Délmagyarország, 1985. február (75. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-13 / 36. szám

2 Szerda, 1985. február 13. Tőke, ameüye! nem kell takarékoskodni Nemrég ért véget A talál­mányok története című fran­cia ismeretterjesztő filmso­rozat sugárzása a televízió­ban. Dániel Costelle rende­ző ugyanolyan termeszetes­seRgel hozta lakásunkba a azt Uemi tőke diadalának nagyszerű eredményeit, mint korábban a repülés meg az autózás történetéről készí­tett külön-külön sorozatában tette. Ritkán mutatkozó te­hetséggel mutatta be a tudo­mányos-ismeretterjesztő té­vésorozat, hogy a szellemi tőke az általános emberi haladás integráns része, hogy csak a tzellemi munka vihette (viheti) előre minden időben az ember énmegvaló. rulasát, csak ez teremthet az adott társadalmak számá­ra műszakilag korszerű ter­mékeket, s ezáltal juthat előre az országok nemzeti munkája. A filmsorozatból is kicsen­gett, hogy a szellemi alko­tó munka nem annak a tár­sadalmi rétegnek a privilé­giuma. amelyet értelmiség­ként kategorizálunk, mégis, a világgazdaságban egy-egy ország elfoglalt pozíciójának egyik legfontosabb előfelté­tele a műszaki-tudományos értelmiség aktív. alkotó részvétele a gazdasági élet­ben. Egész múltunk azt bizonyítja, és jövőnk egyik fontos záloga a műszaki­tudományos értelmiség al­kotókedvének. -készségének is .képességének megőrzése, sőt további és mélyebb ki. bcntakoztatása. A tudomány- é« technika­történet nagy tapasztalatú filmes ismerője. Dániel Costelle ismét a legideáli­sabb fokon ötvözte a széles körű Ismeretek közlését a színes és mozgalmas elő­adásmóddal. Szemünk előtt rekonstruálódott például a könyvnyomtatás őseredetl módja, ahogyan annak ide­jén Gutenberg mesfer vé­gezte, és tette közhasznála­túvá az ember legnagyobb találmányát, a betűt! lehet­séges hogy a második leg­nagyobb találmánynak a televíziót kell tartanunk? Azt is megtudhattuk a filmsorozatból, hogy az első szabadalom 1474-ben kelet­kezett, Velencében. Megis­merhettük a gőzlift, a mo­sógép. a porszívó — az ut­cán, gőzerővel haladó, és csövek nyúlnak be a laká­sokba —, Lincoln hajós szabadalmát, a villanymo­tort, a transzformátort, amelyhez nekünk, magya­roknak illik hozzátennünk, hogy az idén éppen 100 éves, ugyanis 1885. március 3-án tett szabadalmi bejelentést Zipernowsky Károly, Déri Miksa — 1879—1883 között a Szegedi Folyammérnökség­nek volt mérnöke — és Bláthy Ottó a zárt vasma­gú transzformátnrrendszerre. Ezzel kezdődhetett meg az erősáramú elektronika kifejlődése. Az embert kezdettől fog­va foglalkoztatja a pusztí­tás, a tömegméretű pusz­títás gondolata, mígnem el­jutott egészen odáig, hogv napjaink nukleáris fegyve­reivel képes elpusztítani mindazt, amit eddig felta­lált. A „fegvverkovács"-ok sorában, ha a filmből ki is maradt, megemlítjük me­gyénk két mérnökét: Koszt­ka Károly (Sz-entes. 1814. — Szentes, 1887.) aki lugnsi városi mérnöksége alatt szerkesztette meg golyószó­róját. amely hat puskacsőböl állt, és önműködő töltőszer­kezettel rendelkezett. Veszp­rémi főmérnöki működése alatt találta fel hátultöltő fegyverét, majd egy hátul töltős tábori ágyút, amely már perkussziós rendszerű volt. A lángszóró feltalálója, Szakáts Gábor, 1892-ben Makón született. Szegeden tanult a felsőiparban majd gépészmérnöki diplomát szerzett. Mintegy 300 talál­mányt mondhatott magáé­nak. Lángszóróját az első világháborúban alkalmazták Is. ezért a nagykövetek ta­nácsa egyetlen magyarként Szakátsot háborús bűnösnek nyilvánította. A feltalálók sorában ott találjuk a magyar géniuszt is. számos alkotásával a mű­szaki-tudományos haladás egyetemességét szolgálva. Hazánkfiai sorában ők is öregbítették jó hírünket a világban. És a jövő bizta­tására: „...mint magyar ember azt kirínom, hogy Magyarország a nagyhatal­mak közé tartozzon, és le­gyen nagy mindenben ami­ben egy kis ország nagy le­het". (Szent-Györgyi Al­bert ) E filmsorozat is bebizo­nyította, hogy a műszaki­tudományos haladás milyen nagymértékben számít a szellemi tőke mind hatéko­nyabb kitárulkoztatására, hogy minél jobb hatásfok­kal termeljük meg anyagi javainkat. Az alkotó töke hordozója tudatos és gon­dolkodó lény, akinek a gaz­dálkodást, a termelést mind magasabb foxon kell (kel­lene) szolgálnia. Es verseny­képességünk egyik nagy hi­bája. hogy a műszaki-tudo­mányos értelmiséget nem tudjuk kellően kapacitálni. És ez már nagy veszély a ki nem használt tartaléko­kat illetően. „A fejekben felhalmozódott -töke" sajá­tos tulajdonságokkal rendel­kezik: oda áramlik, ahol egyébként is sok van belő­le: a használatban nem fogy, hanem szaporodik: vi­szont ha nem használják gyorsan elvész, értékét el­veszti. Végre valami, ami nek a felhasználásával nem kell, sőt nem szabad taka­rékoskodni! Ezt a tőkét job­ban hasznosítva, a -tőketu­lajdonosokat« teljesítménye­ik arányában bátran hono­rálva sokkal gyorsabban jutnánk előre a teljesít­ményversenyben." (Juhász Árpád.) Igen. a teljesít­ményversenyben, és akkor nem kellene annyit beszél­nünk az úgynevezett tech­nológiai résről! Dániel Costelle filmsoro­zata azt a gyönyörűséget 's felkelthette a .nézőben,,hogy a múltból a jelennek, szólt azzal az utóérzéssel, amit Széchenyi Istvánnal együtt vallunk: „Az ember csak annyit ér, amennyi hasznot hajt embertársának, hazájá­nak. s ez által az egész em­beriségnek ..." Bátyai Jenő Kinek jár az özvegyi nyugdíj? B. J.-né szegedi olvasónk az özvegyi nyugdíjra való jogosultságrél érdeklődik. Olvasónk 1984-ben saját jo­gán havi 2250 forint öregsé­gi nyugállományban része­sült. Férje, aki aki ív terme­lőszövetkezeti tag volt, 1984 nyarán elhunyt. Férje után járó özvegyi nyugdíj megál­lapítása végett felkereste a termelőszövetkezet ügyin­tézőjét. aki közölte, hogy jogosult egy évig özvegyi nyugdíjra. Amikor azt igényelte, kérelmét eluta­sították. Ezek után sze­retné tudni, hogy jogosult-e özvegyi nyugdíjra vagy nem, ha igen, hol igényelje azt? A társadalombiztosítási törvény rendelleezései sze­rint az özvegyi nyugdíj le­het ideiglenes és állandó. Az Ideiglenes özvegyi nyugdíj a férj halálától számított 1 évig jár, az állandó özvegyi nvugdíj pedig egy éven túl Is jár. Állandó özvegyi nyugdíjat akkor állapítanak meg. ha a házastárs férje ha­lálakor az 55. életévét betöl­tötte, vagy rokkant, vagv a férj jogán két vagy több ár­vaellátásra jogosult gyer­mek eltartásáról gondosko­dik. i Állandó özvegyi nyug­díjra jogosult a feleseg ak­kor is. ha az állandó özvegyi nyugdíjra jogosító feltételek valamelyike a férj halálától számított 15 éven belül be­következik: s végül állandó özvegyi nyugdíj jár annak az özvegyen maradt nőnek, akinek a férje üzemi baleset következtében halt meg. Az özvegyi nyugdíj annak a nyugdíjnak a fele, ami az elhaltat öregségi nyugdíj­ként, illetőleg a III. rok­kantsági csoport szerint já­ró rokkantsági nyugdíjas­ként a halála időpontjában megillette vagy megillette volna. Az özvegyi nyugdíj legkisebb összege 1984-ben havi 1870 forint, ha pedig az elhunyt házastárs nyűg- i dijához szükséges szolgálati időt mezőgazdasági szövet­kezeti tagsági idő beszámítá­sával szerezte meg, havi 1780 forint volt. (Ezek az összeghatárok 1985-ben 180 forinttal kerültek emelés­re.) A törvény rendelkezései szerint a jogosultat csak egy nyugellátás illeti meg. Aki több nyugellátásra, vagy bal­eseti nyugellátásra is jogo­sult, ezek közül választhat. E szabály alól a kivételeket a Minisztertanács állapítja meg. A Minisztertanács ren­delkezése értelmében van lehetőség a két nyugellátás összevonására, mégpedig ak­kor, ha az özvegy nemcsak saját jogán, hanem a férj után is jogosult özvegyi nyugdíjra, és a saját jogán a nyugellátás összege példá­ul 1984-ben nem érte el a; havi 2320 forintot. Ilyen j esetben a saját jogú nvugel- | látás összegét az özvegyi i nyugdíjjal (1984-ben) 23201 forintra egészítik ki. Olvasónk ügyében azt ta­nácsoljuk, hogy mivel férje nem volt nyugdíjas, ezért a társadalombiztosítási igaz­gatóságtól kérje az özvegyi nyugdíj és a saját nyugellá­tásának az összevonását, il­letve kiegészítését a fenti összegre. Dr. V. M Pálvázat honvédségi ösztöndi ra A Honvédelmi Minisztéri­um jelentkezésre hívja fel , meghatározott felsőoktatási 1 intézmények nappali tagoza­| tos hallgatóit, vagy az oda I felvételre jelentkezőket, akik j tanulmányaik befejezése után — képesítésüknek megfelelő­en — a Magyar Néphadsereg hivatásos tisztjei kívánnak lenni. A jelentkezés feltéte­ilei: magyar állampolgárság. I feddhetetlen előélet, erköl­jcsi, politikai megbízhatóság, .egészségi alkalmasság, ráter­, mettség hivatásos katonai ! szolgálatra. A pályázók a jelentkezési ! lapot iskolájukban vagy a hadkiegészítési és területvé­j deimi parancsnokságoktól : kaphatják meg. Honvédségi | ösztöndíjra pályázhatnak a műszaki egyetemek közleke­désépítő, földmérő, jármű­gépész. szerkezetépítő, épü­letgépész, építész-tervező, gépipari technológiai, hír­; adástechnikai, műszer- és irányítástechnikai mérnöki képesítést nyújtó szakain ta­nulók. Jelentkezhetnek a tu­; dományeg.vetemek jogász, pszichológus, programozó matematikus, térképész, me­teorológus, tervgazdasági és pénzügyi szakirányú felké­| szültséget adó szakok hall­gatói. Várják az orvostudo­! mányi egyetemek általános | orvos hallgatóinak jelentke­zését is. | A főiskolákról. valamint | az egyetemek főiskolai ka­rairól azoknak a hallgatók­nak a jelentkezését várják, akik magas- és mélyépítési, épület- és építőgépészed, híd­építési és fenntartási, útépí­tési ée fenntartási, vasút­gépészeti, közlekedés auto­matizálási, gyártástechnoló­giai. híradásipari, szePvezés­és számítástechnika alkal­mazási, repülőgépvezetői, földmérési és -földrendé&ői, valáThiní üzemmérnöki kép­zésben részesülnek, illetve oda felvételizni készülnek. Az ösztöndi jszerződés meg­kötésére az egyetemi (főis­kolai) felvételi vizsga, vala­mint a katonái pályaalkal­massági vizsgálat együttes eredményétől függően kerül­het sor. Az egyetemista hon­védségi ösztöndíjasok a har­madik év eredményes befe­jezése és rövid katonai alap­képzés után — katonai főis­kolai hallgatói — állomány­ba. zászlósi rendfokozattal: az egyetem befejezését kö­vetően hivatásos állomány­ba kerülnek, és tiszti rend­fokozatot kapnak. A főisko­lások az államvizsga után vesznek részt rövid katonai alapképzésben. A pályázati határidő: egye­temisták (főiskolások) ré­szére az, évfolyamtól függet­lenül bármely időpontban; a felsőoktatási intézménybe je­lentkezőknek: március 31-ig. 1945. FEBRUÁR 13., SZERDA — NÉVNA: El. LA, LINDA A Nap kel C óra 53 perikor, és nyugszik 17 óra 4 perckor. A Hold kel 2 óra (Hl perrkor, és nyugszik 1« ora 48 perckor. VtZA(.I.AS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 170 em (apadó). SZÁZHÚSZ EVE született csók István <1855—1961) Kossuth-díjas festőművész, ki­váló művész, a magyar piktúra nagy alakja. KILENCVENÖT ÉVE született Braun Soma (1»90— 19-13) tanár, szociológus és iroda­lomtörténész, a magyar mun­kásosztály nagyhatású nevelője. Az első világháborús katonásko­dás után a cegledi főgimnázium tanára lett. A Tanácsköztársa­ság idején részt vett a helyi di­rektórium munkájában, s ezért kesöbb 3 évi börtönbüntetésre Ítélték: 3 évet * Csillagbörtön­ben ült le. Hosszú ideig fordí­tásokból élt. 1933-ban az MSZDP átszervezte a pártok tatást. és vezetőjéül öt hivták meg. A Don­kanyarban halt meg. HETVENÖT EVES K. B. Schockley (sz. 1910) No­bel-díjas (1959) amerikai fizikus. I a tranz'sz'or föl'"rt?zöje. ZENES SZlMIAZ Este 7 órakor: A türelmes Szókratész — Juhász Gyula-bér­let. KISSZLNHAZ Délután 2 órakor: Ágacska — Bérletszünet. I Este 7 órakor: A hab —• Uray | 1. bérlet. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 18. dél­után fél s és háromnegyed l orakor: UFO Arizonában (szó nes. m. b. amerikai krimi. 14 éven felülieknek, III. helyárral). Fáklya: háromnegyed 3. ne­gyed 6 és fél 8 órakor: Az iste­nek a fejükre estek (színes, m. b. botswanai, n. helyárral). Filmtéka (M l ESZ-székház, Kí­gyó u. 1.): Montenegro (színes svéd. 16 éven felülleknek, este 8 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZER 1 AB Klauzál tér 3. sz. (13 57-esl es­te 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SFBECZFTI ES UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜG . LÍ ET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. Kórnál veszi fel (Tolbuhin sgt. 57.). se­bészeti felvételi ügyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u 4.), urológiai felvételi ügyeletet t II. Kórház tart ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYFLET Este hét órától reggel hét óráig a felnőtt lakosság részé­re: Szeged, Hunjadi János sgt. L szám álatt. Telefon 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, vasárnaD és munkaszünet! napokon reggel fél 8 órától más­nap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 19 órától reg­gel 8 óráig, szombaton reggel 7­től hétfő reggel 7 óráig: Szegeri. Zöld Sándor u. 1—3. Tel.: 14-420 s. o. s. LFI.KISFGÉLY­SZOI.GAI.AT Mindennap este 7-től reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. nofi'j 18.45 19.15: 19.3(1 20.00 22.30 18.30 19.00: 19.30: 20.00: 20.30 21.03: 21.50: szórakoztató műsor Rajzfilm Tv-napló Színes fény — bevezető utána: Játékfilm Tv-napló BELGRÁD 2. Zágrábi körkép Társadalmi témák Tv-napló Hangverseny Tegnap, ma, holnap Dok.-adás Dzsesszvásár ÜJVIDÉK 17.00: Tv-hiradó magyarul és szerb-hor. átul 17.45: Gyermekműsor 18.16: Bach — V, brandernburgi versen" — (ism.) 18.45: Tudományoa beszélgetések 19-15: Rajzfilm 19.30: Tv-hiradó 2., magyar;: 30.00: Belpolitika 21.00: Tv-film 22.00: Tv-hiradó 2., szerb­horvátul CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT BUDAPEST 1. 8.05: Tv-torna — (ism.) 8.10: ITV Szeged a hazai lapokban Napirenden — az építőiparo­sok munkája — Népfront. — 1. sz. — A fogyasztók Csongrád megyei tanácsának értekezlete. ÜJ oktatási Intézmények => Népfront. — 1. sz. — Megyénk­ben. Gyógyszertári gondok Kiskun­dorozsmán / (vödrös) — Magyar Hírlap. — febr. 6. — Szerző: Vödrös Attila. — Nincs szom­bat—vasárnapi ügyelet. Létszám feletti tervezők Sze­geden / Horváth Kálmán. — Népszabadság. — febr. 6. — Csökkentik a tervezői létszámot a Déltervnél. Lakótelepi víztorony [Kép) — Petőfi Népe. - febr. 6. — Fény­kép a rókusi víztoronyról. Téli oktatás Csongrádban = Szövetkezet. — febr. fi. — A TIT es a Hazafias Népfront rende­zésében. öltönyt szab a számítógép — Esti Hírlap. — febr. 7. — A ru­hagyárban. Tárgyalás az ámokfutó fe­gyenc ügyében Ma a Legfel­sőbb Bíróságon / (kulcsár) = Esti Hírlap. — febr. 7. — Szerző: Kulcsár Anna. — Richter Ri­chárd pere. Jogerős ha'álbüntetés a gyil­kos fegyenc ügyében M-gyar Hírlap. — febr. 8. — (Törvény­széki tudósiiás). — Richter Ri­chárd, a Cstllagbörtön ámokfu­tó) a. Lakni Szegeden ls kell / Mag Edit « Magyar Ifjúság. — febr. 8. — Fiatal lakásigénylők Sze­geden. Halálra Ítélték Richter Ri­chárdot : Börtöritűrés — nulla , Baróti András — Magyar Nem­zet. — febr. 8. — A Csillagbör­tön ámokfutó fegyencét. A Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta a gyilkos fegyenc halá­los Uéletét Sz. K. = Népsza­badság. — febr. 8. — (A tár­gyalóteremből.) — Szerző: Sza­mosi Károly. — Richter Ri­chárdét. Jogerősen is halálra ítélték a gyilkos szegedi fegyencet / D. A. Népszava. — febr. 8. — Szerző: Deák András. — Richter Richárdot. Piaci körjárat : Jó ellátás ta­vaszra : Arufölösleg Csongrád­ban : Szeged — kevés vásárló / D. L. - Vasárnapi Hírek. — febr. 10. — Szerző: Dalia László. Uj nézőtér : Dóm tér. Szeged =- Magyar Hírlap. — febr,, U. Mozgatható nézőteret tervez­nek Szegeden : A szabadtéri iá­tékok újdonsága Halász Mik­lós => Magyar Nemzet. — febr 11. Évnyitó munkaértekezlet az NKFV szegedi üzem 'ben Pts­korskine Szabó Erzsébet - Al­földi Olajbányász. — 2. sz. BUDAPEST L 1.80: Tv-torna — (Ism.) 8.05: ITV 18.45 : Hírek 10.55: A Montague-sztget — ausztrál rövidfilm 17.25: Képújság 17.30: Slmándy József népszerű magysr dalokat énekel — (ism.) 18.06: Budapest ostroma — dok.­fllm 18.50: Tv-torna 18.55: Esti mese 19.05: Ünnepi Gálaest — Budapest felszabadulásának 441. évfordulólára — t. 18.45: Tv-hiradó 20.20: Ünnepi Gálaest — 2. 21.06: A velünk élő történelem — 2. 22.06: Tv-hiradó 2. 22.16: Himnusz BUDAPEST 2. 17.30: Képújság 17.35: Shacketonnal a Déli­Sarkra — 2. — (Ism.) 18.05: Energiatakarékosság hőszigeteléssel — (ism.) 18.25: Fókusz — (ism.) 19.00: TV-BASIC-tanfolyam — 5. .9.30: A Jégmadár — angol tv-fllm 30.50: Tv-hiradó 2. 21.10: Harmónia Pastoralls — Betlehemes játék Edmund Pascha müveinek felhasználásával — (Ism.) 21.40: Képújság BEI.GR AD L 8.35: Tv-naptár 8.45: Merlin — tv-sorozat 9.15: Mondd meg nekem, mondd 9.30: Mezopotámia régi kultúrál 10.00: Tanácsadó szülőknek 10.30: Hírek 10.37: Művelődés 17.00: Magyar nyelvű tv-napló 17.30: Hírek 17.35: Tv-naptár 17.45: Merlin — (Ism.) 18.16: Művelődéi KOSSUTH 1.28: A főnök előszobájában — riport 8.50: Kis magyar néprajz 1.55: Zenekari muzsika 9.35: Dalok Budapest felszabadulására 9.49: Csipkerózsika — muzsika gyerekeknek ifl.05: Pincenapló 10.55: Ml ez a gyönyörű? 11.07: Bécsi vér — részletek Johann Strauas operettjéből 14.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv 13. W : Népi dallamok nagy mesterek kezében — Liszt-művek — 2. 28 44): A városparancsnok — riport H.18: A magyar széppróza századal M 38: Operaslágerek 18.01: A Népzenei Hangos ÜJság melléklete ' M.OS: MR ló—14 17.09: ... hogy Jobbsn mmjts a munka ... — riport ' 17.25: Reflektorfényben pgy operaaria 18.02: Kritikusok fóruma 18.15: Gyönyörűségem. gyötrelmem: Budapsat 29.15: Haydn: G-dúr trió 20 .39: Muzsika és mikrofoa — a Rádiózenekar története — io. 21.30: Jaltáról — jelen Időben 22.20: Tíz perc külpolitika 24.30: Hangversenykeringők fúvósokra 22.48 Kongresszusok technikája — Egy éj létesítmény kulisszái mögött M 08: Nagy mesterek — világ­hírű előadóművészek 8.18: Berkes Kálmán klarlnéáon Játszik FÉTOFI 8.86: Idősebbek hullám­hosszán 8.96: Tíz pere külpolitika — (Ism.) » 94 Napközben Közben: te.45: Láttuk, hallottuk 11.26: Világújság 11.40: Zárójelben 12.10: Magyar indulók 12.26: Néhány szó zene kftzben 12.30: Cigánydalolc, csárdások 13.10: Pophullám 14.00: Betűtenger — Benedikty Béla mütora 15.06: Mesélő mikrofon 1(5.05: Ugyanaz többször 18.16: Ketten a tavon — Walter Matthlas Diggelmann regénye — 1. 17.95: Richárd Clayderman zongorázik 17.30: Diákfoei 17.30: ötödik sebesség 18.30: Nóták 11.05: Kritikusan — az A. E. Bizottság „Jégkrém­balett" és a Rolls együttes nagylemezéről beszélget Szántó Péterről és Széky Jánossal Lőrincz Andrea 18.48 A Kaláka együttes népzenei felvételei — 4. 30.06: A Depeche Mode felvételeiből 20.50: Egy Ui foaalnm — az épületbiológia 21.05: Nemzedékek 22.00: Böng-szde a Zenei Antikváriumban — Várh-lyi Márton lem* bemutatója 13.20: Vie'or Máté szerzeményeiből 24.00: Éjféltől hajnalig CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT KOSSUTH 8.30: Köznapi ügyeink 8.30: Perényi Miklós gordonkázlk 8.50: Weber: Abu Hasszár 8.47: A gyermekeknek válogatta J. S. Baci­10.05: Diákfélóra 10.35: Labirintus 10.50: Népzeneked. előknek 11.20: Kórusmuzsika 11.39: Wi'he'm Meister tanuk ével — 20. K8.30; KI nyer ma?

Next

/
Oldalképek
Tartalom