Délmagyarország, 1985. május (75. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-18 / 115. szám

8 Szombat, 1985. május 18. MAGAZIN A kutya A szegedi dohánygyár megnyitása Régi gazdája se ismerte volna meg. Bordái már-már a bőrét, lyukasztottál;, szőre összegubancolódott, szeme körül, mintha örökké sírna, udvart rajzoltak a rászáradt könnyek. Néhány éve még a gazdája vett neki csontot, a 6zobában aludt a cserépkályha melletti szőnyegen. Most a temetőben volt a vacka, a régi, halódó temetőben, ahol a sírokba itt-ott már az építők gépei haraptak, ahol már csak a kifordult sírkövek, s a gyászokat túlélő néhány dísz.bokor, évelő virág őrizgette a temető hangulatát. Itt talált magának egy bedőlt falú kriptát, s innen rémítgette a játszó gyerekeket, és a sóskát 6zedő, holtakkal perelgető öregasszonyokat. Akik látták fel-feltúnní a bokrok között, megijedtek tőle, pedig nem bántott senkit, csak a temetőn átvezető ösvénnyel párhuzamosan messze elkísérte az arrajárókat. Ha a sétáló megállt, földrelapult, és menekülésre készen várta a felé repülő éles követ. Esténként a környező utcákig merészkedett. A kapu elé kirakott szemétből kapart ennivalót magának. Néha fél kenyér is került a szemétbe, azt a kripta környékén elásta. Ugatni sohasem hallották. Néha vonított csak, nagyranőtt téli éjszakákon, szemrehányóan és keserűen, mintha rontani akarná az emberek álmát. Szeretetért, koldult. A könyörgök mindig kitaszítottak. Bélyegei üt rájuk a kolduló szándék. Kitaszított volt az öreg kutya is, míg régvolt simításokat, becézést gyászolt, s régi gőgöt is. ha gazdája mellől dühös morgással támadt a vézna kóbor kutyákra. A gazdája halála után hetekig ácsorgott a régi ház ajtaja előtt. Aki szólt hozzá, azt messze kísérte, nyüszítve sírt a néha simító idegen kezek alatt, s ha szerencséje van, új gazdát is találhatott volna, de a halszerencse úgy hozta, hogy az úton egy autóbusz elé került. A vezető fékezett, a kerék nem ment át rajta, csak kiperditette az út szélére. Az oldala felszakadt. Kicsorgó vére gubancossá tette valaha fényes szőrét, és attól kezdve a néhai idegen simítások is elmaradtak. Félt már mindenki tőle, s mert a félelem kegyetlenné tesz. kövekkel dobálta, akinek nyomába szegődött. Verekedő, mogorva jószág lett belőle, fejedelme és ura. a kóbor -kutyáknak. Az. utcáktól félt a baleset óta. A környező házak kutyái kijártak a temetőbe, éjszakánként ő is megpróbált néha az ismerős kerítésekig iopódz.ni, de a nappali barátságot elfelejtő dühös, acsarkodó ugatás fogadta. Olykor kövek is repültek a kerítés mögül. — Veszedelmes dög — mondták az em borok, ha .sóvárgó vonítását hallották, de a gyerekek még az embereknél is rosszabbak voltak, mert háborúsdit játszották a volt sírok közölt, s a magányos kutyát ellenségessé tette a játék. Tél volt. Napokig ki sem bújt a vackából. A gyerekek egyre közelebb merészkedtek a kriptához néha egészen a bejáratig. Hógolyókat dobáltak a lyukba, és csak a dühös morgás késztette őket menekülésre. Egyikük akkor kitalálta, hogy ne tudjon kijönni onnan, egy nagy követ kell a bejárat elé hengeríteni. Kétszer is nekikészültek, de a bátorság elfogyott félúton. Akkor mar igazi ellenség volt a kutya, igaz.ibb, mintha maga is részt vett volna a harcban. A gyerekek elhatározták, hogy harcba hívják Varga Laciék komondorát. Ez a terv is kudarcba fulladt, a komondor húzta a rövidebbet, s a gyerekek szétfutottak. A komondorra büszke Varga Laci majdnem sírt szégyenében, azt mondta, hogy nem volt igaz sagos, mert szabálytalanul verekedett a másik. És a többi gyerek is elismerte, hogy nem volt igazságos, már azt is számolgattak, hogy újra kell rendezni a viadalt, dehát a komondornak elég volt az egyszeri vereség. Talán ez is oka volt annak, hogy a gyerekek közül néhányan átpártoltak' a kóbor kutyához. Két táborra szakadt így a sereg. Zászlajuk is volt, nem messze a kriptától rendezték be a hadisz.állásukat a kutyapártiak. Igaz, a kutyát nem is látták, az csak feküdt a vackán, és éjszakánként járt ennivalóért. A szeplős Rumszauer, akinek bérházi gyerekként sohasem lehetett kutyája, kitalálta, hogy meg kell szelídíteni. És attól kezdve naponta vittek neki enni. összevesztek és kibékültek azon, hogy kinél lesz, majd, s ki rendezi a második viadalt közte és a Vargáék komondora között. A hazulról hozott csontot, lopott süteményt elvitték a kriptáig, és ott bedobták a lyukon, mint azelőtt a hógolyókat. A kutya dühös morgással fogadta az első szeretetet, amit hárem év után kapott. A gyerekek olyankor elszaladtak, de másnap újra mentek, és egymást túllicitálva bizonygatták, hogy mennyi fogyott cl a tegnapi csontból. Eltelt egy hét, s mire a játékot megunhatták volna, rpár nem morgott a kutya. Megszokta és elfogadta az ajándékokat. Aztán még egy hét eltelt, s akkor már a hasát földhöz, szorítva csúszott elébük, s reszkető vinnyogással várta a gyerekek simítását, de ínye felhúzódott, torkából szakadozottan feltört a morgás, mert megijedt a feléje nyúló kezektől. Akkor már minden éjszaka vonított. Súvárgóbban, keservesebben, mint máskor. A szemüveges Soltész kitakarította az ólat, sírástól dagadt szemekkel, mert sírnia kellett az. anyai engedélyért. A szeplős Rumszauer pórázt kerített, és maguk között kisorsolták, ki mikor viheti sétálni. És eljött az első igazán tavaszi nap, az öreg kutya elömászxkt a vackából, és kifeküdt a bejárat elé. Hosszú idő óta először várt. A gyerekeket várta, pedig éhes sem volt, bőven maradi még a tegnapi csontból. A temetőbe aznap Varga Laciék értek először. Elfoglalták a főhadiszállást, aztán meglátták a kutyát is, és köveket szedlek. Az pedig, régvolt simítások örömét érezte, s elindult eléjük, nyüszítve, lóidhoz lapulva, buldogan. — Nézzétek, támad — mvndták a gyerekek. — Tuz! — vezényelt Varga Laci, és kövek repültek. Először történt három év óta, hogy a kivert állat nem menekült. — Tüz! — kiáltott mégegyszer Laci elvékonyodott rémült hangon. aztán futott. Az első harapást a lábán nem is érezte, csak a rémülelet. Megbotlott, elesett. A kiáltozásra emberek futottak oda, elzavarni a megvadult állatot. S mind a síró gyereket vigasztalták. A kutya pedig a bokron túl lefeküdt. Estére megdöglött. Az emberek, akik elindultak, hogy agyonverjék, csak a kriptánál keresték. Nem találták ott, hazamentek. Két napig senki sem járt a temetőben, de harmadnap újra játszottuk a gyerekek. Háborúsdit a dőlt sirek között. BAKTHA GÁBOR TO' LÍVIW A szegedi termőtájon a dohány minden valószínűség szerint még a 17. században vert gyökeret, a török kertkultúra ölelésében, déli kereskedők közvetítésével: A kertészkedést a hozzáértők szabadon végezhették, de a dohányszállítással és a kereskedelmével csak a császár bérlői foglalkozhattak. II. József a kialakult áldatlan helyzetet felszámolta, és bevezette az állami monopóliumot. A 18. században tovább terjedt a szegedi dohány termesztése, és erre vall Vedres Istvánnak 1811-ből való beadványa, amelyben arról szól, hogy Mércy generális, a szegedi vár kómmendánsa miként palántáltatta a dohányt Röszke, Klárafalva hatarában, általában a Tisza és a Maros mentén. Ettől kezdve, de inkább a század második leiétől kezdve, mintegy száz éven át Szeged a dohánykereskedelemnek egyik fő küzpohtja. Termesztése pedig egyre nagyobb területeket hódított meg. Alsóvárostól Csanytelekig és Dúctól Tápéig. Értékesítése a dohánybeváltókban történt, közvetítő kereskedelmét pedig a Sina. a Deánovics, a Wodiáner és a Koppéli család végezte. Szállítását a szegedi bőgőshajók kul oldották meg, egy-egy hajót 250 tonna rakománnyal is megterhelve. A Wodiáner cég a szegedi dohánynyal még a . francia vevőket is meghódította. Párizsban az itteni dohánynak a 18. és a 19. században igen nagy volt a rangja. A fráncia Beudant neves geológus és mineralógus (emléktáblája Balatonfüreden látható) a magyarországi dohányok közül a második helyre sorolta a szegedit. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a bánáti és a bácskai duhánykertészek, az esetleg kedvezőbb megélhetési viszonyok reményében Szegedről rajzottak ki. Aztán, az .185,1-ben életbe lépett teljes dohánymonopóíium viszszavetette egy kissé a dohánykertészkedést, viszont az ö gyakorlatukból nőtte ki magút a paprikatermesztis. A szegedi dohánykertészek szorgalma, szaktudása szakmaszeretete számos, itt honos dohányfajtát állított elő. Legjobb a Virginia-, legrosszabb a bőrdohány volt. A dohány termesztésével egyidejűleg magas fokú kézi technológiákat dolgoztak ki, ami aztán a dohány szárításának eljárásaival egészült ki. A dohány ipari földolgozása végett. Palfy Ferenc polgarmester vezetésével 1885 januárjában küldöttség kereste meg Szapáry Gyula pénzügyminisztert, és Braunsteiner Gusztáv dohánygyári igazgatót küldték ki a szegedi kérelem helyszíni felülvizsgálatára, majd Tóth Mihály városi főmérnöknek sikerült a kiküldöttet meggyőznie. Megállapodtak az ideiglenes dohánygyár létrehívásában, a felsővárosi Felmáyer-féle gyárépület átalakításával. (A nagynevű szegedi kékfestő mester, Felmáver Antal [1798—18731. a hazai kék testőr ipar megalapítója, már az Első Magyar Iparmű Kiállításon, 1843-ban termékeivel nagy elismerést nyert.) Ugyanakkor azt is' kimondtuk, hogy állandó gyár helyéül a Budapesti • sgl. (ma. Kossuth Lajos sgt.) egvík telkét tartják legalkalmasabbnak. A Felmáyer-gyár átépítését a Jiraszek és Krausz cég végezte, és a munkálatokkal -18(15. április elejére el is készültek. A pénzügyi kormányzat arra is ígéretet tett, hogy az állandó dohánygyár létesítésére hárommillió forintot biztosít. A Szegedi dohánygyár első igazgatójává Szedlacskó Kálmánt nevezték ki. A gyárban 300 munkást foglalkoztattak főként nőket és gyermekeket, a férfi munkaerő nem tett ki többet, mint 25. Négy dohánybeváltó szállította az alapanyagot. így a szegedi, a budapest-júzseívárosi, a nagyváradi es az aradi. A kezdetben csak máslél és ketkrujeáros skivaro' kat gyártottak, később a drágábbakat is. Ekkor az országban négy dohánygyár működött, mint a budapest-ferencvárosi, a fiumei, a kassai és a szegedi. A szegedi ideiglenes dohánygyárat a kivitelezőtől 1885 májusában vette át Csaby Andor főmérnök. és a kísérleti gyártást május 17-én kezdték még. 40 munkással. Rá tí^ napra mire mindent rendben •'találtuk, megnyitották a gyárat, és másnap, csütörtökön a szegedi dohánygyár megkezdte az üzemszerű termelést. Szedlacskó igazgató és Drexler aligazgató a továbbiakban is szorgalmas tevékenységet fejtett ki az állandó dohánygyár létesítéséért. Kitartó munkájuk eredménynyel járt. mert a dohányjövedék központi igazgatóságához benyújtott tervek közül Zóbl Alajosét fogadták el az állandó dohánygyár felépítésére. A kivitelezési pályázatot a szegedi Heszlényi József nyerte el 1891 februárjában, 153,6 ezer forintos ajánlattevésével. A telek feltöltési munkálatait márciusban elvégezték, Zombori Mátyás és Bitó János vállalkozók. A megmozgatott föld mennyisége 24 ezer köbmétert tett ki. Az épületekét szeptemberre tető al'ár hozták, és az új dohánygyár átvételére 1892 áprilisában került sor. A műszaki átvételt Czóbel Arnold központi dohányjövedéki főmérnök végezte, es adta át az objektumot Hreblaky Kelemen szegedi dohánygyári igazgatónak. A költözködés még abban a hónapban megtörtént, és április végén most már az űj épületekben folytatta munkáját a szegedi dohánygyár. A felépült tiszlviselőlakások a kor követelményeit kielégítő munkatermek és raktárhelyiségek mintául szolgáltak az egész monarchia területén. A szivargyártás az 1885. évi hárommillióról 1886-ban 16 millióra, majd az új gyárban 26 millióra emelkedett. A munkáslétszám 1899-re 600 fölé emelkedett. A gyárban előállított nevesebb szivaríujták: Regalitas, Trabucos, Brittanika. Kuba— Porturico. Portorico és rövid magyar. valamint többféle külföldi márka. Az egykori Epreskertben éovlt szegedi dohánygyár fénykorában a legnagyobb volt Európában. A felszabadulást követő iparoolltika Szegeddel szembeni elfogultságában az itteni több mint fél évszázados gyakorlatot megszüntette, és a eyárat áttelep-'tette 1948-ban Sátoraljaújhelyre. Az épületekben 1949 óta a Szegedi Ruhagyár üzemel. BÁTYAI JENŐ Tihany — előszezonban Nagy László képei V