Délmagyarország, 1985. április (75. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-12 / 85. szám

n Pcntck, 1985. április 12. DM röviden Kempingkiállitás Szombaton délelőtt, amikor az asszonyok nagy igyekezettel és élénk csivitelések kíséretében főztek, sü­tötték a vendégebédet, magamra vettem a meleg kabatot, hátam­ra akasztottam az emlékeimet, és nekivágtam a régi városnak, elmél­kedni. Szombat volt — mondom —, és ez a nap néhány éve a hét első ünnepének számít, tehát ünnepi hangulatot találtam a régi és az uj házak között. Itt laktunk valamikor, álltam meg egy szürke, földszintes ház előtt, nem mertem benézni az udvarára, ahol valamikor hat gyö­nyörű lucfenyőn csintalankodtak a verebek, féllem, hogy nincs meg már egyetlen fenyő sem, s a régi téglajárda helyén goromba betonla­pokat találnék. De eszembe jutott Dávid, a hentesinas,- aki bicegett az egyik lábára, és minden reggel be­köszönt, kis notesz volt a kezében, megkérdezne, mit parancsolunk, és fél órával később hozta a negyed kiló rántani való borjúhúst, s he­tenként kétszer egy jókora velős csontot, amit Vágás úr csak minden negyedik szállítmánynál számlázott. Vágás úr fiatal ember volt akko­riban, az üzletet egy idős mérnök házában nyitotta meg, korábban a legjobb hentesboltban segédkezett, rengeteg tapasztalatot szerzett a belvárosi forgalomban. Vágás urat személyesen ismertem, 'az utcán mindig nagyokat köszönt, olykor beszélgetni is megálltunk, 'örült hogy — ha szerényen is — kiszol­gálhatott bennünket. A kis inast mindennap elküldte, a fiú nagyon örült a borravaló filléreknek. Velős csont Aztán jöttek a háborús idők. A húsellátás egyre rosszabbodott, a fiú egyszercsak elmaradt, nem hozta a negyed kilós húsokat és velős csontokat. Vágás úr kezdett hiányo­sabban köszöngetni. A jó ég tudja, miféle lélektani lovakra ülnek föl az emberek, ha ilyen-olyan okból fölébe kerülnek embertársaiknak. A húst nem kellett már kínálni, nem Vágás úr alázkodott és köszöngetett, hanem a vevők hajlonglak előtte. A hentesboltba magunknak kel­lett eljárnunk, eleinte csak reggel álltunk sorba, aztán, a viszonyok folyamatos romlásával, már hajnal­ban ott voltak a vevők, várták Vá­gás urat, ő csak hét órakor érkezett meg, fölényesen lökte föl a csöröm­pölő redőnyt, azt mondta, aki türel­mes, várhat kilenc óráig, akkor hoz­zák a marhahúst, talán valami disz­nóhús is .lesz, de nem tuclja egye­lőre. • Nagyon fölvitte az isten Vágás úr dolgát abban az időben. Az áru megérkezése után nem engedte be azonnal a vevőket, várniuk kellett, amíg odabent elkészítette a protek­ciósoknak járó adagokat. Nagyon keserves dolog volt akkoriban hús­hoz jutni, az utcánkban mesélték, hogy özvegy Laborcné, aki néhány kosztost (tartott, szerelmével is megajándékozta a derék hentest, hogy húst tehessen a vendégek asz­talára. Mindez eszembe jut most, a rozs­dás redőny előtt álldogálva. Látom Vágás úr lapos, jelentéktelen arcát, látom rajta a magatartásbeli válto­zások rajzolatát, látom tisztelettu­dónak, alázatosnak, és latom döly­fösen fölényeskedónek, sőt Laborc­né dundi alakja is megjelenik a re­dőny előtt, amint belépni készül, hogy a megszolgált rendelést átve­gye. Eszembe jut az is,'hogy ilyenfaj­ta kereskedői hangulatváltozással azóta is többször találkoztam, és eszembe jut, hogy egyszer Dávid inast megállítottam az Alma utca sarkán, hogy egy kis protekciót kér­jek tőle. A fiú akkor tizenhét éves lehetett, bicegő lábán vastag talpú cipőt viselt, és félvállról fogadta a köszönésemet. — Segéd vagy már. Dávid? — Segéd — felelte kurtán. — Két hónapja. — Emlékszel, mennyit jártál hoz­zánk valamikor? — Az régen volt — és felém fúj­ta a füstöt, talán azért, hogy elza­varjon maga mellől. — Finom velős csontokat Jioztál — és 'kimondtam kereken. — örül­nék, ha mostanában is szereznél olykor. Fölényesen mért végig. — Nem hordok ki semmit: — Bemennék érte. — Meg lehet próbálni éppenség­gel. . Nem próbáltam meg. Lenyeltem a pimaszságot. Elment a kedvem a velős csonttól. Ormos Gerő 8-13' Somogyi Károlyné felvétele A teljes választékból ad képet a kiállítás. Hálózsák­ból többféle, kempingasztalokból, az olcsóbb fajtából is, bőségcsen elegendő, a tavalyi hiánycikknek titulált „Ru­bin" 3—4 személyes sátorból, és az ugyancsak keresett gu- Várható időjárás péntek mimatracokból is nagy a készlet a Szeged Nagyáruház estig: A szél sokffelé meg­háztartási és kultúreikkosztályán. Farkas András az osz- erősödik, helyenként viha­tály vezetője elmondta, az Árpád téren bemutatott vala- ros lesz. A hümérséklet éj­mennyi átuból csak egy-egy darab kerülhetett az egyéb- szaka 2, 7 fokig csökken, ként ötletesen, ízlésesen kialakított alkalmi kempingut- pénteken napközben pedig cába — a raktáron félmillió forintos készlel varja a vá- 13 fokig emelkedik, sárlókat. S biztosított az utánpótlás is. A-Triállal és a Ská­lával folytatott tárgyalások ígéretesek: így idén talán fö- PROGRAMVÁLTOZÁS szezonban is folyamatos lesz az áruellátás. Az áruház ke- A MÚZEUMI reskedöinek leleményességét dicséri nemcsak a tény, hogy MATINÉN évente megrendezik a kiállításokat, hanem az is, hogy új- A Móra Ferenc Múzeum donságokkal is kirukkolnak. Kapható most az üzletben Múzeumi matinék-sorozatá­például szobában felállítható kondicionáló és a tévé „Leg.,, nak holnap, szombaton dél­leg..." műsorában bemutatott „Szöcske" ugrálórúd. • elött J0 órakor kezdődő ren­dezvényén programváltozás lesz: az eredetileg meghir­detett, „Komatálat hoz­, . . . . tam ..." című néprajzi gyer­A francia fotóművészét 'mek foglalkozás helyett Szí­rlénele a kezdetektől 1920- nn_ rcniafjn(a«-'nTfiir címmel nak rendezett országos dön- ifi cimmei kiállítást rendez- sikeres Ferenf írt kén-' tőjén igen nagy sikerrel sze- nek a József AUila Tudo- zőSéLetf tóclaíkozást ­repellek szegedi diákok. A mányegyetem klubjában. A /omuveszetl foglalkozást versenyen összesen tíz Ka- tárlatot ma, pénteken es­te 7 órakor Jean-Pierra Galux kultúrtanácsos, a FRANCIA FŐTÖK KAZINCZY­ÉRMESFK Az idei „Szép magyar A J ATE-KLŰBBAN beszéd" verseny egyete­mistáknak és főiskolások­gyerekeknek. zinczy-érmet adnak ki a legjobbaknak (minden in lézményből 2—2 hallgató Francia Kulturális Intézet mehet a döntőbe), ezek kő- igazgatója nyitja meg. zül most három Szegedre került. A József Attila Tu HORGÁSZOK dományegyetem harmad- KÖZGYŰLÉSE éves, magyar—történelem A MAHART Horgász szakos hallgatója, Szabó Éva, Szakosztálya április 13-án, s a másodéves magyar— szombaton délután fél 3­orosz szakos Simon Valé- kor tartja évadnyitó köz­ria — Kazinczy-érmes. (Bé- gyűlését a MAHART vízi­késiné Fejes Katalin egye- telepén (Betonhajó), temi adjunktus készítette fel őket.) A Juhász Gyula Ta­nárképző Főiskola másod- A K"SZ()V éves, magyar—történelem szakos hallgatója, RadicsPé­Vendéglőben A pincér észreveszi, hogy az egyik vendég, miután megivott egy üveg bort, fizetés nél­kül akar távozni. — Uram, elfelejtett fizetni! — Éppen azért ittam, hogy felejtsek! A KISZÖV — a Csöng- MOZGAS­rád megyei Ipari Szövet- SÉRÜLTEKNEK ter (felkészítette Karikóné kezelek Szövetségé — Sze- A mozgáskorlátozottak Vidra Klára főiskolai ad- geden, a Horváth Mihály ut- megyei egyesülete városi junktus) hozta haza a har- cából új helyre, a Szilágyi csoportjának klubjában (Pe­utca 2. szám alá költözött, töfi Sándor sugárút 75.) Itt folytatja munkáját a szombaton délután 5 órától KISZÖV jogi irodája is. A Szécsi József tanár az Ist­telefonszámok a régiek ma- ván a király című rock­operáról tart előadást. madik érmet. GRAFIKÁK A DÉLÉP­SZÉKHAZBAN A Délép Bocskai utca 1.0. radtak. szám alatti székházának aulájában kiállítást rendez­nek Cs. Pataj Mihály fes­tőművésznek, az 50-es és 60-as években készített gra­fikáiból. A jórészt fa- és li­nómetszetekből álló, anya Radnótisok sikere — Sorolja fel Leningrád, talin, Valestyán Györgyi és a hős város érdemeit! Mi- Varga Zsuzsa — jól startol­-v- kor volt az utolsó iskola- tak, és még a harmadik got ma, pénteken déli 12 reform a Szovjetunióban? forduló után is vezettek. A­órakor Tandi Lajos újság- Mikor állították hadrendbe negyedik fordulóban egy író ajánlja az érdeklődök fi- a „katyúsákat"? — tették kérdésre 2 ponttal keveseb­fel sorra a kérdéseket a bet kaptak, s ezt a hátrányt „Ki tud többet a Szovjet- már nem tudták behozni, unióról?" vetélkedő orsza- Így az első helyet a debre­között gos dontőjén, a budapesti cen^ Fazekas gimnázium Kecskeméten rendezik meg Pataki István Művelődési szerezte meg, két ponttal a VIII. Nemzetközi Kajszi- Központban, ahol eddigi mögötte, a második helyen, termesztési Szimpóziumot, eredményes szereplésével a Radnóti gimnázium vég­Az ötnapos értekezés hely- megyénk színeit a Radnóti zett. A szegedi csoport tag­színén szerdán feladategyez- gimnázium csapata képvi- jai jutalomként július 1 — tető ülést tartott a szervező selte. 10-ig Szocsiban üdülhetnek, bizottság. Az eddigi jel- A gimnáziumok és szak- az iskola,pedig 35 ezer fő­zések szerint 30 országból középiskolák kategóriajá- rint jutalomban részesült. gyeimébe. KAJSZI­TERMESZTÉS Július 15—19-e érkéz' k kajszikutatók, a ban tíz középiskola jutott termelőben, a feldolgozás- az immár tizenkettedszer ban érdekelt szakemberek. A megrendezett döntőbe, kö­négyévenként más-más or- zöttük a jó hírű budapesti szágban sorra kerülő tudo- Apáczai Csere János és Fa­A tanulók felkészítéséért Bálint István és Rimóczy Károly tanárokat illeti di­cséret. mányos tanácskozás mosta- zekas gimnázium, a pécsi A kitűnő helyezést elért ni témája: a barack ökolcj- Nagy Lajos es Lővvey gim- radnótis csapat szereplése giája, nemesítése, az ala- názium, a debreceni Faze- ezzel még nem ért véget, nyok megválasztása, a be- kas gimnázium és Tiszafü- mert május 5-én a televí­tegség elleni védekezés és a red. zióban ismét összemérik tu­legújabb termesztési techno­lógia lesz. A Radnóti tanulói — Ba- dásukat a debreceni konyi Károly, Kertész Ka- kokkal. diá­DZSESSZ­KONCERT Az NDK-ból érkezett az a dzsesszegyüttes, amelynek hangversenyét ma, pénte­ken este 8 órai kezdettel rendezi meg a Szegedi Dzsesszklub az Ifjúsági Ház­ban. A vezető szaxofonosról, Ernst-Ludvvig Petrowskiról elnevezett trió (Uschi Brü­ning — ének,, Klaus Koch — bőgő) fellépése után Bin­der Károly szólózongora­koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. KLUBPROGRAM Holnap, szombaton dél­után 16 órakor, az olajipari dolgozók Lenin körúti klub­jában mutatja be Szerelem című önálló műsorát Pécsi Ildikó. ÉNEKKAROK HANGVERSENYE Hét Szeged környéki ál­talános iskola énekkarának koncertjét rendezik meg az Éneklő Ifjúság hangverseny­sorozatában ma, pénteken délután 3 órai kezdettel a Rákóczi u. 1. sz. alatti Vas­utas Művelődési Házban. Az érdeklődök a rúzsai, a rösz­kei, a kübekházi, az új­szentiváni, valamint három kisteleki iskola kórusát hall­gathatják meg. IRODALMI ELŐADÁS Mikszáth Kálmán Külö­nös házasság cimü regényé­nek történeti valósága cím­mel dr. Máriaföldy Már­ton tart előadást a TIT tör­ténelmi szakosztályának ren­dezvényén ma, pénteken délután 5 órai kezdettel a Kárász u. 11. sz. alatti TIT­klubban. TESZÖV­TANACSKOZAS Tegnap, csütörtökön Szó­regen, a Tisza—Maros-szög Tsz-ben megtartott elnök­ségi ülésen a Csongrád me­gyei Mezőgazdasági Szövet­kezetek Szövetsége válto­zatos programot tárgyalt. A résztvevők meghallgatták a szakbizottságok részle­tes beszámolóit az előző ev munkájáról, a munkaterv és a költségvetés teljesítéséről. Elemezték az 1985. évi ter­vezési munkák és az év­inditás aktuális tapasztala­tait. MESZÖV­MEGBESZÉLÉS A Fogyasztási Szövetkeze­tek Csongrád megyei Szö­vetségének elnöksége teg­napi, csütörtöki ülésén meg­tárgyalta az üzlethálózati felújítások tapasztalatait, és a lakásszövetkezetek múlt évi tevékenységét. Ismer­tetlék a tagszövetkezetek 1985. évi terveit, szóltak a tagsági kapcsolatok helyze­téről, a fejlesztési felada­tokról. A kémia alkotó tudósa Ha élne most lenne 75 éves dr. Erdey László két­szeres Kossuth-dijas akadé­mikus, műegyetemi profesz­szor, a vegyclemzés. az ana­litikai kémia nagy tudósa, a mai aktív kémikusok ta­nítómestere, a nemzetközi élvonalban is ismert és el­ismert alkotóember.' Száza­dunk hazai kémiai tudomá­nyának kiemelkedő szemé­lyisége, akinek alakja 15 év előtti halála óta alig halvá­nyult. Számos szakkönyve, publikációja, a tanítványok személyes emlékei az anali­tikai kémia hazai minden­napjainak még elevenen ha­tó részei, személyének je­lenvalóságai. Szegeden, a Szt. Miklós utca 3. szám alatt állott szü­lői házban született, 1910. február 10-én. Édesapja vas­úti tisztviselő volt. aki mindnégy fiát taníttatta, mert nagyon tehetségesnek bizonyultak. Egyik testvére filozófus, a másik, Dezső, jónevű szobrász és a harma­dik közgazdasági szakember. (Erdey Dezső egyik szobra, a Szt. Antal kútja a szege­di dóm oldalfalában látha­tó.) Erdey László iskolai ta­nulmányait szülővárosában végezte, a piaristáknál érett­ségizett. Már középiskolás korában megnyert egy or­szágos tanulmányi versenyt fizikából Beiratkozott a budapesti tudományegye­temre. ahol 1933-ban nyer­te el oklevelét. Egyetemi tanárrá 1950­ben nevezték ki a műegye­tem általános kémiai tan­székére. A munkája so­rán szerzett széles . kö­rű analitikai szemléletét és gyakorlatát egyetemi tanár­ként továbbfejlesztette, és hazánkban a modern ana­litikai kémia megteremtőié­vé vált. Ujabb és újabb módszerek kidolgozásával, különösen a műszeres analí­zis terén, indikátorkutatási programia megvalósításával és a derivatográfia k'leilesz­tésével ért el elévülhetet­len érdemeket. Nagy jelen­tőségű eredményeire hama­rosan felfigyelt a tudomá­nyos világ, és ismerték ne­vét a Szovjetuniótól Kuna­duig Jaoántól Portugáliáig. Tudomanvos munkásságá­nak elismerése itthon sem •maradt el. Az MTA 1951­ben levelező, 1955-ben ren­•'A •.•RÁ&JÍK* WTÁÍ'ÉWT*. m A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged varost uizoitságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkcszlő-lu'lyelt"s: Szávay István Kiadja a Csongrád megyei I.apkiadrt Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztár­saság titja 10. Sajtóház. 8710 — Telefon: 13-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-7s:linszky ulea 38. 6730. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahiva­taloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dfj egy hónapra 43 forint. — ISSN: 0X33—035 x des tagjává választotta. Ál­lamunk 1951-ben .és 1958­ban Kossuth-díjjal tüntette ki, és 60. születésnapjára kapta mefi a Munka Érdem­rend arany fokozatát. Erdey László oktatói, ku­tatói es tudományszervezői munkássága mellett, a tu­dományos közéletben is je­lentős szerepet vállalt. Az MTA kémiai tudományok osztályát ö hívta létre, és nyolc éven át osztálytitkár­ként .vezette. Több hazai és külfoldj tudományos társa­sági funkciója mellötl;' öt szaklapnak — köztük három külföldön megjelenő — szerkesztő bizottsági mun­káját vezette. Erdey László tudományos iskolateremtő személyiség volt, aki tanszékét a nem­zetközi analitikai kémia tu­dományos gócává tette. Nemcsak vegyészeknekadott elő, hanem a műegyetem valamennyi kara hallgatói­nak. így sok ezer mérnök neki köszönheti kémiai in­telligenciáját. Szülővárosá­val. annak egyetemével tar­totta szakmai kapcsolatát, sőt a Szegeden élt dr. Sa­rudi Imrével (1907—1975) szakmai levelezésben állott. Szegeden tartott indikátor­éi méleti előadása talán még m;i is emlékezetes. Erdey Lászlóra, Szeged kiváló szülöttjére most, születésének 75. évfordulója alkalmaból, arra a ritka adottságú egyénre emléke­zünk. aki a kémiának ava­tott tudósa, meggyőző erejű alkotója, tudománypoliti­kánk műszaki-tudományos munkása, a tudomány társa­dalmasításának lankadatlan erejű és céltudatos szerve­zője volt. B. J. * Ma, pénteken déli 12 óra­kor az egykori szülőház (Szt. Miklós u. 3) helyén éDÜlt Oakóház falán az MTESZ Csongrád megyei szervezete, a Magyar Kémikusok Egye­sületének megyei csooortja és Szeged Megvei Városi Tanács emléktáblát avat. Avatóbeszédet az egykori tanítvány dr. Szabadváry Ferenc egyetemi tanár. az Országos Műszaki Múzeum főigazgatóia tart. A város nevében dr. M'íl'er József­né tanácselnök-helvettes ve­szi át az emléktáblát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom