Délmagyarország, 1985. április (75. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-04 / 79. szám

33 Csütörtök, 1985. április 4. W*(*ywtó*; i* • fi "s m WJEKBM A szellemi interferenciák elősegítése „...a történelem árnyalatait ismerni" Kiss Ferenc Tiszapctcrfalván született, Beregszászban járt gimnaziumba, aztán Szatmárnémetiben, s a debreceni református kojlcgiumban érettségizett. Diplomát a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett, s annak irodalomtörténeti intézetében kezdte tanári és tudományos pályáját. Ottani mestere Barta János volt, becsvágya pedig kezdettől a müvek sajátos jellegének megközelítése, az összetevők felfejtése, anyag és alakítás dialektikájának átvilágítása. Legtöbb időt és figyelmet a Nyugat nagy nemzedékének szentelt, elsősorban Kosztolányi életmüvének, de a kutatás szoros szálai fűzik József Attila, Németh László, Illyés Gyula világahoz és a Nagy László nevével jelölhető költészeti irányhoz is. Ez a kapcsolat ízlésére, magatartására is kihatott. Több mint húsz évet dolgozott az MTA irodalomtudományi intézetében, jelenleg a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára. — Tavaly szeptember óta tanít Szegeden, azelőtt több mint 20 éven át az MTA Irodalomtudományi Intézetében dolgozott. Mi késztette arra, hogy a Juhász Gyulg Tanárképző Főiskolára jöjjön? — Erre könnyű felelnem: mindig tanárnak készültem, s az. egyelem elvégzése után a debreceni egyetemen tanítottam is. Aztán, hogy kutató leltem, már csak nagy kihagyásokkal s vendégként taníthattam. Néhány évig az Eötvös-kollégiumban, az elmúlt évek során pedig az ELTE modern magyar irodalmi tanszékén. Amolyan vendégmunkásként, s ez azzal járt, hogy az oktatás folyamatának egészéhez nem volt közöm a negyedéves csoportról, amelyet tanítottam, nem tudtam, mit csináltak addi|, s mi lesz velük azután. Itteni szerepem lehetővé teszi, hogy a magyar szakosok irodalmi képzésének egészét áttekinthessem, s alakíthassam is. ha tudom. — Mik a tapasztalatai, meg tudja valósítani elképzeléseit? — Egy tanév sincs még mögöttem, s nem szeretném elsietni a megelégedést. Azt is meg kell mondanom, voltak ismereteim a hazai tanárképzésről, s igy .-ficrn jöttem vérmes reményekkel. Most épp ott tartunk, hogy beláttassuk: az alapmüvek ismerete nélkül tanár senki sem lehet. — Ez hogy történik? — Fogas kérdés. Mint ismeretes. a tanári diploma társadalmi rangja sajnos nem olyan magas, hogy követelményeinket mindenki eleve jogosnak ismerhetné el. Aztán sok a mentség is a mulasztásokra: rengeteg az óra, a kötelezettség, a vizsga s nem csak a mi tárgyainkból kell készülniük, aztán: valamikor talán olvasták is az olvasásra kijelölt könyvet vagy látták a belőle készült filmet stb. — Mit lehet minderre mondani? Elmondható, hogy az olvasás nemcsak munka, öröm is, a mérnök vagy az orvos munkája után műveli (ha igaz), hogyha pénzben nem, de az emberi kapcsolatokban. az élet tartalmasságának élményeiben biztosan megtérül. Nem folytatom mert a legszebb prédikáció sem ér annyit, mint egy jó óra. Hogy kérdésére is feleljek: figyelmet tapasztalok, hajlamot belátásra, a közönyösök csoportja azonban itt is elég nagy. bennük „fényt gyújtani" nem könnyű. Meglátjuk. — S hogy érzi magát a kutató a mindennapos tanári munkában? — Mikor könyveinket, tanulmányainkat írjuk, olvasóinkra is gondolunk. Sokan a pályatársakra, én elsősorban a tanárokra, tanárjelöltekre. Most módom van figyelni, mi fogan meg abból. amit elvetünk, a kutatómunka értelmét ennél hitelesebben aligha lehet mérni. Ezért is izgalmas munka számomra a tanítás, és személves érdekem, hogy ismerjék a művet, amelyről beszélek, mert csak így jöhet létre a kommunikáció. Ügy látom, hogy iskolánk vezetői támogatják nz ilyen becsvágyakat, s feltételeit biztosítani igyekszenek. — Azt jelenti ez. hogy tudományos munkáit is végezheti? — Elvben iecn. de a tanszékvezetés sokrétű munka, s egyelőre csak tanulom azt az ökonómiát, mely tudomány és tanítás összhangját zavartalanná teheti. — Fiatalabb tanártársaimnak még kevesebb a kutatásra fordítható idejük, pedig annak a tanítás is hasznát látja, ha a tanár benne él tudománya eleven folyamatában.. — Tavaly megjelent tanulmánykötete úz esztendő tanulmányait, kritikáit, nagy visszhangot kiváltó vitacikkeit tartalmazza. Cime igen különös: Interferenciák. — Az interferencia fogalma a fizikából került e gyűjtemény homlokzatára. Annyi önkényességgel, amennyit a fizikai és a szellemi jelensége közötti különbség engedélyez. A fényinterferencia egymást erősítő csak akkor lehet, ha egyazon fényforrásból s kedvező hullámokban induló sugarak találkoznak egymással. A szellemi interferenciákban épp az a csodálatos, hogy benne távoli, sőt egymástól idegen forrásokból eredő sugarak is találkozhatnak. A fáziskülönbség, a meglett út hossza, a közeg, melyen át kell hatolnia s amelyről vissza kell verődni, s természetesen a költő és olvasó viszonyára is kihat: gyöngíthetik. ki is olthatják egymást. Ügy vélem, az én dolgom e találkozások elősegítése. Nem az tehát, hogy mindenféle fények egymást felerősítő találkozását intézzem, hanem az, hogy a sugárzások erejét, természetét mérjen), megértsem és megismertessem. Ez a szerep magyarázhatja ellen- és rokonszenveimet is. — A közelmúltban újabb gyűjteménye látott napvilágot Felrepülni rajban címmel. Ez utal arra, hogy nálunk, legalábbis pályainduláskor jellemző a csapatokba verödés. a közös jelentkezés. a generációtudat. Csakhogy a röpülés során elválnak a kezdetben közös utak. — Igaz, hogy a közösen induló csapat tagjai egy idő után más irányt vesznek. Ez így törvényszerű. így volt ez Adyék vagv a népi írók esetében is. A szellem azonban amelynek jegyében szerveződtek és indultak, nem szűnik meg működni, csak autonóm formákban és külön-külön sorsokban nyerik el egyéni arcukat. A kritikus munkájában épp az a szép és izgalmas, hogy ezt a kontinuitást mindig az úiban érje tetten. A költő legitimitásának alapja, hogv más elődeinél. Ezt nagyszerűen tetten lehet érni például Ágh Istv án munkásságában, Nagy László öccseként élményeik ugyan közösek, de teljesen más ezek feldolgozásának esztétikai minősége. Ez a törekvés nem csupán személves elkötelezettségem. de eleve szakmai parancs. Követelmény: megnevezni a mű egyéni arculatát, kimutatni kapcsolatát azzal, ami már közösségi. — Mostanában milyen témák foglalkoztatják, miről ír? — Egyelőre a Kosztolányi-jubileum eseményeire megy időm java. Nem szerencsés ez az évfordulókra időzített buzgás. így" aztán vesztegel két bevégzetlen könyvem egyik Nagy Lászlóról, másik Csoóri Sándorról szól. Sok részletüket már publikáltam is, de még legalább 3—3 hónap kellene egyikhez is, másikhoz is. Továbbá: az irodalomtudományi intézetben irodalmunk történetének új, az eddigieknél korszerűbb kézikönyve készül. Még abba is tartozom néhány fejezettel. Ezekkel párhuzamosan a tanszék többi tanára is végzi a maga tudományos munkáját, s ezek gondja és öröme is érint. Egy műhely ábrándia lebeg előttem. ez is inspirált, mikor Szegedre jöttem. S szerencsém van. mert Grezsa Ferenc jó csapatot hagyott rám. T. L. Benda Kálmán történész, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója, osztályvezetője. Szakterülete a magyar késöközépkor és koraújkor. Vadonatúj eszközöket (például a történeti grafológia) is felhasználó kutatási eredményeit, publikációit, könyveit nincs itt helyünk fölsorolni. Nem tartozik a kutatószobába zárkózó tudósok közé, szívesen vállal ismeretterjesztő feladatokat; élvezetes stilusú, híresen jó előadó, rádióban, tévében szerepel. Ebben persze nincs semmi meglepő, tudományos életünk legjobbjai általában tudnak és akarnak tenni azért, hogy az előreszaladó kutatások eredményei mielöbo mindenkihez eljussanak, hogy minél többünknek adasson a lehqtöség: a kor színvonalán gondolkodni, élni... A széles látókörű tudóst — aki nemrégiben nagy érdeklődéssel fogadott előadásokat tartolt Szegeden, a tanárképző főiskolán és a tudományegyetemen —, mint a laikusok történelemről való gondolkodásának ismerőjét is kérdeztük: a históriairás és a közgondolkodás viszonyáról, történetszemléletünk változásairól — elmúlt negyven évünkben. — Széchenyi István azt írta a naplójába: „Mit ér az, ha tudom, hogy Péter István után uralkodott: a történelem árnyalatait, filozófiáját kell ismerni." Manapság aggódó társadalomkutatók, pedagógusok nem győzik mondogatni, hogy generációk nőnek fel úgy, azt sem tudják, Péter István előtt; vagy után uralkodott. .. — Aktuális oktatáspolitikai, tanügyi kérdésekben nem szeretnék nyilatkozni, olyan részletességgel nem ismerem a gondokat. Annyi azonban bizonyos, hogy ma történetírásunk jóval előbbre tart, mint az.t általában a kívülállók gondolják. Ügy is fogalmazhatom: a múltunkról való lakius gondolkodás egyelőre nem mindenben tükrözi a történetírás újabb eredményeit. Valamely távolság a kettő között persze majdhogynem természetes, mint ahogy a tudományos eredmények az iskolai tananyagba is bizonyos késéssel épülhetnek be. Ám azt se feledjük, hogy ma az a nemzedék tanít, melynek tagjai iskolaéveikben semmit sem hallottuk jó néhány történeti témáról, melyeket most kellene közvetíteniük. A korábbi irányzatos történetírás sokakat kiábrándított a történelmi munkákból, s az egyszer elvesztett hitelt nehéz visszaszerezni. Ma is vannak — bár egyre kisebb számban —, akiket nem érdekel a nemzeti múlt. — Milyen okai lehetnek a múlt iránti érdektelenségnek, a bármilyen fokú közömbösségnek? A históriairás eltévelyedéseire gondol? Politikai kényszer hatására elkövetett hibákra? A marxista történetírás gyermekbetegségeire? — Általában az ötvenes évek hibáira hivatkoznak, de a bajok távolabbról eredeztethetök. A két világháború közötti történetírás sokat ártott nacionalista szemléletével és frazeológiájával, ami a közgondolkodásra nem volt hatástalan. Amikor a marxista történetírás szembefordult ezzel a szemlélettel, s gazdasági-társadalmi fejlődés törvényszerűségeit kezdte kutatni — a közgondolkodás kevéssé tudta követni. A fiatal marxista történetírás az 50es években sokféle hiányt pótolt, kutatásban, feldolgozásban. Csakhogy, az általános törvényszerűségek feltárása'' közben elhanyagolta a speciálisat; és szinte kihagyta a történelmet alakító embert. A száraz, kilúgozott leírások, a mereven alkalmazott osztályharcos szemlélet nem hatottak az érzelmekre, nem lehetett megtalálni bennük a múlt eleven, hitelesnek ható, értelmileg, érzelmileg fölfogható képét. — Ráadásul ez a történetírás úgy akart internacionalista lenni, hogy nemegyszer durván megsértette a nemzeti önérzetet... —- Valóban. S itt jutott szerephez a politikai kényszerűség, amely bizonyos esetekben hallgatást írt elő, máskor pedig a tények tendenciózus értelmezését. Ehhez járultak u hamis általánosítások. Elég, ha az „utolsó csatlós", vagy a „tízmillió magyar fasiszta" elméletre utalok. Bizonyos kérdések pedig egyszerűen nem kaptak helyet a történetírásban, márpedig régi tapasztalat, hogy ha valamely, a közvéleményt izgató probléma nem kaphat hangot a nyilvánosság előtt, ezzel a felszín alatti életre kényszerítjük, s "mindenféle megalapozatlan, nemegyszer súlyosan káros elméleteknek adunk tápot. Az ötvenes évek történetírásában megmutatkozó aránytévesztés, az időhatárok é's a látókör mesterséges leszűkítése szintén nem maradt következmények nélkül. — Arra gondol, hogy volt idő, amikor úgyszólván a munkásmozgalom történetével kezdődött nemzeti történelmünk? Iskolai emlékem, hogy a kétkötetes Magyarország történetének mindössze körülbelül egynégyed részében „letudták" a múltunkat — 1850-ig! — Igen, ez is egyik gyermekbetegség volt. S nemcsak időben vágtuk rövidre n nemzeti visszaemlékezést, területileg is leszűkítettük a vizsgálódás körét. Több millió magyar — akik nem a saját akaratukból kerültek kívül az országhatárokon — egyszerűen kimaradt a nemzeti múltból is. — Az utóbbi két évben a moldvai magyarok történetének kutatásával foglalkozik. Pótlandó a hiányokat? — Szerencsére túl vagyunk egyfajta vakságon és szüklátókörűségen, amilyenről az imént beszéltem. Kutatásaim középpontjába azt a kérdést állítottam, miként tudják régi hagyományaikat, szokásaikat, nyelvüket, kultúrájukat megőrizni a nagyobb közösségből kiszakadt csoportok. Hogyan formálódik vagy deformálódik életük, az idegen környezetben. A középkortól fogva jelentős magyar népesség települt Moldvába, főleg a Székelyföldről. Életük az 1500-as évek végétől részletesen nyomon követhető a közöttük tevékeny- < kedő misszionáriusok Rómába küldött jelentéseiből. Számuk a történelem folyamán hullámzott, a természetes asszimiláció is erősen fogyasztotta őket, de becslések szerint mintegy 60 ezren ma is őrzik nyelvüket, s a nagyközösség — amelyből kiszakadtuk — kulturális hagyományait. Nehéz körülmények között. — Megítélése szerint melyek azok a történelemtudományi területek, amelyek az utóbbi negyven évünkben leginkább fejlődtek, s alakították a közgondolkodást? — A gazdaságtörténet rendkívül nagyot lépett, illusztratív jellege eltűnőben van. Nem elég már három példával alátámasztani mondjuk azt a megállapítust, hogy a jobbágyság helyzete romlott. Csakis teljes körű adatolással, a teljes tényanyag ismeretében lehet törvényszerűségeket megállapítani. Az utóbbi .években sokat fejlődött a társadalom-történetírás is: ma már a korábbinál reálisabb képet tud adni a múltról, s ezzel a nemzeti öntudat múltba nyúló szálait is mindjobban feltárja. — Vajon elmondhatjuk-e, hogy a közelmúltunkról is reálisabb a képünk? — Mindenképpen. 1944 utolsó hónapjairól például, ami rendkívül fontos a társadalmi közérzet szempontjából, hiszen segít megszabadulni — a többi között — a „bűnös nemzet" nyomasztó, sokféle veszélyt hordozó képzetétől. A személyes emlékezet esetenként persze különbözik a történész leírásától, hiszen ez utóbbi nem egyszerűen napi eseményeket, hanem folyamatokat lát. A|m lényegileg nem kerülhet szembe az egyéni emlékezettel. — Sokunkra mégsem hat megnyugtatóan az a tapasztalat, hogy az úgynevezett igazi kép a múltról — mindig változik. Mennyire viszonylagosak a történetírás igazságai? — A nemzeti múltról való ismeretek azért nélkülözhetetlenek, mert segítenek tudatosítani magunkban, hogy kik vagyunk, hová tartozunk, s bizonyos eligazítást adnak mindennapjainkban. Jóllehet, a múltbeli események tényei változatlanok, a jelent megérteni vágyó embert mindig más és más érdekli a tegnapjáról, vagy a tegnapelöttjéröl. A mohácsi csata egyszer megállapított eseménytörténete igaz információkat adhat: a mai embert azonban az is érdekli, milyen külső és belső politikai viszonyok közt került sor az összecsapásra, mi késztette vagy kényszeritette a szembenállókat a harcba, hogyan látták a világot, és benne önmagukat, miként éltek és gondolkodtak? Ha a régebbi munkákból erre nem kapok választ, újra kell írnom a mohácsi csata történetét! A múltat minden nemzedéknek újra kell értékelnie, önmaga számára „használhatóvá" kell tennie. SULYOK ERZSÉBET í