Délmagyarország, 1985. július (75. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-01 / 152. szám
75. évfolyam, 152. szám 1ÍJ85. július 1., hétfő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint Differenciálás és bérkép T alán kevesen tudják: tavaly az állami iparban dolgozó fizikai munkavállalók havi átlagbére 5 ezer 283 forint volt, átlagkeresete pedig 6 ezer 465 forint. S talán van, akit érdekel, hogy ugyan miként differenciálódtak — ha úgy tetszik: „szóródtak" — az imént jelzett átlagbérek és átlagkeresetek az egyes iparágak, vállalatok, sőt a vállalatokon belüli egyes munkahelyek közölt. Végtére is ugye, azt hirdetjük, hogy az anyagi ösztönzésre fordítható összegeket' diferenciáltan, tehát a valóságos munkateljesítményekkel arányosan kell(ene) elosztani. A kérdésekre a Központi Statisztikai Hivatal 1385 áprilisában kiadott — a nagyipari munkásság jövedelmi viszonyait, élet- és munkakörülményeit elemző — jelentése ad választ. Az első megállapítás, hogy az iménti átlagokhoz képest 2,7 százalékkal volt magasabb a közlekedésben, a posta kötelékében és a távközlésben dolgozó fizikai munkások bére, illetve munkahelyi keresete. A vízgazdálkodásban dolgozók munkahelyi átlagkeresete pedig 1,6 százalékkal magasabb, mint az átlag. Máris kimondhatnánk, hogy no lám: nem is olyan lényegtelen differenciálódás, csak hát ugye. nem tudni, hogy végül is mire vezethető vissza ez a különbség? A postások, a közlekedésiek, a távközlésiek vagy a „vizesek" átlagosnál is magasabb — s vajon mi módon mérhető? — munkateljesítményeire vagy inkább csak arra, hogy ezek az ágazatok is krónikus munkaerőhiánnyal bajlódnak? Gyaníthatóan, még ma sem beszélhetünk igazán teljesítményelvű keresetdifferenciálódásról, különösen ha meggondoljuk, hogy — ugyancsak a KSH már idézett, s alig egy hónappal ezelőtti jelentése szerint — az elmúlt évtizedben a kohászatban, az építőanyag-iparban és a könynyűiparban az átlaghoz közeli volt a keresetnövekedés. Vajon mi okból, amikor egyik sem nevezhető afféle sikeriparágnak? Ami viszont érthető: az átlagosnál jóval magasabb keresethez jutottak a vegyiparban dolgozó fizikai munkások, ám a teljesítményeivel ugyancsak nem tündöklő gépipar kereseti viszonyai jócskán .— mintegy 8—10 százalékkal — elmaradtak az átlagtól. A bérkép tehát meglehetősen színes, a differenciáltsággal kapcsolatos indítékok és • megfontolások azonban aligha egyértelműek. Nyilván azért is, mert a mindenkori bér-, illetve kereseti arányokat nemcsak az egyes iparágak valóságos teljesítményei, a piacon is értékesíthető produkciói, hanem a különböző okok miatt elhatározott központi bérintézkedések — mondjuk ki: a teljesítményektől gyakorlatilag független központi bérpreferenciák — is befolyásolják. Ha például a papíriparban krónikus munkaerőgondokkal bajlódnak, akkor előbb-utóbb elhatározzák a központi forrásokból finanszírozott egyszeri béremelést. Ha egyre többen hagyják el a ruházati ipart, akkor — és végveszélyben — megint csak jön a központi segítség. Ha hovatovább nincs, aki vállalja a több műszakos munkarendet, akkor — mint legutóbb — emelik a műszakpótlékot, s mert röpke néhány hónap alatt kiderül, hogy nem eléggé emelték, hát újabban további „pótlékolásról" gondolkodnak és vitáznak. Részben — s alighanem nem kis részben — az ilyesfajta intézkedéseknek is köszönhető, hogy az elmúlt években átrendeződött a legjobban és a legrosszabbul fizető ipari ágazatok sorrendje. Például: 1974-ben a kohászat volt a legjobban fizetők második helyén, s tavaly már a papíripar. Tíz évvel ezelőtt a nyomdaipar foglalta el a harmadik helyet, jelenleg még a legrosszabbul fizető öt alágazat között sem található. (Megkockáztatható: előbb-utóbb, a már-már katasztrofális munkaerőgondokkal kínlódó nyomdaipar is megkapja az ilyenkor esedékes központi segítséget, s ez esetben előbbre sorolhat a kereseti ranglistán, netán még a tíz évvel korábbi helyét is elfoglalhatja.) Menjünk „lejjebb", a vállalati szférába. Bér-, illetve keresetdifferenciálás ügyében itt részleges, de mindenképpen figyelemre méltó változást a néhány évvel ezelőtt elhatározott bérszabályozási kísérlet hozott. A kísérletezők esetenként megháromszorozták a normál szabályozás által adómentesen engedélyezett bérszínvonal-növekményt. Jórészt ennek volt köszönhető, hogy tavaly, a legnagyobb és a legkisebb mértékű béremelést végrehajtó vállalatok között nem kevesebb, mint 15 százalékpontos eltérés volt kimutatható. H a vállalatokon belül is vizsgálódunk, akkor megint csak megkérdőjelezhető a bér-, illetve a keresetdifferenciálási gyakorlat. Nagy általánosságban — de aligha' vitatható módon — megállapítható, hogy ha tapasztalható is valamiféle erőteljesebb munkahelyen belüli differenciálódás, akkor a jórészt a túlórázásra, a vgmk-tevéken.vségre, a pótlékokkal megfejelt több műszakos munkarend vállalására vezethető vissza. Vagyis: a főmunkaidőben nyilván kimutatható teljesítménykülönbségek bér-, illetve kereseti konzekvenciái még aligha fölfedezhetők. E jelenség nem újkeletű. Okainak boncolgatása messzire vezetne, s napjainkban — alig néhány hónappal az új keresetszabályozási rendszer bevezetése után — talán célszerűtlen is. Egyelőre csak annyi gyanítható, hogy a munkateljesítmények szerinti keresetdifferenciálás elsősorban nerr\ a mindenkor érvényes keresetszabályozás függvénye. Nagy a veszély, hogy a kellőképpen meg nem fizetett legjobbak elhagyják a nagyipart, s kényszerűségből inkább a gazdaság nem haszontalan, de mégis csak kevésbé jelentős területein tevékenykednek. Csak azért, mert itt igen, amott Dedig — a nagyiparban — anyagilag nem kamatoztathatják képességeiket, szaktudásukat és munkateljesítményeiket. V. Cs. flz ide^n és forgása Belvárosi panoráma Midőn e sorokat kopogom az írógépen, a Tisza vízállása 526 centiméter; mire ezek a sorok napvilágot látnak, az általam ismert adat hibás lesz. A folyó árad. A partfürdő pénteken megnyílt már, de hát ez is késés, mint ahogy az is, hogy a szokottnál tovább aludták álmukat az úszóházak is a kikötőben. Elég volna most kevesebb is a vízből! Hogy kilegyünk belőle ... Vasárnap reggel azért napozókat már itt is, ott is láttam. Talán a főszezonra kegyes lesz hozzánk az időjárás ... Olvasgatom a Roosevelt téri halászcsárda júliusi étlapját. Reggeli kilenc óra múlt csak néhány perccel, de éhséget érzek máris. Filézett pontypörkölt galuskával, rántott harcsamáj, kecsege roston, békacombok Orly módra. Gyűlik a nyál a számban. És számolok. Válogathatnék harmincnégy féle finomságból. — Kérhetnék bármit ezek közül az ételek közül? Sántha Ferencné üzletvezető-helyettes bólint. — Természetesen. Talán kecsegét nem tudunk mindig felszolgálni... Az árak: negyven és hetven forint között. Nem tűnik megfizethetetlennek a csárda, különösen, ha meggondoljuk, hogy csuszát már tizenegyért is lehet kapni. — Mi okozza önöknek a legnagyobb gondot? — Nézze, mi annak örülünk a legjobban, ha egy gombostűt sem lehet elejteni nálunk, de akkpr, ha egyszerre érkezik két népesebb csoport és sültet kérnek, főni kezd a fejünk ... Kellemes gond. A Royal-szálló főportásával a szállodaipar néhány közgazdasági vonatkozásáról beszélgettünk a hallban. Ügy Dóm tcri előkészületek. Nóvák András cs Albert László díszleteket festenek látszik, itt is'sok a begyűrűzés. — Hogy megy a bolt? — Szombaton fél ház volt, ma alig van üres szobánk. Három turistacsoport szállt meg nálunk; a Szovjetunióból, Lengyelországból, illetve Bulgáriából jöttek. Szűcs András elnézést kér. Valutát kell beváltania. Berregteti egy kicsit a gépecskét. — Milyen szezon várható? — Hááát — mondja legalább három á-val —, sajnos, úgy vélem, hogy valamivel gyengébb a tavalyinál. Az idén például nincs ipari vásár Szegeden. — Mennyibe kerül egy szoba önöknél? — Kétágyas szoba reggelivel egy napra ezerszázötven forint. — Es mennyi volt tavaly? — Kétszázzal kevesebb. Mondjuk, hogy begyűrűzés ... A Szeged Tourist Klauz31 téri irodájában csak a személyzet. — Pedig ön előtt többen is jártak itt — mondja Vass Györgyné csoportvezető. — Mi célból? — Legtöbben valutát váltani jöttek, néhányan fizetővendég-szobát kerestek, és ha már keresésnél tartunk, sokan vásárolnának a Panoráma sorozatban megjelent Szeged útikönyvből. — Es? — Kifogyott. Nincs. — Mi van helyette? — Szeged-térkép. Megtudom, hogy minden szolgáltatás megindul a napokban, járnak a sétahajók a Tiszán, a konflisok és a vadonatúj városnéző panorámabusz az utcákon, várja vendégeit a kemping. A Szeged étterem előtti droszton egyetlen kocsi, az sem sokáig, mert velem egy időben szólítja meg a kocsiban levő hasbeszélő a taxi pilótáját, Mojzes Lajost. — Hogy készülnek a szezonra? — Teljes létszámmal, senki sem megy szabadságra. Hajtani fogunk. És el is hajt, Szavatarló ember. A Szeged étterem terasza fölött, mintha egy óriási hal bordázata volna, csőváz. Egyelőre hiányzik róla a ponyva. — Nem sokáig — mondja Jancsika Sándor üzletvezető. — Segítségünkre sietett a KSZV, ingyen kapjuk tőlük a tetőt, köszönet érte, s köszönet az Állami dijas olajosbrigádnak is, társadalmi munkában szerelték be a villanyt. — Akkor nem zavar majd senkit az időjárás . .. — És kihozzuk a teraszra a zenekari is. — Más? — Két héten belül működik a bárban a légkondicionáló. — Örömhír, mert eddig főni lehetett odalenn ... Ételek? — Mindenféle, és a két specialitásunk, a vörösboros sertésborda és a csülök pékné módra. — Gond? — Kevés a szakács, de hát ez érthető, sok a vállalatnál a szerződéses üzlet. Nem kommentáljuk a dolgot. Kommentárt az érdemelne, hogy miért nem elég tiszta a Belváros, miért van annyi építési anyag szétszórva azi utcán és téren? De hát van még idő fanlarébredésig ... P. F. 4 » \