Délmagyarország, 1985. március (75. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-24 / 69. szám

12 Szombat, 1985. március 23. Moholy-Nagy és Móra A Művészettörténeti Dokumentációs Központ 3. számú kiadványának, az úgynevezett „Bauhaus-szám"-nak megjelenése, 1963 óta tudjuk, hogy a vizuális kultúra egyetemes jelentőségű nagy alakítója, Moholy-Nagy László (1895—1945) versekkel kezdte pályáját. Irodalmi ambíciójának e némileg meglepő dokumentumai persze jórészt elvesztek vagy lappanganak, de azért Dénes Zsófia, Péter László, Apró Ferenc és e sorok írója, tizenegy versét mégis föl tudta kutatni: kettőt kéziratból, kettőt a Hevesy Iván szerkesztette Jelenkorból, négyet a Délmagyarországból, hármat — s éppen az első hármat — a Szegcdi Naplóból. közvetve, a Szegedi Napló 1911. évi belső helyzete igazolja. Moholy-Nagy első verse (még Nagy László aláírással) október 6-án jelent meg a lapban, s pár nappal korábbról, szeptember 30ról ismerünk olyan Móra-levelet, melyben az író a Napló szerkesztősége nevében járt el, illetve a szerkesztőség nevében tárgyalt külső munkatárssal. (Móra Ferenc levelezéséből. Sajtó alá rendezte Kőhegyi Miháiy és Lengyel András. Kecskemét, 1979. 32—33.) Valószínű tehát, hogy Móra a Szegeden helyét nem találó Sáfár László helyett, „félhivatalosan" vette szárnya alá a diákpoétát is. Annyi biztos most már: Moholy-Nagy „írói" pályájának elindítója Móra Ferenc volt. Természetesen a fönti levél nemcsak a pályakezdés szempontjából érdekes; már puszta ténye is jelentós. Nem kevesebbet bizonyít ugyanis ez a néhány sor. minthogy a barátaival folyóirat-kiadásba kezdő Moholy-Nagy 1917 őszén nemcsak névlegesen vett részt a Jelenkor elindításában; szerepe — sejthetően — igen aktív lehetett. (Levele egyben szervezőkészségének, menedzseri tehetségének is első igazi jele.) Sajnos, a „programcikk", melyet Mórának kellett volna közzétennie, nem jelent meg a Szegedi Naplóban (s nem maradt fönn az iratok között sem). Móra sokáig bem is válaszolt rá. A levél hátoldalán — a címzett kczeirásával — ez áll: 28. sz. Frt. 1918. febr. 18. Valószínű tehát, hogy a válasz csak jó neApró Ferenc, akinek négy vers földerítését és számos fontos életrajzi mozzanat tisztázását köszönhetjük úgy gondolta, a gimnazista költő verseit 1911 —12-ben még nagybátyja, dr. Nagy Gusztáv ügyvéd révén, illetve őrá való tekintettel közölte a Szegedi Napló és a Délmagyarország. Magam — mivel Moholy-Nagy első megjelent verse az aradi vértanúk emlékét idézte — a Szegedi Napló akkori főszerkesztőjének. Sáfár Lászlónak (1854—1913) negyvennyolcas érzelmeiben láttam a megjelenés magyarázatát. (Sáfárról tudni kell, hogy részt vett Hentzi tábornok budai szobrának fölrobbantásában, nyakkendőjén élete végéig Kossuth Lajos fényképét hordta stb.) Mind,ikét föltevés valószínűnek látszott, adatunk azonban — sem erre, sem arra — nem volt. A pályakezdés hátteréről semmi biztosat nem lehetett tudni. Most, egyebek mellett, úgy látszik, ez a rejtély is oszlatható. A Csongrád megyei Levéltár (Szeged) anyagából, a Dugonics Társaság iratai közül előkerült ugyanis Moholy-Nagy Lászlónak egy Móra Ferenchez írott levele (Fond X. 58. 28/1918) s ez — igaz. röviden — szól az indulásról is: A Jelenkor irodalmi és kritikai folyóirat Főszerkesztő: Hevcsy Iván Szerkesztő- és kiadóbizottság: Bach Arthur, dr. Baranyay József, Garami Árpád, Nagy László, Zsolt Béla Budapest, 1917. X. 25. Nagyságos Főszerkesztő Ür! Talán nem ismeretlen még nevem Nagyságos Főszerkesztő Úr előtt, diákos próbálgatásaim, ra emlékezvén, melyeknek oh_< kegyes protektora volt valamikor Főszerkesztő Vr a Naplónál. F.z a régi jóakarat bátorít az írásra most. November 20. táján jelenik meg lapunk, melynek programcikkét mellékelem azzal a kérés el. hogy annak a Naplóban al'clom rdtán i szoritassék és a megjelenésig még néhányszor visszatérés történjék reá. hogy a közönség emlékezetéből ki ne essék és ne érje váratlanul a megjelenés. SS hirdetés fortná.. íi .'let. Kernem szépen még Főszerkesztő Urat. hogy a számokat, melyekben a lapról szó esik. címünkre kegyeskedjék beküldeni, őszinte köszönettel régi tisztelője Nagy László 1 A levél visszatekintő szavait. gyedévvel később született meg. Érdekes, hogy maga a levél is nem Móra hagyatékában, hanem a Dugonics Társaság 1918. ém iratai közt maradt fönn. Mi történhetett? A sokáig hallgató miéit négy hónap múltán (!) válaszolt? Pontosan nem tudjuk. De Apró Ferenc kiderítette. hogy Moholy-Nagy 1918 február első felében valamennyi ideig Szegeden volt, sőt a Tömörkény családnál vizitelve Tömörkény István lányát le is rajzolta. Föltételezhető tehát, hogy ekkor Mórát is meglátogatta s élő szóban talán szót értettek. Lehet, hogy ekkor Mórától, aki a Dugonics Társaság főtitkára, ügyeinek vivője volt, a Dugonics Társaság támogatását is kérte. (A levélnek a társasági iratok közé kerülését ez magyarázná.) Annyi biztos, a február 18-i ..értesítés" után nem sokkal (1918. március 3-án) a Szegcdi Napló végre ismertette a Jelenkort. „A JELENKOR-nak. ennek a forradalmiságában is higgadt és mindenképpen nívós fiatal folyóiratnak most megjelent kettős (3—4.) számában Lukács György Balázs Béla darabja kapcsán az új lélek-drámáról ír, a szerkesztő Hevesy Iván képeket és szobrokat ismertet, színikritikát írt Mittay László, könyvkritikákat írtak Gaál Gábor, Nagy László, Zsolt Béla, az utóbbi Lakatos Lászlót támadja szokatlan élesen s bejelenti, hogy »a biedermayer porcellán-teheneket szándékunk a kritika kalapácsával összetörni. mert a lényegtelenség nem lehet programja egy iskolának*. Gazdag szépirodalmi rész is van a füzetben. A Jelenkor előfizetési ára évi 10 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VI., Gyár utca 12." Moholy-Nagy és Móra kapcsolata mindazonáltal soha nem lett olyan bensőséges, mint amilyen Moholy-Nagy és Juhász Gyula kapcsolata volt. Móra nyomtatásban soha nem írt a grafikus Moholy-Nagyról. s nincs adatunk ra, hogy később emlegette volna valahol. LENGYEL ANDRÁS Ortutay Gyula arcai s harcai T. Lázár István Féltelek Féltelek alkonyatkor mikor a mosoly kifárad az ég peremén, és a szavak a könyörtelen igaz vallomások csenddé mosódnak. Néma vereség minden mozdulat. Az utoljára kigyulladó felhők elviszik arcodat, s az ölelés cs a kéz mind vádol. A súlyos mezők beomlanak, s üres ujjaink közt pernye nő. De szemünkben még pihennek meleg tavak hát aludj, és én talán megmentelek! A szilárduló árnyékok már körbezártak, fellelek alkonyatkor! N

emzedékszervező? Tudós? A közművelődés élharcosa? Politikus? No persze, ez is, az is volt — és még sok minden más, de legfőbb műve az élete: ez az ellentmondásokban gazdag, mégis oly következetes életmű, élet és mű párját ritkító egysége. A „Szegedi Fiafalok" kis egyetemi köre, melynek a harmincas évek közepén ő volt a motorja, jelentősebb vállalkozás, mint a köztudat számontartja: szinte történelmi tett, az új, még marxizmuson kívüli, ám azzal érintkező fiatal, haladó polgári és plebejus törekvések első falanxa, s nemcsak — mint annyi más — derékba tört kísérlet, hanem nemzetközi viszonylatban párját ritkító műhely: a vizsgálódás, szépség, humánum, hagyomány és haladás, népiség és demokratizmus remek eredményeket létrehozó — és ez is csoda a magyar glóbuson! — vidéki munkaközössége. Baróti Dezső, Bálint Sándor, Buday György, Erdei Ferenc, Hont Ferenc. Szomjas-Schiffert György, Tolnai Gábor Tomory Viola és a többiek új hangot szólaltattak meg a magyar egyetemi életben, tudományosságban, könyvkiadásban, színjátszásban, etnológiában, szociológiában. Ahány személy, annyi arc, annyiféle pálya, s legfőbb szervező, összekötő: a jó humorú, megnyerő, szívós Ortutay. Ragyogó népköltési kiadványaik külsőben is újat hoztak, a népi szellemű könyvművészet európai rangú bibliofiliáját, munkaközösségük pedig (a spanyol vagy francia népfronttal egy időben) népfrontszellemű együttműködést katolikusok, marxisták, polgárok, népiek és urbánusok között. Szinte mindenki másnál komolyabban vették a népi értékek fölfedezésének. s a modern kultúrába való beemelésének gondolatát, de sosem visszalépve, s nosztalgikusán, hanem mindig az új, a korszerű felé előre tekintve, mindennek politikai konzekvenciáit is levonva; mindig új fórumot teremtve, Magyarságtudomány-t alapítva, később rádiót szervezve. E széles körű, tudományos és népszerűsítő, majd politikai munka során Ortutaynak vállalnia kellett a nacionalista, parasztromantikus és revíziós hagyományokkal szembeni határozott kiállást, a marxizmussal való „lepaktálást", ezért elszenvedve a jobboldal és a tájékozatlan, megtévesztett tömegek előtti népszerűtlenséget is. Aztán kulturális irányítóként, kormánytagként új tankönyvet iratni, általános iskolát szervezni, iskolákat államosítani, az egyház akkori reakciós vezetésével és megtévesztett tömegeivel vitatkozni. Ám épp a szocializmus megvalósulásának első éveiben becsülték meg legkevésbé. A dogmatizmus alatt a néprajzunk, mint tudományunk létéért kellett megküzdenie. Üj világért, új erkölcsökért harcolt, s nemegyszer egy ódon morál nevében ítélték el. Oly korban, amikor a népi gondolatra gyakorta az ösztönösség, sőt a vajákosság volt a jellemző: ő ridegen racionalista tudott maradni, népismeretét alapos fölkészültségre, széles körű európai tájékozottságra alapozva. A néprajzban, népkutatásban, folklórban szakszerű, szinte már pozitivista volt, de mindig a mélységek megismerésérc, megértésére, föltárására, megmagyarázására törekedett. Tudományos és politikus racionalizmusa nem szorította ki életéből, művéből az érzelmeket — az is személyiségéhez tartozik, hogy korszerűen tárgyias vagy ironikus stílusa mögött mindig ott lüktetett a szegényparaszti tömegekkel való azonosulás szenvedélye, a szenvedés fölismerése és gyűlölete. Mindent megtudni, megtapasztalni, mindent belátni igyekezett, de sohasem belenyugodni abba, ami volt, ami van, hanem — akár az ősi paraszti kultúra szépségeinek feláldozása árán is! — új, emberibb világot teremteni. Munkáról, életműről, politikai tevékenységről mindez még lexikoncikkelyként is kevés. De talán egy kis fényt vet arra az Életre, amely — ismétlem — tán még a műnél, az eredményeknél is nagyobb. Pedig Ortutay Gyulának akár ellenállási tevékenysége, akár tudományos vagy oktatásügyi, akár rádiós, akár népfrontos szervező munkája, elmélyülten szakszerű és népszerűen tetszetős publikációs tevékenysége, több tucat könyve, sok száz beszéde, cikke, tanulmánya mind külön méltatást kívánna. Ám ami tiszteletre, megbecsülésre méltó — méltatás nélkül is messze sugárzik. Most lenne hetvenöt éves.., KRISTÖ NAGY ISTVÁN