Délmagyarország, 1985. április (75. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-09 / 82. szám

6 Szerda, 1985. április 10. Labdarúgó NB I Hegint kimaradtak Labdarúgó NB II Nőtt a Volán előnye a helyzeték Asztalitenisz VB Kína hat aranyérme Váratlan európai sikert hozott az asztalitenisz-vi­lágbajnokság zárónapja. A Scandinavium Sportcsarnok­ban tóbb mint ötezer néző előtt a férfi páros elődöntő­ben a hazaiak nagy remény­ségei, Appclgren és Karlsson álltak asztalhoz, és meg­nyerték az elődöntőt. A szám másik elődöntőjében csehszlovák siker született. Pansky és Orlowski remek játékkal szinte kiütötte el­lenfelét, s így hat év után újból európai döntő lett a férfi párosban. A többi szám kínai döntőt hozott, úgy­hogy az ázsiai ország vég­eredményben hat aranyér­met nyert, három ezüstöt és kilenc bronzot, ami csak egy ezüsttel kevesebb, mint két évvel ezelőtt, a tokiói világbajnokságon. Az érme­ken összesen hét ország sportolói osztoztak, ez meg­egyezik az 1983-as számmal. A magyarok hosszú idö után először maradtak érem nélkül. A női egyes döntőjében Cao Jen-hua megvédte a vi­lágbajnoki címét, és három VB-n összesen hat aranyér­met nyert. A férfi döntőben Csiang Csia-liang és Csen Lung-can, két balkezes ta­lálkozott, s a sokkal képzet­tebb Csiang a két évvel ez­előtti VB bronzérme után most aranyat nyert. A női párosban Cao Jen-hua és Ni Hszia-lien esélyesebbnek tűnt, de vereséget szenved­tek, viszont az 1983-as har­madik helyük után így is előbbre léptek. Tapsviharban tört ki a közönség, amikor bevonul­tak a férfi páros résztvevői. Appclgren és Karlsson — mindketten 24 évesek — 12 év után nyert újból Svédor­szágnak világbajnoki arany­érmet, svéd földön pedig utoljára 1967-ben, Stock­holmban az Alser, Jo­hansson kettős volt első. Tatabánya—SZEOL AK 1-0 (1-0) Szeged, Vasutas-stadion, 2000 néző. Vezette: Makó 1. (Fekete, Csáki). Tatabánya: Gróf — Tep­szics, Udvardi, Em mer, Szal­ma — Barabás, Schmidt, Hermann — Kiprich, Plotár, P. Nagy. Edző: Bacsó Ist­ván. SZEOL AK: Szabó L. — Balázs, Kozma, Szélpál, Sza­bó Gy. — Orosházi, Takó, Gruborovics — Bárány, Kun, Balogh. Edző: Kaszás Gábor. Csere: Szabó Gy. helyett Polyvás a 25., Bárány he­lyett Deák a 63., Plotár he­lyett Vincze a 65., Hermann helyett Fejes a 88. percben. Góllövő: Schmidt a 44. percben. Sárga lap: Udvardi a 12., Kun a 86. percben. Szögletarány: 11:7 (5:4) a SZEOL AK javára. „Vesszőparipám, ha nem is játszik jól a csapat, legalább hajtson, küzdjön, tegyen meg mindent meg ilyen helyzet­ben is a sikerért!" — mond­ta a mérkőzés előtt Kaszás Gábor, a szegediek edzője. „Nehéz összecsapás előtt ál­lunk. Tudjuk, a Szeged el­szántan veti magát a küz­delembe, mi mégis szeret­nénk megnyerni -a mérkő­zést!" — ecsetelte vágyaikat a tatabányaiak mestere. Ba­csó István. A vendégek léptek fel tá­madólag és a 2. percben csak Plotár ügyetlenségén múlott, hogy Kozmától za­varva, az öt és felesről nem a kapuba, hanem az előtt keresztbe rúgta a labdát. Négy perccel később Bá­ránnyal ismétlődött meg ha­sonló eset: a kaputól H m­re Kun fejelte elé a labdát, ami ugyan felpattant előtte, de még igy is a hálóba to­vábbíthatta volna, ő azon­ban kivárt, és Szalma sze­relte. Ezután kétszer Kun vált főszereplővé. Először öt méterről fejelt kapu mellé, majd a 14. percben Kozma átadásával Balogh futott el, jól adott középre, a szegedi középcsatár a kaputól 6 m­re lyukat rúgott. 'A 21. percben Szabó Gy. a felpattanó labdát magas­A Jabdarúgó NB II 25. for­dulójából vasárnapra már csak nyolc találkozó maradt, mivel hétközben két össze­csapást már lejátszottak. A húsvét vasárnapi találkozó­kon a csatárok nem reme­keltek, meglepően sok gól nélküli döntetlen született. Az NB I-be jutásra legna­gyobb eséllyel pályázó Bp. Volán előnye a Siófokkal szemben 4 pontra nőtt. Eredmények: Nagykanizsa —Siófok l-l (0-0), Bp. Volán —22. sz. Volán 2-0 (1-0), Sopron—Szekszárd 0-0, Váci Izzó—Diósgyőr 0-0, Keszthely—Metripond 0-0, Dunaújváros—Ózd 0-0, Deb­receni Kinizsi—Tapolca l-l (l-l), Kazincbarcika—Nyír­egyháza 3-0 (1-0), Salgótar­ján—Bakony Vegyész 1-0 (0-0). A BAJNOKSÁG ALLASA: 1. Volán 25 16 2. Siófok 25 14 3. Vác 23 12 4. Szolnok 25 12 5. Sopron 25 11 6. Ny.-háza • 25 13 7. S. tarján 25 11 8. D Kinizsi 25 11 9. II.-város 25 9 10. K.-harcika 25 11. Metripond 24 12. Ozd 25 13. Diósgyőr • 24 11. Baja 25 15. Keszthely 25 16. N.-kanizsa 25 17. Szekszárd 25 18. Bakóny V. 25 19. II.-bányász 25 20. 22. sz. Volán 25 • A Nyíregyházától és győrtöl 4—4 büntetőpont va. 5 5 8 C 8 7 7 7 9 8 10 8 9 8 4 6 5 7 6 5 7 7 7 7 7 9 7 10 7 6 11 5 12 8 11 9 12 6 14 7 15 5 17 53-27 37 45-28 33 41-23 32 42-27 30 31-27 30 35-21 29 32-24 29 42-37 29 29-31 27 31-31 26 27-26 23 30-31 23 43-40 22 27-35 22 31-30 21 34-46 20 21-41 17 21-39 16 24-53 13 28-56 11 » Diós­levon­Készül a Körös-csopori válogatottja A szegedieknek ezúttal sem ment a góllövcs. A tatabá­nyaiak ellen az első nagy helyzet a 14. percben maradt kihasználatlanul, Balogh beadását követően Kun (fehér mezben) a kapu torkában lyukat rágott Vízilabda OB I Két vereség Nem kísérte siker a SZE­OL AK vízilabdázóinak hét végi szereplését. Szombaton itthon, vasárnap idegenben szenvedett vereséget a csa­pat. Különösen a Szolnok el­len ment gyengén a kék-fe­kele gárdának, tízgólos kü­lönbséggel maradt alul a má­sik Tisza-parti város csapa­tával szemben. Ü. Dózsa—SZEOL AK 14-11 <4-1. 4-2, 2-5, 4-3). Új­szegedi Sportuszoda, 200 né­ző. V.: Biró, Szarka. Ü. Dózsa: Mátéfalvy — Pál 2, VARGA 6, Gásoár 1, Kovács 2, DÖMÖTÖR 3, Kristóf. Cs.: Vincze B., Kiss, Halas. Edző: dr. Görgényi István. SZEOL AK: Faludi — Eles, dr. Molnár, Török, VAJDA 2, Rigó 2, Lengyel 2, Cs.: Szöregi 1, Cseri 2, Dési 2, Csernus, Melkun. Edző: Kiss Egon. Gól — emberelőnyből: 11/7, Illetve 11/5. Emberhátrány­ból: l. Negyméteresből: 1/0, illetve 1/1. Egyetlen igazán jó negyed­re tellett a SZEOL AK ere­jéből. Ezt imponáló játékkal és főleg eredményességgel tette emlékezetessé. A többi háromban az Újpest volt az űr. Igaz, ehhez minden „se­gítséget" megkapott a hazai csapattál. Akárcsak a Bp. Honvéd ellen, most is ma­radlak ki emberelőnyök. Köztük olyanok is, amikor hat SZEOL AK-s játékossal szemben csak négy újpesti volt a medencében! Ami a lövések számát illeti, azzal nem volt különösebb gond, de az eredményesség...! A kapufát szinte kicsipkézte a hazai csapat. A lövések má­sik része pedig az ellenfelek karján ért véget a háló he­lyett. Nem egy esetben vi­szont lövés helyett újabb át­adás 'következett gólt ígérő helyzetben. Mindent össze­gezve: a magabiztosabb, jól védekező, helyzeteit kihasz­náló Ü. Dózsa megérdemel­ten szerezte meg a győzel­met, a meglehetősen nagy hibaszázalékkal játszó SZE­OL AK ellenében. Szolnok—SZEOL AK 15-5 (2-0, 4-1, 3-2, 6-2). Szolnok, 200 néző. V.: Medveczky, Vuszek. Góllövök: Hasznos 5. Tóth Cs. 3. Lengyel'3, Pin­tér J. 2, Bogdán 1, Pintér 1, illetve dr. Molnár 3, Cseri 1, Vajda 1. I. L. MRSZ Kupa DÉLÉP SC—Bp. Honvéd 3:0 (14, 13, 15) Férfi röplabdamérkőzés. Szeged. V.: Tirpák, Szabó. DÉLÉP SC: NUSSF.R, Nagy L., Huszta, PETRE, Barta, ARANY. Cs.: Hul­mann, Kérges, Tóth. Edző: Nyári Sándor. r A fiataljait is szerepeltető szegedi csapat megérdemel­ten nyert a válogatott Szabó Kálmánt nélkülöző fővárosi­ak ellen. ra emelt lábbal próbálta el­rúgni, a mozdulat után bal combtőjéhez kapott, s a földre rogyott. Rövid ápolás után visszatért a pályára, ' ma jd lecserélését kérte. („Eles fájdalmat ereztem lá­gyélcom táján, hogy húzódást vagy szakadást szenved­tem-e, később dcrúl ki" — mondta fájdalmas arccal a •szünetben.) Kiprich 16 m-cs lövése tévesztett célt, a má­sik kapunál — szögletrúgás után — Balázs közeli fejőse kerülte cl a bal alsó sarkot. A 33. percben Orosházi hozta helyzetbe Kunt, előle Gróf jó ütemű kifutással mentett. Még ebben a perc­ben ismét a kapus és a kö­zépcsatár került egymással szembe, ezúttal is Gróf bi­zonyult nyorsabbnak. A 43. percben Kiprich 16 m-ről le­adott lövése a felső kapufán csattant. Egy perc múlva esett, mint később kiderült, a mérkőzést eldöntő egyet­len gól. Jobb oldali szöglet­rúgásnál Kiprich a közelé­ben álló Barabáshoz tolta a labdát, a középpályás átívelt a túlsó oldalra, ahonnan a szabadon hagyott Schmidt fejelhetett, 10 m-röl s a nem túl erős labda a kissé késve vetődő Szabó L. mellett a bal alsó sarokban kötött ki, 1-0. Szünet után lendületeseb­bé váltak a szegediek. Az 58. percben az egyébként is igen bizonytalan fiatal Gróf hibája borzolta a tatabányai kispad hangulatát. Eg>\hosz­szan előre ívelt labdáért a kapus és Kun futott, úgy látszott Gróf könnyedén megszerzi, ám maga mögé ejtette a labdát, azt csak gyors és merész vetődéssel tudta újból megkaparintani. Nem sokkal később ismét Gróf volt munkába, üggyel­bajjal tisztázottj Kun és Ba­logh elől. A másik oldalon P. Nagy, majd Barabás lab­dája jutott a kapu mellé, il­letve fölé. A 76. percben maradt ki a találkozó talán legnagyobb hélyzete. A jgbb oldalon fel­bukkanó Balogh, ahogy a „nagy könyvben írva van", úgy adott középre, az érke­ző Kun azonban hárorp lé­pésről nem a hálóba, hanem a kapu fölé durrantotta a labdát! A 85. percben újabb szegedi lehetőség maradt ki­használatlanul. Kozma, Kun volt a labda útja, majd De­ák kapta a középcsatártól, do Deák, ahelyett, hogy 6 m-ről egyből a kapuba he­lyezett volna, legalább há­rom ütemet kivárt, így Gróf kivetődéssel tisztázott. Az­után Kun, egy ítéletet kö­vetően reklamált, sárga la­pot mutatott fel neki a 'já­tékvezető. Az előzményekből, a csa­patok helyzetéből következ­tetve sejteni lehetett, hogy az a kevés szegedi szurkoló, aki még mindig kitart csa­pata mellett, nem csillagos ötös osztályzatot érdemlő mérkőzésen tölti majd szom­bat délutánját. A vendégek­nek csak a győzelem jelent­hette a megnyugtató ered­ményt, amit sajátos módon, semmit sem kockáztatva, próbáltak kicsikarni. Mintha érezték volna, egyszer majd csak kihagy a szegediek vé­delme, s aztán már csak rajtuk múlik, mi lesz a to­vábbiakban. Ami azt illeti, jól számítottak, de azt azért mégsem gondolhatták, hogy a hazaiak újból mérkőzések megnyeréséhez elegendő helyzetet hagxjnak kihaszná­latlanul. Mert Kunék ezúttal ismét bizonyították a régi tételt: remegő lábakkal, hi­tehagyottan lehetetlen ered­ményesen futballozni. Hiába játszottak jobban a szegedi­ek a második félidőben. hiá­ba szögezték kapujához a Bányászt, képtelenek vol­tak a jobbnál jobb helyze­tekből is a hálóba találni. Ezek ulán vigasznak is ke­vés, hogy a vendégek az igen alacsony színvonalú mérkőzésen, egyáltalán nem szolgáltak rá a nekik lét­kérdést jelentő, helyzet nél­kül talált két pontra. Jó: Udvardi, Schmidt, Barabás, Kiprich, illetve Kozma, Ba­logh. Bacsó István: — Az első félidőben mi, szünet után a szegediek játszottak jobban. A két pontért jöttünk, meg­szereztük, gratulálok játéko­saimnak! Kaszás Gábor: — Nem rúgtuk be sok és nagy hely­zeteinket, ezért vesztettünk. Gyürki Ernő NB I-cs utánpótlás- baj­nokság: Tatabánya—SZEOL AK 3-1 (l-l). Szeged. Gól­lövő: Zircher (2), Szabó. ill. Volnics. Jó: Zircher, Szabó, Simon, jU. Ilurguly, Vojnics. A további eredmények: Békéscsaba—Videoton 0-0, Vasas—U. Dózsa 2-2 (1-0), Haladás—PMSC 2-0 (1-0), ZTE—Csepel 0-0, Rába-ETO —Eger 5-0 (2-0), Bp. Honvéd FTC 3-0 (1-0), MTK-VM— DMVSC 1-0 (0-0). A BAJNOKSAG ALLASA: Az MLSZ, a tavalyi pozi­tív tapasztalatok alapján, is­mét kiírta a területi labda­rúgó-válogatottak tornáját. Mint ismeretes, megyénk 4 együttese a Körös-csoport­ban érdekelt, s e területi vá­logatott ismét a Mátra- és a Tisza-csoporttal méri össze tudását. A tavalyihoz hason­lóan ismét a DÉLÉP SC szakvezetőjét, Ondrik Ist­vánt bízták meg a Körös­csoport válogatottjának ka­pitányi feladatával. Bizo­nyára sokan emlékeznek ar­ra is, hogy az elmúlt évben a Körös-csoport legjobbjai­ból összeállított együttes an­nak ellenére, hogy nem ka­pott ki (a Mátrával 3-3, a Ti­szával szemben 2-1-re nyert) — mégsem jutott a döntőbe, rosszabb gólkülönbsége mi­att. ."/ A versenykiírás alapján áp­rilis 10-én Edelényben kezd a területi labdarúgó-váloga­tottunk, a Mátra-csoport csapata lesz az ellenfél. Rá 2 hétre Békéscsabán a Tisza­csoport válogatottjával mé­ri össze erejét. A tét ismét jelentős, hiszen e küzdelem­sorozat végső győztese kül­földi túrán vehet majd részt. Ondrik István véleménye szerint erősebb csapat ver­buválódik most össze, mint tavaly, pedig a DÉLÉP szak­vezetője nem veheti számí­tásba a Tatabánya ellen MNK-mérkőzést játszó Sze­gedi Dózsa labdarúgóit. Így a szerdai első foglalkozáson a következő játékosok vehet­tek részt: Csehó (Kun B.), Öllei (MSVSE), Hofmeister (KSC), Hegyi (KSC), Kókai (Kun B.), Mohovics (KSC), Pálhidai (Gyula), Kucsera (OMTK), Vén (Miske), Tala­pa (Kun B.), Pelyák (OMTK), Mátyás (KSC), Kovács J. (Makó), Kvasznovszky (OMTK), Márton, Hegedűs, Tóth (DÉI/ÉP). A teljesebb képhez tartozik, hogy csak azok kaphattak meghívást, akik 1959. január l-e után születtek. Egyébként a válo­gatott kedden Békéscsabán találkozik, majd onnan Ede­lénybe utazik. Kosárlabda NB I Csak a női csapat 1. Bp. Honvéd 21 14 t 3 41-12 32 2. Videoton 21 12 S 4 33-16 29 3. Itália ETO 21 11 4 G 37-34 26 4. Haladás 20 9 5 6 23-17 23 5. ZTE 21 8 6 7 28-23 22 6. Csepel 21 8 6 7 18-15 22 7. Vasas 21 6 9 6 37-32 21 8. t!. Dózsa 21 8 6 8 26-21 21 9. Ilebreeen 21 7 6 8 25-26 20 10. Tatabánya 21 8 4 9 29-31 20 11. MTK-VM 21 8 4 9 24-26 20 12. B.-csaba 21 8 4 9 25-35 20 13. Pécs 21 6 7 8 20-22 19 14. FTC 21 7 3 11 21-29 17 15. Eger 21 8 4 11 16-33 16 16. SZEOL AK 20 2 2 16 16-47 6 Hajrához érkezett a kosár­labda NB I mezőnye, a nők­nél kettő, a férfiúknál már csak egy forduló van az 1984 —85-ös bajnokságból — az 1—4. helyért játszó csoporto­kat 'kivéve. A SZEOL AK csapatai kiélezett, idegtépő csatákat vívnak a fináléban, hiszen minden egyes adott és kapott pontnak jelentősé­ge van a végső sorrend ki­alakításában. A szegedi lányok könnyű­nek látszó mérkőzésre ké­szültek, az eddig csupán egy­szer nyerő KSI-t fogadták. A találkozó elején úgy is lát­szott, különösebb gpnd nél­kül szerzik meg a 2 pontot, a későbbiekben viszont köny­nyelmüsködtek, elsősorban a védekezést vették félvállról, hibáikat azonnal ki is hasz­nálták a sportiskolások. Egy ideig szünet után is a ven­dégek voltak lendületeseb­bek, olyannyira lelkesedtek, hogy a vezetést is megsze­rezték! Igaz, nem sokáig örülhettek előnyüknek, mert a különben minden tekintet­ben jobb kék-feketék „meg­rázták" magukat, s ha nem is nagy különbséggel, de győztek. A férficsapat Budapesten lépett pályára, ellenfele az a BSE volt, melyet Szegeden 15 ponttal vert. Most is a kék­feketék voltak az esélyesek, a papírforma azonban alapo­san felborult, a szegediek 30 (!) pontos vereséget szen­vedtek. Az első félidőben még úgy-ahogy megfeleltek, a második félidőben azonban már nem tudtak ellenállni, a BSE hengerelt! A mcrközcsck jegyzökönyve: SZEOL AK—KSI 67-60 (35-31). Női mérkőzés, Újsze­gedi Sportcsarnok, 200 néző. V.: Bacsfay, Matlári. Palotás most is kitűnt SZEOL AK: Zemberi (4), TARCZY (28), Göndöcs (4), PALOTÁS (11), BALAZSIK A. (10). Cs.: Oláh (4), Tóth (—), Kamenik (6), Lengyel (—). Edző: Pungor Miklós, Lázár Mária. Az eredmény alakulása: 10. p.: 18-12, 17. p.: 28-27, 31. p.: 46-47 (!), 36. p.: 57-49. BSE—SZEOL AK 106-76 (45-38). Férfimérkőzés. Bu­dapest. V.: Juhász, Ritter. Legjobb dobók: Tóth (33), Somogyi (20), Márton (19), il­letve Mező (19). Kitűnt: Nagy Z., Tóth K., Somogyi, Márton, illetve Mező.

Next

/
Oldalképek
Tartalom