Délmagyarország, 1985. augusztus (75. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-12 / 188. szám

Szombat, 1985. augusztus 10. 5 neyedi ünnepi hetek Muzsikáló udvar. A Szegcdi Kisopera bemutatói. Offenbach A két vak — Tulipatan szigete, egyfelvonásosok a városi tanácsház udvarán ma. hétfőn este fel 9-tól (rossz idő eseten a díszteremben). Az Akvarista szakkör és a MATOE közös kiállítása a SZOTE Dóm téri Oktatási épületében. Táblakép-festészeti Biennálé a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában, és az Ifjúsági Házban. Szathmáry Gyöngyi szobrászművész kiállítása a Móra Ferenc Múzeum Kupola-galériájában szeptember 19-ig. Nyitva: 10től 18 óráig. A Kass Galéria kiállítása a Vár utca 7. szám alatt. Keserű Ilona festőművész gyűjteményes kiállítása a Bartók Béla Művelődési Központban, augusztus 20-ig. Nyitva: 10töl 18 óráig. Váradi Gábor grafikai kiállítása a Sajtóház klubjában, augusztus 20-ig. Nyitva: szombat cs vasárnap kivételével 10-től 19 óráig. A munka poézise. Képzőművészeti kiállítás Csongrád megye fejlődcsének elmúlt 40 esztendejéről a Fekete Házban. Nyitva: 10-től 18 óráig. Radics Katalin látogatása János a vitéz Az volt a gyanúm pénteken este, hogy az epheszoszi Herakleitosz (i. e. kb. 544—483) szelleme lebegett a Fogadalmi templom előtt. Tanultuk: ő volt az az ókori görög filozófus, aki naiv formában megfogalmazta a lét és a megismerés számos dialektikus elvét. A szakadatlan változás elméletét illusztrálandó, tőle származik a híres mondás is: nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Merthogy a folyó ugye, minden pillanatban más, folyton változik, mozog, folyik. Kacsoh—Viclor pop-daljátél<a a szegedi szabadtérin Szombaton Csongrád megyébe látogatott Radics Katalin, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője. Kisteleken Koncz János, a megyei pártbizottság titkára fogadta, s Papp István, a kisteleki községi pártbizottság titkára tájékoztatta a település fejlődéséről, az időszerű helyi feladatokról. Innen Opusztaszerre, a nemzeti emlékparkba vezetett a vendég útja, ahol találkozott Szabó G. Lászlóval, a megyei tanács elnökhelyettesével és Trogmayer Ottó múzeumigazgatóval, s szót váltottak a fejlesztés lehetőségeiről is. Radics Katalin Szegeden a Fekete-házban levő munkásmozgalmi múzeumot és a Horváth Mihály utcai képtárat, este pedig a Dóm téren a János a vitéz előadását. Az MSZMP KB osztályvezetője tegnap, visszautazott Budapestre. Amikor tavaly ősszel villámcsapás okozta, fútótüzként elterjedt —, olcsó, könnyen elcsépelhető viccelődésekre ingerlő cimanalógiákkal együtt —, hogy repriz-lstván helyett János jő a Dóm térre, ezresekben bőséggel kiegyeztem volna azok számával, akik megkédrezték tőlem: hát ebből ugyan mi lesz? Tudvalevő: minden ilyesféle helyzetben azok irigyelhetök legkevésbé, akik egy frenetikus siker elképesztő súlyú terhével a vállukon, akarva-akaratlanul (bár tán csak átmenetileg), csalódottakat, pótélményre hasztalan szomjazókat, kénytelenek megpróbálni „valami mással" (szinte mindegy is, mivel) kárpótolni. Valamivel, ami nemcsak más, de nem is az. És ráadásul, még új is, meg nem is. Koltay Gábor és csapata megpróbálkozott a lehetetlennel: kétszer akart ugyanabba a folyóba lépni. I|agy-( juk most egy időre a dolog filozófiai oldalát. Nézzük — csak a folyót. * A régi, a klasszikus János vitéz, olyan, mint a paprikás klumpli: mindenki ismeri, mindenkinek van valamilyen jól elkészített — csípősen, sok kolbásszal stb. —, „ínybéli" emlékképe róla. Ez a daljáték többszörös konyhai mesterfogással válhatott ilyen jo össznépi paprikás krumplivá: a Petőfi-mű természetes népi báját, szinte érzékien csiklandós dallamuniverzummal, lobogó érzelmes áradással, egy nemzedékeken át szívósan továbbélő ízlésvilág, minden csinjának-bínjának szinte tökéletes tálalásával elegyíti. Csoda-e, ha Sárdy János mára legendává öblösödött hangja árad szét a legelső percben, most is a hangszórókból? A régi mítoszokat még akkor sem szabad figyelmen kívül hagyni, ha ügy érezzük: semmi közünk hozzájuk. Victor Máté bizonyos szempontból bravúros munkát végzett a Kacsoh Pongrác-i ősforrás, ama bizonyos, nyolcvanegy esztendős zongorakivonat pop-muzsikára történt áthangszerelésével. Olyasféleképpen járt el, mint a jó régi világbeli mesterember: mint az a cipész, akihez egy valaha szédületesen divatos, eredetileg jó, stabil, de legalább enynyire elnyűtt lábbeli kerül, ő pedig — apait-anyait beleadva —, szakmai felkészültségének teljes, gazdag fegyvertárával maivá varázsolja az avítt darabot. Több helyütt kifejezetten invenciózus, már már a legjobb értelemben vett profi slágermegoldásokat találni az átöltöztetett zenében (pl. Ajkam az ajkad, Vívtam életemben, Szép huszárok, János vitéz, te). Az üj János a ritéz-számok akusztikájának nagy része ebben a korszerű, szintetizátorokra, elektromos gitárokra „ragasztott" körítésben egyszerre képes játékosnak, üdének, könnyednek, és a műfaji korlátokon belül rendkívül igényesnek hatni. A különböző ellenszólamok, színezések, kíséretek elmélyült, precíz és színvonalas szakmai munka bizonyítékai. S ami a legfontosabb, ha az ember ezeket a régi Kacsoh-melódiákat ily formában hallgatja, teljesen logikusnak és elfogadhatónak tarthatja az alkotók egységes célkitűzését: egy eredeti, szép, szürreális mesevilág káprázatát nyújtani, a népi hős mítoszát is feltámasztva, mai öltözékben, és mai nyelven, ám, a szerzőt meg nem tagadva. Különben Victor Mátétól származik ama megfogalmazás is, hogy a Kacsoh-dalok átöltöztetésekor többek között ki kellett iktatni a „nótavilágra" oly jellemző szűkített hangközöket is. A rendező, Koltay Gábor, viszont — mintha éppen beiktatta volna a szűkítettet. Egyféle, erősen, többszörösen szűkített István, a királyt láthattunk a téren — pedig a szűkített, higgyék el, egy szál gitáron sem hangzik igazán jól. Amennyire a régi János vitéz alapjellegét nem a zenei alapanyag, hanem a népszínmű-közeg adja meg, csakis így lehet kifordítva is: a színpadra kerülő popdaljáték karakterét sem igazán a feszesebb tempójú, korszerű hangzásra változtatott tónus határozza meg. Mindez csakis a látványon, a szcenikai hatások közvetítő hatásain át érvényesülhet vagy sem, akárcsak az összbenyomás döntő hányada. S ezen a ponton mar alapvető ellentmondások fedezhetők föl, a zenei réteg és az előadás között. A János a vitéz a Dóm téren nem hat sem igazán játékosnak, sem igazán hősteremtőnek. A rendezés nem tudott egységet teremteni sem a stilizáció, sem a „mai vidám fickó(k)", sem a „vissza a gyökerekhez"-elgondolás alapján. Meglepően kisszámúak, szegényesek, s nem is valami jól megkomponáltak a látványeffektek, rengeteg a megvilágitatlan, vagy alig megvilágított felület, arról nem is beszélve, hogy az Istvánhoz képest legalább harmadára csökkentett, icipici tűzijáték, icipici füst, icipici reflektor stb. eredeti alkalmazásnak vajmi kevés nyomait mutatja. S Szigeti Károly koreográfus is Herakleitosz varázsa alá Verült, hiszen több kompozíció szinte „egy az egyben" idézte a tavalyi rockoperát — a Rékaféle „jánykézfogós" különben igen szép eleme most Iluskánál köszön vissza. Azt pedig végképp nem tudni, ugyan mi szükség volt az Uuska temetésekor kereszttel a kézben nem túl ízléses vitustáncot járó figurára? Az idézőjelbe tett múlt és jelen közötti hidat és a hangulatteremtést egyaránt szolgálni akaró, lovas kocsis városnéző-keretjátéknál meg, nem tehetek róla, de a Jézus Krisztus Szupersztár filmváltozatának buszszal a sivatagba érkező stábja jutott eszembe. Ez az utánérzés még nem is lenne lényeges, ha az előadást egyébként nem lengenék át időről időre kellőképpen ki nem dolgozott és át nem gondolt szcenikai megoldások, gyakori statikussdg (például a toborzásnál) és ama bizonyos „totál-szűkitettség". Ha egy ennyire sajátos régi—új mű ilyen alapkoncepció jegyében kerül színpadra, ha a paprikás krumplit grízes tésztával keverjük, s amúgy is felfedezhető, hol a krumpli, hol a tészta, hát legalább mutasson jól a derivátum. A „természetes'1 eklektikát, új minőséget célozva csak koherens képiséggel lehet elhomályosítani, csakis úgy mehetnek (annyira, amenynyire) biztosra az alkotók, ha minden elképzelhető látvány-eszközt úgy alkalmaznak, hogy feloldja az eredendő kontrasztokat, hagyomány és újítás összefonódását, régi emlékek és mai varázslatok távolságait, hogy szemünk-szivünk káprázzon az egésztől. Hát. nem káprázott. Sem amikor mint gejzírt (vagy külvárosi árkot, télen) idéző, füstölgő „kék tó, tiszta tó" állt előttünk, sem amikor a szintúgy füstbement, kéklepedős tündérország, sem midőn a diszkóvillogásos csatajelenet. kai küzdött: kitűnő ..popIluskai" hangjának nem tudott kellő színpadi súlyt adni, s bizony Bili is szükségszerűen távol maradt attól, amit várhattunk tőle: Strázsamestere álldogáló epizodistává szűkült, s úgy tűnt, ez a zenei anyag tán az ő európai klasszis blueshangjának tudott legkevésbé megfelelni. A szintúgy igen kiváló hangú Balogh Ferenc (Bagó) azzal a szerencsés fordulattal oldotta meg az előállt faramuci helyzetet, hogy végig igyekezett „új-kevert stílben" maradni — figurája szerint „mázlija" lévén, sikerült is neki. Gregor József — es itt meg kell állni egy pillanatára. Nagyon szeretném, ha nem hatna elfogult lokálpatriotizmusnak: az előadás legjobb perceit ajándékozza nekünk. Francia királya vibrál, pezseg, ő valóban Játszik, felszabadultan, mint egy gyerek — a különösen nagyszerű belépő-zenére, ahogyan rock-and-rollozik: szellem, élet, s a valóban kívánt János a vitéz koncepció kap villanásnyi erőre általa. ö „vált" a legnagyobbat, Kővári Judit 'á királylány szerepében a legkisebbet — szerepe is fe'rre';ösztönzi, a zene is nagyrészben mintha az ő szólamainál íródott volna leginkább tradicionálisra. Hernádi Judit Mostohája olyan lenne, amilyennek várhattuk volna, ha valamit éreztetnie sikerülne a „nem banya — rivális" funkcióból, de ehhez nincs arca. (Neki sem.) Tetszett viszont Bergendyék életteli gazda-jelenete, és egy-két „az igazi Koltayt" idéző, mozgalmasabb beállítás (a csúfolódás-je'.enet, Iluska és Jancsi elválása) — és hogy a tánckar, a díszlettervező Ébertvein Róbert tel, a jelmeztervező Kemenes Fannyval és a látványtervező Andor Tamással együtt, a szűkített kereteken belül tulajdonképpen fegyelmezetten, megbízhatóan látta el feladatát —, főleg, ha az özönvizes próba-kálváriákat is bekalkuláljuk. Herakleitoszról azt is tudni vélik: úgy tanította, hogy a szakadatlan változás az anyagi világ határain belül képzelhető el, s hogy a sors, a szükségszerűség és az ész egybeesik, valamiképpen azonos. Jó kétezer évvel később egy Faulkner nevü amerikai író ugyan azt mondta, igazából a lehetetlen megvalósításának ragyogó kudarcai alapján vagyunk rangsorolhatók — de kétszer ugyanabba a folyóba lépni, akkor js lehetetlen. És nem is kizárólag, csak filozófiai értelemben. Ha meg az a folyó kissé zavaros is, pláne. Domonkos László Fesztiválfoszlányok Áz érem „titka' Mártélyról — jubileum ürügyén A kiérleletlenségnek — szerencsére, a play back miatt — a nagy érdeklődéssel várt nívós szereplőgárda nem látta túl nagy kárát, noha a főhős, a szuggesztív hangú Varga Miklós színpadi játékát láthatóan megzavarta, hogy az elképzelésekkel majdnem ellentétes, pontosabban azokkal összekavart színpadi megvalósításban kellett vitézkednie. (A szereplők többsége egyébként ezáltal éppen maivá „könnyített" karakterjellegét vesztette el. Katona Klári hasonló zavarokA romantikus városnézés jegyében üresen járnak a nosztalgia-villamosok. Kicsit talán magas (volt) a 10 forintos viteldíj, kicsit talán kevés (volt?) a hirverés — tény és való, hogy nem használtuk ki ezt a lehetőséget. Nos, a Szegedi Közlekedési Vállalat rugalmasságán nem múlik — 5 forintért máris utazhatunk a korhű járgányon. A tervek szerint a nosztalgiavillamos augusztus 20-ig jár, az ün„ nep napján díjmentesen. Addig is félárú minden kör... •* A szegedi verebek is igazi fesztiválhangülatban vannak. Tehetik, hiszen az ideérkezők, a messziről jöttek autóik hütőrácsán készen tálalják u gasztrofol-bo_ gárpörköltet. A Széchenyi téren figyelte meg egy olvasónk, hogy a verebek sorba függnek az autókon csőrükkel piszkálva az odacsapódott legyeket, rovarokat. „Az alkalmazkodás csodája. A krokodilok bőrén levő lárvákat szokták kolibrik kiszedegetni. Szimbiózis. Már autó-veréb szimbiózis is van! Rehabilitálni kell a verebeket. Nem csak piszkítani tudnak — autót tisztítani is!" R. É. A kis mártélyi ház kéményén szépen épített gólyafészek. Az anyamadár — csőrében friss táplálékkal — méltóságteljesen ereszkedik a tátogó kisgólyákhoz. Ha kimerevítenénk a képet, Józsa Gábor jubileumi érmének mását láthatnánk. Annak a vert ezüstéremnek a hátlapját, melyet a huszadik országos ifjúsági képzöművésztábor tiszteletére készített. Vajon mi éltette a mártélyi tábort két évtizeden át, mikor mellette tiszavirág-életűek voltak a hasonló vállalkozások? Van-e titok? Mi a varázs? Erre kerestem választ a mostani randevú szervezői, irányítói között. Akad közöttük alapító művész, itt szárnyakat bontogató, s mára művésszé érett alkotó, ifjúsági vezető. Fodor József festőművész: Üttörő kezdeményezés volt a hatvanas évek közepén az ötlet — továbbképzési jelleggel fórumot szervezni Csongrád megye tehetséges 'fiatal amatőr ólkótóinak. 'Az első találkozó sikere arra késztette a szervezőkét, hógy kibővítsék a helyi kezdeményezést, folytassák országos jelleggel. Mártély megfelelő terepnek bizonyult, ám akkor korántsem voltak ilyen komfortos körülmények. A résztvevők maguk verték fül sátraikat, ásták a latrinát, de lelkesedés, romantikus indulat volt bőven. Hézsö Ferenc festőművész: A találkozások célja a húsz év alatt tartalmában alig változott. Ez a cél elemi fontosságú mozzanatra épült — élményszerzés és ennek ábrázolása, értelmezése vizuális eszközökkel. A kéthetes tevékenység folyamán ismerkedés a vizuális ábrázolás mesterségbeli fogásaival, eszközeivel és technikáival, a színnel, formával, a komponálás törvényszerűségeivel. Az utóbbi hét esztendőben hangsúlyosabbá tettük a tájhoz való kötődést, illetve a témák nevelő célzatát. Holler László festőművész: Minden fiatal más személyiség. Más előképzettséggel, tehetséggel, szorgalommal, emberi tartással érkezik ide. Van közöttük olyan, akire egyetlen szót is kár fecsérelni. Szerencsére az érdeklődők vannak többségben. Velük érdemes beszélgetni, vitatkozni, megérteni őket. Valami varázsa lehet ennek a tábornak, mert minden tavasszal úgy vagyok, mint a harci mén — várom az augusztusi kürtszót. Erdős Péter festőművész: Gyönyörű környezetben közvetlen élmények hatnak a fiatalokra, s ez kötetlen és őszinte megnyilatkozásokat eredményez. Igaz és tartalmas realizmus csak közvetlen kötődésekből és élményekből születhet. Ebben a munkában szeretnék minél többet segíteni; rátalálni az élményekre, átélni, elmélyíteni és megfogalmazni azt. Szemléletben is, szakmai fogásokban js úgy igyekszem mintákat adni, hogy velük dolgozom. Kollár György festőművész: Művésztanáraimtól — Fodortól és Hézsőtől — kapott korrektúrák adták indulásom alapjait. Abban, hogy ma már hivatásos festőként dolgozhatom, Mártélynak óriási szerepe van. Képeim alapélményei ma is innen származnak. Szabó Tamás szobrászművész: Először, úgy emlékszem, 70-ben jártam itt, azt sem tudtam addig, merrz van Mártély. Aztán minden évben eljöttem, kialakult egy baráti kör, vásároltunk egy tanyát a mártélyi határban. Most aztán, ha esik, ha fúj, minden év augusztusának első napjaiban találkozunk a csárda asztalánál. Makó Judit grafikusművész: Potyautasként érkeztem 1973-ban, s állandó résztvevő lettem. Csodálatos dolgokat hallottam a mártélyi táborról, a környezetről. A valóság azonban minden képzeletet fölülmúlt — azóta is a legnagyobb gyönyörűség itt lenni. Szatyor Gyözö szobrászművész: Számomra sokat jelentettek a mártélyi alkotónapok. Gazdag élményt, ;sok,smtmkat é§ f$j$ztalulot. szép emléket. Akkor, mint tanítvány próbáltam megtanulni, amit csak lehetett. Ma. mint tanítvány és már tanító is egyszerre, megpróbálom megtanulni és tanítani, amit meg lehet. Mindig tanulva tanítani, ahogv a hagyományok és korunk valósága megköveteli. Czakó János szaktanácsadó: Tíz évig voltam „táborhallgató", hét esztendeig táborvezető. Elmondhatom, a KISZ rendkívüli módon hozzájárul a tábor létéhez, programjainak megvalósításához, színvonalának emeléséhez. De segítségéért sohasem kért megvalósíthatatlan dolgot. Kereteket teremtett a tehetséges fiataloknak a találkozásra, szakmai fejlődésre, pihenésre. Azért végezhetett eredményes munkát. mert egyedi volt ós nyitott, képzőművészeti tábor maradt, nem sajátította ki az ifjúsági szövetséa. programjaira szívesen látta a nem KISZ-tag fiatalokat is. Rácz Erzsébet táborvezető: Különös gonddal készültünk az idei, jubileumi táborra. Nyolcvan fiatal alkotó érkezett Mártélyra, közöttük vannak azok a fiatalemberek. akik az elmúlt időben többször visszaiártak. rendszeres résztvevői voltak a programoknak. A szakmai stúdiumok mellett gondoskodtunk színes és változatos előadásokról, 'művészeti és szórakoztató programokról. Most is megrendeztük a hagyományos csárdakiállítást. s lfi-án, pénteken délután 4 órakor Rideg Gábor, a Művészet főszerkesztőié megnyitja táborzáró tárlatunkat a vásárhelyi Tornyai János Múzeumban. Talán megvan a titok: a vonzó-szép természeti közeg, a művészeti hagyomány, a tábor közösséget kovácsoló, szakmai mércét állító műhelye és azok a dokumentumok, határozatok, amelyek tartalma háttérül, inspiráló erőként szolgál. Vagyishogy: nincs is titok .. . T. L. * - j j