Délmagyarország, 1985. május (75. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-08 / 106. szám
6 Szerda, 1985. május 8. Tizenhat év után ismét európai labdarúgókupa-döntő hazánkban Dalnoki az FTC edzője Sárosi László ideiglenesen vállalta a bajnokság' végéig a Ferencváros labdarúgócsapata vezető edzői tisztét. A Ferencváros már szerződést kötött Dalnoki Jenővel, korábbi válogatott játékosával és mesterével, aki 1985. július 1-töl három éven át irányítja majd a zöld-fehér labdarúgókat. Segítőtársa Vépi Péter lesz. Röplabda Több mint másfél évtizedet kellett várni a magyar szurkolóknak ahhoz, hogy a három rangos európai labdarúgótorna — BEK, KEK, UEFA (illetve ennek elődje, az EVK, a VVK) — valamelyikében hazai pályán láthassanak döntőt. Az érdem a Videotoné, ma UEFA Kupa-döntőt vívnak a Real Madrid ellen. A Videoton a negyedik magyar labdarúgócsapat, amelyik eljutott a döntőig. Nyerni csak a Ferencvárosnak sikerült: 1965ben a VVK-ban. Döntőt játszott még az FTC 1968-ban a VVK-ban — a második találkozó a Népstadionban volt —, valamint 1975-ben a KEK-ben. Finalista volt 1964-ben a kupagyőztesek vetélkedésében az MTK is. A legutóbbi magyarországi kupadöntőre 1969 júniusában, a Megyeri úton került sor. ekkor az Ü. Dózsa az angol Newcastle Unitedtől 3-2-re kikapott. A múltban tehát a hazai Dálya sem a Ferencvárosnak, sem az újpestieknek nem hozott szerencsét, igaz, mindkét együttes hátránnyal kezdte a visszavágót. A Videoton az előző csapatokkal ellentétben hazai pályán kezdi a döntőt. Altalános a vélemény, hogy az idegenbeli játék után a Reált nem lehet megállítani Madridban, bármekkora is a hátrány az első összecsapás után. A Videoton azonban a jelenlegi kupasorozatban többször is bizonyította, hogy vendégként sincs vesztésre ítélve. A székesfehérváriak útja a döntőig a következő: Dukla Prága 1-0, 0-0. összesítve: 1-0, Paris SG 4-2, 1-0, öszszesítve: 6-3, Partizán 5-0, 0-2, összesítve: 5-2, Manchester United 1-0, 0-1, 11esekkel nyert a Videoton, Zseljeznicsar 3-1, 1-2, öszszesítve: 4-3. A Videoton ma játssza huszonegyedik UEFA Kupamérkőzését, eddig 9 győzelem. 4 döntetlen. 7 vereség, és' 27-22-es a gólkülönbségmérleg. Az ellenfél jóval szebb múlttal büszkélkedhet. A Real Madrid 1955-től 1960-ig sorozatban ötször megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, majd 1966-ban újra az élen végzett az európai bajnokok küzdelmében. A Real Madrid ezúttal így jutott a fináléba: Innsbruck 5-0, 0-2, összesítve: 5-2, Rijeka 3-0, 1-3, összesítve: 4-3, Anderlecht 0-3, 6-1, összesítve: 6-4, Tottenham 1-0. 0-0, összesítve: 1-0, Interr.azionale 0-2, 3-0, öszszesítve: 3-2. Ma este 20 órakor kezdődő első UEFA Kupa-döntőn a francia Vautrot lesz a játékvezető. Váratlan bravúr Tenisz A tisztes helytállás reményében lépett pályára nagynevű ellenfelével szemben az építős csapat. Nyári Sándor vezető edző azt mondta a mérkőzés megkezdése előtt, hogy egy játszma elcsipését már sikernek könyvelné el. Az első játszma a várakozásnak megfelelően alakult. A szovjet csapat szoros küzdelemben nyert. A folytatásban a hazai csapat jól összpontosított, és a siker nem maradt el. A harmadik játékrészt jól kezdték Nusserék, már 4:0-ra is vezettek, de ellenfelük fordítani tudott, 15:7* jre meglnyerte a játszmát. Ezután a válogatott feladót, Filistyinszkijt pihentette edzője, és az utazás miatt kissé fáradt vendégekkel szemben sikerült az egyenlítés. Az utolsó játékrészben visszatért ugyan a szovjet válogatott fiú, de már későn ahhoz, hogy megakadályozza a Délép SC szép sikerét. Délép SC—Burevesztnyik Odessza 3:2 (—13, 7, —7, 10. 4). Nemzetközi férfi mérkőzés. lila iskola. Vezette: Verba. Délep SC: ARANY, NUSSER, NAGY L.. HUSZTA. Barta, Petre. Csere: Csorba, Kérges, Tóth. Edző: Nyári Sándor. Burevesztnyik: KULIS, FILISTYINSZKIJ. Skurnov, Petratvenkó. GRINCSAK, HVOROSZTYANOV. Csere: Szokolszkij. Edző: Jevgenyij Borodajenko. I. L. JATE-győzelmek Úszás Szerény eredmények A közelmúltban Budapesten rendezték meg az országos középiskolai úszóbajnokságot. Megyénk diákjai kicsit az előzetes várakozás alatt szerepeltek. Török Imre, a megyei úszószövetség elnöke, aki egyben a Csongrád megyei válogatott vezetője is volt, kijelentette, abban látja az okokat, hogy a helyi versenyeknek nincsen elég nagy rangja és a középfokú iskolák sportági munkája nem épül rá az általános iskolákéra. Mindezek ellenére reményteli a jövő, mert igen fiatal társaság próbált helytállni, amely ha még két-három évig együtt marad, s fejlődés esetén jóval több pontot szerezhet, a mindig rangos mezőnyben. Idén például több felnőtt válogatott sportoló állt rajtköre. Eredmények, 50 méter mell: ... 6. Seres László (Radnóti M. Gimn.), 100 méter mell: ... 5. Seres L. (Radnóti M. Gimn.). 50 méter pillangó: ...8. Ormos Lajos (Széchenyi gimn.). Nők: 50 méter mell: ...8. Török Olga (Tömörkény gimn.). 100 méter gyors: ... 6. Bán Natália (Tömörkény gimn.). 4x50 méteres gyorsváltó, férfiak: ...5. Radnóti gimn. 4x50 méteres vegyes váltó, férfiak: ...6. Radnóti gimn. Szentesen rendezték meg a megye'. úttörő-olimpia úszó döntölót. Az eseményem a szegedi Iskolák vittek a prLmet. ugyanis a Tisza-parll vörösből halon állhattak a dobogó legmagasabb fokáea. míg vásárhelyi es szentesi úttörők háromhárom alkalommal bizonyultak u legjobbnak. EREDMÉNYEK. Csapat, kisdobos leány: l. szentesi Köztársaság téri, 2. szegedi Tartán ivet. 3. vásárhelyi Milnnlch F. Fiuk: 1. szegedi Odessza II., 2. szentesi Köztársaság téri, 9. szegedi Tarján lV-es, Ültörő leány: I. vásárhe'vj Mit-nlch F„ 2. szeged'. Odessza II., 3. szentesi Köztársaság lóri. Fiú: 1. vásárhelyt Munnich F„ 3. szentesi Petőfi S., 3. csongrádi ének-zenei. Egyéni, kisdobos leány, gyors: 1. Széli Ágnes (Szeol, szegcdi Il-es gyak.), 2. Alexa Zsuzsa (Szeol. Tarján IV-es), 3. Simon Katalin (Szentesi Vízmű, Köztársaság ítér). Leány hát: I. Simon Katalin, 2. Széli Anita (Szeol. Zrínyi). 3. Széli Ágnes. Fiú gyors: I. Molnár János (Szeol. Odessza II.), 2. Jászai Zsombor (Szeol. Tarján IV.), 4. Kajlái- Róbert (Szentesi Vízmű, Deák F.). FIÚ hát: 1. Molnár János. 2. Jászát Zsombor, 3. lJümsödl Tamás (Szentesi Vízmű, Deák F.). Úttörő leány gyors: I. Kiss Júdií (Szeol. Sagvári E), 2. Vándor Gitta (Szeol, Il-es gyak.), 3. Kóka'. Eva (HVSE, Münnich F.». Hátúszás: 1. Vándor Kriszta. 2. Szatmári Szilvia (Szentesi Vízmű, Petőfi S.). 3. Pintér Orsolya (Szeol, Odeszsza II.). Fiú gyors: 1. Kárász László (Szentesi Vízmű, Petőfi S.). 2. Horváth Attila, 3. Mészáros Csaba (imndkeltő HVSE, Munnich F.). Hátúszás: 1. Mészáros Csaba, 2. Acs Zoltán (Szeol, Odessza II.). 3. Simon Tamás (Szentesi Vízmű, Köztársaság tér). Az úttörő korosztály bajnokcsapatai és egyént győztesei képviselik megyénket az országos döntőn. A megyebeli teniszezőknek mozgalmas napjaik voltak, Pécs város valamint a megyei bajnokság küzdelmeiben vettek részt a közelmúltban. Ami a megyei egvéni és páros bajnokságot illeti, érdekességként említendő, hogy a tavalyi címvédők ;közül senki sem tudott ismételni a népes mezőnyből. A megyei bajnokság eredményei: Férfiak. Egyes: 1. Kanalas Gy. (JATK SC), a döntőben: 6:2, 6:7, 6:3, 2. Ujhidi (JATE SC), 3. Klivényi G. (JATE SC). 4. Berezivai (Szentes). Páros: a döntőt lkésöbb játssza az Ujhidi, Klivényi G.—Kanalas Gy„ Csanády Zs. kettős, 3. Baczkó. Seres T. (Szentes. JATE SC) és Mészáros, Klivényi P. (JATE SC). Nők. Egyes: 1. Héger J. (JATE SC), a döntőben: 6:3, 6:0 (!), 2. Barkecz (Szentes), 3. Nagy A. (JATE SC) és Sonkodi B. (JATE SC). Páros: 1. Nagy A„ Farkas (JATE SC). 2. Barkecz. Pászti (Szentes). 3. Héger J., Ribári (JATE SC) és Insperger, Bugner (Szentes). Serdülök. Lányok. Egyes: 1. Kalapács, 2. Faragó (mindkettő JATE SC). 3. Fekete N. A. és Insperger (mindkettő Szentes). Páros: 1. Insperger, Bugner (Szentes). 2. Kalapács', Faragó (JATE SC). 3. Seres, Gurka (JATE SC) és Fekete, Kelencsér (Szentes). A Kalapács, Faragó kettős 6:2. 5:5 után vihar, majd sérülés miatt feladta a küzdelmet. Fiúk. Egyes: 1. Kovács P. (JATE SC). 2. Könczöl (Szegedi Kinizsi Húsos), 3. Kapuvári (JATE SC) és Faragó (Szentes). Páros: 1. Baczkó. Seres, 2. Kapuvári, Füzesi. 3. Kovács, Panelik (JATE SC) és Könczöl, Sonkodi B. (Kinizsi Húsos). Gyermekek. Lányok. Egyes; 1. Ponti (Szentes). 2. Varga, 3. Balogh és Vass N. (mind JATE SC). Páros: 1. Varga. Balogh (JATE SC), 2. Pászti, Karácsonyi (Szentes). 3. Vass N.. Balogh (JATE SC) és Turi, Mészáros (Szentes). Fiúk. Egyes: 1. Mácsai (Szentes). 2. Sonkodi B. (Kinizsi Húsos), 3. Bartók (Csongrád) és Bősze (JATE SC). Páros: 1. Szabó I., Sonkodi B. (Kinizsi Húsos), 2. Bősze, Kovács T. (JATE SC), 3. Bartók. Gresó (Csongrád) és Mácsai, Keller (Szentes). Pécs város bajnokságának eredményei: Női II. osztály: 1. Polestyukné Nagy A. (JATE SC), ... 3. Héger J. (JATE SC). Ifjúságiak: ... 3. Héger J. Újoncok: ... 2. Veszelovszky R„ 3. Sonkodi B. és Héger M. (mind JATE SC). VIHARSAROK KUPA. Békéscsabán versenyeztek legutóbb az SZVSE atlétái és a következő eredményeket érték el. Felnőttek. 400 m: ... 2. Mészáros Sándo.- 51.6 ntp. II) km gyaloglás: 1. Lángi József 43:59, 2. Dudás Gyula 44:20. Ifjűsagiak. 10ü m: 1. Tóth Zoltán 11.6. 400 m: 1. Horváth Tamás 53.4, ... 4. Gábor Zoltán 54.9, 5. Stnkó Zoltán 55.2. 1500 m: 4. Eder Róbert Munkatársakat keres (a munkakörökről bővebb felvilágosítást nyújt hétfőn 8—16.30-ig, szerdán 8—18-lg és csütörtökön 8—12 óráig A CSONGRAN MEGYEI MUNKAÜGYI SZGLGALTATO IRODA — Szeged. Bajcsy-Zs. u. 4. 6720. Tel.: 12-855/133). Aranyérmes főiskolások Zánkán rendezték meg az ország pedagógusképző intézményeinek hagyományos spartakiádját. A szegedi tanárképző sportolói az idén is kitűnően szerepeltek, és több aranyérmet hoztak haza. Eredmények: Atlétika. Nők. 100 m: 1. Szopori Erika 12.3, ...3. Rostás Erika 12.5. 400 m: 1. Szabó Erzsébet 60.1. 2. Bakula Mária 64.8. 4x100 m: 1. Szeged 51.4. Magasugrás: ...3. Gál Judit 150 cm. Súlylökés: 1. Vidó Irén 11.85 m. Gerelyhajítás: 1. Vidó 47,54 m. Férfiak. 100 m: 1. Komár Lajos 10.9. 800 m: 1. Vigh László 2:07.6. Magasugrás: ... 3 Balogh Tamas 1Ü0 c~> Távolugrás: 1. Zingcr Béla 707 cm, 2. Somodi László G77 cm. Gerelyhajítás: ... 2. Ispán Zoltán 58,96 m. Úszás. Nők. 100 m pillangó, 100 m hát, 100 m gyors: 1. Arday Andrea. 100 m mell: ...2. Huff Zsuzsa. 4x50 m vegyes váltó: 1. Szeged. Férfiak. 100 m pillangó: ...2. Bodor Gyula. 100 m hát: ... 3. Meiszterics László. 100 m mell: 1. Bodor Gyula: 100 m gyors: ...2. Melkuhn Tibor. 4x50 m vegyes váltó: 1. Szeged. Férfi kézilabda: 1. Szeged. Női kosárlabda: ...4. Szeged. Torna, csapat. Nők: ...5. Szeged. Férfiak: ...4. 4:13.4. 10 km gyaloglás: ... 2. ltarasko András 5U:01, 3. Miklós Sándor 54:47. Súlylökés: l. Sólymost Zoltán 13.25 m. ... 3. Bódi Attila 12.18. 4. Domonkos Tamás u.16. Gerely: 1. Domonkos 53,90 m, 2. Bódi Attila 50.04. 3. Sólymos! Zoltán 43,21. Lányok. 1509 m: I. Szabó Andrea 4:46.0. Serdülő A. Fiuk. 400 m: 1. Farkas Levente 54.9. Távol. 1. KraJsoczky Csaba 613 cm. Lányok. 100 m: ... 3. Kiss Beáta 13.3. 1500 m: ... 4. Bajna Andrea 5:13.4. Serdülő B. Fiuk. 1500 m: ...4. György Roland 4:49.2. Gerely: 1. Kurucsai Attila 40,74. 5 km gyaloglás: 1. Börcsuk Zoltán 26:03. Lányok. 3 km gyaloglás: 1. Rutai Annamária 17:12. RANGSORVERSENY LÁNYOKNAK. A hét végén ors/agus rangsorversenyen szerepellek a Szeol AK cselgáncsos lányai. Eredmények: Serdülőik. 36 kg: 1. Lázár Eva. 44 kg: ... 5. Toké Tímoa. 48 kg: ... 5. Szögi Edit. 52 ikg: ... 2. Kocsor Tímea. Ifjúságiak. 44 kg: ... 2. Szegfű Kinga. 3. Benedek Ágnes. 43 kg: 1. Szentesi Andrea. 52 kg: ... 2. Putóczky Andrea, 3. Vctró Erika. 56 kg: ... 5. Kalocsai Katalin. VB-selejtező Ausztria—Ciprus 4-0 (2-0). Graz, 16 ezer néző. V.:Snoddy (észak-ír). Góllövők: Hrstic, Polster, Schachner, Willfurth. FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGGEL: Épületgépész üzemmérnök Ingatlankezelő Vállalat KÖZÉPFOKÚ végzettséggel, vagy SZAKKÉPZETTSÉGGEL: Adatrögzítő, Postaigazgatóság, Szeged Adminisztrátor s Dél-alföld'. Pincegazdaság Anyaggazdálkodó MAV Épület- és Hídfenntartó Főnökség Asztalos ' Ingatlankezelő Vállalat Szegedi Magas- ós Mclyépitöipari Vállalat Autószerelő Belkereskedelmi Szállítási Vállalat Posta Gépjármű Szállítási Üzem , Szegedi Közlekedést Vállalat Acs-áilványozó Ingatlankezelő Vállalat Szegedi Magas- és Mélyépítőipari Vállalat Áruforgalmi előadó Dal-alföldi Pincegazdaság Bádoagos Ingatlankezelő Vállalat Varosgazdálkodási Vállalat Bércsoportvezctö MAV Épület- és Ifidfenntartó Főnökség Bérelszámoló , Belkereskedelmi Szállítási Vállalat KSZV Cjsz.egedi Szövőgyára Szegedi Állami Gazdaság Címfestő Szegedi Közlekedési Váltalat Elektroműszerész Medtkémta Ipari Szövetkezet Esztergályos Dél-alföldi Pincegazdaság Élelmiszer bolt-vezető Dél-Tisza menti Afész Elelmiszerbollvezctő-helycttes Dél-Tisza frienli Afész Élcitniszer-eladó Dél-Tisza menti Afész Épületgépész-technikus Ingatlankezelő Vállalat Fóliamester KSZV Szegedi Kenderfonógyár Forgalmi könyvelő Nívó, Faipari Szövetkezet Szegedi Konzervgyár Gépésztechnikus Ingatlankezelő Vállalat Szegedi Textilművek Gépíró Szegedi Konzervgyár Gépíró-adminisztrátor Városgazdálkodási Vállalat Gépjármű-villamossági szerelő Belkereskedelmi Szállítási Vállalat Posta Gépjármű Szállítási Üzem • Gépkönyvelő Dél-Tisza menti Afész Géplakatos Taurus Gépgyár deszkl telepe Gyors- és gépíró • Dél-alföldi Pútcegazdaság Húsboltvczető Dél-Tisza ntcnU Afész Ipariikkt-ladó Del-Tisza menti Afész Kovács Szegedi Közlekedési Vállalat Könyvelő Ikarus szegedi gyára Mezőgazdasági Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalat Központifűtés-, csőszerelő Városgazdálkodási VáUalat Kőműves Ingatlankezelő Vállalat KSZV Szegedi Kenderfonőgyár Szegedi Magas- és Mélyépítőipari Vállalat Városgazdálkodási Vállalat Laboráns Szegedi Tejüzem Lakatos KSZV Szegedi Kenderfonógyár MAV körzeti üzemfönükség Szegedi Konzervgyár Szegcdi Közlekedési Vállalat Szegedi Tejüzem Városgazdálkodási Vállalat Lcnzing-gépkisrgítő KSZV Szegedi Kenderfonőgyár Maros Taurus Gépgyár deszkl telepe Minőségi ellenőr Dél-alföldi Pincegazdaság Minősített (f. o.) hegesztő Taurus Gépgyár deszki telepe .Műszaki meós Belkereskedelmi Szállítási Vállalat Művezető Dél-alfüldt Pincegazdaság önklszolgálóbolti pénztáros Dél-Tisza menti Afész Pneumatika! lakatos Medtkémia Ipari Szövetkezet Pneumatikai műszerész Taurus Gépgyár deszki telepe Szik-ügy intéző Belkereskedelmi Szállítási Vállalat Targoncaszerelö KSZV Szegedi Kenderfonógyár Targoncavezető MKM Szegedi Kábelgyár Városgazdálkodási Vállalat Tetőfedő • Ingatlankezelő Vállalat Vasbetonszerelő Szeged'. Magas- és Mélyépítőipari Vállalat Vegyipari szakmunkás Városgazdálkodási Vállalat Villanyszerelő Ingatlankezelő Vállalat Szegedi Konzervgyár Szegedi Közlekedési Vállalat Városgazdálkodási Vállalat Virágbolli eladó Városgazdálkodási Vállalat Vízvezeték-szerelő Dél-alföld'. Pincegazdaság Ingatlankezelő Vállalat Városgazdálkodási Vállalat SZAKKÉPZETTSÉG nélkül: Alapanyag-keverö Taurus Gumigyár, Szeged Anyagmozgató KSZV Ujszegedl Szövőgyára Arukihordő Szegcdi Tejüzem Göngyölő Taurus Gumigyár, Szeged Guinivágö Taurus Gumigyár, Szeged Hengerszék kezelő Taurus Gumigyár, Szeged Hcvederfelcpftő Taurus Gumigyár, Szeged Ilúlödaraboló Taurus Gumigyár. Szeged Irodatakarílö (nyugdíjas) szegedi Konzervgyár Kalandergép-klsegítö Taurus Gumigyár. Szeged Kábelipari gépkezelő MKM Szegedi Kábelgyár Kocsikísérő Mezőgazdasági Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalat Kocsirendező MAV körzeti üzemfönükség Mulu'lymunkás-udvaros Belkereskedelmi Szállitúst Vállalat Palackozómunkás Dél-alföldi Pincegazdaság Pályamunkás Szegedi Közlekedési Vállalat Pincemunkás Dél-alföldi Pincegazdaság Raktári kiadó Szegedi Magas- és Mélyépítőipari Vállalat Szegedi Textilmüvek Raktári munkás Mezőgazdasági Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalat Szakaszellenőr Szegedi Közlekedési Vállalat Szcrvizmunkás Belkereskedelmi Szállítási Vállalat Szövő Taurus Gumigyár, Szeged Szővetitatú Taurus Gumigyár, Szeged Takarító Postaigazgatóság, Szeged Tőmlőcsőfclhúzó Taurus Gumigyár, Szeged Tümlúfelépílő Taurus Gumigyár, Szeged Udvarus Ikarus szegedi gyára KSZV Szegedi Kenderfonógyár Posta Gépjármű Szállítási Üzem Vegyipari munkás (nő) Medikftmla Ipari Szövetkezet Vunalkarban tartó Szegedi Közlekedési Vállalat Betanított munka KSZV Szegedi Kenderfonógyár Szegedi Közlekedést Vállalat Segédmunka KSZV Szegedi Kenderfonógyár MKM Szegedi Kábelgyár Szegedi Közlekedési Vállalat Szegedi Textilművek Városgazdálkodási Vállalat Órajavitás - KREINER MI MEGVESSZÜK! ÉRTEKESlTJÜK! HOZZA HOZZÁNK! A lakásán felgyülemlett papír- és textilhulladékot átveszi a (mjehJ SZEGEDEN, 1985. május 13-án Odessza-ABC, Fésű u. 14-én Tarján II. Sz. Altalános Isk. mellett 15-cn Északi v.-rész 319. sz. ép. 16-án Kolozsvári tér "20-án Mátyás tér. Vasutas Műv. Ház 21-én Rókus v.-rész trolivégállomás 22-én Tarján, habarcstelep 23-án Északi v.-rész, 101. sz. ép. 27-én KISZ-lakótelep, Fürj u. ' Várjuk az átadókat 14—17 óráig. Dél-magyarországi MÉH Ny ersanyag - hasznusi Lu Vállalat