Délmagyarország, 1985. május (75. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-11 / 109. szám

Szombat, 1985. május 11. Csorba Győző Zelk Zoltán Csata Kőtörők Néhány tavalyi mandula nz ág-hegyen maradt. De bontja, bontja már a fa az új virágokat. Ag és virág — még lomb alig vas-szürke, rózsaszín; — rózsás tüzek lobbannak itt szürkék kanócain, folrobbantják a dermeteg s makacsul ittragadt telet, mely földre, ágra rátapadva az életet bennük lagyatta. Didergek még, bár süt a nap, magas szobámra süt, de biztat a tapasztalat itt, ott és mindenütt: nem csapkodó gerillaharc, hadművelet folyik, s holott esik néhány kudarc, csak jóra változik, és bizton győz a győzni jött az eddig győzelmes fölött, s ki jót pártolt a viadalban, majd része lesz a diadalban. Dizó, azért még nyugtalan fogoly, számolgatom: mily erő állhat ott alant a s/embe-dombokon. és jobbról-balról mily hadak zárulnak össze, hogy rlontö csatába fogjanak, ha kell támadniuk. S örömöm egyre-esyre nö, mert föl nem tarthaló erő feszül a friss füvekben fákban, e láncait tórö világban. Alkonyattájt, hazafelé már a nagy völgybe értem; a bányában, a kőtörő parasztokat néztem. Számolgattam, hányszor lendűl egy perc alatt karjuk, hányszor sebzi a fölcsapó kősörét az arcuk? Hússzor tán ... egy óra alatt ezerkét.százszor ... Alkonyodik. S ők dolgoznak reggel hét órától. Ezerkétszáz ... Hány ezer is tizenkétszer annyi? Eltűnődtem: tudhatnak-e ők még simogatni, puha kézzel érinteni asszony, gyermek-arcot? Vagy úgy megszokta karjuk már a sújtást, a harcot, hogy csak ütnének örökkön . .. Alltam még tűnődve. Tuha zápor — este Omlott a fákra, a völgybe. X Szobrok, rajzok A Vigadó Galériában május 20ig látható a görög származású művészházaspár, a két Európaszerte híres alkotó, Makrisz Zizi és Makrisz Agamemnun tárlata. Művészetük közös forrásai és értékrendje, tiszta virágzása emberi szövetségükön alapul. Makrisz Agamemnon szobrainak forrásvidéke az egyiptomi, az archaikus görög szobrászat, a bizánci hagyományok és a korszerű plasztika újabb eredményei. Makrisz Zizi egynemű rajzi áradása másmás közegben éri el magaslatait — gobelinné, mozaikká véglegesülve: „Engem a divat nem érdekel, s bár nem ítélem el az absztrakciót sem. az én forrásom, a görög és a magyar táj, az emberi természet, minden, ami karakteres. Különösen izgatnak u fák. Minden fa más, szinte egyegy ember, annyira lüktet benne az elet." Makrisz Agamemnon Kossuthdíjas Kiváló Művész hasonlót mond: „Mindig dolgozom. Más ember lettem. Innen vágyom Attikaba. Athénban Budára — az én városom a Föld." Képeinken: Makrisz Agamemnon: Portré, Makrisz Zizi: Egy lap a Fák sorozatból. Tekintély, amit manapság presztízsnek hívunk P

ercenként hallhatjuk, hogy az új gazdasági körülmények, az a bizonyos begyűrűzés, hogy azt ne mondjam, a cserearányok romlása, az életszínvonal megtartásának nehéz csatája okozza, hogy az oktatás és a művelődés munkásainak egyre kisebb a maguk szűkebb világában a tekintélyük, vagyis társadalmi presztízsük tovább romlott. Hja! kérem, a pénz beszél, a kutya ugat. Akinek van, és egyre több lesz, azt tiszteljük, és hát ugye, aki csak. keveset vehet ki a közösből — azt nem annyira. Igaz ez? Bizonyára sokan bólintanának rá kapásból, mások pedig egy rezzenetnvi szünet után hevesen tagadnák. De egészen bizonyos, hogy a tagadók sem kívánnának kitörni az egyes ember anyagi lehetőségei és a társadalmi presztízs szőtte hálóból. Es igazukat elsősorban az objektív érdek-igény, érdekszükséglet érvével bizonyítanák. Csakhogy egy társadalmi csoport érdekrendszere nemcsak anyagiakból tevődik össze. Már hallom is a válaszokat: Tudja, mit? Legyen öné a dicsőség, ide nekem a dohányt. Egészen bizonyosan sokan vannak, akik így gondolkodnak, hiszen évszázadokon át egy másik világ gondolkodásrendszeréhez hozzátartozott, hogy a pénzen mindent meg lehet vásárolni. (így természetesen a dicsőséget is.) De egy tartalmas életet, egy tartalmas élet eltöltésének lehetőségét ritkán lehet megvásárolni, hiszen ahhoz egy belülről fakadó szuverén világ megteremtésére, egy önálló emberi létforma tartós létezésére volt szükség. S van is. Ehhez is kellenek anyagi feltételek. De, s ez a dolog lényege: •nem egy társadalmi szerkezetben legjobban ellátott réteg emberének privilégiuma csak a kreatív életforma megteremtése. A vágy mindenkiben, a társadalom bármely rétegéhez tartozó emberben ott van, mert a mi társadalmunkban: erre neveljük A tartalmas emberi életmód, az a bizonyos elkoptatott „önmagunk megvalósítása"; a frázisízű „tenni valamit a világért"; hogy „életemtől gazdagabb legyen a világ halálomkor" igénye csak elhalványodhat, de nem szűnhet meg, amíg értelmes életre nevelő közösségek létezhetnek. Ezeket az értelmes emberi életre nevelő közösségeket hívják egyrészt pedagógusoknak, másrészt ugye — népet művelő embereknek. Közismert, ha szinpadon attól király a király, hogv a többiek megsüvegelik, hajlongnak előtte, szóval jelzik a királynak kijáró tisztelet eljátszásával, hogy társuké a színpadi király szerepe. Minden társadalmi szereposztásban a kialakult hagyományos formákban megvan minden rétegnek a maga helye. Annak megfelelően, hogy a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyét a többiek, hová rangsorolják. Ez az idők folyamán a társadalom szükségleteinek megfelelően változhat. Egy-egy társadalmi csoport vagy réteg presztízse jelzi sokszor a társadalom fejlettségét is. Mondhatnánk tehát, hogy minden rendben van, hiszen objektív tényezők hatarozzák meg, hogy az egy hivatást űzőknek milyen a tekintélye a társadalom többi tagja előtt. Hosszú távon ez bizonyára igaz. Kövid távon, és egy társadalmi forradalom eredményeképpen átalakult emberi közösség életében pár évtize^., bizony njjgv..bosszú idő. legalábbis a hagyományok és (ennek látszólag eilentrpondva) a divatok megakadályozzák vagy megnehezítik a természetesnek tartható tekintélyarányok kialakulását. Ha igaz. hogy egy pedagógus vagy egy közművelődési szakember „előállítása" megközelítőleg annyi pénzébe kerül az államnak, mint egy orvos, közgazdász, vagy tanácsi tisztviselő tudásanyaga, akkor miért nem marad meg ez a társadalmi egyenlőség a későbbiekben. Hiszen tevékenységük fontosságát egyes esetekben az előbbiek fölé emeljük, de általában azokkal egyenlőnek értékeljük. U

gy tűnik, nemcsak anyagiak, de néha mintha munkaszervezési okok is hátráltatnák egy-egy közösségben, hogy a méltó megbecsülés a méltó helyére kerüljön. Talán — vegyünk egy egyszerű példát. A tanácsi tisztviselő, mint a művelődési osztály vezetője hivatali elöljárója a hozzátartozó otthon szakelőadóinak. Vagyis ez a valóságban szabályos függőségi viszony. Nem teljesen minden részletében tisztázott hivatali — de valamilyen függőségi viszony. Az tehát, hogy ezen a színpadon ki a király, pillanatokon belül átlátható. Es addig nincs is baj, amíg a szereposzlás minikirálya jól, hatékonyan elvégzi az ő miniszinpudán a népmüvelés túrsadafmi funkcióit. Vagyis, odafigyel arra, hogy ezek a társadalmi funkciók érdekesen, színesen nagyon sok bontásban, rétegek, csoportok érdeklődésének megfelelően működjenek. S hogy azok, akiknek ez a közvetlen munkája, elégedetten — uram bocsa' — jókedvűen végezzék ezt a hatalmas örömlorrást jelentő munkát. S ha egy művelődési házban létrejön ez az eredményes munka, és ennek hullámán azon a kis, színpadon a művelődési ház vezetője magának szerez egy kis tekintélyt, akkor ebből ne konfliktusok szülessenek, hanem a tanácsi felelős ember büszke legyen rá — büszke, mert saját munkája is benne van a mindnyájunkat gazdagító eredményben. S ne keressék, ki az, akit süvegelni kell! Süvegeljék mind egymást! Ne az egyenlősdi nevében — de a cél: a müveit emberfők, szolgálatában. S

zerencsére a szövevényes emberi-baráti-munkatársi kapcsolatok nem illeszthetők bele az előbbi példánk színpadképébe, de azért tessék csak megnézni egy-egy sikeres, jól működő művelődési ház igazgatója milyen buktatókon, ha úgy tetszik, csatákon ment keresztül, és mennyi sebet kapott, amíg eljutott odáig, hogv híre-neve a szűkebb színpadról az országosra is átkerült Persze hogy nem bánta meg, persze hogy ma is újrakezdené, persze hogy érdemes volt. Nem a pénzért, de mert adott valamit az embereknek, s mert teljes életet élt. Azt csinálta, amit szeretett, abban lelt eredményes, amit annak idején megtanult. De ilyenkor kellene újra meg újra ünnepelni, jutalmazni, díjazni azokat, akik segítették, akik hozzásegítették, hogy jó népművelő lehessen. Dómján Gábor Testamentum Ha meghalok kukás autó jöjjön értem megbízható cigány és félcigány legények ugráljanak le a lépcsőiről akikhez sohase mertem sohasem kívántam szólni de ismerem valamennyit kocsmákból kuglizóból e reménytelennek tudott város rohadt útjairól ahol pompás fickók íme mégiscsak akadnak pillantsanak be sietősen a nyitott koporsóba s a félkaréjban ácsorgó meghökkent gyászolók elöl ragadjanak el okos füleimnél fogva melyek ürömmel hallották érkezésüket reggelente 1