Délmagyarország, 1985. január (75. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-21 / 16. szám

t VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 75. évfolyam 16. szám 1985. január 21., hétfő Ara: ,80 forint AZ M S Z Kényszerpályán le és fel... H aimincegy éves. Családja még nincs. „És mi­lyen szerencse! Most mit csinálnék, ket. eset­leg három gyerekkel, feleseggei? Miattuk el kellene fogadnom az első ajanlatot, meg ha szattmaí­lag. anyagilag nem is megfelelő. így. hogy magam va­gyok. nem íö annyira a fejem. Varok, ameddig csak lehet. Amíg azt nem mondjak: most már keressek a munkakönyvemnek mas helyet." Az edesanyjaval együtt élő fiatalember — fiatal? meddig fiatal az em­ber? — épületgépész, technikusi oklevelén hét éve szaradt meg a pecsét. Elégedett volt legutóbbi munkahelyén, az építő­ipari vállalat tervezési csoportjában. A kedvezőtlen szelek a múlt év vége felé kezdtek arrafelé fújni: a termelési tanácskozáson diszkréten figyelmeztették a tíztagú csoportot, hogy kevés a megrendelés, a ki­látások 1985-re sem jobbak. Sőt. Azaz ki-ki kezdjen el más munka után nézni. Nem. útilaput még nem kötöttek a talpuk alá. azt is ígérték, hogy vállalaton belül, más beosztásban, s esetleg cégen kívül, segíte­nek az elhelyezkedésben, ha eljön az ideje, de a bi­zonytalanság érzete mára már befészkelte magát a csoDortbéliek lelkébe." Azóta járom a szóba jöhető vállalatokat. Tervező? — kérdeznek vissza rögtön. — Nem. köszönjük, a mienknek sincs elég munkájuk. Tudnánk talán művezetői státuszt a gázszerelőknél... És ilyenkor kénytelen vagyok előhozakodni a porc­korong-bajommal. Elképzelhetetlennek tartpm. hogy épp a csapat vezetője nézze tétlenül, amíg mások, a kollégái, mázsás súlyokat emelgetnek. Ezen a ponton tárgyalásaink általában véget érnek." Nem a szerkesztőségbe ismeretlenül bekopogtató tervező technikus az egyetlen, akitől mostanában azt hallom: átirányítják, más beosztásba helyezték, rosz­szabbodnak a munkakörülményei, változott a mű­szakrendje. már nincs értelme befejeznie a két éve elkezdett iskolát. Vagy „kiemelték", és ezzel relatíve csökkent a havi jövedelme. Középvezetőként nem jár az ilyen-olyan pótlék, csak a felelőssége nőtt; eddig elkísérhette a kislányát az iskoláig, most egyedül zárja a gyerek a lakásajtót: eddig, ha maga vezette a vállalati kocsit, némi pénzt kapott érte. most rang­ja nőtt. és holtfáradtan ér haza este. ötórás tárgya­lás és oda-vissza autózás után. Legtöbbjük tudja, hogy egyéni érdekeit nem he­lyezheti a fontosabb. vállalati érdekek elé. Nem tü­relmetlenül. nem követelőzve hát. de mégiscsak föl­teszik — legalább magukban — a kérdést: hány éves korig képes az ember zökkenők nélkül lépést váltani, pályát módosítani, tudomásul venni a kényszerű cse­rét. Tanárnő ismerősömet még más is aggasztja: meg­értette ő. persze, hogy megértette az igazgatója okos érveit! De. ha egyévi napközis szolgálat után újra a szaktárgyát kezdi el tanítani, meg tud-e majd bir­kózni a szakmai lemaradással, azzal, bogy kiesett a gyakorlatból ? V agy hozakodjam elő a negyvenen túli mérnök esetével, aki mióta kilépett végzősként a mű­egyetem kapuján, már négyszer iratkozott (csak oda) vissza. Szakmérnök lett. aztán még há­rom ilyen-olyan tanfolyamot, továbbképző kurzust hagyott maga mögött. S ahogy egyre följebb haladt a létrán, egyszercsak azon kapta magát, hogy nem ártana elvégeznie a közgazdaság- (orvos-, jog-, nem kívánt rész törlendő) -tudományi egyetemet. A gya­kori utazásokról (megannyi pénzköltési alkalomról) nem is beszéL egyre csak azt hajtogatja: elég már. Kívülről nézve, sikeres ember. Most azt latolgatja: köszönettel nemet mond a legközelebbi „váltóállítás­kor". Nem is tudnám megmondani, melyikük helyze­tét érzem k^nyszeredettebbnek: a tudásban, ismeret­szerzésben sínre tett sikeremberét, vagy a tervező­asztaltól eltávolodókét. a tanításról lemondottakét. a parkoló pályára vezéreltekét. Mindenesetre, aggódva figyelem: mntha a kelleténél mechanikusabb lenne a pályairányítás folyamata ... Pálfy Katalin Szebbek lesznek az újságok hetek a mléhezés Á Demokratikus Magyar Hadsereg megalakulásának 40. évfordulója alkalmából szombaton ünnepséget ren­deztek Csongrádon. A vá­rosi laktanyában Rácz Sán­dor altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes a négy évtizeddel ezelőtti eseménye­ket hirdető emlékművet ava­tott fel. A márványtábla fel­irata megörökíti, hogy a fa­sizmus elleni harcra jelent­kezett önkéntesekből 1944 decemberében alakult meg az első vasútépítő hadosz­tály, majd 1945 februárjá­ban a harmadik vasútépítő dandár. Ezeknek az egységeknek mai „örököse" a Magyar Néphadsereg csongrádi ala­kulata. Az ünnepségen részt vettek az egykori vasútépítő hadosztály és dandár vete­ránjai, az egységek parancs­nokai. továbbá a helyi párt-, állami és társadalmi szer­vek. a Magyar Ellenállók. Antifasiszták Szövetsége, a társ fegyveres alakulatok, s a Szovjetunió déli hadsereg­csoportja képviselői. Ott volt Vlagyimir Zotov ezredes, a Szovjetunió budapesti nagy­követségének katonai és lég­ügyi attaséja is. A résztvevők megtekintet­ték a csapatmúzeumot. Majd a csongrádi városi ifjúsági házban bajtársi találkozót tartottak, ahol Sebestyén István, a csongrádi városi pártbizottság első titkára mondott beszédét. Felszólalt Janó László tizedes, valamint Kerekes Imre, a Magyar El­lenállók, Antifasiszták Szö­vetségének titkára. A fotopolimer-technika új-berendezése a Szegedi Nyomdában A Szegedi Nyomda régi sák és rutinszerűen elsajá- kísérleti időszakban néhány gondja, hogy eljáxt az idő títsák az új technikát, ki- oldal már uj nyomástechni­a lapelőállít'ás technológiája küszöböljék a munkafolya- kával készül. Ha pár hét fölött. Ügy tűnik, hamaro- mat jelentkező egyenetlen- múltán beáll a lapelőállítás san döntő változás követ- ségeit, pontosítsák a beállí- e fontos fázisában, a befe­kezik be ezen a téren. Üj tásokat. Elképzelhető hát, jező technológiai folyamat­nyomda építéséről ugyan hogy az olvasók e héttől ban a fotopolimer-módszer, még nem adhatunk hírt, de kezdve, különös lappéldá- hosszú időre megoldódik a az örömmel tölt el mind- nyokat vehetnek kézbe: az két napilap, a Délmagyar­annyiunkat, újságírókat, újság egy-egy száma, vagv ország és a Csongrád me­szerkesztőket, nyomdászo- néhány oldala élesebb, gyei Hírlap előállításának kat és reményeink szerint szebb, sötétebb képet mutat biztonsága folyamatosan az olvasók tízezreit is, hogy majd. mint a többi. Arról , ' ... . , . a lapelöállííási folyamat van szó • tudniillik, hogy a egyforma, az edd^ieknelnja­egyetlen, de alapvető része, szövegelőáltífás -hagyomá- gásabb minőségi színvona­a nyomtatás, új, korszerű nyos módszerét követően a Ion jelennek mpg az újságok. technikával készül hamaro- __ san. NSZK-beli cég szállította az úgynevezett fotopolimer technikát, melynek szereié­se végső stádiumában van, német szakember irányítá­sával. Lényege, hogy az im­már 62 esztendős nyomó­gépen (a matuzsálemi korú te^lvóa v teljro nelÚjítáf A hét végén országszerte ségükért kitüntetést kaptak, az ipar teljesítménye, 2,5— dalanként hJ tií ™ folytatódtak a munkásőr- illetve derekasan helytáll- 3 százalékkal a mezőgazda­, ™ Kilogramm egység-gvűlések. A kommu- tak a felkészülésben, a ki- ság termelése. Külkereske­sulyu ólom nyomólemezeket njsta mártír, Nédermann képzésben és most méltóvá delmi forgálmunkban több két és fél kilós műanyag • Ferenc nevét viselő komáro- váltak arra hogy a mun- mint (500 millió dollár aktí­nyomófelületek helyettesi- mi munkásöregység szómba- kásőrség tagjai sorába lép- vumot tudtunk elérni, a szo­tik majd A bevezetendő ú! ton tartott ünnepi gyűlést hessenek. Sokan vannak dialista országokba irányuló eljárás előnye nem csupán az Almásfüzitői Timföldgvár- ilyenek - mondta -. nem­, .. „. „ , 1 ban; annál a nagyvallalat- csak Komaromban, hanem Mts)B"iucueuutii ez a „könnyítés , hanem ná1 me!vnek doigozó kollek- Budapesten, az ország min- teljes,tettük, hogy ennek nyomán egyen- tfvájától kapták csapatzász- rien részén. Dicséret illeti a apo-otlan Jelesebb lesz az oldalfelület. ! lójukat a szocialista haza munkásőrség országos pa- K te ' ossze ' megbízhatóbb a nyomás, j fegyveres védelmére 1957 rancsnokságát is, amely az jobb a képminőség, szebb februárjában szerveződött elmúlt években is eredmé­tisztább és ^n.hntAhu „' egység munkásőrei. Ennek nyesen irányította a felké­szöveg. yíílések Havasi Ferenc beszéde Komáromban Mint Dobó József, a Sze­gedi Nyomda igazgatója el­mondta, e héttől elkezdődik a néhány hetesre tervezett kísérleti időszak, egy átállá­si szakasz, amelynek célja, hogy kipróbálják, bejáras­Elutazott hazánkból Kaare Wifloch állítat­figyelcm­be véve tavalyi eredménye­inket is — az 1U85-ÖS tervet A vállalatoknál — ahol ,„,„./> • / i - + most folyik a helyi felada­a kollektívának a szemelyi szülést, a gyakorlatokat és tok számbavétele érzik, állománya — amelynek a munkát megértették: az országos el­többsége fizikai munkás — gzólt arról is a Központi képzeléseinknek megfelalő­jelenleg 46 munkahelyen Bizottság titkára, hogy a en, az idén élénkíteni ke'l a dolgozik, zömmel a Komá- mostani mérlegkészítés. a termelést, a gazdaság előre­romi Kőolajipari Vállalat- különféle gazdasági teriile- haladását, fejlődését, hiszen nál, az Ácsi Cukorgyárban, tekéhez hasonló zárszám- ez a forrása annak, hogy to­az Almásfüzitői Timföld- adás a munkásőrségnél ar- vább tudjuk javítani általá­gvárban. a Komáromi Álla- ról tanúskodik: nemcsak a nos helyzetünket is. mi Gazdaságban, a Bábolnai fegyveres szolgálatban, ha- — Kétségtelen, hogy ezek­Mezőgazdasági Kombinát- nem az építőmunkában is ben a napokban egy kicsit ban. helytálltak, kiemelkedően keserűbb a szánk ize — Rendhagyó sétával kezdő­dött Kaare Willoch szombati programja: a hivatalos láto­gatáson hazánkban tartóz­kodó norvég miniszterelnök — felesege társaságában — a reggeli órákban ellátoga­tott a Tolbuhin körúti vá­sárcsarnokba. volt Esztergályos Ferenc külügyminiszter-helyettes is. A norvég kormányfő i ob pavilon áruvMásztékát is megtekintette, elbeszélgetett a hétvégi SevásAi lókkal. A délelőtti órákban a ma­gas rangú vendég és kísére­te Szentendrére utazott, ahol Sándor, az MSZMP, Köz­ponti Bizottságának tagja, a Munkásőrség Országos Pa­megtekintette a Kovács Mar- Willoch és felesége. Anne | rancsnoka is köszöntötte a git Múzeumot, a Czóbel-em- Marié Willoch. A Ferihegyi ! résztvevőket, s kitüntetése­ket adott át kiemelkedő ér­Az egysé<*gyűlésen Borbély dolgoztak a testület tagjai, mondotta Havasi Ferenc. — ;t,j„„" o, M97MP Köz- í)kik egvébként a mostani Most kerültek nyilvánosé íg­lékházat repülőtéren ünnepélyesen A budapesti Várnegyed lát- búcsúztatták a norvég kor­ványosságaival ismerkedett rTldny délután Kaare Willoch és A búcsúztatásra megjelent felesége. Felkeresték a Hil- a vendéglátó Lázár György , . , . . miniszterelnök es felesege. Kíséreteben ton Szállót, megtekintettek a Marjai József. a Miniszter­ma élő magyar művészekai- tanács elnökhelyettese. Vár­lrotó közösségének galériáját, konyi Péter külügyminiszter. A városnéző program a Má- valamint politikai és gaz­tyás-templomban folytató- dasági életünk több más ve­oott és a Budapesti Történe- személyiségé. Ott volt ti Múzeumban fejeződött be. Sebestyén Gábor, hazánk Hivatalos látogatását be- oslói és Per Naevdal. Nor­fejezve, a kora esti órákban végia budapesti nagykövete. elutazott Budapestről Kaare (MTI) nagy hideg elleni küzdelem- ra az árakkal, a bérfe.ilesz­ből is — a vasútnál, a bá- tésekkel kapcsolatos intéz­nyászatban, a kőolaj- és kedések. amelyeket azonban földgázkitermelésben. az az egvideiűleg elhatározott üzemanyag-kereskedelem- szociálpolitika: intézkedé­ben — derekasan kiveszik sekkel együtt kell értelmez­a részüket. ni. Érthető, normális dolog. Havasi Ferenc a további- hnöv most mindenki azzal Részt vett és felszólalt az akban hangsúlyozta, hogv számol. mennyivel kerül demeik elismeréseként mos munkásőrnek. cgységgyülésen Havasi Fe­renc. az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára. Üdvözölte a Központi Bi­zottság és személyesen Ká­lényegében elértük azokat a löbbe az élet, kevésbé fi­célokat. amelyeket a Köz- gyeinek az emberek azokra ponti Bizottság és a kor- az inté/Kedésekre, amelyek mány kitűzött az elmúlt esz- a .-kieséseket" pótol ják, vagy tendőre. Gazdaságunk úgy '"Salábbis arra hivatottak, alakult és fejlődött, ahogva - ,l°SV valamelyest ellentéte­a tervben meghatároztuk, 'ezzék Mindamellett meg dár lános nevében, valamint söt _ valamennyiünk 'örftJ kell mondani: senki nenj jó­n kormány részéről a komá romi munkásőröket és tár­mére — egy kissé jobba.í is. kedvében hoz ilven íntézke­1978 óta nem volt olyan détaket. Ezek tula.idoni<én­saikat mindenütt az or- esztendő Magyarországon. :>en szükség- és kévyszorkó­szágban. -Gratulált azoknak, mint a tavalyi, amikor há- rülményed szülte iniézkedé­akik az elmúlt esztendőben rom százalékkal nőtt a nem- sCkl senkitől nem lehet végzett munkásőri tevékeny- zeti jövedelem. hasonlóan (Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom