Délmagyarország, 1985. február (75. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-08 / 32. szám

Péntek, 1985. február 8. 5 Könnyű a fiataloknak? A népfront nöbizottsága az ifjúságról A Hazafias Népfront Or- mélyebben keresendők,' mint íorint — vissza nem téríten­dő. lakásszervezést kölcsöne, de fölül segítő kellene rendezvényeibe, illetve min­den olyan megmozdulásba. szagos Tanácsa fölkérésére egyszerűen a felelőtlenség a népfront megyei nö- és ré- ben. Nem zárható ki vala tegpolitikai bizottsága meg- miféle összefügges a házas- vizsgáltatni az üres lakások vizsgálja az ifjúság körében ságok labilitása, a veszélyez- sorsát is. végzett tevékenységét. az teteit gyermekek magas szá- Szó esett arról is, hogy ri­itt ilö fiatalok munka- és ma es aközött, hogy me- szonylag kevés fiatal mun­életkörülményeit, szociális gyénkben az országos átlag- kálkodik a népfront egisze helyzetüket. nál magasabb az, aktiv dol- alatt, nem vonzó számukra A nöbizottság tegnap, rsü- gőzök közt a nők aránya, eléggé a közéleti munka. törtökön. Szegeden megtar- Ügy tűnik, sok válasszal A mozgalomnak a KISZ­tott ülésén első napirend- adósok meg a megye tudo- szel, a megyei tanáccsal va­ként Szabó Gáborné. a bi- mányos kutatói, akár az ön- ló együttműködése gyúmöl­zottság elnöke ismertette a gyilkosságok, köztük az év- esőző, és a tapasztalat sze­fölmérés szempontjait és ről évre növekvő számú fia- rint az aktívabb fiatalok szí­azokat az általános, valamint talkori öngyilkosságok, az vesen kapcsolódnak be a az országostól eltérő, megyei alkoholizmus, az ifjúkori béke és barátsági hónapok sajátosságokat, amelyek az bűnelkövetés okait igyek itt élő fiatalokat jellemzik, szünk feltárni. Megyénk népességének 45 Hogy a felnőtt közvéle- társadalmi munkába, amely százaléka, azaz mintegy 190 mény miként ítéli meg az értelmes célok szolgálatában ezren a fiatal korosztályba itt élő fiatalokat? Sokat vál- áll. A szabad idő hasznos tartoznak. Ez az arány tozott a szemlélet, manapság eltöltésének föltételei szapo­nagyjából megegyezik az már nem a külsőségek alap- rodtak ugyan a megyében az országoséval, főbűné kü- ján mondanak véleményt utóbbi években, mégis több 1 inbség azonban, hogy a róluk. Általában úgy véle- művelődést segítő klubra, 30 éven aluliak túlnyomó kednek az idősebbek, hogy a sportolási lehetőségre lenne többsége városban él. Külö- munkában igenis helyt áll ez. szükség. nősen Szeged vonzó hatása a korosztály. A pályakezdő érvényesül a környező ta- értelmiségiekről szólva el- zottság tagjai fölszólalásuk­nvákban. községekben. Az mondta az előadó, hogy a ban elmondták a témával alapos fölmérés során nem népfront országos tanácsa kapcsolatban saját vélemé­lehet figyelmen kívül hagy- részére készítendő anyagban nyüket és tapasztalataikat is. ni azt a tényt, hogy 1984 helyt kell hogy kapjanak Végül Ábrahám lllésné. a óta népességünk csökken, az önálló élet kezdetével bizottság titkára beszámolt megyénkben pedig még az kapcsolatos nehézségeik: az annak a gyűjtő munkának átlagosnál is erőtelieseb- alacsony fizetés, a magas lg- az eredményeiről, melynek ben. Élen járunk a válások kásárak, amelyek nyilván- célja a megyei nőmozgalmi gyakoriságában is, nálunk valóan nem kedveznek a visszaemlékezések. doku­a felbontott h&zasságok 47 családalapításnak. Segítsé- meritumok megőrzése, majd százalékában fiatalok szeg- get jelent a megyei tanács ismertette a munkabizottság ték meg a ,.holtomiglan-hol- évi 40 millió forintos — idei > feladatait. todiglan''-t. Az okok nyilván egyénenként 50—100 ezer Ch. A. A nö- és pétegpolitikai bi­Nagyar tévéfilm sikere A Magyar Televízió Tánc­ra ítélem magam című mű­sora (koreográfus Foltin Jolán, szerkesztő Sós Anna, vezető operatör Gulyás Bu­da, rendező Jászi Dezső) el­nyerte a Szovjetunió Kultu­rális Minisztériumának di­ját azon a Raduga (Szivár­vány) elnevezésű nemzetközi televíziós folklórfilm-feszti­válon. amelyet a szovjet te­levízió január 28. és febru­ár 2. között rendezett. A fesztiválon 41 ország 44 versenyfilmje vett részt. A­fődíjat a nemzetközi zsűri — amelynek magyar taTÍa Lengyelfi Miklós, az MTV népzenei szerkesztőségének vezetője volt — a Mongol Televízió Aratóünnep című produkciójának ítélte oda. Magyar—szovjet Akadémiák együttműködése Csütörtökön Moszkvában li kérdéseit, ezen belül • jöváhagvták a Magyar Tu- társadalom szociális egyön­dományos Akadémia és a letúsége kialakításának, az Szovjet Tudományos Akadé- osztály- és regionális kií­rnia közötti. 1986—1990. évi lönbségek megszünteíéséneK tudományos együttműködési "Íjait. " szocialista gazdaság tervet. A dokumentumot működésének törvénvszerű­magyar részről Láng István, cégeit, és tökéletesítésének az MTA levelező tagja, meg- lehetőségeit bízott főtitkár, szovjet rész- Az új együttműködési terv ről pedig A. Sz. Hohlov, az aláírása előtt az MTA és az SZTA levelező tagja. meg- SZTA képviselői értékelték bízott főtitkár írta alá. 1981—1985 évi tudományos Az együttműködési terv együttműködési munkater­különősen nagy figyelmet vük teljesitesét. Megállapí­fordít a magyar és a szovjet tották. hogv az sikeres vöit. kutatók közös munkájának g „ munkaterv *lent«S lé­a iavlati tudományos fo ira- , , . ,, , ,, , nyok területén. pesnek hl7°nvuU a két ak*­. , , „ riémia közötti egvüttműkó­A társadalomtudományi ,, ,,,,., ... , kutatók együtt vizsgálják d*s sok"Wa'" továbbiéi lwz­majd a szocializmus elméié- tésében. (MTI) Új utazási iroda: MÁVTOURS Turizmus vonattal üj színfolttal gazdagodik mok között szerepel egyhe­hazai idegenforgalmunk: rö- tes balatonfüredi üdülés, a videsen űiabb utazási iroda. Vasutasok Általános Biztosi­d MÁVTOURS ajánlataiból tó Egyesületének hotelja­is válogathatnak az utazni ban. A pihenés mellett vá­a történelem tanításáról v ugy ok. Az idegenforgalmi Iroda létrehozása része a MÁV tö­rekvéseinek. hogy minél Raz­rosismerteió sétákra. zenés estékre invitálják a résztve­vőket. akik igénybe vehetik a szomszédos szálloda uszo­dáját, szoláriumát, és spór­Zenei naptár Bartók vonósnégyes Szerdán este a Tisza érett művészek, a rutinos két brácsát alkalmaz, Schu­Szálló dísztermében tartott paitnerek megallapodottsága, bert újítás*, hogy ket gor­kamarabérleti koncerten a olajozott, biztonságos, sti- donkát szólaltat meg. Itt Bartók vonósnégyes mutat- lusos együttműködése jelle- nem kevésbé híres csellista kozott be (tagjai: Komlós mezte. Nem volt ugyan meg- lépett fel, mint Perényi Peter, Bánfalvi Béla, Né- hökkentően sugárzó szug- Miklós. Tökéletesen kidolgo. ' meth Géza és Mező László)- gesztivitású, mint például a zott, a zseniális zene min­j Jó hírük megelőzte érkézé- tavaly márciusban ismeret- den gesztusát kifejező tol­! süket, így fellépésük telt lenül itt szereplő fiatal mácaolásuk kiemelkedő házat vonzott. vilniusi együttes, a CsurI- szépen, mély ihletetséggel, a Nem vitás, hogy a nem- jonisz vonósnégyes játéka, lélek megbékélt derűjét su­zetközi hírű muzsikusok de elegáns, kiforrott tech- gárzóan szólaltatta meg a ezen az estén is az elvárá- nikájuk, intellektuális második tétel É-dúros részét, soknak megfelelően, magas emelkedettségük s hangzá- míg a tétel középrészének színvonalon szerepeltek. A suk, tónusuk finom színe (f-moll) félelmetes érzelmi tökéletes összhang, össze- összességében kellemes ha- viharokat teremtő kontraszt. forrottság jegyében muzsi- tású Mozart-interpretációt ji is eleven töltéssel zengett káltak. Puha, meleg tónus- eredményezett. fel előadásukban. A kom­sal indították Kodály erő- A legtöbb s legmélyebb pozíció többi tételét is, a teljes népzenei hatásokat érzelmi tartalmat hordozó- másodikhoz hasonlóan, érett, tükröző, lírai szépségekben nak Schubert C-dúr vonós- átszellemült szépséget, a mű gazdag Triós szonátáját, ötösének (Op. 163) elöadá- színes érzelemgazdagságát Mozart F-dúr vonósnégyesé- sát éreztem. Míg Mozart és tükrözően keltették életre. daságoeabb legyen a vonat- tolbatnak ^ kodetedea • Javuljon a va. indíUmax MÁVTOURS^T^-célia. hogy a MÁV adottságaira, a nyokba Terveik Csütörtökön Salgótarján­ban megkezdődött a Magyar Történelmi Társulat soron nek (K. 590) előadását az Beethoven a vonósötöséiben leuö vándorgyűlése. A kon- j. ...«»,•..• ferencia mintegy százhatvan résztvevőjét Berki Mihály, a Nógrád megyei tanács el­köszöntötte. B. B. között vasúti személyszállítás lehe­tőségeire alapozva új távla­tokat nyisson a hazai turiz­Rpndszeresen nökhelv€ttese noeztalgiavona- majd Csoma Gyula az Qr_ szágos Pedagógiai Intézet igazgatója mondott megnyi­tót. Hangsúlyozta: oktatá­sunknak a tények elemzése talaján, az ellentmondások feltárásával kell bemutatnia Könyvek nőkrőlf nőknek Új Európa-sorozat: Femina gyógyfúrdőtúrák. szinház­és vásárlátogatások egyaránt szerepelnek. nusban, ugyanakkor utaso- Néhány külföldi .progra­kat vonzzon az clnéptelene- mot is meghirdetnek. igy dö szerelvényekre. A MÁV például novemberben külón­saiát menetjegyiroda-hálóza- vonatos utazást szerveznek j tartása mellett egyszersmind j könyvüzletekben. A kiudó dalmi alkotások, s kortárs lenik meg Változások cim­ta foglalkozik majd az. uta- Moszkvába. s tervezik, hogy me« k«" próbálnia e négy | műhelyében mar összeállt szerzök íráaai olvashatók. A mel. A könyv a művész Femina címmel új soroza- höz kíván szólni. A női lét nehéz, sok gonddal terhes tot indít az Európa Kiadó, problematikájával fogtolkozp életéről tanúskodnak. A ne­amelynek első négy kötete kötetek sorában a két világ- gyedik kötetben a világhírű 02 elmúlt 40 ev tortenelmet. egyszerre — a tervek szerint háború között kiadott szín- színművész és filmcsillag A tenyek szigorú szem előtt l majusban — jelenik meg a vonalas. szórakoztató iro- Liv Ullmann önéletírása ie­rások és programok értéke- — a Saturnus Toursszal k> Bítéseve!; már megkezdték zösen — Szocsiba, Várnába, »/. ott dolgozó idegenforgal- a romániai tengerpartra, vá­lni szakemberek képzését, lamint az erfurti virógkar­Kihasználja a MÁVTOURS neválre és a poznani vásár­•zt az előnyt is. hogy az or- ra >s indítanak csoportokat, szág szinte valamennyi re- ^TTmA^OU^ szeben vannak vasúti érde- falusi turizmusba is. keltségü üdülők, szállodák. oktatási létesítmények, ame- ! lyek az év jelentős részében szállodái komforttal állhat­nak a turisták rendelkezésé­re. Az új utazási iroda a kez­deti időszakot egyebek kö­zött arra használja, hogy felmérje az igényeket, egyez­tesse elképzeléseit más ide­genforgalmi és vendéglátó szervezetekkel. Éppen ezért egyelőre még nem készít programfüzetet. turisztikai ajánlatait szórólapokról merhetik meg az érdt Ezek a szórólapok valameny­nyi menet jegyirodában és a nagyobb pályaudvarokon meg latolhatok. élményévé • , , . , . _ ŰOV i Z.CUV J i uou i v i v ooiiuev évtized eseményeit a fiata- kdn!!vf o í - a m '" I - ''i/. vé' múvek népszerűsítésére a gyermekkorától idézi fel géig közreadandó további Ndk .Upj* « k0nyvek élettörténetét, beszámolva köteteit is tartalmazza Jelenese előtt rövid reszlete- Ingmar Bergman filmrende­. ket közöl majd az írásokból, zöhöz fűződő kapcsolatáról, a Az Európa Kiadó uj val- A sorozat első négy kötete közös filmforgatások emlé­lalkozasa — huszonkilence- közöu adják ki Dea Trier keiről, dik könyvsorozata — a Nók Morch dán irón6 lapjával közös gondozásban feli gyerekek lok személyes varázsolni. A konferencia első előadó­ja, Szabolcsi Ottó, a Magyar Történelmi Társulat; főtitká­ra, az utóbbi 40 év iskolai történelem tanításának kér­jelenik meg. az olvasótábort deleivel foglalkozott. (MTI) szélesítve elsősorban a nök­Kongresszusok, konferenciák Orvostudományi társaságok programjai Két egyesülettel gyarap- tagjaik információcseréiét, .lúság egészségügyénejc kér­szik a Magyar Orvost udo- továbbképzését. Számos tu- dóséit elemzi. Ugyancsak mányi Táisaságok és Egye- dományos ülésen, koníeren- ebben a hónapban lesz a kö­súletek Szövetsége ebben az cián sok külföldi szakember zép-európai országok képvi­évben: megalakul a Magyar is részt vesz. ez a magyar selőinetk részvételével a Kemoterápiás, valamint c orvostudomány nemzetközi csontiumorbetegségekkel Magyar Nearokémiai Társa- elismerését jelzi. foglalkozó munkaértekezlet. . scg. Ez ideig a kemoterápia Ebben az évben 23 nem- valamint a Magyar és az L-klódők: I szakéí6i, a farmakológiai, » zctközi vagv nemzetközi Eur6pai .Humángenetika. mikrob.ologini, vagy az. on- Tarsasag kozos szimpozion­kologiai, a neurokémikusok reszvetelü kongresszusokon- ja Budapest ad otthont az pedig az élettani. a pszichi- ferenciát, szimpoziont ren- Orvosok a nukleáris háború átriai, az idegorvosi társa- deznek. Áprilisban tartják ellen nemzetközi mozgalom súg szakosztályaiban, szak- Budapesten a Magyar lm- ez. évi kongresszusának jű­cioportjaiban vetlek részt, mifnologiai Társaság nem- nius vegén. Az év második A következő hónapokban zetkozi kongresszusát. Ma- felére tervezett rendezvé­„önállósulnak", külön tál- jusban több jelentós ilyen nyek között lesz az igazság­saságba tömörülve folytatják rendezvény lesz a főváros- "gyi orvosi, elmekórtani és tevékenységüket így képvi- ban. A Mugvar Nőgyógyász kriminalisztikai, valamint a seltethetik magukat a nem- Társaság gyermekgyógyász táplálkozástudományi ta­-etközi szervezetekben is. A szekciója és az európai gver- nácskozás. toban a menetrend szerinti MOTESZ 62 egyesületével meknőgyógyász szekció il A MOTESZ és tagegyesü­járatokhoz igazítják, de kü- ! több mint 20 ezer szakem- kongresszusán például a letei egyébként is ápolják Elsősorban az olcsóbb uta­kat kereső turistáknak kí­nálnak programokat s isko­lák, üzemek, tsz-ek részére szerveznek tanulmányi, szak­mai kirándulásokat üdülé­seket. A programokat álía könyvét Az év végéig további há­cimmel. A rom Femina kötet kaidását szerző Magyarországon tervezik. Marié Wander, a megjelenő első kötetében — gyógyíthatatlan betegségben saját tapasztalatai alapján — szenvedő szerző feljegy/.ése­egy koppenhágai szülészeti it, leveleit Tekints vissza klinika mindennapjairól szá- harag nélkül címmel jelen­mol be az olvasóknak. Hen- tetik meg. Amos Oz Az en ry James amerikai író kis- Mikaélem cimű regénye pa­regénye a Maisie tudja, ko- lesztínai születésű egyete­rábban már sikert aratott a mistók szerelmi történetét magyar olvasók körében. A meséli el. Bruck Edith kötet elvált szülők gyerme- Olaszországban élő írónő Kt kének sorsáról, lelki fejlődé- téged igy szeret című rege­séről szól. Cstbi Istvánné n.vét másodszor jelentetik Siklódi Márika székely pa- meg. A nagy sikerű írás el­rasztasszony önéletírását beszéléseiben a szerző be­Pontöt, vesszőt nem ismerek, számol tragédiákkal terhes de a szó mind igaz címmel gyermekkoráról, amelyet a adja közre a kiadó. A kötet második lapjain közölt feljegyzések fel. világháború dúlt lönvonatos utazásokat is ter­veznek. Nagy létszámú cso­portok részére a szokásos­nál nagyobb utazási kedvez­ményt nyújtanak. A kó"vonaluzod'j progra­ber tagjával felöleli maid a gyermeknőgyógyászatban al- nemzetközi kapcsolataikat, magyar orvostudomány kaimazott diagnosztikai mód- A szocialista országok or­mindegvik területét. Ezek az. szereket vitatják meg. A vosszövetségei közös akció­egyesületek évente mintegy Magyar Gyermekorvosok programjukat az idér. már- . "00 tudományos rendezvényi Társasága, az. Európai Szo- dúsban Havannában a IX., ntraetoeszkoz sem kerülhet tereken kétszáz hirdetőt ib­tarlanak, s igy is segítik ciálpediatriai Társaság az ií- konferencián beszélik meg. 'ki. A kiviteli terveket előbb lát, oszlopot ujit lel. Cégér, reklám - bírálva Közterületi zsűri alakult Debrecenben Építész, grafikus, közieke- a zsűrinek kell bemutatni, dési és városszépítő szakem- s csak azután nyújthatók be berek részvételével közterü- a tanácshoz engedélyezésre, leti zsűri alakult Debrecen- ha a testület már elfogadta. ben. A zsürl véleményezése A kész munkát a zsűri hely­nélkül ezentúl a város köz- színi szemlén is ellenőrzi, területeire semmiféle cégér A Magyar Hirdető Vállalat es reklámtábla. valamint az idé" a "üri közreműkö­désével a debreceni utcákon

Next

/
Oldalképek
Tartalom