Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-02 / 153. szám
Péntek, 1985. július 5. 5 sikerélmény C® Bár személyesen sajnos nem lehettem ott a 15. veszprémi tévétalálkozón, a szombati díjkiosztó ünnepséget nézve — mit tagadjam — sikerélményem volt. Abból a tévéjátéktermésből, ami az idén versenyzett, a bemutatók idején, meg egy szűk decemberi összefoglalóban, ezeken a hasábokon magam is a Nők iskoláját. Fehér György Moliére-adaptációját, valamint Székely János Caligula helytartója című drámáját (Esztergályos Károly rendezte) ítéltem legjobbnak. Előbbi fődíjat. az utóbbi írója (a drámai szövegért) különdíjat kapott a nagy tekintélyű zsűritől. Mielőtt túlzott szerénytelenség vádjávaj illetnének, megmagyarázom, miféle természetű a sikerélményem. Nem arról van szó, hogy „tessék, úgy lett, ahogy előre megmondtam, mert én mindig tudom, merre hány óra. s könnyedén megkülönböztetem a valódi értéket az álságostól". A kritikus tévedhetetlenségében sohasem hittem, nemcsak önvédelemből, hanem a valóság tényei iránti tisztelet okán. A kritikus is ember, szoktuk mondani, megadóan hozzátéve, persze, olyan ember, akitől, mint hivatásos nézőtől (mozi-, szinházvagy tévénézőtől) joggal várható el a megfelelő műfaj elemzéséhez-értékeléséhez való tájékozottság. Műfajtörténeti. esztétikai, társadalomismereti és a többi... Mármost: azt is okkal mondogattuk sokáig, hogy eme (bár már nem legújabb) viszonylag fiatal műfajnak, a televíziózásnak — nincs önálló esztétikája. A tévéművek megítéléséhez nincsenek annyira kialakult, meghatározott taralmú elveink és fogalmaink, s ezek bizonyos rendszerbe szerveződött összessége, mint az idősebb művészeti ágakban, színházban, filmben, zenében, táncban, az irodalomról nem js beszélve.., (Közbevetőleg: tévéművészek számtalanszor hántották a felelősséget e cseppfolyósságért, „máshonnan lopkodott" esztétikai fogalmakért, értékelési kialakulatlanságokért — a kritikusokra. Az e heti tévéműsorban hangzott el a beszélgetés Poszler György esztétával, aki válogatottan pontos szavakkal fejezte ki: összefoglalás-igényű, fiÜozófiai távlatokat is magába foglaló elméleti munka, amelynek tárgya az irodalom, semmiképpen nem hagyhat figyelmen kívül létező és ható irodalmi műveket! Az is igaz. hogy használható irodalomtörténet sem születhet esztétikai, elméleti tisztázottságok nélkül! Vagyis művek sorozata — hogy ne mondjam: tömege — nélkül nincs történet. nincs elmélet. S nincs kritika sem!) Hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem: az idei veszprémi találkozó „végeredménye" az én szememben a tévéművészet „kialakultságának", felnőttségének egyik bizonyítéka. Vagyis nem a kritikus(ok) személyes, hanem magának a televizió(zás)nak a valódi sikerfélmény)e. Mert azt látszik bizonyítani. hogy igenis vannak már (legalább jól látható körvonalakban) az ítélkezésnek, értékkiválasztásnak meghatározható elvei 'szempont jai, mércéi, van már e tekintetben közmegegyezés. Szinetár Miklós, a nagy tapasztalatú művészember bölcsességével mondta a ta lálkozót. lezáró beszédében: a televíziós alkotók között egy sincs, aki nem a legjobb szándékkal, nem a nagyot akarás elszántságával az „igazit" alkotás nekifeszülésével látna munkáhozforgatáshoz. Mért ne hinnénk? Am azt is tudjuk, milyen könnyen „szeret bele" minden alkotó az aktuális munkájába, s szíve gyermeke akkor is, ha maga tudja legjobban: elhibázott. (Megint egy kitérő: többek között ezért nem vágyom olyanfajta személyes sikerélményre, amilyent Bernáth László emleget föl műsor újságbelj cikkében. Hogy tudniillik „az a kritikus, aki vállalkozik a tévé gyengéinek rendszeres kipécézésére, az gyüitheti be magának a legtöbb sikert". Az érvek nélkül vagdalkozó. személyeskedő stílus, ami nem tételez alkotói jószándékot, szerintem éppoly tehetségtelenségre vall, mint amit kritizálni igyekszik ...) A kritikus — nézetem szerint legalább — akkor teheti jól a dolgát, akkor van erre némi esélye, ha sok-sok mű (köztük persze félsikerek vagy egészen félresikerültek) áll már rendelkezésére —• meghatározni válogatása szempontjait, kijelölni elemzésének „fixeit", megállapítani határozott értékkategóriáit. Mert — mindezek után: akár sarkított — vélekedései csakis ígv válnak részben megérthetőkké és elfogadhatókká, alkotóknak és közönségnek részben pedig ... Nos. talán valóban a műfaj saját, önálló esztétikáját „teremtőf' elemekké. Sulyok Erzsébet 17^1 !Wásm 1W1 rádiófigyelő Csillagkeresztes dáma A esillagkeresztes dámákról mindeddig azt hittem, kihaltak. Akár á gigantoszauruszok. Azt is hittem továbbá, hogy csillagkeresztes dámákkal Magyarországon kizárólag a Csárdáskirálynő című operettben lehet találkozni, lévén egyetlen munkahelyük az operettszínpad. Mint már anynyiszor, tévedtem, Csillagkeresztes dáma pedig van. (Remélem csak az az egyetlen egy, akit Kormos Valéria dokumentumműsora mutatott be ...) A hölgyi személy jelenleg rács mögött tartózkodik (tartóztatják), ám nemrégiben még egy vállalat SZTK-ügyeit intézte. Vegyük szemügyre. A dáma hatvanas éveit tapossa, koránál fiatalabbnak látszik, lelemény tekintetében pedig lepipálja a jóval fiatalabbakat is. Elsikkaszt például majdnem kétmilliót néhány röpke esztendő alatt. Hogy miképp? Az jílető vállalatnál ő küldi ki az utalványokat a gyesen levő anyukáknak, a táppénzt azoknak akik tartósan betegek. És dámánk rájön, hogy az ellenőrzés laza. figyelmetlen. Lehetséges, hogy arra jön rá, hogy ellenőrzés pedig egyáltalán nincsen, s vérszemet kap. Mennek, mendegélnek az utalványok. Nyolcvanéves nénikének gyermekgondozási segélyt juttat, a pénzt persze visszaveszi tőle. És vesznek fel pénzt fiktív személyek is. Az ötlet persze nem új. Gogol megírta már a Holt lelkekben. Csak amíg ott Csicsikov egykettőre lebukik, csillagkeresztesünk évekig éli nagystílű világát. Elegáns éttermekbe jár, hat-nyolc tagú társaságokat vendégel meg (mibe sem kerül?!), úgy öltözik, mint egy páva, kutyáját kutyafodrász cicomázza, még azt is megengedi (mert sajnos megengedheti), hogy egy üzletvezetőt, aki figyelmezteti arra, miként is illik viselkedni jobb helyeken, leköpi. A férfiú mindezt azzal magyarázza, hogy a magyar vendéglátásban (borravalóért ugyebár) ezt is el kell tűrni. Nem mesélem el az egész dokumentumjátékot. Gogoli vége van ennek is. A hölgyet zsarolni kezdi valaki, aki rájön a turpisságra. És ö nem fizet. Belekerül a történetbe egy becsületes ember is, aki panaszt tesz ellene, ám miután a hatosáé képtelenségnek minősíti a vádat, az kerül bajba. Jó néhány napot lenyom vizsgálati fogságban. A dokumentumműsorban legtöbbet a vendéglátósok beszéltek. Megtudtuk, hogv milyen is igazából a jó vendég. Olyan, mint a csillagkeresztes, tejel. Apropós. A hatvanon túli ügyintézőnőt csak grófnőnek titulálták jobb vendéglői körökben, a másik epitheton ornansszal ő ajándékozta meg magát. Mondván, hogyha lefizeti azt a rongyos nyolcvanezret a zsarolónak, még most is ő volna a csillagkeresztes dáma Pesten. Szórakoztató műsornak szánták ezt a dokumentumriportot, magam. megvallom, nem tudtam derülni. Arra gondoltam — szabálytalan kritikusi magatartás, ítéljük meg a művet a maga valójában —, ami nem került hangszalagra, a bel6ő ellenőr monológjára, az igazgató magyarázatára, annak a bizonyára okos fejtegetéseire, aki a belső ügymenetet kidolgozta az ominózus vállalatnál. Az ellenőrzés ugyanis a vezetés része. Eltűnt megint az áílam zsebéből kétmillió. A közös pénzből. Nem szakadok meg a kacagástól, nem is szórakozom. Elmegyek inkább, s meghallgatom a Csárdáskirálynő csillagkeresztes dámáit. Azok legalább nem lopó&ak. Petri Ferenc Ifjú matematikusok A Bolyai János Matematikai Társulat közzétette az 1985. évi Arany Dániel matematikai verseny eredményét. A szegedi tanulók közül az I. osztályosok versenyében, a szakközépiskolás tagozatban, 2. díjat kapott Szűcs Róbert, a Déri Miksa Szakközépiskola tanulója. (Tanára: Kovacsné Burai Klára). A matematika II. tantervű gimnáziumi tagozatok versenyében I. fokú dicséretben részesült Kéri Rita, a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium tanulója. (Tanárai: Horóczi Ferenc, Pintér Lajosni). A gimnáziumi tanulók matematika II. tagozatos osztályainak versenyében III. díjban részesült Lipták László a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium tanulója. (Tanárai: Hajnal Imre, Pintér Lajosné). Kiváló orvosok, gyógyszerészek Közel az emberhez Beszélgetés dr. Cserháti István professzorral Semmelweis Ignácra, az anyák megmentőjére ünnepségen emlékeztek hétfőn, születésének 167. évfordulója alkalmából a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Nagyvárad téri épületében. Dr. Pesta László, az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságénak elnöke köszöntötte az elnökség tagjait: dr. Pál Lénárdot, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkárát, dr. Csehák Juditot, a Minisztertanács elnökhelyetlesét, a társadalmi, a tudományos élet más képviselőit, valamint az ünnepségen részt vevő egészségügyi dolgozókat. Dr. Medve László egészségügyi miniszter ünnepi megemlékezésében méltatta az egyetemes tudomány egyik legnagyobb egyéniségének érdemeit, majd kitüntetéseket adott át a kimagasló munkát végzett egészségügyi dolgozóknak. A Csongrád megyeiek közül Kiváló Orvos kitüntető címet kapott dr. Cserháti István, a SZOTE rektora, egyetemi tanár, dr. Vereczky Csaba, a forráskúti egészségügyi körzet ügyvezető körzeti főorvosa, Kiváló Gyógyszerész kitüntetést vett át dr. Stájer Géza, a SZOTE Gyógyszerészeti Vegytani Intézetének docense. Szívből gratulálunk a kitüntetetteknek, s ebből az alkalomból közöljük munkatársunk Cserháti professzorral folytatott beszélgetését. — Nem hiszem, hogy szakmai körökben szükség lenne a bemutatkozásra, mégis hadd kérdezzem: professzor úr honnan jött? — Válaszolok, ha nem élezi ki úgy a kérdést: honnan jött és hová jutott. Ezt a megvilágítást ugyanis borzalmasnak tartom. Ma Magyarországon nem érdekes, ki hol született. Alkalmas, vagy nem alkalmas, ez a döntő. Szóval: Salgótarján mellett, Etes-Albertaknán láttam meg a napvilágot, aoám a bányaeéogvár vasesztergályosa volt. Egyedüli gyerekként mindenből, anyagiakból, figyelemből, törődésből több jutott nekem, mint a nagyobb családban élőknek. Azért nem voltam én soha egyedül, ,és nem is maradtam ki semmi rosszból. Gondolkodnom kell, vajon melyik testrészem nem törött el abban az időben — Ah indíttatásban kinek tulajdonítja a legnagyobb szerepet, ki volt önre — a későbbi életét is meohatározó — hatással? — A bányatelep iskolája, és annak is Kerényi Dániel nevű tanítója, aki tudomásom szerint ma is él. Olyan növénytárat gyűjtött össze az évek során, hogy a szemléltető oktatás kellékeként ma bármelyik jól fölszerelt iskola megirigyelhetné. Különös gonddal ügyelt a tisztaságra, emlékszem: az osztályba nem vihettünk be élelmet, s rendszeresen használtunk szappant, kéztörlőt. Ha az előmenetelem is érdekli, nos, színjeles sose voltam. — Az elemi után merre vezette az útja? — Tanárom biztatására a Chorin Ferenc Gimnáziumba mentem, ahol, mint minden valamire való diák, tettem a dolgom. Nem mondhatom, hogy kora gyermekkorom óta orvos szerettem volna lenni. Sőt, többször gondoltam vágyódva a mérnöki pályára. Nyolcadikos gimnazista koromban mégis a pesti orvostudományi egyetemre jelentkeztem, ahová a fölvételi vizsga után be is kerültem. — Ügy tudom, diplomáját mégis Szegeden vette át. — Elsős egyetemistaként még nem tudtam mást Szegedről, mint azt, hogy itt a Tisza, a dóm, a szabadtéri. Nyáron aztán fölhívtak a vallás- és közoktatásügyi minisztériumból, nem. lenne-e kedvem átmenni a szegedi egyetemre. „Nem" — feleltem, hisz szüleimtől még távolabb kerülök. Egyik barátom biztatására: „megszereted, meglátod, lehet, hogy még ott is maradsz" — mondta, végül is beadtam a derekam. — Legendák keringenek az akkori kollégiumi légkörről. — Valóban meghatározó volt ez valamennyiünk számára. Ott nem lehetett nem tanulni. Csak egy jellemző példa az igényességre: ha valaki „jó" érdemiegyet kapott a vizsgún, vigasztalón megveregettük a vállát: nem baj, legközelebb jobban sikerül." Az eredményeket közszemlére kifüggesztettük, kinek a dicsőség-, kinek meg a szégyentáblára. Reggel 6-tól este 10-ig ki-ki a maga kis zugában tanult, a vizsgaidőszakban még a kapu is be volt zárva. Ezt a légkört megirigyelték a szegediek is, néhányan közülük is beköltöztek a kollégiumba. — Az egyetemi évek alatt kóstolt bele a közéleti tevékenységbe is. — Másodéves fejjel lettem az akkor megalakult DISZ egyetemi bizottságárak titkára. A fiatalok mozgalmi életében akkor erösebb volt a pártirányítás, átvettük a pártmunkára jellemző merevebb módszereket, de valahogy mégis lelkesebbek voltunk, mint a mai diákok. — Professzor úr szűkebb szakterülete a haematológia. Mikor kezdődött ez a vonzódás? — A haematológiával a belgyógyászat és a kórbonctan tanulása közben találkoztam először, aztán akkor, amikor hallgatóként a kórélettani intézetben. a kórbonctanon dolgoztam. — S mi döntötte el az életre szóló „frigyet"? — Az, hogy végzés után Hetényi professzor l-es belklinikájára kerülhettem. Megint csak a munkahely inspiráló légkörét kell említenem: itt mindenki napi munkája mellett olvasott, nvelvet tanult, gondolatait őszintén megoszthatta az este 6 és 8 közötti folyosói beszélgetéseken. Szinte szertartásszámba mentek Hetényi professzornál a „fülbe gyónások", amikor tanácsokat adott. Ügy tartotta, a fiatalok dolga, hogy nyelvet tanuljanak, főként monográfiákat olvassanak, -hogy majd az új eredmények befogadásához. a saját kutatásokhoz megfelelő szemléletet alakítsanak ki. Mindezt kemény rutinmunkával egészítettük ki. Egy-két év után kérdezte meg tőlem az egyik tanársegéd, hogy mivel akarok foglalkozni. Mondtam, haematológiával. Akkor kerültem kapcsolatba Kelemen Endre professzorral, és ezután jöttek az éjszakába nyúló kísérletek. — Töretlen és sima volt a kutató útja? — Az intézetvezetőnek köszönhetően, igen. Julesz professzor ideién már több tudományos fokozatú ember volt az l-es belklinikán, mint az egész egyetemen, ö engem is hagyott dolgozni, sőt, biztosította a föltételeket, hogy a vérlemezkeképzés szabályozásával foglal* kozzam. Ebből a témából irt kandidátusi disszertációmat 1967-ben védtem meg, a nagydoktorit — noha már 1973-ban elkészültem vele — 1983-ban. — Miért? — Nyakamba szakadtak a klinika igazgatásának gondjai, egyéb funkcióknak tettem eleget. A SZOTE pártbizottságának titkára voltam 1968-tól 1975-ig, majd attól az évtől kezdve oktatási rektorhelvettes Petri professzor mellett, akinek nyugdíjba vonulása óta, lassan egy éve, én látom el a rektori teendőket. — Mind e mellett oktat és vizsgáztat is. Mennyi időt tölt el professzor úr a betegágyak mellett? — Rendszeresen vizitelek, a betegek sorsát érintő, minden komoly eldöntendő kérdés nálam csapódik le. — ön szerint milyen az ideális orvos? — Mindenféle tekintetben legyen ember. Legyen képes emberi kapcsolatokat létesí-' teni, megtartani. Munkájával. alapos szakmai ismeretével, adottságaival érje el, hogy a betegek bizalmukba fogadják. Elengedhetetlennek tartom az őszinteséget: ha mi elvárjuk ezt a betegtől, joggal kérik számon tőlünk is, még akkor is, ha ez netán kellemetlen. De a baja ecsetelésében addig menjünk el, amíg ebből neki haszna van. Hasznosnak lenni... Azért i.s foglalkozom társadalmi munkával, mert ha az emberrel foglalkozom, a- betegséget okozó behatásokat, külső tényezőket is megismerem. Ügy érzem, az. a helyes, ha az orvos közel kerül az emberekhez, szakmáján kívül is. Chiltán Ágnes Semmelweis-nap a SZOTE-n Egészségügyi dolgozók kitüntetése Semmelweis' születésének évfordulóján, tegnap, hétfőn ünnepséget rendeztek a Szegedi Orvostudományi Egyetemen is. Dr. Minker Emil egyetemi tanár, általános és oktatási rektorhelyettes kitüntetéseket nyújtott át a SZOTE kimagasló munkát végzett dolgozóinak. Kiváló Munkáért kitüntetést kapott: dr. Bálint Gábor docens (I. számú belgyógyászati klinika), Dávid Lászlóné asszisztens (gyermekgyógyászati klinika), dr. Kovács Adám docens (fogászati klinika) és Zelei Petemé szakácsnő (gazdasági igazgatóság). Miniszteri Dicséretben részesült: Funksz Zoltánná osztályvezető ápolónő (sebészeti klinika), Kondorosi Andrásné asszisztens (anaesthesiológiai intézet), Koponovics Antalné takarítónő (I. számú belgyógyászati klinika), Nyári Józsefné écpolónő, műtősnő (fogászati klinika), Sós Miklós raktáros (II. számú belgyógyászati klinika), dr. Végh Pál docens (kísérletes sebészeti intézet). Nyugállományba vonulása alkalmából a Kiváló Munkáért kitüntetést • vette át: Aradi Mihály csoportvezető (gazdasági igazgatóság), dr. Bara Dénes egyetemi tanár (Kórbonctani intézet), Bodonyi Sándor varrodavezetö (gazdasági igazgatóság), Kecskeméti Katalin ápolónő (gyermekgyógyászati klinika). Miniszteri Dicséretet kapott: Forrai Jusztina takarítónő (gyermekgyógyászati klinika), Hegyi János ápoló (ideg-elmegyógyászati klinika), Jójárt Sándorné mosónő (gazdasági igazgatóság), Pigniczki Györgyné beU-gfelvevő (gazdasági igazgatóság), Stanics Béláné asszisztens (vértranszfúziós állomás). Tokaji Lajosné osztályvezető ápolónő (szemészeti klinika) a budapesti ünnepségen vette át a Kiváló Munkáért kitüntetést.