Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-15 / 164. szám
Hétfő, 1985. július 15. VBSSSSSSSS83BMI M I SPORT I Vitorlázórepülő NB Molnár hetedik, Mihók tizedik Vívás Döntő magyarok nélkül m y-JX'-t-r Rúdugrásban Szenzációs világcsúcs A párizsi nemzetközi atlétikai versenyen rúdugrásban a szovjet Szergej Bubka elérte a 6 méteres álomhatárt, új világcsúcsot állított fel. A szovjet atlétika kiválósága első kísérletre átvitte az 570 cm-t, majd azonnal 6 méter magasra emeltette a lécet. Az első két kísérlete nem sikerült, harmadikra azonban átvitte a magasságot, s megjavította saját tavaly augusztusban Rómában elért 594 cm-es rekordját. Lábteniszverseny Nagyszabású lábteniszverseny lesz július 20—21-én a Napfény Szálloda és Üdülőközpont (Dorozsmai út 2. sz.) pályáin. Az egyéni és páros bajnoksággal kapcsolatban a 61-255-ös és 61-666os telefonszámon lehet érdeklődni, nevezést a helyszínen is elfogadnak. Ugyancsak ezeken a számokon érdeklődhetnek azok a magánszemélyek és vállalatok, intézmények, melyek rövidebb vagy hoszszabb időre igénybe óhajtják venni a teniszpályákat. Teniszverseny amatőröknek A szegedi Halidey Tenisz Klub a Napfény Szálloda és Üdülőközpontban (Dorozsmai út 2. sz-) országos jellegű női és férfi egyéni, valamint páros bajnokságot rendez amatőröknek július 27—28-án. Jelentkezni július 26-án 18 óráig lehet a 61-255-ös és a 61-666-os telefonszámon, vagy szemé-, lyesen az üdülőközpontban. Barcelonában vasárnapra szinte teljesen kiürültek az utcák,' a tikkasztó melegben, a másfél milliós lakosú városban jobbára otthon, vagy a hűs tengerben kerestek felüdülést az emberek. A világbajnokság két sportcsarnokában kevés volt a néző, talán csak azok voltak a tribünökön, akiknek ez hivatalból kötelességük volt. Reggel a kardozók kezdték meg küzdelmüket, meglepetésre csak' 67-en indultak. A magyarok az első fordulót még biztosan vették. Gedővári és Nébald György továbbjutott a harmadik fordulóból is, így a legjobb 16 között vannak mind a ketten 4—4 szovjet és bolgár, 2—2 olasz és lengyel, 1—1 amerikai és francia vívóval együtt. Kiesett az olimpiai bajnok franci?. Lamour. * Három évvel ezelőtt a római világbajnokságon nagy szenzációt keltett, amikor nem jutott magyar női tőröző a döntőbe. Ez a ritkaság vasárnap megismétlődött a barcelonai sportcsarnokban. A vigaszverseny utolsó előtti fordulójában Stefanek 1:6 után még egyenlített az olasz Spara'ciari ellen, de a befejezés már nem sikerült, 8:7re vesztett, így ő is kiesett, nem maradt több magyar a versenyben. Simon László felvétele A záróünnepélyen megjelenteket Palotai Jenő alezredes, az MHSZ Csongrád megyei titkára köszönti. — A győzteseknek és helyezetteknek felajánlott tiszteletdíjak fgy kellett volna tippelni! Viszonylag hosszú, két hétig tartó sorozat, a Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság záróaktusára került sor szombaton, a szegedi repülőtéren. Az ünnepélyes befejezésen Palotai Jenő alezredes, az MHSZ megyei titkára köszöntötte a vendégeket — köztük dr. Cserháti Istvánt, a SZOTE rektorát, az MSZMP Központi Bizottságának tagját. Horváth Károlynét, a megyei pártbizottság titkárát, Szabó G. Lászlót, a megyei tanács elnökhelyettesét —, a megjelenteket. A bajnokság nyolc versenynapjának tapasztalatait Hegedűs Dezső, a sportbizottság vezetője értékelte. Elmondta, meglehetősen mostoha időjárási viszonyok között került sor a 30. bajnokságra, az értékelhetőség majdhogy borotvaélen táncolt kezdetben, a későbbiekben azohban a javuló mikroklíma lehetővé tette a tavalyi eredményeket csak megközelíteni tudó verseny lebonyolítását, illetve befejezését. Az előző évben tíz, az idén például csak nyolc nap volt alkalmas felszállásra, a feladatok teljesítésére. A bajnokságot .szabad és standard kategóriában rendezték. 49 pilóta nevezett, közülük csupán kettőnek nem értékelhető az eredménye. A nyolc nap során 681 felszállás volt. a pilóták 2090 órát repültek, összesen 110 ezer 303 kilométert tettek meg a levegőben. Az útvonal-hasznosítás (a kiadott és teljesített kilométereket tekintve) az időjárási viszonyokhoz mérten igen jónak mondható, 80,6 százalékos volt. Az 500 kmes táyot 26-an teljesítették, ketten, Kaszab István (MHSZ Szolnok) és Barka József (MHSZ Szolnok) először jutott túl ezen a távolságon. Első osztályú minősítést 18-an. másodosztályút 14-en, harmadosztályút 8-an értek el, arany-, ezüstös bronzjelvényes minősítést egy-egy ifjúsági versenyző szerzett. A szegedi pilótáknak, a standard kategóriában induló Molnár Gézának ezúttal az összetettben a hetedik, Mihók Józsefnek (szabad kategória) a tizedik hely jutott. A 8. versenynap eredmé* nyei. Szabad osztály. (Szeged, Berettyóújfalu, Mátészalka, Szeged) 508 km-es tört vonalú hurokrepülés: 1. Mihók (MHSZ Csongrád Megyei ítKJ 1000 pont (81,04 km/óra átlagsebesség), 2. Polonyi (MHSZ Csepel RK) 994,26, 3. Csordás (MHSZ Malév RK) 981,44. Az összetett verseny végeredménye: 1. Papp Sándor (MHSZ Csepel RK) 7403,98, 2. Halasi (MHSZ Békéscsabai RK) 7361.71, 3. Polonyi (MHSZ Csepel RK) 7337,44, . .. 10. Mihók József (MHSZ Csongrád Megyei RK) 6088,17. Standard osztály. (Szeged, Berettyóújfalu, Mátészalka, Szeged) 508 km-es tört vonalú hurokrepülés: 1. Laurinyecz (Békéscsabai RK) 1000 pont (80,98 km/óra átlag), 2. Blonde (francia) 975,13, 3. Borosnyai (MHSZ Nyíregyházi RK) 969,00. Az összetett verseny végeredménye: 1. Petróczy György (MHSZ Csepel RK) 6443,69 2. Borosnyai (MHSZ Nyíregyházi RK) 6049,69, 3. dr. Kesselyák (MHSZ Nyíregyházi RK), ... 7. Molnár Géza (MHSZ Csongrád Megyei RK) 5562,50. 1. Antwerpen—Brcmcn 0-6 2 2. Jena—Malmö 1-0 1 3. Twente—Düsseldorf 0-0 X 4. Admira—Bröndby 3-0 1 5. Poznan—Göteborg 1-4 2 6. Videoton—AIK Stockholm 1-0 1 7. Bohemians Praha—St Gallen 4-2 1 8. Slavia praha—Wismut Aue 2-0 1 9. Viking—Braunschweie 2-1 1 10. Gdansk—Sparta Praha 3-2 1 11. Zürich—Lyngby 1-3 2 12. Young Boys—/TE 4-1 1 13. Eisenstadt—O. Dózsa i , 0-1 2 -r 1 Aarhus—Górnik Zabrze 2-3 2 Könnyűbúvár OB Tóth országos csúccsal bajnok Olimpiai ötpróba Száznál többen úsztak Az Olimpiai ötoróba ötödik akciójára, az úszás kispróbájara került sor a hét vérén az ország különböző részeiben, többek között Mártélyon. A 2500 méteres táv leúszása (másfél óra alatt kellett teljesíteni) 107en jelentkeztek, mindössze ketten nem tudtak megbirkózni a feladattal. A Holt-Tiszában lebonyolított versenyen a nőknél a HVSE három úszója, Fejes Anikó, Karasz Hilda és Mónus Anikó egyszerre ért a célba, mindhárman 33 perc 14 másodperc alatt tették meg a távot. A férfiaknál a 13 éves Csikós Gábor, a HVSE sportolója bizonyult a leggyorsabbnak. A rendben, zökkenőmentesen lezajlott verseny végén Debreczeny Pál, a megyei TSH elnöke elégedetten nyugtázta: „Tartottam egy kicsit ap akció sikertelenségétől. a,z úszás nem gyerekjáték, szerencsére aggodalmam feleslegesnek bizonyult." Az uszonyos és búvárúszó országos bajnokságnak Dunaújváros ad otthont. A fedett uszodában sorra kerülő versenyen 12 egyesület 83 sportolója vesz részt. Az első napon kilenc számban avattak bajnokot, köztük volt Tóth Katalin, az MHSZ Murena Szeged versenyzője is. A második nap hullottak a csúcsok, s ami külön örvendetes, Tóth is feliratkozott a listára, 400 m-es búvárúszásban döntötte meg a csúcsot. A szegediek eredményei. Nők. Búvárúszás. 50 m: ...2. Tóth K. (MHSZ Murena) 20,47, ... 4. Veszel inov (MHSZ Murena) 21.60. 100 m. Bajnok: Tóth K. (MHSZ Murena) 45,30 Uszonyos úszás. 400 m:... 2. Ginczinger (MHSZ Murena) 3:39,09, ...6. Veszelinov (MHSZ Murena) 3:58,61. 4X200 m váltó: ... 2. MHSZ Murena 7:12,88 200 m: .... ... 2. Ginczinger 1:43,60, 3. Veszelinov 1:47,22 (mindkettő MHSZ Murena). 800 m: ... 2. Ginczinger (MHSZ Murena) 7:37,73. Búvárúszás. 400 m. Bajnok: Tóth K. (MHSZ Murena) 3:36,10, országos csúcs (régi 3:38,52). Uszonyos úszás. 100 m: ... 2. Veszelinov 49,08, 3. Ginczinger 49.12 (mindkettő MHSZ Murena) 4X100 m váltó: Bajnok: MHSZ Murena (Bernátsky, Ginczinger, Tóth, Veszelinov) 3:17.10. Férfiak. Búvárúszás. 50 m: ...5. Börcsök (MHSZ Murena) 19.21. 100 m: ... 5. Szalka (MHSZ Murena) 43.80. Uszonyos úszás. 4X200 m váltó: ... 5. MHSZ Murena 7:30.52 100 m: ... 3. Sárdi (MHSZ Murena) 44.68. 4X100 m váltó: ... 3. MHSZ Murena 3:03.11. Újra a Hungalu Kupáért Sax felzárkózóban Előkészületi mérkőzésen * Békéscsaba—SzeolDélép SE 2-1 (0-0) Keddtől három napon át újra rangos vizilabda-eseménynek ad otthont a vásárhelyi strand úszómedencéje. 1982 volt az első dátum a torna életében, és azóta minden évben megrendezik a vásárhelyiek a már hagyományossá vált sporteseményt, a Hungalu Kupa vizilabdatornát., A rendezők a Mag"ar Alumíniumipari Tröszt Alumíniumszerkezetek Gyára Hódmezővásárhely és a helyi városi sportegyesület ezúttal is rangos mezőnyről gondoskodott. Az idén szereplő hat csapat közül három először játszik a Hungalu Kupáért. Első ízben szerepel Vásárhelyen a jugoszláviai Primőrje Rieka <•• ipnta <s szintén ezúttal •• •-••/trák együttes t* .••• Swien Vereblöször vesz részt a tornán a Szeol-Délép SE OB l-es csapata is. Jelen lesz még a romániai Nagyvárad együttese, illetve 1984 után újra Vásárhelyen láthatják az érdeklődők a len; gyei Anilana Lódz csapatát, r * • 111 * i i n i ... Megpróbálja a kupát elnyerni a másik megyei OB l-es gárda, a Szentesi Vízmű csapata is, és természetesen láthatja saját OB IIes kedvenceit is a helyi közönség. A torna műsora. Július 16. (kedd). 16 óra: ünnepélyes megnyitó 16.30tól a Szeol AK—Lódz, a HVSE—Rieka, majd a Wien —Nagyvárad mérkőzésre, kerül sor. Július 17., (szerda).: 9 órától a Itódz—Rieka, a Wien —HVSE. á Szeol—Nagyvárad találkozót bonyolítják le, mig délután fél 5-»öl a Rieka—Wien, a HVSE—Szeol AK és a Lódz—Nagyvárad játszik. Július 18. \ (csütörtök): 9 órától a Szeol AK—Wien, 11VSE—Lódz, Nagyvárad— Rieka összecsapásra kerül sor, míg délután szintén fél 5-től a Wien—Lódz, a Szeol —Rieka és a Nagyvárad HVSE mérkőzésekre kerül sor. 19.30-kor az ünneDélyes eredményhirdetéssel fejeződik be a háromnapos program. A svájci Bielben függőjátszmákat fejeztek be a férfi sakkvilágbajnoki zónaközi döntőn. Sikerrel járt a magyar résztvevő, Sax. Gyula, aki az izlandi Peturssont legyőzte. Már 3,5 pontos, és kezd felzárkózni a középmezőnyhöz. Az élcsoport állása: Vágányán 7, Van der Wiel (holland) 6,5, Szokolov (szovjet) 6, Seirawan 5,5 (1) pont. A TÁPÉI ESK IS ELKEZDI. A területi labdarúgó-bajnokságban való indulás jogát a Délép SG-től öröklő Tápéi ESK csapata ma elkezdi a felkészülést a bajnoki évre. A hírek szerint tobb volt építős játékos tart a „világ <közepe" felé, velük mindenképpen" erősödik az előzőekben megyei bajnokságban szereplő gárda. <A vezető edző a korábban a Dózsánál, majd a Délépnél tevékenykedő 'Mészáros Sándor lett. LADÁNYI NEGYEDIK. Atlétikai Videoton Kupa néven a magyar, az osztrák és a görög férfi válogatott a Népstadionban méri össze tudását. A magyar csapatban helyet kapott Ladányi Zsigmond, a Szeol-Délép SE súlylököje is. A szegedi sportoló 18,56 m-es eredményével a negyedik helyen végzett. CSEH KATALIN BRONZÉRMES. Az atléták országos junior bajnokságán az SZVSE futónője, Cseh Katalin 3000 m-en 9:50.4 perccel a harmadik, 1500 m-en 4:30.78 perccel az ötödik helyen végzett. Sári Zoltán — szintén az SZVSE atlétája — az NDK— Románia—Magyarország Ifjúsági viadalon. Lipcsében 800 m-en 1:52.54 perccel a második, 1500 m-en 4:01.26 perces idővel az ötödik helyet szerezte meg. Békéscsaba, 500 néző. Vezette: Bogyó. Szeol-Délép: Csehó (Hornyák) — Varga, Fábián, Kántor, Polyvás — Orosházi (Takó), Kőhalmi, Gruborovics — Szabó l. (Pető), Kun (Márton), Deák. A szegediek „vegyes csapata" először játszott ilyen összetételben előkészületi mérkőzést, s ahhoz képest, hogy a szeolosok és építősök gárdája tulajdonképpen az ismerkedésen jutott túl, nem okozott csalódást. A gótokat Pásztor (11-esböl), Szabó L-, illetve Márton lőtte. Kőhalmi 1-0-as állásnál 1 l-est hibázott. Szabó Gyula, Balázs kisebb sérülés miatt nem szerepelt. Szélpál az utánpótlás-válogatottal készül, de ő is a maródiak sorát szaporítja, jelenleg a Sportkórház lakója. A korábbi, most kiújult sérülésével bajlódó játékos előreláthatóan a hét közepétől ismét bekapcsolódhat a felkészülésbe. A Szeol-Délép szerdán nemzetközi barátságos mérkőzést játszik délután 5 órától a Széregi úton, ellenfele az NDK-beli Zwickau együttese lesz. * A sok, nagy csatát megért alsóvárosi pályán, a Szabadság téren a „nagyobb testvér" az SZVSE köszöntötte a jubilánst. Az elmúlt ötven év történetét Ábrahám László, a csapat mindenese — aki szinte a kezdettől fogva ott van az alsóvárosiak mellett — ismertette. A vendégek nevében. Kiss Péter, az SZVSE szakosztályvezetője üdvözölte a csapatokat. SZVSE—Alsóvárosi MÁV 4-1 (l-l) Szabadság tér, 800 néző. Vezette: Szailer. SZVSE: Üjhelyi — Deák, Hágelman T., Szrenka, Miklós (Tóth J.) — Prágai (Jakus), Simái, Hegyesi, Márki — Apró, Tóth G. Edző: Tóth Lajos. Alsóváros: Varga (Nagy M.) — Horváth (Rényi), Bolgár (Orosz), Kovács, Császár — Pipicz, Barna, Karsai — Lukács, Szélpál, Tóth (Gábor). Edző: Bólya János. Az egy qsztállyal följebb játszó SZVSE megérdemelten nyert. Góllövő: Simái, Tóth G., Márki, Apró, ill.: Lukács. t