Délmagyarország, 1985. március (75. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-31 / 75. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MSZMP SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 75. évfolyam 75. szám 1985. március 30., szombat Ara: 2,20 forint n Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusának határozata a párt munkájáról és a további feladatokról sag A Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusa elfogadja a Kozponti Bizott­beszámolóját, jóváhagyja a XII. kongresszus óta végzett munka értékelését, meg­erősíti a párt lő politikai irányvonalát. Elfogadja és jóváhagyja a Központi Ellenőrző Bizottság jelentését a két kongresszus közötti tevékenységéről. A következő években az a legfontosabb feladatunk, hogy e vívmányainkra támasz­kodva folytassuk munkánkat a fejlett szocialista társadalom megteremtése érdekében: feltárjuk és hasznosítsuk a szocialista rendszerben levő erőforrásokat; népgazdasá­gunk teljesítőképességének növelésével létrehozzuk a gazdasági egyensúly további javí­tásának, az életszínvonal érzékelhető emelésének feltételeit; a tudomány, a kultúra és a művelődés fejlesztésével segítsük az emberek alkotóképességének kibontakozását; demokratikus intézményeink fejlesztésével a szocialista célok jegyében erősítsük a nemzeti egységet. I. A nemzetközi helyzet, külpolitikánk Í Az utóbbi években megnövekedett • nemzetközi feszültség alapvető oka az Amerikai Egyesült Államok szélsősé­ges imperialista köreinek az a törekvése, hogy megbontsák a Varsói Szerződés és az Észak-atlanti Szövetség között ki­alakult katonai erőegyensúlyt, és erőfö­lényre tegyenek szert. A NATO lépései nyomán a fegyverke­zési versenynek minden eddiginél veszé­lyesebb szakasza bontakozott ki. Növel­te a katonai és a politikai feszültséget az új amerikai közepes hatótávolságú nuk­leáris fegyverzet nyugat-európai telepíté­sének megkezdése. Különös veszélyt rej­tenek magukban az amerikai űrfegyver­kezést tervek. A nemzetközi feszültség fokozódásához hozzájárult több helyi válság, regionális konfliktus kiéleződése. A nemzetközi helyzet további romlásá­nak megakadályozásában meghatározó szerepet játszik a szocialista országok bé­kepolitikája. A Szovjetunió, a Varsói Szerződés többi tagállama az elmúlt évek­ben is átfogó kezdeményezések egész sorát telte a világháborús veszély elhá­rítására, a nukleáris és a hagyományos fegyverzet korlátozásának előmozdítására, a katonai szembenállás lehető legalacso­nyabb szintjének kialakítására. A nemzetközi erőviszonyok alakulását jelentősen befolyásolja a fejlődő országok küzdelme, melyet a politikai és gazdasági függetlenségért, a társadalmi felemelke­désért folytatnak. A világbéke megőrzésében növekedett a legkülönbözőbb társadalmi rétegekel és politikai erőket tömörítő háborúellenes mozgalmak szerepe. A béke híveinek erő­feszítéseivel találkoznak azoknak a reáli­san gondolkodó polgári politikai ténye­zőknek a törekvései, akik elfogadják, hogy az enyhülésnek nincs ésszerű alternatívá­ja. A különböző társadalmi rendszerű or­szágok népei érdekeltek a világbéke meg­őrzésében. Mindezek következtében az elmúlt évek negatív nemzetközi fejleményei ellenére sem alakult ki közvetlen világháborús ve­szély, és nem következett be jóvátehetet­len törés a kelet—nyugati kapcsolatok egészében. Fennmaradt a világ békéjének legfőbbb biztosítékát jelentő globális ka­tonai erőegyensúly a Szovjetunió és az Egyesült Államok, a Varsói Szerződés és az Észak-atlanti Szövetség között. 2 A Magyar Népköztársaság külpoli­• tikújában a feszültebb és bonyolul­tabb nemzetközi helyzetben is érvénye­sült a párt XII. kongresszusán meghatá­rozott irányvonal. A Magyar Népköztársaság a szocialista országok közösségének szilárd tagja, kül­politikájának a jövőben is legfőbb célja, hogy kedvező nemzetközi feltételeket te­remtsen a szocialista épitőmunkához, és hozzájáruljon a béke és a társadalmi ha­haladás egyetemes ügyéhez. Elsőrendű nemzeti érdekünk a ma­gyar—szovjet barátsúg további erősítése, a két ország, s a két nép együttműködésé­nek gazdagítása. A Szovjetunió hazánk függetlenségének, szocialista építőmun­kánknak legbiztosabb nemzetközi táma­sza. Pártjainkat, országainkat, népeinket összekapcsolja az elvek, az alapvető cé­lok és érdekek azonossága, összekötik a proletár internacionalizmus és a barát­ság erős szálai. Közös elveink, alapvelő érdekeink és céljaink azonossága jegyében tovább fej­lesztjük kapcsolatainkat a testvéri szocia­lista országokkal. Pártunk és népünk szolidáris a fejlődő országokkal. Megkülönböztetett figyelem­mel építjük kapcsolatainkat a haladó, a szocialista orientációjú államokkal. Támo­gatjuk a demokratikus, nemzeti erők har­cát, amelyet a diktatórikus és fajüldöző rendszerek ellen folytatnak. A nemzetközi feszültség mérséklése, az enyhülés eredményeinek megőrzése és to­vábbfejlesztése, a gazdasági, müszaki-tu­dományos, kulturális és más kapcsolatok­ban rejlő előnyök kiaknázása érdekében a párbeszéd fenntartására, az együttműkö­dés folytatására törekszünk a fejlett tőkés országokkal. Eredményes nemzetközi tevékenységünk­nek legfontosabb hazai biztositéka társa­dalmi rendszerünk szilárdsága, a szocia­lizmus sikeres építése. II Belpolitikánk, társadalmi és politikai viszonyaink 4 Szocialista rendszerünk fejlesztése '* megköveteli a társadalmi tulajdon gyarapítását, fokozott védelmét és elő­nyeinek minél teljesebb kihasználását. Ezért erősíteni kell u dolgozók tulajdo­nosi tudatát növelve érdekeltségüket a termelőeszközök hatékonyabb működteté­sében, fokozottabban bevonva őket a dön­tések. előkészítésébe és a végrehajtás el­lenőrzésébe. Államunk elismeri és védi a munkával, törvényes úton szerzett személyi tulaj­dont. A törvénytelen úton szerzett jöve­delmek keletkezését meg kell akadályozni. O A társadalmi osztályok és rétegek legfontosabb érdekeinek és céljai­nak azonossága révén fejlődik hazánkban a szocialista nemzeti egység. Szövetségi politikánk, változatlan célja társadalmunk különböző osztályainak és rétegeinek, egész népünknek összefogása a szocialista haza építése érdekében. A munkásosztály társadalmunk vezető osztálya. Előrehaladásunk megköveteli a munkások szakképzettségének, műveltsé­gének növelését, és azt is, hogy minél na­gyobb számban vegyenek részt a közélet­ben, a párt politikájának alakításában és végrehajtásában, a vállalatok irányításá­ban, a társadalmi ellenőrzésben. VA szövetkezeti parasztság a munkásosz­tály szilárd szövetségese. Munkájával hoz­zájárul az ország szocialista fejlődéséhez. A falusi lakosok életkörülményeinek javí­tása továbbra is fontos feladat. Nő a magas fokú képzettséget igénylő szellemi munka jelentősége. Növelni kell az értelmiségi munka társadalmi megbe­csülését, elő kell segíteni az értelmiség közéleti aktivitásának és alkotókészségé­nek nagyobb mértékű kibontakozását. A kisárutermélőknek, a kisiparosoknak, a kiskereskedőknek hosszabb távon is sze­repük van a szocialista társadalom életé­ben, a társadalmi igények kielégítésében. O A nők egyenjogúságának következe­les érvényesítése további megfontolt intézkedéseket igényel. Fokoznunk kell erőfeszítéseinket, hogy társadalmi és gaz­dasági eszközökkel könnyítsünk összetett gondjaikon, az anyasággal, a gyermekne­veléssel, a háztartással, a munkavállalás­sal, a családban elfoglalt szerepükkel és a közéletiséggel együtt járó terheiken. A nők egyenjogúságának megvalósítását szakképzettségük, politikai és általános műveltségük növelésével is elő kell segí­teni. Az ifjúság szocialista szellemű nevelé­se, az. önálló életre való felkészítése az egész társadalom ügye. A társadalomnak és intézményeinek segíteniük kell a fia­talok tehetségének, szakértelmének érvé­nyesülését, de a fiatuloknak is érezniük kell felelősségüket önmagukért és a tár­sadalomért. Különleges figyelmet kell for­dítani erkölcsi, ideológiai nevelésükre. Az idősebb — már nyugdíjban levő — nemzedékek közül sokan ma is aktívan tevékenykednek. Fontos társadalmi érde­künk, hogy tapasztalataikat hasznosítsuk, a közéletben való részvételüket segítsük. Kötelességünk, hogy figyelemmel kisérjük helyzetüket, könnyítsünk az idős korral járó terheiken. J Népünk javát szolgálja, hogy az ál­* lam és az egyházak viszonya ren­dezett. Az együttműködés a haza sorsúért érzett felelősségre épül. Pártunk a szövet­ségi politika elvi alapján, az ideológiai különbségek ellenére arra törekszik, hogy a nem vallásos és a vallásos emberek gya­korlati együttműködése tovább fejlődjön. C A nemzetiségek egyenjogúságát, anyanyelvük ápolását, kultúrájuk fejlesztését a jövőben is biztosítani kell. Értékeljük és u továbbiakban is támogat­juk a nemzetiségi szövetségek munkáját. A nemzetiségeknek fontos szerepük van a magyarok és a szomszéd népek közötti barátság fejlesztésében. Természetesnek tartjuk és elősegítjük a magyarországi nemzetiségeknek a velük azonos anya­nyelvű nemzetekkel való kapcsolatait. Ha­sonlóképpen természetesnek tartjuk, hogy a szomszédos országok magyar nemzeti­ségű dolgozói hazájuk hű állampolgárai­ként ápolják anyanyelvüket, fejlesztik nemzeti kultúrájukat, s hozzájárulnak né­peink barátságának, országaink együttmű­ködésének erősítéséhez. í Társadalmunk harmonikus fejlődé­se szükségessé teszi, hogy államunk és társadalmunk jobban támogassa és védje a család intézményét. A szülők fe­lelősek, hogy gyermekeik jó családi lég­körben nevelkedjenek, megszerezzék azo­kat az ismereteket, elfogadják azokat az erkölcsi értékeket és normákat, amelyek szükségesek a társadalmi beilleszkedés­hez, a kiegyensúlyozott élethez. összehangolt állami és társadalmi erő­feszítésekkel el kell érni, hogy a népes­ség csökkenése megálljon, hosszabb távon a lakosság száma növekedjen. •7 A szocialista demokrácia fejlesztése, ' • cimélyítése pártunk történelmi programja. A szocialista demokrácia fej­lesztésének irányát meghatározza, hogy a társadalmi és tömegszervezetek önállóan és felelősségteljesen tevékenykednek. A helyi szervek, a vállalatok és intézmé­nyek önállóságának növekedése kedvező feltételeket és lehetőségeket teremt, hogy az állampolgárok részt vegyenek ügyeik intézésében, a döntések előkészítésében, és a végrehajtás ellenőrzésében. Az érdekek egyeztetésének olyan mód­szerét és mechanizmusát kell kialakítani, amely felszínre hozza az eltérő érdeke­ket, lehetővé teszi jobb összehangolásu­kat, egyben biztosítja a közérdek elsőbb­ségét. O A szocialista állam a jövőben is "* fontos és nélkülözhetetlen szerepet tölt be alkotmányos rendünk, hazánk és vívmányaink védelmében, a gazdaság és a kultúra irányításában, szervezésében. Az országgyűlésnek az ország életében betöltött szerepét növelni kell. Követke­zelesebben érvényesüljenek alkotmányos funkciói a kormányzati tevékenység meg­határozásában, ellenőrzésében. Növeked­jen a tanácsok önállósága, hatásköre és felelőssége, önkormányzati szerepe a te­rület- és településfejlesztésben, a lakos­ság szükségleteinek kielégítésében. A kormányzati munkát is tovább kell fejleszteni. Folytatódjon a hatáskörök és a velük járó felelősség decentralizálása. Emelni kell az államigazgatás színvona­lát. O A szocialista törvényesség belpoliti­kánk alapvető és változatlan ele­me. A belügyi szervek, az ügyészségek és a bírósúgok alkotmányos rendeltetésüknek megfelelően működjenek közre a törvé­nyesség, az állami, társadalmi, gazdasági rend védelmében, gondoskodjanak a köz­rendről és a közbiztonságról. A társadalmi élet minden területén erő­síteni kell az állami, állampolgári fegyel­met, tudatosítani, hogy a jogok és a kö­telességek egymástól elválaszthatatlanok, és Csak együttesen érvényesíthetők. Kü­lönösen fontos a közélet tisztaságának megóvása, a következeles harc a hata­lommal való visszaélés, a személyi ösz­szefonódások, a protekció, a korrupció minden megnyilvánulása ellen. Határo­zott intézkedésekre van szükség azok el­len, akik a közösség rovására akarnak előnyökhöz jutni. 4ft A szocialista haza védelme pár­tunk, államunk, népünk közös ügye. A jövőben is gondoskodni kell szo­cialista hazánk biztonságáról, védelméről. A Magyar Néphadsereg a Varsói Szerző­dés tagállamainak hadseregeivel szoro­san együttműködve, megbízhatóan telje­siti kötelességeit. A Magyar Népköztársaság fegyveres erői és testületei egymással szorosan együttműködve járuljanak hozzá a béke megőrzéséhez, belső rendünk biztosításá­hoz. A munkásőrség teljesítse továbbra is áldozatkészen hivatását a munkásosztály, a szocialista társadalom szolgálatában. III. Á gazdasági építőmunka 4 A következő években élénkíteni '* kell a gazdasági fejlődést. Olyan megalapozott növekedést kell elérni, amely lehetővé teszi az egyensúly to­vábbi javítását, a népgazdaság anyagi­műszaki alapjainak fokozatos és széles körű megújítását, a népjólét emelését. A VII. ötéves tervidőszak legfontosabb gazdaságpolitikai célja, hogy az intenzív fejlődést a termelési folyamat minden elemére kiterjesszük. Fokozni kell a gaz­daság jövedelemtermelő képességét. Meg kell gyorsítani a termelési szerkezet át­(Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom