Délmagyarország, 1985. május (75. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-22 / 118. szám

6 Szerda, 1985. május 15. 1 (Folytatás az 5. oldalról.) Délmagynnország" — szinte rikkancsolni lehetett volna első sorait. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapjának szerkesztő bizottsága így állt össze: dr. Balogh István (Független Kisgazdapárt), Erdei Ferenc (Nemzeti Parasztpárt), Révai József (Magyar Kommunista Párt). S miért éppen a Délmagyarországot szemelték ki és vállalták föl? Erre is magyarázatot ad Révai cikke: „Azt a sajtót, mely szájkosár és megbéklyózás ellenére a háború alatt mert magyar érdekeknek hangot adni, és ha virágnyelven is, de kifejezésre juttatta, hogy a magyar nép zöme nem a fasiszta zsarnoksággal, hanem a szabadságszerető népek ügyével rokonszenvez, március 19-ike után elhallgattatták a hazaárulók. Betiltották a Délmagyarországot is, munkatársait üldözték, internálták, a Gestapo kezére adták..." Ezt az első 6zámot (1944. november 19.) 20 ezer példányban adták ki, és egyetlen példánya sem maradt eladatlan. Az újjászületett lap legtermékenyebb munkatársai elsősorban a szerkesztőbizottság tagjai voltak, de csatlakoztak hozzájuk a felszabadulást megért régiek: Magyar László, Berey Géza, Csányi Piroska, Donászy Kálmán; az új közélet szervezői: Komócsin Zoltán, Szirmai István; az induló fiatalok: Lókös Zoltán, Péter László. 1943. július 24-ig élvezte „országos" státuszát n Délmagyarország. Erdei Ferenc emiékezese szerint; „A lap munkája az Ideiglenes Nemzeti Kormány összehívásáig töltött be különösen felelősségteljes szerepet. Munkája azonban az Ideiglenes Nemzetgyűlés és kormány megalakulásával Sem vált feleslegessé. Debrecen mellett sokáig Szeged vqlt az. a másik központ, ahonnan a nemzett felszabadulás, az újjáépítés és a demokratikus átalakulás erői kiindultak és szétsugároztak." Júliusban ismét Révai-vezércikk adta hírül, hogy a lapot — a koalíciós pártok megegyezése szerint — a Magyar Kommunista Párt orgánumává szervezik. Ekkor már nem volt egyetlen vagy a maga nemében egyedülálló, hiszen a többi demokratikus párt is saját lapot, alapított. Az indokolás: „Ahogyan az 1944 novemberében megindított Délmagyarország vállalta a közösséget a március 19-i hazaárulók által betiltott Delmagyarország demokratikus hagyományaival, úgy vállalja a kommunista Délmagyarország a közösséget azzal a Délmagyarországgal, mely tavaly novemberi megszületése óta úttörő lapja volt Magyarországon, a függetlenség, a demokrácia, a nemzeti összefogás gondolatának ... ezeket a hagyományait fogja ápolni, fejleszteni, továbbvinni a kommunista Délmagvarország is, a magvar újjáépítés, a magyar felemelkedés, a magyar demokrácia, a nemzeti egység ügyét fogja szolgálni..." (A kommunista „Délmagyarország", 1945. július 24.). Születésnapunkra T

alán megbocsátják Olvasóink, hogy ma, a Délmagyarország születésnapján, kicsit kinyitjuk az ablaka inkát, és elhúzzuk a köjelező szerénység függönyeit... Ha egyszer kicsit magunkkal foglalkozunk, magunkat kérdezzük és magunk válaszolunk. Egy kis történettel, vallomással, játékkal kéredzkedünk a szivükbe. Mindenki kapott tizenöt-húsz sort. Mi sorD.in mérjük az órát, az évet, az életet: Egy sor: 62 betűhely a kéziraton. A születésnapi jutalom eszerint 1240 betű. Kevesebb lehet, több nem. Majdnem így is sikerült. Tudnak ezek röviden is írni! — mondják majd Olvasóink ezután. Persze. Egy régebbi főszerkesztőnktől tanultuk. Egyik Utasítása így hangzott: „Most elmégy a sólyatérre, egy nagy uszályt bocsátanak vízre!" — „Igen, és mi az elvárás?" — „Írsz egy takaros tudósítást, de elevenet, sek névvel, színesen Kapsz rá mintegy tíz sort!" No lám, a bázishoz képest ez a mostani, ugye, éppen kétszer annyi! Hogy most előretolakodtunk a közfigyelemben, s még képeken is mutogatjuk magunkat, kivételes eset. Soha többé' Legföljebb majd lapunk századik születésnapján! Czikket! Fönn a tornyon „Tegnap délután 5 órakor A még épülő tarjáni vízvolt a megnyitás, József fő- torony teteje alatt körbefutó herczeg úr nyitotta meg. 25 erkélyről néztük a várost. —30 újságíró is körülvett, Hármasban, Szilién Lászlódé kijelentették, hogy czik- val, a vízművek fömérnökéket csak pénzért közölnek, val és fotós kollégámmal, Soegy czikk 50—100 Pengő, mogyi Károlynéval, aki — Természetes, hogy én nem kihasználva a ritka lehetőfizettem." Kelt Budapesten, séget — lelkesen fényképe1928. augusztus 18-án. Érettségi találkozóra küldött a főnököm, „szaladjodaírdmeg"-koromban,a kétzett. — Te jó ég, hol a fotós?! — kap fejéhez a főmérnök. Körbefutjuk az erkélyt, sehol. Középen létra vezet föl A főmérnök megmarkolja a karomat. Ujjaiban idegesség vibrál: — Meg ne szólalj, még leesik! — súgja. És: — Hány évet kapok én ezért, ha baj lész? Magdi a tető peremén áll, cipője orra a messzi mélységbe bámul. És fényképezi lelkesen a várost. Aztán kedvesen hozzánk fordul, anélkül, hogy ellépne a betonlap szélétől: — Innen három hetes szakmai ruti- a tetö £ör alakú párkány föntről még szebb - mondti /I VH M II A r\ 1 rvi »V1 I ' I Engedtessék meg egy kis „személyeskedés"; én már ezt a kommunista Délmagyarországot ismertem meg: 1952-'ől lettem olvasója, mint szegedi egyetemista; 1953-tól külső munkatársa; 1956 júliusától pedig egy macskaasztalt kaptam a szerkesztőségben. Az akkori belső munkatársakból hírmondónak vagyunk ketten, Morvay Sándor kollégámmal. Sokan elröpültek más lapokhoz az itt dolgozott kenyerespajtások kózül (Faragó Jenő,' Lőkös Zoltán, Bodai Pál, Ökrös László, Siklós János, Németh Ferenc, Fehér Kálmán, Papp Lajos, Veress Miklós, Matkó István, Szőke Mária, Akácz László, Majoros Tibor. Thékes István); néhányan nyugdijasok (Nagy Pál, Lödi Ferenc. F. Nagy István), többeknek már üzenni sem tudunk. Mindenesetre, szép rajokat engedett föl a szegedi lap. Vonzása és hagyománya azonban mindig újabb tehetséges generációkat hívott a szakma bűvöletébe. Vidéki laptestvérei között ma csupán az egyik. Sajátos színt talán az ad neki, hogy nagy hagyomány kötelezi, s mint reggeli városi napilap, ma is egyetlen. Sorsa úgy forgott, hogy „városi" lappá lett. Szeged és vonzáskörzete a megjelenési területe, politikai gazdáia pedig a Szeged városi pártbizottság. Nem tartozik a százezres „nagyok" közé, mai példányszáma 62—63 ezer, de ha egybeszámolhatnánk a Csongrád megyei Hírlap 45 ezres megjelenésével, alighanem rekorder lehetne a két helyi lap 108 ezres napi kelendőségével. Ilvcn jubileumi indítékú emlékezésben talán elnézné a szakma meg a közvélemény, ha ezt a számokkal kifejezhető népszerűséget kicsit a saját „zsenialitásunk" felé lökdösném, de megtanulhattuk már,', hogy sikeres lapot csak sikeres politika mellett és érdekében lehet írni és szerkeszteni. Természetesen jószívvel nyugtázzuk a közvetlen napi kapcsolatban az olvasók szeretetét és megbecsülését. Egy ilyen élő és összetartozó természetes közegben, mint a város és természetes vonzáskörzete, naponta mérhető az olvasóközönség rokonszenve vagy fanvalgása. A lap szinte „családtagnak" számit, hiszen az új lakásba költözéskor egyszerre nyittatják ki a villanyórát, s egyszerre rendelik meg a Délmagyarországot. A közönség érzékenységére, érdeklődésére, aktivitására mi sem jellemzőbb, mint hogy amikor telefon ügyeletes „panasz- és információrovatot" nyitottunk, naponta 40—60 telefonhívást kaptunk. Lehet, hogy mégis igaza volt az ÉS glosszaírójának. Nem is olyan „kis vidéki napilap" a Délmagvarország. Krónika, forrás a múltban keresgélőnpk; informáló, orientáló fórum a mai olvasónak; hivatás a munkatársaknak. S még a jövőnek is tartogat valamit Esetleg korához és olvasottságához illő nyomdatechnikát, s további politikai elkötelezettséget. nommal. Az alma materben ünneplős öregek sereglettek, kisvártatva fekete csipkezsabós matróna vált ki közülük. A férje járt ide •hajdan, sajna, helyette kellett jönnie, kötelessége, hogy a „pabliszitit" biztosítsa, a megboldogult mindig tudta ennek a módját... Hirtelen mozdulattal a kézitáskájába nyúlt, onnan lendületesen — a blúzom kivágásába. Megdermedtem. Leszegtem a fcés korlát nélküli betonlapra. Óvatosan dugjuk ki fejünket a nyíláson. Még középütt is szédül az ember. ja. Sápadtan nézünk egymásra. Szávay István Évtizedek optikája Gyermekkori mániám volt újságból kiollózott fénykéaz újságírás. 1967-ben, he- pet az Illés-együttesről. Tatedik osztályosán cikkeket nár nénim elszörnyedt, azt írogattam a faliújságra, a mondta, szó sem lehet róla. többi gyerek okulására. No Még hogy ezeket a loboncos, persze, a faliújság komoly nagy hajú, kiabáló alakokat iemet Az incgalérból kék dol°K- szemléletformáló té- állítsuk a tanulóifjúság elé jemet. AZ ínggaieróoi KeK nye/ij ugyebár ncm IEHET példaképnek! Csak nem papír kandikált ki. Húszas. Kivettem, mintha álomban azt egy tizenhárom éves akarok tán én is ilyen lengyerekre bízni, mi kerül ki ni, mint ezek? Aki ezen a merev mozdulattal lehelyez- ra Ezért kell egy diák szer- lejtőn elindul, meglátom, kesztő, aki megírja a cik- sosem viszi semmire. Mintkeket, elkészíti a dekoráció- hogy a faliújság szerkesztő, kat, meg egy tanár szer- sében nem az én akaratom kesztő. aki elbfrálja, hogy érvényesült, Illésék helyeit nem kelt-e rossz hatást a valami mozgósító cikk kenagy érdemű olvasókban, rült a faliújságra a l'ogmoami kikerül a folyosó széles sás hasznosságáról, nyilvánossága elé. A történet tavalv jutott Történt egyszer, hogy ki- eszembe, augusztus 20-án, a akasztottam volna néhány, Dóm téren. Akkor hivta ki a körülbelül hatezer néző harmadszorra az István, a király szerzőit, Szörényi Leventét és Bródy Jánost. . Tanács István •tem a folyosói ablak párkányára. Vérvörös arccal elhagytam a tetthelyet. De, hogy azóta se ... Az ember csak sóhajtozhat: uramatyám, hogy változnak az idők ... Sulyok Erzsébet Nélkülem ugyan nem! Délután 2-kor már a „díszletekből" sejtettem, hogy baj lesz. A hetedik hónap végén — amikor függőleges testhelyzetben már nem láttam, milyen cipő van rajtam —, nehéz vállalkozásnak tűnt, hogy a mély és alacsony kagylófotelból elérjem a még alacsonyabb dohányzóasztalon elhelyezétt telefont és a panaszkönyvet. a Csörög ügyeletének kellékeit. Áthidaló megoldás keresésére idő nem jutott, mivel 14 óra fél perckor megcsörrent... Három óra felé éktelen égető szúrást éreztem a májam környékén, majd elviselhetetlen émelygés közepette ígérgettem: elintézem, hogy elvigyék a szemetet s megjavítsák a liftet. Végrevalahára percnyi szünethez jutván, közelembe küzdöttem a másik fotelt, amelyre feltettem a lábaim. Emigy féloldalasan — az asztalt magam mellé húzva — írtam és hallgattam: „Magát azért fizetik, hogv ezt nekünk elintézze." Vagy: „Aranyoskám, máskor ne üsse bele az orrát olyanba, amihez nem ért." Négy óra tájt már állva beszéltem, fejem és vállam közé szorítva a kagylót, a panaszkönyvet hasamra támasztva jegyzetelgettem veszett és elveszett kutyákról, fűtéshiányról... öt óra után sétálva társalogtam csatornázásról. a tömegközlekedés sötét oldaláról, futballcsapatok felesleges útikísérőiről. Gyermekem hat óra körül unta meg a számára is fárasztó menetelést, ekkor kezdett vad rugdosásba. Az utolsó harminc percben fekve-ülve-állva-sétálva már nem szóltam egy szót sem, csak írtam-írtam, és hét óra 01 perckor deréktól lefelé zsibbadtan, hasogató derékkal diktáltam le az aznapi panaszokat. Mindazok számára. akik azt hinnék, hogv utódomat eme megrázkódtatások megviselték, megnyugtatásul mondom: a fiam teljesen egészséges. Csak ... állandóan a telefonnal játszik. Kalocsai Katalin A nagy tiszai árvíz idején — 1970-ben — sok dolgunk volt. Ott voltunk mindenütt, ahol történt valami, márpedig akkor sok minden történt. Híre jött egy napon, hogy Alsóvároson, a Szabadság térről katonai helikopter indul árvízi szemlére. No — azt már nem. Nélkülem ugyan nem! Kis Simson motorommal azonnal odanyargultam, a gép már indulásra készen dörgött. Integettem, várjanak, én is megyek. Odaérek, mondom, üvöltöm, ki vagyok, üvöltenek, tudják. Ismernek. Akkor jó, mehetünk. De hogy fényképezzek, homályos az ablak? — Az pedig rá van csavarozva, vagy húsz csavarral, sajnos. Ordítom, szépen kérve, vegyék le. Sok katona volt ott. egy közülük magas rangú lehetett, mert mindenkinek 6 parancsolt, már ugratott is két katonát, jobbról-balról nekiestek, lestórelték. A többi már gyerekjáték volt, jó erősen beszíjazva, az ablakból kissé kilógva fényképeztem, amit csak láttam odalent. Másnap egész oldalas képes riport lapunkban. Kilenckor raportra hívnak a főszerkesztőhöz. A fotelban zord képpel ül a megyei rendőrkapitány. — Hogy kerültél te arra a helikopterre? — így a főszerkesztő. — Ügy, hogy fölszálltam ... — Engedélyt kitől kért ehhez?! — Így a kapitány. — Tudja, ugye, hogy csak engedéllyel szabad légifelvételeket készíteni? Persze, hogy tudtam. De hát siettem. Meg is kaptam érte a magamét. A főszerkesztőtől — dicséretet, a kapitánytól pedig... — Ezért büntetés iár. Legyen szíves, holnapra készítsen ezekből a képekből esv sorozatot nekem — emlékbe ... Somogyi Károlyné Sz. Simon István. Mag Edit, Tanács István, Tóth Szeles István és Gazdagh István .. .-nek nem rokona véletlenül? Nem olyan régen kerültem erre a pályára. A közelében éltem ugyan születésem pillanatától, de .ízért értek meglepetések. A legnagyobb bánatom mindig az volt, hogy bárhol jártam, bármilyen anyagért, riportért, tudósításért, mindenütt akadt valaki, aki megkérdezte: ne haragudjon már, véletlenül nincs valami rokonságban a tv-stúdió vezetőjével? Örömmel könyvelem el, hogy ma már nem előre szegezik nekem a kérdést, hanem csak akkor, amikof végeztem. Sőt, elég sokszor meg sem kérdezik. A non plusz ultra az lesz, ha évek múlva Regős Sándortól, a tv-stúdió vezetőjétől kérdezik mec: véletlenül nem rokona Regős Évának? És nem fogja letagadni, hogy az édesapám ... Regös Éva Szávay István, Bűlc István, Balogh Tamás, Túri József, Morvay Sándor, Gyürki Ernő és Horváth Dezsó Kalocsai Katalin, Pctri Ferenc és Szabó Magdolna