Délmagyarország, 1985. március (75. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-19 / 65. szám

8 Kedd, 1985. március 19. Történelmeink [j^F^ Két sorozat zárult a héten, a Széchenyi napjai és A velünk élő történelem. S ha már a szerkesztési véletlenségek folytán így öszszekerültek, bár különböző műfajokról van szó, lehet lelni közös vonásukat. Mindkettő legnagyobb erényének és értékének azt tartom, hogy felismerszik belőlük: alkotóikban a múlt jobb megismertetésének szándéka munkált. Miért erény ez így, önmagában is? A dokumentumsorozat címe találóan fogalmaz: a történelem velünk él, ha tetszik, ha nem; vagy tanulunk, okulunk belőle, s ez hasznunkra válik, vagy nem — s ez kárunkra. A dolog persze egyáltalán nem 'Olyan egyszerű, mint kimondani eme szentenciákat. Nézzük Berecz János és Radványi Dezső tiszteletreméltó vállalkozását! Közelmúltunkat bemutatni képpel és szóval, a televízióban, tehát olyan módon, hogy mindenki értse, ráadásul ugyan, azt és ugyanúgy értse — nem is hinnék, milyen nehéz ... A műhelygondjaikat nem -firtatnám és nem méltatnám, végtére rójuk tartozik. Csakhogy óhatatlanul eszébe jut az embernek a legújabbkori történetírás mindenkori sok problémája közül legalább — kettő. 1. Mindenképpen szembe kell nézni a ténnyel, hogy ezeket az érveket a mai magyar lakosság döntő többsége: átélte. Mármost kik-ki a maga megélt, hétköznapi történelmét akaratlanul is szembesítheti eme tévében látható „népszerű történelemmel". Az eltérések elkerülhetetlenek, mert két különböző természetű dologról van szó. Tényekre, velünk történtekre és érzelmeinkre emlékezhetünk, összefüggéseket. törvényszerűségeket tisztán látni — magunk kevesek vagyunk, ahhoz történetírói „összeállítás" szükségeltetik. Ám a hitelesség keltése érdekében bizony nem árt folyvást figyelni arra, mekkorák lehetnek a „személyes" és a „társadalmi" történelmi emlékezet különbségei. Ezek lehetséges mérséklésében minden bizonnyal nagy szerepe volt Berecz János megnyerő hangvételű „közbeszólásaijiak", kommentárjainak, narrációinak. Alighanem nyugodtan mondhatjuk, elsőrangú publicistaként (is) és okos politikusként (is) szerepelt. 2. Ám igen kíváncsi lennék, hogy érezte magát — mint történész. Ugyanis a másik fontos probléma, mely ilyenfajta történetírás esetén tornyosodik, abból a törvényszerűségből indul. miszerint: nincs, nem is lehet egyfajta szentigazságunk a múltról. Minden korban átrajzolódik a történelemkép, méghozzá attól függően, hogy az illető kort, a mindenkori jelent mi érdekli leginkább a múltjából. Az a gyanúm, elmúlt 40 évünkről sokkal kevesebb tényanyagot ismerünk (általában) annál, semhogy biztonságosan megítélhetnénk: ez a tévésorozat vajon valóban az itt és most „társadalmilag" szükséges képet rajzolta, avagy néhol attól eltérőt? Látszik tán, micsoda felelősség az effajta tévés történelemmondós! Ám hacsak a fölvonultatott dokumentumokat vesszük, a tényeket, s a személyes emlékezetbői táplálkozó (tév) hitekre, meg az újabb generációk közismerten hézagos ismereteire gondolunk — nemhogy megérte, nagy szükség volt e hatrészes ismeretterjesztésre. (Rendezte: Mátray Mihály.) Szó szerint ugyanezt mondhatjuk a Széchenyitévéjótéksorozatra. Szükség volt rá. Ugyanezért. Mert tudniillik a „legnagyobb magyarról" legalább annyi tévhit, elfogultság, tudatlanság van forgalomban, mint utóbbi 40 évünkről. Ha — mint sokan rásütötték már — ismeretterjesztő képeskönyv-ként kezeljük Nemes. kürthy István és Horváth Adám munkáját, kifogástalannak tetszik. Csakhogy oda van írva: tévéjáték, s a nagy történelmi személyiség megismertetésére nem is egyszerűen dokumentatív illusztrációk szolgáltak, hanem a tévéművészek eszköztára. Ha nem vetemedünk a műfaj lefokozására, és akként nézzük a Széchenyi napjait, ami, tévéjátékként — számos kifogásunk lehet. Tulajdonképpen ezek egytől egyig elhangzottak, vagy „érintődtek" ama két héttel ezelőtti „Vitassuk meg" cimü adásban. Ami kész csoda. ha meggondoljuk, hogy Görgey Gábort és Galsai Pongrácot pont a tévémű rendezőjével és az írójával ültették szembe, hogy tessék, mondják oda, egyenest az arcukba, milyen nagyot alkottak, avagy milyen írói és rendezői fiaskókat mutogattak hat részben! És hogy tessék, iró úr, rendező úr, támadják vagy védjék meg, bírálják vagy dicsérjék — a saját munkájukat! Mit mondjak, egyiküket sem irigyeltem. Feszengtek is ele, get, velünk, nézőkkel együtt. Ámbátor kétségtelen: a jelenleginél jóval egészségesebb, erkölcsösebb, mert demokratikusabb, nyíltabb művészeti életben — a dolog nem elképzelhetetlen, sőt! Mért ne Ismerhetné el valamely aktuális kudarcát az alkotóművész — nyilvánosan? Mért ne lehetne „szembedicsérni" valakit, ha olyat produkált (s máskor elmarasztalni, mert nem!)? Pillanatnyilag azonban aligha teheti büntetlenül a tévé is, hogy ennyire előreszaladjon, s igen rövidke múltra visszatekintő műsortípusáJban megkíséreljen járható ösvényt taposni kritikai- és vitaéletünk óthatolhatatlanul indásL-mocsaras dzsungelében ! Mindazonáltal, amit Galsai pedzegetett ebben az úttörő jellegfű „vitában", halált megvető bátorsággal, időnként visszaszíva a dolgokat, majd megint nekiru-* gaszkodva — egytől egyig áll, Hogy ugyanis a drámai szituációk, a hőssel való azonosulás, a katarzis lehetősége oly csekély ebben a játékban; Tordy Géza gyakorta külsőségekben igyekszik a változó. Széchenyi változásainak megérzékeltetni; a dialógusok hitelét erősíti, ám hatásukat rontja idézet-jellegük; a narrátor és a bevezető idézetek funkciója homályos, vitatható; a széttöredezett jelenetek széttöredezik a figyelmet... Ne vegyék! szerénytelenségnek: magam azt hiszem, Horváth Ádám mindvégig átgondolt, tiszta eszközökkel dolgozott, mint általában minden rendezésében, s a pontosan komponált helyzetek, jelenetek. képek sokat használtak a tévéjátéknak. Amely számomra mégsem annyira Széchenyi napjairól, valamiféle, a művészetben kötelező, megemelt szintézisben szólt, hanem a — hétköznapjairól. így nem egészen az volt. aminek „mondta magát"... Sulyok Erzsébet M/re felnő a gyerek... Az ifjúsági ta ka rékbetét ről Takarékoskodni sokféleképpen lehet. Lepedők közé, befőttesüvegbe, szalmazsákba dugni a fel nem használt, az önmagunk előtt is titkolt „maradékot", képekbe, értékekbe fektetni az összegyűlt forintokat. A pénz értékállandóságát legjobban a 9 százalékot kamatozó takaréklevél biztosítja. Vagy nyithat az ember betétkönyvet. lekötött betétet. De egyetlen forma sem ad olyan kedvezményt, mint amilyen az ifjúsági takarékbetétre — a rendszeres takarékoskodás függvényében — igényelhető, készpénznek beszámító hitel. A szülők, nagyszülők természetes vágya hogy biztosítani szeretnék a gyerekek jövőjét. Ez a betétforma lehetőséget nyújt a gyermek születőétől kezdve olyan előtakaréko6Ságra, amivel megteremthetők a lakáshoz jutás feltételei. A lakásgondokat ugyanis elsősorban nem a lakáshiány okozza, hanem az, hogy a fiataloknak nincs meg a vásárláshoz szükséges pénzük. A lakásárak emelkednek — lassan 14 ezer forint lesz a négyzetméterenkénti ár —, kell a biztos háttér. Az ifjúsági takarékbetét természetesen nem arra garancia, hogy a fiatal, ha együtt a pénze, lakást kap, hanem arra, hogyha megkapja a lakást, könnyebben ki tudja fizetni. A legfontosabb tudnivalók: havonta legalább 100 forintot kell befizetni. az összeg emelhető de később imár csökkenteni nem lehet. A betét évente 5 százalékkal kamatozik, ezen felül 5 év után 1 százalék, 7 év után 3 százalék prémium jár. A betéttulajdonos lakásépítéshez vagy -vásárláshoz külön kölcsönt kaphat. Ezt az egyenletes éves takarékoskodás függvényében számolják ki; elélheti a 120 ezer forintot. Ha lakása már van az illetőnek, kedvezményes feltételekkel 40 ezer forintig áruvásárlási hitelt igényelhet az elhelyezett betétösszeg arányában. Csongrád megyében jelenleg minden kilencedik gyereknek van ifjúsági takarékbetétje. Körülbelül 22 ezer ..élő" betétet tartanak nyilván az Országos Takarékpénztár Csongrád megyei Igazgatóságán, átlagosan havi 3—400 forintos befizetésekkel. A keresettel rendelkezők 35 éves korig saját részükre is nyithatnak betétet. Részletes felvilágosítást minden OTP-fiókban kaphatnak az érdeklődők. Küldött a kongresszusra A Tisza-parti medika Karcsú, hajlékony, csupamozgás lány. Élénken csillogó derűt, magabiztosságot sugárzó bogárfekete szemek: fél gyógyulás, ha a beteg belenéz. Energikus, határozott, ám mégis nőiesen gyönr géd kézszorítása megnyugtató és bizalmat ébresztő üzenet a hozzá fordulónak: rám bízhatod magad. Lehet, ha annak idején a felvételi bizottság tagjai nem a papírokat, hanem őt nézik, most ötödéves orvos jelölt Nagy Anikó. De hát ilyenfajta, merőben szubjektív mérce csak a hivő betegnél létezik... —• Negyedéves vagyok, mert másodszori nekifutásra jutottam be az egyetemre. Segédápolónak álltam be a szolnoki kórház újszülöttosztályára. Szolnokon Í6 a Tisza partján éltem, s itt is. Szegeden itthon vagyok. — Van, akit földhöz vág egy sikertelen felvételi. — Engem feltüzelt: nem hagyom magam, orvos leszek! Három műszakban dolgoztam, éjszaka fürösztöttem a csecsemőket és mondtam nekik a felvételi anyagot. Türelmesek voltak. — És jó tanulótársak! — Igen. az ismétlés sikerült Az a tapasztalatom, hogy, aki másodszorra (harmadszorra?) is megpróbálja, jobban hajt az átlagosnál. Dolgozik benne a „csakazértis", a „megmutathatnék". Nem rosszmájúságból, hanem, mert nagyon komolyan veszem az élettapasztalat erejét, mindenkinek ajánlanám az egyéves munkát az egyetem előtt Végül is az életnek tanulunk! — Ahogyan az orvosegyetemi stúdiumokat ismerem, elég sokat! — Erre kellene azt mondanom, hogy „de nem eleget", de akkor stréber lennék. Kétségtelen, hogy nem kis terhelést áll ki a hallgató. mire kezébe kapja a diplomát S ha meg is kapta, nem biztos, hogy mindjárt az ölébe is hullott a siker. Jut azzal neki megélhetési gond is. — Erről beszélt a megyei pártértekezleten is. — Nem véletlenül. A végzés előtt álló hallgatókat foglalkoztatja a jövő. Amit elmondtam, velük is megbeszéltem, ismerem a gondjaikat-gondjainkat — Szeret másokkal törődni? — Nem lehet begubózni! Itt évíolyamtritkár Í6 vagyok, s most lettem vezetőségi tag a hallgatói pártalapszervezetben, ahol érdekvédelemmel bíztak meg. Az ugyanolyan, mint amit eddig csináltam. Sokrétű munka a hallga tó társak ügyeit intézni, de örömet isi ad. — Még mi ad? ... — Nekem például a tudományos diákköri munka. Élettani kísérleteket végzek. — Mi szeretne lenni? Kutató? — Orvos! Jó orvos. Igriczi Zsigmond Macska-enciklopédia Fura állat, egy biztos: az!""idéztek egy régi kínai monrádiófigyelő egyetlen négylábú, amelyik a közvetlen közelünkben él, mégsem sikerül domesztikálni. Idomíthatatlan, nem „szolgál", úgy háziállat, hogy mégsem az. A macska alighanem az állatok (egyik) dást. Az ítélet, mi tagadás, kissé sommás, de ajánlom, várjunk az elutasító vélekedésekkel. Annál is inkább, mert ezek a régiek, az egyiptomiaktól a kínaiakig, bizonyos dolgok megítélésénagy szfinxrejtvénye: egész ben tán még bölcsebbek is természetrajza titkok sorát lehettek, mint mi, civilizásejteti. Ügy tűnik, lénye ciónk bölcsességével nagykécsupa kibogozhatatlan el- pűen hivalkodni szerető lentmondás, a legkevésbé utódok. A műsor készítői sem lehet csodálkozni azon. előbb igen meggyőzően beihogy a régi egyiptomiak bizonyították, hogy a macsszentként tisztelték. Karaktere komoly, mély; szellemes és eredeti eszmefuttatások ihletője volt, a meglehetősen bőséges „macskairodalom" számomra legvonzóbb, mindenki figyelmébe melegen ajánlható darabja, Bálint György később a-nég megemlítendő, A macska feljegyzéseiből című írása ekképpen is összefoglalja a dolog lényegét: ..akit a macskák szeretnek, rossz ember nem lehet". Végre — sóhajthatott föl nemcsak minden macskarajongó, de a cicák különleka látszólag a leghálátlanabb 'szerzetek egyike, a fokozott figyelmet, törődést, szeretetet látszólag a legkevésbé megérdemlő lény. „hiszen ha egy kutyát három napig etet valaki, az eb három évig sem felejti el, de ha egy macskát etetnek három évig, a macska három nap múlva már nem is emlékszik rá". És mégis... a macskakedvelők, a meghívott két pszichológus. Földvári Eva és Hahn Endré — no meg a magyar és világirodalom, Weöres Sándortól Nagy Lagesseget akár valamennyire joson & Bálint Györgyön át te erzo érdeklődő a mult Szergej Jeszenyinig — egyh®??V„^ukorTrészreXfhe"®: behangzóan bizonyították a csütörtökön a Kossuth adón miértre válaszolva minda Délutáni Rádiószínház be- azt ^ az éni ta mutatójaként Szereti on a ulat ^ mutat. macskák nacskat? címmel Kőváry autonómiája. füegetlenségKataltn es Papp Tibor do- j é önérzetes büszkesége kumentuT^usora hangzik & nagybetűs Egyéniség-mini, \ dramatu£« Borentch volta jócskán elegendő a Péter frappans kis beharan- megbecsülésre. Gondoljuk gozót is irt a rádióujsóg ^ meg: nagyfoka böl_ mult heti szamában.) Az csenget, szabadságszereteadás elhangzása után pedig macskarajongók és macskaszimpatizánsok egyaránt megerősíttethettek abbéli meggyőződésükben, hogy a macskákat szeretni nemcsak érdemes, de nagyon is világos (és fontos!) észokokkal magyarázható, logikus cselekedet is. Aminek pedig a kezdet kezdetén eme óhaj szólhatott — miért is érdemli meg ez a különleges állat, hogy valahára egy rádiós dokumentumműsor foglalkozzék vele — kellő indoklást is kapott. ,Aki nem szereti a macskát, az előző életében valószínűleg patkány volt" tet (megkockáztatom: szabad szellemet) sejtet mindez. Ep erkölcsi érzékkel rendelkező ember pedig már hogyne szerethetné azt az élőlényt, akinek viselkedése ilyesmiket mutat, vagy legalábbis sugall? Nem is beszélve a műsorban elhangzott egyéb okokról, az állatok szeretetében rejlő általános emberi tartalmaktól a macskák „viselkedéstanának" sok konkrét esettel illusztrált példáiig. Ha volt hiba ebben a hangulatos, könnyedségében is bölcs és rendkívül rokonszenves adásban, legföljebb a már említett Bálint György-írás szükségtelen megrövidítése számíthatott annak. No meg az, hogy szerkesztési szempontból sem nevezhető a legszerencsésebbnek, hogy A macska feljegyzéseiből pompás megállapításai közül a Szereti ön a macskát? eredendő alkotói szándéksummázataiként is felfogható lévén néhány, talán a teljes mű felolvasásával jóval hatásosabban fejeződhetett volna be ez a 42 perc. A névtelen rnacskarajongók és a hozzám hasonló, némileg filozofikus alapokon macskaszimpatizánsnak nevezhető egyének mindenesetre elégtételben részesülhettek; ha tán illúzió is. de úgy tűnt, végre kezdjük felfedezni egy-egy állatban is azt — amiből emberi fajtánk tanulhatna. Domonkos László Beteglátogatók - bányászoknál Hétfőn már hozzátartozóik is felkereshették rövid beteglátogatáson a múlt heti komlói sújtólégrobbanás Pécsett ápolt sérültjeit. A III. számú Honvédkórház égési és intenzív osztályán gondozott tizenkilenc bányász közül kettő — Halász Zoltán és Szilák Gyula — haza is térhetett a hét végén, mivel egyikük sem igényel már kórházi kezelést. A tobbieken plyan műtéteket hajtottak végre, amelyek az égési sebek elfertőződésének megakadályozását szolgálják, s lehetővé teszik a sérült bőrfelület pótlását. Az orvosok erőfeszítéseinek eredményeként az életveszélyesen súlyos állapotú sérültek száma hétfőre néggyel csökkent