Délmagyarország, 1985. január (75. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-21 / 16. szám
HStfő. 1985. Jannár 21. II test és a lélek gyégyítéi ATbert Sehweitzer éven- rendezzék, keressék az érként egyszer-kétszer felke- telmet és a lényeget, s rekedett afrikai kórháza- mindezt valamiféle keretbe nak leprásai közül és Eu- helyezzék. Így találkoznak répa orgonáinak klavtatú- a zenével, a verssel, a forrója elé ült — sokak sae- mák után kiáltó anyaggal, rint 6 volt az egyik leg- a színeket kérő vásznaknagyszerűbb Bach-interpre- kai. tátar. Ki ne tudná, hogy a huszadik századi orosz reaÉppeu tiz esztendeje, hogy a Magyar Orvostörténelmi Társaság megalakította az orvosírók és -képzőművészek körét, mely lista dráma és novella utolérhetetlen mestere, Csehov gyógyító műszereit lat. segítette első irodalmi etj £utatassa,. sk ereihez, ^Németh , Képzőművészetek László orvosi zsebében kötött, ki a szépvalamelyik ágával foglalkoznak. Azóta az ország írói hivatás parttain: hogy . Medgyessv Ferenc medikus- tobb varosaban rendeztek JL.. „„-.fA^i,; ;«,. irodalmi matinét, kepzoműként. szerzett anatómiai ismereteit szenzációs szobrokban kamatoztatta: hogy Csontváry Kosztka Tivadar a patikát cserélte föl Libanon festövászonra kényszerülő tájaival és hogy Örkény István gyógyszerészből lett a magyar pró vészeti kiállításokat, felolvasóesteket. konferenciákat. Terveik között szerepel egy szegedi találkozó is. Örömmel üdvözöljük ezt az elképzelést, és a Royalpresszóban működő Irodalmi kávéház mai, hétfő esti programját ezen ta egyik meguj.tota De találkozó előfutávajon milyen különbség tekintjük. Ma 6 óráa tál ugyanis Szegeden vagy között? Az orvos, a gyógy- - ^ ... ... ... • saerész az egészség óvója. a város környékén élő és dolgozó orvosok lépnek a , , _ . , ,, , nyilvánosság elé. a Royalban: k, verset mond. ki a megromlott test gyógyig*t. A művész a lélek mérnöke, vagy Illyés Gyula Bartók-versének szavaival, °rX06a' , , , országos mezőnyben is is Hazankban nemes hagyó- * Z muzsikál, ki énekel, ki pedig festményét, grafikáját állítja ki. Jó páran már az mánya vari az orvosok irodalmi, történeti, művészeti tevékenységének. mertek, jelentős sikereket értek el. mások most előEnííek 8ZÖr vállalkoztak a nyilvá. . " , nos szereplésre. Adjon ne okara az egyik műveszettel p a tény. hogy 16 i sJt Szegeden is jelentős havetikezökeppen világított „ * . . . „ ' t „„ „.„ rá: Az orvosi és művészi tevékenység között több ponton ismerhető fel találkozás. Forrása többek között az a tény, hogy az orvosi munka konfliktusok gyományai vannak az orvosok művészeti tevékenységének, gondoljunk csak a néhai Julesz Miklós írásaira, Láng Imre festményeire. Bordás Ferenc grafikáiísithuh: kíeléguletlenséguk, az. hogy e szakmában nincs igazközi mércével mérhető ságszolgáltatás; hogv soha- dzs^zegyüttesére, a fiatal * . 7. '^ .? " Holmann Endre színhaza es sem érhető el a tökéletes ség; hogy a tudományban alig vannak megdönthetetfilmsikereire. Valamennyien azt bizonyítják, hogy j— ~ mindkét hivatás tárgya az rámTtő Szájai — orvosnak, művészszámító törvények, igazsá gok. Rákényszerülnek arra. hogy e konfliktusok kö- Jelenítenie aött keressék a harmóniát, Keu IelPpUPn,e a zűrzavaros, a kezdet és vég. ok és cél nélkül zuhogó életjelenségeket élnek az ember elemzéséből, a pontos megfigyelésből diagnózisát és megteremteni a test és a lélek harmóniáját. Tandi Lajos Ifjúsági békebizottság A hét végén a Pest megyei Szód ligeten háromnapos találkozót tartott az Országos Béketanács ifjúsági bizottsága. Az összejövetelen 28 békeklub hetven képviselője vett részt. A tanácskozás célja elsősorban az volt, hogy javaslatot tegyenek az újjáalakuló ifjúsági békebizottság összetételére és munkarendjére, de az értekezlet a békeközösségek tapasztalatcseréjét is szolgálta. Bárd András, az OBT elnökhelyettese, az ifjúsági békebizottság elnöke elmondta: a tanácskozás hasznos és eredményes volt. Az ifjúsági békebizottság feladata a különböző mozgalmi szervek, egyesületek, békecsoportok és klubok békemozgalmí munkáiénak koordinálása, közös akciók szervezése és kezdeményezése. Mozgalmunkban helye van minden olyan ifiúsági közösségi kerdeménvezésnek. amely a békéért folytatott tevékenységét a társadalmi haladás, a szocializmus, az internacionalizmus és azanti imperialista szolidaritás értékeivel összhangban végzi. Bizottságunk nyitott mindenki előtt aki dolgozni akar valamelyik területen. A békéért tenni akarók kapcsolódhatnak a KISZ. a szakszervezetek, a Hazafias Népfront, illetve más társadalmi szervezetek és egyesületek megmozdulásaihoz, és csatlakozhatnak a már működő békeklubok és -csoportok munkájához is. Mindemellett maguk ís kezdeményezhetik ilyen közösségek alapítását az iskolákban, kollégiumokban, üzemekben, vagy a művelődési házakban. A sződligeti tanácskozáson javaslatot tettek a különböző munkacsoportok tartalmi munkájára is. Az ifjúsági békebizottság javaslatait az OBT februári ülése elé terjesztik. (MTI) Amerigo Tot madonnája Most már hazai földben nyugszanak, a neves magyar világvándor szobrászművész hamvai, aki 15 éve, 1970. január 6-án járt egyetlen alkalommal (?) Szegeden... A fővárosból érkezett. Kísérői közül Dömötör Jánosra emlékszem csupán, a szegedi múzeum akkortájt megbízott igazgatójára. A kultúrpalota emeleti igazgatói szobájában fogadtuk. Beszélhetett volna mozgalmas múltjáról, művészete nehéz korszakairól, elárulhatott volna egvet-mást ellenállási érdemeiről is. De rögtön azzal kezdte, hogy föltűnt neki az előcsarnokban egy márványtábla, melyen azt. olvasta. Tömörkény István ennek a kincsesháznak szentelte életét... Most már egyenesbe ' voltunk. Elmondta, bár ő dunántúli származású, megfogja mindig az alföldi táj varázsa. hűséges olvasója a szegedi írónak. „Odahaza", Olaszországban most már összes műveinek nyolc kötemiről is folyna a szó. mint Megkértem. írjon valamit a görbe hegyek országáról. a szegedi múzeum emlékA fejek, az öreg szemek könyvébe. Elkérte golyós tóikörül a pipák füstje bodoro- lamat, s anélkül, hogy levették isVendelkézüTÁmikor dik- ahogy Amerigo Tot te volna a papírosról kaa műveit olvassa mindig mondta mint a nyáj, pasbo! a képünkön látható Tápé vagv egv másik falu szétterül, szinte legel képe jelenik meg képzelet- f"st •1 • „En táncolnék Veled ..avagy Mégsem szokunk le az illemről ? Manyi néninek másfél szo- lődni jöttem, de Manyi nébás lakása van a Hajnóczy ni azonnal itt tartott. Már uteában. Délutánonként a első alkalommal „megtánfiagyszobán kívül minden coltatott". helyiség a tanítványoké. De- Misi: Engem is. Az 7FŐ cseréli a lemezeket. Manyi néni magjaráz. A kisszobában táncoló párok — korra, nemre, foglalkozásra való tekintet nélkül. Fiú mindig van elég, Manyi néni ügyel erre. Balástyáról, is. Az embernek illik tudni táncolni, sokszor éreztem a hiányát. Ági: Meglepett, hogy anynyi fiú van. Féltem, hogy nem lesz partnerem .. .) szabad időnk van, de az ember ilyesmire biztosít magának. A farmerkorszak elmúlásával divatba jött a csinosság, udvariasság, kell mellé a tánc is. Attila, a férj: Még sosem táncoltam, de mindig irigykedtem azokra, akik tudnak. Nem lehet enélkül társasági életet élni, Több leszek tőle .. .) Manyi néni igazgatja a párokat. Az egykorúakat, Manyi néni csárdást jár Fórráskútról, mindenhonnan új növendékkeL Aztán jönnek. Táncolni tanulni. A diszkótáncot tanul a tanitvámár tudók — szórakozni. nyaitól. Közben kávét foz, „ , , ...... süteménnvel kínál. Egyszer- egyforma zsánerű eket állítja Manyi néni — Szabó La- Te van mindenhol. És me- egymás mellé. Nem baj, hogy josné tanárnő — 1944-ben sél: különböző szinten állnak: sevéee/te el a Tánc- Moz- ^ ,. u . - gítik, vezetgetik egymást, vege/,te el a ranc- es Moz _ Xud,a ha százBzor szu- Áginak mennie kell, búcsúdulatmuveszet tanitokepzot. letnék százszor tánctanárnő zóul még megkérdi, hozhat-e szinte legel a Madonnát rajzolta. Végül a néhány hullámos vonal köbén előtte. A falusi kocsma Beszéltünk másről is. de ze f®' keresztet tett. ivója, ahol az öreg deszkák- azóta is ez a találó meg- Kérdeztem, mit jelent ez? ból áesolt asztalok fölött jegyzése maradt meg eleve- — Nem tudod? Hát miöreg regruták hajolnak ősz- nen emlékezetemben. Ekkor tyen nap van ma? sze" A régi bakanótákat. dú- éreztem azt, hogy kedvelt — Vízkereszt... január dőlő. az ország használatá- íróm hatása messze városo- 6-a... _ . . ban kivénült emberek közt mon is túlnőtt.. Csongor Gr?6r* Finis a totózóban! Csak 12-es lehet a telitalálat Régen vasárnap délelőtt Megpillantom az egyik is- sze, sokkal egyszerűbb volmostanában, hogy szombati merőst. Beszélgetésre invi- na, ha ilyenkor télen nem mérkőzések is kerültek a to- lálom. — Ki ne írd a nevem próbálkoznának az angol és tóba. szombaton délelőtt fi- — szabadkozik. — Még ki- a nyugatnémet bainc-ksággal. niselnck a sportfogadás nevetnének az ismerősök, és csak olasz mérkőzéseket rabjai. Mert rabság ez a ja- hogy a totóról nyilatkoztam tennének a totóra! El kell vából. A több éves gyakor- — mondja, és látom rajta, még azt is mondanom, hogv lat meggyőzött arról, hogy hogy ritkán jár az ablakhoz, nem vagyunk megfelelően a totózók nemcsak „ várha- „felcsípni" a nyereményt tájékoztatva a totóban szetó nyeremény miatt tippel- A szombat délelőtti társa- replő csapatokról. A Sportnek a csapatokra hétről hét- Ságban Márkus Miklós a fogadásban közölt hírek nem re. hanem inkább játékszen- legnagyobb totós. Körbeái]- frissek, nem tudjuk, melyik vedélyből. Már szerdán át- ják, amikor beszélgetünk: játékos sérült ki milyen lapozzák a Sportfogadást, — Nagyon régóta látszom formában van. hallgatják a rádiót, gyűjtik 1082-bo-n 4 darab 12-essel — Haladjunk * kollektív a híreket, a totóban szerep- közel 100 ezer forintot nyer- szelvényekkel, mert mindló csapatokról. összeülnek tem. Soha nem felejtem el, iárt záróra! — halljuk a baráti társaságok, és mielőtt vezetéseis játékot játszottam, dörgedelmes figyelmeztetőt, befizetik a ..sportadót", már- 8 háromesély, két kétesély Záróra, fizetni! is kiszámolják, egv személy- és 3 fix volt az alap. Az As- Blmenően Nagy Mihályról re mennyi jut az osztáskor, coli—Catanzaro mérkőzést kérdezem — aki gvakorlott Beállnak a pult mellé „ma- x-re irányítottuk. sajnos, mozdulatokkal. postáskisgányos farkasok", s megfi- 2-es lett. Ha ezt megfogjuk, asszonyokat megszégyenítő gyei tem. ha melléjük kerül több mint 3 milliót nyer- gyorsasággal bélyegzi a kolvalaki, eltakarják tippjeiket, tünk volna. lektív szelvényeket. —, kemint stréber a matekdolgo- — Mennyiért játszik he- vesebb szelvényt adtak-e fel, zatot. Sokan nyugdíjasok, tenként? mint az. elmúlt héten? Várják a szerencsét, néhány — Több ezerért, de erre a — A késői törlés zűrzaforintjukért a nagy nvere- hétre 100 forintnál többet vart okozott Sokan nálunk ményt. Nem is magukra nem áldozok! Nem tartom reklamálnak a plusz 1 oéngondolva hívják Fortunát, a igazságosnak, hogy benn- zének visszatartása miatt, gyerekeken szeretnének se- tartják a julalomalapot. Nem vettem észre, hogy kegíteni... .Képzelje, aki a múlt héten vesebb szelvényt aötak volSzóval hétvégén finiseinek betet.te a 20 ezer forintját, na fel. azt viszont igen. hogv a totózók A hét, közben fel- ^ most nem tudja kivenni! sokkal kisebb téttel játízotadott tippeket még ..megtá- Az i1ven -húzások" elveszik tak. maszliák". Egy perc alatt az icaz' totózók kedvét a iá- Mielőtt kilépek a S/échemegvehetem a három dupla téktól. A iutalome.lapot. ha nvi téri tctóz.óból. én is fet.szelvényt. sőt. még iilőhelvet masképp nem megy. sorso- dobom a három „dunlát". is kapok. Az okol is gyor lássál kellene kiosztani. Nekem most egy 12-cs is jól san megtudom a mellettem Angliában egyébként igv jönne. A jövő heti 6 milliós Megszállottja vaElőször Losoncon, majd Kis- iennék kunfélegyházán tanított, vé- ' tó k, E . le_ gül Szegeden kötött ki. Köz- V f l.oa !c aégekbe járt. a művelődési het megunni' A f,atalok » hazak által szervezett tan- kezdenek újra rájönni, hogy folyamokat vezette. Bolgo- testet-lelket üdítő dolog. Tott a MAV Nevelőotthon- Van olyan tanítványom, akiban is — egyszerre 28 lányt és 76 fiút „oktatott illemre", kSSájukC" feüődését" ^ pékétől kapott kedvet. vn^c 1 Hstnte™ ut 70 év körüli nyugdíjas háKalenc eve a Hajnóczy ut- Menyasszony-vóleLlt»fí S ™ akik az esküvőjük kedfaradhatat'an. Korát meg- iratkoztak be Vaav itt hazudtolőan az. Annak lát- fS*üu , , ... . . . ismerkedtek meg, és kesobb szanak a tanítvanyal is — , o . . ,, széevellnék is ha keveseh- hozzak a babat bemutatni... szegj ellnék is. ha keveseb- (Kati feleség: Én valabet birnanak, nunt o... mikor W tón^ltam> rég. (Agi: Az újsághirdetésre óta vágyom rá, hogy újra jelentkeztem. Csak érdek- csinálhassam. Elég kevés nek már a szüleit is én tanítottam. Olyan is. aki a savaiami innivalót, süteményt hétfőn, névnapja lesz. „Legfeljebb likőrt, erősebbről szó sem lehel " — hangzik a válasz. „Üdítőre gondoltam, Manyi néni kérem" — mondja a kislány. Az engedélyt természetesen megkapja. Figyelem a táncolókat. Van, aki még csetlik-botlik, de gátlásosság senkin nem látszik. Dezső lemezt cserél, Gyurkovies Mária hangján megszólal a Kék Duna keringő. Egy fiú lép mellém, udvariasan bemutatkozik és már forgunk is. Szemem sarkából Manyi nénit lesem. Tanárnő, én készültem . . . Regős Éva beszélgetőktől. — Ilyen is régen volt, hogy a plusz l-es jutalomalapot visszatartják, mert csütörtökön torölték az első négy mérkőzést. így csak 12-es lehet a telitalálat. Abban pedig nem sok pénz lesz .. . — Nekem jó lenne egy 12-es is! — Mire mennél vele! A plusz l-ben van a fantázia — válaszol a másik, és már olvassa is a „sárga újságból": — Az elmúlt héten beérkezett 8 millió 385 ezer 213 darab tippszelvény. Akkor a jutalomalap 3 millió 750 eze- 846 forint volt. S ez most benn marad. Figyelje meg. erre a hétre 5 millió tippszelvény sem érkezik a Sportfogadási és Lottóisazgatósághoz. A jövő héten viszont szerencsés esetben 3 milliót is nyerhet a telitalálatos! Amikor ezt kimondta, szárnyra kelnek az álmok. Egv pillanatra * indenki elcsendesedik. ff»zVötegeket simogatnak gondolatban... csinál iák. Ott pénz nem ma- nyereményig pedig rrtóg van radhat a „kasszában". Per- néhány napunk. . . B. L. Sport — fogadás — szenvedély « J