Délmagyarország, 1985. február (75. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-02 / 27. szám

MAGAZIN Szombat, 1985. február 2. 230 Félévi számháború Ezekben a napokban osztják ki a félévi bizonyítványokat az általános és a középiskolákban. Korsokat dönthetnek el ezek a számok, amelyek objektivitását annyian vitatják, mégsem tudott jobb gyakorlat gyökeret verni. Mekkora jelentőséget tulajdonítanak neki diákok, szülök, pedagógusok? Miféle anomáliák fordulhatnak elő az értékeléskor? Egyfelől óriási a tét: a diploma megszerzése, az értelmiségi lét elérése azoknak, akik ezt családi indíttatásból fontosnak érzik. Másfelöl az értékelésnek, a teljesítménymérésnek a devalválódása: hisz mit ér el, aki teljesíti az iskola elvárásait, aki átugorja a lécet, amikor annyira becsülik meg az értelmiséget, egyáltalán, a teljesítményt, ahogyan ma gyakorlat? Ezeket a kérdéseket próbálják körbejárni írásaink. Monológ, konferencia előtt Diákszemmel ;.. magunknak tanulunk ... A Rózsa Ferenc általános iskolában jobbára az újszegem kertváros gyerekei tanulnak. A szülök többsége vezető, értelmiségi vagy szorgalmas kertész. Kevés a ..galeri'*, a gye-ekek mozgási gén vüket kielégíthetik otthon a kertben. Sokan járna* sportolni, különórára, gondolkodásukban a család értékrendje a meghatározó. Amikor beszélgetünk erről Szedlák Mária igazgatóhelyettessel. egy ideig a mundér védelmének gondolom, amit elmond. A gyerekek meggyőznek. hogy — itt — ez a tipikus. — Megmondjál; a tanárok ötére a jegyeket? — Igen. Aki kétesre áll. Javíthat. — Mi számit hete « félém otztályzatba? — Peleietek, dolgozatok, órai munka. — A születtek év közben i* figyelemmel kísérik, hogy tanultok. vagy csak bizonyitványoiatáskor? — A kérdésen elcsodálkoznak — Alá kell íratni minden jegyet a szülővel. — És ha valaki roasz jegyet kap? Azt is megmondja? — Van. aki nem. — Ha egyest kapok, azért nem haragszanak, mert tudják, hogy nem figyeltem. De ha hármast, akkor összeszidnak, mert nem tanultam — mondja egy élénk szemű hatodikos, akiről tttobb megtudom. hogy szeretnivaló, nagy csibész, s remek képessegekkel rendel kérik. — Szerettek tanulni? — Nem — mondja ugyanaz a M. — Akkor, hogy vagy mégis tiszta kitűnő? — kérdez közbe helyettem a tanára. — Beláttam, hogy tanulni fcedl... Furcsa ezt a felnőttes kijelentést egy tizenkét éves gyerek szájából hallani. De amikor a céljaikra terelődik a szó, kiderül. a család értelmiséginek mAnta őket, maguk Í6 elfogadták ezt. — A jegyért tanultok, vagy a tudásért? — Ahogy kimondom, máris butának és teoretikusnak érnem a kérdést. De megválaszolják: — A Jegyért De hát a jé jegyhez sokat kell tudni Ahhoz, hogy valakiből orvos; mérnök legyen — márpedig ők azok szeretnének lenni — olyan középiskolába kell menni, ahol magas a színvonal. A többség a Ságvárhna, Radnótira gondol. Oda pedig csak az jut be, akinek már az általánosban jók a jegyei— Ki a stréber? — Kérdőn néznek rám. — Aki nagyon tanttl, meg folyton jelentkezik, ki szokták csúfolni? — Még így sem nagyon értik. Hisz miért kéne azt kicsúfolni, aki rendesen tanul? — Mi úgy hívjuk, hogy najtós. Aki valamiből nagyon jó, ahhoz szokott a többi fordulni, hogy segítsen. ... csak görbüljön az a jegy ... A Déri Miksa Szakközépiskolába zömmel fizikai származásúak jelentkeznek. Ez is elit iskola — egy másfajta értékrend szerint. Országos kísérletek résztvevője a műszaki értelmiség középfokú képzőhelye. Irt zajlottak a most általánossá váió ötéves technikusképzés kísérletei. A gyerekek szemlélete mégis egy másik világ. Igaz. idősebbek is négy-öt évvel, más miliőből származnak. A két kép összevetése arra figyelmeztet: egyre jobban lezárulnak a társadalmi mobilitás csatornái. « családi környezet mindinkább egész életre meghatározza az emberek sorsát — A szülők a jegyéket nézik — mondja BozóW Jenő másodikos. — Hogy mennyit tanulok, azzal nem foglalkoznak. — És ha rossz jegyet kapst? — Megindokolom Figyelmetlenségből fordul elő leginkább. Például jól fölírom az egyenletet. de két értéket fölcserélek. — Ez kisebb hiba, mintha az egyenletet is rosszul állítanád föl? — A fiú elgondolkozik. Az igazgató, dr. Perényi János közbeszól: — Azt szokták mondani az egyetemen: hallgató úr. mindegy. miért szakad le a híd. — Mi motiválja a diákokét, mennyire hajtanak? — A jegy a diák elfogadj í a négyest akkor is, ha tisztában van vele, hogy nem tudja négyesre az anyagot, csak puskázott, vagy jókor hívták ki felelni. Akkor is a jegyekre hivatkozik, ha a tanár kétségbe vonja, hogy ő azt négyesre tudja — mondja Kozma Gábor negyedikes. — Máskor meg reklamál, ha 1.8-es átlaggal kihívják, hogy feleljen < kettősért. — Elitélitek., aki puskázással szerez jobb jegyet? — Jópofaságnak számít inkább. — Az sem Ítéli el. aki ugyanazért a jegyért bwpületesiiw megdolgozott? — Mondani biztos nem mondja. Még azt hinnék, sajnálja azt a hármast a másiktól. — Aki megbvMk? Arra mit mondanak a többiek? — A középiskolában már mindenki elindul a saját útján; nem törődik a többivel. Ha már úgy alakult, hogy megbukott, sem elitélni, sem sajnálni nem fogjuk érte. Izgulni sem, hogy vajon átengedik-e a pótvizsgán. Azok buknak meg, akik nem tudnak annyit, hogy átengedjék őket. Nagy hátrányuk nem származik belőle. — Mitől ez a kőzőny? Mégiscsak a ti sorsotokról van szó. — A többség nem előre gondolkodik. hanem utólag. Ügy érzik. külső tényezők irányítják, alakítják a sorsukat. Hármast kaptunk az általánosban, ezért ide kerülhettünk. Aki itt megbukik. elmegy dolgozni, az is megvan. Ha jobbak a jegyek, elmehet technikusnak. Ha még jobbak, mérnöknek. De egyik sem értékesebb, mint a másik. Mindenki szeretné a jobb jegyet, de alig van, aki többet tanulna azért, hogy mondjuk négyest kapjon történelemből, mert az beszámít a vitt pontokba. — És a szülők? — A többség nem is tudia. mit tanulunk. Érteni nem ért hozzá, kikérdezni nem tudja. Sokan azt mondjak, az a lényeg, hogy görbüljön az a jegy. Sokszor csak a vacsoránál látiuk egymást. Egyébként az üzemben az életben nem fogják megkérdezni, hogv hányasa volt az embűrnek valamelyik tárgyból. A kép, ha reális is. oicit mégis csúsztat. Kozma Gábor ugyanis kifejezetten jó tanuló, tovább ákar tanulni Amit elmondott, azzal bár szomorúan. meg:s egyetért az Igazgató is. — Ameddig a szellemi munka értéke annyi lesz nálunk, mint ma, addig aligha gondolkodnak másként a tanulóink. TANÁCS ISTVÁN Amikor Szalai Józsefnek. a Tarján III. számú általános iskola igazgatójának elmondom (mit tesz isten, éppen a félévi osztályozó konferenciát megelőző órában), mire is lennék kíváncsi — „vezietői" véleményére az iskolai munka értékelésevei kapcsolatban, a tanév félidejének aktuális ürügyén —, eiőob kissé csodálkozik: — őszintén szólva nem értem, miért szükséges erről beszélni. Hogy például a félévi osztályozás egyáltalán szükséges-e? Igen Olyan kapcsolatteremtési lehetőséget biztosít a szülőkkel, amit nagy kár lenne elhagyni. Ez a fajta kapcsolat még mindig, még most is jó eredményekkel járhat: tudjuk, a jó minősítés megerősít, a rossz ..sokkol". Mindkét eredmény pedig — aktivizál. (Persze, akad olyan szülő, aki ezt sem kívánja, az éra végi bizonyítványt nálunk rendszeresen, tíz-húsz esetben nem is veszik át Megdöbbentő? Hogyne, de én már megszoktam.) A gyerekek is igénylik az ilven jellegű érétkelést. a rendszerest még jobban. Ez az összesítő értékelési forma is jól vagy kevésbé jól használható, attól függ. de meggyőződésem: a dolog igazán nem ezen múlik. — Az értékelés módja általában viszont nem helyes, úgy látom. Vegyük csak először a saját hibáinkat: mi, pedagógusok gyakran csak a feltűnő jelenségekre figyelünk. A jóra és a rosszra. Nem fejlődési folyamatában vizsgáljuk a személyiségEgymillió feszültség „Mi volt?" — kérdezik egymástól a már aláíratott ellenőrzőket szorongató gyerekek. Tán nagyobb az öröm, ha megoszthatják egymással is? Vagy enyhül a szorongás, a rossz élmények utóhatása, „könnyebb a léleknek", ha nincs egyedül a bajban? „A szülőknek mintegy kétharmada elégedetlen gyermeke tanulmányi eredményével" — olvasom egy felmérés következtetései között. „Ha ez az adat országos méretekben igaz, akkor körülbelül egymillió általános és középiskolai tanuló családjában évente kétezer (félévi és év végi osztályozás után) igen rossz közérzet uralkodik .. Normális dolog ez? — mondom a költői kérdést dr. Veszprémi Lászlónak, a főiskolai l-es gyakorló igazgatójának, aki könyvet írt a tárgykörből (Az értékelés és osztályozás korszerűsítésének kérdései, Akadémiai kiadó, 1981.), a fönti idézet ebből való. Legyint. Elmeséli, hogy éppen azért foglalkozik évek óta a témával, mert számtalan „egészségtelen" jelenséget csak akkor vél megszüntethetőnek, ha pontos diagnózisunk van, ha okokat, összefüggéseket látunk, ha válaszokat adhatunk az érdemjegyek — tanulói-szülői reakciók — pedagógusi magatartások miértjeire. Csakhogy a „normális" állapotok és eljárások — késnek. Sőt! Több szempontból kilátástalannak látszik elérésük. Vegyük az anyukák-apukák szempontját: teljességgel érthető, ha azt szeretnék, csupa ötös díszelegjen az ellenőrzőkben. Hiszen — tegyük fel — ők mindent megtesznek ezért Ügyszintén megérthető, ha sokkal kevésbé izgatja őket, mit tud az a gyerek, mint az, milyen az osztályzata! Amíg a felsőbb iskolákban olyan a felvételi pontrendszer, amilyen... Amíg ott, az egyetemeken tovább folytatódik minden, vagyis „csak" jól kell tudni vizsgázni, s csekély tudással is diplomás lesz az ember... Ha tehát a szülők szemében fétisként mutatkozik ez a feneséges számskála (1-tól 5-ig), nemcsak bennük van a hiba! Ha jobb jegyek elérése helyett arra ösztönzik gyerekeiket, legyenek nyitottak, kíváncsiak, azért tanuljanak, hogy tudjanak — megtörténhet, a kíváncsi és tehetséges gyerek is lemarad a versenyfutásban... Elő hát a „józan" é6zt! Ám roppant ingatag a határvonal a szülői józanság és az elvakult ötöshajsza között. Aki időt, törődést, pénzt nem kímélve a lehető legjobb körülményeket biztosítja a nebuló tanulásához, az is csalódhat. Mert rosszul méri föl, mire képes a gyereke. Ki hiszi el a sajátjáról, hogy legalább egy fokkal nem jobb képességű, mint valójában? Félévkor, év végén aztán robban a bomba, a kényeztetett kisgyerek „büdös kölökké" változik, a kedves tanár néni elfogult hisztérikává — a „józan" szülő türelme tovatűnik. Feszültség otthon, feszültség az iskolában, de mekkora! Rendjén van ez így? Nincs rendjén. Tanácsokat persze iehet osztogatni; tudnunk kell, szülőknek, tanároknak, hogy ez sz öt számjegy — eszköz. Arra szolgát, hogy informálódjon a gyerek teljes személyiségének alakulásáról, s a kívánatos fejlődésre serkentsen, ösztönözzön. Ám ha mind a föntieket nem vesszük figyelembe, s mondjuk ideális tanulói, tanári és szülői „hozzáállást" tételezünk, akkor is marad egy-két kérdőjel. Például: miként lehet 38-as létszámú osztályban — a legjobb szándékok és képességek mellett — úgy megismerni minden gyereket, hogy a számunkra legmegfelelőbb ösztönzéseket találjuk meg? S a „feszített" tantervi követelményekkel sújtott középiskolában? Ahol nemhogy „ismerkedni", tanítani sincs lassan idő! Csgk „számonkénti"!? S végül, ha mindennek ellenére: gyerekünk kíváncsi, nyitott, problémaérzékeny, tehetséges, tud, egyetemet is végzett... Nos, akkor még mindig mehet „favágómunkára", háromezer-kettőért... Lehet-e józan akár a legtudatosabb szülő manapság? Legföljebb: reménykedő. •FUTOK ERZSÉBET vonásokat. A passzivitást túlértékeljük: akivel nincs gond, nem okoz „problémákat" viselkedésével, nem kiabál, nem ágaskodik az órán. az ,jó gyerek" — es túlértékelődik á'talunk. Minden érdemi összegzést mindig meg kell előzze az elemzés: igenám, de az a kérdés, van-e kellő idő, energia, lehetőség ahhoz, hogy a pedagógus ezt felelősséggel megtehesse. Márpedig a tanárok nagyfokú terhelése, a magas tanulói létszám, a tanórán kívüli rengeteg teendő annyi zavaró tényezőt jelent, ami az értékelést bőven helytelenné teheti Hangsúlyozni szeretném: a legjobb szándék ellenére. — Igen. bizonyos tantárgyak esetében magán az osztályozás tényén is lehetne vitatkozni. A testnevelés vagy a rajz tanéra természetesen éppúgy a maga tárgyát tartja a világon a legfontosabbnak, mint a magyart vagy a matematikát tanító pedagógus. Az ilyen, úgynevezett készségtárgyak esetében nem biztos, hogy a számszerű osztályozás a legmegfelelőbb — de ez már a jövő, azt hiszem ... — Tudja, a pedagógusok legnagyobb vágya az, hogy „vadászterületükön" végre stabilitás legyen. Már hét esztendeje, hogy bevezették az új tanterveket, de állíthatom, sokkoló hatásuk még mindig tart. Annyi változtatás történt, utána jött a változtatás változtatása, hogv mindez — a sok egyéb gond mellett — el is kedvetlen íthet, meg is zavarhat bennünket. — Amire törekedni kell (és igyekszünk is): a fő tanulói tevékenységeket állítani a középpontba. A tanulást, a közösségi munkában való részvételt. a szabad idő eltöltésének módozatait. Rendkívüli fontosságú a mozgatórugók mindenkori kellő ismerete, az osztályfőnököknél? e téren igen nagy szerepük van. Az értekezletekről általában ritkán mondunk jót, de az osz'ályozó értekezletek éppen ebből a szempontból igen hasznosak: kölcsönhatások kereszttüzében kell vizsgálniuk a gyermeki.„teljesítményeket. s a pozitív tulajrlon.ságokat alappá tenni. Azt a bizonyos „pici jót meglátni.. .* Ez a döntő kérdés. — Minden értékelés viszorvitás. De nemcsak mi, a szülő is. a gyermek is viszonyít. Például a magatartás és a szorgalom esetében az értékelés az új rendtartás szerint már a nevelőtestület által önállóan, a helyi körülmények figyelembevételével kidolgozott követelmények alapián történik. Ama bizonyos, oly sokszor hangoztatott demokratikusabb stílus valódi jele ez: már nem a jövő hanem a gyakorlat. Nem egyszerűen az osztályfőnök, még csak nem is kizárólag a pedagógusok mondják meg, döntik el, magatartásból, szorgalomból ki mit mutatott, hanem az ott tanító kollektívával együtt a csapatvezetők, sőt maguk a tanulók is. íök javaslattal élnek az osztályfőnöknek ez ügyben.) — A félévi „ellenőrzőt," értékelés voltaképpen csak jelzés mindenkinek, míg az év végi bizonyítvány. tudjuk, már meghatározó lehet. Nagy szemléleti hiba, hogy gyakran nem a fejlődés egészét kísérjük figyelemmel. Sem a tanárok, sem a szülők. Még mindig csak a tantargyi értékelés a meghatározó, a szülők azt mondják, ez ad egzisztenciális lehetőséget, a pedagógusok is erre koncentrálnak elsősorban. Nem fordíttatik kellő figyelem az egyéb tanulói teljesítményekre. Szülői értekezleteken. de máskor is, szinte műidig a szaktanárt keresik, kéraurik, ők meg tudatában is vannak ennek — ugyan mikor kérdeznék meg például egy napközis tanárt? Pedig nem lenne alapos. általános tanulságok nélkül való... A folyamatosság, arerdszeresség, a másik igazán döntő dolog az értékelésben. Ne higygyük, hogy egy-egy átfogónak szánt minősítéssel „letudtunk" barmit is. A folyamat végtelen. DOMONKOS LÁSZLÓ