Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-08 / 158. szám

Hétfő, 1985. július 8. Néptáncfesztiválok Szabadtéri táncházzal és táncbemutatóval zárult va­sárnap a szövekezeti nép­táncosok VI. országos talál­kozója Pécsett. Az ipari szövetkezetek országos ta­nácsa és a helyi szervek ál­tal rendezett művészeti se­regszemlén tíz együttes vett Tészt, köztük a bulgáriai Szliven város szövetkezeti tánccsoportja. A kétévenként tartott pé­csi fesztivál elsősorban az együttesek szakmai fejlődé­sét szolgálja. Ez alkalommal 20—30 perces új táncműso­rokat mutattak be a zsűri­nek, amely értékelte a pro­dukciókat. és útmutatást adott a további munkához. A bolgár tánccsoport va­sárnap fellépett a pécsi cse­répvásár színhelyén és a harkányi szövetkezeti ün­nepségen a jövő héten pe­dig Dunaszekcsőre látogat, viszonozva az ottani népi együttes múlt évi szliveni vendégszereplését. Kétnapos néptáncfesztivál kezdődött szombaton Győ­rött. Az eseménysorozatot az együttesek látványos fel­vonulása nyitotta meg. Ez­után a gyermékegyüttesek műsorával vette kezdetét a program. A délelőtti órák­ban kilenc Győr-Sopron megyei gyermek-, illetve ifjúsági néptánccsoport mu­tatta be repertoárját. Ezt követően három felnőttcso­port lépett a szabadtéri színpadra. A szombati prog­ram gálaesttel ért véget a Kisfaludy Színházban. A gálaműsorban a megye hat aranyminősítésű néptáncT csoportja szórakoztatta a közönséget. A műsort az olaszországi Termoliból ér­kezett folklóregyüttes ven­dégszereplése színesítette, itáliai néptáncokkal és a halá6zélet mindennapjait idéző koreográfiákkal. A néptáncfésztivál vasár­nap délelőtt á színház előt­ti szabadtéren folytatódott. Táborváltó Reneszánsz játékokkal, énekkarok búcsúfellépésével tartotta záróünnepségét a zánkai úttörőváros komplex művészeti tábora, amely va­sárnap fejeződött be. A több mint 3000, a művészetek iránt érdeklődő úttörő kü­lönböző szaktáborokban töltötte a nyári vakáció egy részét, önálló csopor­tokban táboroztak a legjobb énekkarok, a filmesek és a képzőművészeti ágakban je­leskedők. Csaknem 1000 gyermek játszott és alkotott a reneszánsz táborban, amely tartalmában és kül­sőségeiben is Mátyás király korát idézte. Hétfőn az ország minden tájáról megérkeznek Zán­kára a kiváló úttörők, akik jó munkájuk jutalmaként tölthetnek két hetet az út­törővárasokban, együtt a több mint 30 orázágból ér­kezett űttorőcsoportokkal. Hét vége, Gyuláért A szélső egy óvatlan pil­lanatban megszerezte a lab­dát az ellenféltől, s a hatos közelébe előrehúzódott Sá­ringer Gyulának íveli át. Gyula néhány lépés veze­tés után ellenállhatatlanul tör előre, s a vonal előtt dobbantva magasra szökken, hosszú karja dobásra len­dül ..., s úgy marad. Gyula soha többé nem dob gólt. Partvonalon kívülre állítot­ta az élet. A sokat látott, sokat érzett mozdulat örök, s megismételhetetlen emlék­ként rögzült álmai filmsza­lagján. Nyugtalan éjszaká­kon hajtós meccsekről álmo­dik a Délép volt kézilabdá­sa, máskor meg, mint a Szegedi Vasöntöde gépfor­mázója arra ébiéd, hogy keze magasan, a paplan fölé nyúlva a formázógép karját igazgatja, irányítja. Az imént még kollégájának, Vékony Imrének segítségére sietett, hogy a beszakadt formaüre­get kijavítsa. Odament, meg­mutatta, de megint csak a mozdulatig jutott — keserű ébredéssel... Gyula mégis visszajött a gyárba. Arca ragyog, öröm­teli mosoly, élénk, minden­kire figyelő szemek. Van is kire figyelnie. Körülötte munkatársak, barátok, felé nyúló kezek. Piszkosak, gra­fit- és szénporosak, de kit érdekel. Szívesen parolázik Gyula, talán a bőre is em­lékezik. Ilyen volt az övé is akkor, amikor még .. . 1983. május 28. Tisza-part, lírai hangulat, gyerekek építsünk homokdombot. A homokdombról nagyobbat le­het dobbantani, s szebb íve lesz a fejes ugrásnak — be­le a Tiszába. Futás, repülés és vége. Csattanás, reccse­nés, elsötétült a világ, az irtózatos ütközéstől három centiméternyit összecsúszott gerinc gyűrte-roncsolta az idegeket, s ilyenkor szokás azt mondani az elkövetke­zendő percekre, órákra: „csak a gyors orvosi beavat­kozás mentette meg ... Gyula frissen piszkolódott keze időnként tétován ma­tat a tolókocsi sárga hajtó­kerekén. Szeme végigpász­tázza az ismerős arcokat, s megállapodik a falon. Szé­pen rajzolt betűkből felirat: „A vasöntöde első műszakja Sáringer Gyula rokkant­nyugdíjas dolgozónk megse­gítésére műszakot hirdet 1985. VII. hó 6-án. Kérjük a más területek dolgozóit is, amennyiben egyetértenek, minél nagyobb számban csatlakozzanak." Aláírás: Vasöntöde első műszak dol­gozói. — Keresem az igazgatót. — Ne arra menjen, nincs az irodában. ügyviteli dolgozók „féderezés" közben — Hol van? — A dobolóban. öntvényt tisztít. — És a főmérnök? — Az meg a formaszek­rényt üríti. Vagyis ma mindenki fizi­kai munkát végez. — És önként. Akit meg­kerestem, mind azt mondta, van kedve dolgozni, aki ma nincs itt, az csak halasztha­tatlan ügye miatt nem jött el. Volt, akit lakodalomba hívtak, lemondani már nem tudta, de felajánlotta, hogy fizet az akcióra — mondta a szombatj műszak főszer­vezője, Kenyeres József ké­ziformázó. Az igazgató, Papp Ernő leveri szénporos munkaru­háját, és még maszatosabb­ra törüli verejtékező hom­lokát. — Hát persze, egy dolgo­zónk megsegítésére van ne­künk pénzünk is. Vagy kell, hogy. legyen egy vállalatnak. De, ha kétszer annyi volna is, akkor sem mondanám, hogy ezt nem így kell csi­nálni. Így hát el se fogad­tuk a zsebből felajánlott pénzeket. Aki támogatja, tá­mogassa, Jegyen itt. — Hányan jöttek el? — Százhúsznál többen vá­gjunk. Végül is mit jelent konk­rétan az, hogy segítenek? — Egynapi munkabért, pontosabban a mai hatórás műszak munkabérét, körül­belül 25 ezer forintot. És azt, hogy — remélhetőleg nem több hónapos utánajárással — egy kényelmesebb, job­ban kezelhető, modern toló­kocsit vásárolunk külföld­ről. Természetesen jobb lenne, ha mindezt idehaza egysze­rűen és könnyen meg lehet­ne venni, s még jobb lenne, ha a mozgássérülteknek nem abban kellene az egyenran­gúságot élvezniük, hogy ugyanolyan alkatrészellátasi gondjaik vannak, mintha mi szaladgálnánk Trabant-ék­szíjért, Lada-csapágyért, Skoda-kipufogóért. Gyula kocsijában ugyanis a „mi­nap" eltört az első kerék, s három hónap is eltelt, mire — akkor sem kapott Kisúj­szállásról — a Hódgép sán­dorfalvi gyáregységében se­gítettek rajta. Üjabb kupaktanács az öl­tözőben, immár civilben, bú­csú kézfogások, biztatóan: Gyula, köztünk maradsz. I. Zs. Taxisok, éjszaka Szombat este 11 óra 20. Langyos fuvallat simítja ót bőröm, amikor kilépek la­kásunk ajtaján. A kellemes­nek tűnő sötétből előbuk­kannak az Etelka sor neon­ostorai, s hunyorgásra kész­tetnek. Meglep, hogy milyen csendes ez a tarjáni szom­bat éjszaka. Néhány világí­tó ablakszem kancsalít rám a tízemeletesekről. Mellet­tem elsuhanó taxik. Ez a város forgalma. A Kereszttöltés utca sar­kán levő nyilvános telefon­fülkéből tárcsázom a szá­mot. Nem telik el 3 perc, és a Tempó 14-es „nyergében" Veszprémi Károly „lartdol" mellettem. Irány a diszpé­cserközpont. Két csinos hölgy, Eva és Jutka kap­kodja a telefont. — A 22-es CB-n dolgoz­tunk még a kezdet kezdetekor. Akkor a „22-es csapdájának" hívtuk a disz­pécserközpontot. Most a tarjáni víztoronynál levő köralakú épület neve: „Kör­csapda" — kezdi a beszél­getést Éva, tudtomra adva ezzel, hogy csapdába kerül­tem. Jutkától megtudom, hogy a 80 személytaxisból 30-an járják a szombat éj­szakát, és regael 7 óra óta éjfél elöttig 717 hívásuk volt telefonon. Beszélgetésünk közben sorban érkeznek a „nilóták" egy-egy felüdítő, álmokat hessentő kávéra. A 66-os arról beszél, ha az utas ar­ra kéri, hogy kísérje fel a lakásáig, akkor az a teen­dője, sőt, még az értékes an­tik bútorokat is meg kell dicsérnie. Az 53-as elmesé­li, hogy már előre tudja, mikor szórják el a kocsijá­ban a maréknyi "órizt, és úev tesznek, mintha nem is vették volna észre. A 98-as dohog magában: — Szolgáltatásainkhoz az is hozzátartozna, hogy egy klinikáról kért fuvarnál, a mankós öregembert a vi­dékre induló autóbuszánál tehessem le. A táblák azon­ban a Marx téren ezt nem teszik lehetővé. Ennek elle­nére nincs szívem a Búbos előtt kitenni, vállalom a 2— 300 forintos büntetést. Azt hiszem, emberségből kite­hetnék azt a táblát is, amely nem tiltja a taxisok beváltását! És máris repülünk to­vább. A Tisza Gyöngye Taxisok, nappal, a droszton előtt óriási tömeg. A „kihe­lyezett" diszpécser, „minden idők legszebb Kaszája", Gá­bor intézi, hogy a „Gyön­gye" előtt rend legyen, mindenki gyorsan kapjon kocsit. Az „üvegkalitkából" szünet nélkül hallom a Bré­kó ..., Brékó ... bejelent­kezést. Apropó ... Brékó? Veszprémi Károly máris mondja: — Ez a taxisoki nemzetközi bejelentkezése! Hát akkor Brékó.... máris indulunk a JATE-klub elé. — Milyen éjszaka taxiz­ni? — kérdezem Veszpré­mit. — Izgalmas és nagyon fárasztó! Az éjszakai taxi­sok egyébként reggel 5-kor már a Rózsafában találkoz­nak. Egy sör a kiszáradt toroknak jólesik. Meg aztán ilyenkor megbeszéljük a történteket. És ha hiszi, ha nem, nincs napfényes, sze­gedes, volános, expresszes, tempós ... Csak taxis ... (Ezt a „placcon" is érvé­nyesíteni kellene!) — Készülünk az ünnepi hetekre. Kitaláltuk, hogy városnéző taxikat fogunk üzemeltetni. átalánydíjjal. Egy meghatározott útvona­lon mutatjuk be Szegedet, és a magnón közben német, angol és magyar nyelven ismertetőt adunk ... A JATE előtt Bus Sándor­né a „kihelyezett" diszpé­cser. Így kezdi: — Épp most volt egv verekedés. Megijedtem. Ilyenkor egy dolgom van, iól bezárkózni a kocsiba. Szerencsére a férjem is „kinn van", s ha szükségem van a segítségre, gyorsan hívón a 62-est' Már jóval elmúlt „dél". És mi végighajtunk a Ste­fánián ... A Szeged előtt hét napfényes kocsi áll a drosztban. Mojzes Loiostól kérdezem, milyen a forga­lom? — Gvengébb. mint vár­tuk. Igaz, fizetés előtti szombat ez a mai... — mondja, aztán azon veszem észre magam, hogv egv perc alatt kiürült a parkoló. A bárvendé«ek közül elindult az „eleie". Átülök Kollár János kocsiiába. — Az egvik házibulin ki­fogyott a Kőbánvai, a má­sikban a cigaretta. Ezt a kérést ma már teljesítet­tem — mondja, de beszél­getésünk félbeszakad, mert a központból Kovácsné, Ma­Hermán Ottó­emlékérem Hermán Ottó (1835—1914), a sokoldalú, kiváló termé­szettudós, néprajzkutató és haladó gondolkodású poli­tikus születésének 150. év­fordulóján az Éremgyűjtők Csongrád Megyei Szervezete kétoldalas, vert emlékérmet jelentetett meg. A szegediek azért vallják magukénak Hermán Ottót — aki egyébként Breznóbá­nyán született —, mert 1879—1886 között a város szabadságpárti képviselője volt a parlamentben, és na­gyon sokat tett Szeged tár­sadalmi és gazdasági fejlő­déséért. Alakjának emléket állít többek között a Dóm téri árkádok alatt elhelye­zett domborműve, amelynek koszorúzási ünnepségén a szegedi éremgyűjtők is le­rótták tiszteletüket. Az érmet Lapis András jeles éremművész alkotta és Szabó Géza szegedi ötvös­mester készítette. Előlapján Hermán Ottó portréja, a hát­lapon csónakból halaszó-va­dászó pákász alakja s a körirat: SZEGED KÉPVISE­LŐJE — A MAGYAR TU­Hemádi Osalcár felvétele DOMANYOSSAG LELKIIS­MERETE. Az érem 600 darabos bronzváltozatban jelent meg a szokásos 42,5 milliméteres átmérővel és a gyűjtőkön kí­vül más érdeklődők is meg­vásárolhatják a Juhász Gyu­la Művelődési Központban (Vörösmarty utca 5.) a szer­da délutáni és a vasárnap délelőtti klubfoglalkozáso­kon. Dombi Gyula rika névre szólóan kéri egy fuvarhoz... Kérésünkre Volán taxis érkezik a Szeged elé. Be­szélgetésünk nehezen indul, mert az első kérdés, miért pont én? Aztán kiderül az is, hogy egy róluk írt új­ságcikk a „csapat" döntése alapján nem jelenhetett meg. Szóval kissé nehezen indult ez a társalgás. Az­tán a közepébe vágunk Krizsán Istvánnal. — Nagy az emberismere­tem. Már messziről látom, hogy mire számithatok. Az éjszakai taxist sok kelle­metlenség is éri. Van, aki úgy köszön, hogy na, gye­rünk, egyenesen! Ilyen esetben kerülöm a beszél­getést! Én a kocsimban a „beszélgető utast" szeretem. Találkoztam már olyan em­berrel is, aki letett 500 fo­rintot, és azt mondta, amed­dig tart belőle, autózzunk! Közben kiderült, hogy egy olyan emberre volt szüksé­ge. aki nem ismerős, és aki­nek nyugodtan beszélhet, még ha úgy esik, elrontott házasságáról is ... A három nagy taxis cég mellett működik még Sze­geden két „mini csapat". Dósa Tamás, a Szeged Ta­xitól elmondja, hogy 6 fő­állású és 9 mellékfoglalko­zású taxis dolgozik náluk. — Elmúlt egy óra. Har­minc-harmincöt fuvarom volt eddig. Mi amolyan „csellengő" taxisok va­gyunk, droszt nélkül. Az Express Grand kép­viseletében Gáspár Ferenc taiékoztat: — Ha nincs „meló", már az első óra, éjszaka nagyon álmosító. Az éjszakai utas háromféle: van nagyon ren-' des, aztán olvan, akinek ugvan nincs pénze, de átad valami „zálogtárgyat", hogy másnap rendezze adósságát, de olyan is. aki nemhogy üres zsebbel akar utazni, de azt sem tudia, hová? — Mivel zárja az éjszakai műszakot? — Megiszom egy hatal­mas sört. aztán pihenek, hogy vasárnap este ott foly­tassam. ahol tegnap este elkezdtem... • Szeged. Reggel fél 4. La­ci, a couvertos és Frici, a Szeged bár pincére „feljön" a bejárati ajtóhoz egy ki­csit „élni". Friss levegőt szívnak, aztán elnyeli őket a tizenegy-néhány lépcső. Kitessékelik a menni nem akarókat, majd elszámolják az aznapi bevételt. Nem­sokára elindulnak, és meg­érkeznek a zsúfolt autóbu­szok, hozzák a kora reggel­tő' bágyadtan vibráló ál­mos szemű embereket. Éjszakás taxisokkal be­szélgettem. Volt közöttük, aki panaszkodott, volt elé­gedett is, volt olyan, aki semmi pénzért nem cserél­né el a szakmáiát. Az egyik megissza a sörét re ""el. a másik hazasiet. Egy biztos: nem szeretik, ha szabad ide­jüket megzavarják... Műszak végén a/, éjszakás „kimosakszik". Égö, piros szemekkel egy kicsit min­die lenézi a délelőttöst. És véere, amikor pihenésre ke­rül a sor, senki sem látja, hogv szinte bezuhannak az ái»"ba. S ez ípv megv mind­addig, amíg éiszakások! Bagaméry László * I

Next

/
Oldalképek
Tartalom