Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-02 / 153. szám

Péntek, 1985. július 5. 5 sikerélmény C® Bár személyesen sajnos nem lehettem ott a 15. veszprémi tévétalálkozón, a szombati díjkiosztó ünnep­séget nézve — mit tagad­jam — sikerélményem volt. Abból a tévéjátéktermésből, ami az idén versenyzett, a bemutatók idején, meg egy szűk decemberi összefogla­lóban, ezeken a hasábokon magam is a Nők iskoláját. Fehér György Moliére-adap­tációját, valamint Székely János Caligula helytartója című drámáját (Esztergá­lyos Károly rendezte) ítél­tem legjobbnak. Előbbi fő­díjat. az utóbbi írója (a drámai szövegért) különdí­jat kapott a nagy tekinté­lyű zsűritől. Mielőtt túlzott szerényte­lenség vádjávaj illetnének, megmagyarázom, miféle természetű a sikerélmé­nyem. Nem arról van szó, hogy „tessék, úgy lett, ahogy előre megmondtam, mert én mindig tudom, merre hány óra. s könnyedén megkü­lönböztetem a valódi érté­ket az álságostól". A kriti­kus tévedhetetlenségében sohasem hittem, nemcsak önvédelemből, hanem a va­lóság tényei iránti tisztelet okán. A kritikus is ember, szoktuk mondani, megadó­an hozzátéve, persze, olyan ember, akitől, mint hivatá­sos nézőtől (mozi-, szinház­vagy tévénézőtől) joggal várható el a megfelelő mű­faj elemzéséhez-értékelésé­hez való tájékozottság. Mű­fajtörténeti. esztétikai, tár­sadalomismereti és a töb­bi... Mármost: azt is okkal mondogattuk sokáig, hogy eme (bár már nem leg­újabb) viszonylag fiatal mű­fajnak, a televíziózásnak — nincs önálló esztétikája. A tévéművek megítéléséhez nincsenek annyira kiala­kult, meghatározott taral­mú elveink és fogalmaink, s ezek bizonyos rendszerbe szerveződött összessége, mint az idősebb művészeti ágakban, színházban, film­ben, zenében, táncban, az irodalomról nem js beszél­ve.., (Közbevetőleg: tévé­művészek számtalanszor hántották a felelősséget e cseppfolyósságért, „máshon­nan lopkodott" esztétikai fogalmakért, értékelési ki­alakulatlanságokért — a kritikusokra. Az e heti té­véműsorban hangzott el a beszélgetés Poszler György esztétával, aki válogatottan pontos szavakkal fejezte ki: összefoglalás-igényű, fiÜozó­fiai távlatokat is magába foglaló elméleti munka, amelynek tárgya az iroda­lom, semmiképpen nem hagyhat figyelmen kívül létező és ható irodalmi mű­veket! Az is igaz. hogy használható irodalomtörté­net sem születhet esztétikai, elméleti tisztázottságok nél­kül! Vagyis művek soroza­ta — hogy ne mondjam: tö­mege — nélkül nincs tör­ténet. nincs elmélet. S nincs kritika sem!) Hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem: az idei veszprémi találkozó „végeredménye" az én szememben a tévé­művészet „kialakultságá­nak", felnőttségének egyik bizonyítéka. Vagyis nem a kritikus(ok) személyes, ha­nem magának a televizió­(zás)nak a valódi sikerfél­mény)e. Mert azt látszik bizonyítani. hogy igenis vannak már (legalább jól látható körvonalakban) az ítélkezésnek, értékkiválasz­tásnak meghatározható el­vei 'szempont jai, mércéi, van már e tekintetben köz­megegyezés. Szinetár Miklós, a nagy tapasztalatú művészember bölcsességével mondta a ta lálkozót. lezáró beszédében: a televíziós alkotók között egy sincs, aki nem a leg­jobb szándékkal, nem a na­gyot akarás elszántságával az „igazit" alkotás nekife­szülésével látna munkához­forgatáshoz. Mért ne hin­nénk? Am azt is tudjuk, milyen könnyen „szeret be­le" minden alkotó az ak­tuális munkájába, s szíve gyermeke akkor is, ha maga tudja legjobban: elhibázott. (Megint egy kitérő: többek között ezért nem vágyom olyanfajta személyes siker­élményre, amilyent Bernáth László emleget föl műsor újságbelj cikkében. Hogy tudniillik „az a kritikus, aki vállalkozik a tévé gyengéinek rendszeres kipé­cézésére, az gyüitheti be magának a legtöbb sikert". Az érvek nélkül vagdalko­zó. személyeskedő stílus, ami nem tételez alkotói jó­szándékot, szerintem épp­oly tehetségtelenségre vall, mint amit kritizálni igyek­szik ...) A kritikus — né­zetem szerint legalább — akkor teheti jól a dolgát, akkor van erre némi esé­lye, ha sok-sok mű (köztük persze félsikerek vagy egé­szen félresikerültek) áll már rendelkezésére —• meg­határozni válogatása szem­pontjait, kijelölni elemzé­sének „fixeit", megállapíta­ni határozott értékkategó­riáit. Mert — mindezek után: akár sarkított — vé­lekedései csakis ígv válnak részben megérthetőkké és elfogadhatókká, alkotóknak és közönségnek részben pe­dig ... Nos. talán valóban a műfaj saját, önálló eszté­tikáját „teremtőf' elemek­ké. Sulyok Erzsébet 17^1 !Wásm 1W1 rádiófigyelő Csillagkeresztes dáma A esillagkeresztes dámák­ról mindeddig azt hittem, kihaltak. Akár á giganto­szauruszok. Azt is hittem továbbá, hogy csillagkeresz­tes dámákkal Magyarorszá­gon kizárólag a Csárdáski­rálynő című operettben le­het találkozni, lévén egyet­len munkahelyük az ope­rettszínpad. Mint már any­nyiszor, tévedtem, Csillag­keresztes dáma pedig van. (Remélem csak az az egyet­len egy, akit Kormos Valé­ria dokumentumműsora mutatott be ...) A hölgyi személy jelenleg rács mö­gött tartózkodik (tartóztat­ják), ám nemrégiben még egy vállalat SZTK-ügyeit intézte. Vegyük szemügyre. A dá­ma hatvanas éveit tapossa, koránál fiatalabbnak lát­szik, lelemény tekintetében pedig lepipálja a jóval fia­talabbakat is. Elsikkaszt például majdnem kétmilliót néhány röpke esztendő alatt. Hogy miképp? Az jílető vállalatnál ő küldi ki az utalványokat a gyesen le­vő anyukáknak, a táppénzt azoknak akik tartósan be­tegek. És dámánk rájön, hogy az ellenőrzés laza. fi­gyelmetlen. Lehetséges, hogy arra jön rá, hogy ellenőr­zés pedig egyáltalán nin­csen, s vérszemet kap. Mennek, mendegélnek az utalványok. Nyolcvanéves nénikének gyermekgondozá­si segélyt juttat, a pénzt persze visszaveszi tőle. És vesznek fel pénzt fik­tív személyek is. Az ötlet persze nem új. Gogol meg­írta már a Holt lelkekben. Csak amíg ott Csicsikov egykettőre lebukik, csillag­keresztesünk évekig éli nagystílű világát. Elegáns éttermekbe jár, hat-nyolc tagú társaságokat vendégel meg (mibe sem kerül?!), úgy öltözik, mint egy páva, kutyáját kutya­fodrász cicomázza, még azt is megengedi (mert sajnos megengedheti), hogy egy üzletvezetőt, aki figyelmez­teti arra, miként is illik vi­selkedni jobb helyeken, le­köpi. A férfiú mindezt az­zal magyarázza, hogy a ma­gyar vendéglátásban (borra­valóért ugyebár) ezt is el kell tűrni. Nem mesélem el az egész dokumentumjátékot. Gogoli vége van ennek is. A höl­gyet zsarolni kezdi vala­ki, aki rájön a turpisságra. És ö nem fizet. Belekerül a történetbe egy becsületes ember is, aki panaszt tesz ellene, ám miután a hato­sáé képtelenségnek minősí­ti a vádat, az kerül bajba. Jó néhány napot lenyom vizsgálati fogságban. A dokumentumműsorban legtöbbet a vendéglátósok beszéltek. Megtudtuk, hogv milyen is igazából a jó vendég. Olyan, mint a csil­lagkeresztes, tejel. Apropós. A hatvanon túli ügyintéző­nőt csak grófnőnek titulál­ták jobb vendéglői körök­ben, a másik epitheton or­nansszal ő ajándékozta meg magát. Mondván, hogyha lefizeti azt a rongyos nyolc­vanezret a zsarolónak, még most is ő volna a csillag­keresztes dáma Pesten. Szórakoztató műsornak szánták ezt a dokumentum­riportot, magam. megval­lom, nem tudtam derülni. Arra gondoltam — szabály­talan kritikusi magatartás, ítéljük meg a művet a ma­ga valójában —, ami nem került hangszalagra, a bel­6ő ellenőr monológjára, az igazgató magyarázatára, an­nak a bizonyára okos fej­tegetéseire, aki a belső ügy­menetet kidolgozta az omi­nózus vállalatnál. Az ellen­őrzés ugyanis a vezetés ré­sze. Eltűnt megint az áílam zsebéből kétmillió. A közös pénzből. Nem szakadok meg a kacagástól, nem is szóra­kozom. Elmegyek inkább, s meghallgatom a Csárdáski­rálynő csillagkeresztes dá­máit. Azok legalább nem lopó&ak. Petri Ferenc Ifjú matematikusok A Bolyai János Matema­tikai Társulat közzétette az 1985. évi Arany Dániel ma­tematikai verseny eredmé­nyét. A szegedi tanulók kö­zül az I. osztályosok verse­nyében, a szakközépiskolás tagozatban, 2. díjat kapott Szűcs Róbert, a Déri Miksa Szakközépiskola tanulója. (Tanára: Kovacsné Burai Klára). A matematika II. tantervű gimnáziumi tago­zatok versenyében I. fokú dicséretben részesült Kéri Rita, a Ságvári Endre Gya­korló Gimnázium tanulója. (Tanárai: Horóczi Ferenc, Pintér Lajosni). A gimnáziumi tanulók matematika II. tagozatos osztályainak versenyében III. díjban részesült Lipták László a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium ta­nulója. (Tanárai: Hajnal Imre, Pintér Lajosné). Kiváló orvosok, gyógyszerészek Közel az emberhez Beszélgetés dr. Cserháti István professzorral Semmelweis Ignácra, az anyák megmentőjére ünnep­ségen emlékeztek hétfőn, születésének 167. évfordulója al­kalmából a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Nagy­várad téri épületében. Dr. Pesta László, az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságénak elnöke köszöntöt­te az elnökség tagjait: dr. Pál Lénárdot, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkárát, dr. Csehák Juditot, a Minisztertanács elnökhelyetlesét, a tár­sadalmi, a tudományos élet más képviselőit, valamint az ünnepségen részt vevő egészségügyi dolgozókat. Dr. Medve László egészségügyi miniszter ünnepi megemlékezésében méltatta az egyetemes tudomány egyik legnagyobb egyé­niségének érdemeit, majd kitüntetéseket adott át a kima­gasló munkát végzett egészségügyi dolgozóknak. A Csong­rád megyeiek közül Kiváló Orvos kitüntető címet kapott dr. Cserháti István, a SZOTE rektora, egyetemi tanár, dr. Vereczky Csaba, a forráskúti egészségügyi körzet ügyve­zető körzeti főorvosa, Kiváló Gyógyszerész kitüntetést vett át dr. Stájer Géza, a SZOTE Gyógyszerészeti Vegytani In­tézetének docense. Szívből gratulálunk a kitüntetetteknek, s ebből az alkalomból közöljük munkatársunk Cserháti professzorral folytatott beszélgetését. — Nem hiszem, hogy szak­mai körökben szükség len­ne a bemutatkozásra, mégis hadd kérdezzem: professzor úr honnan jött? — Válaszolok, ha nem éle­zi ki úgy a kérdést: honnan jött és hová jutott. Ezt a megvilágítást ugyanis bor­zalmasnak tartom. Ma Ma­gyarországon nem érdekes, ki hol született. Alkalmas, vagy nem alkalmas, ez a döntő. Szóval: Salgótarján mellett, Etes-Albertaknán láttam meg a napvilágot, aoám a bányaeéogvár vas­esztergályosa volt. Egyedüli gyerekként mindenből, anya­giakból, figyelemből, törő­désből több jutott nekem, mint a nagyobb családban élőknek. Azért nem voltam én soha egyedül, ,és nem is maradtam ki semmi rossz­ból. Gondolkodnom kell, va­jon melyik testrészem nem törött el abban az időben — Ah indíttatásban kinek tulajdonítja a legnagyobb szerepet, ki volt önre — a későbbi életét is meohatá­rozó — hatással? — A bányatelep iskolája, és annak is Kerényi Dániel nevű tanítója, aki tudomá­som szerint ma is él. Olyan növénytárat gyűjtött össze az évek során, hogy a szem­léltető oktatás kellékeként ma bármelyik jól fölszerelt iskola megirigyelhetné. Kü­lönös gonddal ügyelt a tisz­taságra, emlékszem: az osz­tályba nem vihettünk be élelmet, s rendszeresen hasz­náltunk szappant, kéztörlőt. Ha az előmenetelem is ér­dekli, nos, színjeles sose voltam. — Az elemi után merre vezette az útja? — Tanárom biztatására a Chorin Ferenc Gimnázium­ba mentem, ahol, mint min­den valamire való diák, tet­tem a dolgom. Nem mond­hatom, hogy kora gyermek­korom óta orvos szerettem volna lenni. Sőt, többször gondoltam vágyódva a mér­nöki pályára. Nyolcadikos gimnazista koromban mégis a pesti orvostudományi egye­temre jelentkeztem, ahová a fölvételi vizsga után be is kerültem. — Ügy tudom, diplomáját mégis Szegeden vette át. — Elsős egyetemistaként még nem tudtam mást Sze­gedről, mint azt, hogy itt a Tisza, a dóm, a szabadtéri. Nyáron aztán fölhívtak a vallás- és közoktatásügyi minisztériumból, nem. len­ne-e kedvem átmenni a sze­gedi egyetemre. „Nem" — feleltem, hisz szüleimtől még távolabb kerülök. Egyik ba­rátom biztatására: „megsze­reted, meglátod, lehet, hogy még ott is maradsz" — mondta, végül is beadtam a derekam. — Legendák keringenek az akkori kollégiumi légkör­ről. — Valóban meghatározó volt ez valamennyiünk szá­mára. Ott nem lehetett nem tanulni. Csak egy jellemző példa az igényességre: ha valaki „jó" érdemiegyet ka­pott a vizsgún, vigasztalón megveregettük a vállát: nem baj, legközelebb job­ban sikerül." Az eredménye­ket közszemlére kifüggesz­tettük, kinek a dicsőség-, kinek meg a szégyentáblára. Reggel 6-tól este 10-ig ki-ki a maga kis zugában tanult, a vizsgaidőszakban még a kapu is be volt zárva. Ezt a légkört megirigyelték a sze­gediek is, néhányan közülük is beköltöztek a kollégium­ba. — Az egyetemi évek alatt kóstolt bele a közéleti tevé­kenységbe is. — Másodéves fejjel let­tem az akkor megalakult DISZ egyetemi bizottságá­rak titkára. A fiatalok moz­galmi életében akkor erö­sebb volt a pártirányítás, átvettük a pártmunkára jel­lemző merevebb módszere­ket, de valahogy mégis lel­kesebbek voltunk, mint a mai diákok. — Professzor úr szűkebb szakterülete a haematológia. Mikor kezdődött ez a von­zódás? — A haematológiával a belgyógyászat és a kórbonc­tan tanulása közben talál­koztam először, aztán ak­kor, amikor hallgatóként a kórélettani intézetben. a kórbonctanon dolgoztam. — S mi döntötte el az életre szóló „frigyet"? — Az, hogy végzés után Hetényi professzor l-es bel­klinikájára kerülhettem. Megint csak a munkahely inspiráló légkörét kell em­lítenem: itt mindenki napi munkája mellett olvasott, nvelvet tanult, gondolatait őszintén megoszthatta az es­te 6 és 8 közötti folyosói beszélgetéseken. Szinte szer­tartásszámba mentek Heté­nyi professzornál a „fülbe gyónások", amikor tanácso­kat adott. Ügy tartotta, a fiatalok dolga, hogy nyelvet tanuljanak, főként monog­ráfiákat olvassanak, -hogy majd az új eredmények be­fogadásához. a saját kutatá­sokhoz megfelelő szemléletet alakítsanak ki. Mindezt ke­mény rutinmunkával egé­szítettük ki. Egy-két év után kérdezte meg tőlem az egyik tanársegéd, hogy mivel aka­rok foglalkozni. Mondtam, haematológiával. Akkor ke­rültem kapcsolatba Kelemen Endre professzorral, és ez­után jöttek az éjszakába nyúló kísérletek. — Töretlen és sima volt a kutató útja? — Az intézetvezetőnek köszönhetően, igen. Julesz professzor ideién már több tudományos fokozatú ember volt az l-es belklinikán, mint az egész egyetemen, ö engem is hagyott dolgozni, sőt, biztosította a föltétele­ket, hogy a vérlemezkekép­zés szabályozásával foglal* kozzam. Ebből a témából irt kandidátusi disszertáció­mat 1967-ben védtem meg, a nagydoktorit — noha már 1973-ban elkészültem vele — 1983-ban. — Miért? — Nyakamba szakadtak a klinika igazgatásának gond­jai, egyéb funkcióknak tet­tem eleget. A SZOTE párt­bizottságának titkára vol­tam 1968-tól 1975-ig, majd attól az évtől kezdve okta­tási rektorhelvettes Petri professzor mellett, akinek nyugdíjba vonulása óta, las­san egy éve, én látom el a rektori teendőket. — Mind e mellett oktat és vizsgáztat is. Mennyi időt tölt el professzor úr a be­tegágyak mellett? — Rendszeresen vizitelek, a betegek sorsát érintő, min­den komoly eldöntendő kér­dés nálam csapódik le. — ön szerint milyen az ideális orvos? — Mindenféle tekintetben legyen ember. Legyen képes emberi kapcsolatokat létesí-' teni, megtartani. Munkájá­val. alapos szakmai ismere­tével, adottságaival érje el, hogy a betegek bizalmukba fogadják. Elengedhetetlen­nek tartom az őszinteséget: ha mi elvárjuk ezt a beteg­től, joggal kérik számon tő­lünk is, még akkor is, ha ez netán kellemetlen. De a ba­ja ecsetelésében addig men­jünk el, amíg ebből neki haszna van. Hasznosnak len­ni... Azért i.s foglalkozom társadalmi munkával, mert ha az emberrel foglalkozom, a- betegséget okozó behatá­sokat, külső tényezőket is megismerem. Ügy érzem, az. a helyes, ha az orvos közel kerül az emberekhez, szak­máján kívül is. Chiltán Ágnes Semmelweis-nap a SZOTE-n Egészségügyi dolgozók kitüntetése Semmelweis' születésének évfordulóján, tegnap, hétfőn ünnepséget rendeztek a Sze­gedi Orvostudományi Egye­temen is. Dr. Minker Emil egyetemi tanár, általános és oktatási rektorhelyettes ki­tüntetéseket nyújtott át a SZOTE kimagasló munkát végzett dolgozóinak. Kiváló Munkáért kitüntetést kapott: dr. Bálint Gábor docens (I. számú belgyógyászati klini­ka), Dávid Lászlóné asszisz­tens (gyermekgyógyászati klinika), dr. Kovács Adám docens (fogászati klinika) és Zelei Petemé szakácsnő (gazdasági igazgatóság). Miniszteri Dicséretben ré­szesült: Funksz Zoltánná osztályvezető ápolónő (sebé­szeti klinika), Kondorosi Andrásné asszisztens (anaes­thesiológiai intézet), Kopo­novics Antalné takarítónő (I. számú belgyógyászati kli­nika), Nyári Józsefné écpo­lónő, műtősnő (fogászati klinika), Sós Miklós raktá­ros (II. számú belgyógyá­szati klinika), dr. Végh Pál docens (kísérletes sebészeti intézet). Nyugállományba vonulása alkalmából a Kiváló Mun­káért kitüntetést • vette át: Aradi Mihály csoportvezető (gazdasági igazgatóság), dr. Bara Dénes egyetemi tanár (Kórbonctani intézet), Bo­donyi Sándor varrodavezetö (gazdasági igazgatóság), Kecskeméti Katalin ápolónő (gyermekgyógyászati klinika). Miniszteri Dicséretet ka­pott: Forrai Jusztina taka­rítónő (gyermekgyógyászati klinika), Hegyi János ápoló (ideg-elmegyógyászati klini­ka), Jójárt Sándorné mosó­nő (gazdasági igazgatóság), Pigniczki Györgyné beU-g­felvevő (gazdasági igazgató­ság), Stanics Béláné asszisz­tens (vértranszfúziós állo­más). Tokaji Lajosné osztály­vezető ápolónő (szemészeti klinika) a budapesti ünnep­ségen vette át a Kiváló Munkáért kitüntetést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom