Délmagyarország, 1985. június (75. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-12 / 136. szám

Szerda, 1985. június 12. A Bartók-rejtély A közelmúltban jelent meg Pethö Bertalan Bartók rejtekútja című kötete. A szerző, a kiváló örvös pszi­chiáter, a budapesti orvos­tudományi egyetem tanára, akinek számos zenei és fi­lozófiai munkája már szé­les körű figyelmet keltett. Ebben a könyvében sajátos, egyéni eszközeivel rajzolja meg a bartóki rejtekutat, a bartóki rejtély fogalmát. Nem zenei méltatást olvas­hatunk, hanem Bartók és világának tudományos igé­nyű elemzését. Hogyan kap­csolódik a mindennapok emberéhez e muzsika, init jelent a ma emberének a szerzi és zenéje? E gon­dolatok jegyében mutatja be a kötet főszereplőjét, Bar­tók Bélát. Mindannyian tudjuk, e zeneszerző a XX. századi magyar zene jellegzetes vi­lágának kialakítója, egyben újítója. Épp ezen újítás fo­galmából adódik, hogy ne­ve összeforrt a rejtély és a különös fogalmaival. Ennek ellenére meg kell -ismernünk és ismertetnünk zenéjét, amelyhez útmutató ez a ta­nulmány. Fontos kérdés napjainkban, hogy viszo­nyulunk muzsikájához, mit érzünk belőle. Ahhoz, hogy választ kapjunk, ismernünk kell Bartók fő célját, ame­lyet így fogalmaz meg: ami egyesek számára egyszerű, másoknak érthe­tetlen lehet. Az alkotó szel­lem spontán megnyilatko­zása bonyolultabb a ki­agyalt alkotásoknál, és a legegyszerűbb eszközök tűn­nek fel néha a legsokré­túbbnek. Minél egyszerűb­ben, minél tömörebben fe­jezni ki a természetszerű cs új zenei mondanivalót." Ezekkel a gondolatokkal in­dul el zenei pályáján, egész életútján. Ügy tűnik, válto­zó érzelemmel. indulattal közelítjük meg alkotásait, ma is. Pethó így ír ezzel kapcsolatban: „Bartók eg­zisztenciális megértése az emberi társadalom és tör­ténelem konkrét kérdésein túlra vezet, az egyetemes lét horizontjára tárul." Mu­zsikája nem személyes tar­talom, hanem az emberi lét megnyilatkozása. Hallgatá­sakor nemcsak Bartók, ha­nem az akkori kor emberé­nek érzés- és gondolatvilá­gát is megismerhetjük. E hivatásból nyújt minden darabja maradandó élményt mindenkinek. Ezt a zenét Pethő egy új kozmosz léte­súlésében láttatja: „Ez a muzsika egy megszólalásá­val létrehívott létező meg­nyilvánulása, új létező a létezőben." Megállapítása érzékelteti, hogy bármelyik darabja korának és saját stílusának egysége. össz­Ihangáa. Ezáltal újat és szokatlant nyújt, ami egy­ben tiltakozás a mindenna­pival, a köznapival szem­ben. Zenéje éppúgy elsza­kad a szokványostól, .mint ahogy „emberi jelenlétében eltávolodott ettől". Olyan végletes következe­tességgel járta életútját, hogy személyét és életét te­kintve keletkezett a Bar­tók-rejtély. Eszménye saját „hiába fenntartott élete", ezáltal feldata egy, az utó­kornak is mindig újat mon­dó. maradandó életmű lét­rehozása." Így kapcsolódik egybe ember és művészet, Bartók és a bartóki zene. Bármelyik alkotása „őrpon­tot létesít a lét határmezs­gyéjén" — ahogyan Pethő írja. Müvei a valósáé és képzelet, ember és emberi lélek tökéletes művészi ösz­szefonódása, vagyis „az egész embernek az ember egészévé való esztétikai át­változása". M. Surányi Olga Emlékezés egy pedagógus­generációra Véletlen volt, mégis külö­nös fényt, hangsúlyt adott a találkozónak, hogy éppen a pedagógusnapra esett. Róluk, akik nyugdíjban vannak már. ezen a napon bizony meg szoktak felejtkezni. Most, egymás." számbavéte­lekor, az egykori szegedi ta­nítóképző intézet ismerős fa­lai között ülve, erre is gon­doltak. De el sem kerülhet­ték volna, hiszen a Nagy­asszonyunkról elnevezett Szegény Iskolanővérek veze­tése alatt álló Római Kato­likus Elemi NéDiskolai Taní­tóképző Intézet 1935-ben végzett diáklányai — egy világégést is túlélve — ge­nerációk egész sorát nevel­ték fel. És megálltak a helyüket. Olyan muníciót kaptak eb­ben az iskolában a 14 éves fejjel bekerült kis növendé­kek, hogy bátran vállalhat­ták a lámpás szerepet. Illet­ve csak vállalták volna. Többségük nem tudott elhe­lyezkedni, s hogy ne felejt­sék el a tanultakat, ingyen vállaltak munkát. Akinek a szülei tehetősebbek voltak, négy év haladékot nyertek azzal, hogy továbbtanultak a szegedi tanárképző főisko­lán. De ők voltak keveseb­ben. Aztán a történelem köz­beszólt. A visszacsatolt ré­szekre, Bánátba, Erdélybe küldték a fiatal tanítólá­nyokat, olykor olyan isko­lákba. ahoi a diák és a ta­nító nem értette egymás nyelvét, ök voltak azok. akik a fronton harcoló ifjú férjükért aggódtak, miköz­ben ellátták, nevelték a gye­rekeket. A sajátjukat, s a másokét is... Aztán ők szervezték az első úttörő­csapatokat, jártak szeminá­riumokra, ahogyan nevezték, „átnevelésre", s hittek a szebb jövőben. Szombaton­ként. vasárnaponként társa­dalmi munkában az alföl­diek gyapotot szedtek, vagy gyermekekből verbuválódott színjátszó csoportjaikkal jár­ták a falvakat, szórakoztat­ták az aratókat. És este újból a katedrán álltak, hogy megtanítsák a betűvetésre a felnótt em­bereket is. Nekik valahogy mindig emberpróbáló feladataik vol­tak. Amire iskolájuk, a sze­gedi tanítóképző erkölcsi tartással, a magukkal szem­ben támasztott igényesség állandó gyakorlásával tudta felkészíteni. Jelszavukká vált osztályfőnökük. Adal­berta néni intelme, amit minden találkozó alkalmá­val, így ezen az ötvenediken is idéztek: „Szüntelenül ta­nulnunk kell, hogy helytáll­hassunk". A múlt nyugdíjas éveikig utánuk nyúlt. Az első évek. majdnem évtized állástalan nyomorúsága és a háború miatt jó néhánvan még a szükséges szolgálati időt sem tudták megszerezni, ök a kisnyugdíjasok, amiért — ha bírják erővel — így, het­venedik évük múltán is kényszerülnek dolgozni. Az 51 végzett tanítóból ezt a megható találkozót 38-an érték meg. Ki ilyen, ki olyan egészséggel. De az is­kolapadba ülve újból mesé­lőkedvü diáklányokká vál­toztak ... Hálás szívvel hallgatták a ma már Juhász Gyula Tanárképző Főiskolá­vá avanzsált iskolájukban a találkozójukat megtisztelő főigazgató-helyettest, Roz­gon"iné Molnár Emmát, aki a ma pedagógusképzésének szépségéről, gondiairól őszin­te hangon beszélt a jelen iránt is érdeklődő ünnep­lőknek. Az ősz fejek bólo­gattak annak jeléül, hogv a hivatástudat kérdését ha­sonlóképpen látják. Mert ha ki is maradtak az új tan­tervekből, a pedagógus­hivatás lényege ma sem vál­tozott. s ezt ők jól tudják. Hit, gyermekszeretet, követ­kezetesség. áldozatvállalás nélkül ugyan le lehet per­getni a tanítási órákat, de nevelni: nos, azt nem lehet. A gyermekek, unokák büszkeséggel, némi csodál­kozással. és nagy figyelem­mel hallgatták vallomásai­kat. Nem lehetett nem ér­teni őket. Szép, kifejező be­szédük, pontos fogalmazá­suk, gesztusaik és mimiká­juk, megfáradt, mégis bol­dog arcuk mindenkit lebilin­cselt. Furcsa, de most, ezen a találkozón — amit saját örömükre. újjáéledésükre szerveztek — is lehetett ta­nulni tőlük. Hogy ma is hisznek hivatásukban, hogy nem bánták meg nagy vál­lalkozásukat. az emberré ne­velést, hogy át tudtak vál­tozni egykori önmagukból a mát hinni, hirdetni tudó emberré. Pedig nagv és mély sebe­ket hordanak. Sokuk gyer­meke elröpült örökre a vi­lág más tájai felé, s ők egyedül maradtak. Megláto­gatják őket, és mindig visz­szatérnek. Gyökereik mé­lyen fogantak ebben a ha­zában, ahol életük javat le­élték. s ahova szüleik, fér­jeik, egykori tanáraik, osz­tálytársaik sírjai is kötik őket. Valakinek mindig vin­ni kell a virágot. Mint most is, ezen a találkozón. B. Sajti Emese Termelő­szövetkezeti téglagyár Begyújtották az első ége­tőkemencét a Szederkényi Karasica Gyöngye TKZ tég­lagyárában. Két kemence működik, és hamarosan még további kettőt helyeznek üzembe. A gyár kisméretű téglát állít elő, azt a típust, amelyet leginkább keresnek a családiház-építők. Az idén csaknem hárommillió, jövő­re pedig már négymillió téglát égetnek szénporos el­járással. A baranyai tsz régebben már üzemeltetett egy tég­laégetőt, ám az mindössze 150—200 ezer téglát tudott készíteni évente. S bár nyersanyag lett volna bő­ven, abbahagyták a terme­lést. Gazdaságtalanul mű­ködött az üzem, ráadásul minden müveletet kézi erő­vel kellelt elvégezni, amire egyre kevésbé akadt ember. Most a krónikus téglahiány irányította a figyelmet a téglaégető újbóli megnyitá­sára. A termelőszövetkezet vál­lalkozását felkarolta az Ál­lami Fejlesztési Bank, amely 5,7 millió forint köl­csönt nyújtott, és a Bara­nya Megyei Tanács, amely pedig 2 millió forinttal tá­mogatta a téglagyártás meg­indítását. Teljesen gépesí­tett üzemet hozott létre a Karasica Gyöngye Tsz. Az építkezést a gazdaság dol­gozói végezték el, akik kö­zül számosan végleg ott is maradtak a gyár munkásai­ként, kitanulták a szakmát. Az új melléküzemág — szemben a régi téglaégető­vel — gazdaságosnak és jö­vedelmezőnek ígérkezik a szederkényi szövetkezeti gazdák számára. Enyhít a foglalkoztatási gondokon is, hiszen negyven embernek nyújt folyamatos munkát. A tsz maga értékesíti a téglát, elsősorban a helybeli és a környékbeli építtetők szá­mára, előnyt adva a fészek­teremtő ifjú családoknak. Szeged a hazai lapokban 1915/23. Kitüntetése — miniszteri kiváló = Taurus Hírlap. — máj. 15. — Vir.eze Imre. a Szegedi Gumigyár üzemvezetője. Színpompás dekorációk — ma­jális : Ünnepeltünk : Szeged / - Miilei- Taurus Híradó. — máj. 15. — Szerzó: Mlllei Ho­na. — A gumigyárban. Ismét megnyitotta kapuit az Opusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark (Kép) / íotó: Tóth Héla — Magyar Hírek. — máj. 25. — Fénykép. Kiválóra vizsgáztak : Polgári védelmi gyakorlat a szegedi gu­migyárban / T. I. = Taurus Hír­lap. — máj. 29. : ill. Olvasómozgalom Szegeden —• Taurus Hírlap. — máj. 29. — A Felszabadulásunk az irodalom tükrében c. olvasómozgalom eredményhirdetése. Nívódíjasok : Szegedről ... — Taurus Hírlap. — máj. 29. — A gumigyárban. Nemzetközi biotechnológiai szimpozion Szegeden — Magyar Hírlap. — jún. 4. Dózsa György : Illyés Gyula drámája a szegediek előadásában / Berkes Erzsébet — Magyar Nemzet. — Jún. 4. — Kritika a színház budapesti vendégszerep­léséről. A zöldséghelyzetről. Csongrád msgye : Okmánnyal nom megy a meggy / H. K. — Népszabad­ság. — jún. 4. — (Megyei tudó­sítóink jelentik). — Szerző: Hor­váth Kálmán. Nemzetközi tanácskozás a bio­technológiáról / (megyei tudó­Siilónktói) — Népszabadság. — jún. 4. — szerző: Horváth Kál­mán. — Szegeden. Megvalósult tervek, készülő lé­tesítmények ópusztaszeren : To­vább épül a Nemzett Történeti Emlékpark / (megyei tudósí­tónktól) — Népszabadság. — jún. 5. — Szerző: Horváth Kálmán. Az Opusztaszeri Emlékbizott­ság ülése : Laeonczi Pál elnök­letével — Magyar Hírlap. — jún. 6. — Ua. Magyar Nemzet, Nép­szabadság, Népszava. — jún. 6. Biotechnológiai tanácskozás Szegődén : Klaus Sahlgren el­utazott — Magyar Hírlap. — Jún. I. — Ua. Magyar Nemzet. — Jún. 6. Este Algyőn : Rétogtalálkozó / Halasz Miklós — Magyar Nem­zet. — Jún. 6. — Apró Antal és Dániel Mihály képviselőjelöltek Algyőn. A biológia a Jövő gazdaságá­ért : Sajtótájékoztató a szegcdi tanácskozásról / H. K. - Nép­szabadság. — jún. (. — Szerző: Horváth Kálmán. I Tower of st Demctrius Daily News. — jún. 7. : ill. — Fölújiíják a Dömötör-tornyot. Ítélet elölt a kamionos lányok pere : „Féltem, do megfenyeget­tek" 1 Halász Miklós Magyar Nemzet. — jún. 7. — A Szegcdi Városi Bíróságon. A műszaki értelmiségről. Gé­pészmérnök a tsz-ben : Deszk / H. K. =- Népszabadság. — Jún. 7. — (megyei tudósítóink jelen­tik). — Szerző: Horváth Kálmán. -- Dénes Lajosról. Honegger-oratórium szegedi­ekkel / Itaics István - Népsza­va. — jún. 7. — (Muzsika). — A Johanna a máglyán c. művel vendégszerepelt Budapesten a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Délép Szegedi Zenebarátok Kó­rusa és a kisteleki lf. Rákóczi Ferenc Zenei Altalános Iskola kórusa. Dózsa György / IUés Jenő — Film, Színház, Muzsika. — jún. 8. : ill. — Kritika Illyés Gyula drámájának kisszinházi előadá­sáról. Kazinczy-díjas magyartanár I (medve) Magyar Hírlap. — jún. 8. — Szerzó: Medve Imola. — Bagi Adámné, a Szirmai Ist­ván Altalános iskola Igazgatóhe­lyettese. Elítélték a ks mi onozó lányokat I H. M. >v Magyar Namzet. — jún. 8. — Szerző: Halász Miklós. -- A Szegedi Városi Bíróságon. Fúzió előtt Szegeden / (halász) •* Magyar Nemzet. — Jún. 8. — Szerzó: Hajász Miklós. — Meg­szavazták a Szeol AK és a Dé­lép SC egyesülését a küldöttköz­gyűléseken. Szeol AK + Délép SC — ? Egyesületi élet — Népsport. — júr„ 8. — A küldöttközgyűlése­ken megszavazták az egyesülést. A népfrontban : A közösségért — korhatáron túl / Faragó Jenó — Népszabadság. — jún. 8. : ilL. — Nagy Istvánról, a megyei ta­nács vb-tagjáról, a megyei nép­fror.tbizottság elnökéről. Nam aranybánya, de ... : ENSZ-tanáeskozáu Szegeden a biotechnológiáról / Kozma Judit — Népszabadság. — Jún. I. : ill. Pályaivek : Sötér István — A tomplomrabló; Júdás / Pálmai Kálmán — Népszabadság. — Jún. t. — Könyvismertetés. Keritóket, ,könnyű" lányókat ítéltek ei : Éjjelt pillangók a kamionparkolóban / H. K. • Népszabadság. — jún. 8. — Szer­ző: Horváth Kálmán. — A Sze­gedi Városi Bíróságon. Annus József — Esti üzenetek I Bakonyi István — ÜJ Forrás. — 3. sz. — Könyvismertetés. 1985. JÜNIUS 12., SZERDA. — NÉVNAP: VILLÖ A. Nap kel 4 óra 46 perckor, és nyugszik 20 óra 42 perckor. A Hold ká^ 1 óra 59 perckor, és nyugszik 14 óra 38 perckor. VIZA1XAS A Tisza vfzállása Szegednél kedden plusz 376 cm (apadó). SZAZNEGYVENÖT ÉVE született Jakub Arbes (1840— 1914) cseh író. Társadalmi regé­nyeiket. színháztörténeti tanul­mányokat. életrajzokat írt, és sokat fordított idegen nyelvek­ből. Többször nyilatkozott ro­konszenvvel Kossuthról és a magyar szabadságharcról, s tár­ca han ünnepelte Reményi Ede negedümüvészt, amikor Prágá­ban eljátszotta a Rákóczi-indulót. ÖTVENÉVES Finta József (sz. 1935) kétszeres Ybl-díjas, állami díjas építész, a nazai szállodaépitészet kiváló mestere. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10 óra­kor: öt láda aranyrög (színes, m. b. francia, III. helyár!); dél­után negyed 4 és fél 6 órakor: Alkonyat {m. b. Jugoszláv—ame­rikai); este háromnegyed 8-kor: Aranyosikám (színes, m. b. ame­rikai. 10. helyár!). Kortmozi: este 9 órakor: Az utolsó tangó Párizsban (színes, olasz, III. helyár, 16 éven íelü­úeknek 1). Fáklya: délután háromnegyed )-kor: A szultán fogságában (szí­nes, szovjet); délután negyed 6 is fél 8 órakor: öt láda arany­*őg (sztnes, m. b. francia, III. helyár!). Szabadság: délután fél 4. há­romnegyed 6 és este 8 órakor: Házibuli (színes, m. b. francia, III. helyár!). Filmtéka: délután 6 órakor: Excalibur, 1—2. (színes, m. b. ír, II. (lupia helyár!). Kisl őrüssy Halászcsárda, Kert: este 10 órakor: Aranyeső Yuccá­ban (színes, m. b. olasz, kiemelt helyár!). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7-ig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden az Idegsebé­szeti Klinika (Pécst u. 4.) veszi fel, sebészeti és urológiai felvé­teli ügyeletet a II. Kórház (Tol­buhln sgt. 57.) tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. 1. szám alatt. Telefon: 10-109. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától más­nap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben történik a surgös esetek orvosi ellátása. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 22 órától reg­gel 6 óráig, szombaton reggel 7­töl hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Tel.: 14-420. SOS LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT Mindennap este 7-től reggel 7 óráig. Telefon: 1L-000. HflftÁI BUDAPEST 1. 8.90: Tv-torna — (Ism.) 8.05: ITV 9.05: Delta 9.30: Szúnyog — francia tv-fiKn — (ism.) 10.25: Nagyon különleges ügyosztály — (ism.) 19.50: Képújság 16.00: Hírek 16.05: Mihail Solohov-iorozat — Csendes Don — szovjet fi Lm — 1. 18.05: Képújság 18.15: A 25. Miskolci Film­fesztivál díjnyertes filmjeiből — Elt negyven évet — dok.-Iilm 19.10: Tv-torna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-htradó 20.00: Lány a vonaton — angol tv-fi Lm 20.55: Gobbi Hilda és a Bsjor Gizi Színész­múzeum 31.11: A belpolitikai főszerkesetőség gazdasági szemléje 21.55: Ámor rabjai — 3. 22.26: Tv-Tükör 22.30: Tv-hiradó 3. 22.40: Himnusz BUDAPEST 2. 18.25: Perpetuum mobile — (ism.) 19.95: Képújság 19.10: Ecranul Nostru — a szegedi stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora 19.30: Egy afrikai víztároló — angol kisfilm — (Ism.) 20.00: Férfi kosárlabda EB 31.30: Tv-híradó 2. 21.50: SOS Gyermekfalu — a Spandau Balett egyűttas koncertje 12.15: A Scruples Divatház — t. 3Í.00: Képújság BELGRÁD 1. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló 17.30: Hírek 17.35: Tv-naotár 17.45: Gyermekeknek 17.15: Művelődés Í8.45: Szórakoztató műsor 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: Sportszerda 22.15: Tv-napló BELGRÁD 2. 18.05: Híreik 18.30: Zágrábi körkép 19.00: Tribün 19.30: Tv-napló 29.00: Játékfilm 21.45: Tegnap", ma, holnap 22.00: X. X. Korngold: Thézeus és Ariadné — balett ÚJVIDÉK 17.00: Tv-hlradó magyarul és szerbhorvátul 17.45: Gyermekeknek 18.15: Művelődés 18.45: Népi zene 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-ntradó 2„ magyarul 50.C0: Sportszerda 22.00: Tv-híradó 2., szerb­horvátul 22.20: A gyermekek é9 a kultúra — 1. CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT BUDAPEST 1. 8.55: Tv-torna — (ism.) 9.00: Főnök, te vagy az ész — csehszlovák tv-komédia 10.00: Hungária Kávéház — A bátyám, meg én — 10.25: Képújság KOSSUTH 8.25: Beszélgetés Romhányi György kórbonenok­professzorral — (ism.) 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Zenekari muzsika 9.37: Beszélni nehéz — (ism.) 9.49: Dalposta — Japán gyerekek énekelnek 10.05: „Emeld föl szívedet, nemzetem ..." — Dorogi Zsigmond rádió­kompozlciója — (ism.) 11.15: Találkozás a Hang­villában 11.31: Népdalok kóruselőadásban és népi hangszereken 13.30: Ki nyer ma? 12.43: Közéleti térkép 13.00: Horusitzky Zoltánra emlékezünk 14.10: A magyar széppróza századai — (ism.) 14.25: Operaslágerek 15.00: Az amatör zenei mozgalom híradója 15.30: A XV. ker. Polák Károly Üttörőház és az Észak­pesti Afész Ifjúsági fúvós­zenekara játszik 16.05: MR 10—14. — iskolák, őrsök, barátok 17.00: Vesszőparipáink 17.30: Magyar népzene — magyar művelődés­történet — VI/4. 19.15: Hegedús Géza hangjátékaiból' Hippolütosz visszatér 20.29: Száz éve született Eltsabeth Schumann 21.00: Adám Jenő feldolgozása — Dankó Pista dalaiból 21.30: Szintézis — a külpolitikai rovat műsora 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Kerlngők operettekből 22.45: Egy igazgató névjegye 23.05: ÜJ Melódia lemezeinkből 0.10: Virágénekek PETŐFI 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Indonézia — 1985 — 1. — P. Szabó József úti­beszámolója — (ism.) 9.05: — 12.00: Napközben — zené9 délelőtt 12.10: Lajtai Lajos és Zerkovitz Béla operettjeiből 12.30: Nótacsokor 13.10: A tegnap slágeréiból 14.00: — 16.58: 139—660. — a Magyar Rádió automata közönség­szolgálata 17.05: A Bostoni Szórakoztató­zenekar filmzenét játszik 17.20: Diákfoci 17.30: ötödik sebesség 18.30: Tudósítás az Arany Mokka nemzetközt kerékpáros veiscnyröl 18.39: A Debreceni Délibáb együttes összes felvétele — XU/2. 19.05i-Bradányi Iván: Cigi 19.39: Barangolás régi hanglemezek között 19.38: Tudósítás az Arany Mokka nemzetközi kerékpáros versenyről 20.95: Mick Jagger felvételeiből 20.50: Tükörképek — pcllio Tibor Jegyzete 21.05: Legkedvesebb verseiből válogat: Szokolay Ottó 21.28: Elvis Presley összes felvételei XXXII/24. 22 41: Szimfonikus táncok 23.30: Verbunkosok, nóták 14.00: — 4.30: Éltéitől hajnalig CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT KOSSUTH 8.20: Darvasi István jegyzete 8.30: Hündel: Imeneo 9.29: Nóták 9.43: Nefelejcs 10.85: Két keréken Magyarországon — 5. 10.35: Külföldi szerzők gyermekversel zenével 10.38: Balettzene 11.38: Nemes Barry Lyndon úr emlékiratai — Thackeray regénye — 11. 12.30: Ki nyer ma? PETŐFI 8.05: Palóc népdalkörök énekelnek I 38: A Szabó család — (ism.) 9.88: Zenés délelőtt 12.10: Szovjet fúvószene 1228: Útikalauz — üdülőknek - ^ 4 >

Next

/
Oldalképek
Tartalom