Délmagyarország, 1985. március (75. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-31 / 75. szám
12 Szombat, 1985, március 30. 11 * DM röviden Lobogózzuk föl a házakat! A Szeged megyei városi tanáes és a Hazafias Népfront városi bizottsága kéri a lakosságot, a vállalatok, intézmények dolgozóit. Iiogy hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából nemzetiszínű és vörös zászlókkal lobogózzák föl a házakat és a középületeket. Ketten — 180 évesek AUTÖ-SOK(K): Az első tavaszi napok nemcsak a gyerekeket csalták a játszóterekre, anyukájukat meg a tisztítandó ablakokhoz, kimozdították a férfiakat is. Hogy kimozdítsák a kocsit a garázsból, s ott nyüzsögjenek körötte órák- és lakótelep-hosszat. A hét végéken ilyenkor napszámra és városszerte ezt látván töprengek: vajon uz autók valamelyest segitenek-e gazdáiknak megtakarítani azt az időt, amelyet igénybe vesznek? SOKSZÖG... Köztudott, hogy nem kívánatosan előkelő helyen vagyunk a válási világranglistán. Még most is, bár a válások „ügymenetét" kissé szigorították. Üjgy tűnik, nemigen használ az sem, hogy fi bontóperes tárgyalásokon több tanúnak kell felvonulnia. Az ügyeket bonyolító joggyakorlók körében új tapasztalat született. Eddig azt látták, hallották a válóperek során, hogy a családi kör gyakran háromszög alakú r— mostaná-' ban úgy tűnik a családi kör négyszög, sőt esetenként sokszög alakú. Köz-napi ÉRTIK? Szülői értekezleten kesereg a tanár, hogy tapasztalatai szerint a diákok többségének tudása felszínes, szerinte nem fordítanak elég időt és figyelmet a tanulásra. Csemetéje védelmére kel az egyik anyuka: — Tanárnő, az én fiam nem ilyen. Azt nem kell noszogatni a tanulásra. Mindig mondja is, hogy neki is az a legjobb, ha minden nap bemagolja a leckét, akkor nem éri meglepetés, ha felel. — Öt nem — mondja a tanár —. csak engem. Mert a srác ledarálja fe eletként, amit tanult, de ha közbekérdezek, mindig kiderül, hogy egyáltalán nem érti, amit „megtanult". A kedves szülő csodálkozik: — Az meg hogy lehet? — Talán úgy, hogy nem ismeri Sámuel Taylor Caleridge mondását, miszerint: „Ha a legrövidebb úton jutok az ismeretekhez, többet tudok, ha a leghosszabb utat választom, többet értek." .„EGYENLEG" A férj, ki felesége szerint túl könnyelműen bánik a pénzzel, elhatározta, precíz heti könyveléssel bizon/iija oe, nem szórja a pénzt, mert nincs is annyi, hogy szórhatná, Hetekig gyülekeztek a számoszlopok zsebnaptárának bevétel és kiadás rubrikáiban, de akárhogy igyekezett. a hóvégi zárásokkor az egyenleg jobbára a nullán állt, nem tudott spórolni. Végül fellázadt. A legutóbbi családi kasszazáráskor a feleség elé tett egyenleg-összesítőn ez állt: bevétel = kiadás. KÖZ-MOND-ASKALÖDAS: Nemigen értem, miért fölényeskedik pár, másoknál kedvezőbb helyzetben levő ember, akL kert felől áll, az olyanokkal szemben, akiknek nincs „kertjük". Nem veszi észre, hogy nem lesz több azzal, ha tágasítani igyekszik maga körül a kertet s nagy feneket kerít minden dolognak, még akkor is, ha nem az ő kertjében termett? Szabó Magdolna Száz evvel ezelőtt született a Hátságon élő Kukorica Mártonná. A matuzsálemi kort megért asszony — aki közel 80 éves lányával él együtt — korához képest jól birja magát, naponta segít a házi munkában. Anya és lánya együtt 180 evesek Barátságutak a Szovjetunióba CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÓ A szegedi városi kereszt rendszeres Vöroscsalád. rí TT. • t„„J0 védelmi tanácsadó szoigáAz Express Utazasi Iroda ^ Urt minden hétcn Hét_ főn. délután 2-től 5 óráig, csütörtökön pedig délelőtt 9 és 12 óra között. A Székely sor 21. szám alatti klubhelyiségben várja es fogadja Napos idő Várható időjárás szombat estig: Az ország nagyobbik részén túlnyomóan napos, száraz idő várható. Inkább csak az északi megyékben növekszik meg időnként erősebben a felhőzet. Ott szórványos eső zápor valószínű. A megélénkülő nyugatias szelet időnként erős széllökések kísérik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet délen 14—16, északon viszont 10 fok körül alakul. A lottó nyerőszámai: 3,18, 41, 66, 85 A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 13. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 3, 18, 41, 66, 85. A március havi tárgynyereménysorsoláson a 9. heti lottószelvények vesznek részt. LACSAN MIHALYNÉ BÚCSÚZTATÁSA Lacsán Mihályné hamvasztás utáni búcsúztatása április 3-án, szerdán délelőtt 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. MSZMP Szeged városi bizottsága ELHUNYT MARC CHAGALL Csütörtökön este 97 esztendős korában elhünvt Marc Chagall, a huszadik századi képzőművészet kimagasló egyénisége. Az idős művészt a dél-franciaországi Saint-Paul-de-Vence-bun levő otthonában érte a halál. Szive mondta fel a szolgálatot. KINCSRABLÓK Ékszerüzletet raboltak ki csütörtökön Bejrút keleti, keresztény negyedében ismeretlen fegyveresek. A rablók másfél millió dollár értékű kincset vittek magukkal, miután megölték az ékszerészt és négy segédjét. Menetrendváltozás, forgalomkorlátozás A Volán 10-es számú vállalata április l-től, hétfőtől a Földeák, Makó, Szeged, Vásárhely. Muroslele, Makó, Szeged, Balástya, Kistelek, Csengele es Szeged, Kistelek, Ópusztaszer. Baks útvonalon közlekedő Járatok közül néhányat leállít, illetve menetrendet módosít. A változásokról az autóbgszállomásokon adnak részletes felvilágosítást. Április 2-án, kedden délután 13.30 és 1(1.40 közölt az egyéb-, ként a Széchenyi teret érintő autóbuszok ideiglenesen terelöúton járnak. A 17, H0, GO/Y. 70, 71 jelzésű kocsik az Attila utcáról a Lenin körútra kanyarodnak. majd a Dózsa utcán közelítik meg a belvárosi Tisza-hidat. A terelóúton a Kálvin térnél, a régi Hungáriánál, illetve a muzeumnál állnak meg a kocsik. Az l-es villamos forgalmát a • T. emlékmű koszorúzása idejére leállítják. Az 5-ös és 7-es trolivonalon a Bartók tér és Újszeged ku/.t 15.30-tól KI.40-ig trolipótlóbúszok járnak, a buszokéval megegyező terelóúton. A 9csek is a Lenin körúton kerülik el a Széchenyi teret, s tíz percenként járnak. Az ünnepek miatt a tömegközlekedési jármüvek a következő rend szerint járnak: munkaszüneti nap lesz április 4-e. 7-e és 8-a, munkanap lesz április 5-c, szabadnap 6-a, s a hét első munkanapja április 9-e. Tekintettel arra, hogy az autúbuszközlekedésben április lián és 9-én a szokásosnál nagyobb utasforgalommal kell számolni, a Volán a két napon számos mentesítő járatot indít. Harmadikán Kiskunhalasra, Bácsalmásra, Bajára. Tótkomlósra, Csongrádra, Szentesre (és vissza) indítanak mentesítő buszt. Április 9-én Halasra, Bácsalmásra. Bajára és Tótkomlósra, Szeghalomra. Dunaföldvárra. Dombegyházára, Békéscsabára, Szolnokra. Kiskunntajsára, Csongrádra és Szentesre megy mentesHö. Április 5-én tobb helyközi autóbtiszt nem Indítanak, ezért tanácsos indulás előtt érdeklődni! Üzletek ünnepi nyitvatartása IFJÚSAGÉS CSALÁDVÉDELEM A Csongrád megyei nács mellett működő indazokat, akik családi és ládpulitikai albizottság tacsategdr. sz„ , .zcjgúen ma, szombaton este — háromszáz utassal — barátságvonat indul Szegedről Moszkvába és Leningrádba. A Csongrád megyei vállalatok, intézmények, társadalmi szervezetek ml ., , . képviselői részt vesznek a egyéni konfliktusaik áltáluk napi, pénteki ülésen hazánk felszabadulása al- megoldhatatlannak latszo Major Maria megyei gyamSzovjetunióban gondjaiban megoldási lehe- ügyi főelőadó tájékoztatót tőséget keresnek. Akik a tartott a tavaly végzett személyes beszélgetést va- gyámhatósági munkáról, a lamilyen oknál fogva nem gyermek- és ifjúságvédelmi vállalják, problémáikkal le- feladatokról. A lerhesség„.„„„ . „ vélben fordulhatnak a ta- megszakítási kérelmek főbb szegedi MS/BT-tagcsopor- szolgálathoz, amely- indokait dr. Mife ifegMö tok küldöttei nek címe: Szeged, Pf. 102. orvos ismertette. reszt vesznek a testvérváros- " .c} A ban rendezendő ünnepségeken. A jövő héten pedig odesszai vendégei lesznek Szegednek. ELŐSZEZON A BALATONNAL Felkészülten várják előszezon első vendégeit kalmából a rendezett baráti találkozókon, koszorúzásokon. Hétfőn negyventagú csoport utazik Odesszába, a Harmónia — A mi házasságunkban még egyetlen rossz szó sem esett! — O, boldog ember! — Remélem, a második hét is ugyanilyen harmóniában telik! • 'i Szeged a hazai lapokban ö 1985/12. siófoki Hungária- és Európaszállóban, valamint az vigh Zoltán. IBUSZ Balatoni Igazgatósá- uj ga/kutakat adtak át ... , . . ,, 1XUL ,,uii„ ven fclul százötvenmillió ga ultai Dereit IODO valld- mbter ; Határidő előtt Profán panoptikum : Pacsika zl vízikibdatarnp a SZEOL AK Emília kiállítása a szegedi Ku- rendezésiében. pola-galériúban / Sz. P. •»» Mű- Csongrádi variációk a szemlévészet. — 2. sz. : ill. — Szerző: Jelváltásra / Vadas Zsuzsa — ®z Szuroml Pál. szövetkezet. — mire, 20, — lnFnnodai hétköznapok : Szc- ícrjű Schmldt Zoltánnéval, a gedi Textilművek ; - Vlgh - MÉSZÖV elhökhelyeUcsével. Tcxtllélet. — marc. 6. — SzerZíj: Ortutay Gyyla emlékezete / a Tatrai Zsuzsanna" =• Elet és TuTcr- domány. — márc. 22. : ill. — köb- (Kis magyar néprajz). — Szüle. Esti testnek, 73. évfordulóján. v lati üdülőben. Április G-án Hírlap. — márc. 9. — A szegedi ortutay Gyula — Füles. — mintpi'v k-ét és fél ezer nvu- szénhidrogén-medencében. márc. 22. — (Tanár úr kérem!), mintegy KCl IS ltl izei nyu „aUiSflé tubusban - Szabad — Születésének. 73. évfordulóján, gatnemet, osztrák es szov- F61d _ m^rc. 9, _ A konzerv- in memóriám... : Hetvenöt jet turista érkezik a húsvéti gyár terméke. éve született Ortutay Gyula / irnnenekre A vendéeek ré- Üzletet, nevelési központot. Császtvay István *» Magyar Hirunnepekre. A venutgek re Iakiisokat épit az idén a Mtp / lap, _ márc. 22. . in. szere változatos programot (megyei tudósítónktól) .= Nép- Ortutay Gyula háromnegyed állítottak össze, amelyben szabadság. — márc. 13. : ill. — évszázada / Voigt Vilmos >= Ma<•7oror.nl húsvéti l.irsiilóhú 1 Szerző: Horváth Dezső. — Saj- gyár Nemzet. márc. 23. szerepel húsvéti íocsoioDai, tólajékoztató. niovszky Rudolf és a csongkörutazás a tó körül es ha- Hütötárolo a fűszerpaprikának rád mpgyei mindennapos tqstedPelöfl Nepe. — márc. 12. — A zés elismerése : ifjúsági Dij — Népsport. — iókirándulás is. A húsvéti , . turistacsoportok elutazása : Nyom- IntTT^ után az Európa és a Hunga- dakorszerüsités Esti Hírlap. A Tisza tenyerén : Csongrád lia már nyitva marad, mert - márc. 1S. - A Szegedi Nyom- / Tóth Béla Népszabadság duban. marc. 23. : ill. — (Megyéről — West Side Story / Bulla Károly megyére). Film. Színház, Muzsika. — Ortulay Gyuláról 1 Sarkadi márc. 16. : ill. — Kritika a Ze- László - Népszabadság. — márc. var- nés Leonard Bernstein-elöadá- 23. — Születésenek 73. évfordulósáról. - jan Kiadás előtt Móra Ferenc csa- Ortutay ládl levelezése / Kormos Emese •» Petőfi Népe. — márc. 18. : ill. — (Műhelymunka). — Interjú Lengyel Andrissal, a Móra Ferenc Múzeum neszével. Hasonmás kiadás — TJi Tükör. — márc. 17. : ill. — A Somogyikönyvtár kiadásában jelent meg vena tavalyinál élénkebb az előszezoni érdeklődés: elsősorban a hétvégekre nak jelentős számban dégeket. TABI CROSSBAR A Somogy megyei Tabon, pénteken átadták rendeltetésének az űj, ezerállomásos kateté. crossbar-telefonközpontot, s Kútfúrók versenye Gyülá emlékezete / Tasnádi "Attila y Népszava. — márc. 23. — Születésének 75. évfordulóján. Mágnesként vonzza a fiatalolrodalomtörté- kat Népsport, — márc. 24. — (Közérzet '85). — Torok Tivadar, a DELEP SC tekézőinek utánpótlás edzője. Ortutay / Voigt Vilmos KriJózsef Attila Nem én kiáltok c. tika. — 3. sz. : ill. — Megemlékezés Ortulay Gyuláról szüleiéOlaj, gáz gének 73. évfordulóján ezzel a települést bekapcsol- Kóo*aikuutó%áUa7aV* "z'eaedi front. - }:">. - A városi népták az országos tavhivo- üzeménél. — Ua. Magyar Hírlap, frontblzottság szervezésében. Nemzetiségi találkozó Néphálózatba. A tabi crossbarközpont a 84-es körzetszámhoz tartozik. — márc. 19. Szoros vízi csaták Szegeden Kisvállalat Kistelekről néz ve... — Népfront. — 3. sz. — A Húrom vendégcsapatta! - Nép- kisteleki Elektromos Szolgáltató szava. — marc. 19. — Nemzetko- Kisvállalat. VETÉLKEDŐ A fogászati és testápolási hónap záróeseményére, az általános iskolás tanulók versenyére került sor csütörtökön Szegeden, a fogklinikán. A jól megválasztott helyszínen a megye iskoláiból tizenkét csapat mérte össze felkészültségét, tudását. A legjobbnak a szentesi Hámán Kató is-^ kola diákjai bizonyultak, így az első helyezés mellé elnyerték a Makk Marci-vándordijat, és táborozáson vehetnek részt. Második helyen a székkutasi tanulók, harmadikon a szegedi Béke utcai általános iskola diákjai végeztek. Minden csapat könyvjutalmat kapott. A vetélkedőt a Köjál megyei .egészségnevelési osztálya és a Vöröskereszt megyei elnöksége szervezte. JUHTENYÉSZTÉS A miiífiyar állattenyésztés külföldön is^glismert színvonalától egyelőre elmarad a juhtenyésztés; az elmu.i időszakban még csökkent is 'az állomány. A korábbinál lényegesen kevesebb tenyészállatot tartanak a termelők. Áz ágazat fejlesztésére ezért küllőidről hoztak be tenyészállatokat az Állattenyésztési és Takarmányozási Minősítő Intézet közreműködésével. Az importtól a szakemberek azt várják, hogy a tenyészanyag javitja a hazai juhállomány tejtermelőképességét, s a hústermelést is fokozni lehet azzal, hogy növelik a speciális fajták arányát. Április 3-án. szerdán valamennyi élelmiszerüzlet 19 óráig tart nyitva. Az .ennei egyébként később záró élelmiszerüzletek szokásos szerdai nyitvatartási rendjüknek megfelelően üzemelnek. A piaccsarnok, a piac, a piac területén üzemelő valamenynyi élelmiszert árusító pavilon 15 óráig tart nyitva. Az iparcikk és ruházati üzletek, áruházak szerdai nyitvatartási rendjük szerint üzemelnek. A vendéglátóhelyek szombati nyitvatartásuk szerint várják vendégeiket. Április 4-én, csütörtökön a dohány-, édesség- és virágboltok vasárnapi nyitvatartási rendjüknek megfelelően üzemelnek, csakúgy, mint a vendéglátóegységek. Min-, den más üzlet, áruház, piac és piaccsarnok zárva tart. A kijelölt vendéglátóhelyek árusítanak tejet, kenyeret és péksüteményt. Április 6-án, szombaton valamennyi élelmiszerbolt, csarnok és piac 14 óráig, a városokban 15 óráig tart nyitva. Szombati napokon hosszabbított nyitvatartásra kijelölt élelmiszerüzletek szokásos szombati nyitvatartási rendjük szerint üzemelnek. Az iparcikk- és ruházati üzletek, áruházak szombati nyitvatartási rendjük szerint várják a vásárlókat. A vendéglátóhelyek szombati nyilvatartás szerint fogadják vendégeiket. Április 7-én, vasárnap a dohány-, édesség és virágboltok vasárnapi nyitvatartási rend szerint, a vendéglátó helyek pedig szombati nyitvatartási rend szerint üzemelnek. A piac és piaccsarnok szokásosan tart nyitva. Minden más üzlet, áruház zárva tart. Április 8-án, hétfőn a dohány- és edesség-, virágboltok és vendéglátóhelyek vasárnapi nyitvatartási rend szerint tartanak nyitva. Minden más üzlet, áruház, piac és piaccsarnok zárva tart. A kijelölt vendéglátóhelyek április 7-én és 8-án árusítanak tejet, kenyeret és péksüteményt. Gyászközlemények Szomorú szivvél tudatjuk, hogy felejthetetlen szerettünk, LACSAN MIllALYNÉ hamvasztás utáni búcsúztatása, április 3-án, szerdán de. 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették. hogy felejthetetlen drága férj. édesapa, DU. BÜRÜSÜK VINCE gimnáziumi tanár, néprajzkutató 63 éves korúban tragikus körülmények között elhunyt, Temetése 1983. április 2-án 13 órakor lesz u Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Szeged, Tárogató u. I/G. Mélyen megrendülve tudatjuk, hogy a szeretett testvér, keresztanya, nagynéni, HÚSZAK KAROLYNE Kajtár Mária örökre itthagyott bennünket. Emlékét örökre megőrizzük. Temetése április 1-én 14 órakor lesz a Belvárost temető ravatalozójából. Gyászoló húga Gizi, Kelemenné és családja, keresztlánya Mészárosné és családja, unokahúga Oyovainé és családja. Szivünkben őrökké élni fog. Szomorú lélekkel tudatom, hogv sógornőmet, DK. IIOROS/.I.AI JÓZSEFNÉ Kirchlechner Margit a pécsi Lóvey gimnázium ny. tanárát április 3-an 12 órakor a Lislvarosi temető halottasházából kísérjük utolsó útjára. Kcrényi Jánosné. Köszönetei mondunk rokonoknak. burátoknak, ismerősöknek, akik BAN JÓZSEFET utolsó Utjura elkísérték, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló esalad. DElMÁGYARORSm •. . * , A Magyar Szocialista Munkáspárt N Szeged városi Bizottságának napilapja "H Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszcrkcszlö-liclyeU-s: Szávay István Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat, Felelős kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6710 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Fosta. Előfizethető a postahivataloknál cs kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint. — ISSN; 0133—025 x r