Délmagyarország, 1985. június (75. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-08 / 133. szám

kiérném. A Park üres volt A Park üres volt, de a fiú nem is számított másra. Az lepte volna meg, ha talál valakit ücsö­rögni a Padon. Az elöregedett fák, amelyek mintha diétáztak volna, szomorúan és soványan fordítottak hátat a Város bérházainak, suttogva üdvözölték. Szerette ezeket a nyári éjszakákat. Cigarettá­jával köröket lóit a súrú levegőbe, s a hold ilyen­kor egy meghajló ágra telepedve, hol hálásan ne­vetgélve, hol aggódva figyelte, nem tesz-e kárt ma­gában. De a fiú már nem félt, hiszen nem volt' mi­től félnie, cs nem volt mit feltenie — lidércci ki­véreztek csöndes félmosolyán. Aki látta, azt hihet­te, bolonc), kedves, vigyorgó elmebeteg, amilyen ezer és ezer szaladgál ártalmatlanul a Város utcáin —, de a fiú azt is tudta, hogy a bolondokban meg lehet bízni, és benne nem bízott senki. Amikor először meglátta, ahogy ül valaki a Padon, az egyetlen padon, amelyiknek nem fesze­gették le a háttámláját, és nem törték össze beton­talpait, zavarba jött. Késő volt, s a fiú. bár nem félt, valami kesernyés dühöt érzett a Pad, az ő padja bitorlója iránt. Zsebre vágott kézzel, hami­san fütyörészve járta körül a görnyedten ülő ala­kot, de a lány nem emelte föl a fejét. Aznap este nem szóltak egymáshoz egy szót sem. másnap sem, harmadnap sem, de amikor ne­gyednap a lány nem jött, a fiú furcsa nyugtalan­ságéi érzett. Mintha kivágtak volna egy fát a Pad körül, vagy nem kelt volna fel a hold. Idegesen szívta a cigarettáját, már nem tűnt bolondnak, s hosszú idő óta először jutott eszébe, hogy albérleti szobáját ma megint átkutatja a zsémbes főbérlönő. — Hiányoztál — mondta másnap, s hangja, bár természetesnek szánta, remegett. — Maga mindig itt ül? — kérdezte a lány csendesen, s a szél elült,, hogy a fiú hallja, mit mond. — Igen — válaszolt rekedten, mint a ritkán szólók. — Esténként itt ücsörgök mindig. A lány, mintha nem is érdekelné, hallgatott. Amikor nagyvártatva megköszörülte a torkát, nem fordult a fiú felé. — Vár valakit? — Nem tudom. Nem hiszem — mondta této­ván a fiú, s cigarettájával köröket rajzolt a leve­gőbe. A hold mozdulatlan maradt. — De maga hiányzott. — Itt ismerkedtem meg a fiúmmal — a lány hangja súlytalan volt. — Ezen a padon ültem ak­kor is. Hozzámlépett átölelt. Nagyanyám azt mond­ta, szőke férjem legyen, azok tiszták, sohasem ha­zudnak. Amikor megcsókolt, nem húzódoztam ... szőke volt. Megígérte, hogy másnap újra jön. Ennek már három éve. A fiú hallgatolt. A fák közelebb húzódtak, az utolsó ablakból is hiegszökött a lény, nem volt mi­tó! tartaniuk. A lány most ráemelte az arcát. Olyan voll, mint a hold. — Nem akar megölelni? A fiú lassan megrázta a fejét. — Az én hajam barna. — Nem baj — vágta rá gyorsan a lány. — A nagyanyám meghalt és én nem mondtam meg ne­ki, hogy a szőkék is hazudnak olykor. A fiú néma maradt. — Maga nagyon szomorú lehet — mondth a lány és lehajtotta a fejét. — A szeme sötétebb az éjszakáimnál. — Visszajön — a fiú hangsúlya olyan volt, mintha huszadjára ismételné meg —, visszajön. A lány haja előrehullolt, a holdfény megcsú­szott rajta. — Én is ezt mondogattam magamnak két éven út. De rnúr nem akarom, hogy vissza jöjjön. — A feleségem meghalt — mondta üresen a fiú. — Azt mondták az orvosok. Bementem meg­látogatni mint minden nap, és hazaküldtek azzal, hogy meghalt. — Úristen — motyogta a lány. — Már az or­vosok is hazudnak. — De én másnap is bementem. Letettem a por­tán a nevére a banánt, és letettem a narancsot. Biztos nem akarta, hogy lássam. A lány fölállt, megsimagatta a haját. — Egészen megszőkiti a hold — mosolygott rá. A fiú mozdulatlan maradt. — Tudom, hogy te voltál az — folytatta a lány. A fiú megremegett. — Ha nem akarod, ne áruld el — kuncogott n lány. — Úgyis tudom. — Félek — mondta a fiú. — iBármim volt, mindent elhagytam. Szórakozottságból? Élveztem is. Ne adj semmit, mert elveszítem. — Most már tudom, hogy te vagy az >— kun­cogott a lány. — Én azóta nem csókoltam meg senkit. A fiú hitetlenkedve megrázta a fejét. — A feleségem is így kuncogott. A hangja remegett. — Szeress! — ölelte magához a lány. — Sze­ress ' A fák hirtelen összeborultak, sötét lett. felör­véuyletl a hold. Valahol valaki elcsodálkozott ál­mában, milyen hiábavaló az élet. De a Park üres. De a lanv nem jár arra. De a fiú összetörte a Padot. DF.AK MÓR Győri László Virág utca Kaposvárott a Virág utca az az utca, hol képezik a szakmunkásokat, s a munka képezi szakmunkásait. Kaposvár az, ahol Dorottya megverselte Csokonait. Kaposvárott a Virág utca költői verselt világra, hogy Szegedinumba bolyongtassa költözni néhány évszakot, — maradt Kaposvár, ám a kocka nem pördült vakra sok hatol. Kaposvárott a Virág utca azért tovább virágozott; ha jól emlékszem, némi bucka, aszfalttal tömve itt-amott, — kit érdekel a semmi csúcsa, ha már mindenen túl vagyok. Hogyha mindenen túl vagyunk már, a Virág utca Tolbuhin, Sztálingrádi, Kende Kanut, s bár Dunántúl, Alföld, az suhint: Orosháza avagy Kaposvár, óilünk-e európain? Kaposvárott a Virág utca lassan virággá változik, Orosházán a herce-hurca legömbölyíti sarkait. Vihara, történelme túrta azt az utcát, a Meggyesit. I.et'; Meggyesiből Sztálingrádi, Sztálingrádiból Tolbuhin, közben ez-az, de ki tudná, mi, — éllem-laktam a Meggyesin. A fü meg a fa nem kíváncsi, bólint, akár egy régi rím. Bólintsak én is mindenen túl? Égy város- vagy egy utcanév életünk volt. történelem, súly, lehúzta mindünk életét. Ne bólintsunk mindenen túl, könyörgök bocsánatért. 8. 1962 — HELSINKI. Északi rokonaink nagy ven­dégszeretettel várták a 117 országból érkezett 18 ezer fiatalt. A fesztivál díszvendégei között volt Jurij Gagarin, a világ első űrhajósa VIT-dosszié II. Már javában folyna k az előkészületek a XII. Világifjúsági és Diáktalálkozóra. A íiata lok színpompás seregszemléjének immár másodszor Moszkva ad otthont. A Szovjetunióban július végén kezdődő találkozó előtt érdekes lehet dióhéjban, egy-egy kép se­gítségével áttekinteni az eddigi fesztiválok történetét. Kél héttel ezelőtt az első hat találkozóról villantottunk fel egy-egy pillana­tot, most a következő seregszemlékre emlékezünk. Szombat, 1985. június 8. II 7. 1959 — BÉCS. Az első VIT, amelyet nem szo­cialista országban tartottak. A nyugati ellenpro­paganda ellenére 18 ezer fiatal érkezett a Fráter­ben zajló rendezvényekre, hogy kifejezze békevá­gyát: ezt jelképezi képünk is 12. 1985 — MOSZKVA. Éj remé­nyek, de ugyanakkor új veszé­lyek, valamint nevezetes évfor­dulók esztendeje. A nagy sereg­szemlén részt vevők üt földrész­ről érkeznek, minden eddiginél változatosabb politikai nézeteket képviselnek majd. Egy már most bizonyos: a képen látható kabala Katyusa baba valószínűleg min­denki tetszését elnyeri majd 11. 1978 — HAVANNA. Csupa tűz és szenvedély, forradalmi lobo­gós, hit. remény, ragaszkodás és bizalom — ez volt a kubai VIT. És öröm azért — mint ezt képünk is mutatja —, hogy a kubaiak elnyerték a világ népeinek barátságát, szolidaritását 10. 197.1 — BERLIN. Másodszor gyűltek össze a világ ifjúságának képviselői az NDK fővárosában. A számos vendég közül is megkü­lönböztetett figyelem kisélte Angéla Davisnak. a börtönből kisza­badult amerikai néger polgárjogi harcosnak, kommunista filozó­fusnak beszédeit 9. 1968 — SZÓFIA. EZ a fesztivál elsősorban a vietnami néppel való szolidaritás jegyében zajlott le. A bolgár főváros plakátjai ezt hirdették: „Egy vonatot Vietnamnak!" Képünkön: meggyullad a VIT-láng a Lcvszki-stadionban

Next

/
Oldalképek
Tartalom