Délmagyarország, 1985. február (75. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-09 / 33. szám

Szombat, 1985, február 9. A morális nagykorúság gyermekbetegségei Dr. Ancsel Éva a mindennapok erkölcséről Napjainkban mély harc folyik az erkölcs terén, mindenekelőtt ar. életmód, a magatartás, a viselkedés szférájában. A pesszimisták szerint az utóobi tíz esztendőben növekedett a •nem szocialista jellegű erkölcsi elemek befolyása, az. optimisták éppen az ellenkezőjét állítják. Négy évtized múltán is gyermekbetegségekkel küszködünk. Ügy gondolom, mindannyian tapasztalhatjuk, hogy a tömegkommunikáció fórumain, de az irodaimi alkotásokban is nagyobb az etikai vétségek publicitása, mint az új szocialista tartalmú erkölcsi eleinek népszerűsítése. Mi erről a véleménye Ancsel Évának, a filozófiai tudományok doktorának. állami díjas egyetemi tanárnak? — Az erkölcstelenségnek valóban nagyobb a publicitása. Ez elgondolkoztató, bár úgy vélem, azért van így. mert a tisztesseg, az erkölcs egyik alapvető saiátja. hoay nem ön mutogató. Idegen tőle hírverés. Nem kei! hát különösnek- tartanunk ezt a látszati képet, ?hiszen a tisz'ességes emberek teszik mindennapi dolgukat, s ezt nem könyvelik el erényként, nem verik nagy dobra Inkább ott keresendő a baj forrása — noha a tisztesség csöndben tevékenykedik —. hogy ninos szemünk és fülünk észrevenni a sokak számára példát is mutató erényeket. A kérdés ele véleményem szerint az. hogy sokaknak miért olyan beállítottságuk. hogv örömmel csapnak le mások vétségeire. Nem niszek azoknak, akik mások cselekedeteiben csak a rosszat tudjak eszrevenni, azokat tisztelem, • kik tisztelni tudnak másokat.. Van olyan gyanúm, hogy sokan azért szeretik mások vétségeit fölvetni, azokat trófeákként gyűjtögetni, mert ez számukra öntudatlan mentséget jelent, valamiféle önigazolást szolgál. A társadalmi gond nem az. hogy egyénenként vétségeket követünk el, hanem az. hogy ezeket mindenáron igazolni igyekszünk. Józan etika nem követelheti. hogy sohase kövessünk el morális vétségeket. De azt igon, hogy ..ne nézzük magunkat rózsaszínű ködön át". A tetteinkért cselekedeteinkért vállalt leleiösség mindenfajta morál tengelye. — Az ember jövője szempontjából nagy dilemma: a gazdasági-társadalmi nehézségek közepette a problémák leküzdésére irányuló törekvések gyakran nem esnek egybe az erkölcs kívánatos fejlődési tendenciáival. Ennek egyik tapasztalható megjelenési formája a felelősség áthárító sa. — Félelmet^ jelenség társadalmunkban a felelősségáthárítás. Ennek mechanizmusait tekintve nemhogy közepesen, de a legfejlettebb országok közé tartozunk. A felelősség pedig nem teher, ahogy mondani szoktuk, sokkal inkább kiegyenesíti az embereket. hiszen ez szabadít meg a fölös-legesség érzésétől. A felelősség adja... az f-ih»r morális perincét. Valószínű. ezzel füss össze, hogy ebben az országban igen éleselméjűek vagyunk a morális sallangok elemzésében, mindenki írás erkölcsi vétségeinek föltárásába!. hibáinak bírálatában. Kis túlzással ma nálunk ezer ember közül ezer 999-ének munkájában, magánéletében talál kivetnivalót. — A gazdaság, a politika, a fog fejlődését elsősorban öniorvényei szabályozzák. A gazdaság jelenlegi feladatai átmcne'ileg szembekerülhetnek az erkölcsi követelményekkel. Lz gyakran teremt konfliktushelyzetet. Nemcsak társadalmi síkon. de a magánélet szférájában, az egyes ember cselekedeteiben is. Ez alatt a kettős nyomás alatt sokan úgy vélik, egyszerűbb a szemet hunyó fölmentés, nunt a kritika, az előremutató vita. — A kritika és az önkritika a rossz emlékű személyi kultusz idején komikus rítussá torzult, de ez sem mentség az alól, hogv napjainkban sincs igazi hona, talaja és presztízse a szemtől szembe gyakorolt kritikának, az érvelő vitának. Nagy tudati tévesztés. ha a kritikát összekeverik a támadással. A kritika magában foglalja azt a meggyőződést. hogy a másik ember Képes meghaladni bírált vonásait, korrigálni a tettét, módosítást végrehajtani tevékenységében. Általában nem embert kellene bírálnunk. hanem tetteket mérlegelnünk Ne feledjük, a bírálat sosem lehet ítélet a bíráló soha nem tetszeleghet bírói talároan. A bíráló ember ugyanis implicite javaslatot is közvetít.. Tehát ha valamelyikünket bírálat ér, úgy fogjuk fel. hogy megfogalmaznák velünk szemben az igényt: többek lehetünk mai önmagunknál S ez tulajdonképpen megtiszteltetés — lehetőségeink kitágítása. Ehhez azonban bírálni is tudni kell. mert a, fölgyülemlett indulatokkal csak árthatunk. Természetesen vannak olyan tevékenységek és tettek. amiket keményen le kell lepleznünk. Etikailag nem elfogadható az a magatartás sem, ha valaki más emberi hibáit gyűjtögeti, s bizonyos alkalommal teregeti ki. Ez már tudatos támadás egy másik ember ellen. Egy közösség morális anyagcseréje akkor egészséges, ha min ien tett választ kap. Nemcsak a hiba, a vétek, a bún, hanem a morálisan pozitív cselekedetek is Ha tudunk egymásra figyelni ha képesek vagyunk mérni minden emberi teljesítményt, ha rajta tartjuk szemünket a másikon. ha észrevesszük a kis lettekben, a mindennapi cselekedetekben megbúvó erényeket is. Az ilven kölcsönös bizalomra és igényességre alapuló közösségben a bírálat is más akusztikat kap. — Sokakat irritál manapság, hogy gyakorta sorompók akadályozzák. vagy fékek késleltetik egyes vélemények nyilvánosságra kerülését. Mintha eldugulnának a demokratizmus csatornái. — Tűrhetetlen, hogy ne tud1unk kimozdulni kapcsolatainkban az alá- és fölérendeltségi viszonyokból. Ezek nem szabhatják meg szókimondásuikat, Igazsagigénvünket, őszinteségünket. nyíltságunkat, véleményeinket A hierarchiában fölérendeltek önmagukat is megaláz.'ák, ha magatartásuk útját á'l'a olyan eszmecserének, amelynek során az eszmék értékükön cserélődnek arra való tekintet nélkül. kilói erednek. Az ötlet a javaslat, a vélemény, a kritika értékét és szabad áramlását nem tehetjük függővé forrásústul. Szocialista tartalmú demokratizmusunk létkérdése, hogy megszabaduljon a formalizmus béklyóitól. T. te — A felsőoktatási intézmények oktatóinak továbbképző fórumaiként 1976-ig rendszeresek voltak az etikai konferenciák. Sajnálatosan hosszú szünet után, 1983-ban a szegedi főisKola kezdeményezésére sikerült megszervezni a mostanit megelőző gyűlésünket. Azon is. most is örvendetesen sokan voltak sz úgynevezett szaketikák képviselői, a különböző foglalkozások erkölcsi kódexeinek összeállítói. Megvan tehát a reménvünk arra hogy a hivatásos etikusok és az erkölcsi témákkal nem hivatásszerűen foglalkozók a nem túl távoli jövőben megalakíthatják a hazai etikai társaságot. — Ennek léte már csak azért is kívánatos, mert * tudományág különféle területein folytatott kutatásokat, a szaketikák kidolgozásának folyamatát pillanatnyilag nem fogja össze semmilyen szervezet. Különösen fontos lenne, hogy n szakmák etikai kódexejnek kidolgozásában hivatásos etikusok is részt vegyenek. hiszen elméleti-történeti mega'apozottságot. csak így kaphatnának e különben nagy gyakorlati jelentőségű kódexek önmagában a létrejöttük, a szaketikák Közelmúltbeli „felfutása" 1eizi. hogy elemi erejű tarsadalmi igény van az uj norma- és értékrend kidolgozására. Meg kril mondanom, a marxista etika legáltalánosabb kérdéseinek újragondolása is sürgető fela lat, tisztázandók a szocialista éDÍ'ós sajátos területein jelentkező ertékproblémák is. A tudomány azonban, úey tűnik, eléggé apró lépésekkel tudia csak követni a nyilvánvaló társadalmi igénvt. A konferencia mindenképpen ezeknek a kutatásoknak foltétien szükségességét erősítette meg. és talán segít a felgyorsításukban. (Dr. Naau Antal főiskolai tanár az etika oktatójaként és a konferencia szervezőjeként öszszegezte így tapasztalatait.) & E. A szocialista erkölcs ellentmondásai Lassan negyven esztendeje, hogy megszületett hazánkban a szocialista társadalom, annak politikai rendszere, gazdasága, ám úgy tűnik, az új erkölcs még csupán nyomaiban van jelen. Az örökölt feudális és polgári erkölcs „tízparancsolatai" alkalmatlanok megváltozott viszonyainkra, de sokak tudatában még tartja megtépázott állásait. Tény, hogy ma meglehetősen heterogén társadalmunk erkölcsi képe. Újratermelődött s bizonyos mértékig növekszik a társadalmi problémáktól elforduló, csak az anyagi javakra koncentráló. státuszszimbólnmos magatartás, s emellett korántsem tiszta formában érzékelhetők az új erkölcs bizonyos elemei, mely beépíti értékrendjébe az előző korok pozitív etikai értékeit. A szaktudomány ilyen körülmények között nem csücsülhet babérjain — az etikai kutatásoknak szilárd marxista alapokon kell nyugodniuk, s minden kutatási eredménynek el kell nyernie helyét és szerepét a szocialista társadalom értékrendjében csakúgy, mint az egyének életében. A szakemberek is vitatkoznak — vajon egy új „tízparancsolat" jelentené-e a szocialista erkölcs értckhicrarchiáját, esetleg elegendő a szocialista ember felelősségvállalása? A megoldás valahol e két szélső vélemény között lehet. A túlszabályozottság éppúgy visszahúzó erő lehet, mint ahogy a parttalan érzelmi és magatartásbeli szabadság. A szocialista erkölcs ellentmondásokkal teli problémaköréről a közelmúltban immár másodszor rendezett tudományos ülést Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola. Előadókat és szervezőket kertünk e mindannyiunkat érintő gondok számba vételére. A legértékesebb tőke... Dr. Szilárd János az orvosi morálról — Professzor úr! ön azt a címet adta a konferencián elhangzott előadásának: Értékproblcmák napjaink orvosi etikájában. És fölsorolt. elemzett számos, az orvosokat zavaró, közérzetüket rontó tisztázatlan problémát, amelyek társadalmi érlékzavarokból erednek, s nem megoldhatók, nem tisztázhatók pusztán egyetlen szakmán belül. Miért van szükség mégis szakmai, orvosi etikára? — Ha igaz lenne, hogy ,mi mindannyian polihisztorok vagyunk, vagy hihetnénk abban, hogy jószándékkal és természetes ésszel a világ minden kérdése megoldható — akkor kételkedhetnénk a szakmai etikák szükségességében. Vannak világhírű tudósok, akik lelkesen és naivan hirdetik, hogy a tudomány és a technika valóban elképesztő méretű fejlődése révén hamarosan odaérünk. h"gy biokémiai magyarázatát tudjuk az ember minden viselkedésmozzanatának; a tabletták pár évtized múlva minden társadalmi feszültséget megoldanak. A realitás viszont az, hogy a tudomány egyre kevesebbről tud egyre többet, s a szédítő távlatok, az ember „isteni" adottságainak képzete és a hétköznapok között — óriási a hézag. Az ismeretek és a technikák alkalmazása, az objektív technikai, laboratóriumi adatok „kinyerése" után az embernek kell levonni a következtetéseket. Az orvosi gyakorlatban eme „emberi tényező" középponti jelentőségű, hiszen az élet, az egészség, a munkábaállás, a boldogulás, ezek az egyes ember számára abszolút ertékek függenek tőle. S miközben dönt az orvos, olyan jelenségeket is mérlegre kell tennie, amelyeknek a létéről nem is álmodtunk eddig, amelyek a megváltozott életünkkel kerültek elö. Hogyne kellene szakmai etika? — Milyen jelenségekre gondol? — Olyan példát mondok, amelyből az is kitűnik, miféle értékproblémákkal kell szembenézni a társadalomnak, milyen tennivalói vannak az egészségügynek, illetve mi a dolga az orvosnak. Napjainkban sokakat foglalkoztat az élet értelme, az önpusztításhoz, a halálhoz való jog, a krónikus beteg helyzete, a szociális halál fogalmának értelmezése. Ezekben a kérdésekben olyannyira sűrűsödnek az értékzavarok, annyi a tisztázatlanság, hogy első lépésben nem tehetünk mást. mint kimondjuk: az egyes ember eletének értelmét meghatározni, az élethez való jog kérdéseit tisztázni nem az egészségügy és nem az orvos feladata. Egészségügyi szerepkör viszont: ráébreszteni a társadalmat, hogy egyáltalán nem tesz meg mindent az egyes ember konstruktív, értelmes, a lehetőségek szerint optimális értékű és mértékű életéért. Sőt! Jórészt közömbös az iránt, hogy százezrek nem így élnek. A rádöbbentés kötelezettségén túl azonban mit tehetünk? Az orvos gyógyít, természetesen; az alkoholistát. a narkomáftt, azt, aki újra és újra öngyilkosságot kísérel meg. De alighanem ezenközben rossz a közérzete. A betegek „újratermelődnek". — Rosszmájú megjegyzés kívánkozik ide: az még egyetlen kórháznak sem vált anyagi kárára, ha nagy betegforgalmat, ágykihasználtságot mutatott ki. — Gondoltam, hogy előbb-utóbb elérkezünk az anyagiakhoz, mely e tárgykörben valóban megkerülhetetlen. Amit mond, az igaz, de még a paraszolvencia • legélesebb kritikusai sem állítják, hogy Bemard Shaw mondásának szellemében — ..az orvos az ellen küzd, amiből él" — működne a hazai egészségügy, az orvosi társadalom. Az anyagi viszonyoknak ilyen mértékű determináló szerepúk nincs. — Nem is kérem, hogy ezúttal is tárgyaljuk meg a paraszolvencia ügyeit,. Inkább égy másik dilemmáról lenne érdemes beszélni. Magyarországon deklaráltuk, hogy mindenkinek, állampolgári jogon, ingyen jár a legmagasabb szintű orvosi ellátás. Az orvos nemcsak ezt tudja, hanem azt is. hogy lehetetlen megvalósítani. Az embereket pedig joggal idegesiti, hogy X. Y. beteg — mondjuk — Milanóban gyógykezelteti magát, mert ott van megfelelő műszer; Z. X. pedig esetleg belehal, hogy nálunk nincs ilyen műszer. — Nem könnyű szembenézni ezekkel a tényekkel. Az orvosokat sem nyugtatja meg, éppúgy, mint a laikusokat, hogy a példájában szereplő beteg milánói gyógyításának persze megvan az anyagi fedezete. Az orvost is idegesíti, hogy elvben lehetséges egy-egy beteg speciális felkészültséget, felszereltséget igénylő gyógykezelése, hiszen léteznek a speciális intézetek, laboratóriumok, műszerek. De nem itt. nem állampolgári jogon, nem ingyen. Ki kellene végre mondani. hogy az olcsó és az ingyenes is különböző fogalmak, és még a gyógyászati segédeszközök, vagy a gyógyszerek sem olcsók. S bár nehéz elképzelni, hogy egyszer elég pénzünk lesz a legkorszerűbb műszerekre, berendezésekre, ezért meggondolandó: ha a legfőbb érték az ember, nem kellene a lehető legtöbbet fordítani a munkaképességének, társadalmilag hasznos tevékenységének megtartására? És ha már itt vagyunk: az egészséges emberért folytatott orvosi tevékenységet miként értékeljük? — Sajnos, azt hiszem, még mindig ama anakronisztikus, dogmatikus nézet alapján, miszerint az orvos inproduktiv munkát végez, mert az nem jár közvetlenül megfogható anyagi haszonnal, következésképpen alacsonyabb értékkategóriába sorolandó... — Nem én mondtam. De ördögi köreink egyikét talán ismét sikerült megfogalmaznunk... SULYOK ERZSÉBET Társaság kellene Dr. Nagy Antal a konferenciáról