a kortársi irodalom felé közízlést for­máló tanulmányai, kritikái megbízható mércévé váltak a hatvanas években fellen­dülő irodalmunknak. Ei te­vékenységének egyik elisme­rése volt az 1964-ben neki ítélt József Attila-díj. 1960-tól a Magvető Kiadó igazgatója az agrárszektor seregszemléjének tapaszta­lataival kezdte. Volt olyan kiállító, akinek a nyitás után két nappal az addig meg­kötött üzletek révén meg­térültek a költségei. Be­vált az ötlet, hogy a dijakat odaítélő bizottságba külföldi szakembereket is bevontak. Az idei Öszi BNV egy hét múlva, szeptember 27-én nyit. Ezúttal a látogatók — érthető okokból — nem ta­lálkozhatnak az élelmiszer­ipar újdonságaival. Tehát ke­vesebb termékcsoport lesz látható a pavilonokban és a szabadtéren, de minden eddiginél nagyobb terüle­tet béreltek a kiállító cé­gek. Negyvenegy országból várnak vendégeket. A be­mutatkozók rangsorában im­már a negyedik helyen jegy­zik Japánt. India a tavaly igényelt terület nyolcszorosát kérte az idén. Ha a bemu­tatott termékcsoportokat vizsgáljuk, a legnagyobb nö­vekedést a járműveknél (83 százalékot) mutatja ki a sta­tisztika. De a tavalyinál lé­nyegesen több bútort, la­kástextilt, háztartás-vegyipa­ri cikket és kozmetikumot láthatnak a jövő péntektől a kiállítócsarnokokban a láto­gatók. Tizenhat ipari és 28 kereskedelmi vállalat a vá­sárvárosban előjegyzéseket is felvesz az általuk bemuta­tott árucikkekre. Szabó Imre, uz Ipari Mi­nisztérium államtitkára sze­rint az elmúlt egy évben a tárcához tartozó ágazatok közül a kozmetikai cik­lcglátványosabban. Nagy si­kert jósolt a Fabulissimo és a Hemovit termékeknek. Erezhető, de még nehezen demonstrálható az előrelé­pés a biotechnológiai mód­szerekben és az ezekhez kap­csolódó eszközgyártásban. A len- és kenderfeldolgozástól a gyógyszeriparon át a koz­metikumok gyártásáig na­gyon sok területen fogják már a közeljövőben alkal­mazni az új tudományág eredményeit. A vásárra va­ló igazi betörés azonban csak egy-két év múlva vár­ható. Az előbb említett koz­metikumon kívül az idei öszi BNV slágerei lehetnek még a korszerű, eddigi hi­ányt pótló csaptelepek, a konyhabútorba beépített gáz­és villanytűzhelyek és a ha­zai szórakoztatóeletronika­gyártók által bemutatandó Hi-Fi- és videoberendezések. A Szegeden gyártott vásár­ra kerülő termékek közül a Pannónia nöi yerling ir­habundája emelkedik ki. Ugyancsak a jövő hét pén­tekjén nyit a vásárvárosban a „Csináld Magad" 3. Nem­zetközi Barkács- és Kiskert­kiállítás és az Interplayexpo 5. Nemzetközi Játék- és Ok­tatásieszköz-kiállitás. Az idén először háztömb körüli kerékpárversenyt is rendeznek a vásárvárosban az Öszi BNV idején. Ver­senyzők 15 országból érkez­nek. köztük a világ élvo­nalába tartozó francia, bel­ga, szovjet és NDK-kereke­zök. B. I. t V •t I

Next

/
Oldalképek
Tartalom