Délmagyarország, 1985. május (75. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-30 / 125. szám
2 Csütörtök, 1985. május 23. Bolgár vendégek Vásárhelyen és Szentesen A magyar—bolgár barát- Porcelángyárba, ahol Bor- gyűlésen vett részt a Vetősági napok keretében megyénkben tartózkodó Nino Nikolov, a Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központ igazgatója, valamint Lengyel Károly, az intézet munkatársa tegnap délelőtt Vásárhelyre is ellátogatott. A vendégeket a Hazafias Népfront székházában Kissné Borbás Éva titkár fogadta, majd Vörös Mihály, a béke-^barátság munkabizottság vezetője tartott tájékoztatót Vásárhely történelmi múltjáról, iparának és mezőgazdaságának fejlődéséről, valamint kulturális és művészeti életéről. Ezt követően a vendégek ellátogattak az Alföldi sándi István, a pártbizottság szervezőtitkára adott áttekintést" a gyár életéről, munkájáról, az elért eredményekről, és a dolgozók szociális körülményeiről. A tájékoztató után a deWúúó tagjai ellátogattak a szaniter- ép az edénygyáregységbe. Délután Szentesre látogattak a bolgár vendégek. A népfront városi bizottságának tanácskozó termében. Hering Ferenc, titkár mondott köszöntőt, majd dr. Kocsis Ferenc, a városi tanács elnökhelyettese adott rövid tájékoztatót a város jelenéről, gazdasági helyzetéről. Ezután a küldöttség békemag Vállalat szentesi kutató állomásán. Az ünnepi rendezvény szónoka, Horváth Györgyné. az országos békekonferencia szentesi küldötte a bolgár—magyar közös történelmi múltról beszélt. Ninó Nikolov a két nép barátságának hagyományairól, és az irodalmi kapcsolatokról szólt. A programot a Horváth Mihály Gimnázium tanulóinak irodalmi műsora színesítette. Rövid üzemlátogatásra is sor került a kutató állomáson Uri Imre igazgatóhelyettes vezetésével. A bolgár vendégek baráti beszélgetés után az esti órákban utaztak el Szentesről. Napirenden: az etika Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete elnökségének ülése Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöksége szerdai ülésén megvitatta az Országos Orvosetikai Tanács jelentését az 1984-es etikai helyzetről. Megállapították, hogy az orvosetikai bizottságok munkája tovább stabilizálódott. Ezek a bizottságok megelőző és nevelő tevékenységükkel is hozzájárulnak annak javításához. Nagy jelentősége van továbbra is a munkafegyelem, az ügyeleti rend betartá«ór.plc. valamint a zsúfoltság csökkentését szolgáló szervezési intézkedéseknek. Ugyanakkor szóltak arról is, hogy — bár csökkenő mértékben — az etikai és a fegyelmi ügyek jelentós részét az orvosi' ügyeletekkel kapcrolatos mulasztások tes+v1- ki. E téren nagyobb eréllyel szük. séges fellépni. Emellett széles körű egészségügyi felvilágosítással is elő lehet segíteni, hogy a lakosság minél kevesebbszer hívja ki indokolatlanul az orvost. Az ülésen rámutattak: az egészségügy jobb megismertetése s a lakosság érdekében is nagyobb hangsúlyt kell fektetni az egészségüfvi felvilágosításra, az, egészségnevelésre, az egészségügyi kultúra terjesztésére, olymódon is. hogy az arra illetékes intézmények, orvosok kezdeményezzenek vitát a közvélemény tájékoztatására. A , hálapénz kérdéséről szólva megállapították: e változatlanul komplex társadalmi probléma megoldásának alapvető tényezője a megfelelő bérezés lehet. Az etikai vétségek száma kissé emelkedett 1984-ben, az orvosok létszámához vi-2, szonyitva 0,02 százalékot tett ki, a fegyelmi ügyeknél lényeges csökkenés tapasztalható, ezek aránya 0,03 százalék volt. Tovább csökkent a munkafegyelmi mulasztások — főként az orvosi segítségnyújtás elmulasztásának — száma, többször fordult elő viszont szakmai mulasztás, és viszonylag emelkedett az orvosi műhibák aránya. Orvosi titoktartás megszegése miatt nem kellett sem etikai, sem fegyelmi ügyet tárgyalni. Az ülésen javasolták az orvosetikai bizottságoknak, ho®v kiemelten foglalkozzanak az orvos—beteg, illetve az orvos—orvos kapcsolatokkal, azok etikai sajátosságaival, különös tekintettel a megelőzésre, a lakossági kapcsolataikban pedig fordítsanak nagy gondot az egészségügyi tájékoztatásra. (MTI) avult — jogszabályokat és rendelkezéseket — mondotta Szépe György. (MTI) Lehet ká Az ismeretterjesztők feladatairól — Nyelvoktatásról TIT-tanácskozás A Tudományos Ismeret- hatékonyságát, ezért mind konzultációk, előadások, terjesztő Társulat Országos a tervezésben, mind a kul- szaktanácsadás, ddegennyelElnöksége szerdán az Ál- túraközvetítő tevékenység- vű mozi — megszervezése. lamigazgatási Főiskolán ben érzékenyen figyel a tár- Az illetékes szervek segítülést tartott. Rottler Fe- sadalmi rétegződésből adó- ségével el kell érni, hogy rencnek, a TIT főtitkárának dó művelődési igényekre, vizsgálják felül a felnőttek előterjesztése alapján meg- Az idegennyelv-oktatás és a gyermekek iskolán kívitatták az MSZMP XIII. fejlesztésének lehetőségeiről vüli nyelvoktatásával kapkongresszusa határozatainak szólva Szépe György, a csolatos — jórészt már elvcgrehajtásával összefüggő TIT Országos Idegennyelvtársulati feladatokat, s át- oktatási Választmányának tekintették a TIT szervezé- elnöke hangsúlyozta: a sében folyó idegennyelv- nyelvtudás ma már termeoktatás helyzetét, fej lesz te- lőerővé vált, és a nemzetBének lehetőségeit. közi gazdasági és politikai • A TIT főtitkára hangsú- kapcsolatok szempontjából lyozta: a társulat akti van elsődleges népgazdasági bekapcsolódott az MSZMP szükséglet. Fontos szerepe XIII. kongresszusának elő- van a kulturális és a szakkészületi munkálataiba, a mai ismeretek bővítésében, megyei szervezetek, elnök- a szabad idő hasznos és Bégek véleményt nyilvání- színvonalas eltöltésében. A tottak a helyi pártértekezle- TIT nyelvtanfolyamain 1957 tek dokumentumairól. A óta folyik idegennyelv-okí^azdasági élet fejlődését a tatás. Tavaly csaknem TIT elsősorban a munka- 64 000 hallgató tanult 4 ezer erő vonatkozásában tudja nyelvi csoportban. A társusegíleni. A társulat tovább- lat kezdettől fogva úttörő ra is részt vállal a felnőtt szerepet játszott a felnőtmunkásak szakmai át- és tek nyelvoktatásában, s eztovábbképzisében. A leg- zel a tevékenységével ma is gyorsabban fejlesztendő te- jelentős társadalmi igényt ' rületeken — például az elégít ki. Az iskolán kiv'ül elektronikában, a számító- nyelvoktatással foglalkozó gépesítésben, az automati- legnagyobb intézmény a zálásb'an. a robottechnika- TIT, amefly a társadalom "ban és a biotechnológiában minden rétege Bzámára, az — az érintett társulati vá- egész országra kiterjedően Jasztmányok és tanácsok se- teszi lehetővé húsz nyelv gítségével kidolgozzák a tanulását. A nyelvoktatás magyar társadalom széles fejlesztésének rövid távú rétegeihez szóló. műszaki feladatai közül kiemelte: kultúrát terjesztő progra- korszerűsíteni, egységesíteni mokat. szükséges a TIT nyelvtanA -társulat a városokban, folyamain használt tcchnia falvakban és a gazdáLko- kai eszközöket, figyelmet dó egységeknél egyaránt fordítva a videotechnika benagy szerepet játszik a la- vezetésére. Hosszabb távon kosság közgazdasági mű- megvalósítható feladat a vellségének gyarapításában nyelvoktatással kapcsolatos — emelte ki a főtitkár. A szolgáltatások cs kiegészítő TIT a jövőben javítani ki- tevékenységek — idegenvánja az ismeretterjesztés nyelvi klubok, versenyek. A szövetkezeti kereskedelemről Aktívaértekezlet Szegeden A Csongrád megyében működő fogyasztási szövetkezetek kereskedelmi egységeinek vezetői tzámára rendezett a Mészöv aktívaértekezletet szerdán Szeneden. A kiskereskedelem szakembereinek Ocskó Imre, a Mészöv elnöke tartott vitaindító előadást. Bevezetőként hangsúlyozta, hogy a kereskedelmi ellátás mindig fontos politikai, közéleti kérdés volt, és különösen az napjainkban. A megye 450 ezer lakosának ellátásából vállalnak részt a szövetkezeti kereskedelmi egységek, s különösen a kisebb településeken van meghatározó szerepük. Mint minden termelő- és gazdálkodó egységnél, így a fogyasztási és értékesítő szövetkezeteknél is központi kérdés a jövedelem. Ezt mindenképpen növelni szükséges, annak ellenére, 'hogy az új szabályozó rendszer nehezíti a kereskedelmi munkát, és jelentősen nőtt az elvonások mértéke is. Erősödnie kell a lakosság ellátásáért érzett felelősségnek. Kereskedelmi eszközökkel, megfelelő érdekeltségi alapon kell dolgozni. hiszen a forgalom a jövedelem alapja. A megyében 670 szövetkezeti bolt, kiskereskedelmi egység működik, összesen 89 ezer négyzetméter alapterületen, továbbá 295 áfész vendéglátó üzlet, 44 ezer 500 négyzetméteren. Bizonv sok kívánnivalót (hagynak maguk után a személyi és tárgyi feltételek. A környezettel, a higiéniával, a vevőkkel, vendégekkel való bánásmóddal szemben sókkal igényesebbnek kell lenni. Kívánatos lényegesen növelni az élő munka hatékonyságát. A kereskedelemben az árubeszerzés kulcskérdés, létkérdés. Mindenképpen el kell érni, hogy alapvető árucikkekből ne legyen hiány. és a kínálat alkalmazkodjon a kereslethez. Az egyik legkritikusabb pontja az ellátásnak a zöldség-, gyümölcskereskedelem. Pedig minden lehetőségük adott a boltvezetőknek ahhoz, hogy versenyezhessenek a magánkereskedelemmel. Például a reggel még friss földiepret, paradicsomot délután már lehelne olcsóbban, talán a beszerzési áron is adni. hogy elikeljen. ne romoljon meg, és ne kelljen kidobni. Példák hosszú sorát sorakoztatta fel az előadó, miként lehetne javítani az árubeszerző munkát, a rugalmas alkalmazkodást, a vásárlói igények minden kereskedelmi szakterületen való gyors kielégítését. Foglalkozott továbbá az emberi. eladói-vásárlói kapcsolatokkal, és sajnálatos tényként említette, hogy elszemélytelenedtek a kereskedelmi és vendéglátó egységek. 1 Elmondta továbbá, hogy a kereskedelemben dolgozók fizetése jóval az országos átlag alatt van. Hogy lobbet keressenek, ahhoz többet és jobban kell dolgozni, és élni az új vállalkozási formák adta lehetőségekkel. Meghatározta azokat a feladatokat, tennivalókat, amelyek megoldása, elvégzése a szövetkezeti kereskedelem „talpon" maradásának feltétele. Az áfé-Bzeknek elsősorban szükségszerű növelniük a kereskedelmi munka színvonalát, fokozni a szövetkezeti rendszer versenyképességét, az ex port-száll ításokat. tagérdeikü kereskedelempolitikát ikcll folytatni intenzívebbé tenni a gazdálkodást. Az előadást követően hozzászólásokra. majd azok megválaszolására került por. Az aktívaértekezleten felszólalt dr. Bartha László, a megvei pártbizottság osztályvezetője is. Megalakultak a szavazatszedő bizottságok Választási előkészületek •Az országgyűlési képviselők cs a tanácstagok választásának előkészületei befejezéshez közelednek. Május 29-én megalakultak a szavazatszedő bizottságok tagjai megbízatásukat a Hazafias Népfront helyi bizottságától kapták, e megbízatást megerősítették a helyi tanácsok •végrehajtó bizottságai, és az előírt esküt a helyi tanácselnökök előtt tették le. A szavazatszedő bizottságok több mint 55 ezer tagja tevékenységét társadalmi munkában látja el. A szavazalszedö bizottságok működési területükön levezetik a szavazást, gondoskodnak a szavazás törvényességéről, és zavartalanságáról, továbbá! megállapítják a szavazókörben a szavazás eredményét. Május 29-én hirdetmények i I Termékbemutatót tart a Szegedi Sütőipari Vállalat a Nagyáruházban. A kóstolóval egybekötött rendezvényen 42-féle árut ízlelhetnek meg két napig — még ma is — az érdeklődök. Hasonló akciót legközelebb augusztusban rendeznek, ahol több újdonsággal is megismerkedhetnek a kíváncsiskodók jelgntfk* meg. szerte .az országban," amelyek tartálmaZzák a választásokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. A fővárosi és a megyei választási elnökségek az: országgyűlési képviselőjelöltek. a helyi választási elnökségek pedig a tanácstagjélöltek nevét és foglalkozását feltüntető hirdetményeket bocsátottak ki. A helyi választási elnökségek tették közzé a választási hirdetményt. Ez tartalmazza, hogy a szavazás június 0-án reggel 6 órától este 6 óráig tart, továbbű ebből tudhatják meg a választók, hogy melyik szavazóhelyisógben szavazhatnak, és az hol található. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa „Hogyan szavazzunk?" című hirdet-, menyéből kiderül, hogy uk állandó lakóhelyükön szavazók három szavazólapot kapnak: — az országos választási listán szereplő országgyűlési képviselőjelöltek, — az egyéni választókerületben induló országgyűlési képviselőjelöltek, és — a tanácstagjelöltek megválasztásához. Az országos választási listán szereplő jelöltekre szavazni, nevük meghagyásával lehel. A választókerület országgyűlési képviselőjelöltjére és tanáéstagjelöltjére úgv lehet szavazni. hogy a választópolgár csak annak a jelöltnek a nevét hagyja meg a szavazólapon, akire szavazatát adia. a másik (az esetleges többi) jelölt nevét pedig áthúzza. A szavazat csak így érvényes. Ha egynél több jelölt neve marad a szavazólapon, a szavazat érvénytelen. Az a választójogosult, aki az állandó lakóhelyét a választói nyilvántartásba vételéről szóló értesítés kézbesítését követően megváltoztatta. az előző lakóhelye tanácsának végrehajtó bizottságától kérjen igazolást. Ezzel legkésőbb június 7-éig az .Új- lakóheU-e. szerint illetékes tanács végrehajtó bizottságától — kivételesen a választás napján a szavazatszedő bizottságtól — kérheti felvételét a választók nyilvántartásába. Ezzel nyílik/ lehetősége a szavazásra. Ha a választópolgár a választás napján előreláthatólag nem tartózkodik állandó lakóhelyén, a tanács végrehajtó bizottságától kérjen igazolást, amellyel ideiglenes lakóhelyén vagy tartózkodási helyén szavazhat) (ebben az esetben csak a képviselőjelöltek országos listájára). A s_zemélyi igazolványát minden választópolgár vigye magával. * Választási nagygyűlést rendeztek szerdán a zalaegerszegi sportcsarnokban. A több mint háromezer résztvevő között ott voltak Zala megye, és a város politikai és társadalmi életének vezetői, y megye országgyűlési képviselőjelöltjei. A Himnusz elhangzása után Taká'.s Adám, a megyei népfrontbizottság elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárhelyettese, a népfront országos választási listájának képviselőjelöltje mondott beszédet. Választási nagygyűlést) rendeztek szerdán Egerben, a dohánygyár kultúrtermében is. A mintegy hatszáz résztvevő között ott voltak Heves megye és a város, párt- és tanácsi vezetői, a társadalmi szervezetek képviselői, az országgyűlési képviselő- és tanácstagjelöltok. A Himnusz hangjai után Mészáros Albert, a Hazafias Népfront Heves Megyei Bizottságának titkára nyitotta meg a nagygyűlést, maid Szabó István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke, az országos választási lista képviselőjélöltie mondott beszédet. (MTI)