Délmagyarország, 1985. május (75. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-27 / 122. szám
2 Hétfő, 1985. május 27. Május 31.—június 5. •• Ünnepi könyvhét Ebben az esztendőben május 31. és június 5. között rendezik meg az ünnepi könyvhetet. A megnyitóját május 31-én a debreceni Kölcsey Ferenc Művelődési Központ előtti téren tartják. Ugyanezen a napon Szép magyar könyv '84 címmel kiállítás is nyílik a városban. A könyvsátraknál hazai és külföldi írók dedikálják műveiket. Az ünnepi megnyitó vendégei ellátogatnak Nádudvarra, megismerkednek az ors2ág egyik legnagyobb közös gazdaságának számító Vörös Csillag Termelőszövetkezet életével, és megtekintik az új Ady Endre Művelődési Központot. A könyvhét keretében — június l-jén — ifjúsági napot tartanak a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, az egyetem díszudvarán pedig kiállítás nyílik „Könyv, könyvtár, könyvnyomtatás, az Alföldi Nyomda remekei" címmel. Délután és este Debrecenben és Hajdúnánáson a Debrecenben megjelenő irodalmi folyóirat szerkesztői rendeznek Alföldestet. A debreceni Gambrinusz köz az idén is könyvutca lesz, ahol délutánonként és esténként színvonalas műsort is megtekinthetnek az érdeklődők. Díjátadás Szombaton a díjak átadásával befejeződött Kőszegen a televíziós gyermekműsorok és gyermekfilmek egyhetes szemléje. A kétévenként megtartandó szemlén ezúttal először osztottak ki díjakat. A kritikusok díját a „Süsü csapdába esik" című bárbfilm nyerte, rendezője Szabó Attila, írója Csukás István. A közönség díját a „Kismaszat és a gézengúzok" című tévéfilm kapta, ennek rendezője Markos Miklós, aki Rónaszegi Miklós regényének forgatókönyvvé átdolgozásában is közreműködött. Az Állami Ifjúsági Bizottság díját „A kárókatonák még nem. jöttek vissza" című tévéfilm alkotógárdája vehette át — Gíon Nándor regényét Érdiné Szabó Márta írta forgatókönyvre, rendező és társíró András Ferenc. Szombaton a Szegedi Orvostudományi Egyetem közel kétszáz hallgatója, 181 orvostanhallgató és 18 fogász búcsúzott az intézménytől. Nagy tapasztalatú embertől hallottam, hogy amilyen fontos esemény a házasságkötés, a leszerelés vagy a ballagás, legalább olyan fárasztó és unalmas. Személyes benyomásaim is — az 'utóbbi kettőt illetően/ — ezt igazolták, ám a mondás igazságértéke megbicsaklott, amikor az egyik ballagó, Juhász Éva arról beszélt, hogy a klinikák előtt rendezett ünnepségeken végig tudott figyelni, s ha az eltelt öt év filmjét nem is tudta lepergetni, néhány kockányit képes volt felidézni. Arra gondolt, mondta, hogy az egyes intézetekben milyen élményekkel lett gazdagabb, eszébe jutottak kedves tanárai, Temesvári Péter és Regényi Jakab, akik élvezetes gyakorlatokat vezettek. De mikor az egyetemi évek meghatározó momentumairól, a maradandó értékekről faggattam, válaszul csak annyit mondott: „ki vagyok száradva, nem tudok gondolkodni." Valóban meleg volt szombaton, aki tehette, hűvösebb helyre húzódott, mint például Kadarkai Sándor és Polyák József, akik a ballagok sorából kilépve a klinikasor büféjében keretek enyhületet. Sándor azt részletezte, hogy már két hete nagyon elkeseredett, mert — bár nem fogja föl teljességgel a várható hiányt — most már végleg kikopott az iskolapadból, s tizenhét év után soha többé nem lesz diák. öt a sebészet és a gyermekgyógyászat érdekli leginkább, de konkrét terveit nem tudja még összeállítani. Két dolog azért biztosnak látszik a Siófokról elszármazott fiúnak: vagy sebész szeretne lenni, vagy fővárosi orvos. A kettő találkozására nem számít. Polyák József egy üdítős üveget szorongatva küszködött szavaival — sikerrel: „Megfoghatatlan érzés, hogy már nem vagyok diák, s még nem lettem szakmával rendelkező ember: szerkezet nélküli állapot ez. Az egyetem nagyon sokat adott, ugyanígy a kiemelkedően jó várospolitikát folytató Szeged, és természetesen, a szüleim is. Nem tudom elmondani, hogy kiknek kellene hálámat kifejezni, de azt hiszem, a köszönetet elsősorban gyógyult betegeinken keresztül fejezhetjük ki igazán. Én Gyuláról kerültem Szegedre, s a jövőmet tekintve csak az biztos, hogy egy olyan városban szeretnék sebész lenni, amelyben a sebészetnek jelentős hagyományai és a fejlődésémet biztosító perspektívái vannak." Nevek, városok, a mértéktartó optimizmusba vegyülő bizonytalanság-érzet, születőben levő nosztalgia a város, az egyetem iránt, boldog, integető szülők, néhány elpityeredő nagylány, virághalmaiktól szabadulni igyekvő fiatalemberek, szoros inggallér. Kinek ne lenne ismerős a környezet? Néhány részlet azonban fontos, új lehet. Rácz Attila, aki fogbrvos lesz, határozottabb orvoskari évfolyamtársainál: „Amit elkezd az ember a gimnáziumban, az a bizonytalanság jegyében telik el: csak azt tudja, hogy tanulni kell a biológiát, s ez a nem kialakult tudat jellemzi az egyetem első éveiben is. Aztán amikor a betegeket megláttuk, megtudtuk, hogy mire készültünk. Sokan itthagyták az egyetemet, mert nem ezt várták, én azonban nagyon örülök, hogy fogász lettem, nem cserélném el semmire ezt az állapotot. A mi jövőképünk tudatosabb, mint az orvoskaron végzetteké, hiszen szó szerint kézzelfogható a működésünk tárgya. Én holnaptól elkezdhetném a munkát, s ha van fog, lehet dolgozni. Gyakorló orvos akarok lenni, nem kívánok háromszázkilencvenötödikként elméleti intézetben porosodni, ezért annak ellenére, hogy szegedi vagyok, Békés megyébe megyek gyógyítani." Esetlenül riporterkedő személyemnek segítséget nyújtott némi ismeretség is — a véletlenszerű választások mellett. Renyhe János, az egyetemi újság egykori tehetséges fotósa két kattintás között felesége, Berényi Olga érdemeit ecsetelte: úgy végezte el az öt évet, hogy végig Vásárhelyről járt be Szegedre. De csak ennyi a konkrétum, a jövőről nem túl sokat hallhattam. Hajóssy Tibor sokáig mentegetőzött, mondván: ilyen fárasztó ünnepség után csak sztereotípiákat tudna mondani, végül papírra vethettem néhány szavát: szülész-nőgyógyász szeretne lenni, s mindenképpen elhagyja a várost. Olyan kórházban kíván elhelyezkedni, jjrielyben a gyakorló orvos munkáját végezheti. A latin nóta is azt mondja: örvendezzünk! Nagyon szép szó, csak szép is legyen a tartalma ... D. I. Kegyelet Történetek a félmúltból Döcög a rossz sínen a villamos a Belvárosi temető felé. Üjabban sokszor vagyok utasa vasárnaponként. Ahogy öregszik az ember, szaporodnak a halottai. Virágot vásárolok A temető kapujában ott a bódé. Nem tudom, mikor van nyitva, ha nyitva tartják, több müvirágkoszorút látok a kirakatában, mint élő szegfút vagy gerberát. De hát tulajdonkeppen mindegy. A sírokról és az urnafalakról egyformán lopják a friss rózsát és a műmohából készült nejlonkoszorút. A temetőcsősz azt mondta az egyik barátomnak, hogy nem lehet őrzője minden sírnak. És nem is lehet. Virágot vásárolok. Friss virágot. Elindulok apám urnafalban levő nyughelyéhez. Az üvegváza két hónapja eltűnt. Később egy flakont vittünk, amiben valaha étT olaj volt. Az étolaj nem illó anyag, most tapasztalom, hogy a flakonja az. Mit tehetek mást, bedugom a szegfűket az urnafalon levő karikába. Kiváló anyagból készült. Rozsda marja. A korrózió 24 millió tonna vasat pusztít el évente... Tudom. Csak azt nem tudom, hogy az örök maradandóságnak szánt urnafal vasait miért nem rozsdamentesítik. Megfizetném, megfizetnénk az árát. Hozzák az urnát A férfi a könnyeit nyeli. Baktat szomorúan ,a gyászoló gyülekezet az urnafalhoz. 'A kórus elénekli á végső búcsúztatót, a szónok elmondja az utolsó szavakat. Az urnát elhelyezik a kolumbáriumban. Az urnafalat nézzük. Hiányzik a tábla róla. Topog, álldogál a gyásznép. A legközelebbi hozzátartozók maradnak csak ott, míg a kőfaragó megérkezik, hogy fölszerelje. Jön. Kőporosán, fölgyűrt ingujjban. Fél óra késéssel. Az özvegy férfi, aki még most is a könnyeit nyeli, megjegyzi: a munka nem szégyen, de a pontatlanság igen. Kripta jutányos áron Gyermeki szeretet, kis hibával A.-nak lila a feje. — Bocsáss meg, öregem — mondja —, csak kifújom magam. Es fújja, fújja, csak lassan megy a dolog. A.-t ismerem vagy harminc éve, de ilyen dúltnak még sohasem láttam. Hozat egy kávét, kortyoljuk. — Mondjad! — Ismered ezt a nőt? — Nem. — Na, mindegy! Diplomás és jól keres. Ugyanezt tudom a két testvéréről is. Ok is jól kereső diplomások. És képzeld el, ez a nő szavalt itt nekem fél órát a gyermeki szeretetről, hogy/a halottbúcsúztatóban feltétlenül legyen benne, mennyire szerették az édesanyjukat. — Így természetes... — Fenét — mondja lakonikus tömörséggel A. —, az anyjukat bezsuppolták a szociális otthonba, s ráadásul" meg sem látogatták. Egyszer sem. Ismerősöm spórolós ember. Mindig gyújt valamire. . Több mint százezer forintja Sétálok, Sétálgatok van mar. — Tudod, kriptára kell. Ma az a sikk. — És? — Jutányos áron jutok hozzá. Alig kerül többe százötvenezernél. Bár használt egy kicsit. — És? — Rendbe hozatom ... Látok jól gondozott sír, s dülöngő sírkeresztet. Látok gyászoló özvegyeket, locsolókannával, virágcsokorral. És látok koszt is. Virágcsokrok, hervadt virágok garmadája elszórva. Kegyelet. Tudjuk-e igazából, mi az? Elfelejtettük, mielőtt megtanultuk volna? Pctri Ferenc i Ballagó diákok a Dóm téren M inek túlzottan szerénykedni, ha nincs rá semmi ok: az utóbbi három-négy esztendő alatt európai rock-fővárossá lett Budapest. Mióta felépült az impozáns, lenyűgözően szép Budapest Sportcsarnok, szinte egycsapásra megváltozott a korábbi évtizedekben vigasztalónak éppen nem mondható helyzet: röpke néhány év során olyan könynyűzenei nagyságok koncerteztek fővárosunkban (hogy csak — messze a teljességigénytől — néhány világsztár nevet említsünk meg) mint Tina Turner, Carlos Santana, Elton John az Uriah Heep, a Kajagoogoo vagy hogy a legutóbbit említsem: a Dire Straits, amelynek koncertjéről nemrég számoltunk be lapunkban. Pár év alatt vagy tízszer annyi, mint előzőleg jó húsz esztendeig. Vajh ki hitte volna mindezt mondjuk 19G7-ben? A Beatlest és a Rollingot most hagyjuk (utóbbiról később), de hogy mondjuk akár az Animals, a Shadows vagy a Kinks, akár „csak" például a Black magic woman-t és az Európát játszó Santana Magyarországra látogasson — még ábrándos vágyképnek is reménytelennek tűnt. Azóta Beatles már nincs, Spencer Davis sincs, John Lennon, Elvis Presley, Jimi '.Hendrix halott, volt diszkó Rock-vidék rejtelmei és gazdasági fellendülés — most pedig szinte minden és mindenki van, aki csak a világ popzenei életében számít. Mármint Budapesten. Sztárok jönnek és mennek, sikeresnél sikeresebb koncertek töltik meg a Sportcsarnok nézőterét meg a jegyüzérek zsebeit BudapestVi. Van óriási, magas színvonalú választék, és végre van igazi, világszintú nívó, ha az ifjak muzsikájának „élő" interpretálásról van szó. Budapesten. A vidék? Van az is. Magyar viszonylatban nagyvárosoknak számító településekkel, mint Miskolc, Pécs, Debrecen, Győr, Székesfehérvár vagy éppen Szeged. Nekik az ország alaposan megváltozott könnyűzenei élete vajmi keveset jelent. Mivel hogy vajmi keveset — magyarán: semmit — nem ad. Időről időre rajok kelnek útra a fővárosba tartó vonatokon erre vagy arra a koncertre (emlékszem, a Santanára egész inváziós hadseregnyi rajongó indult Szegedről is Pestre — és ezzel a dolog, úgy tűnik, kész is. Csakhogy nemrégiben a londoni Multimedia Organization Limited, a popsztárok közép-kelet-európai turnéit szervező cég hangot adott ama kívánságának: jó lenne, ha Magyarországon is minél több vidéki városban szintén mód és lehetőség nyilna arra, hogy a nagy nevek képviselői hozzájuk is személyesen eljussanak. A sajnálkozó magyarázat, tudjuk, természetesen kézenfekvő: a körülmények, ügye, a technikai lehetőségek, a helyi adottságok, bizony-bizony, sajnos... Tény: ma egy világsztár rock-együttes koncertje alig kíván valamivel kevesebb szakmai-technikai előkészületet, mintha Cape Caneveral helyett mondjuk Dorozsmáról akarnának műholdat juttatni a világűrbe. Egyetlen példa: a Rolling Stones 210 tagú stábbal jár turnézni, 21 (!) kamion megy velük... (Apropó, Rolling: velük vajon mi van, kérdezhetnénk. Hiszen szinte minden valamirevaló nagy név viselője megfordult már a mostani „új rock-érában" nálunk, csak éppen ők, az élő és váltig dolgozó legnagyobbak nem, a műfaj leghíresebb ma is fellelhető k'asszikusai? Az ok banális és megdöbbentő egyszerre: nem arról van szó, hogy megfizethetetlenek lennének már számunkra, hanem a Rolling Stonesnak egyetlen kikötése van ilyen felkérések esetén — egy évben minimum 500 ezer lemezük keljen el abban az országban, ahol koncerteket vállalnak. Ezt a kikötést — miért, miért nem — a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat mindmáig nem tudta teljesíteni.' Ennyi. Bízzunk, hátha...) Az Ifjúsági Rendező Iroda, a már említett angol igényhez alkalmazkodva most úgy düntőlt: a nem is oly távoli jövőben növekvő számban a vidéki nagyvárosokban is megrendezi a hazánkba látogató neves popsztárok hangversenyeit. Ezért (is) jött létre nemrég Budapesten az Aréna Kulturális Szogáltató Iroda, ami az ORI-vel közösen vidékre is szervez. A jószándék első látványos bizonyítéka: június 6-án, mint bizonyára már sokan tudják, több magyar város után Szegeden, a Volán Napos úti pályáján is fellép John Mayall, a „fehér" blues-zene legnagyobb alakja (előzenekar: Deák „Bili" Cyuláék). A leendő nagy szegedi pop-eseményre természetesen még visszatérünk, most még csak anynyit: rock-vidék rejtelmei, ha váltig akadnak is jócskán, talán ebbe a „vidéki" irányba változnak. Talán..* D. L.
