Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-01 / 152. szám

75. évfolyam, 152. szám 1ÍJ85. július 1., hétfő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint Differenciálás és bérkép T alán kevesen tudják: tavaly az állami iparban dol­gozó fizikai munkavállalók havi átlagbére 5 ezer 283 forint volt, átlagkeresete pedig 6 ezer 465 fo­rint. S talán van, akit érdekel, hogy ugyan miként diffe­renciálódtak — ha úgy tetszik: „szóródtak" — az imént jelzett átlagbérek és átlagkeresetek az egyes iparágak, vál­lalatok, sőt a vállalatokon belüli egyes munkahelyek kö­zölt. Végtére is ugye, azt hirdetjük, hogy az anyagi ösz­tönzésre fordítható összegeket' diferenciáltan, tehát a való­ságos munkateljesítményekkel arányosan kell(ene) elosz­tani. A kérdésekre a Központi Statisztikai Hivatal 1385 áp­rilisában kiadott — a nagyipari munkásság jövedelmi vi­szonyait, élet- és munkakörülményeit elemző — jelentése ad választ. Az első megállapítás, hogy az iménti átlagok­hoz képest 2,7 százalékkal volt magasabb a közlekedésben, a posta kötelékében és a távközlésben dolgozó fizikai munkások bére, illetve munkahelyi keresete. A vízgazdál­kodásban dolgozók munkahelyi átlagkeresete pedig 1,6 szá­zalékkal magasabb, mint az átlag. Máris kimondhatnánk, hogy no lám: nem is olyan lényegtelen differenciálódás, csak hát ugye. nem tudni, hogy végül is mire vezethető vissza ez a különbség? A postások, a közlekedésiek, a táv­közlésiek vagy a „vizesek" átlagosnál is magasabb — s vajon mi módon mérhető? — munkateljesítményeire vagy inkább csak arra, hogy ezek az ágazatok is krónikus mun­kaerőhiánnyal bajlódnak? Gyaníthatóan, még ma sem beszélhetünk igazán telje­sítményelvű keresetdifferenciálódásról, különösen ha meg­gondoljuk, hogy — ugyancsak a KSH már idézett, s alig egy hónappal ezelőtti jelentése szerint — az elmúlt évti­zedben a kohászatban, az építőanyag-iparban és a köny­nyűiparban az átlaghoz közeli volt a keresetnövekedés. Vajon mi okból, amikor egyik sem nevezhető afféle siker­iparágnak? Ami viszont érthető: az átlagosnál jóval ma­gasabb keresethez jutottak a vegyiparban dolgozó fizikai munkások, ám a teljesítményeivel ugyancsak nem tündök­lő gépipar kereseti viszonyai jócskán .— mintegy 8—10 százalékkal — elmaradtak az átlagtól. A bérkép tehát meglehetősen színes, a differenciált­sággal kapcsolatos indítékok és • megfontolások azonban aligha egyértelműek. Nyilván azért is, mert a mindenkori bér-, illetve kereseti arányokat nemcsak az egyes ipar­ágak valóságos teljesítményei, a piacon is értékesíthető produkciói, hanem a különböző okok miatt elhatározott központi bérintézkedések — mondjuk ki: a teljesítmények­től gyakorlatilag független központi bérpreferenciák — is befolyásolják. Ha például a papíriparban krónikus mun­kaerőgondokkal bajlódnak, akkor előbb-utóbb elhatározzák a központi forrásokból finanszírozott egyszeri béremelést. Ha egyre többen hagyják el a ruházati ipart, akkor — és végveszélyben — megint csak jön a központi segítség. Ha hovatovább nincs, aki vállalja a több műszakos munka­rendet, akkor — mint legutóbb — emelik a műszakpótlé­kot, s mert röpke néhány hónap alatt kiderül, hogy nem eléggé emelték, hát újabban további „pótlékolásról" gon­dolkodnak és vitáznak. Részben — s alighanem nem kis részben — az ilyes­fajta intézkedéseknek is köszönhető, hogy az elmúlt évek­ben átrendeződött a legjobban és a legrosszabbul fizető ipari ágazatok sorrendje. Például: 1974-ben a kohászat volt a legjobban fizetők második helyén, s tavaly már a papír­ipar. Tíz évvel ezelőtt a nyomdaipar foglalta el a harma­dik helyet, jelenleg még a legrosszabbul fizető öt alágazat között sem található. (Megkockáztatható: előbb-utóbb, a már-már katasztrofális munkaerőgondokkal kínlódó nyom­daipar is megkapja az ilyenkor esedékes központi segít­séget, s ez esetben előbbre sorolhat a kereseti ranglistán, netán még a tíz évvel korábbi helyét is elfoglalhatja.) Menjünk „lejjebb", a vállalati szférába. Bér-, illetve keresetdifferenciálás ügyében itt részleges, de minden­képpen figyelemre méltó változást a néhány évvel ezelőtt elhatározott bérszabályozási kísérlet hozott. A kísérletezők esetenként megháromszorozták a normál szabályozás által adómentesen engedélyezett bérszínvonal-növekményt. Jó­részt ennek volt köszönhető, hogy tavaly, a legnagyobb és a legkisebb mértékű béremelést végrehajtó vállalatok között nem kevesebb, mint 15 százalékpontos eltérés volt kimutatható. H a vállalatokon belül is vizsgálódunk, akkor megint csak megkérdőjelezhető a bér-, illetve a kereset­differenciálási gyakorlat. Nagy általánosságban — de aligha' vitatható módon — megállapítható, hogy ha ta­pasztalható is valamiféle erőteljesebb munkahelyen belüli differenciálódás, akkor a jórészt a túlórázásra, a vgmk-te­véken.vségre, a pótlékokkal megfejelt több műszakos mun­karend vállalására vezethető vissza. Vagyis: a főmunkaidő­ben nyilván kimutatható teljesítménykülönbségek bér-, il­letve kereseti konzekvenciái még aligha fölfedezhetők. E jelenség nem újkeletű. Okainak boncolgatása messzire ve­zetne, s napjainkban — alig néhány hónappal az új ke­resetszabályozási rendszer bevezetése után — talán célsze­rűtlen is. Egyelőre csak annyi gyanítható, hogy a munka­teljesítmények szerinti keresetdifferenciálás elsősorban nerr\ a mindenkor érvényes keresetszabályozás függvénye. Nagy a veszély, hogy a kellőképpen meg nem fizetett legjobbak elhagyják a nagyipart, s kényszerűségből in­kább a gazdaság nem haszontalan, de mégis csak kevésbé jelentős területein tevékenykednek. Csak azért, mert itt igen, amott Dedig — a nagyiparban — anyagilag nem ka­matoztathatják képességeiket, szaktudásukat és munkatel­jesítményeiket. V. Cs. flz ide^n és forgása Belvárosi panoráma Midőn e sorokat kopogom az írógépen, a Tisza vízállá­sa 526 centiméter; mire ezek a sorok napvilágot lát­nak, az általam ismert adat hibás lesz. A folyó árad. A partfürdő pénteken megnyílt már, de hát ez is késés, mint ahogy az is, hogy a szokottnál tovább aludták ál­mukat az úszóházak is a ki­kötőben. Elég volna most kevesebb is a vízből! Hogy kilegyünk belőle ... Vasárnap reggel azért na­pozókat már itt is, ott is láttam. Talán a főszezonra kegyes lesz hozzánk az idő­járás ... Olvasgatom a Roosevelt téri halászcsárda júliusi ét­lapját. Reggeli kilenc óra múlt csak néhány perccel, de éhséget érzek máris. Fi­lézett pontypörkölt galuská­val, rántott harcsamáj, ke­csege roston, békacombok Orly módra. Gyűlik a nyál a számban. És számolok. Vá­logathatnék harmincnégy fé­le finomságból. — Kérhetnék bármit ezek közül az ételek közül? Sántha Ferencné üzletve­zető-helyettes bólint. — Természetesen. Talán kecsegét nem tudunk min­dig felszolgálni... Az árak: negyven és het­ven forint között. Nem tű­nik megfizethetetlennek a csárda, különösen, ha meg­gondoljuk, hogy csuszát már tizenegyért is lehet kapni. — Mi okozza önöknek a legnagyobb gondot? — Nézze, mi annak örü­lünk a legjobban, ha egy gombostűt sem lehet elejte­ni nálunk, de akkpr, ha egyszerre érkezik két népe­sebb csoport és sültet kér­nek, főni kezd a fejünk ... Kellemes gond. A Royal-szálló főportásá­val a szállodaipar néhány közgazdasági vonatkozásáról beszélgettünk a hallban. Ügy Dóm tcri előkészületek. Nóvák András cs Albert László díszleteket festenek látszik, itt is'sok a begyű­rűzés. — Hogy megy a bolt? — Szombaton fél ház volt, ma alig van üres szobánk. Három turistacsoport szállt meg nálunk; a Szovjetunió­ból, Lengyelországból, illet­ve Bulgáriából jöttek. Szűcs András elnézést kér. Valutát kell beváltania. Ber­regteti egy kicsit a gépecs­két. — Milyen szezon várható? — Hááát — mondja leg­alább három á-val —, saj­nos, úgy vélem, hogy vala­mivel gyengébb a tavalyi­nál. Az idén például nincs ipari vásár Szegeden. — Mennyibe kerül egy szoba önöknél? — Kétágyas szoba reggeli­vel egy napra ezerszázötven forint. — Es mennyi volt tavaly? — Kétszázzal kevesebb. Mondjuk, hogy begyűrű­zés ... A Szeged Tourist Klauz31 téri irodájában csak a sze­mélyzet. — Pedig ön előtt többen is jártak itt — mondja Vass Györgyné csoportve­zető. — Mi célból? — Legtöbben valutát vál­tani jöttek, néhányan fizető­vendég-szobát kerestek, és ha már keresésnél tartunk, sokan vásárolnának a Pano­ráma sorozatban megjelent Szeged útikönyvből. — Es? — Kifogyott. Nincs. — Mi van helyette? — Szeged-térkép. Megtudom, hogy minden szolgáltatás megindul a na­pokban, járnak a sétahajók a Tiszán, a konflisok és a vadonatúj városnéző pano­rámabusz az utcákon, várja vendégeit a kemping. A Szeged étterem előtti droszton egyetlen kocsi, az sem sokáig, mert velem egy időben szólítja meg a ko­csiban levő hasbeszélő a taxi pilótáját, Mojzes La­jost. — Hogy készülnek a sze­zonra? — Teljes létszámmal, sen­ki sem megy szabadságra. Hajtani fogunk. És el is hajt, Szavatarló ember. A Szeged étterem terasza fölött, mintha egy óriási hal bordázata volna, csőváz. Egyelőre hiányzik róla a ponyva. — Nem sokáig — mondja Jancsika Sándor üzletvezető. — Segítségünkre sietett a KSZV, ingyen kapjuk tőlük a tetőt, köszönet érte, s kö­szönet az Állami dijas ola­josbrigádnak is, társadalmi munkában szerelték be a villanyt. — Akkor nem zavar majd senkit az időjárás . .. — És kihozzuk a teraszra a zenekari is. — Más? — Két héten belül műkö­dik a bárban a légkondicio­náló. — Örömhír, mert eddig főni lehetett odalenn ... Éte­lek? — Mindenféle, és a két specialitásunk, a vörösboros sertésborda és a csülök pék­né módra. — Gond? — Kevés a szakács, de hát ez érthető, sok a vállalat­nál a szerződéses üzlet. Nem kommentáljuk a dol­got. Kommentárt az érdemel­ne, hogy miért nem elég tiszta a Belváros, miért van annyi építési anyag szét­szórva azi utcán és téren? De hát van még idő fanlar­ébredésig ... P. F. 4 » \

Next

/
Oldalképek
Tartalom