Délmagyarország, 1985. június (75. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-13 / 137. szám
Csütörtök, 1985. június 13. 5 A gyermekek lapjairól Az Úttörőszövetség Országos Tanácsának ülése A Magyar Üttörők Szö- újságokat eszközként haszvetségének Országos Taná- nálják tantárgyak tanításácsa szerdán ülést tartott a hoz. a tanulás segítéséhez. KISZ Központi Bizottságé- Az úttörősajtóval való tanak székházában. A testület lálkozás a gyermekek számegvitatta a MUSZ orszá- mára az első újságolvasói gos elnökségének beszámo- élmény. A cikkek nemcsak lóját az úttörölapok munká- tájékozódási és olvasási járói, meghatározta az úttö- szokásaira, hanem társadalrősajtó fejlesztésének hosz- mi beilleszkedésükre, a közszabb távú feladatait, majd élethez való viszonyukra is tájékoztatót hallgatott meg hatással vannak. az 1984—85-ös úttörőév június 1-jéig eltelt időszakának fontosabb eseményeiről. Ma már a gyermekújságírás orgánumai a csapat- és az iskolaújságok, illetve a csapat- és az iskolarádiók, A testület megállapította: valamint egyes helyeken a zártláncú televíziók is. Ezek — táiékoztatási funkcióju az úttörőlapok — a Dörmögő Dömötör, a Kisdobos, a Pajtás, a Kincskereső, és az kon túl — a személyiségfejlesztésnek és a közéleti nevelésnek is fontos eszközei. Az úttörőcsapatok által megjelentetett csaknem 200 sajtóorgánum megtalálta heség és a szocialista nevelés lyét az iskolai közösség inÜttörővezetö — fontos eszközei a mozgalmi nevelömunkának. Tevékenységüket a társadalom iránti nyitottság, tematikai sokszínűszolgálata jellemzi. Az úttö. rőszövetség lapjai népszerüformációs rendszerében. Sajnos, hiányzik ezeknek a ek, ugyanakkor az országos lapoknak rendszeres segitétanács szükségesnek látja a gyermekeknek sajtótermékek nak bővítését. A gyermekeknek szóló újságírás sajátos eszközöket, módszereket, munkaformákat, minse, figyelemmel kisérése. írt igényes Csak kis részük tart kapcso. választéká- latot a hivatásos úttörósajtóval. értékeik nem kapnak nyilvánosságot, hibáik segítő szándékú bírálatot. A MUSZ Országos Tanáden szempontból magas szín- csa elhatározta, hogy az útvonalú teljesítményt igé- törösaitó elvi irányításának nyel. Valamennyi műfajban fejlesztése céljából 1986-tól a gyermekélet beható isme- rendszeresen végeznek haretével párosuló felelősség- tásvizsgálatokat az olvasók érzet és szakmai igényesség körében az úttörőlavokról, teheti az úttörősajtót érté- s a tanács bizottságai folyakessé. Hiteles képet kell matosan értékelik a diáknyújtani a gyerekek számá- úiságok munkáját. A mera a társadalomról, és ben- gyei. a budapesti, a városi, ne a mozgalomról. A lapo- a nagyközségi, illetve a kekat nemcsak a tanulók ol- rületi úttörőelnökségek a vassák. A korszerű oktató- jövőben figyelemmel kísérik nevelő munkában a pedagó- az úttörőlapok színvonalát, gusok is gyakran támasz- fogadtatását, s tapasztalataikodnak a különböző korosz- kat továbbítják az országos tályoknak szánt írásokra, az elnökségnek. (MTI) Augusztus 5—9. „Várudvari esték" Szegeden így nevezték el a Bartók művelődési központ és a Móra Ferenc Múzeum közös, nyári rendezvénysorozatát, melyet az idei ünnepi heteken először szerveznek meg. Auausztus 5-től 9-ig naponta este 9 órakor várják az érdeklődőket a múzeum mögötti vármaradványok „udvarában" — mindennap más-más programra. A szervezők reményei szerint nemcsak a szegediek érdeklődésére tartanak számot a hét eseményei, bár elsősorban a szegedi művészeti élet — főként amatőr — csapatainak bemutatására hivatottak. Az első napon, hétfőn, a Szegedi Kamaraegyüttes játssza Schubert F-dur oktettjét, és kedden is zene lesz — bár más műfaj: a Riverside együttes koncertjén elsősorban a countryzene kedvelói érzik majd jól macukat. A „Várudvari esték" harmadik bemutatója: Szép Ernő Május című műve. a Szegedi Ifjúsági Színpad előadásában. Csütörtökön vendégek jönnek, a székesfehérvári Videoton amatőr színpad Szophoklész Antigonéját adja elő. Végül pénteken: diaporáma-multivízió jam session, a műfaj hazai legjobbjainak részvételével, bemutatójával. Tulajdonképpen a diaporáma-bemutatókból (kettő volt eddig) nőtte kj magát a mostani várudvari programsorozat; reméljük, nemcsak „színesíti", tartalmasabbá is teszi a nyári közművelődési szezont az újszerű kezdeményezés. Koncertek, történelmi játékok, lírafesztivál Viharsarki nyár Békés megye nyári kultu- között. A várszínpadnak még mutatják be, premier július rális kínálatában még min- egy eseménye a június 22- 10-én. dig vezető szerepet játszik én és 23-án bemutatásra kea Gyulai Várszínház. A vár- rülő Szigeti József-népszín Június 22. és július elseje , ... , , , . » ... . . . ,. között rendezik meg a IX. f,T>V-..?..y<W.bafca!tC55>V*^a; békéstarhosi zenei napokat. Az ünnepélyes nyitás alkalteken, fölcsendülnek Erkel a huszár. A rendező Berényi Ferenc dallamai. A zene- Gábor. Augusztus elsején. Psalmus'mnszerzo szuletesenek 175. ev- csntortokon — egy év kihafordulója tiszteletére Ha- gyás után — ismét megrenzám, hazám, te mindenem dezik a magyar líra feszticímmel a Magyar Állami válját. mely válogatás ahaOperaház és a Gyulai Vár- tárokon túl és itthon élő színház készített közös pro- kortárs költök legszebb aldukciót, melyet a hét végén kotásaiból. E műsor a Magaricusa és Bartók Concertója hangzik fel. Szegediek is vendégeskednek Tarhoson: június 29-én, szombaton este 8 órakor a zenepavilonban föllép a szegedi ,..,,, , . . _,,... .. .. Bartók kórus, Rozgonyi Éva meg ket alkalommal mutat- gyar Televízió szegedi stu- vezényletével nak be. diójának és - Gyulai VárA Várszínpadon két tör- színháznak közös produkténelmi dráma ősbemutató- ciója, mely egyúttal nyilváját tartják. Szabó György: nos tévéfelvéte' is. Kun László szerelmei című A várfürdőben tizennégy művét július 5-én játsszák alkalommal játsszák Beneelöször Acs János rendezé- dek Elek Többsincs királyfi seben. A darab ezt követő- című mesejátékát Katona en még hét alkalommal ke- Imre rendezésében, rül színre. Darvas Iván ren- Érdekes programnak ígérdezi Gosiztonyi János: A kezik Békéscsabán a városi festett király című tragiko- tanács udvarán Shakespeare médiáját, melynek ősbemu- Seentivánéji álom cíművígtatóia július 20-án lesz, és játéka. A rendező Rencz még nyolcszor láthatják az Antal, a darabot a békésérdeklődők a vár téglafalai csabai Jókai Színház tagjai Beszélni nehéz ? Kazinczy-díjas: Bagi Ádámné Gyakorlottan Bagi Ádámné, a legfrissebb Kazinczy-díjas. Magától soszakos tanára a Általános Iskolának, 1973 óta tanít. ad interjút meg akár egyetlen levelet magyar kérdő intonációról is. Szinte azt is mondhat- szóló anyagot, lejátszottam nám, a cselekvés pillanata a gyerekeknek. A következő rolja, amire újságíró kíván- jött el 1978-ban. Az új álta- órán tanítványaim — mikor esi lehet. Magyar—német lános iskolai tanterv kiemel- a rádióban, illetve a tévéSzirmai ten kezelte a nyelművelést. ben elhangzott riportokból ahol Immáron hivatalosan kap- idéztem — csalhatatlan értük feladatul annak a terv- zékkel felismerték a rossz, — Miért kapta a kitünte- nek megvalósítását. amely magyartalan hanglejtést. lést? — Belepirultam az izgalomba, amikor megkaptam bulókat beszélni, az értesítést. Sejtelmem sem volt korábban, hogy ilyen nagy öröm érhet majd. hiszen ezt a díjat nem lehet egyébiránt régóta motoszkált — Tudomásom szerint az bennem: megtanítani a ne- úttörőházban is vezet szakkört. - Konkrétan mit tett, mi- ~ szavalóversenyt az első lépés? nyen- m^ozben hallgattam a tehetséges kis versmondókat, — A magyar szakkört megütötte a fülemet, milyen megpályázni: azoknak ítéli alakítottuk át folyamatosan hibásan hangsúlyozzák a egy öttagú bizottság, akik beszédmüvelő körré, össze- gyerekek a verscímeket, egész éven át nyilvánosság jövünk minden héten. A Nem értettem a költők neelőtt szolgálják az anyanyelv szakkör visszatérő program- vét. de úgyszólván a gyereüeyét. Nekem persze a nyil- ja a Beszélni nehéz rádió- két sem, amikor bemutatvánosság mást jelent, mint műsor feladványainak meg- koztak. Ekkor határoztam Kovács P. József mondónak, akivel vehettem át a kitüntetést. tévébe- oldása. Minden adást meg- el. szélesebb alapokra kell egy üt}; hallgatunk, s utána nem hozni a mozgalmat. Az útcsak a helyesen bejelölt töröháztól megkaptam min-' Számára nap mint nap le- mondatokat küldjük et den segítséget: tarthatok hetőség adódik milliók előtt Péchy Blankának és Deme szakkört, csak jöjjenek a bizonyítani példamutató be- Lászlónak, hanem rövid be- gyerekek. Hát? Annyian jeszédkultúráját. Magam min- számolókat is írunk a mun- lentkeztek. hogy két csődig is jobban "vonzódtam a kánkról. Ezért, valamint a nyelvtanhoz, mint az iroda- műsorokb való közreműlomhoz. Netán mert az ke- ködéseinkert már háromszor vésbé népszerű a gyerekek! elnyertük a Kazinczy-jutalközött. Bosszantott és izga- mat. Elmondhatom tehát, ez a rádiózás mérhetetlenül soportot kellett alakitanom. Bagi Ádámné nemcsak á Kazinczy-díjra büszke. A bíráló bizottság még nem tudhatta, hogy időközben Csongrád megyében, az Alkat segít nekünk: egy-egy kotó pedagógusok pályázatott a kérdés: miért nem alakú] ki a srácokban igény arra. hogy pontosan és he- témáját, részletét, ragyogó- ton. második helyezést ért el lyesen használják anyanyel- an tudjuk hasznosítani az nyelvművelési dolgozat;!val. vüket, miért nem hiúak ar- iskolai órákon. Például. Mindkettőhöz gratulálunk, ra, hogy hiba nélkül írjanak' Magnóra vettem a helyes Varjú Erika 'III új film Magyar film. Irta cs rendezte: Radványi Géza. Fényképezte: Makay Ádám. Zene: Fényes Főbb szereplők: esztendő nyarának elején, stílben történő ábrázolásá„nagymoziban" felújítva lát- val egyszerre giccses, elkéni az Egy asszony vissza- pesztöen melodramatikus Szabolcs, nézt. mégiscsak olyaténképp és szentimentális. (Nincs az Tasnády- hat, mintha egy korabeli, az igényes rendezés, amely la, Zsilley Margit. Nemeskürtu István A képpé varázsolt idő című, fölbecsülhetetlen jelentőségű filmtörténetéből vett információ: ez a film még a hatvanas években is gyakorAngyalok nosztalgiakoncertje A húsz éve alakult An- Stones-, Cream-, Jimi gyalok együttes jubileumi Hendrix- és John Mayallkoncertjét rendezik meg dalok éppúgy hallhatók holnap, pénteken este 8 lesznek, mint az utód Vági órai kezdettel az Ifjúsági Dzsesszkvintet számai, és Hazban. Az eddig mintegy néhánv _é„: iát„ Aneva_ 13 összeállításban játszó ze- nenany r«sl "^J31 Angyanekar, amely nemcsak Sze- lok-nota. Olyan zenészek ged, hanem az ország előbb' lépnek a közönség elé, mint pop-, majd dzsesszzenei éle- Dinnyés József (valaha lében is jelentős szerepet basszusgitáros volt az Antöltött be, közel harminc gyalokban) és Móczán Péegykori és mai muzsikus ter, aki jelenleg az Rajt felléptével, ötféle felállás- együttes tagja. Egyszóval: ban idézi meg a múltat. akár több nemzedék nexszRégi Beatles-, Rolling talgíája is, ami várható. Vezetők tapasztalatcseréje Ellenőrzési akadémia A Szervezési és a Veze- reform továbbfejlesztése, a tési Tudományos Társaság gazdálkodó egységek önálCsongrád megyei szervezete lósága növekedésének ideés az Ellenőrzést Munkabi- jén. Az ellenőrzés különfézottság • a negyedik alka- le apparátusai, a külső és lommal, ezúttal Szegeden 'belső ellenőrzést végzők, a rendezte meg az ellenőrzési népi ellenőrök munkája jó akadémiát. Az MTESZ Kí- esetben kiegészíti egymást, gyó utcai székházában teg- Tegnap Dobos István, a nap kezdődött rendezvény Központi • Népi Ellenőrzési ma három szekcióban foly- Bizottság elnökhelyettese tartott bevezető előadást az Fekete Mária, Jávor Pál, mostani szemmel nézve ezeken segíteni tudna.) Ügy Somlay Artúr, Csortos Gyu- meglehetősen bő szárú fér- tűnik, itt mindenki permafinadrágban kívánna vala- nensen szenved: a karnagy ki pompázni a Duna-kor- úr, mert neje színészkollézón. gájával Párizsba—AmerikáAmi igaz, igaz: Radványi ba távozván, elhagyja. A eme, 1941—42-ben készült ne). mert férjura szereti, filmjének „beállításaiból, ráadásul kislányát is honn kameravezetéséből, színész- felejté. Később a felserdült mozgatásából, fény-árnyék kisleány, mert szerelmes lőn ta számított különböző hatásaiból remekül lehetett a snájdig pótpapába. A pótfilmklubok példaműsorának, tanulni" a tehetséges ren- PaPa. úgy is mint csábító, Talán azért is, mert a for- dezőknek (amint Nemes- mert Hollywoodban csak a gatókönyvíró-rendező az a kürty írja), s Csortos Gyu- naSy színésznő árnyékférje, Radványi Géza, aki a neve- lát egyik legragyogóbb epi- később meg mert lebukik, zetes Valahol Európában zódszerepében láttuk a kokettálásból kifolyólag. És alkotójával azonos. Azzal a gyergyói havasokból Holly- legvégül és mindenekfölött: filmkészítővel, akinek ez woodba szakadt. kedvesen szenved a főhős, az asszony, utóbbi müve az 1945 utáni kiábrándult filmíróként. Vi- kinek sorsán a nagybetűs új magyar filmkultúra alap- szont mindezzel ki is me- Élet játszik dörgedelmes jait teremtette meg, ami rült minden jó, ami időtál- szimfóniamotívumokat, egénagyjából hát olyan, mint lóan maradandónak, mai szen a Végig, mit jelen az orosz irodalomban Gogol szemmel nézve figyelemre esetben egy érkező teherauKöpönyege: minden később: méltónak nevezhető ebben tó elé történő, előre megaz oly jellegzetesen „anti- fontolt lépés jelent. (Közvilágbeli" stílussal készült ben természetesen zuhog az opuszban. eső, fú a szél, és az égen. Rögvest föltűnik, hogy a tragikus alakú felhők voneves színészek is mily nulnak.) bántó modorossággal játszanak: a Valahol Európában , . , oly emlékezetes főhőse, J1^ f?,r?lQrT\ J®I Somlay Artúr zárt e-hangjaival és didaktikus-meSlodramatikus hanghordozásával éppoly mosolyogtató, nagy alkotás belőle bújt elő. Ma viszont, az 1985-ös MSZMP XIII. kongresszusa (határozatainak az ellenőrzésre vonatkozó megállapításairól. Délután többek között a Csongrád megyei népi ellenőrök és a pénzügyi revízió munkájáról tatja munkáját. Gazdasági munkánk, társadalmi életünk szabályok, rendeletek alkotta mederben folyik. Ezek az eszközök segítenek hozzá, hogy elérjük munkánkban a kívánt célokat. Ebben a folyamatban rendkívül fontos hangzott el előadás, az ellenőrzés szerepe: a ve- Ma dr. Békési László zetői munka része, a tisz- pénzügyminiszter-helyettán látás, az önkontroll elő- tes tart tájékoztatót időszesegítője. Módszerei, megkö- rű gazdaságpolitikai kérdézelitésci változóak, változ- sekről, majd ipari, kereskeniuk is keli a gazdasági és delmi. közlekedési, szövettársadalmi változások szel- kezeti és mezőgazdasági lemében. Jelentősége azon- szekcióban hangzanak el ban növekszik, különösen a szakelőadások. Hogy ki mindenki szened n vább, a mai nézőt úgyis mindenki hozzászámolhatja. Pedig... a jelenből szemlélve, itt mindenki tulajdonmint fT'csak röpke £Sre kéPP?n. megdöbbentően tiszta. őszinte es meg egy kicsit 6em erkölcstelen ám. Az idők társadalamerkölcsi elvárásai. lám-lám, ennyire változnak. Hol van mindez attól a férfi-nő kapcsolatokban manapság tapasztaltermészetesnek tűnő és természetesen most is szuperdaliás, szuperférfias, 6zuperamorózó Jávor Pál. No és Tasnády-Fekete Mária ... Tizenöt évet fog át a klaszszikus bestsellerek karriere- ... . ..... .... lógiai vonalvezetését követő *at° °«ln£• meg" história. de a valamikori J^^tol.. bujkálástól. onszépségkirálynőből filmszí- ^"gfiesztios bravunmutatvanésznővé lett. Greta Gar- nyoktol am.k ma egy akar bó-s szemű hölgy küllemre Pf Potenciálisan hasonlo nemhogy öregebb, de ma- ^tS gánéletét-családi boldogsá- persze aki ina szenved ilyesmik miatt, annak úgy űia. uaijajavi i> ící- • , ,. _ _ ., színésznőszerepben 13 keU" Ha egy íeT^ ,as2szony ma „visszanéz , közben kétszer kacéran oldalra pállant. majd felháborodottan tiltakozik: én? Én tisztességes nő vagyok! És imég csak film sem készül róla. Hála jelenlegi hazai gát művészi pályájáért fel áldozó egyre fiatalabb, mi több, még szexisebb is. (Na, erősen módjával persze.) Általában: a sztori, ez a teljességgel szokványos szerelmi háramszögtörténet a valamikori hivatalnok-kis- stúdióink na^ön" jó'istenéasszonyokat bőséges könny- nek áradatra késztető művészvilág alaposan biedermeiei Domonkos László i