Délmagyarország, 1985. június (75. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-01 / 127. szám

Olvasónapló Dokumentumok és tanulmányok Teslvérköteteket jelentetett meg a közelmúltban két szegedi tudományos műhely, a Csongrád Megyei Levéltár és a Móra Ferenc Múzeum. A Levéltár a Tanulmányok Csongrád megye történetéből című sorozatának VIII. kötetében rendkívül érdekes, szinte krimiizgalmasságú dokumentumokat tesz közzé; a múzeumi évkönyvek legfrissebb — 1980/81. — 1 — darabjának tanulmányai felölelik a sokszínű munka minden terepét a régészettől a néprajzon, embertanon, numizmatikán, történelmen és művészettörténeten át a természettudományokig. A levéltári források között is szenzációszámba megy az a szöveg, mely a szegedi Palánk városrész 1697-es telekkönyét és születésének körülményeit mutatja be Kenéz Győző és Szakály Ferenc magyarázataival. A forrásanyag bevezetőjében a történészek megvilágítják a korabeli viszonyokat, s eligazítják az olvasót a hirdetmények, hivatali levelek, telekkönyvi tudnivalók sűrűjében. Bizonyára a prefektúra ösztönzésére tette ki Hirdetményét 1697. április 8-án Leopold Schlick gróf, a Maros és a Tisza vonalát őrző császári hadak vezénylő tábornoka. A tizenöt pontból álló rendelet egyrészt leírja a sokat kárhoztatott állapotokat, másrészt vázolja a megváltoztatásra irányuló elképzeléseiket. Ez minden más, tudomány számára fontos forrásnál mélyebb bepillantást nyújt a XVII. század végi Szeged e városnegyedének topográfiai, népességi és lakásviszonyaiba. A végrehajtást késleltette egy rendkívüli esemény, amit érzékeltessenek Joseph Comethnek, a szegedi kamarai kirendeltség ellenőrének 1697. május 7-én, este 8 órakor a „Nagytekinteteii Császri Kamarai Adminisztráció"-nak címzett levelének sorai: „Ezúttal nagyon kevés a tollam ahhoz, hogy azt a nyomorúságot leírjam, amely ma itt Váratlanul adódott, miután délfelé, kevéssel 11 óra előtt a paliszádok közvetlen közelében hirtelen tűz ütött ki. Azon nyomban — saját magunk és mindnyájunk szerencsétlenségére — hallatlan szélvihar támadt, mely által az egész és teljes Palánk — két kunyhó kivételével — porig égett..." A Budai Kamarai Igazgatóság tisztségviselői már három héttel a tragédia után hozzákezdtek az új telkek kiméréséhez és kiosztásához. Kialakult egy új településszerkezet, és egy precíz telekkönyv, amely a kutatók kincses bányája lett... A levéltári kötet másik, hasonlóan izgalmas és tanulságos dokumentumanyagát Tóth Ede adta közre Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860—1918 (Első rész) címmel. Még két dolgozat — Kulcsár Péter: Az 1522-es tizedjog jegyzék, mint történelmi forrás és id. Juhász Antal: Adalék az őrgróí Pallavicini család hitbizományi uradalma történetéhez — teszi teljessé. Míg a levéltári kötet elsősorban forrásanyagokat ad közre, körültekintő válogatásban, tudományos rendszerességgel, addig a Móra Ferenc Múzeum évkönyvei a tudományos műhely sokágú tevékenységének elemzéseit, feldolgozásait dokumentálják. Íme a leltárszerú felsorolás, mely talán érzékelteti a sokszínűséget, változatosságot: Horváth Ferenc: Kora-bronzkori, adai típusú leletek a Dél-Alföldön, H. Vaday Andrea: Késő szarmata agyagbográcsok az Alföldön, Török Gyula: Avar kori temető Csengelén, Fábián tíyula: Üjabb adatok a honfoglalás kori ijjászat kérdésköréhez, Simon Katalin: A csongrád-bokrosi vaseszközlelet, Trogmayer Ottó: A magyarcsanádi kőkereszt, K. Zoffmann Zsuzsanna: Kurgán temetkezés embertani anyaga Derekegyház-Ibolyásdombról, Nagy Adám: Egy makói pénzlelet a XIX. század közepéről. Juhász Antal: A szegedi közlegelők feltörése, Nagy Vera: Ünnepi táplálkozás Hódmezővásárhelyen, Börcsök Vince: Fahévér, Felföldi László: A Maros menti szerbek táncairól, ifj. Lele József: A tápai Bokréta, Lakatos Pál—Zombori István: Parschitius Kristóf leírása Csanád, Bodrog és Csongrád vármegyéről, Géczi Lajos: Makó utcanevei 1851-ben, Péter László: A szabadkőművesség Szegeden 1870— 1950, Lengyel András: Az állam kapitalizmusba hajló szociálliberalizmus egy magyar koncepciója, Halmágyi Pál: Makó város francia megszállása (1919), Sípos József: A Kisgazdapárt és a Bethlen-kormány megalakulása, Sárközi István: Adalékok Dénes Leó munkásmozgalmi és közéleti munkásságához, Szelesi Zoltán: A szegedi múzeum rajzmúvészeti gyűjteménye, Szuromi Pál: A kifejezés bűvöletében (Varga Imre művészetéről), Kiss Tamás: Néhány zuzmotaxon ammóniumion tartalmának vizsgálata a Nessler-reagenssel. A gazdag színkép igényes tartalmat, bő kép- és illusztrációs anyagot, érthető, olvasmányos stílust takar — méltán sorakozik a múzeumi kutatásokat reprezentáló évkönyvek sorába. BOUUZS CSABA RAJZA Egy „bölcs könyvterjesztő" emlékei A cím egy dedikálás kedvesjátékos sorát idézi. Tóth Béla ajánlotta így Móra Ferenc Betúösvényein című könyvét Bölcsházi Lászlónak, Szeged legrégebbi könyves emberének. A hetvenötödik születésnap felé közeledve is hú maradt a könyvekhez. az írott szó hivatásszerű terjesztéséhez. Jelenleg a Zöld Sándor utcai rendelőintézet könyvbizományosa, s nem •kis büszkeséggel említi, naponta három-öt ezer forintos forgalmat is lebonyolít. Könyv- és papírkereskedői segédlevelét 1929 januárjában töltötték ki. De a könyvek szeretetével sokkal hamarabb, kiseverek korában eljegyezte magát. — Édesapám Bölcsházi Pál nagy könyvbarát volt, az otthoni könyvespolcokon ott sorakoztak a Verne-regények, emlékszem Benedek Elek meséskönyveire, Tompa Mihály verses-mesés kötetére. A 6zülői házban és a rokonságban sokan szerették az irodalmat. Különösen sok tanácsot, eligazító szót, érdeklődésemet meghatározó élményt köszönhetek unokabátyámnak, Gáspár Zoltánnak, aki néhány évvel idősebbként, előbb mint a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagja, később, mint a Népszava újságírója egyengette utam, sokat beszélgetett velem. De nem hagyhatom ki az Árpád téri óvodát, valamint az elemi iskolát és a piarista gimnáziurpban eltöltött négy évet, ahová együtt jártam Ortutay Gyulával, egy padban ültünk, jó barátok voltunk. A négy gimnázium után abba kellett hagynom tanulmányaimat, de nem lehetett kétséges, hogy könyvvel kapcsolatos pályát válasszak. — Milyen volt a harmincas években a könyv presztízse, hol árulták, kik vásárolták? —. Speciális, csak könyveket árusító üzlet' nem volt. Tizenhárom könyv- és papírkereskedés működött Szegeden, közülük néhánynak saját kis nyomdája is volt. Én a Klauzál téri Traub és Társa könyv-, zenemű- és papírkereskedésben kezdtem dolgozni, onnan a Szent István Társulat boltjába kerültem, majd húsz éven át a Híd utcai Lechner-házban működő Grünwald-féle könyv- és papírkereskedésben dolgoztam. Ahogy visszaemlékszem, a boltokban a készleteknek csak töredéke volt a könyv, mindenekelőtt papíráruval, írószerrel kereskedtek. A könyv talán a Traub és Társának, a vele szemben levő Bartos Lipót-féle kereskedésben és a Grünwald cégnél játszott jelentős szerepet. Az utóbbinál a harmincas években a forgalom kétharmadát is kitette, más üzletekben tizede ötöde ha volt. A könyvet nemigen keresték — a. könyvet el kellett adni! Persze voltak kivételek, íróemberek, újságírók, egyetemisták, törzsvendégek. Az ő kedvükért gyakorta utaztam Pestre, megszerezni egy-egy kiadványt. A Híd utcai bolt mindennapos vendége volt Móra Ferenc, sokat járt be szegedi tartózkodása idején Móricz Zsigmond, az ismeretség révén itt böngészte az antikvár anyagot Ortutay Gyula néprajzi érdekességek után kutatva. Szeretett a „rejtett" polcok tiltott könyvei között bóklászni Radnóti Miklós. A könyveket az Athenaeum, a Franklin Társulat, a Dante Kiadó, á Friss Űjság és a Pesti Hírlap Kiadó, valamint Cserépfalvi ügynökei kínálták. Ezekből rendeltünk, sokszor körleveleket, ismertetőket nyomtattunk, ezeket magunk hordtuk szét ismerősöknek. kuncsaftoknak. — Szegeden mikor kezdődtek a könyvnapok, s milyen hangulatban zajlottak? — Ha nem csal az emlékezetem, az első szegedi könyvnapot 1930-ban rendezték meg. A Széchenyi téren állítottuk fel a sátrakat, amolyan piaci ponyvákból készültek. Gyufásladákba raktuk a köteteket, onnan kínáltuk a portékát. Nagyon hangulatosak voltak ezek a könyvünnepek, olyanok, amilyennek azt Supka Géza megálmodta: az élő magyar irodalom költözött iki az utcára, „jó értelemben vett harsánysággal, ingujjban". Egy fényképet is őrzök az első szegedi könyvhetek idejéből: állok a könyvsátor előtt, kezemben Vaszary Gábor ő című regénye, ami arra az alkalomra jelent meg. Aztán megéltem vagy ötven könyvnapot, könyvhetet. Kínáltam a szellemi portékákat, minden alkalmat megragadva, hogy az emberek kezébe adhassam. — Van-e valami titka az igazi könyves embernek, a jó könyvterjesztőnek? — Az első és legfontosabb: a könyvet szeretni kell! Aztán olvasni! Szinte állandóan és válogatás nélkül. Én minél többet olvastam, annál jobban megszerettem a könyvet, s minél jobban szerettem, annál inkább igyekeztem megosztani élményeimet másokkal, annál íontosabbnak tartottam, hogy minél többen hozzájussanak ehhez a mással nem pótolható kincshez. A könyvterjesztő nem elégedhet meg azzal, hogy a vásárló kezébe nyomja a kért kötetet, vagy közli vele, hogy nincs. A könyvterjesztő nemcsak eladó, hanem népművelő, kicsit pedagógus, szervező és agitátor, propagandista és hivatásának megszállottja. A vevőkkel beszélgetni kell. Könyvekről, Írókról, olvasmányélményekről, akár személyes dolgokról. És ajánlani is fontos. Erőszakoskodni viszont tilos! Én mindig azt mondtam a kuncsaftoknak: Ha nem tetszik, kérem, hozza viszsza! Kicserélem! Elárulom, ez utóbbira több mint ötven év alatt nem volt példa. Amikor én ifjú kereskedő voltam, az udvariasság természetes kívánalom és folyamatos gyakorlat volt. Nem volt szabad vásárlás nélkül elengedni a vevőt, s igyekezni kellett igényeit a legteljesebben kielégíteni. Azt ma sem szabad elfelejteni, hogy a könyvet most is el kell adni! S ezért a könyvesbolti eladók a terjesztők személyes magatartásukkal, udvariasságukkal, kedvességükkel és tájékozottságukkal sokat tehetnek. — Sokat emlegette beszélgetésünk során azt a nagyszerű baráti társaságot, ahová fiatal korában tartozott. Haladó gondolkodású, progresszív csoport lehetett. Milyen szerep jutott ebben a közegben a könyvnek? — A Hétvezér utcai munkásotthon valóban otthonunk volt. Ide jártunk tánciskolába, itt zajlottak a jelmezes bálák, a 6zíni előadások, a poharazgatások. Ebben a baráti társaságban természetesen sokszor esett szó politikáról, napi eseményekről és könyvekről is. Egy-egy divatos vagy vitatott könyv ádáz véleményütközésekre is alkalmat adott. — Eddig a régebbi múltban kalandoztunk. Hogyan• alakult a felszabadulást követően? — Az Oskola utcában 1942ben nyitottam meg könyv- és papírkereskedésemet, mely tíz évig működött. Akkor államosították, s engem egy időre még a könyvek tájékáról is száműztek. Csak közbevetőleg jegyzem meg. hogy fűszeresként is Kiváló Dolgozó lettem. Aztán 1957től 72-ig, hatvankét éves koromig ismét a könyvszakmában dolgoztam, elsősorban a szövetkezeti könyvterjesztés terén, a volt szegedi járás területén. Azóta is bizományosként árulom a könyvet. Sok szép emléket őrzök — fényképek örökítettek meg író-olvasó találkozókat Veres Péterrel, Mezei Andrással, több szegedi íróval, költővel. Megkaptam a Szocialista Kultúráért kitüntetést, sok dedikált kötet őrzi kedves találkozások emlékét. Egy időben az Űj Élet Téeszbe is jártam kerékpáron, motorbiciklin, mint könyvbizományos. El tudja képzelni, milyen öröm volt. amikor egy idős néni — miután eladtam neki egy Jókait, kis csalafintasággal Mór helyett Annát — huncutul mosolygott, de megköszönte a kegyes csalást, s azóta vadássza az írónő műveit. Könvvek között éltem le életemet, s ez boldoggá tesz. Sokat tanultam, tapasztaltam. Gyakorta hallom, elégedetlenkednek, hogy igy a közízlés, úgy az elmaradottság. Én úgy vagyok ezzel: lassan jutunk messzire! Csoda-e. ha Tóth Béla Bölcsházy Lászlót ..bölcs könyvterjesztőnek" nevezte?! (Az első kép emlék a harmincas évek egyik könyvünnepéről, a másik a hetvenes évek elején készült, könyvhét alkalmával.) T. L. »