Délmagyarország, 1985. április (75. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-29 / 99. szám
Hétfő, 1985. április 29. 7 Ma délután Kajak-kenu verseny0*0'" Petrovicsok nagy napja a Haty-éren A Volán SC mai, 17 órakor kezdődő nagyszabású •nemzetközi motorversenyére sorra jöttek a név szerinti nevezések. Ausztriából a jó nevű Eder Siegfrid és Róbert Funk, az NSZK-ból az ugyancsak kiváló versenyző hírében álló Kristoph Reis és Bernd Odermann érkezik. A gyulai sportklubot Gyepes Barnabás, a Debreceni Volánt Adorján Zoltán képviseli. így velük a kitűnő bolgár és csehszlovák motorosok, a Szegedet képviselő Kócsó és Takács nagy versenyt vívhatnak. A verseny előtt és az eredményhirdetést megelőzően Darázs Antal és Nagy Sándor - kiváló autócrossversenyzők tartanak érdekesnek ígérkező bemutatót. Az eseményt megelőzően a Volán sűrűbben közlekedteti a Marx térről induló, a Na Gycnes Kálmán felvétek' A kajakos nők mezőnye a rajt utáni pillanatban Hűvös, szeles, esős idő- mindenkit lehajrázva, első- res versenyének felnőtt meben rajtolt vasárnap dél- ként ért célba. E fiatal ka- zőnye, köztük a világhírű nos"úti" S'DO"rtteleriet"is érintő előtt a 11. alkalommal meg- jakost Petrovics Bélának jugoszláv Ljubek, Nicsovics 78-as járatát rendezett kajak-kenu Kő- hívják, aki — alma nem pár. Az élbolyt egy epitos olaj Kupa első versenyszá- esik messze a bátyjától ala- kettős vezette, mögöttük a ma, a kajak egyes ifjúsági pon — a válogatott szegedi jugoszlávok, a harmadik heMegtartották az országos férfiak 15 kilométeres me- versenyző, Petrovics Kálmán lyen pedig egy ideig Salánki párosbajnokság első bajnoki zőnye A bennfentesek sze- öccse. lapátolt most már Rába-szífutamát is. A Szegedi Vo- rinj azonban ez az időjárás Nem sokkal később star- nekben versenyző párjával, lánt képviselő Kócso-Ta- cs[ik a hagyományokhoz va- tolt az ifjúsági kenu kette- Hanekammal. A Szeol verkács páros a várttól némi- IÓ hűséget jelenti: évek óta sek mezőnye, amelynek vé- senyzojenek azonban mar az leg elmaradva negyedik lett. mjndiK rossz időben zajliké gén a Kokics, Kelemen spar- elSo korben eltört a lapátja, Takács az első három fu- maratoni idénynyitó. Az if- tacusos páros örülhetett első s aml* i°tl a Partro1 eSV uj tamból nulla ponttal került júságiak vetélkedője végig helyének. ,apat formájában a segitseg, ki, aztán a végére össze- hatalmas küzdelmet hozott. . , .. . , , ..... , a mezőny elhúzott. A szászedte magát és - Kócsó A célegyenesben egy nagy- , A, legnagyobb erdeklodest mot egyébként a sokáig a segítségével — két futamot marosi fiatal ellenállhatat- kl,valto versenyszám, a ka- vezető kettős oldalvizén „ke—- la erővel húzta iapátját, és jak egyesek , e'n°l fezo" nuzgató" jugoszláv páros nyenek indulóit igen nehez nyerte. Salánkiék hetedikek feladat volt „összeterelni": lettek. egyrészt, mert 87-en voltak, Elindult közben a női kas e nagy létszám komoly fel- jak egyesek mezőnye — a adatot rótt a versenybíróság- legtöbb szegedi nélkül. Az ra, másrészt, mert a gépko- történt ugyanis, hogv a lácsijuk lerobhonása miatt ké- nvok hajójával versenyző fisőbb érkező újpesti verseny- dk a csúszás miatt nem érzőkre is várni kellett. Végül tek célba a start idejére, az nyert. Megyei /. osztály Tápén nyert a Szőreg A rangadóvá előlépett Bordány: Szekeres — Báújoncok találkozóját a ven- lint, Nagy, Farkas II., Vass minden rendeződött, a lila- indítóbíró pedig nem várta dég Szőreg nyerte. Ezzel to- — Farkas I., Vitális, Hajdú íehérek a buszból egyenesen be _ többek között — a szevábbra is tartja második he- A., Balogh — Kádár (Bor- 0 starthoz rohantak, s a me- gedi kajakosokat (csak zárólyét. báfe), Bajusz (Mihálffy) Ed- zonyt ls — ha nem 1S a Ieg~ ielben: nem sokkal korábSzőreg—Tápé 3-2 (l-l), ző; Sándor Zoltán -1obb Plllanatban — el lehe- ban az újpestiekre több mint Tápé, 600 néző. Vezette: Ti„a ,-n K,K. T ínr«pí tett indltan'- A szeüetH ese- fél órát várt a mezőny...). SlfeKHII 1 J 1 Kísá Czíbére Tóth M +óth ljf®sn®k' , ^ovtcsmk nem A válogatottak nagy küzdelSzőreg: Nagy - Balogh n _ bX Szász, Kéri - ^lAILfi^^í!A^iVl^" méből végül Horváth került (Jaksa), Buknicz, Kakuszi, +"acsa Tnsk'ás^TF^rkasl' Ta bdftrafele, kormányozta ha o- kl győztesen. Fülöp - Márton, Véber, JJ."fMolnár) Edző dr Ha '"S am'k°r ,indltpttak\ ,gy A felnőtt 1 Molnár (Boros) - Bajorics jós imre csaknem utolsónak jott el „vét a fiatal tehetség, LiPA felnőtt kenusok verseX'-' Bajorics' kd« ^olnár). Ed^ő^Ha- ^knem^uL.sőnak "^'tt'^ Simon dr Jerney Edző1 J°S C' az indítóstégtől. Annál sike- ták szinte végig vezetve Török'György Egyenlő erők küzdelmé- resebb volt a több hónapos nverte rutinosabb ellenfelei Tápé* Simády Kószó ben a szerencsésebb csapat ausztráliai vendégeskedése előtt. Miklós i Bogár Fenyvesi gyözött- Góllövő: Tóth M. után ismét itthon induló Gál a 35 egyesület 300 sporto— Molnár. Laczkó, Miklós <öngdU Jók: Szekeres, Far- Ferenc, aki az élbolyba küz- iójának részvételével leboF. — Kozma Gy„ Kanász, kas l < Farkas n- Haidú d?lte magat- A verseny- nyolitott verseny eredméDé"i Edző- Bite János A" Tóth M-' Batik- Ké- zok a 2,5 kil°meter hosszú nyei. Nagy küzdelmet vívott ri' Pf!yaP össz"®n n?gy 4 Felnőttek. Férfiak. K-l egymással a rangadón a két Csongrád—Alsóvárosi MÁV (egy k"r ot kilométer) tettek 2q ezer m. j Góte (ü Dó_ csapat. A játék képe alap- 2-0 (0-0). Szabadság tér, ™egácAz fls? fordulopal Gaj Zsa), 2. Böjti (Ü. Dózsa). 3. ján a döntetlen reálisabb 200 néző. Vezette: Laczkó. a be yfp Petrovics (Szeol AK) ... 6. lett-volna. Góllövő: dr. Jer- Alsóváros: Nagy - Bol- Gál (Szeol AK). C-l 20 ezer ney (2, mindkettőt 11-es- gár, Orosz, Császár, Kovács ^[fPyzot masodlk m: 1 Lipták (MTK-VM), 2. bői), Bajorics, itt.: Kozma — Horváth, Bullás (Perne- . . __„„,f „A1 QUUUI VCU. NUUVCU;, U. Gy, Kanász. Jók: Kakuszi, ki), Karsai - Lukács, Tóth prdulonal csak annyit va - tervád (Bp Éo(tők) c_2 Véber, dr. Jerney, Bajorics, T„ Szélpál (Barna). Edző: ;pzp" ' helyzet' b°«y a 20 ezer m: 1. Ljubek. NicsoÍ:1 • K-n+mo r.v Knniw Kanalas Antal .roVlc.s vezelle Ü01.V közelebb . /íimn„lavx 2 KolnzsBudai (Bp. Honvéd), 3. Péitl.: Kozma Gy., Miklós I. KSZV SE—Szegvár Kanász, Kanalas Antal. került az éllovasokhoz Ek- vics 'jugoszláv), 2. KolozsA kor óriási {Sasai S- ya*' Oyursans^v (Ba Épí2-1 nyújtó Csongrád — bár gól(1-1). Kertész u„ 100 néző. jatt védelmi hibákból sze- nehezebb íeeven a la^átMók zsa)' • • • 7- Salánki György Vezette: Somogyi (jól). rezte - megérdemelten (Szeol AK), Hanekám (Rába Góllövő: Lénárt, Gál. ??T' ^^L.L'vk gMa ETO). Nök, K-l 15 tők), 3. Gább, Mari (Ü. DóKSZV SE: Pécsek Ge- nyert. Góllövő: recz, Lovász, Peták, Rup- Az Alsóvárosból senkit nem barmad?k körhe^SáXind' Horva'b (FTC). 2. Povapert - Sebők, Buknicz, Mé- lehet kiemelni. két^zegedi sDortJló aretső zsá" 'Rába ETO)- 3 Gyulai száros - Németh (Tóth Szcnlesi Kinizsi-Kistelek bolyban volt, az utolsó for- 'FTC)- 7 Mészáros KaGy.h Havasi (Racz), Buka. Szentes_ 20Q né. dulónúl pedie a végig jól rola (Szeol AK) versenyző Gál a második, a ifjúságiak. Férfiak. K—l ezer m: Edző: dr. Kürtösi László ző. Vezette: Bubori. Alacsony színvonalú mer- Kistelek; Krizsán — Do- magát imponáló szívósság- 15 ezer m: kozes, sok kihagyott hely- minks> Gub Muhi Bitó sai fölküzdő Petrovics pedig (Nagymaros), zet. A hazai palya előnye _ Czifra pipicz Molnár _ már az ötödik helyen volt (Rába ETO). 3. Gonda (SzolrlÁnlölto ni n bóf nnn t cnr_ ' ~ ' ........ .. «1 1 CnUn* Petrovics Ábrahám döntötte el a két pont sor Vincze, Czirok Z., sát. Góllövő: Németh Buk- Edző. 'Szén József; mez, 211.: Portoro (1 l-esJakab található. A célegyenesben nok), ... 13. Szabó Gábor nagy taktikázás kezdődött, (Szeol AK). C—l 15 ezer m: Az utolsó félórában gó- ennek során Gál és Petro- 1. Pálizs (DKSE). 2. Molnár bői). Jók: Pecsek, Lovász, lokra váUotta fölényét a vi« is volt vezető pozíció- (Váci Hajó), 3. Gurzó (KSI). Buknicz, 111.: Lukacs I., Szentes A vendégeknek is ban- de végül az utolsó rob- C—2 15 ezer m: 1. Kokics, Portoro, Gemes. volt tö^b jó helvzetük Gól. bántás két úÍDestinek sike- Kelemen (Bp. Soartacus), 2. Kiskundorozsma—Tanár- Jövő. Hat^r B2Ó Iva_ rült jobban, akiknek győzel- Mojzes. Bíró (Váci Haló). 3. képző Főiskola 2-0 (1-0). fiurai n] . pÍDlcz ' ' me a késedelmes megérke- Pizmóczy. Horváth (BHSE). Kisstadion, 100 néző. Ve- * zés után különösen bravúr- Vők. K—l 10 e,zer m: 1. Jázette: Keresztúri (kitűnően). Szentesi Vízmű—Fábián- nak mondható. A harmadik nasi (KSE). 2. Démusz (VáDorozsma: Márton — Mu- sebestyén 2-1 (1-0). Fábián- helyen beérkező Petrovics ci Hajó), 3. Lakatos (FTC). Balogh Tamás esi, Ottlik, Farkas Z., Far- sebestyén, 200 néző. Ve- eredménye szerencsétlen kas Á. — Farkas L., Bálint, zette: Pördi. Góllövő: He- rajtia után szintén nagy telÉzsiás — Simonovics, Cso- vesi, Vörös, ill.: Kiss. jesítmény. „Először majdnem mor. Takács. Edző: Aradi Emil. Tanárképző: Bánáti PeMártély—Mindszent 1-0 klalltam — nyilatkozta a vá- W^nCT 1/ (1-0). Mindszent, 200 néző. logato". szegedi versenyző MKO^ t\UDQ ^ i Mi. T Vezette: Németh. Góllövő: - reménytelen helyzetemet r to (Zador), Tóth I., Gogh, Muesi (önebl) latva. aztan ugy gondoltam: Udvarhelyi I. — Rédli, PoA BAJNOKSÁG ALLASA: 3. Szentesi K. 4. Dorozsma 5. Tápé lényi (Kummer), Bischof, Udvarhelyi II. — Mészáros, Tóth J. Edző: Miskolczi József. Sportszerű mérkőzésen a jobb játékerőt képviselő 7; 'uortiány vendégek megérdemelten s. KSZV SE nyertek. Góllövö: Csomor, ?!isza-V,rt Bálint. Jók: Ottlik, Csomor, n. AUóváras Bálint, ill.: Tóth I., Bánáti. 12. Kistelek mégis megpróbálok fölmenA hatodik győzelmét szerezte a Délép SC férfi röpni. Ez fokozatosan sikerült „„ IVTDC-Z K„ 1. Szentesi V. 23 15 6 2 57-22 36 js csalc azt sainnlnm hoov labdacsapata az MRSZ Ku2. szőreg 23 12 7 4 47-29 sí 'S' "ff ff^^'f"1' hofy pában, és biztosan vezeti a 23 12 6 5 47-30 3i első szakasz nagy erofe- Lbl • ' tot 23 10 9 4 40-24 29 szítései miatt a végén nem .... tlí'lll* tudtam igazán hairázni. A UcleP SC-Ű. Dózsa 3:0 33 10 5 s 46- 4 25 jéeesönek kic,it (U, u, 3). Férfimérkőzés, 1123 10 4 9 39-36 21 jégesőnek kicsit még örül23 9 6 8 33-35 2i tem is, ugy éreztem, ez a lp- 'sk013. nezo. v.. JUS ? I 'í HiS V, többieket jobban megviselte. hasz' Tirpák. 33 s l 11 33-Í7 2} Örülök, hogy a verseny fel- Délép SC: NUSSER, NAGY 23 8 3 12 42-32 19 adása helyett a küzdésre L„ Huszta, Barta, PETRE, Bordány—Tisza-ÜJ KSK *,ind"e.n' f. ' J ?? " tudtam rábírni magam." ARANY. Cs.: Tóth, Bijs, 1-0 (1-0), Bordány, 300 né- ,s*.s«gvír 23 4 4 15 25^53 12 'Közben már vízen volt a Racz, Kérges. Edző: Nyári . UEE^N /ÍÁU . IC O<» 9 7 1? 11 VENIL VOTTRICOLF >1 MCRLH SÁFLDOR. A Maros menti Áfész 1985. JÜNIUS 1-TÖL 1988. MÁJUS 31-IG TERJEDŐ 3 ÉVES IDŐSZAKRA AZ ALÁBBI EGYSÉGEKET ADJA ÁT szerződéses üzemeltetésre MAKÓN: 168. sz. Gerizdes eszpresszó, Ságvári tér 169. sz. Szőlő csárda, Almási u. 69. 178. sz. Fürdő büfé, Marx tér (idényjellegű) KISZOMBORON: 261. sz. büfé, Szegedi u. 71. 277. sz. Gólyafészek vendéglő, Szegedi u. 3. APATFALVAN: 374. sz. Mokka eszpresszó, Kossuth u. 65. MAGYARCSANADON: 373. sz. Eszpresszó, Lenin tér 6. 378. sz. Határ vendéglő, Felszabadulás u. 63. ÓFÖLDEAKON: 461. sz. Italbolt, Felszabadulás u. 39. 475. sz. Eszpresszó, Micsurin u. 1. KIRÁLYHEGYESEN: 677. sz. vendéglő, Dózsa Gy. u. 14. MAROSLELÉN: 1 560. sz. Italbolt, Hunyadi u. 13. A pályázatokat legkésőbb a versenytárgyalás megkezdéséig lehet benyújtani, az áfész központja címére (Makó, Lenin tér 7.). A versenytárgyalás május 28-án délelőtt 9 órakor le3z az áfész központjában (Makó, Lenin tér 7., III. emelet. 15. szoba). Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást az áfész közgazdasági osztálya ad május 10-től (Makó, Deák Ferenc utca). Divatosat olcsóbban a készítőnél Marx tértől 3 percre, Párizsi krt. 26. Bicsa Béláné, trolimegállónál. rrm szandálok széles választékát kínáljuk Minden korosztálynak az emelell clpűosztályunkon. aWfc czietB MAG TABUM áz NDK! Bad Schandau (Szász Svájc)—Drezda. Időpont: 1985. július 1—5. Utazás: repülővel. Ellátás: napi háromszori étkezés. Elhelyezés: ifjúsági szálláshelyen. Irányár: 3200 Ft/fő. CSEHSZLOVÁKIA: Karlovy Vary—Prága. Időpont: 1983. augusztus 20—26. Utazás: repülővel. Ellátás: napi háromszori étkezés. Elhelyezés: Ifjúsági szálláshelyen. Program: városnézések és kirándulás Marianske Laznéha. Irányár: 3930 Ft/lő. Prága—Brno—Pozsony. Utazás: autóbusszal. Időpont: 1985. Július 13—15. Ellátás: napi háromszori étkezés. Elhelyezés: Ifjúsági szálláshelyen. Idányár: 2800 Ft/fő. ROMÁNIA: 1 napos aradi kirándulás. Utazás: mlkrobusszal. Irányár: 240 Ft/fő. Jelentkezés és részleges felvilágosítás az EXPRESS írjúságt és Diák Utazási Irodában, Szeged, Kígyó u. 3. Tel.: 11-310; 11-303. A Telefongyár Kiskőrösi Gyáregysége lemezalakító szerszámok tervezését, legyártását rövid határidőre vállalja A Körösy József Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola levelező legezala felvétel! hirdet az alábbi szakokra — KERESKEDELMI SZAK (csak kereskedelmi dolgozók részére); — KÖZGAZDASÁGI SZAK, SZÁMVITELI GAZDÁLKODÁSI ÁGAZATA (érettségizettek részére, 2 éves kiegészítő szak). Jelentkezni lehet; május 10-ig az iskola irodájában (Szeged, Tanácsköztársaság útja 14.). P